Blogturné #103 - Rainbow Rowell: Fangirl

Miért: Már régóta el akartam olvasni.

Tartalom: Cath imádja Simon Snow-t.

Oké, Simon Snow-t mindenki imádja…

Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment.

Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek.

Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar.

Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül.

Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról? (Scolar)

Vélemény: Ezt ugyan már a Jók és Rosszak Iskolája kapcsán is írtam, de erre a regényre is igaz: még egy nosztalgiafaktorban bővelkedő könyv, legalábbis a számomra. Ez annak köszönhető, hogy bő tíz évvel ezelőtt én magam is írtam fanficeket, éppen ezért tudom, mit jelent ebben a műfajban alkotni, ami pofonegyszerűnek tűnhet - mondván, adottak a karakterek, a világ, stb -, de valójában, nekem az volt a tapasztalatom, hogy sokkal nehezebb így alkotni, mert van egy olyan mérce az eredeti mű révén, aminek meg akar felelni az ember, és ez nem mindig könnyű feladat.

Azt azért muszáj leszögeznem, hogy ez a könyv nem egy Eleanor és Park. Ha valaki egy olyan mély, szívhez szóló történetet vár, akkor biztosan csalódni fog, mert a Fangirl sokkal inkább egy könnyed, cuki limonádé, de annak tökéletes. Éppen ezért én bárkinek szívesen ajánlom, akit érdekel a téma, vagy hozzám hasonlóan volt dolga ilyesmivel, mert az imádni fogja. Rowell stílusa ugyanolyan jó, mint a már korábban említett regénynél, de itt talál egy kicsit egyszerűbben fogalmaz. Ezt nem negatívumként említem, mert szerintem pont ez illett jobban egy ilyen történethez. Nincs grandiózus és túlbonyolított cselekmény, de nem is kell. Itt az olvasmányélmény az, ami igazán maradandó, nem feltétlen a történet. Nagyon jó érzés elmerülni a világában, képes teljesen kikapcsolni az olvasót.
A Simon Snow átvezetők engem személy szerint nem kötöttek le - pedig ez a regény-a-regényben ötlet nagyon jó -, de nem azért, mert rosszak lettek volna, hanem mert így, darabokban, nem igazán jött át az élmény. Éppen ezért várom a Carry On!-t, mert szerintem Cath fanfice így lesz igazán élvezetes olvasmány, ha az ember egyben is elolvashatja, mert ekkor állhat össze a fejünkben egy valódi egésszé, és érthetjük meg a varázsát, amit Rowell annyira hangsúlyoz a könyvben. Cath ugyanis a kezdet kezdetén valóságos megszállott, aki annyira ragaszkodik a fantáziavilág kitalált karaktereihez, hogy bizony értelemben tudomást sem akar venni a valóságról, mintha az nem létezne, hiába kell abban élnie. Ebben egy remek ellensúly - bár egyben negatív ellenpélda is - a lány ikertestvére, Wren, aki viszont átesik a ló túloldalára, és már túlságosan is élni akar, annak minden hátulütőjével egyetemben. Éppen ezért nem egy szimpatikus karakter amúgy, engem például nagyon idegesített.
Levit viszont egyszerűen imádom. Remek kontrasztot alkot Cath-el, de ki is egészíti, hiszen ő sokkal inkább két lábon áll a földön, míg a lány olykor szeret elrugaszkodni a valóságtól. Ráadásul nem tökéletes, ami nagy előrelépés a mindig tökéletes bookboyfriendek sorában, legalábbis az én szememben.
Mint azt már írtam korábban is, ez tényleg egy nagyon egyszerű, de szerethető történet, aminek az igazi varázsát szerintem a rengeteg fandombeli utalás adja, amiket csak azok értenek igazán, akik ebben tényleg nyakig benne vannak, nagyon fognak tetszeni ezek a kis apróságok, mert szabályosan feldobják a történetet, és mosolyt csalnak a szánkra.
Nekem az egyik kedvencem lett, bár tény, hogy nem mérhető az Eleanor és Parkhoz, attól még odáig voltam érte, mert hoz egy biztos, és jó színvonalat.

Kedvenc karakter(ek): Cath, Levi
Gyűlölt karakter(ek): Wren
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Sóvágó Katalin
Kiadta: Scolar Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 448
Sorozat: -

Résztevő blogok listája:

11.03. - Angelika blogja

11.05. - Tekla könyvei

11.07. - MFKata gondolatai

11.09. - Bibliotheca Fummie

11.11. - Zakkantolvas

11.13. - Deszy könyvajánlója

11.15. - Kelly & Lupi olvas

11.17. - CBooks

11.19. - Dreamworld

Nyereményjáték:

Mostani játékukban duplán is teszteljük, mekkora rajongók vagytok! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet. Először ki kell derítenetek, melyik fanfictionnek is beillő regényből származik a csöppnyi részlet. Majd pedig - és itt jön az igazi csavar - írjátok be a rafflecopter megfelelő sorába, hogy mi a címe, illetve ki a szerzője az ihletet adó műnek.

Például az “Öt gyereket felnevelni egy házban nindzsák nélkül! Ez hallatlan!” sor a Büszkeség és balítélet meg a zombik című kötetből származik, amelyet Jane Austen: Büszkeség és balítélet című klasszikusa ihletett. A megfejtés tehát: Jane Austen: Büszkeség és balítélet.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A mai idézet: "Ne aggódj, nem azért hoztalak ide, hogy megöljelek – viccelődik Hardin, mire nagyot nyelek. Tehát nem sejti, hogy inkább az aggaszt, amit én teszek, ha egyedül vagyunk, és nem attól félek, hogy meg akar ölni."

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #100 - M. Leighton: Rajtam áll

Miért: Olvastam az első részt.

Tartalom: Olivia végre megtalálta az Igazit. Cash minden, amire-akire valaha is vágyott. Kiszámíthatatlan rosszfiú, de Olivia kedvéért felhagy zűrös életével, és hagyja magát megszelídíteni. Mert Olivia az a nő, aki elfogadja őt úgy, ahogy van.

Ám a múlt árnyéka kísérteni kezd. Valami van Cash birtokában, amit sötét bűnözők akarnak megszerezni. Mindenáron. És ha Csash nem adja, hát elveszik tőle azt, ami a legdrágább kincse.

Olivia mindig tudta, hogy ha beleszeret Cash-be, pórul járhat. De hogy ennyi veszélynek tenné ki magát, azt nem is sejtette. Most rá kell bíznia az életét a férfira… és Olivia az életét könnyebben bízza rá, mint a szívét. (Köyvmolyképző)

Vélemény: Nem tudom, írtam-e erről a Down to you kritikámban, de most muszáj leszek megemlíteni, ezért, ha valaki azt nem olvasta, de egyszer szeretne rá sort keríteni, akkor előre szólok, a bejegyzésem SPOILERES az első részre nézve. 

Tehát, az előző kötetben van a lehető legbénább csavar amit csak el tudtam képzelni. Szerintem annál nagyobb ostobaságot keresve sem lehetett volna kitalálni, mint amit Leightonnak sikerült. Komolyan mondom, én éreztem magam teljesen hülyének, amikor a regény végére érve rá kellett jönnöm, hogy Cash és Nash egy és ugyanaz a személy. Emlékszem, nagyon felhúztam magam ezen, és beletelt pár percbe - de lehet, hogy órába is -, mire sikerült lenyugodnom, és túltennem magam a dolgon, mondván, azért ennél nagyobb hülyeséget is láttunk már... De lássuk, mi a helyzet a mostani résszel. 

A legnagyobb problémám az, hogy szerintem el van kapkodva a cselekmény. Érezhetően nagyon sok dolgot akart belezsúfolni egyetlen könyvbe az írónő, és ez a minőség rovására ment, bizonyos értelemben. Az egyes szálak nem feltétlen vannak kidolgozva, és adott esetben szabályosan akkora lyukak vannak rajtuk, hogy csoda, hogy nem esett szét az egész már az alkotói fázisban. Szerintem, ha a hosszának duplájában írta volna meg, nem lenne ilyen gondom, mert lett volna ideje kifejteni mindazt, amit egyszerűen félretett. 

Szintén a hosszával függ össze egy másik bajom: az indokolatlanul sok szex, aminek szemmel láthatóan olykor csak helykitöltő szerepe van, mintha Leighton nem tudott volna mit kitalálni, ezért gyorsan beleírt egy kósza numerát, mondván, ez így jó lesz. Biztos vagyok benne, hogy lesznek, akiknek ez így bőven meg fog felelni, de ha valaki egy történetközpontú könyvet szeretne olvasni, akkor ne ezt vegye a kezébe, mer csalódni fog, hiába lett volna ebben az ötletben egyébként hatalmas potenciál, amiből nagyon jó dolgokat ki lehetett volna hozni. Ehelyett a cselekmény nagy része felesleges, és indokolatlan drámával van tele, ami azért vicces, mert Olivia csak áll az események sűrűjében, és nem csinál semmit. Neki ez teljesen rendben van, miközben Cash próbálja rendbetenni a dolgokat. Fura, ambivalens érzésem van a kapcsolatukkal kapcsolatban, mert szerintem őket csak a szex tartja össze... és ez nagyon kevés. Én nem is értem, hogy vajon a külső burkon túl mit szerethetnek egymásban, de gyanítom, nem sokat. 

Ugyanakkor az alapötlet nem lenne rossz, kifejezetten érdekes lett volna egy akciódúsabb NA-könyvet látni, de én sajnálom a legjobban, hogy nem ez lett belőle. Bár, én még vialamennyire bízom benne, hogy ez meg fog változni, és a befejező kötetben - ami szerencsére már nem kettejükkel foglalkozik -, végre megkapom azt, amit szeretnék. Bár egy fordulat nekem kifejezetten tetszett, a többivel... Nos, nem voltam annyira megelégedve. 

A stílus egyébként még mindig nem rossz, elég olvasmányos, csak nem azt adja, amit én szerettem volna. Lehetett volna sokkal izgalmasabb és reálisabb is. De az biztos, hogy egyszeri kikapcsolódásnak megfelel a könyv, ezzel nincs probléma... Csak egy dolgot jegyezzetek meg: ne hatalmas elvárásokkal álljatok neki ennek a könyvnek, mert annak könnyen hatalmas csalódás lehet a vége. Aki viszont nagyon szerette az első részt, annak szerintem ez is tetszeni fog. Nem lett ez rossz, csak többet ígért, mint amit végül adott. 

Kedvenc karakter(ek): Nash
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Goitein Viktória
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: ?
Sorozat: Bad Boys (#2)

Résztevő blogok listája:

11/08 Kristina blogja

11/09 CBooks

11/10 Deszy könyvajánlója

11/11 Dreamworld

11/12 Media Addict

Nyereményjáték:

A Rosszfiúk sorozatban fontos szerep jut az ikreknek, ezért a nyereményjáték témája is az ikrek lesznek, méghozzá olyan könyvek borító részletét kell felismernetek, amelyekben ikrek is szerepelnek. A Könyvmolyképző Kiadó ezúttal is három példányt ajánlott fel a könyvből. Nektek csupán az a dolgotok, hogy a megfelelő mezőkbe beírjátok a helyes megfejtést, az író nevét és a könyv címét.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #92 - Jandy Nelson: Neked adom a Napot

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: A tizenhárom éves fiú-lány ikerpár, Noah és Jude hihetetlenül közel állnak egymáshoz. Különleges burkot húznak maguk köré színekből és szavakból, ahová nem engednek be semmit és senkit. Egy nap azonban a burok felhasad, és a családi tragédia úgy kipörgeti az ikreket megszokott világukból, akár egy tornádó.

Három esztendő múltán jóformán szóba sem állnak egymással. Az érzékeny lelkű Noah szerelmes barátságba keveredik a szomszéd sráccal, Jude pedig mesteréül választ egy goromba férfit, akinek több köze van a lány családjának széthullásához, mint hinné…

Az ikrek nem veszik észre, hogy mindketten csak a történet egyik felét ismerik, és vissza kéne találniuk egymáshoz, hogy esélyük nyíljon világuk újjáformálására.

Jandy Nelson világsikerű regénye döbbenetes művészi erővel szőtt mese, ami beszivárog a csontjainkba, akár a tűz melege egy didergető napon. (Libri)

Vélemény: Azt sajnos nem tudom, a többiek mit emeltek ki elsősorban a bejegyzéseikben, de az biztos, hogy én nem az LMBT-szálra fogom helyezni a hangsúlyt. Nem azért, mert nem szeretném az ilyen történeteket - aki esetleg régebb óta követi a blogot, tudhatja, hogy írtam már ebben a témában írt regényekről -, hanem amiatt, mert szerintem itt távolról sem ezen van a hangsúly. Jandy Nelson könyve sokkal inkább szól egy ikerpár életéről, egy tragédiát megelőző, majd az azt követő időszakban.  

A narratíva megoldása szerintem bravúros, bár eleinte nagyon szokatlan volt a számomra. Noah meséli el a múltat, míg a jelen eseményeit Jude szemüvegén keresztül láthatjuk... És mivel a két karakter teljesen máshogy fogalmaz. Ugyanakkor van egy erős egyezés az ikerpár között, ez pedig a tény, hogy mindketten vérbeli művészlelkek. Egyikük a festészetnek, másikuk a szobrászatnak él, és ez ad egy nagyon érdekes ízt az egész történetnek. Az időrend váltakozása miatt pedig élvezetes látni, miben változik meg a jelen a múlthoz viszonyítva, amikor még azt érezzük, hogy minden a legnagyobb rendben van a családjukkal és a kettejük kapcsolatával is. 

Noah nagyon érzékeny, és éppen ezért bármi is történik vele, az nagyon mély nyomot hagy a személyiségén, amit nyilván a környezete is megérez. A hozzá kapcsolódó, már fentebb említett LMBT-szál szerintem jól ki lett találva, bár az tény, hogy elképesztően lassan jutunk el odáig, hogy tényleg történjen valami. Az én szememben ez nem vont le semmit a történet értékéből, sőt, éppen ellenkezőleg. Ettől függetlenül, például Brian karakterét nem igazán tudtam megkedvelni, talán éppen amiatt, mert relatíve keveset szerepel hús-vér valójában, így nem sokat tudhatunk meg róla olvasás közben.
Ezzel szemben Jude bizonyos értelemben az az igazi belevaló lány, aki nem fél egyedül megállni a saját lábán. Nagyon határozott, ugyanakkor gondoskodó jellem, ami azonban nem mutatkozik meg azonnal. 

A cselekmény nagyon lassan bontakozik ki a szemünk előtt, ami akár egyeseket arra ösztökélhetne, hogy hagyják félbe a könyvet, de én azt tanácsolnám, hogy ne tegyék. Megéri a kissé leülős részeket is elolvasni, mert azok is nagyon élvezetesen vannak megírva. Ez az másik legnagyobb erőssége Nelsonn-ak, hogy a legkevésbé érdekfeszítő részeket is meg tudja tölteni olyan érzelmekkel, hogy muszáj figyelnünk rá.
Számomra az egyik legemlékezetesebb ebben a könyvben, az az, hogy gyakorlatilag néhány snittből áll az egész, amelyek egyenként igencsak hosszúak, de azt hiszem, ez kellett ebben a könyvben, ugyanis éppen ez a hosszúság idézi elő azt, hogy van időnk hozzászokni a két főszereplő, egymástól teljesen eltérő világlátásához.
Nincsen sok karakter a könyvben, de szerintem nincs is rá szükség, ugyanis Noah és Jude teljes mértékben elviszik a showt úgymond. Mindkettejük helyzete teljesen átérezhető, és megérhető. Rövid, ám velős történet, olyan mély érzelmekkel, amelyeket én személy szerint már régen nem láttam YA-regényekben. 

Kedvenc karakter(ek): Noah, Jude

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 428
Sorozat: -

 

Résztvevő blogok listája:

10.06. - Kelly & Lupi olvas

10.08. - MediaAddict

10.10. - Könyvszeretet

10.12. - Szembetűnő

10.14. - Always Love A Wild Book

10.16. - Deszy könyvajánlója

10.18. - Letehetetlen

10.20. - Angelika blogja

10.22. - Dreamworld

10.24. - CBooks

Nyereményjáték:  

A blogturné valamennyi állomásán egy-egy olyan művészeti alkotás képét találjátok, amelyek szerepeltek a könyv lapjain. A megfejtésben a készítők neveit várjuk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #37 - M. Leighton: Rajtad áll

Miért: Megtetszett a témaválasztás.

Bevezető: A felnőtt romantika kedvelőinek ajánljuk figyelmébe M. Leighton - Rajtad áll c. könyvének népszerűsítő blogturnéját. A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően december 5-én megjelent, a külföldön is népszerű The Bad Boys sorozat kezdőkötete.

A Blogturné Klub 7 bloggere várja olvasóit értékelésekkel, extrákkal és természetesen nyereményjátékkal.

Tartalom: Amikor a főiskolás Olivia Townsend hazautazik, hogy segítsen édesapjának a munkájában, még nem is tudja elképzelni, micsoda bonyodalmakba keveredik majd. Cash és Nash Davenport, a két ikerfivér nagyon sokban különbözik egymástól, de egy dolog közös bennük: mindketten őrülten vágynak Oliviára.

Cash veszélyes és ellenállhatatlanul vonzó, igazi rosszfiú, akinek a csókjai elfeledtetik Oliviával, hogy a tűzzel játszik. Nash sikeres, megbízható és szenvedélyes… és foglalt. De egyetlen, lágy érintése elfeledteti Oliviával, hogy máshoz tartozik.

Ám Oliviára nagy meglepetés vár. A két fivérnek van egy titka, ami elől a lány jobban tenné, ha elfutna. Gyorsan és messzire… amíg nem késő. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Őszinte leszek, ez megint egy olyan könyv az életemben, amivel nem igazán tudom, hogy hányadán állok. Egy szempontból nagyon szerettem, mert gördülékeny, emellett  olvasmányos is volt, így könnyen lehetett vele haladni - s ez nem a rövidségéből fakad -, és még az alapötletet is marha jónak találtam, de a tényleges megvalósítással már voltak problémáim. Egyrészt, s ez nem tudom, hogy a fordítás, vagy az eredeti szöveg hibája-e, de néha komolyan mondom, olyan érzésem támadt, mintha egy általános iskolás írta volna ezt a könyvet, ami, ha belegondolunk elég nagy szó, mivel a könyvön nem véletlenül függeszkedik az erotikus jelző - de erre később még kitérek -.

Az ikres ötletet egyszerűen imádtam. Amikor teljesen váratlanul nem csak Cash, hanem Nash szemszöge is megjelent, szó szerint hevesebben kezdett kalapálni a szívem, mivel erre az opcióra a legkevésbé sem számítottam, Olyannyira elkönyveltem magamban, hogy á, biztosan Cash lesz a befutó, hogy amikor megjelent a másik testvér nézőpontja, egyszerűen örültem neki. Végig az járt a fejemben, hogy "Talán mégsem lesz igazam?". A két pasi stílusa nagyon is eltér egymástól, bár én azért Cashre nem sütném rá a rosszfiú jelzőt. Értem én, hogy klubtulajdonos, meg előszeretettel hord feketét, de számomra ez még nem teszi a család fekete bárányává, annál is inkább, mivel a testvére sem egy szent, de nem ám! 

Nash-el akad egy nagyon komoly probléma: egy Marissa nevű lánnyal jár, aki nem mellékesen Olivia unokatestvére. Számomra rendkívül ellenszenves volt az, hogy ennek ellenére mindig csak arról olvashattunk, mennyire oda meg vissza van a főszereplőnk miatt, ilyenkor pedig majdnem minden egyes alkalommal rá akartam ordítani, hogy "Igen? És a barátnőddel mi lesz?". Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én az ilyen viselkedést nemes egyszerűséggel gerinctelennek tartom. Viszont, meglepő módon ez volt az a vonás, amit imádtam Nashben, mivel, bár ő a család jófiúja - legalábbis mindenki annak tartja, még a saját bátyja is -, az ilyen apropók rámutatnak, hogy na, talán most az egyszer fordul a kocka és nem is feltétlen az a rossz, akit mi annak hiszünk. Elvégre Cash előtt nem állnak ilyen komoly akadályok, sőt, ő, a testvérével ellentétben nyílt és egyenes, pontosan megmondja Olivianak mire számíthat tőle. Én pedig az ilyen embereket nagyra értékelem. 

Olivia szenvedését a két fiú között épp a fent említett fiaskó miatt nem értem, úgy csinált, mintha lenne választása. Bár, aki képes lenne hátba támadni a saját rokonát, annak, ha jobban belegondolunk tényleg van választási lehetősége, de az ilyet jobb, ha nem minősítem, mert lehet, hogy puszta dühből betörném a laptopom képernyőjét. Alapvetően nem lenne egy rossz karakter, de úgy érzem, Leighton egy ponton elég rossz irányba vitte el a lányt, de még bízom benne, hogy a folytatásban kihúzhatja abból a gödörből, amibe most szerintem látványosan belelökte. 

Már volt róla szó, hogy a könyvben van erotikus tartalom, és ezzel nekem nincs is problémám... Viszont a mennyiséggel már annál inkább. Mint láthattátok, nem éppen hosszú könyv, alig több, mint 250 oldal, és ehhez mérten az én meglátásom szerint túlságosan is sok szexjelenetet zsúfolt bele az írónő. Ha egy ennyire rövid lélegzetvételű könyv majdnem negyede csak arról szól, hogy változatos helyszíneken élnek nemi életet, akkor az szerintem nem a New-Adult, hanem sokkal inkább a felnőtt kategóriába tartozik, amin az a tény, hogy a szereplőink huszonévesek, semmit sem változtat. 

Annál is inkább, mert a fiúk családját övező rejtély szerintem éppen egy olyan dolog volt, ami sokkal komolyabb kifejtést igényelt volna, mint amennyit kapott. Az édesapjuk szerepe például szerintem elképesztően jól ki lett találva, ám nem volt rá elegendő idő, hogy jobban megismerhessük őt és a hátterét. Nagyon bízom benne, hogy a következő kötetben ez változni fog. 

Egyszeri kikapcsolódásra tökéletes, az erotikus regények rajongóinak pedig csak ajánlani tudom, mert a mennyiségével együtt azt azért el kell ismernem, hogy vannak benne elég jó húzások is. 

Kedvenc karakter(ek): Nash

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 6/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Goitein Viktória

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2014

Oldalszám: 264

Sorozat: The Bad Boys (#1) 

Résztvevő blogok listája:

12/12 Kristina blogja
12/14 Deszy könyvajánlója
12/15 Media Addict
12/16 Függővég
12/17 Insane Life
12/18 Dreamworld
12/20 CBooks

Nyereményjáték: 

A könyv középpontjában az ikerfiúk állnak, Cash és Nash. Az ikrek általában összezavarják a lányok fejét, vagy éppen a humor forrása.

A mostani játékban ikerpárosokat fogunk keresni. Minden könyvről találtok néhány mondatnyi információt és egy idézetet, ezek alapján kell kitalálnotok melyik könyvre gondolunk.

(A kiadó kizárólag Magyarország területére postáz! A levélben való kiértesítést követően, ha a nyertes nem válaszol 72 órán belül, akkor új nyertest sorsolunk.)

"Egy után nem sokkal Dee bekopogott a bejárati ajtónkon. Kiléptem. Ő a lépcső előtt imbolygott éktalpú szandáljában. Nem éppen kertészkedéshez való öltözet, ha engem kérdezel. Sötét haja köré glóriát rajzolt a napfény, arcán koboldmosoly ült. Abban a pillanatban egy tündérhercegnőre emlékeztetett. Vagy egy betépett Csingilingre, ha azt vesszük, mennyire pörgött."

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #10 - Kami Garcia: Törhetetlen

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Kami Garcia Törhetetlen című regénye, a Légió sorozat első kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Kennedy veszélyekkel- és szellemekkel teli kalandját!
2014. június 12-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

 Miután Kennedy Waters holtan találja édesanyját, fenekestül felfordul az egész élete. Az ideig meg sem fordul a fejében, hogy a világot valójában a sötét szellemvilág lényei irányítják. Erre akkor döbben rá, amikor egy ikerpár, Jared és Lukas Lockhart betörnek Kennedy szobájába, és elpusztítják azt a veszélyes szellemet, amelynek a lány megölése lett volna a feladata. A testvérektől tudja meg, hogy édesanyja egy titkos ősi szervezet, a Légió tagja volt, melynek célja és feladata a világ megvédelmezése egy bosszúszomjas démontól. És a szervezet öt tagját ugyanazon az estén gyilkolták meg. Most Kennedy-nek kell átvennie anyja szerepét a Légióban, hogy fényt derítsen az igazságra, és hogy életben maradjon. Két másik Légió-tag, Csuhás és Alara segítségével a fiatalok azt a fegyvert keresik, amivel elpusztíthatják a démont. Útjuk során a démon általa irányított szellemekkel is felveszik a harcot. (Könyvmolyképző)

Vélemény: A Törhetetlen Kami Garcia, a Caster krónikák sorozatának egyik szerzője, akinek a Légió sorozat az első önálló könyvsorozata. Az írónő Washington DC közelében nőtt fel, és meglepő módon, először a költészettel foglalkozott, nem pedig prózai szövegekkel. Déli mentalitásából adódóan hisz a teremészetfelettiben, amiben az "átlagember" nem feltétlen. Rendkívül babonás természettel áldotta meg az élet, például sosem aludna 13-as szobában. Imádja a katasztrófafilmeket, és a diétás kólát - hogy a két információ hogy függ össze? Én sem tudom -. Egyébként tanári végzettsége van, tanított is Washingtonban, majd Los Angelesbe költözött, ahol szintén tanítással foglalkozott, majdnem másfél évtizeden keresztül. A mai napig itt él férjével, két gyermekükkel, valamint kutyáikkal - Spike és Oz  -, amiket a Buffy, a vámpírok réme két karakteréről nevezett el.
Nos, egy ilyen hosszabb bevezető után térjünk át magára a Törhetetlenre. Mivel nem ismertem Garcia eddigi munkásságát, olvasás közben nagyon sokszor volt olyan érzésem, hogy egy első könyves szerző művét olvasom éppen. Mivel a már fent említett sorozaton nem egyedül dolgozott, valójában úgy érzem, hogy ez a megállapítás valójában helyes. Hiszen ez első alkalom, hogy teljesen egyedül dolgozhat egy könyvön, és véleményem szerint ez meg is látszódik a munkáján. Ez ugyanakkor nem negatívum, hiszen innen lehet fejlődni. Majd a folytatás kapcsán kiderül, hogy vajon ez sikerül-e neki.
A világfelépítés nekem alapvetően tetszett, jó ötletnek tartom a szellemes vonulatot - és még azt is érdekesnek találtam, hogy hogyan lehet felvenni ellenük a küzdelmet -, ugyanakkor vannak benne logikai hibák, mintha Garcia elfelejtette volna, hogy mit írt néhány oldallal korábban. De, ha nem is felejtette el, akkor viszont a magyarázatot nem mellékelte hozzá. Bízom benne, hogy ez a második részben megváltozik majd.
Kennedy karaktere elég lassan fejlődik, amivel nekem személy szerint nincsen semmi problémám... Kivéve, amikor ez abban nyilvánul meg, hogy a lány időről-időre elismétli, amit mondanak neki, mintha az információ csak így rögzülhetne. Azt, hogy milyen hamar elfogadja az életében beállt változásokat, igazából nem tudom hibaként értelmezni, mert aki csak egy YA könyvet is a kezébe vett, képes ezt elfogadni és túllépni rajta. És megint csak ne felejtsük el, egy egész széria áll Garcia rendelkezésére ahhoz, hogy ezeken a dolgokon változtasson majd. 
Egy dolgot azonban muszáj kiemelnem, ami nekem egyáltalán nem tetszett, ugyanis ez volt az a momentuma a könyvnek, ami felett nem tudtam napirendre térni. Ez pedig nevezetesen a romantikus szál. Meg kell mondanom, hogy az írónő alapötlete ezen a téren is remek, szóval az egypetéjű ikerpár, mint olyan, szerintem kimondottan érdekes és izgalmas helyzeteknek adhat alapot, csakhogy ebben a kötetben igazából semmi igazán érdekeset nem kezd ezzel a koncepcióval, sőt. Igazából elég hiteltelen, és elképesztően gyors az a tempó, amivel felvonultatja ezt a részt, ugyanis számomra egyáltalán nem egyértelmű, hogy Lukas és - különösen - Jared mit szeretnek Kennedyben. Miért szeretnének bele alig néhány nap, esetleg pár hét leforgása alatt? Erre egyszerűen nem tudtam rájönni.
A mellékszereplők terén érdekes, de még kibontatlan karakterekkel találkozhatunk - megjegyzem, nekem Csuhás azonnal a kedvencemmé avanzsált elő, amint megjelent a színen -, akikben én szintén rengeteg lehetőséget látok, remélem, az írónő is hozzám hasonlóan gondolkozik ezen a téren, már ami a hosszú távot illeti.
Ugyanakkor a nyomozós szál engem például lekötött, bár nem voltak benne különösen izgalmas csavarok, ettől függetlenül élvezhetőnek találtam. Szóval, maradjunk annyiban, hogy bár sok pici hiba van ebben a könyvben, mivel a szerző önálló regénye, és egy előző regénysorozatban már nyilván bebizonyította, hogy van benne potenciál, nem szabad leírni. Igenis, érdemes megadni neki az esélyt arra, hogy bizonyíthasson. Ez remélhetőleg a második kötetben sikerül majd neki.

Kedvenc karakter(ek): Csuhás

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 6/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Zelei Róbert

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2014

Oldalszám: 292

Sorozat: The Legion (#1) 

Résztvevő blogok listája: 

06.12. - Dreamworld
06.13. - Bibliotheca Fummie
06.14. - Nem harap a...
06.15. - CBooks
06.16. - MFKata gondolatai
06.17. - Deszy Könyvajánlója
06.18. - Könyvszeretet
06.19. - Media Addict

Nyereményjáték: 

Kami Garcia történetében jelentős szerepe van egy titkos társaságnak, a Légiónak. A Légió célja, hogy megvédelmezzék a világot a bosszúszomjas démonoktól, és az azok szolgálatában álló szellemektől.
Most meghívunk benneteket, gyertek, legyetek Ti is a Légió tagjai, és segítsetek a nyomozásban!

Minden blogon találtok egy kérdést, két válasszal. Kattintsatok az általatok helyesnek vélt válaszra, és jegyezzétek fel az alatta rejlő szót. Gyűjtsétek össze az összeset, majd rakjátok ki belőle az idézetet, amit keresünk.
De vigyázzatok! A Légió tagjai nem ismerik egymást, mindenki csak egyetlen társa nevét tudja, így az idézet szavai össze vannak keveredve. Nektek kell rájönnötök a helyes sorrendre.
Továbbá legyetek nagyon szemfülesek, mert a szellemek azon munkálkodnak, hogy eltérítsenek benneteket, és a rossz válaszok mögé is rejtettek el részleteket.

Feladat:

1. Kattintsatok arra a válaszra, ami szerintetek helyes, és jegyezzétek le a talált szót.
2. Rakjátok sorrendbe a szavakat, és a turné végén küldjétek el az idézetet. (Kis- és nagybetűket, írásjeleket nem jelöltük)
3. Hogy nyerési esélyeiteket növeljétek, minden nap beírhatjátok a rafflecopter megfelelő mezőjébe az aznapi kérdésre a választ. (A két megadott válasz valamelyikét!)
4. A kiadó csak magyarországi lakcímre postáz!
5. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem érkezik válasz, új nyertes(eke)t sorsolunk.

Nyomozásra fel!

Casperről, a kis szellemről rengeteg rajzfilmet és filmet készítettek. Melyik két híres színésznő volt már a partnere?

1.) Christina Ricci & Hilary Duff     vagy    2.) Nicole Ricci & Hilary Duff

a Rafflecopter giveaway

Julie Cross: Timestorm

Miért: Az egyik kedvenc trilógiám befejező kötete.

Tartalom: Amint Jackson kiszabadul a halál markából, nem csak a szerettei körében találja magát - mint az apja, Courtney és Holly -, hanem a valódi időutazókéban is. Ahogy egyre többet és többet tud meg róluk, s világuk keletkezéséről, egyértelművé válik, hogy le kell állítaniuk Thomas és Dr. Ludwig kísérleteit. Ami eddig egy menekülési tervnek tűnt, hirtelen egy a szabad akaratért és békéért vívott háborúba csap át az idő és az emberiség között. Jackson pedig azért született, hogy részt vegyen ebben a csatában, s ebben senki és semmi nem akadályozhatja meg.

Vélemény: Tőlem szokatlan módon, ezúttal egy trilógia befejező részének kritikáját írom meg, elsősorban azért, mert az előzménykötetek két későbbi Nosztalgia-kritika alanyait képezik majd, amiket nem mostanában tervezek olvasni... De, ha már a Timestorm végére értem, arra gondoltam, inkább már most megosztom veletek a véleményemet.

Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy ha valaki már olvasta a sorozatot, akkor sem árt, ha a Timestorm elolvasása előtt ismételten kezébe veszi az előző részeket, vagy minimum a Vortex-et. Higgyétek el nekem, ez a könyv az egyik legjobb példa arra, hogy ha nem vagy tisztában az előzményekkel - értsd: már egyáltalán nem friss, vagy könnyedén felidézhető az élmény -, akkor gyakorlatilag egy szót sem fogsz érteni belőle.

Én sajnos voltam olyan ostoba, hogy ezt nem tettem meg, így a regény első tizedében elég sokszor feltettem magamnak a kérdést: Most mi is történik, tulajdonképpen? De aztán, természetesen minden tekintetben megvilágosodtam, ahogyan azt illik... Legalábbis azt hiszem.   

Noha személy szerint ezt a részt vártam a legjobban - hiszen az egyik kedvenc trilógiám lezáró kötetéről van szó -, be kell vallanom, hogy ez tetszett a legkevésbé az egész szériában. Nagyon sok, számomra indokolatlannak tetsző momentum volt a cselekményben, amitől úgy éreztem olvasás közben, mintha Cross-nak elfogyott volna az ihlete - vagy még inkább a kedve -, és az a lendületes, pörgős történet, amit annyira szerettem a Tempest-ben és a Vortex-ben, mintha egyszerűen kámforrá vált volna. Sokkal lassabban haladtam vele, mint terveztem, és ennek az az egyszerű oka, hogy untam. S nem csak erről van szó. 

A történet legtöbbször egészen egyszerűen üres. Elég sok időt vesztegetünk el azzal, hogy megismerjük Blake - az egyik időutazó - előtörténetét, ami, bár kétségkívül érdekes, és leköti az embert, mégis, kissé feleslegesnek éreztem, mintha Cross csak amolyan lapkitöltésnek szánta volna. Annál is inkább, mivel az ő visszaemlékezéseit is E/1-ben olvashatjuk, így, ha valaki elbambul közben, akár össze is keverheti Jackson-nal, ami igen vicces szituációkat okozhat. Bár ez még önmagában nem nagy probléma, az viszont igen, hogy a cselekmény eloszlása egészen egyszerűen aránytalan.
A könyv több, mint felében 3200-ban járunk, egy, véleményem szerint teljesen kidolgozatlan világban, ahol Cross mindig csak megpendít ezt-azt, ám a behozott szálakkal nem kezd semmit. Sőt, a világról se tudunk meg valami sokat, ami engem személ szerint nagyon zavart, bár ki tudja, lehet, hogy lesz olyan, akinek pont ez a zárt légkör tetszik majd.  Ugyanakkor, azon kívül, hogy hőseink ott vannak, és hol Blake történetével ismerkednek, hol a menekülést tervezgetik, nem sok minden történik, és ez elég lapossá teszi a történet egy részét. 

A regény második felében viszont olyannyira felgyorsulnak az események, hogy az embernek szabályosan kapkodnia kell a képzeletbeli lábait, ha lépést akar tartani a történésekkel. Annál is inkább, mert az egész egyetlen hatalmas drámatömeggé alakul át egy idő után, ami olyannyira nyomasztó tud lenni, hogy az ember lényegében sírni tudna... Főleg, amikor Courtney-ről - Jackson nővéréről - van szó. Bár számomra nem teljesen világos, hogy az ő karakterét miért kellett erőltetni ebben a részben, ettől függetlenül nagyon megszerettem.   

Tudom, eddig jórészt a regény negatív dolgait emlegettem, szóval itt az ideje a kellemesebb vizekre evezni. Julie Cross stílusa még mindig nagyon jó. Bár az időutazással - annak mikéntjével, hatásaival és ehhez hasonlókkal - kapcsolatos részek elég bonyolultak, azt kell mondanom, hogy még akkor is olvasmányos, ha az ember adott pillanatban egy kukkot sem ért belőle (nekem volt ilyen élményem). Én a túlbonyolítást igazából a már fent említett kedvtelenségnek tudom be, mert az előző kötetekben mindent lehetett érteni, erre most... Mintha összecsaptak volna a hullámok a fejem felett.

Jackson továbbra is az abszolút kedvenc karakterem - akiben még mindig azt szeretem a legjobban, hogy nem képes feladni, és kész bármit megtenni annak érdekében, hogy megmentse azokat, akiket szeret , Adam-mel karöltve, igaz, utóbbi nem szerepel olyan sokat, mint szerettem volna. Mégis, a kettejük barátságáról olvasni annyira jó... Esküszöm, a közös visszaemlékezésük volt számomra ennek az egész regénynek a fénypontja, ami megmentette attól, hogy egy MM-ként gondoljak rá. (Ebből is látszik, hogy ezzel a két fiúval kapcsolatban sokat fogok rajongani a korábbi kötetek kritikáiban is.)     

Hollyról és a hozzá fűződő romantikus szálról inkább nem emlékeznék meg, egyszerűen azért, mert számomra most nem adott semmit. Sőt, továbbmegyek, teljesen feleslegesnek, és szó, mi szó, kissé hiteltelennek éreztem. 

Összességében egy csalódás az előző részekhez képest, egy olyannyira összecsapott , és valószínűleg átgondolatlan véggel, ami igen keserű ízt hagyott a számban. Kár érte. Tényleg.

Kedvenc karakter(ek): Jackson, Adam

Gyűlölt karakter(ek): Thomas, Carter

Pont: 5/10

Alapok: 

Nyelv: angol

Kiadta: St. Martin's Griffin

Év: 2014

Oldalszám: 368

Sorozat: Tempest (#3)

Sherrylin Kenyon: Végzetes ölelés

Miért: Toffytól kaptam kölcsön.

Tartalom: Amint leszáll az éj, én leszek a legszörnyűségesebb fenevad, aki az éjszakában portyázik: parancsolok az elemeknek, és nem ismerek félelmet. Évszázadok óta védem az ártatlanokat, cserébe nem kérek semmit, csak álmaim asszonyát. Sunshine Runningwolf nem akar többet, csak ezt az éjszakát, de valahányszor ránézek, elkezdek sóvárogni olyan álmok után, amelyeket már évszázadokkal ezelőtt eltemettem magamban. Tudom, hogy a szerelmem a halált jelentené számára. Megátkoztak, arra kárhoztattak, hogy soha ne ismerjem meg a békét és a boldogságot – míg ellenségem a sötétben lapul és arra vár, hogy mindkettőnket elpusztítson… (Ulpius)

Vélemény: Ez volt az első rész, aminél tényleg érezni lehetett, hogy nem csak egy különálló részt olvas az ember, hanem egy olyan regényt, aminek igen komoly szerepe van a nagy egész szempontjából. Ezt azonban még véletlenül sem Talon és Sunshine jelenlétének köszönhetjük - bár ők ketten is megérnének egy misét -, hanem az őket körülvevő "mellékszereplőknek". Például Acheronnak, akinek igen komoly szerep jutott ebben a részben, ráadásul az ő jelleméről, sőt, bizonyos értelemben még a hátteréről is meg lehet tudni, igaz, végig olyan érzése van az embernek, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Mivel a Sötét Vadászok vezetője egy saját kötettel is büszkélkedhet, jelen pillanatban még elképzelni se nagyon tudom, hogy mik derülnek majd ki róla... De, hogy érdekes lesz, az egészen biztos. Eddig, az előző részben nemigazán vetítette előre Kenyon, hogy kiknek szán még komolyabb szerepet a Sötét Vadász - univerzumban, mégis, most több olyan szereplő is feltűnik a színen, akikkel kapcsolatban egy-egy jelenettel, esetleg beszélgetéssel jelzi, hogy még komoly szerepet szán majd neki a későbbiekben. Ilyen például Vane, az egyik farkas, akinek a történetére több dolog miatt is kíváncsi leszek, de ezekről majd később.

Az istenek továbbra is játsszák az eszüket, főleg Artemisz, aki akkora tótumfaktumnak képzeli magát, hogy szívem szerint több alkalommal is behúztam volna neki két egyformát, és utána még meg is rugdostam volna. Még egy ekkora, öntelt ribanc, mint ez a nő, nemigen járkált a Földön, erre itt és most leteszem a nagyesküt. Megjegyzem, hogy a testvére, Dionüszosz se jobb nála, mivel az a manus meg annyira sötét, hogy a kínai Nagy Falat se venné észre. Azt, hogy okos döntéseket hozzon, inkább ne várja tőle senki. Ja, és Camulustól se. Mindkettő egy-egy idegesítő pojáca volt ebben a részben. Valahányszor megjelentek a hideg futkosott a hátamon, de nem ám jó értelemben. 

Azt hiszem, itt az ideje, hogy a romantikáról is ejtsek néhány szót: nekem igazából tetszett ez a vonulat is benne, bár kétségtelen, hogy mivel a jeleneteik igen nagy részében éppen szeretkeztek, hát... Néha nem tudtam átérezni, hogy Talon és Sunshine tényleg annyira szerelmes, mint mondják. Mindenesetre, biztos, hogy a fent már említett dolgok közrejátszanak abban, hogy itt ez a szál már kap némi alapot is, ugyanis a lány nem más, mint a Kelta másfél évezrede elhunyt feleségének a reinkarnációja. Ugyan erre csak később jönnek rá, így legalább nem agonizálnak azon, hogy egyik egyéjszakás alkalmukból esnek a másikba... A regény eleje ugyanis lényegében erről szól. Néha picit unalmas volt ugyan, de a körítés része, hogy tulajdonképpen miért is borul el ennyire mindkettőjük agya, egészen reálisnak mondható. 

Ebben a kötetben tűnik ki először, hogy a cselekményben semmi, de tényleg, semmi sem történik ok nélkül. Minden apró részletnek egy idő után komoly jelentősége lesz, így nem árt, ha odafigyelve olvassa az ember, s nem csak átrohan a sorokon, mint azt a szem legtöbbször teszi, mert egy idő után azon kapja magát, hogy fogalma sincs, mi, miért történt... Holott, a könyvben világosan benne van. Tapasztalatból írom ezt, hiszen az egyik jelenet során egy mozzanaton csak átrohantam... És utána meglepve tapasztaltam, hogy erre nem is emlékszem. Szabályosan vissza kellett keresnem, miről is volt szó tulajdonképpen. És azt hiszem, ez volt az, ami miatt abszolút rabul ejtett ez a rész. Kiszámíthatatlan és izgalmas is volt egyben, ráadásul nagyon érdekesen tudta csűrni-csavarni a szálakat, így rendre sikerült meglepnie.  

Kedvenc karakter(ek): Talon, Acheron, Sunshine

Gyűlölt karakter(ek): Camulus, Dionüszosz

Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Tavasz Marianna

Kiadta: Ulpius-ház

Év: 2010

Oldalszám: 560

Sorozat: Dark-Hunter (#3)

Jennifer L. Armentrout: Obsession

Miért: A Lux-szériához kapcsolódó könyv.

Tartalom: Hunter egy könyörtelen gyilkos, aki a többi Arumhoz hasonlóan élvezi a munkáját: Luxeneket öl, vagy éppenséggel bárkit, aki az útjába kerül. S ez akkor sem változik meg, amikor megismeri Serena Crosst. 

A lány eleinte el sem akarja hinni, amikor a legjobb barátnője arról próbálja meggyőzni, hogy a szenátor fia képes élő villanykörtévé változni.... Később azonban rá kell jönnie, hogy nem ez a legrosszabb, amivel meg kell birkóznia. Egyik pillanatról a máikra, egy régóta dúló háború közepén találja magát, ahol nincs jó, vagy rossz oldal. S eközben a kettejük között kibontakozó szenvedélynek sem könnyű ellenállnia.

Vélemény: Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy ha valaki nem olvasta a Lux-könyveket, akkor is bátran vegye a kezébe ezt a könyvet, ha érdekli. Ahhoz, hogy megértse a történetet, nem szükséges ismerni a korábbi regényeket, igaz, ha valaki ezzel kezdi az olvasást, lesznek dolgok, amiket már jóval korábban tudni fog a világgal kapcsolatban, mint mondjuk az Obsidian elolvasása után sejtene. De ettől függetlenül, szerintem semmi akadálya, hogy valaki ezt olvassa el először.

Eleinte azt hittem, hogy bajban leszek ezzel a könyvvel, ugyanis Armentrout-ot, mint YA-író ismertem meg először, így kissé nehezemre esett elképzelni, hogy vajon milyen lesz tőle egy felnőtt-témájú regényt a kezembe venni. De azt kell mondanom, hogy abszolút pozitív csalódást okozott a számomra.

A világ felépítése megmaradt ugyanaz, amit a Lux-szériában már megszoktam, azonban az igazi csavar abban rejlett, hogy most a másik oldal szemszögéből ismerhettem meg ezt a Luxenek és Arumok között zajló perpatvart. 

Hunter ugyanis egy tipikus Arum, akinek legtöbbször csak az okoz örömet, ha egy-egy Luxent szárazra szopogathat - igen, itt érződik némi vámpír-fétis, de egyáltalán nem zavaró módon -. Ráadásul, itt végre kiderül, hogy a fajtája milyen alapon állt neki Luxeneket gyilkolni. Érdekes volt, ahogy felidéztem magamban, hogy mi volt erről az Obsidian-ban, és miként köszön vissza ugyanez Hunterék szempontjából. Ráadásul, a regényt végigolvasva rá kellett jönnöm: az, hogy valaki Luxennek születik, nem jelenti azt automatikusan, hogy ő jófiú lesz, s ugyanez fordítva: egy Arum sem feltétlen válik gonosz gyilkossá. Jó, legtöbbször igen, de azért nem mindig. Azóta én se tudom, melyik oldalra állnék szívem szerint. Talán kicsit mindkettőre, ha lehetne.

Elsőre nem kimondottan szimpatizáltam Hunterrel - holott a stílusa nagyon is tetszett, ugyanis azt hittem - ő sem lesz több, mint a DOD egyik talpnyalója, aki teszi, amit mondanak neki, aztán, miután jól végezte dolgát, megy vissza vadászni.

Kétség kívül, ez volt az eredeti terve, de aztán, minél több időt kénytelen Serena Cross társaságában tölteni, ő maga is egyre emberségesebbé válik. És ez kimondottan zavarja. Sokáig nem akar behódolni a halandó nő varázsának. Ebben a könyvben nem a férfinak kellett meghódítania a nőt, hanem inkább fordítva. Igaz, Serenának semmi különöset nem kellett tennie az ügy érdekében, mindössze önmagát adnia. Régi szlogen, tudom, de itt bejött. 

Serenát nagyon szeretem, főleg azért, mert nem tűnt tucatszereplőnek. Mindazok ellenére, amiken keresztülmegy, nem áll le hisztizni, mint a legtöbb főhősnő, hanem azon gondolkodik, miként segíthetne a legjobb barátján. Jó, néha ő is szeretne fejjel rohanni a falnak - mert ki nem? -, de józan érvekkel meg lehet győzni arról, hogy ne tegye.  Hunterrel való kapcsolata pedig kimondottan izgalmas, és néha még szórakoztató is.  

Armentrout több soron is pattanásig feszítette az idegeimet. Olyan szituációkat teremtett, hogy szinte ökölbe szorított kézzel drukkoltam a főszereplőknek, hogy ez az, hajrá, mindjárt lesz valami érdekes, erre képes volt egy pillanat alatt akkorát fordítani a jeleneten, hogy szinte el se hittem. De éppen ez ejtett rabul az egész történetben. Nem mondom, hogy túlon-túl fordulatos lett volna, de azért voltak olyan alkalmak, amikor kellemesen meglepődtem. És amit végül összehozott, még sokkal jobb is lett, mint amire én számítottam.

Egy aprócska negatívum: az írónő hébe-hóba váltogatja a szemszögeket, ami kimondottan zavaró tud lenni, ugyanis nincs jelölve, hogy éppen kinek a szemszögéből is ír, így mindig el kell olvasni pár sort előre, mire leesik, hogy ez most Serena, vagy Hunter akar-e lenni. De ettől függetlenül: nagyon bízom benne, hogy lesz folytatása. Az esély megvan rá, szerintem. Remélem, az ötlet is, mert én alig várom!

Kedvenc karakter(ek): Hunter, Serena
Gyűlölt karkter(ek): Sin
Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: angol
Kiadta: Kindle Edition
Év: 2013
Oldalszám: 370
Sorozat: Arum (#1)