2016. augusztus 24., szerda

Blogturné #186 - Gail Carriger: Lélektelen

Miért: Nosztalgia.

Tartalom: Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.

Elsősorban azért, mert nincs lelke.

Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.

De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.

Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta? (Könyvmolyképző)

Vélemény: Bevallom, eleinte nagyon nem tudtam hová tenni ezt a könyvet. Na nem azért, mert annyira borzasztó lenne, hogy arra szavakat nem találok, hanem sokkal inkább amiatt, mert rendkívül szokatlan a stílusa, legalábbis első blikkre. Ez mondjuk már a fülszövegen is érződik kicsit, de azért közel sem annyira, mint magán a könyvön, aminek az első fejezeteinél komolyan gondolkodnom kellett, hogy a szóvirágokból, amiket Carriger előszeretettel - és teszem hozzá, jól - használ, ki tudjam nyerni az egyszerű, hétköznapi ember számára is világos értelmet. De, miután megszokja az ember, a könyv egyszerűen letehetetlenné válik.
Alexia, mint főhősnő, nekem az egyik kedvencemmé vált, egyszerűen azért, mert a maga módján egészen tökös. Egy olyan világban - akarom mondani korban - él kvázi vénlányként - 25 évesen, ami manapság egyáltalán nem számít olyan kornak, mintha az ember már ki lenne égve, vagy ilyesmi -, amikor az volt a természetes, hogy a nők lehetőleg tizenévesen már férjhez mennek. Remekül kezeli a helyzetet, hogy a lélektelen léte miatt - amit egyébként eleinte egyáltalán nem tudtam hova tenni -, sem a halandók, sem pedig a természetfelettiek között nem tud érvényesülni. Gyakorlatilag senki nem akarja őt komolyan venni -erre a legjobb példa maga a lány családja, ami kötelességének érzi, hogy állandóan reklámozza, a lány még nem kelt el, és a végén biztosan a nyakukon marad -, egészen addig, amíg a fülszövegben is olvasható gyilkosságok miatt nem kerül a figyelem középpontjába.
Társa és segítője a bajban - igaz, nem teljesen  önszántából - Lord Maccon lesz, akiért én egyszerűen oda meg vissza vagyok. A marcona farkas karaktere hamar belopta magát a szívembe, pedig nem mindig ugrálok az ilyen merev, érzelemmentes kősziklákat játszó könyves pasikért, de a lord karakterének ez kimondottan jól áll. Van benne valami tiszteletet parancsoló, ami matt a többség szinte összecsinálja magát tőle, ő pedig ezt egyáltalán nem fél kihasználni. A csipkelődés, amit Alexiával folytatnak, rendkívül szórakoztató. Éppen ezért, a kapcsolatuk lassan változik meg, de annyira lassan, hogy az olykor már-már őrjítő, pedig tudhatjátok rólam, hogy én szeretem az ilyesmit, de azért itt kicsit túlságosan is elhúzottnak érzem.
A világfelépítés, bár nem a legkreatívabb, mégis képes volt lekötni, mert mindig találtam benne valami érdekességet. Például azt, ahogy a természetfelettiek próbálják összeegyeztetni az életüket a halandókkal, akikben véleményem szerint még mindig szálka a vámpírok, vérfarkasok és stb létezése.
A nyomozás egészen szépen kidolgozott, bár szerintem nem rejt magában annyi csavart, nekem legalábbis viszonylag hamar sikerült összeraknom a képet. Ettől függetlenül izgalmas volt végigkövetni a folyamatot.
A cselekmény folyamatosan pörög, halad előre, nem igazán van időnk pihenni, de nem is baj, mert a humor azért olykor megtöri ezt a pörgést, és az embernek van ideje kikapcsolni.
A szokatlan stílus ellenére, szerintem ez egy kimondottan szerethető könyv, ami okozhat meglepetéseket, igaz, engem elsőre nem tudott annyira megfogni, hogy érdekeljen a folytatás, de ez most megváltozott, és kimondottan várom, hogy egyszer sort keríthessek majd rá.

Kedvenc karakter(ek): Alexia, Lord Maccon
Gyűlölt karakter(ek): a Tanács
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 374
Sorozat: The Parasol Protectorate (#1)


Résztvevő blogok listája:

08/24 CBooks
08/26 KönyvParfé
08/28 Szembetűnő

Nyereményjáték:


Ebben a világban nem idegenek a természetfelettiek, és nem csak egy fajtájuk van. Minden állomáson találtok leírást egy-egy természetfeletti lényről, aminek a nevét be kell írnotok a rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


A mai természetfeletti lény: Egy ritka fajta szellem az arab és muszlim mitológiában. Az ókori sémi népek hiedelemvilágában a régi emberek szellemei voltak, akik éjszaka jelentek meg, és a hajnal első sugaraival eltűntek. Képesek voltak láthatatlanná válni és állatokká változni, gyakran tették őket felelőssé betegségekért és az őrületért. Az iszlámhoz kapcsolódó mitológiában ezeket a lényeket lehetséges varázslat segítségével irányítani azáltal, hogy tárgyakhoz kötjük őket.

a Rafflecopter giveaway

2016. augusztus 23., kedd

Blogturné #185 - Cassandra Clare: A hercegnő

Miért: Sorozatzáró kötet.

Tartalom: Tessa ​​Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.

Tessára.

Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.

Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.

Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.

Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba? (Könyvmolyképző)


Vélemény: Talán emlékeztek még, hogy már a Herceg bejegyzésem végén is megemlítettem, bizony, egyáltalán nem lelkesedem a Pokoli szerkezetek sorozat befejező részéért. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy legalább kétszer - de az is lehet, hogy háromszor - kezdtem neki, mire, most, az egyszer sikerült ténylegesen elolvasnom a könyvet. 
Számomra valahogy teljesen elütött a hangulata az előző részekétől, és itt most nem arra gondolok, hogy sokkal komorabb lenne, vagy ilyesmi, hanem egész egyszerűen kilóg a sorból. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha Clare ezt már sokkal inkább csak a pénz miatt írta volna meg, s nem azért, mert tényleg el akarna mesélni valamit... Inkább csak lezárni azt, amit két köteten át húzott eddig, és ugyan, legyen már vége. Ennek megfelelően, nekem nagyon erőltetett hatása volt az egész könyvnek. 
Már a legelején, amikor még csak kóstolgatjuk a dolgokat, akkor is azt éreztem, hogy na, ezt bizony nagyon nem nekem találták ki. Hiába drukkoltam Tessa és Jem boldogságáért, már valahogy a kezdet kezdete is azt sugallta, hogy itt aztán minden lesz, csak túl nagy happy end nem. És ezzel nem lövöm el a történet végét, vagy ilyesmi, csak arra gondolok, hogy az egész szálat belengi valami baljósság... Majdnem úgy, mint az általam imádott Forbiddenben, csak, míg ott ez kifogástalanul működött, ebbe a könyvbe egyszerűen nem illett bele. 
Szerencsétlen Will hol látványosan szenved, hol adja a macsót - hol meg az ellenállhatatlan hősszerelmest -, és éppen ezért, én magam se tudom, hogyan viszonyuljak hozzá. Értem én, hogy mi miért van, de könyörgöm, olykor annyira idiótán viselkedik, hogy arra szavakat sem találok. Mondhatnánk, hogy fiatalság, bolondság, de a történet egy olyan korba játszódik, ahol a tizenéves kor végét taposóktól az övénél jóval érettebb viselkedést vártak el, nem véletlenül. 
Magyarul, a nagy triász egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, pedig a cselekmény értelemszerűen hármójukra, a már teljesen egyértelmű, szemet kiszúró szerelmi háromszöggel a középpontban. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy szerintem melyik fiú érdemelné meg jobban Tessa-t - erről a Hercegben már jócskán sikerül értekeznem -, de tény, ami tény, ez a dolog hol működött nálam, hol nem. Esküszöm, ha már romantika, számomra ezer meg egyszer szórakoztatóbb és élvezetesebb volt látni, hogy hogyan formálódik át Sophie és Gideon Lightwood kapcsolata, amelynél a jég megtörése persze már korábban elkezdődött, de itt tetőződött be, szerintem remekül. Engem ez a szál sokkal jobban lekötött, mint amire figyelnem kellett volna... Lehet, hogy bennem van a hiba? 
Mindenesetre, azt azért meg kell hagyni, hogy messze ez a legmozgalmasabb, talán még egyben legakciódúsabb kötet is, ahol egyszerűen nem igazán van ideje leülni a cselekménynek, mert szinte mindig történik valami, amire muszáj odafigyelni. Hol Mortmain csinálja a fesztivált, hol Tessa és Will drámázik, hol mit tudom én, leszakad az ég... Szóval mindig történik valami, és ez egy ideig jól is működik, de aztán jól esik, amikor picit azért le tud végre állni, hogy az ember megemészthesse azt a végtelen információáradatot, ami a Hercegnőben ömlik rá. 
Lehet, hogy tényleg csak a keserűség beszél belőlem, de annak ellenére, hogy viszonylag sok része tetszett, összességében mégis kissé keserű szájízzel búcsúzom ettől a sorozattól. Tény, hogy Clare elvarrt minden olyan szálat, amit el kellett varrni, mégis... Én egyáltalán nem erre számítottam. 

Kedvenc karakter(ek): Jem
Gyűlölt karakter(ek): Mortmain
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Kamper Gergely
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: 552
Sorozat: The Infernal Devices (#3)


Résztvevő blogok listája:


Pokoli szerkezetek 1. – Az angyal
08.01. – Sorok Között
08.04. – Cbooks
08.07. – Letehetetlen


Pokoli szerkezetek 2. – A herceg
08.10. – Sorok Között
08.13. – Cbooks
08.16. – Letehetetlen


Pokoli szerkezetek 3. – A hercegnő
08.19. – Sorok Között
08.22. – Cbooks
08.25. – Letehetetlen

Nyereményjáték:

Cassandra Clare igazi birodalmat épített ki az Árnyvadász-kötetekkel, amikből itthon is rengeteg megjelent már.
A mostani játék során 1-1 idézetet találtok az Árnyvadász-kötetekből, nektek pedig a Rafflecopter doboz megfelelő kell beírni az adott könyv címét, amiben megtalálható az idézet.
A Pokoli szerkezetek trilógia mindhárom részéből 1 könyvet sorsolunk, a kiadó sajnos csak belföldre postáz. A győzteseket e-mailen értesítjük majd, és ha 72 órán belül nem reagál, új győztest kell sorsolnunk. Sok szerencsét a játékhoz!

A mai idézet: Ha nem kezdesz el vigyázni magadra, kénytelen leszek eljárni hozzád, és addig főzni neked a varázslatosan ehetetlen tonhallevesemet, amíg jobban nem leszel.

2016. augusztus 19., péntek

Ismerj meg minket blogturné

A Blogturné Klub fennállása harmadik évéhez érkezve ismételten különleges turnéval jelentkezünk.
Számos változáson estünk át a kezdetek óta, új tagokkal bővültünk, szélesítettünk repertoárunkat, úgyhogy úgy gondoltuk - meghallgatva kéréseiteket is -, elérkezett az ideje egy olyan turnénak, melyben nem a könyvek, hanem bloggereink, az ő élményeik és olvasmányaik kapnak főszerepet.
Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket!
És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk nyeremény nélkül Titeket, kedves olvasók!
Hetente két blogger mutatkozik be. A teljes menetrendet a bejegyzés alján találjátok. Extraként egymásnak is (minden állomás a soron következőnek) teszünk fel kérdéseket.

Ki van a blogger neved mögött? - Mesélj néhány szóban magadról.

Néha én magam sem tudom. :) De a viccet félretéve: talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy én vagyok az egyik legfiatalabb a tagok között a magam 25 évével. Egyébként egyetemista vagyok, történelmet tanulok - amit már nagyon kezdek unni, de ez részletkérdés -, mellette jelen pillanatban az Erste Banknál dolgozom diákként, és elsősorban irattárral foglalkozom. 

Eddig az idei könyvek közül melyik a kedvenced?

Több is van, de a legemlékezetesebbek Louise O'Neil: Örökké a tiéd és Sophie Jackson: Egy font hús. Mindkét könyvet nagyon-nagyon szerettem, előbbit azért, mert képes volt megdöbbenteni, sőt, elborzasztani, míg az utóbbi a történetével egyszerűen csak elvarázsolt. Hiába kissé klisés, mégis van benne valami apróság, ami miatt a mai napi szívesen gondolok vissza rá.

Mi a legjobb a turnézásban?

Nem tudnék belőle egy konkrét dolgot kiemelni, ami a legjobb lenne benne, én leginkább magát a folyamatot élvezem - kivéve akkor, amikor őrült tempóval ömlenek a könyvek, és nehéz lépést tartani az esetleges változásokkal -. Persze, biztosan vannak, akik szerint a recenzió a legjobb benne - qannak idején több megjegyzést is kaptunk ezzel kapcsolatban, ha jól emlékszem -, de az igazat megvallva, én nem így gondolok ezekre a könyvekre, hanem munkaeszközként. Nem számít, milyen formátumban jut el hozzám, az a lényeg, hogy haladhassak vele, hiszen nem szeretnék megakasztani egy turnét sem.

Nem unjátok meg a határidőre való olvasást?

Igazság szerint egyáltalán nem. Lehet, furcsán hangzik, de engem összeszedettebbé tett, hogy elkezdhettem a BTK-t, hiszen éppen a határidőre olvasás miatt át kell gondolnom, mire mennyi időt tudok szánni, és egy idő után ez kihatott a magánéletemre is. Jobban tudom beosztani az időmet, mint korábban, és sokkal előrelátóbban vagyok képes tervezni, mint teszem azt, két évvel ezelőtt. Erre pedig enélkül aligha szántam volna rá magam.

Melyik a kedvenc (btk-s) mémed? Mutasd meg, és mondj róla néhány szót!
Ebből a mémből szoktam erőt meríteni, amikor komoly megjelenési időszakokra számíthatunk - ilyen a Könyvfeszt-Könyvhét, vagy éppen a karácsonyt megelőző hetek -, amikor az ember valósággal darálja a könyveket, hogy mindennel elkészülhessen időben. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha Katniss kibírt két Viadalt, én is elbírok a könyvekkel :) Ha meg nem... én leszek az első, aki könyv általi halál áldozata lesz. :D 

Volt olyan könyv, amit csak azért olvastál el, mert a többiek rávettek, vagy kellettél a létszámhoz, és végül annyira imádtad, hogy ha tehetnéd, újraolvasnád?
Tiffany Reisz: Eredendő bűnösök sorozata. Angelika győzött meg róla, hogy nekem alighanem tetszene az első rész, adjak neki egy esélyt, és csatlakozzak a turnéhoz - ami azt hiszem, már a negyedik kötettel volt -. A meggyőzése olyan jól sikerült, hogy lényegében három nap alatt kivégeztem mindhárom könyvet, és azóta is odáig vagyok Soren és Nora történetéért, minden abszurditásával együtt.

Ha tehetnéd, melyik turnés regényhős bőrébe bújnál 24 órára, és mit csinálnál?

Fern Taylor - Amy Harmon: Arctalan szerelem, hamarosan lesz vele turné -, és kipróbálnám, milyen úgy kommunikálni valakivel, hogy egy táblára párszavas kérdéseket írogattok fel egymásnak, és így ismeritek meg egymást. Van ebben valami furcsán érdekes és izgalmas, hogy el kell zarándokolnod valahova azért, hogy elolvass egy háromszavas kérdést, válaszolj rá, majd feltedd a sajátodat, és csak várj... és várj... Majd egy este megint arra sétálj, és kezdődjön a folyamat elölről.

Melyik turnés olvasmányodon sírtál/nevettél a legtöbbet?

Az a baj, hogy amire a sírás igaz lenne, azzal csak később lesz turné, így ezt egyelőre ugorjuk át. Viszont, amin határozottan jól szórakoztam az Cathy Cassidytől a Mályvacukor égbolt. Skye-nak nagyon jó humora van - bármilyen gyermeki is az -, ami képes volt mindig mosolyt csalni az arcomra.




Melyik turnés könyvből készítenél filmet, és kikre osztanád a szerepeket?
Erre a kérdésre sajnos nem tudok válaszolni azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ha olvasok egy könyvet, a szereplők általában leginkább az ismerőseimre hasonlítanak a fejemben, éppen ezért nem szoktam dreamcastekben gondolkodni.

Kampányfőnökként melyik volt a számodra legkedvesebb turné?

Sophie Jackson: Egy font hús. Ez volt az első turném kampányfőnökként, és nagyon élveztem, annak ellenére, hogy kimondottan bénának éreztem magam benne, de úgy vagyok vele, majd csak lesz jobb is. Igyekszem minél ügyesebben végezni a dolgomat, remélem, sikerül is.

Melyik volt az a könyv idén, amire nagyon vártál?
Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek. Imádtam a Jók és Rosszak iskoláját, és alig vártam, hogy olvashassam a folytatását. Mondanom sem kell, nem bántam meg, az író ismételtem teljesen elvarázsolt azzal, ahogyan egy teljesen új szintre emelte Sophie és Agatha tündérmeséjét. Ki hitte volna, hogy egy toll hajkurászásából igen érdekes, sőt, fordulatos történetet ki lehet hozni, amit alig bírok majd letenni? 

Turnék miatt szoktad a határaidat feszegetni? - Más műfajt olvasni,  amit lehet, hogy más esetben nem olvasnál el?

Volt már rá példa, a Másik ént például a turné miatt olvastam el, holott nem szoktam pszichothrilleket olvasni. Bár nem bántam meg, az igazság az, hogy éppen ez a könyv döbbentett rá, hogy ezt a műfajt bizony nem nekem találták ki. Nem volt rossz a történet, vagy ilyesmi, csak engem egyszerűen untatott az elején, és emiatt, mire eljutottunk a tényleg izgis részekig, addigra úgy éreztem, túl sok idő telt el. A túlságosan lassan, félinformációkból építkező regények talán mégsem nekem valók.

Zakkant kérdése: Ki szerinted a legzakkantabb karakter akiről valaha olvastál?

Nick Gautier (Sherrilyn Kenyon: Chronicles of Nick, Dark-Hunter). Ennek a fiúnak mindig a lehető leglehetetlenebb ötletek jutnak eszébe, és amint teheti, meg is valósítja őket. Nagyon jól szórakozom rajta, valahányszor egy-egy kötetét a kezembe veszem.





Résztvevő blogok listája:

08/01 Dreamworld
08/15 Zakkant olvas
08/19 CBooks
08/22 Bibliotheca Fummie
08/26 Deszy könyvajánlója
08/29 Always Love a Wild Book
09/02 Letehetetlen

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során, a turné tematikájához igazodva, kíváncsiak vagyunk, mennyire ismertek minket. Minden blogon találtok egy kérdést, ami turnéinkhoz és magához a Blogturné Klubhoz kapcsolódik, nektek pedig nincs más dolgotok, mint megválaszolni az összeset. Ha ez megvan, esélyetek nyílik megnyerni a bloggereink által felajánlott, mesés nyeremények valamelyikét.
Aggodalomra viszont semmi ok, csak olyan kérdésekkel találkozhattok, melyekre a választ blogjainkon, közös blogunkon, vagy számos elérhetőségeink valamelyikén megtaláljátok. Ráadásul akkor is nyerhettek, ha a tizenkét megfejtésben vannak hibáitok.
Figyelem! Kizárólag Magyarország területén belül postázunk, illetve a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a kiértesítést követően, ellenkező esetben újat sorsolunk.

A mai kérdés: A Blogturné Klubnak mennyi férfi tagja van?

2016. augusztus 18., csütörtök

Blogturné #184 - Rick Riordan: A villámtolvaj

Miért: Fruzsi ajánlotta.

Tartalom: Rick Riordan, a szerző a legújabb amerikai Rowling. Eredeti, friss hang jellemzi - óriási a sikere! A regény alapja a legrégebben futó, legnépszerűbb, legelevenebb szappanopera, a görög mitológia. Mindez vagánysággal, egy "problémás" fiú küldetésével fűszerezve. A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint. Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni? Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minotaurusz be nem kergeti a nyári táborba. Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, némelyiküket felbosszantotta: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított. Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Régen olvastam már ennyire gyerekeknek szóló kalandregényt. Persze ott vannak a Cathy Cassidy könyvek, de azért lássuk be, annak a kalandhoz nem sok köze van. :) Láttam a filmet annak idején, és szerintem az adaptáció maga egyáltalán nem lett rossz - a mostani átlagokhoz viszonyítva -, sőt, még azt is mondhatnám, hogy ez a történet talán, jobban működik a 16-17 éves korosztállyal, mint 12 éves kisgyerekekkel. Ezzel kapcsolatban fel is merült bennem egy kérdés olvasás közben: mégis mennyire reális az, hogy három tizenéves gyereket egyedül elengedünk a vakvilágba, felügyelet nélkül, hogy megoldjanak egy olyan komoly problémát, amin akár a világ sorsa is múlhat? De túlságosan is előreszaladtam, úgy érzem.
Az biztos, hogy Riordan-nek remek fantáziája van, jól tudja beleintegrálni a modern korba az ókori görög mitológia alakjait. Ebben mondjuk számomra Kenyon az igazán nagymester, de el kell ismernem, hogy Riordan is nagyszerű munkát végzett, hiszen egy gyerekkönyvről beszélünk, ennek ellenére, az istenségek nincsenek teljesen elbagatelizálva, sőt. Akár azt is mondhatnám, hogy a fiatalabb olvasókat akár meg is taníthatja egy-két dologra ezekkel a mitológiai világokkal kapcsolatban... És nem nagyon emlékszem rá, hogy egy gyerekkönyvből ilyesmit megtanulhattam volna. Az olvasóval megismeretetik a legfontosabb isteneket és a hátterüket is, sőt, folyamatosan utalgatnak a múltbeli dolgaikra. Ezen a téren szerintem Mr. D. viszi a pálmát, akin én egyébként remekül szórakoztam - főleg azon, hogy állandóan diétás kólát iszik -.
Engem lepett meg a legjobban, hogy mennyire ötletes tudott lenni helyenként volt, pedig nem vártam tőle túl sokat. A Félvér-tábor ötlete tetszett a legjobban, bár bevallom, nekem eleinte kissé zavaros volt, hogy miért is lenne egy ilyen létesítményre szükség, de ennek az az oka, hogy a kezdet kezdetén a könyv elég következetlen... Ezt talán betudhatjuk annak, hogy Percy maga eléggé elvarázsolt eleinte. Nem nagyon tud mit kezdeni a dolgokkal, és azt se veszi észre adott esetben, ami kiböki a szemét. Tudom-tudom, 12 éves, ilyenkor ez még belefér. Ettől függetlenül szerettem a főszereplőnket, nem az... Csak nekem néhol túlságosan is gyerekes volt. Nemkülönben Grover, ami elég furcsa, mivel ő elvileg sokkal idősebb, mint a mi Percynk... De ezen is túl kéne lendülni. Annál is inkább, mert a könyv elég sok poénos jelenetéért ők a felelősek, méghozzá duóban. Szerintem kimondottan szeretetreméltó a bénázásuk. De, ha már a duó, nem mehetünk el a harmadik kerék, Annabeth mellett, aki ahhoz képest, hogy Pallasz Athéné lánya - és ennek megfelelően olyan, mint egy durván felturbózott Hermione Granger, aki mindig elő tud húzni még egy ötletet abból a bizonyos kalapból - egyelőre kidolgozatlan,  és kissé üres. Bár sorozatkezdő kötetről van szó, így ez talán elnézhető neki, és bízom benne, hogy a folytatásban ez igencsak meg fog változni.
Összességében számomra pozitív csalódás volt a könyv, bár azért érezhetően vannak hibái, amiket viszont képes vagyok elnézni neki, egyszerűen azért, mert rendkívül szerethető az egész, sőt, olykor kimondottan izgalmas is, bár szerintem ezen a téren innen még volt hova fejlődnie Riordan-nek. 

Kedvenc karakter(ek): Percy
Gyűlölt karakter(ek): Luke
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Bozai Ágota
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 376
Sorozat: Percy Jackson and the Olympians (#1)


Résztvevő blogok listája:

08/17 Dreamworld
08/18 CBooks
08/19 KönyvParfé
08/20 Deszy könyvajánlója
08/21 Kelly & Lupi olvas

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során Percy Jacksonhoz hasonló félistenek nyomába eredünk.
Minden állomáson találtok egy leírást, melynek alapján ki kell találnotok, melyik híres vagy kevésbé híres félvér(pár)t rejti a szöveg. Ha ez megvan, nincs más dolgotok, mint beírni a hős(ök) nevét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, és ezt megismételni mindegyik állomáson.
Ha pedig szeretnétek extra pontokkal növelni nyerési esélyeiteket, látogassatok el a www.blogturneklub.com oldalra, és töltsétek ki a keresztrejtvényt, majd a pirossal jelölt fősor megfejtését szintén írjátok be a kijelölt helyre. Az egyes sorokba az állomásokon található hősök nevét írjátok (tehát az egyessel jelölt sorba az első állomás hőse jön - magyarított névvel). A jutalom ezúttal sem marad el, a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából tiétek lehet a három nyereménykönyv egyike.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz; illetve minden nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.


A kitalálandó személy: A mondák szerint Mükéné alapítója és királya, a Perszeida-ház alapítója. Egyike az első héroszoknak. Halála után az égboltra került, a csillagok közé. Nagyapja egy jóslat miatt faládába záratta és a tengerbe dobatta a csecsemőt és anyját, akik végül túlélték a “kalandot”, és Szeriphosz szigetén kötöttek ki, ahol a király testvére sajátjaként nevelte a gyermeket.

Később a félisten Hádész sisakjával és a többi, istenektől kapott fegyverrel megölte Medúzát, a Gorgó levágott fejét pedig Athénének adta. Útban hazafelé, betért Aithiópsz (Etiópia) királyságába, ahol megmentette, majd feleségül vette Andromédát, kitől hét lánya és két fia született.

Nagyapja minden igyekezete ellenére a jóslat beteljesedett, a félisten akaratán és tudtán kívül végzett vele. Ám amikor megtudta ki volt az áldozat, köteles tisztelettel eltemette Argoszt, de nem foglalta el trónját, hanem átadta Megapenthésznek, Proitosz fiának, cserébe megkapta a Tirünszi királyságot

2016. augusztus 13., szombat

Blogturné #183 - Kristin Cashore: A garabonc

Miért: Nosztalgia.

Tartalom: Katsa, a garabonc Úrnő, egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolc éves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni.

Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pongor herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért.

Nem számít arra, hogy Pongor a barátja lesz.

Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról – a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül… (Könyvmolyképző)



Vélemény: IMÁDOM! Az egyik kedvenc fantasym, azt kell mondanom, pedig én nem igazán rajongok az ilyen középkori környezetben játszódó történetekért - ami kissé ironikus, ha belegondolok, hogy több, mint tíz éve aktívan RPG-zek -, de Katsa története, és a garabonciások világa azonnal magával ragadott, amikor annak idején, ha jól emlékszem, talán épp karácsony este, először olvastam.
Nekem kifejezetten tetszik, hogy egy egyébként létező jelenséget, a - két színű szemet - veszi alapul, és teszi meg a világ egyik alapjának. Hiszen így különböztetik meg a garaboncokat a hétköznapi emberektől, ám a képességek skálája szinte végtelen. Van, aki tehetséges úszó, más jól bánik az íjjal, esetleg az állatok gondozásához, lényegében bármihez.
Katsa karaktere meglepően érett, felnőtt szemléletű karakter, nem csak ahhoz képest, hogy egy YA-könyvről beszélünk, ahol, sok esetben nem éppen az a szokás, hogy a főhősnő komoly gondolkodásra lenne képes, ugyebár... De szerencsénkre Katsa rendkívül határozott, kitartó, és meglepően erős karakter. Nem a fizikai erejére gondolok kifejezetten, hisz' mégis csak egy nőről beszélünk, hanem sokkal inkább az az erő, ami ahhoz kell, hogy a képességét tényleg képes legyen a jó ügy érdekében használni, még akkor is, ha ez jelen esetben abban áll, hogy kitűnően tud embereket eltenni láb alól.
A garabonciája éppen ezért külön érdekes, hiszen a képessége rendkívül erőszakos, mindenki úgy hiszi, hogy ő csak ölni tud, de ennél persze sokkal komplexebb, izgalmasabb dologról van szó, amit megéri kivárni.
Pongorért egyszerűen odáig vagyok, meg vissza, pedig a maga módján ő nem egy nagy eresztés, egyértelműen Katsa viszi el a hátán az egész könyvet, ám mégis a fiú is rendkívül szerethető - és előszeretettel hivatkozom rá Csongorként, egyébként -. Nem az a nyomulós srác, mégis izgalmas, és érdekfeszítő a jelenléte. Nem tudom nektek igazán szavakba önteni, hogy miért, de van benne valami különleges - és nem feltétlen az arany és ezüst szempárra gondolok, ami már önmagában is... hmm,
Kettejük kapcsolata lassan bontakozik ki, annak ellenére, hogy Katsa testvére már szinte azonnal elkönyveli, hogy a lány és Pongor között lesz valami - hogy ezt miből találta ki egyébként, az egy rejtély...
A cselekmény egyáltalán nem a romantikára koncentrál, hanem sokkal inkább a kalandra, amiben részük van. A világ bemutatása is nagyon szép, sok, és meglepően érdekes tájleírás van benne, amik egészen egyszerűen élővé teszik az egész történetet. Olyan, mintha az ember egy mozit nézne végig, annyira részletesen vannak leírva a dolgok, hogy szinte látja maga előtt az olvasó, ez pedig jelentősen megdobja az élményt. Amikor először olvastam ezt a könyvet, nagyon berántott, s most, amikor ismét a kezembe vettem, ugyanez volt a helyzet. A karakterei rendkívül szerethetőek - kivéve persze a főgonoszt, akinek kilétét fedje jótékony homály -, és élők. Nem is emlékszem, mikor volt ilyenben részem utoljára. 

Kedvenc karakter(ek): Katsa, Pongor, Keserkék
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/20

Alapok: 

Nyelv. magyar
Fordította: Farkas Orsolya és Szalai Virág
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2010
Oldalszám: 480
Sorozat: Graceling (#1)


Résztvevő blogok listája:

08/13 CBooks
08/15 Bibliotheca Fummie
08/17 Always Love a Wild Book

Nyereményjáték:

A könyvben igen fontos szerepet kap a Tanács, ami titokban működik és segíti Katsát és társait, hogy segítsenek a bajba jutottakon, mégha ezzel szembe is szegülnek a király akaratával. A történelmünk során több titkos társaság működött, most ezeket kell megtalálnotok. Ehhez segítsétekre lesz minden állomáson egy-egy rövid leírás.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Az egyik leghíresebb keresztény harcos szerzetesrend, egyházi lovagrend volt. 1118-ban, keresztes lovagokból szerveződött társulásból, a Szentföldön alakult.

Blogturné #182 - Cassandra Clare: A herceg

Miért: Nosztalgia

Tartalom: A Viktória korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban múlandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Számomra ez egyértelműen Jem fókuszú rész volt. Sokkal inkább szólt ez a könyv róla, mint a triójuk másik két tagjáról - bár természetesen azért a többieknek is kijut bőven a "játékidőből", ha lehet így fogalmazni -, mégis úgy érzem, inkább a Carstairs-fiú van előtérbe helyezve a Hercegben. S ezt nem csak azért mondom, mert ő szerepel a borítón. 
Itt jön ki először jobban a szerelmi háromszög a főszereplőink között, itt érezzük meg igazán, hogy mindkét fiúnak megvannak a ma érzelmei Tessa iránt. Nem azt mondom, hogy kiéleződne a verseny Will és Jem között, hiszen sosem versengtek egymással a lányért, de az biztos, hogy az előbbi fiú technikája, amivel annyira kényszeresen, és már-már idegesítően próbálja meg eltaszítani magától Tessát, itt egyértelműen betetőzött, és mintegy utat nyitott Jemnek. Benne azt tudtam szeretni, hogy egyáltalán nem olyan harsány, mint a legjobb barátja, inkább visszafogott, kedves, jószívű... Nem papucs, de már majdnem. Itt viszont ezt nem éreztem problémának, ugyanis Tessanak éppen a támogatásra van szüksége a saját érzelmi viharai között, nem pedig arra, hogy valaki megmondja neki, mit hogyan csináljon - mint az egyébként maximálisan benne van a Herondale-mentalitásban, mondjuk így -. 
Will egyébként kifejezetten irritáló volt számomra ebben a kötetben, mintha kicsit kifordult volna önmagából, és nem tudná kezelni a saját érzelmeit, teljesen megzavarodna tőlük, és ennek eredményeként produkálná azt a végtelenül idegesítő viselkedését, amiből olykor-olykor sikerül azért kitörnie, és igazán érzelmes, vagy éppen romantikus jeleneteket produkálnia. Számomra ilyen volt az a bizonyos erkélyjelenet, amire még mindig szívesen gondolok vissza, annak ellenére, hogy ebben a részben egyértelműen Jem felé billent el a mérleg. 
Most már azért illik megemlékeznem Charlotte és Henry kapcsolatáról is egy kicsit, akik nagyon szórakoztató kettőst jelentettek számomra az Angyalban. Ez itt sem volt másként, s ez a rész ébresztett rá, hogy ez leginkább a férfi bolondos természetének köszönhető. Remekül kiegyensúlyozzák egymást, a nő komolysága mellett is remekül tud érvényesülni a férje, aki azért néha szintén megvillantja a határozottabb énjét. 
Bevallom, én a Lightwood-fiúkat nem igazán tudom hova tenni. Egyikükkel sem szimpatizálok különösebben, de talán Gideon-t egy picit jobban meg tudtam kedvelni, hála anak, ahogyan Sophie-val viselkedik. Annak ellenére, hogy az egész család kimondottan sznob ebben a sorozatban, ő az egyetlen, aki valódi érdeklődést képes mutatni a kis szolgálólány iránt, s mindezt olyan szépen, már-már bájosan teszi, hogy az még nekem is megdobogtatta a szívemet. Jó látni ezt a kissé régivágású romantikát, ami nem instant, hanem aprócska építőelemekből, fokozatosan épít fel. 
A történet ebben a részben megint csak nagyon színvonalas, bár erősen érződik benne az átvezető jelleg, mintha csak egy tölteléket lapozgatnánk a nagy, végső megmérettetési előtt, amely során eldől a szereplőink sorsa. Ennek ellenére képes volt rá, hogy izgalmas és érdekes legyen az olvasó számára, főleg a lezárása miatt, ami engem igazság szerint meglepett, de éppen ezért, egyszerűen rajongok érte. S éppen ezért nem gondolok bele szívesen, hogy a Hercegnő, ehhez, és az Angyalhoz képest, sajnos egyáltalán nem sikerült jól... Hogy miért, az majd a következő kritikámból kiderül - legalábbis remélem -. 

Kedvenc karakter(ek): Jem, Tessa
Gyűlölt karakter(ek): Will
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Kamper Gergely
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 496
Oldalszám: 2012
Sorozat: The Infernal Devices (#2)


Résztvevő blogok listája:

Pokoli szerkezetek 1. – Az angyal
08.01. – Sorok Között
08.04. – Cbooks
08.07. – Letehetetlen

Pokoli szerkezetek 2. – A herceg
08.10. – Sorok Között
08.13. – Cbooks
08.16. – Letehetetlen

Pokoli szerkezetek 3. – A hercegnő
08.19. – Sorok Között
08.22. – Cbooks
08.25. – Letehetetlen

Nyereményjáték: 

Cassandra Clare igazi birodalmat épített ki az Árnyvadász-kötetekkel, amikből itthon is rengeteg megjelent már.
A mostani játék során 1-1 idézetet találtok az Árnyvadász-kötetekből, nektek pedig a Rafflecopter doboz megfelelő kell beírni az adott könyv címét, amiben megtalálható az idézet.
A Pokoli szerkezetek trilógia mindhárom részéből 1 könyvet sorsolunk, a kiadó sajnos csak belföldre postáz. A győzteseket e-mailen értesítjük majd, és ha 72 órán belül nem reagál, új győztest kell sorsolnunk. Sok szerencsét a játékhoz!

A mai idézet: – Úgy mondod ki, hogy „démonhimlő”, mint más azt, hogy „váratlan örökség”.

2016. augusztus 10., szerda

Blogturné #181 - Jessica Day George: Éjféli bál

Miért: Már régóta el szerettem volna olvasni.

Tartalom: Rose hercegnő a legidősebb tizenkét lánytestvér közül, akik arra kárhoztattak, hogy a gonosz Kőbezárt király palotájában, mélyen a föld alatt táncoljanak minden éjjel. Születésüktől kezdve átok ül rajtuk, és csak a halál adhatja vissza a szabadságukat. Rose azonban találkozik Galennel, egy fiatal, katonából lett kertésszel, aki nem veti meg a kalandot, és épp olyan elszánt, akárcsak Rose, és a szabadság egyszeriben nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Hogy legyőzzék a királyt és sötét udvartartását, szükségük lesz egy láthatatlanná tévő köpenyre, egy fekete gyapjúláncra, melyet bűvös ezüst kötőtűkkel kötöttek, és mind közül a legkritikusabb hozzávalóra – az igaz szerelemre. A Széttáncolt cipellők című mese újrafeldolgozásával Jessica Day George megint megmutatja, milyen mesterien alkot valami teljesen újat egy történetből, amelyről csak hittük, hogy ismerjük. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Alapvetően nem vagyok odáig a mese újraírásokért, ezalól talán egyedül a Beastly volt a kivétel, amit nagyon szerettem, annak ellenére, hogy a Szépség és a Szörnyeteg című mesét kimondottan utáltam gyerekkoromban. Mégis, van bennem némi érdeklődés eziránt a téma iránt, hiszen ezután olvastam a Csók pont jókort és a Cindert is, utóbbit pedig egyenesen imádtam, a hajmersztő világa ellenére is. Szóval talán a kíváncsiság vezetett el engem az Éjféli bálig.
Azt azért be kell látnom, hogy kissé nehézkesen indult be a történet. Rengeteg idő megy el a bevezetéssel, Galen bemutatásával, amivel alapvetően nem volt nagy bajom, mert az ő szála eleinte kimondottan lekötött, bár bevallom, a rokonsága reakciója nekem kissé suta volt, amikor a sosem látott unokaöccsük megjelent, és az egyik pillanatban még elhitték, hogy ő az, akinek mondja magát, a következőben kétségbe vonják - ez főleg a nagybácsira volt igaz, bár be lehet tudni annak, hogy nem ő a főszereplőnk vérszerinti rokona, hanem a nagynéni, aki talán hamarabb felismeri a testvére vonásait a katonában -.
A katonai múlt egészen érdekes, félig-meddig talán még hitelesnek is mondható, de én kicsit furcsállom, hogy a háború és az ott látott borzalmak nem nyomták rá igazán a bélyegüket a fiú személyiségére, hanem kicsit olyan a viselkedése, mintha semmi különös nem történt volna vele az elmúlt, azt hiszem hat évben.
Mégis, nem ez volt számomra a legfurcsább, hanem inkább az, hogy George konkrétan a története legfontosabb szereplőit felejtette el kidolgozni: a hercegnőket. Esküszöm, egyikről se tudnék nektek különösebb jellemleírást adni, mert szinte semmi sem derül ki róluk, a neveiket leszámítva, amit azonban akkor se tudnék felsorolni, ha valaki puskával kényszerítene rá. Ez a baj igazából a mese alapjával: mivel rengeteg karakter van benne alapvetően, de az eredeti sem dolgozta ki egyiket sem, így ennek az írónő sem látta értelmét, pedig legalább Rózsával illett volna kezdenie valamit, ha már köré csoportosul majd a történet kissé elbaltázott, de romantikusnak szánt szála. Egyetlen előnye van talán, hogy nagyon lassan bontakozik ki, viszont ebből a folyamatból mi szinte semmit sem látunk. Egy okot se tudnék nektek mondani, a királyság megszerzésének lehetőségén túl, ami miatt Galen-nak egyáltalán szándékában állhatott megszeretni a hercegnőt. Nem is tudom, nekem kicsit fura volt az egész. Rózsa ugyanis annyira üres és kidolgozatlan, mint egy darab tégla. Szegényke annyira semmilyen, hogy könnyedén elveszne a tömegben. A testvérei által alkotott masszába csak azért nem olvad bele teljesen, mert ő a legidősebb, ezért az uralkodó sokszor hivatkozik rá, így voltaképpen a mi fejünkben is rögzül a fontossága.
Ugyanakkor azt meg kell hagyni, hogy a hangulata viszont kimondottan tetszett. Arra én is emlékeztem, hogy ez nem éppen egy vidám történet, de itt valahogy ez a sötét atmoszféra nagyon jól átjött. Rengeteg a rejtély ugye a széttáncolt cipellők körül, amit szépen lassan fel lehetett volna építeni, csakhogy ez az írónőnek egyáltalán nem sikerült. Csak egyik pillanatról a másikra bedob mindent, és kész. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én az efféle megoldásokat nem szeretem. A Kőbezárt Király nagyon érdekes ellenség lehetett volna, ám őt sem sikerült kibontani igazán. Az egyetlen karakter, akiről viszonylag sokat tudunk meg, az a hercegnők anyja - akivel kapcsolatban kénytelen voltam megállapítani, hogy a Kőbezárt mellett ő a második legönzőbb személy a világon, annak ellenére, hogy voltaképpen már rég halott, amikor az események zöme zajlik -.
Sajnos gy rendkívül kidolgozatlan adaptációval van dolgunk, ami persze hasonlít az alapműre, ami ihlette, de sajnos közel sem hozott ki belőle annyit, mint lehetett volna. 


Kedvenc karakter(ek): Galen
Gyűlölt karakter(ek): Kőbezárt Király
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Szakál Gertrúd
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2011
Oldalszám: 282
Sorozat: The Princesses of Westfalin Trilogy (#1)


Résztvevő blogok listája:

08.08. - Szembetűnő
08.10. - CBooks
08.12. - Kelly&Lupi olvas
08.14. - Sorok között

Nyereményjáték:

A mesében meghatározó szerepet töltenek be a virágok, ezért arra gondoltunk, ebben a játékban egy picit próbára tesszük, mennyire vagytok jártasak a virágetikettben. Milyen többletjelentéssel bírnak a virágok színei? Hogyan válassz virágszínt ajándékozáskor? Minden állomáson rövid ismertetőt találtok, hogy bizonyos színek mit is jelentenek a virágetikettben. A feladatotok, hogy kitaláljátok, melyik színről van szó, és azt beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!


Figyelem! A sorsoláson csak azok vesznek részt, akik minden állomáson helyesen válaszoltak. A beírt megoldáson már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értestjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A Kiadó csak magyarországi címre postáz.

A mai szín: Ez a szín a mély érzelmek, a szerelem és szenvedély kifejezője - “virágnyelven” is.