Tartalom: Cath imádja Simon Snow-t.
Oké, Simon Snow-t mindenki imádja…
Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment.
Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek.
Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar.
Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül.
Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról? (Scolar)
Vélemény: Ezt ugyan már a Jók és Rosszak Iskolája kapcsán is írtam, de erre a regényre is igaz: még egy nosztalgiafaktorban bővelkedő könyv, legalábbis a számomra. Ez annak köszönhető, hogy bő tíz évvel ezelőtt én magam is írtam fanficeket, éppen ezért tudom, mit jelent ebben a műfajban alkotni, ami pofonegyszerűnek tűnhet - mondván, adottak a karakterek, a világ, stb -, de valójában, nekem az volt a tapasztalatom, hogy sokkal nehezebb így alkotni, mert van egy olyan mérce az eredeti mű révén, aminek meg akar felelni az ember, és ez nem mindig könnyű feladat.
Azt azért muszáj leszögeznem, hogy ez a könyv nem egy Eleanor és Park. Ha valaki egy olyan mély, szívhez szóló történetet vár, akkor biztosan csalódni fog, mert a Fangirl sokkal inkább egy könnyed, cuki limonádé, de annak tökéletes. Éppen ezért én bárkinek szívesen ajánlom, akit érdekel a téma, vagy hozzám hasonlóan volt dolga ilyesmivel, mert az imádni fogja. Rowell stílusa ugyanolyan jó, mint a már korábban említett regénynél, de itt talál egy kicsit egyszerűbben fogalmaz. Ezt nem negatívumként említem, mert szerintem pont ez illett jobban egy ilyen történethez. Nincs grandiózus és túlbonyolított cselekmény, de nem is kell. Itt az olvasmányélmény az, ami igazán maradandó, nem feltétlen a történet. Nagyon jó érzés elmerülni a világában, képes teljesen kikapcsolni az olvasót.
A Simon Snow átvezetők engem személy szerint nem kötöttek le - pedig ez a regény-a-regényben ötlet nagyon jó -, de nem azért, mert rosszak lettek volna, hanem mert így, darabokban, nem igazán jött át az élmény. Éppen ezért várom a Carry On!-t, mert szerintem Cath fanfice így lesz igazán élvezetes olvasmány, ha az ember egyben is elolvashatja, mert ekkor állhat össze a fejünkben egy valódi egésszé, és érthetjük meg a varázsát, amit Rowell annyira hangsúlyoz a könyvben. Cath ugyanis a kezdet kezdetén valóságos megszállott, aki annyira ragaszkodik a fantáziavilág kitalált karaktereihez, hogy bizony értelemben tudomást sem akar venni a valóságról, mintha az nem létezne, hiába kell abban élnie. Ebben egy remek ellensúly - bár egyben negatív ellenpélda is - a lány ikertestvére, Wren, aki viszont átesik a ló túloldalára, és már túlságosan is élni akar, annak minden hátulütőjével egyetemben. Éppen ezért nem egy szimpatikus karakter amúgy, engem például nagyon idegesített.
Levit viszont egyszerűen imádom. Remek kontrasztot alkot Cath-el, de ki is egészíti, hiszen ő sokkal inkább két lábon áll a földön, míg a lány olykor szeret elrugaszkodni a valóságtól. Ráadásul nem tökéletes, ami nagy előrelépés a mindig tökéletes bookboyfriendek sorában, legalábbis az én szememben.
Mint azt már írtam korábban is, ez tényleg egy nagyon egyszerű, de szerethető történet, aminek az igazi varázsát szerintem a rengeteg fandombeli utalás adja, amiket csak azok értenek igazán, akik ebben tényleg nyakig benne vannak, nagyon fognak tetszeni ezek a kis apróságok, mert szabályosan feldobják a történetet, és mosolyt csalnak a szánkra.
Nekem az egyik kedvencem lett, bár tény, hogy nem mérhető az Eleanor és Parkhoz, attól még odáig voltam érte, mert hoz egy biztos, és jó színvonalat.
A Simon Snow átvezetők engem személy szerint nem kötöttek le - pedig ez a regény-a-regényben ötlet nagyon jó -, de nem azért, mert rosszak lettek volna, hanem mert így, darabokban, nem igazán jött át az élmény. Éppen ezért várom a Carry On!-t, mert szerintem Cath fanfice így lesz igazán élvezetes olvasmány, ha az ember egyben is elolvashatja, mert ekkor állhat össze a fejünkben egy valódi egésszé, és érthetjük meg a varázsát, amit Rowell annyira hangsúlyoz a könyvben. Cath ugyanis a kezdet kezdetén valóságos megszállott, aki annyira ragaszkodik a fantáziavilág kitalált karaktereihez, hogy bizony értelemben tudomást sem akar venni a valóságról, mintha az nem létezne, hiába kell abban élnie. Ebben egy remek ellensúly - bár egyben negatív ellenpélda is - a lány ikertestvére, Wren, aki viszont átesik a ló túloldalára, és már túlságosan is élni akar, annak minden hátulütőjével egyetemben. Éppen ezért nem egy szimpatikus karakter amúgy, engem például nagyon idegesített.
Levit viszont egyszerűen imádom. Remek kontrasztot alkot Cath-el, de ki is egészíti, hiszen ő sokkal inkább két lábon áll a földön, míg a lány olykor szeret elrugaszkodni a valóságtól. Ráadásul nem tökéletes, ami nagy előrelépés a mindig tökéletes bookboyfriendek sorában, legalábbis az én szememben.
Mint azt már írtam korábban is, ez tényleg egy nagyon egyszerű, de szerethető történet, aminek az igazi varázsát szerintem a rengeteg fandombeli utalás adja, amiket csak azok értenek igazán, akik ebben tényleg nyakig benne vannak, nagyon fognak tetszeni ezek a kis apróságok, mert szabályosan feldobják a történetet, és mosolyt csalnak a szánkra.
Nekem az egyik kedvencem lett, bár tény, hogy nem mérhető az Eleanor és Parkhoz, attól még odáig voltam érte, mert hoz egy biztos, és jó színvonalat.
Kedvenc karakter(ek): Cath, Levi
Gyűlölt karakter(ek): Wren
Pont: 10/20
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Sóvágó Katalin
Kiadta: Scolar Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 448
Sorozat: -
Résztevő blogok listája:
11.03. - Angelika blogja
11.05. - Tekla könyvei
11.07. - MFKata gondolatai
11.09. - Bibliotheca Fummie
11.11. - Zakkantolvas
11.13. - Deszy könyvajánlója
11.15. - Kelly & Lupi olvas
11.17. - CBooks
11.19. - DreamworldNyereményjáték:
Mostani játékukban duplán is teszteljük, mekkora rajongók vagytok! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet. Először ki kell derítenetek, melyik fanfictionnek is beillő regényből származik a csöppnyi részlet. Majd pedig - és itt jön az igazi csavar - írjátok be a rafflecopter megfelelő sorába, hogy mi a címe, illetve ki a szerzője az ihletet adó műnek.
Például az “Öt gyereket felnevelni egy házban nindzsák nélkül! Ez hallatlan!” sor a Büszkeség és balítélet meg a zombik című kötetből származik, amelyet Jane Austen: Büszkeség és balítélet című klasszikusa ihletett. A megfejtés tehát: Jane Austen: Büszkeség és balítélet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A mai idézet: "Ne aggódj, nem azért hoztalak ide, hogy megöljelek – viccelődik Hardin, mire nagyot nyelek. Tehát nem sejti, hogy inkább az aggaszt, amit én teszek, ha egyedül vagyunk, és nem attól félek, hogy meg akar ölni."
A mai idézet: "Ne aggódj, nem azért hoztalak ide, hogy megöljelek – viccelődik Hardin, mire nagyot nyelek. Tehát nem sejti, hogy inkább az aggaszt, amit én teszek, ha egyedül vagyunk, és nem attól félek, hogy meg akar ölni."
