2016. február 29., hétfő

Évszakzárás #3 - 2015 tele

Forrás

Ismét véget ért egy évszak - legalábbis naptári értelemben -, ezért megint csak eljött az ideje, hogy összegezzük, milyen könyveket olvastam ezen a télen. Mivel a december a blogturnékról szólt - és persze a január nagy része is -, szerintem nem okoz majd meglepetést, hogy bizony, ezek a könyvek voltak ismételten túlsúlyban. Megint csak feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon ez az állapot mikor fog megváltozni, de egyelőre kétlem, hogy ez a közeljövőben bekövetkezne.

Összesen: 35 db

Blogturnés könyvek: 33 db
"Szabadidős" olvasmányok: 2 db

Young-Adult: 18 db
New Adult: 9 db
Szórakoztató irodalom: 6 db

A decemberi és a januári hajtás miatt - ünnepi megjelenések, és a mindenki által "imádott" vizsgaidőszak - révén, már azt is sikerként könyvelem el, hogy legalább két, nem turnés könyvet sikerült elolvasnom, ráadásul mindkettőt imádtam. Sőt, igazából hármat, de mivel az Endgame-ről csak márciusban érkezik bejegyzés, és nem is voltam odáig érte, ezért ezt az egyet most nem sorolnám ide. Az biztos, hogy a rengeteg olvasás miatt néha kicsit úgy éreztem, már kezd elmenni a kedvem az egésztől, főleg a YA-könyvektől, ugyanis egy idő után annyira összefolytak a fejemben, hogy rendesen jegyzetelnem kellett az olvasások végén, hogy tudjam, melyik kötetben mi volt. Erre azonban lehetett számítani a kiadóknál tapasztalt decemberi dömping miatt, szóval annyira nem lepődtem meg ezen.
Ettől függetlenül, megint lett néhány kedvencem, amikre szívesen gondolok vissza ezzel a téllel kapcsolatban:

Catherine Doyle: Inferno
Kelly Oram: Cinder & Ella
C. J. Roberts: Epilógus 

2016. február 16., kedd

Blogturné #142 - Alessandra Torre: Sötét hazugságok

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Létezhet szerelem, ha minden csak hazugság?

Brant: Huszadik születésnapján már milliárdokat érő cég tulajdonosa. Három éve vagyunk együtt. Négyszer kérte meg a kezem. Négyszer kosaraztam ki.

Lee: Füvet nyír, ha éppen nem háziasszonyokat döntöget. Nemcsak a keze és a szája ügyes, hanem a szerszáma is. Majdnem két éve futok utána. Azt nem tudom, hogy vajon tud-e róla, hogy ez így van.

Két férfit szeretek. Két férfival szeretkezem.
Csak tessék, ítélj el! Fogalmad sincs, hogy mivel jár a szerelmem.
Ha azt hiszed, hogy már hallottál ilyen történetet, akkor tévedsz. (Könyvmolyképző)


Vélemény: Nagyon-nagyon nehéz ehhez a könyvhöz pozitívan viszonyulni. Kezdjük ott, hogy még ma se tudom, ez a történet miért került be a Rubint Pöttyös könyvek közé, amikor a témáját tekintve inkább szólna felnőtteknek, mint a huszonéves korosztálynak, és ez nem csak amiatt van, hogy a könyv főszereplői is elmúltak már harminc évesek is. Tibi mondott ezzel kapcsolatban egy nagyon jó dolgot, és rájöttem, hogy ebben nagyon is igaza van: lehet, hogy a téma jobban passzolna egy Arany Pöttyös könyvhöz, de a stílus, amiben meg lett írva, inkább egy NA-regényre emlékeztet. Ennek megfelelően néhol már szerintem gyomorforgató módon explicit a könyv, amikor a szexjelenetekről van szó. ami nem lenne annyira gáz, ha egy picikét kevesebb lenne belőle. De mivel két pasiról van szó... nos, az erotikus részek szinte tobzódnak a regényben. 
A másik dolog, amiért  eléggé nehezen emészthető ez a darab, az nem más, mint a női főszereplőnk, Layana, egészen egyszerűen elviselhetetlen a történet legelején - meg nekem a végén is, de erről majd később -. Tipikus elkényeztetett liba, aki próbálja az ellenkezőjéről meggyőzni az olvasót, miközben mégis, folyamatosan azt érezteti, hogy egy anyagias, gazdag tyúk, aki bármit megtehet, amit csak akar. Ez jellemzi egyébként a két férfival való kapcsolatát is: ő a minden, a két pasi állandóan a magáévá akarja tenni - ennek hirtelenségében azt hiszem, Lee utcahosszal nyer, pedig nekem elhihetitek, Brant esetében se fogta vissza magát a kisasszony -. 
Lehet, hogy ez csak engem zavart, de a karakterek annyira egysíkúak a maguk módján, hogy alig tudom őket jellemezni. Annyit tudunk, hogy az egyik pasi kőgazdag, a másik szegény, és mindkettő egy Adonisz és isten az ágyban, de ezen kívül nincs róluk semmi információnk, még annyi se, hogy hogy néznek ki. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez engem zavart egy kicsit, mert olyan érzés volt, mintha a karakterek lógnának a levegőben. Hozzáteszem, hogy Layana külsejével se vagyunk tisztában, azt leszámítva, hogy nagyok a mellei. Ez pedig, mint karakterjellemzés, nem igazán állja meg a helyét, szerintem. Azt hiszem, sokkal érdekesebben is megoldhatta volna ezt a dolgot, hogy még jobban érezhessük a két férfi közötti különbségeket, na meg azt, hogy miért is szereti őket Layana - a szexen és a pénzen kívül -. 
Az az érdekes az egészben, hogy egy nagyon durvának és erősnek szánt csavar van a történet... nagyjából közepe táján, ami relatíve jól el van rejtve - bár én az első apró utalásból kitaláltam, mi történik -, és az lenne a célja, hogy átértékelődjön bennünk a történet. Viszont, mivel addigra már annyira sikerült megutálnom Layana-t, hogy azt el sem tudom nektek mondani, az írónő nem ért nálam célt. Ettől függetlenül, azt elismerem, hogy maga az alapötlet közel zseniális is lehetne, ha nem egy ilyen környezetbe ágyazva tálalná nekünk, rétegektől mentes, kissé papirmasé jellegű szereplők segítségével. 
A mondanivaló alapvetően nem lenne rossz, sőt, még azt is megkockáztatom, hogy elég alaposan utánanézett a témának, amiről írt, de ezt sikerült egy olyan nő szemüvegén keresztül tálalnia, hogy én azzal az érzéssel tettem le a könyvet, miszerint elhiszem, hogy van ilyen, de ezt nem így kellett volna megírni, mert Layana egója és önzése miatt, nincs meg a csavar valódi súlya. Csak úgy van és kész, kezdjen vele az olvasó, amit szeretne. 
Akik szeretik a szexközpontú történeteket, és nem zavarja őket, ha ez egy kicsit gyengén megírva, akkor egy délutánra nyugodtan a kezébe veheti, mert egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes lesz, de nem szabad tőle sokat várni, mert akkor csalódással és keserű szájízzel fogja letenni, amikor a végére ér. 

Kedvenc karakter(ek): Brant
Gyűlölt karakter(ek): Layana, Jillian
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Hetesy Szilvia
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 376
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:

02.14. - Deszy könyvajánlója
02.16. - CBooks
02.18. - Media Addict
02.20. - Kristina blogja

Nyereményjáték:

Mostani játékunkat a Sötét hazugságok címe ihlette!
Minden állomáson találtok egy anagrammát - minden alkalommal egy olyan könyv címének betűit kevertük össze, amiben vagy a sötét vagy a hazugság kifejezés szerepel.
Nincs is más dolgotok, mint kitalálni, mi is az egyes állomásokon keresett kötetek címe, és beírni azt a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Sok sikert a kutatáshoz! ;)
(Előfordulhat, hogy az olyan betűket, mint például az “sz” vagy az “cs” különszedtük, és két betű lett belőlük, vagy fordítva.)

A mai anagramma: égés esőt gyűlt özön

2016. február 15., hétfő

Catherine Doyle: Inferno

Miért: Imádtam az első részt.

Tartalom: Sophie Gracewell's élete a feje tetejére állt, amit neki kell egyenesbe hozni. Ám Nic, a legifjabb Falcone, a jelenlétével folyamatosan emlékezteti a történtekre, na meg arra, hogy nem fogja veszni hagyni a lány szerelmét. Amikor egy másik maffiacsalád darabokra zúzza a törékeny békét, Sophie már tudja, hogy választania kell, miközben az események egyre mélyebbre rántják a maffiózók világába. 

Vélemény: Megkockáztatom, hogy számomra ez az év egyik, ha nem egyenesen a legjobb könyve. Ez így február közepén lehet, hogy egy kicsit elhamarkodott kijelentésnek tetszik a részemről, de higgyétek el nekem, Catherine Doyle valami olyat tett le az asztalra, amiuvel többszörösen felülmúlta azt a sikert, amit a Vendetta-val aratott nálam, pedig azt is imádtam, és az egekig dicsőítettem.
A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért, tehát a raktárban zajlott vérontás után vesszük fel újra a fonalat. Sophie és az édesanyja is szenved az esemény óta, mindketten csak nagyon nehezen tudják feldolgozni az átélteket. A probléma ott kezdődik, amikor kiderül, hogy a lány nagybátyja a Falcone-ok legnagyobb ellensége, a Marino család szárnyai alatt talál magának menedéket. Nem meglepő módon, ez kirobbantja a bandaháborút, amelynek vérontásai közepette Sophie-nak a saját érzéseivel és a múltjával is szembe kell néznie, ha akarja, ha nem. Catherine Doyle már az első résznél bebizonyította, hogy remekül tudja adagolni a csavarokat, és ez most sincs másként. Bár olykor leül a történet, mindig épp a megfelelő pillanatban dobja be a következő fordulatot, ami miatt én kapkodtam a fejem. Ezzel együtt, folyamatosan pörögnek az események, nem igazán van időnk megemészteni bizonyos dolgokat, mert máris történik valami, amire egészen egyszerűen muszáj odafigyelni. Ahogyan keveredik egymással a múlt és a jelen, egyre több fontos részletre derül fény, és azok sokban megváltoztatják Sophie életét, és érzéseit egyaránt. Erre a legjobb példa a szerelmi háromszög, aminek előszelét már láthattuk a Vendetta-ban is, de itt bontotta ki a leginkább az írónő, igaz, nem mindennapi módon. Igaz, a történet megint nem bővelkedik romantikában, hiszen sokkal inkább a háborún van a hangsúly, azért ahogyan Sophie és Luca elkezdenek közelebb kerülni egymáshoz, az fenomális. A leglehetetlenebb helyeken botlanak egymásba, de öröm nézni, a párbeszédeik pedig... imádnivalóak. Egyszerre pattogósak, néha humorosak, remekül vannak összerakva. Azt hiszem, ennyi megmosolyogtatnivaló pedig éppen belefért ebbe a könyvbe, mert egyébként nagyon sötétre sikerült. Az ahogyan a kapcsolatuk fokozatosan megváltozik, sőt el is mélyül, olyan, mint a fény az alagút végén. Tudom, Nicről most nem sokat áradozom, de az igazat megvallva, szerintem nincs is miért, mert szerintem kifordult magából elég rendesen. Abból látszik, hogy ő a legfiatalabb Falcone-fiú, hogy a gondolatai szinte úgy változnak, ahogyan a szél fúj. A Sophie iránti érzelmei, bár stabilnak tűnnek, valójában nagyon gyenge lábakon állnak, és azt hiszem éppen ez az oka annak, hogy mire végeztem a könyvvel, már masszívan a Team Luca tábort erősítettem.
A háború teljes mértékben rányomja a bélyegét a könyvre, folyamatosak a támadások, az intrikák - a két család nőtagjai, mint Donata Marino és Elena Falcone ezt mesteri szinten űzik egyébként, ha az előbbi feltűnt a színen, mindig szabályosan megfagyott az ereimben a vér -. Ő az igazi, könyörtelen maffiafőnök, aki nem ismer kegyelmet. Bármit és bárkit képes lenne feláldozni azért, hogy elérje a célját, és ezen a téren nagyon jó párost alkotnak Jack-kel, aki hozzá hasonlóan csak a saját érdekét tartja szem előtt.  
A könyv olykor már kifejezetten brutális, éppen ezért nem is nagyon ajánlanám 16 éves kor alatt, mert olykor még nekem is felfordult a gyomrom, olyan események történnek. Doyle remekül bánik a maffiavilággal, a stílus továbbra is nagyon-nagyon jó, egyszerűen nem tudok belekötni. Ez a könyv  - a folytatásával együtt, amire egy évet kell várnom - kell nekem a polcra, most azonnal!  

Kedvenc karakter(ek): Sophie, Luca
Gyűlölt karakter(ek): Michael, Jack, Donata
Pont: 10/20

Alapok: 

Nyelv: angol
Kiadta. Chicken House
Év: 2016
Oldalszám: 416
Sorozat: Blood for Blood (#2)

2016. február 14., vasárnap

Blogturné #141 - Rick Yancey: Végtelen tenger

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Az első hullám nyomán sötétség támadt.

A második hullámot csak a szerencsések élték túl.

A harmadikat pedig a szerencsétlenek.

A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!

Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt.
Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek...
Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő - életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést. (Carthaphilus)


Vélemény: Az biztos, hogy ez a rész még az elsőnél is jobban tetszett, holott az sem volt rossz, de azért itt is megmutatkozott az Ötödik hullám hátránya, ez pedig az információhiány. Valószínű, hogy ez egy tudatos lépés volt az író részéről, de ahogy haladunk előre a történetben, kezd egyre frusztrálóbbá válni, hogy nem igazán kapunk válaszokat a már korábban felmerült kérdéseinkre, ellenben Yancey újabbakat ültet el a fejünkben. Nem véletlen, hogy amikor letettem a könyvet, az első gondolatom ez volt: oké, jó a könyv, de kell a folytatás, mert tudni akarom, mi lesz ebből az egészből. Ám erre még várnom kell, sajnos. Addig viszont lássuk, mi volt jó a Végtelen tengerben. 
Hála Istennek, ez a kötet mellőzi az elődjébe beleerőszakolt romantikus szálat. Az volt számomra a legkevésbé érthető annak idején, hiszen olyannyira nem illett bele a képbe - és egyik karakterhez sem -, hogy azt csak igen nehezen tudom szavakba önteni. Itt azonban sokkal inkább arra helyeződik a hangsúly, hogy a szereplők hogyan próbálnak meg túlélni az invázió közepette. Ennek megfelelően, a cselekmény relatíve kevés helyszínen játszódik, ami azokat, akik szeretik a sok helyszínen - teszem azt egy városban - játszódó történeteket, ezt eleinte talán furcsállják majd, hiszen az időnk legnagyobb részét egy romos szállodában töltjük majd, de szerintem ez ad valami pluszt. Hiszen éppen emiatt, több időnk marad megismerni azokat a karaktereket, akik eddig csak a mellékhegedűs szerepét játszották ebben a sorozatban. 
Ilyen volt például Porcelányka és Dumbo, akiket én nagyon megszerettem. Mindkettejük karakterében van valami nagyon esendő - ami nem egyik meg azzal a fajta gyengeséggel, amit Sammy-ben láthatunk, aki végül is csak egy kisgyerek -, és ez teszi őket nagyon emberivé, ellenben mondjuk Aduval, aki már az előző részben is a tökéletes katona mintapéldánya volt. Nekem sokkal szimpatikusabb volt, hogy ez az előbbi két karakter nehezen - vagy inkább egyáltalán nem - tud mit kezdeni ezzel az új helyzettel, és éppen ezért egymásra, na meg a társaikra vannak utalva. Lehet, ostobaság, de számomra üdítő volt, hogy nem csak a minden helyzetben magukat tökéletesen feltaláló Mary Sue-król szólt ez a rész, hanem voltak benne kevésbé talpraesett szereplők is. 
Még egy negatívum: Yancey sportot űz abból, hogy nem jelzi számunkra, kinek a szemszögében vagyunk éppen, hanem nekünk magunknak kell kitalálnunk a szövegkörnyezetből. Ez eleinte még vicces volt, de a regény vége felé engem már kifejezetten frusztrált a dolog. Annál is inkább, mert a két női főszereplőnk szemszöge E/1-ben íródik, és mind Adu, mint pedig Cassie hasonló stílusban íródott, így tényleg csak a tartalom alapján tudhatjuk, hogy kiről is olvasunk éppen. 
Az a baj, hogy mélyebben nem merek belemenni a történet cselekményébe, mert az azt hiszem igencsak spoileres lenne, de talán annyit még elárulhatok, hogy bejön a képbe még egy karakter, Grace személyében, akitől egyszerűen falnak mentem, annyira idegesítő nőszemély volt. 
Szerintem ez egy remek folytatás volt, annak ellenére, hogy több kérdést vetett fel úgy az egész világfelépítéssel kapcsolatban, mint amennyit összességében megválaszolt. Aki szerette az Ötödik hullámot, szerintem ezt is díjazni fogja, bár tény, hogy egy kevésbé eseménydús történetre kell számítani, de higgyétek el, így is képes lekötni az embert. 

Kedvenc karakter(ek): Adu, Porcelányka, Dumbo
Gyűlölt karakter(ek): Vosch
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Havadi Krisztina
Kiadta: Carthaphilus Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 320
Sorozat: The 5th Wave (#2)


Résztvevő blogok listája:

Február 6 - Könyvszeretet
Február 8 - Függővég
Február 10 - Kelly Lupi olvas
Február 12 - Letehetetlen
Február 14 - CBooks
Február 16 - Media Addict
Február 18 - Deszy könyvajánlója
Február 20 - Dreamworld

Nyereményjáték:

Cassiék csapata ezúttal egy romos szállodában bujdokolva húzza meg magát, így mostani játékunk során a rejtőzködésé lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok néhány kulcsinformációt, melyek alapján ki kell találnotok, melyik szereplő bújt meg a zseblámpa fényében. Annyit segíthetünk, hogy az illetők mindegyikével találkozhattatok már az első rész során. Továbbá lehet köztük fiú, lány, ez-Az, élettelen karakter, egyszóval bármi és bárki.
A helyes megfejtéseket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok. Elfogadunk teljes nevet vagy becenevet is.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

A mai kitalálandó személy: 16 éves, 160 centi magas, vöröses-szőke, göndör hajú, cinikus, ámde bátor jellemű tini
fegyvere(i): M16, Luger

2016. február 9., kedd

Hétköznapi gondolatok #1 - Létezik távbarátság?

Mivel könyves blogot vezetek, úgy tűnhet, hogy az olvasáson kívül mással nem is igazán foglalkozom, de azért lássuk be, még egy bloggernek is lehetnek a mindennapokkal, az emberekkel, és úgy egyáltalán, a világgal kapcsolatos gondolatai is. Ezek közül most egyről szeretnék valamivel részletesebben írni, de nem tudom, lesz-e folytatás, vagy ez csak amolyan egyszeri kirohanás lesz a részemről, amit most jó ötletnek tűnik ''papírra vetni". Ki tudja, lehet, hogy két nap múlva már teljesen másként fogom gondolni. 

Az utóbbi napokban - sőt, nem is, inkább hónapokban - sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hogy szövődhet-e barátság két ember között, akik sohasem látták egymást személyesen. És, ami a legfontosabb: vajon fenntartható-e ez az állapot néhány hónapnál tovább?
Mivel az internet - és azon belül is elsősorban a telekommunikáció - korát éljük, amikor még olykor az egy emelettel alattunk tartózkodó családtagjainkkal is hajlamosak vagyunk inkább Facebook-üzenetek formájában kitárgyalni a nap eseményeit, szinte rávághatjuk az igent. Szintén a világhálónak köszönhető, hogy könnyűszerrel vehetjük fel a kapcsolatot bárkivel, legyen az a világ bármely pontján. Emiatt alakulnak ki olyan kapcsolatok, amik kizárólag a beszélgetésre épülnek. 
Ez egyfelől jó is lehet, hiszen sokaktól hallhattátok már ti is azt az állítást, miszerint egy idegennek sokkal könnyebben árul el az ember olyan dolgokat, amelyeket a közelebbi ismerőseinek, vagy barátainak nem merne elmondani. Ezzel kapcsolatban biztosan mindenkinek vannak a zsebében érvek és ellenérvek is, de most talán nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy mi történik akkor, amikor két ember már olyan sokat beszélget egymással - akár napi, akár heti szinten -, hogy ha akarják, ha nem, kialakul köztük egyfajta bizalom. Elvégre ahhoz, hogy a csevej ne ülepedjen le, kénytelenek újabb és újabb témákat bedobni a közösbe, amelyek az idő múlásával egyre személyesebbé válnak, egyre több bizalmas információt osztunk meg valakivel, akitől több száz, esetleg ezer kilométer választ el minket, s mindeközben, néhány fényképet leszámítva, fogalmunk sincs róla, milyen lehet. 
Tudjuk, hogy néz ki - és most tekintsünk el azoktól az esetektől, amikor valaki hamis profil(okk)al hamis személyiséget talál ki magának -, de nem biztos, hogy hallottuk már a hangját, hiszen az efféle kapcsolatok nem feltétlen igénylik, hogy ne csak írásban, hanem szóban is folytatódjanak, ezt nyilván embere válogatja -. 
Ugyanakkor, az a legnagyobb hátránya ezeknek a kapcsolatoknak/barátságoknak, hogy pont az a fajta eszencia hiányzik belőle, ami megalapozza a hosszútávú működést: ez pedig a személyes kapocs. Az, amikor pontosan ismered egy ember reakcióit, tudod, mit hogyan ért, nem kell perceket gondolkoznod azon, hogy egy-egy mondatát vajon hogyan értette. Ismered a hangját, a gesztusait, éppen ezért, még ha írásban is kommunikáltok éppen, valahogy minden nagyon egyértelmű. Biztosan veletek is előfordult már olyan, hogy valakivel chaten beszélgetettetek, de mégis, ahogy olvastátok, hallottátok a fületekben a másik fél hangját, szinte pontosan úgy hangsúlyozva a szavait, ahogyan azt élőszóban tenné. 

Nekem is van olyan barátom, akinek van ilyen ember az életében, akivel, bár sohasem tudtak találkozni, bizonyos időközönként beszélgetnek, és ez jó nekik így. Éppen ezért, tudom, hogy van, akiknél ez a fajta kapcsolat gond nélkül működhet. Ehhez azonban - és erre csak pár hete jöttem rá -, szerintem kell egyfajta mentalitás. Elvégre nem várhatjuk el mindenkitől, hogy egy helyzetre ugyanúgy reagáljon. Mivel az ember társas lény, nyilván igényli ennek mindenféle formáját. De könnyen lehet, hogy valakivel kapcsolatban pont elég a fent említett megoldás. Azonban lehetnek olyanok, mint például én, akik ezt talán egy idő után kevésnek érzik, mert hiányoznak azok a dolgok, amikről korábban már írtam. De az sem kizárt, hogy valójában bennem is megvan a késztetés, hogy ennyivel is beérjem, csak még nem jutottam el odáig, hogy ezt tudatosítsam magamban. 

Innentől kezdve pedig, azt hiszem, minden a kitartáson múlik. Megéri-e küzdeni egy ilyen barátságért, ami a távolság ellenére akár egészen mély is lehet az idő múlásával, vagy, ugyanebből az okból kifolyólag, akár el is laposodhat. Ez a fele nyilván két emberes munka, olyannyira, hogy néha talán nem ártana arról is beszélni, hogy mit gondolnak erről a helyzetről, van-e értelme folytatni, vagy jobb lenne, ha hagynák egymást, mert már egyszerűen képtelen fenntartani a másik érdeklődését, esetleg ők maguk unják el a dolgot? 

Nyilván nem véletlenül merült fel bennem ez a kérdéskör. Ha emlékeztek még a Cinder és Ella kritikámra, annak a bevezetőjében már volt szó erről, még, ha csak nagyon felszínes módon is. Igaz, hogy az egy romantikus történet, de ettől függetlenül, ha csak az alapot nézzük, a limonádé részt kivéve, a történet elején sokszor úgy éreztem: magamra ismerek.
Bár nem évek óta, de nekem is lett egy olyan... haverom, barátom, vagy beszélgetőtársam, nem is tudom, aki messze lakik tőlem, éppen ezért csak neten beszélgettem vele. Pár nappal ezelőtt történt valami - direkt, vagy indirekt módon, ezt ma se tudom eldönteni -, ami miatt teljesen megrendült a belé vetett bizalmam. Emiatt pedig sikerült úgy összevitatkoznunk, hogy azt hiszem, nemigen fogunk beszélni többet. Nem kellett nagy ész, hogy rájöjjek, mindketten elég makacsok vagyunk ahhoz, hogy ez ne nagyon változzon. És, bár utólag visszagondolva, lehet, hogy túlreagáltam a dolgot, de úgy érzem, ő se nagyon erőltette meg magát azért, hogy megpróbáljon megbékíteni. Ugyanis van, amikor egy "nagyon sajnálom" egyszerűen nem elég. Megesik, hogy egy olyan szócskának, mint a "bocsánat", sokkal nagyobb hatása van.

Azt hiszem, ez az összeszólalkozás volt az a pont, ahol minden eddiginél jobban érzem a személyes kontaktus hiányát. Hiszem egy vitás kérdést is sokkal könnyebb megbeszélni, ha van rá lehetőséged, hogy leülj a másikkal szemben, és nyílt lapokkal játszva tisztázzátok a dolgot. Lehet, hogy a végén úgy váltok el egymástól, hogy azt mondjátok, jobb, ha ezt nem erőltetjük tovább, mindenki menjen inkább a saját útján. Viszont, még ez is sokkal jobb annál, mint amit én érzek most: mintha ez az egész lógna a levegőben. Nincs meg az az igazi lezárás érzés, bár, bevallom, remény sincs bennem azzal kapcsolatban, hogy ez a helyzet valaha rendeződne, és olyan lenne minden, mint teszem azt két hónappal ezelőtt.  

Most, hogy mindezt leírtam, újra feltettem magamnak a kérdést, de még mindig nem kaptam rá igazi választ. Azt hiszem, létezhet távbarátság, ám ez egy sokkal de sokkal törékenyebb dolog, mint egy személyes ismeretségen alapuló barátság. És, mint ilyet, ezerszer könnyebb tönkretenni, és legalább ennyiszer nehezebb helyrehozni is. Talán nem is lehet. 




2016. február 8., hétfő

Kritikalista 2015

Kritikák száma: 101

B

Anna Banks: Triton (Syenna Legacy #2)
Carina Bartsch: Türkizzöld tél (Kirschroter Sommer #2)
Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra 
Oliver Bowden: Egység (Assasin's Creed #7)
Alexandra Bracken: Sötét játszmák (The Darkest Minds #2)
Tracy Brogan: Egy kis őrültség (Bell Harbour #1)

C

Rachel Caine: The Prince of Shadows
Cathy Cassidy: Csereszynés ábránd (The Chocolate-Box Girls #1)
Cathy Cassidy: Mályvacukor égbolt (The Chocolate-Box Girls #2)
Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája (The School of Good and Evil #1)
Rachel Cohn - David Levithan: Dash & Lily: Kihívások könyve
Claire Contreras: Üvegszív (Hearts #1)

D

Lisa De Jong: Amikor esik (Rain #1)
Julianne Donaldson: Edenbrooke (Edenbrooke #1)
Rebecca Donovan: Mi lenne ha...
Penelope Douglas: Nélküled (Fall Away #1.5)
Catherine Doyle: Vendetta (Blood for Blood #1)
Rachel van Dyken: Egyetlen méreg (Ruin #2)

E

Simone Elkeles: Tökéletes kémia (Perfect Chemistry #1)
Simone Elkeles: A vonzás szabályai (Perfect Chemistry #2)
Simone Elkeles: Lácreakció (Perfect Chemistry #3)

F

Alex Flinn: A szörnyszívű
Alex Flinn: Csók, pont jókor

G

Kami Garcia: Jelöletlen (The Legion #2)
Sally Green: Fogság (Half Bad #1)

H

Jenny Han: Örökké nyár lesz (Summer #3)
Cynthia Hand: Amikor búcsúzunk
Wendy Higgins: Angyali győzelem (The Sweet Trilogy #3)
Clint Hill - Lisa McCubin: Mrs Kennedy és Én
Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése (The Unbecoming of Mara Dyer #1)
W. W. Holloway: A bíbor lakosztály
Colleen Hoover. Ugly Love
Colleen Hoover. Hello, Hamupipőke (Hopeless #1.5)

J

Darynda Jones: Első Sírhant (Charley Davidson #1)
Darynda Jones: Második sírhant (Charley Davidson #2)
Darynda Jones: Harmadik sírhant (Charley Davidon #3)

K

Komal Kant: Mire jó a rosszfiú? (Impossible #1)
Kim Karr: Kötődés (Connected #1)
Sherrilyn Kenyon: Instinct (Chronicles of Nick #6)
J. Kenner: Őrült vágy (Wanted #2)

L

Melissa Landers: Elválasztva (Alienated #2)
Stephenie Laurens: Breckenbride vikomt, a megmentő (Cynster-Trilogy #1)
M. Leighton: Rajtam áll (The Bad Boys #2)
David Levithan: Engedj közelebb
Marie Lu: Legenda (Legend #1)

M

Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje (Throne of Glass #0.1-0.5)
Amanda Maxlyn: Mi lesz velem? (What Left of Me #1)
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek (Lőpormágus-trilógia #1)
Katie McGarry: Aki mer az nyer (Pushing the Limits #2)
Katie McGarry: Szívkarambol (Pushing the Limits #3)
Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés (The Maddox Brothers #1)
Jamie McGuire: Gyönyörű megváltás (The Maddox Brothers #2)
Jamie McGuire: Véletlen szerelem (Happenstance #1)
Marissa Meyer: Cinder (The Lunar Chronicles #1)
Federico Moccia: A felhők fölött 3 méterrel (Tre metri sopra il cielo #1)
Lauren Morill: Vakrandi a végzettel
Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik 

N
Garth Nix: Sabriel (Abhorsen #1)

O

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

P

Laureline Paige: Megtalállak még (Found in You #1)
Laureline Paige: Sehol sem talállak (Found in You #2)
Jessica Park: Lélegezz velem! (Left Drowning #1)
Anne Percin: Hogy told el jól a nyarad
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók (Anna and The French Kiss #1)
Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek
Jennifer Probst: Keresd az alkalmat (Searching for...#1)
Jennifer Probst: Keresd a tökéletest (Searching for...#2)

R

Sara Raasch: Hó mint hamu (Snow Like Ashes #1)
Rácz-Stefán Tibor: Túl szép
Calia Read: Szétcsúszva
Tiffany Reisz: A szirén (The Original Sinners #1)
Tiffany Reisz: Az angyal (The Original Sinners #2)
Tiffany Reisz: A herceg (The Original Sinners #3)
Tiffany Reisz: Az úrnő (The Original Sinners #4)
Tiffany Reisz: A szent (The Original Sinners #5)
C. J. Roberts: Megigézve a sötétben (The Dark Duet #2)
C. J. Roberts: Epilógus (The Dark Duet #3)
Madeleine Roux: Asylum (Asylum #1)
Rainbow Rowell: Fangirl

S

Robyn Schneider: Egy új élet remémye
Kylie Scott: Taktus (Stage Dive #1)
Mia Sheridan: Leo (The Sign of Love #1)
Jennifer E. Smith: Milyen lesz a búcsú után? 
Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a megváltás (The Coincidence #2)
Jessica Sorensen: Ella és Micha titka (The Secret #1)
Scott Spencer: Végtelen szerelem
Maggie Stiefvater: A hollófiúk (The Raven Cyrcle #1)
Maggie Stiefvater: Kék liliom (The Raven Cyrcle #3)

T

B. N. Toler: Lélekvesztők

W

S. J. Watson: A másik én
Lacey Weatherford: Nikki nyomában (Chase Walker #1)
Tamara Webber: Sorok között (Between the Lines #1)
Elisabeth Wein: Fedőneve: Verity (Code Name: Verity #1)
Meredith Wild: Hardwired (Hacker #1)

Z

Zakály Viktória: Szívritmuszavar (Csönge #1)

2016. február 6., szombat

Blogturné #140 - Rachel Gibson: Szerelmi katasztrófák

Miért: Sorozatfolytatás.


Tartalom: ELSŐ KATASZTRÓFA: FÉRFIAK

Faith Duffy nehéz kamaszkor és nagy pofára esések árán tanulta meg, hogy a szerelemben nem szabad hinni, mégis egy nagyon gazdag és nagyon öreg férfi tökéletes társa lett. A férfi halála után azonban nem maradt neki más, csak a társtalanság és a magányos éjjelek. No meg egy nagy halom pénz és egy profi jégkorongcsapat. Pedig Faith nem is szereti a hokit!

MÁSODIK KATASZTRÓFA: SZENVEDÉLY
Ty Savage-ot a halálos vonzereje és még halálosabb jobb horga méltán teszi az amerikai és kanadai a hokirajongók kedvencévé. A játékos szeme előtt azonban csak egyetlen cél lebeg: megnyerni a Stanley-kupát. Nagyon nem vágyik rá, hogy egy buta liba keresztülhúzza a számításait.
HARMADIK KATASZTRÓFA: SZERELEM
Faith és Ty első látásra megutálják egymást, mégsem tudnak szabadulni a másiktól. Egy gyenge pillanatban engednek a kíváncsiságnak, és kiderül, hogy Ty több mint amennyit az izmos test és a profizmus látni enged, és Faith sem az a buta ex-playmate. Viszonyról azonban szó sem lehet, ha pedig még egymásba is szeretnének, az kész katasztrófa lenne! (Athenaeum)

Vélemény: Noha az előző rész sem volt rossz, ez sokkal jobban tetszett nekem. Abban a könyvben túlságosan erőltetettnek éreztem a humort, és, bár voltak benne egészen kreatív szálak, az egész csak egy kisvárosi lamúr lett. Ami persze nem rossz, de ha egy hokicsapatról szóló sorozatról van szó, akkor nem ez az első dolog, ami eszünkbe jut, nem igaz? 
Számomra, éppen emiatt, az egyik legnagyobb pozitívum az, hogy ebben a regényben valóban főszerepet kap a hoki. Nem tudom, emlékeztek-e még a Valentin-nap és más őrültségekre, de ott összesen ha két szó esik erről a sportágról, akkor sokat mondok. Ennek persze az az oka, hogy Robert személyében egy lesérült, már visszavonult játékosról volt szó, míg most, Ty aktív a jégen, és ezzel kapcsolatos a legfontosabb célja is: megszerezni a Stanley-kupát. Bár bevallom, nekem a motivációja kicsit erőltetett, abban az értelemben, hogy persze tudom, vannak emberek, akik tényleg csak egyetlen egy cél elérésére áldozzák az életüket, de valahogy Ty-nál ez zavart. Ugyanis nem igazán tudunk meg róla sokkal többet a történet folyamán, még akkor sem, amikor elkezd közelebb kerülni Mrs. Duffyhoz, aki - és ezt alig hiszem el, hogy egy felnőtt romantikus regény kapcsán le tudom írni -, egy sokkal rétegeltebb karakter, mint a férfi főszereplőnk. Nem mintha sokat várnánk el egy ilyen regény férfi karakterétől, de azért na. Annál, amit Ty nyújt a legtöbbször, én többet szerettem volna látni.
Lehet, hogy első ránézésre egy üresfejű bombanő - és egyébként, kár vitatni, valóban nem a legműveltebb hősnő a világon -, azonban lelkileg sokkal több van benne. Faith folyamatosan vívódik, ugyanis van egy olyan múltja, ami miatt értelemszerűen elítéli a felsőbb tízezrek közé tartozó környezete. Kivétel ezalól talán az anyja, aki maga is hasonló körből származik, mint a lánya, de az a nő... Hát, őt jobb nem minősíteni. A szerepe szerintem teljesen felesleges, és kissé nevetséges volt. Értem én, hogy belőle akarta a legtöbb humor kihozni az írónő, ha már Faith szokatlanul komolyra sikeredett, de nekem ez valahogy nem működött. Valerie felbukkanásai inkább voltak végtelenül kínosak és zavarba ejtőek, mintsem viccesek.
De térünk vissza Faithez: nekem kifejezetten tetszett, ahogy megpróbált beilleszkedni a hokisok világába. Az meg főleg, hogy leginkább erről, és a saját küzdelmeiről szól a könyv. Persze, romantikus regény, így ez sem hiányozhat belőle, de Gibson annyira jól adagolta, hogy az valami hihetetlen. Ty és Faith még véletlenül sem azonnal szeretnek egymásba, hanem lassan alakul ki köztük a vonzalom, ami persze egy idő után szabályosan kirobban, de nem ez áll a történet középpontjában. Nem éreztem úgy olvasás közben, mintha egy végtelenített nyáltengert lapozgatnék, hanem egy kellemes kikapcsolódást nyújtó könyvet, amiben mellesleg elég sok - de nem túl sok - romantika kapott helyet. Éppen ezért elismerésem az írónőnek.
A másik nagy pluszpont pedig a mellékszereplők. Nem nagyon emlékszem olyan regényre az utóbbi időből, aminél ennyire szerettem volna azokat a karaktereket, akik csak immel-ámmal bukkannak fel a lapokon. Itt viszont többet is fel tudnék sorolni, de most legyen elég Sam, az egyik játékos, és Jules, aki voltaképpen a csapat imidzsét próbálja meg kialakítani, vagy jobban mondva, inkább átformálni. Kettejük karakterében láttam némi potenciált, sőt, még humort is. Főleg Sam-ben, aki később egyébként saját kötetet is kap majd (már alig várom).
Jópofa, kiszámítható, de szórakoztató cselekménnyel, kevés, de jó romantikával és persze fülledt erotikával operáló regény, a műfaj szerelmeseinek abszolút ajánlható darab. Nekem nagyon megnyerte a tetszésemet, pedig az előző rész után nem sokat vártam tőle.

Kedvenc karakter(ek): Ty, Faith, Jules, Sam
Gyűlölt karakter(ek): Valerie
Pont: 10/9

Alapok: 

Nyelv: magyar
Fordította: Bottka Sándor Mátyás
Kiadta: Athenaeum Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 280 
Sorozat. Chinooks Hokey Team (#4)


Résztvevő blogok listája: 

02.02. - Kristina blogja

02.04. - Angelika blogja
02.06. - CBooks

Nyereményjáték: Vajon milyen jól ismeritek Rachel Gibson Hokisok sorozatát? Mostani játékunkból kiderül, ugyanis a turné mindhárom állomásán találtok majd egy-egy idézetet, s nektek ez alapján kell megmondnotok, hogy a sorozat hányadik kötetére gondoltunk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


A mai idézet: „Mert néha megesik az életben, hogy Ken nem Barbie-val jön össze.”