2012. október 13., szombat

Jay Asher - Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: 1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől postán kapott CD-ROM-ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is. (Maxim)

Vélemény: Hol is kezdjem? Jay Ashertől annak idején már olvastam a nagy sikerű, ám igen felkavaró, Tihenhárom okom volt című regényt, amit nagyon szerettem, annak ellenére, hogy egyáltalán nem nevezhető vidámnak. Éppen ezért vártam, vajon mit hoz számomra az író legújabb könyve.
Ez egy igazán könnyed, humoros ifjúsági regény. Mind Josh, mind Emma karaktere remekül el lett találva, és ennek nem feltétlen az az oka, hogy két különböző író formálta meg őket, hanem sokkal inkább azért, mert bennük ütközik a múlt, és a jövő, amiben most mi élünk. Emma, miután felfedezi a Facebookot, ha nem is olyan mértékben, mint a mai kor embere, de függővé válik. Ezzel szemben Josh azért próbál távol maradni ettől a dologtól, annak ellenére, hogy azért ő is elcsábul néha.
A könyvnek van egy igen komoly tanulsága is, mégpedig az, hogy a jövő nincs kőbe vésve. Lehet, hogy ez közhelynek hangzik, de engem éppen ez a történet döbbentett rá, hogy milyen igaz. Emma nem a manapság divatosnak számító alkalmazások miatt lesz függő, mint a mai kor embere, hanem azért, mert rájön, hogy azok az apró dolgok, amiket ma véghezvisz, nagyban kihat arra, milyen jövője lesz. Szinte minden apró részlet napról-napra változik, annak függvényében, hogy éppen mit tett. Éppen ezért elkapja egyfajta láz, hogy a lehető legtökéletesebb jövőt kombinálja össze saját magának... És ezért egy bizonyos értelemben elfelejt élni. Nem a mának él, hanem egy elképzelt jövőnek, ami egyáltalán nem biztos, hogy úgy lesz, ahogyan azt a képernyőn látja... Ebből a körforgásból pedig elég nehezen tud kitörni. Talán ezért is szerettem meg jobban Josht, aki, bár szimpatizál a Facebookon látott jövőképével, mégsem veszi biztosra. Ő tényleg a saját szerencséjének kovácsa akar lenni.  

Engem már maga a témaválasztás is elgondolkodtatott. Hiszen manapság, amikor a technika ilyen gyors ütemben fejlődik, már meg sem lepődünk azon, ha a buszon/metrón/villamoson, a telefonjukon facebookozó tinédzsereket látunk. Ezzel szemben a könyv nagyon jól érzékelteti, mennyivel másabb volt az Internet és, leginkább a közösségi site-ok nélküli világ. Az a világ, ahol embereknek még sokkal több mindent kellett tenniük azért, hogy a számukra értékes kapcsolataikat fenntarthassák. Nem abból állt az élet, hogy e-mailek és MSN-beszélgetések segítségével kommunikáltak, hanem találkoztak, és szóban beszélgettek egymással. Persze, ez még manapság is megvan, de ha belegondolunk, ez egyre ritkább, nem? Az emberek egy része már nem szívesen mozdul ki otthonról, mert kis túlzással, szinte mindent megoldhat a négy fal gondos takarásában, jórészt az Internetnek köszönhetően. Elgondolkoztam: lehet, hogy az internet nélküli világ jobb volt? Persze, nem volt olyan kényelmes, mint manapság... De talán, valahol mégis csak többet éltek azok, akik abban az időszakban nőttek fel, amikor az online-lét még nem határozta meg ilyen mértékben az emberek gondolkodását, mint most.

Kedvenc karakter(ek): Josh, Emma
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Kiadta: Maxim
Év: 2012
Oldalszám: 356
Sorozat: -

2012. október 12., péntek

Halállista #1 - Rebecca Serle: When you were mine

Miért: Úgy tíz éves korom óta imádom a Rómeó és Júliát, ráadásul már egy ideje ott porosodott a várólistámon. 

Tartalom: Rosaline Caplet és Rob Monteg gyerekkoruk óta legjobb barátok, ám amikor beköszönt a gimnázium utolsó éve, a kapcsolatuk szerelemre fordul... Igen ám, csakhogy Rose unokatestvére, Juliet Caplet és családja visszaköltözik a lány szülővárosába, és fenekestül felbolygatja a fiatalok életét. 

Vélemény: Már vagy huszadjára teszem fel magamnak a kérdést, hogy miért is kezdtem el ezt a könyvet, és miért nem hallgattam inkább Mamira (abstractelf), amikor azt mondta, hogy ő csak rossz kritikákat olvasott erről a könyvről. Nem, én, a makacs, ehelyett belekezdtem, és az elején még úgy voltam vele, talán nem is lesz olyan rossz... Talán. 
Igaz, a nevek láttán, először igencsak elkapott a röhögőgörcs... Úgy értem, ha Serle ennyire egyértelmű neveket választott - és már a fülszövegben is kihangsúlyozza, hogy ez egy Rómeó és Júlia újramesélés -, akkor miért nem lehetett kiírni, hogy Montague és Capulet? Sokkal jobb lett volna. Bár, ez se zavart volna annyira, ha a könyv többi része élvezetesre sikerül... De nem jött össze. 
Úgy értem, Rose és a két legjobb barátnője, Charlie és Olivia a három népszerű csaj a suliban... Ennek megfelelően mindhárom sötét, mint egy darab tégla, de azért ők jó tanulók, meg az iskola középpontja, úgy nagyságrendileg. Őszintén szólva, én alapból nem rajongok az ilyen karakterekért, de azzal, hogy Rose kényszeresen elmagyaráz mindent, de tényleg mindent, engem ki lehet kergetni a világból, az aprócska, regényből való kiszólásairól nem is beszélve... Elgondolkoztam rajta, hogy ha már Rosaline is ennyire unszimpatikus, akkor vajon mi lesz a helyzet Juliettel, hiszen mégis csak ő lenne a történetben a főgonosz, vagy valami ilyesmi. Juliet, aki nem más, mint a hidrogénezett cicababa... *headshot* KOMOLYAN??? JÚLIA, MINT EGY ELKÉNYEZTETETT, AGYONHIDROGÉNEZETT, SZUICID HAJLAMMAL MEGÁLDOTT MISS RIBANC??????????? Ne máár... Értem én, hogy ellenszenvesebbé kellett tenni, mint Rose-t - és az utóbbi viselkedését figyelembe véve ez nem lehetett könnyű feladat -, de azért ez mégiscsak túlzásnak tűnik a számomra...
Serle próbálja beleerőltetni az eredeti tragédia egyes elemeit a cselekménybe, de olyan bénán teszi, hogy esküszöm, némelyiket fel se ismertem, csak néhány perces gondolkodás után sikerült rájönnöm, hogy ez vajon mi akart lenni. Ugyanez volt a helyzet a karakterekkel is, hogy vajon kit kinek akar megfeleltetni,  pedig higgyétek el nekem, szinte szó szerint fújom az egészet.
Az utolsó száz oldal tetszett, mert vannak érdekes részek, de összességében, ez számomra még mindig kevés ahhoz, hogy átértékeljem bármelyik karaktert, vagy magát az egész történetet.
Zárógondolat: ha jót akarsz magadnak, ne olvasd el. Komolyan.



Kedvenc karakter(ek): Len 
Gyűlölt karakter(ek): Rose, Charlie, Olivia, Juliet
Pont: 2/10

Alapok: 

Nyelv: angol
Kiadta: Simon Pulse
Év: 2012
Oldalszám: 334
Sorozat: -

2012. október 3., szerda

Tabitha Suzuma: Forbidden


Miért: Egy évvel ezelőtt már olvastam, most, hogy megkaptam ajándékba, újra kézbe vettem. 

Tartalom: Lochan és Maya Whitely mindig is nagyon közel álltak egymáshoz. Mivel alig egy év van kettejük között, a kamaszkoruk azzal telik, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a három, kisebb testvérükről gondoskodjanak. Teszik mindezt azért, mert az alkohol-problémákkal küzdő anyjuknak - az édesapjuk évekkel korábban elhagyta őket, és a világ túlsó felén új családot alapított - nem a gyereknevelés az álma, hanem, hogy minden idejét a nála fiatalabb szeretőjével töltse, s ezzel újraélje a fiatalságát. Amikor azonban Maya és Lochan egymásba szeretnek, az nem csak a mennyet szabadítja rájuk, hanem a poklok poklát is.   

Vélemény: Egyszerűen imádom ezt a könyvet. Néha úgy érzem, szavakkal ki sem tudom fejezni, mennyire szeretem a történetet, az első betűtől az utolsóig. Kezdetnek legyen elég annyi, hogy nem véletlenül szereztem be két példányban (angolul és németül).

Ami azonnal megragadta a figyelmemet, az a témaválasztás. Mindig is érdekelt a vérfertőzés, mint olyan - ne kérdezzétek, én sem értem, de ez egy olyan tabutéma, amiről szeretek olvasni, talán éppen amiatt, hogy annyira meghökkentő, és józan ésszel szinte teljesen elképzelhetetlen... -, és amikor Gigi blogján megjelent róla a kritika, már az ismertetőből tudtam, hogy imádni fogom ezt a történetet. Így is lett. Ám nem csak a tartalom tehet arról, hogy olyan mély benyomást tett rám a könyv, amilyet. Íme, a többi indok.
Először is, az írónő gyönyörűen ír. Mivel hozzászoktam az amerikai YA-írók könnyen  emészthető mondataihoz, eleinte nehezen birkóztam meg  Suzuma gondolatiságában is sokkal bonyolultabb mondataival. Mégis, remek képeket használ, és ha az ember hagy magának némi időt, hogy hozzászokjon a fogalmazáshoz, és nem csak átrohan a sorokon, hanem igazán beleéli magát, akkor egy olyan olvasás-élménnyel gazdagodhat, ami kis túlzással akár egész életében elkísérheti. Ez jórészt a következő indokomnak/indokaimnak köszönhető, vagyis Lochan  és Maya karakterének. Mindkettejüket remekül sikerült felépítenie az írónőnek. Egyikük sem tökéletes, mind a fiúnak, mind a lánynak megvan a maga jó és rossz oldala egyaránt, és a legtöbb, tipikus szerelmi történettel ellentétben, itt az én meglátásom szerint, nem is feltétlen egészítik ki egymást, hiszen amit tesznek, az idővel mindkettejüket felőröli, és nyomott hagy a kapcsolatuk nem érzelmi részén.
Miután kiderül, hogy mit is éreznek egymás iránt, nem csak a boldogság vesz erőt rajtuk, hanem egyfajta folyamatos rettegés is (ez kiváltképpen Lochan-re igaz, aki alapvetően sem egy könnyen alkalmazkodó természetű valaki). Folyamatosan rettegnek, hiszen, ha lebuknának, az egyúttal azt is jelentené, hogy a gyámhatóság ízekre szedné a családjukat, és az öt testvért nemes egyszerűséggel elszakítanák egymástól. Az, hogy a két legidősebb börtönbe kerülne, már csak hab a tortán.
Viszont, amikor éppen senki nem láthatja őket, és átengedik magukat a boldogságnak, azok a pillanatok egyszerűen gyönyörűek. Az olvasó egyszer sem gondol arra, hogy ez így mennyire nem helyes, vagy, hogy ennyire, meg még annyira undorító, hanem velük együtt örül azoknak a lopott perceknek, és amikor ilyesmire napokig nincs lehetőségük, szinte ugyanúgy szenved.  Ez kiváltképp a végénél igaz, amiről most, ha már sikerült spoilermentesen tartanom a kritikát, jobb, ha nem nyilatkozom, de legyen elég annyi, hogy az embert nem tudja hidegen hagyni az, ahogyan a regény véget ér. Beférkőzik a gondolataiba, és nem tud tőle megszabadulni. Napokig csak ezen fog járni az esze.

Kedvenc karakter(ek): Maya, Lochan, Willa
Gyűlölt karakter(ek): az anya (Lily Whitely)
Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: angol
Kiadta: Definitions
Év: 2010
Oldalszám: 418
Sorozat: -