2017. december 13., szerda

Blogturné #277 - Katie McGarry: Szabályszegők

Miért: Kiegészítő kötet.

Tartalom: Amikor ​a frissen érettségizett Echo Emerson nyári autós túrára indul a fiújával, szeretne kikapcsolódni, egy időre elfelejteni, hogy ő mitől annyira… más, mint a többiek. A kiruccanás során királyabbnál királyabb látnivalók várják, plusz az útba eső galériákban árulhatja az alkotásait. Na persze mindezt übereli, hogy majdnem három teljes hónapot kettesben tölthet Noah Hutchinsszal, a dögös, agyas, hányatott lelkű sráccal, aki mindig megérti őt. Echo és Noah mindent megosztanak egymással – kivéve egyvalamit, amire Echo egyelőre nem bírja rászánni magát.
Csakhogy amikor lidércnyomásainak okozója újból megjelenik az életében, a lánynak komoly döntéseket kell meghoznia, ráadásul legfőbb ideje, hogy rájöjjön, mit is akar igazából. Mindeközben a nevelőszülőknél felnőtt Noah még élő rokonai után folytatott kutatása arra kényszeríti őket, hogy szembenézzenek az élet, a szerelem és saját egyéniségük nyomasztó igazságaival.
Most, hogy már csak egy hét maradt hátra az egyetemi orientáció, a diákmunka és a nagybetűs élet kezdetéig, Echónak dűlőre kell jutnia magával: vajon Noah nem csak egy izgalmas rosszfiú, és ez az egész nem csak egy felelőtlen kaland, amitől mindenki óva intette? A fantasztikus túra utolsó állomásán nagyon is komolyra fordul a történet. (Könyvmolyképző)



Vélemény: Igazság szerint, én egyetlen egy dolgot nem értek ezzel a könyvvel kapcsolatban: miért lett ez a másfeledik, és nem a második rész? Persze, erre biztosan az a pofonegyszerű magyarázat, hogy a Szabályszegők ötlete később született meg, de ettől még ez a történet simán megfelelne egy teljes értékű második résznek.
Bevallom, nem néztem utána annak idején, hogy milyen hosszú is lesz a kötet, csak örültem a ténynek, hogy McGarry folytatja Noah és Echo történetét. Viszont, mivel egy közbeiktatott részről van szó, azt hittem, egy rövidke novella lesz, erre megkaptam a majdnem ötszáz oldalas monstrumot... És oda meg vissza voltam érte.
Belegondolva, hogy a történet egy hét eseményeit öleli fel, azért nem kis teljesítmény, hogy ezzel képes volt az írónő kitölteni egy egész könyvet. Viszont, volt mivel. Például szembesülhetünk Echo egy kisebbfajta lelki válságával, amit az okoz, hogy mivel az édesanyja ismert festő, minden galériatulajdonos hozzá méri a lány tehetségét, aki ezt, érthető módon, nehezen viseli. Egyrészt, mivel rosszul viseli az ebből fakadó elutasítást, másrészt, ez ugye azt is jelenti, hogy újra és újra felidézik benne annak a kiakasztóan undorító nőnek az emlékét... Aki, mindezt megkoronázandó, még fel is bukkan a könyvben, csak, hogy érezzük a törődést - na meg azt, hogy szükségünk lenne egy shotgunra, amivel itt és most agyon lehetne lőni. Mert ennek a nőnek vesznie kell.  Pont. -.
Ezzel együtt, Noah sincs egyszerű helyzetben, hiszen őt meg a családja felkeresése nyomasztja, frusztrálja. Nem meglepő módon, a feszültség azért kettejük közé is éket tud verni, de ne gondoljatok olyanra, hogy emiatt mondjuk kivágnák a kapcsolatukat az ablakon, mert erről szó sincs. Ezek olyan kihívások, konfliktusok, amikkel minden pár szembesül, miután belerohantak a Napba, de ez csak annyit jelent, hogy meg kell tanulniuk együtt élni, és már nem egyénenként, hanem közösen kell döntéseket hozniuk. Echoék pedig éppen ezt teszik. Nekem kimondottan szívet melengető volt látni, hogy összecsiszolódnak, és együtt cselekszenek.
Meglepően mély a könyv - bár én már az első részről is ezt gondoltam, szóval lehet, hogy ez mégsem akkora újdonság, csak régen olvastam a PTL-t -, de ennek ellenére, nem felejt el szórakoztató lenni, és itt nem feltétlen humorra gondolok. Azzal szórakoztat, hogy magával tud rántani. Aki hagyja magát bevonódni, észre sem fogja venni, hogy peregnek az oldalak, és egyszer csak arra eszmél, hogy nincs tovább. Ezzel a könyvvel az én szememben McGarry ugrott egy szintet, és ezek után én mind a három maradék párosunkról szívesen olvasnék egy-egy regényt, annak ellenére, hogy azokban, ha jól emlékszem, nem voltak elvarratlan szálak.
Nincs az az érzésem, hogy ez a könyv feleslegesen született volna meg, mint sok kiegészítő novella esetén. Végig tartja a színvonalat, én egy percig sem tudtam unni, még akkor sem, amikor picit úgy éreztem, hogy belassít a történet. 


Kedvenc karakter(ek): Noah, Echo
Gyűlölt karakter(ek): Echo anyja
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 480
Sorozat: Pushing The Limits (#1.5)


Résztvevő blogok listája:

12.11. Könyvvilág
12.13. CBooks
12.14. Dreamworld
12.15. Sorok között

12.16. MFKata gondolatai

Nyereményjáték:

Echo tehetséges művész, ezért a nyereményjátékon híres festményeké és a festőké lesz a főszerep. Minden állomáson találtok majd egy- egy híres festményt, és a festő nevét kell beírnotok a megfelelő mezőbe. A Könyvmolyképző Kiadó felájánlásával 3 példányt sorsolunk ki a játék végén a szerencsések között.


2017. december 11., hétfő

Blogturné #276 - Audrey Carlan: Calendar Girl 4.

Miért: Sorozatzáró kötet.

Tartalom: Mia Saunders tizenkét hónapos utazása Hollywoodba, New York Citybe és végül Aspenbe repíti.
Októberben Mia új életet kezd, és egy híres, naponta jelentkező tévéműsorban lesz háziasszonya az Élő Szépség betétnek. Párja még a fogság utóhatásaival küzd, de szerencsére közös erővel leküzdik a démonokat.
Ezután New Yorkba utazik, ahol a háláról forgat. Minden álma valóra válni látszik… kivéve egyet.
Decemberben az álomszerű Aspenben találja magát, ahol egy helyi művészről készít kisfilmet, meglehetősen egyedi körülmények között.
Kedves olvasó, készülj, mert Mia kalandja a várva várt végéhez közeledik! (Insomnia)


Vélemény: Csak egy kérdés jár a fejemben: mi a fene volt ez? Már az előző kötet kapcsán is említettem, hogy olyan érzésem van, mintha az írónő gondolt volna egyet, és vett volna egy hajtűkanyart, amikor rájött, hogy talán annyira nem jó ötlet, hogy egy magát már-már szentnek tartó lányból csinál luxusprostit, aki azt hiszi magáról, hogy nem az. És ez a történetvezetés persze az utolsó részben is folytatódik. Mira éli a gondtalan menyasszonyok mindennapjait, már közel sem kap olyan kuncsaftokat, akik minden áron meg akarnák fektetni. Az egyetlen gondja Wes, aki még nyögi az elrablása következményeit - ez a kevés pozitívum egyike, mert legalább ezt a szálat nem úgy kezeli, mintha mi sem történt volna, és ki sem hatott volna a férfira -, na, meg az, hogy ki kellett fizetnie a pénzt. De igazából ez utóbbi már meg van oldva, hiszen a féltestvére egy pillanat alatt gazdag nőt csinált belőle... Szóval: minek is kellett a negyedik kötet? Dísznek? Nem éreztük teljesnek a kollekciót? 
Ezt mondjuk nehezen tudom elképzelni, mert az utolsó kötetben egyszerűen nem történik semmi az ég egy adta világon. Jó, van erotika, mert az kell, és Wes a tiszta pillanataiban minden alkalmat megragad, amit csak lehet, hogy megdöntse Miát, de... De ez egyszerűen borzasztó. Nem az, hogy boldogok, hanem az, hogy teljesen indokolatlan az egész. Oldalakat át lehetett volna lapozni, mert semmi nem volt bennük. Carlan eldöntötte, hogy happy endet, rózzsaszín cukormázt kell adni az olvasóközönségének, és ehhez a gondolathoz olyan görcsösen ragaszkodott, hogy fogta, és végképp kinyírta az egész sorozatot a fenébe. Unalmas, vontatott, semmitmondó, és hányingert keltően rózsaszín... bigyó. Ez nem egy könyv. Csak valami izé. 
Sajnos, nem tudok erről többet írni, mert nincs mit. Az írónő elvarrja a szálakat, úgy, hogy mindenkinek jó legyen, nem kockáztat, hanem beleerőlteti a boldog befejezést. 

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): Mia
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Farkas Melinda
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2017
Oldalszám: 474
Sorozat: Calendar Girl (#4)



Résztvevő blogok listája:


12.11. CBooks
12.13. Kristina blogja

Nyereményjáték:



Most kiderül mennyire ismeritek jól a sorozatot. Minden állomáson egy-egy kérdést találtok az előző részekről. A helyesen válaszolók között az Insomnia Könyvek felajánlásával Audrey Carlan Calendar Girl - Október - November - December 3 példányát sorsoljuk ki.

Melyik hónapot töltötte Hawaii-n Mia?

2017. december 10., vasárnap

Max Brooks: A sziget

Miért: A keresztfiam nyomására.


Tartalom: Miután ​partra sodródott, a magányos hajótörött körülnéz. Hol vagyok? Ki vagyok? És miért áll minden blokkokból? Ám nincs ideje arra, hogy a napon sütkérezzen: kezd besötétedni, és várja őt egy új, izgalmas, felfedezésre váró világ!
Ami most a legfontosabb: vacsorát találni. Ami a második legfontosabb: nem valaminek a vacsorájává válni. Mert a sziget nem lakatlan. Mások is vannak itt, többek között az éjszaka közeledtével előbújó zombihorda. Ebből a káoszból kiutat találni olyan kihívás, amely semmi máshoz nem fogható. Mégis, ki tudna otthont építeni, miközben menekülnie kell a felrobbanó creeperek, a felfegyverzett csontvázak és a megállíthatatlanul hömpölygő forró láva elől? Ráadásul úgy, hogy nincs a közelben segítség, leszámítva pár összeeszkábált szerszámot és néhány bölcs tanácsot a legvalószínűtlenebb baráttól: egy tehéntől.

Ebben a világban a szabályoknak nem mindig van értelmük, de a bátorság és a kreativitás meghozza az eredményét. Fedezd fel az erdőket, foszd ki a rejtett, föld alatti járatokat, győzd le az élőhalott mobokat, és ha sikerrel jársz, a sziget felfedi előtted titkait! (Kolibri)


Vélemény: Egy kis anekdotával szeretném kezdeni ezt a posztomat, nevezetesen arról, hogy miért is került kezembe ez a könyv, ami egyértelműen nem nekem szól.

Talán emlékeztek még a Malac nagyon titkos naplójára, amiről annak idején írtam már egy bejegyzést. Ezt a könyvet végül a keresztfiam is elolvasta, aki most nyolc éves. Amikor a kezébe adtam, ez volt az első kérdése hozzám: Miért nem Minecraftos könyvet hoztál nekem? Én csak álltam előtte, és próbáltam összerakni a fejemben ezt a két fogalmat. Minecraft könyvben? Az egy számítógépes játék, nem? Azzal szokott játszani, ezt tudtam, de fel sem merült bennem, hogy egy olyan játékból, aminek nincs története (ellentétben például az Assasin's Creed-del) , hiszen én annyit láttam belőle, hogy négyszögletes figurák mászkálnak kockákból álló világokban. Itt szörnyeket ölnek, és építkeznek. Ennyi. Ez nem egy történet. Aztán jött Max Brooks és a Sziget.

Az író fogta magát, és a történet nélküli világból kihozott egy egyszemélyes kamaradrámát, ami igazából, szerintem felnőttként olvasva is működőképes. Hősünk - akinek még neve, sőt, igazság szerint neme sincs, éppen ezért bárki bele tudja képzelni magát a helyébe - egyszer csak belepottyan a Minecraft világ tengerébe, és ezzel kezdődik a kaland.
A történet voltaképpen ugyanaz, mint a játékban, a főhős megpróbál túlélni a számára ismeretlen, blokkokból - vagy kockákból, kinek, hogy tetszik - álló világban túlélni. Ez pedig talán nem is olyan egyszerű, hiszen éjszakánként különböző szörnyek támadják meg, úgy, mint zombik, creeperek, vagy épp a csontvázak. Éppen ezért, meg kell tanulnia menedéket építeni magának, ehhez pedig magától kell rájönnie, hogyan képes a szükséges eszközöket, a világ alkotóelemeit egymáshoz illesztve, például baltát alkotni. Egészen izgalmas ez a felfedezősdi, de talán ennek az az elsődleges oka, hogy a hős maga is rácsodálkozik a dolgokra, és folyamatosan gondolkodik. Vívódik, hogy vajon van-e innen kiút, és ha igen, azt miként fogja megtalálni, és ehhez hasonlók. Számomra az is jó pont, hogy nem csak sikerélményekkel gazdagodik ebben a világban, hanem olykor bizony komoly kudarcokkal is meg kell birkóznia, például amikor először megpróbál növényt termeszteni, és egy hiba miatt szinte minden addig összeszedett magocskát elveszít, vagyis kezdheti az egész procedúrát elölről.
Kicsit meglepődtem, hogy a történet elég izgalmassá válik, ahogy megpróbálja felfedezni a világot, miközben újabb és újabb szörnyekkel kell megküzdenie - vagy épp rájönnie, hogyan tud magának háziállatot szelídíteni, hogy ne érezze magát egyedül -. 
Az egyértelmű, hogy hiába élvezhető felnőtt fejjel is, azért a nyelvezeten érződik, hogy elsősorban gyerekeknek szánták a könyvet, így én is elsősorban alsósok kezében tudom elképzelni, de nem feltétlen csak olyanokéban, akik játszottak már a játékkal. Még az e kizárt, hogy az egyik meghozhatja a másikhoz a kedvüket. 

Kedvenc karakter(ek): A főhős
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont:10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Turcsányi Réka
Kiadta: Kolibri Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 308
Sorozat: -

Blogturné #275 - Elle Kennedy: A pont

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: A srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz...

Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával.
De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani.
Dean mindig megszerzi, amit akar. Csajokat, jó jegyeket, népszerűséget, csajokat… Igazi szívtipró, akinek egy lány sem mond nemet. Kivéve Allie-t. A belevaló csaj egyetlen éjszaka alatt fenekestül felforgatja a srác életét, majd kijelenti, hogy legyenek csak barátok. Na, azt már nem! Ennek csak akkor lehet vége, ha Dean úgy akarja. A srác minden csáberejét beveti, de amikor történik pár hatalmas változás az életében, fokozatosan rájön, hogy nemcsak a gólok számítanak… hanem a szerelem is. (Könyvmolyképző)


Vélemény: Mivel az előző rész kicsit kiverte nálam a biztosítékot, vártam is ezt a részt, meg nem is. Vártam, mert ez a kötet Dean-ről szól, aki felkeltette az érdeklődésemet a "nem kezdek elsőévesekkel" szabályával, miközben én azért drukkoltam, hogy hátha összejön az egyik mellékszereplővel, aki lássunk csodát, elsőéves volt az első részben, de hát... Ez ugye nem történt meg. Szóval maradt a kérdés, hogy akkor mégis, milyen lány fogja felkelteni ennek a srácnak a figyelmét? 
Viszont, az előző rész egy kicsit keserű szájízt hagyott maga után, ezért picit tartottam tőle, hogy vajon itt is folytatódik-e majd a mélyrepülés... De ez szerencsére elmaradt. Kennedy visszatalált ahhoz, ami az első rész második felében már jól működött: vagyis a humorhoz. Mindkét főhősünknek vannak öniróniára épülő poénjai - a környezetükről nem is beszélve, elvégre a hokicsapat tagjai kötelességüknek érzik, hogy úgy oltsák egymást, mintha ez kötelező lenne -, amik jól működnek. Már maga az alapszituáció is vicces valahol: Dean, aki megszokta, hogy a jól sikerült éjszaka után úgy lép tovább, mintha mi sem történt volna, most hirtelen a helyzet fordítottjában találja magát, Allie el akarja engedni a történteket, míg a srác az, aki erre képtelen. Szóval, itt is megjelenik az első részben is ott levő macska-egér játszma, de most valahogy nem zavart az önismétlés, talán azért, mert csak a szituáció volt hasonló, de maguk a jelenetek nem ismétlődtek. Az is jó, hogy a főhősünk nem tartja ágybetéteknek a kalandjait. Direkt azokat keresi, akik szintén csak ennyit akarnak, és nem használja ki őket, hanem emberszámba veszi mindannyiukat. Apró, üde színfolt, hogy hajlandó szembenézni ezzel a múlttal, és nem tesz úgy, mintha mindig is a monogám kapcsolatok császára lett volna. Mindössze annyi történik, hogy Allie miatt hajlandó megváltozni, de persze ez sem megy egyik pillanatról a másikra. 
Allie-nek persze megvannak a maga rossz tapasztalatai - hosszúra nyúlt kapcsolat egy szerintem már-már betegesen féltékeny pasival -, ezért is kereste ő maga is az egyéjszakás kalandot. De, aztán be kell látnia, hogy Dean ennél azért többre érdemes. Van, ami összekösse őket - például a filmek iránti rajongásuk, ami egész cuki volt -, plusz ez a pasi semmiben sem hasonlítható az elődjéhez.
Ami nekem picit rontott a könyvön, az valójában egyáltalán nem hiba, csak az én egyéni nyűgöm, ez pedig a relatíve sok szex. Talán csak arról van szó, hogy most sok erotikus könyvet olvasok egymás után, és ezért nem ugrálok azért annyira, ha sok erotikus jelenet van egy könyvben - még ha az nem is lett valami vékony -. 

Kedvenc karakter(ek): Dean
Gyűlölt karakter(ek): Allie exe - akinek a nevét se voltam hajlandó megjegyezni -
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Barthó Eszter
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 416
Sorozat: Off-Campus (#3)


Résztvevő blogok listája:

12.03 Deszy könyvajánlója

12.06 CBooks


Nyereményjáték:



Dean és Allie imádnak filmeket nézni és sokszor beszélgetnek filmekről, sorozatokról. Mostani játékunkban egyszerű dolgotok lesz, minden állomáson filmekből találtok egy jellegzetes, ismert képet és ki kell találnotok melyik filmből származik a kép. A film címét a Rafflecopter megfelelő dobozába írjátok be.

Figyelem! A postázás kizárólag magyarországi címre történik. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

2017. december 9., szombat

Blogturné #274 - Sierra Cartwright: Megláncolva

Miért: Annak idején olvastam az első részt.

Tartalom: Amikor Sofia McBride a barátnője esküvői partiján megismerkedik az erős és határozott Cade Donovannel, a férfi figyelmezteti, hogy óvakodjon tőle. Sofia próbálja megfogadni az intelmet, ám azon kapja magát, hogy ellenállhatatlan vonzalmat érez a rejtélyes és kissé félelmetes férfi iránt.Hiába tudja, hogy a tűzzel játszik, képtelen ellenállni a Donovan fiú vad kívánságainak. Minél inkább belegabalyodik a kapcsolatba, annál inkább sejti, hogy talán soha nem is akar megszabadulni belőle…Cade Donovan, a titokzatos ranchtulajdonos eddig olyan nőket választott, akik nem várnak tőle túl sokat. De amikor egy vihar egy fedél alá kényszeríti vele Sofiát, egyszeriben fellángolnak a domináns férfi védelmezőösztönei. Cade mindent meg akar kapni, amit Sofia nyújtani tud, de hamarosan rádöbben, hogy a nő szépsége mögött olyan kemény elszántság rejtőzik, amire nem számított. Ketten érzéki utazásra indulnak, aminek a végére Cade talán megszabadulhat múltja gyötrő démonaitól; és ami mindkettőjüket örökre megváltoztatja.Sierra Cartwright bestseller sorozatában mesterien vezeti olvasóit a hatalmi játszmák világába, ahol a test is üzlet, ha az érdek úgy kívánja. Texas sosem volt még ilyen forró. (Insomnia)



Vélemény: Ha jól emlékszem, az első résztől nem voltam kimondottan elájulva - most hirtelen abban sem vagyok biztos, hogy posztoltam-e róla, de szerintem nem -, mert túl semmilyennek, és vontatottnak tartottam, de a Megláncolva egy egészen kellemes meglepetés volt a számomra. Bár. az igazat megvallva, még mindig furcsállom kicsit, hogy mindhárom Donovan-pasi a szado-mazo-világban találta meg az élete értelmét, de legyen (mindenkinek kell valami difi, ugyebár). 
Végre egy olyan könyv, ami Tiffany Reisz: Original Sinners-sorozatához hasonlóan, egy meglepően hiteles, vagy hitelesebb képet igyekszik festeni a BDSM-ről. Igaz, az előbbi sorozat szerintem még mindig hatványozottan jobb ennél, de összességében Cade és Sofia története is rendben van. Hiába van meg a kémia szinte első pillanattól a szereplőink között, nem arról van szó, hogy rögtön egymásnak akarnának esni, mert miért ne? Végre valahára, ebben a történetben is azt éreztem, hogy igen is, a két karakter között ki kell alakulnia egy bizonyos fokú bizalomnak - még ha az oldalak végessége miatt ez relatíve gyorsan is megy végbe - ahhoz, hogy Sofia meg merje tenni az első lépést ahhoz, hogy Cade vezetésével elmerüljön a "sötét élvezetek" világában. Ez a bizalom pedig, ellentétben azzal, mint amit a sokat szapult Szürke 50 próbált sugallni, nem pénz kérdése. Attól még a pasi, aki olykor bántalmazni akar a hálószobában, ki van tömve pénzzel, ezzel nem ad okot arra, hogy beengedd a bugyidba, na. Annál is inkább, mert még ő hívja fel a lány figyelmét arra, hogy nem teljesen veszélytelen kapcsolatról van szó, és én ezt becsültem benne. Na, meg azt sem rejtette véka alá, hogy nem egy szent, és nem minden a személyét körbelengő pletyka alaptalan. Ez a pasi nem fekete, nem fehér, hanem szürke. Ez is megvan benne, meg az is, de a másik féltől függ, melyik arcát fogja viszontlátni. 
Egyik karatertől sem kell sokat várni, mindketten hozzák a kötelezőt. Sofia aranyos, Cade sármos, szóval azt adják, amit az ilyen túlfűtött könyvektől elvárunk. Sok szex, évődés, civakodás, a kötelező BDSM-jelenetek. 
Az érdekes az, hogy bár ezerszer ismételt archetípusokról beszélünk, itt valahogy nem untam őket. Sokkal szerethetőbbek voltak, mint Laraék az előző részben - most azt is kisebb csodának érzem, hogy eszembe jutott a Megkötözve főhősnőjének a neve, ennyire felejthető volt a számomra -. Az a benyomásom, hogy Cartwright stílusa sokat kupálódott az előző rész óta. Mintha jobban bánna a karaktereivel, főleg a lánnyal, értelemszerűen, hiszen az ő szemüvegén át látjuk a történetet.   
Nyilván, később felgyorsulnak az események kettejük között, és a könyv tobzódik az erotikus jelenetekben, ám ezt nem bántam. Meglepett, hogy teljesen ki tudtam kapcsolni az olvasás közben, pedig tartottam tőle, hogy ugyanolyan keserű szájízt fog hagyni, mint az előző rész. 


Kedvenc karakter(ek): Sofia, Cade
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Hoppán Eszter
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2017
Oldalszám: 404
Sorozat: The Donovan-Dynasty (#2)

Krisztina Csíkos fényképe.

Résztvevő blogok listája:

12.06. Insane Life
12.09. CBooks

Nyereményjáték:

A játékban az esküvő szervezőké a főszerep. Olyan könyvekből válogattunk idézeteket, rövid jeleneteket, ahol a főszereplő esküvő szervezéssel foglalkozik. A rafflecopter megfelelő sorába kell beírnotok az író nevét és a könyv címét, amelyből származik az idézet.
Az Insomnia könyvek felajánlásával 3 példányt sorsolunk ki a játék végén.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

– Felejtsd el azt a külvárosi bandát. Ne is törődj vele. Remekül játszottál. Istenien! Mi a véleménye, Stark? Ugye, hogy isteni volt?
Stark, aki sose volt elemében, ha társaságban kellett sziporkáznia, most jött rá, hogy valami értelmes dolgot kell mondania Juliet szerepéről egy olyan színdarabban, ami érthetetlenebb volt számára, mint egy titkosított számítógépes kód. Minden erejét öszszeszedve kereste a megfelelő szavakat.
– Soha életemben nem láttam olyan rendkívüli légycsapót, amilyet maga alakított – nyögte ki végül. Juliet fölemelte a fejét. Pislákoló remény csillant meg borostyánszínű szemében, ahogy a férfira nézett – Tényleg így gondolja?
– Tényleg. Kétség se férhet hozzá – felelte Stark.
Desdemona elismerő pillantással jutalmazta. – Különösen a végén volt csodálatos, amikor agyoncsapta a legyet a falon. Ugye fantasztikus az a jelenet?
Stark óvatosan még arrébb tolta a kávéscsészéjét Juliet hullámos haja közeléből. – Szinte éreztem, mit élhetett át a légy abban a pillanatban, amikor a falhoz kente.”

2017. december 8., péntek

Blogturné #273 - Jennifer L. Armentrout: Maradj velem

Miért: Jennifer L. Armentrout.

Tartalom: A huszonegy éves Calla nem sok mindent csinált eddig életében. Soha nem csókolózott, nem látta a tengert, és nem volt vidámparkban sem. Fiatalabb korában azonban olyan dolgokat látott és élt meg, amiket egyetlen gyermeknek sem volna szabad. Máig hordozza testi és lelki sebeit, melyeket többszörösen függő anyja, Mona hagyott rá – olyan titkokat, amiket nem oszt meg senkivel, még a legközelebbi barátaival sem.

Azonban a biztonságos kis burok, amit Calla maga köré épített, egy nap darabokra hasad, amikor felfedezi, hogy anyja ellopta a tanulmányaira félretett pénzét és hatalmas adósságot halmozott fel a nevében. Kénytelen hát visszatérni a kisvárosba, amit annak idején örökre elhagyott. Amikor megérkezik anyja kocsmájába, Monát sehol sem találja, ám megismerkedik a száznyolcvan centis Jackson Jamesszel, aki nem csupán a pultban áll, de szemlátomást az egész kocsma lelke is. És maga tömény érzékiség.
A vonzó és lehengerlő Jax az első pillanattól részt követel magának Calla életéből; munkát ad neki és segít felkutatni Monát. A pillantása pedig csupa vágy…Mielőtt azonban Calla túlzottan közel engedné, még le kell győznie magában a múlt árnyait – és néhány alávaló embert is, akik azzal fenyegetik, hogy rossz vége lesz, ha nem keríti elő nagyon gyorsan az anyját. (Könyvmolyképző)


Vélemény: Bevallom, Jacksont - vagy Jaxet, kinek, hogy tetszik - kicsit nehézkesen helyeztem el először a Várok rád univerzumában. Hiszen Armentrout sok karaktert mozgat ebben a szériában, így azért kellett kicsit agyalnom, hogy ezzel a sráccal hol is találkoztunk annak idején.
Ez biztosan egy hülye indítás lesz, de a regény elejét imádtam. Értsétek, a jelenetet, ahogy az írónő felvonultatja a pasikat (meg persze a barátnőket), és Calla ehhez kis kommenteket fűz fejben - apróság, miszerint nekem teljesen kimaradt, hogy Ollie-nak is van párja már -, és persze az elmaradhatatlan, Ollie részegen teknőst sétáltat poént sem lehet kihagyni, de megunni sem. Éppen ezek az apróságok segítettek nekem abban, hogy hamar belekerüljek a regény hangulatába, és vigyen magával az olvasás élménye.
Annak ellenére, hogy sajnos, a történet elég sok, mára már bejáratott sablont dédelget a kebelén, és játssza meg őket. Nehéz sorsú, sajnálatra méltó főszereplő (akiről nekem sokszor a Pushing the Limits hősnője, Echo jutott eszembe), a belevaló főhős, aki céljául tűzi ki, hogy jobbá tegye a másik életét, és így tovább és így tovább. Nincsen benne túl sok újdonság - talán az, hogy eddig sok szülő karaktert utáltam, de Calla anyja igen előkelő helyet szerzett magának a múltbeli és a jelenbeli viselkedésével egyaránt -. Meg talán Calla is okozhat meglepetéseket azzal, hogy, bár tényleg egy kicsit klisés alapból indul, nem retten meg tőle. Igenis, hajlandó vele szembenézni, még akkor is, ha ez komoly fájdalommal jár a számára - már lelki síkon értve -. Bátor lány, amit nagyra értékeltem. 
Jax ezzel szemben... Nekem olykor picit sok volt. Bírtam-bírtam, de amikor kicsit ráerőlteti az ötleteit Calla-ra, azt nem díjaztam. Az még oké, hogy pultosként dolgozik - és persze ezt Armentrout igyekszik minél vagányabbnak beállítani -, de amikor azt szorgalmazza, hogy a lány igyon, nem tetszett. Mert Calla okkal kerüli az alkoholt, az anyja példáján okulva/elszörnyedve, nem él ilyesmivel. Akkor miért kell azzal nyaggatni, hogy igyon? Nekem ez kicsit túlzás volt. Pedig alapvetően tényleg egy jó karakter, és a romantikus szál is kimondottan jó közte és Calla között, de azért voltak pillanatok, amikor emelgettem a szemöldökömet, hogy mi van? 
Ettől függetlenül, szerintem Armentrout összességében hozza azt a szintet, amit megszokhattunk tőle. Még mindig jó karaktereket alkot, és hiába önismétlő olykor a történetvezetése, egyszerűen visz magával, és nem tudom letenni. Bár, ennek alighanem az az oka, hogy az írónő egy hatalmas kedvencem, és éppen ezért, lényegében bármit elnézek neki. És azt hiszem, ezzel a többi rajongó is így lesz. :) 

Kedvenc karakter(ek): Calla, Jax
Gyűlölt karakter(ek): Calla anyja
Pont:10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Császár László
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 600
Sorozat: Wait for You (#3)

Krisztina Csíkos fényképe.

Résztvevő blogok listája:

12.05. Deszy könyvajánlója
12.07. Insane Life
12.08. CBooks
12.09. Könyvvilág
12.10. Dreamworld blog
12.11. Sorok között
12.12. Kristina blogja

Nyereményjáték:


Jax karaktere nagy kedvencünk, így a turnéhoz tartozó játék a munkájához kapcsolódik. Az állomásokon olyan könyvekből találtok idézeteket, vagy borító részleteket, amelyekben a főszereplők egyike pultos vagy felszolgáló. Találjátok ki melyik könyvről van szó és írjátok be az író nevét és a könyv címét a megfelelő rafflecopter mezőbe.

2017. december 6., szerda

Blogturné #272: Julianne Donaldson: Edenbrooke örököse

Miért: Előzménykötet.


Tartalom: Philip Wyndham sohasem irigyelte a bátyját, Edenbrooke leendő örökösét. Inkább lenne a maga szerencséjének a kovácsa, mint hogy a cím és a rang szabta korlátok között éljen. De amikor a bátyja váratlanul meghal, Philip élete is fenekestül felfordul, mivel a körülmények azt követelik tőle, hogy feladja addigi életét. Philip felölti új szerepét, és London legkörülrajongottabb agglegényeként felváltva vergődik a berzenkedés, az unalom és a düh fogságában. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek, mert egy este a sors egy fogadóba vezeti, ahol hősünk megismeri a páratlan Marianne Daventryt. (Könyvmolyképző)



Vélemény: Komolyan felmerült bennem a kérdés, hogy szükség volt-e erre az előzménykötetre/novellára. A történetével nincsen semmi probléma, ám annyira rövidke, hogy szerintem erre felesleges volt egy külön részt áldozni, nyugodtan mehetett volna az Edenbrooke elejére. Az egész történet arról szól, hogy Philipnek a testvére halála után egyszer csak a nyakába szakad a Wymdham család vagyona, és az ezzel járó nehézségek. 
Nem tudom, ki mennyire járatos az angol történelemben, de annyit érdemes tudni az arisztokrácia berendezkedéséről, hogy fiúk között nagyon is számít a születési sorrend, ugyanis az elsőszülött fiú örököl mindent. A lovagi rangot (lord, vagy sir megszólítást), a családi birtokokat, és az azzal járó vagyont. A többieknek nincs sok esélyük, vagy papnak állnak, vagy elmennek kereskedőnek, később pedig, nagyjából a történet idejére beépülnek a bürokráciába - mint bankárok, kereskedők, stb -. 
Philip abban különbözik a többségtől, hogy ő nem vágyik a vagyon után. Noha elismeri, hogy a legidősebb testvér, William egy kiállhatatlan alak, nem akar neki rosszat. Majd, amikor a testvére elhalálozik, kissé vonakodva veszi át a szerepét. Ez nem az ő világa, neki nem tetszenek a magukat kellető, gazdag férjre vadászó, sokszor elszegényedett kisasszonykák - vagy épp vénlányok -, meg az a sok képmutatás, amikkel ezek az "rangos" társadalmi események járnak.
Ebben a világban lesz számára egy üde színfolt Marianne. És legyen elég ennyi, mert a könyv is éppen ennyiről szól. Aranyos, de elgondolkodtató, picit drámai de nem árul zsákbamacskát. Donaldson stílusa kifogástalan, a történetvezetéssel sincs semmi gond, de nem lehet róla semmi többet elmondani. 



Kedvenc karakter(ek): Philip
Gyűlölt karakter(ek): William
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Molnár Edit
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 77
Sorozat: Edenbrooke (#0.5)

Zsófi Csigi fényképe.

Résztvevő blogok listája:

12.06 - CBooks
12.07 - Könyvvilág
12.08 - Betonka szerint a világ
12.09 - Dreamworld
12.10 - Deszy könyvajánlója

12.11 - Kristina blogja

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban minden résztvevő blogon találtok egy férfi főhőst valamelyik történelmi romantikus regényből, a ti feladatok annyi lesz, hogy beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába annak a könyvnek a címét, amelyben szerepel. Jó játékot! Ne feledjétek, ha velünk tartotok, megnyerhetitek a kiadó által felajánlott 3 nyereménypéldány egyikét.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

A mai főhős: Rhett Butler

2017. december 5., kedd

Blogturné #271 - Mia Sheridan: Archer hangja

Miért: Mia Sheridan.

Tartalom: Amikor Bree Prescott megérkezik Pelionba, az álmos tóparti kisvárosba, szívből reméli, hogy végre megtalálta a helyet, ahol rálelhet a hőn áhított nyugalomra. Már az első nap belebotlik Archer Hale-be, a saját tragédiáját remeteként őrizgető srácba. Egy emberbe, akit addig senki sem vett észre. Ez a könyv egy olyan lányról szól, akinek az életét egyetlen szörnyű éjszaka eseményei határozzák meg, és egy olyan férfiról, aki szerelmével elhozza számára a szabadulást. Egy szótlan férfi története, aki tátongó sebbel él, és egy olyan nőé, aki segít neki megtalálni a hangját. (Könyvmolyképző)


Vélemény: Emlékeztek még a Csendfolyóra? Akkor még eszembe sem jutott, hogy milyen jó lenne olvasni egy olyan regényt, ahol megfordul a helyzet, és nem a hősnő szenved/él együtt a némaságával, hanem a férfi főszereplőnk. Erre, mit ad Isten, Mia Sheridan jóvoltából megérkezett az Archer hangja, ami éppen ezt a helyzetet mutatja be. Mivel az írónő előző könyvét (A skorpió fullánkja volt a magyar címe, ha jól emlékszem) egyszerűen imádtam, talán nem meglepő, hogy most egy kicsit nagyobb elvárásokkal vetetettem bele magamat az olvasásba, mint korábban. És azt kell mondanom, hogy megérte. Még ha nem is hengerelt le talán annyira, mint a fent említett könyv, közel azonos színvonalat hozott, aminek nagyon örültem. 
A némasággal való együttélés miatt, akárcsak a Csendfolyóból, ebből a regényből sokat tanulhatunk az elfogadásról. Archer gyakorlatilag pária a városban, mondhatni mindenki úgy kerüli, mintha pestises lenne, pedig csak annyiról van szó, hogy nem beszél. Viszont, mivel emiatt különbözik a "normális" - jelen esetben olykor szerintem aberrált - emberektől, ezért a kisvárosi lakosság kutya kötelességének érzi, hogy kivesse őt magából. Archernek jó ez így, de én speciel ettől elszomorodtam, mert nagyon megsajnáltam 
Egyik szereplőnk sincs könnyű helyzetben, mindketten hurcolnak magukkal valamilyen terhet, azonban Archer nem képes szavakkal kifejezni magát - már élőszóval -, és nekem kicsit olyan érzésem támadt, mintha Bree éppen ezért egy-egy ponton félretette volna a maga gondjait, azért, hogy a másikra figyelhessen. 
Ez azzal is jár, hogy tényleg laaaasssaaaan bontakozik ki a romantikus szál, és én ezt imádtam. Apró gesztusok, vagy épp félénk pillantások, semmi elkapkodott egymásra kattanós dolog, csak tiszta érzelmek, amik idővel, hülye szóhasználattal élve, testet öltenek. Számomra ettől érződött valóságosnak, bár azt el kell ismernem, hogy azért helyenként elég cukros a történet - és nekem emiatt nem lett abszolút kiemelkedő ez a regény -, de annyit azért nem rontott rajta, hogy némi szemöldökráncolás után ne tudtam volna túltenni magam ezen az apróságon.
A felépítésében érdekes volt, hogy nem volt mindig váltott szemszög, kicsit össze-vissza volt ez a része. Ha visszaemlékezésről volt szó, azt inkább Archer szemén át láttuk, hogy milyen volt az élete Pelionban némaként, mielőtt megismerte volna a Bree-t. A jelent legtöbbször a lány meséli el nekünk, de van, amikor egy-egy fejezet erejéig ezt a szerepet Archer tölti be. Ez szerintem azért volt jó, mert kicsit átérezhettük a kettejük közötti kontrasztot.  
Kedves, megható történet, amit azért az írónő nem felejtett el megszórni elég sok drámaisággal, de ettől még remek olvasmány, mert ez sem érződik beleerőltetettnek. 


Kedvenc karakter(ek): Archer, Bree
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 408
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:

12.03.Angelika blogja
12.04.Kristina blogja
12.05.CBooks
12.07.Sorok között
12.08.Dreamworld

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban néma hősök és hősnők után nyomozunk. Minden állomáson egy-egy rövid idézetet találtok olyan regényekből, amelyek vagy átmenetileg, vagy örökre hangjukat vesztett főszereplők boldogságra találásáról szólnak. A Ti feladatotok, hogy kiderítsétek, mely könyvekből származnak a sorok, majd pedig megírjátok nekünk, mi a szereplő teljes neve, aki nem képes megszólalni.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)

„Rossz dolgok bármikor történhetnek, nem szoktak várni vacsora utánig.”