2017. december 23., szombat

Blogturné #282 - Jennifer Nieven: Veled teljes a világ

Miért: Jennifer Nieven.

Tartalom: Libby Strout anyukája váratlan halála után mély gyászában az evésbe menekül, és nem sokkal később már mindenki csak úgy ismeri őt, mint Amerika Legdagibb Tinije. Idővel újra ki mer merészkedni az emberek közé, hogy végre igazán éljen, azonban a visszatérés a gimnáziumba nem megy valami zökkenőmentesen… Jack Masselin menő srác, aki bámulatos tárgyakat képes összerakni szinte bármiből. Nem számít azonban, hogy milyen népszerű, van valami, amiről senki sem tud: arcvakságban szenved. Senkit sem ismer fel, még a saját családtagjait sem, és ez sok gondot okoz az életében, pláne ha csajozásról van szó… Jack soha, senkit sem engedett magához igazán közel, egészen addig, amíg meg nem ismerte Libbyt. Egy gimnáziumi összezörrenés után mindketten lelki tanácsadáson kötnek ki, és nem ez az egyetlen büntetés. Egymás iránt kialakuló érzelmeik őket magukat is meglepik. A harag lassan átformálódik valami mássá, valami méllyé… igaz, őszinte szerelemmé, mely az egész világukat megváltoztatja. (Maxim)

Vélemény: Végre egy olyan könyvet olvashattam Jennifer Nieven-től, amiben nem azt éreztem, hogy az írónő elsődleges célja nem más, minthogy a lelkemet apró darabokra törje, mint azt tette a Veled minden hely ragyogóval, és ezért kimondottan hálás vagyok neki. Mielőtt esetleg valaki azt hinné a cím alapján, hogy ez az imént említett regény folytatása lenne, erről szó sincs. A két történetnek semmi köze egymáshoz. 
Kezdjük talán azzal, hogy mennyire együtt tudtam érezni Libby-vel az édesanyja elvesztése miatt, és azért, hogy ő az evést választotta, hogy kárpótolja a nő után maradt űrt az életében. Annak idején, amikor elvesztettem az anyai nagyapámat, én is hasonló eseménysort nézhettem végig a saját anyámon, azonban fordítottam: a veszteségtől alig egy hónap leforgása alatt harminc kilót fogyott. Ez mély nyomott hagyott bennem is, hiszen ijesztő volt látni, hogy napról-napra egyre jobban fogy, és mindezt tetézendő, három hónapon át csak fekete ruhadarabokat volt hajlandó felvenni, amik még látványosabbá és félelmetesebbé tette a folyamatot. Hiába telt el azóta nyolc és fél év, ezek az emlékképek még mindig élénken élnek bennem. 
Viszont, Libbyvel kapcsolatban igencsak túllőtt a célon. Majdnem háromszáz kilósnak írja le a lányt - megjegyzem, az ő korában én abban sem vagyok biztos, hogy egy ekkora súlytöbblettel túl sokáig életben maradna egy kamasz, de mivel nem vagyok orvos, nem értek ehhez -, aki később úgy 160, vagy 160 valamennyi kilóra fogyott le, erre nem emlékszem pontosan. Ugyanakkor, szerintem ez még mindig nem az az állapot, amikor az ember olyan könnyedén mozog, mint amilyennek az írónő leírja Libbyt. Én a helyében a 160 kilót tettem volna meg kiindulópontnak, és nagyjából 90 kilónál húztam volna meg a fogyás határát. Ez sokkal hitelesebbnek hat, bár még így is lenne olyan érzésem, hogy szegény lánynak jóég tudja hány kilogramm bőrt kellene magával cipelnie egy akkora változás után, mint amit Nieven vázolt nekünk. Van egy jelenet, ami így is úgyis üt, mert azt bizonyítja, hogy Libby képes kilépni a komfortzónájából, ami elsőre bármennyire is sokkolónak tűnhet, végül a számára jól sül el. 
Viszont, ha ettől eltekintünk, és mondjuk hozzám hasonlóan egy fokkal hihetőbb keretek között képzeljük el a hősnőnk állapotát, rákövünk, hogy a történet egyébként nagyszerű. Bájos, mégis sokatmondó. Hiszen Jack állapotán is el lehetne mélázni igencsak hosszan. Én a magam részéről el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha senkit sem ismernék fel az arcáról - és ha ezt még kombináljuk azzal, hogy olykor kimondottan rossz a névmemóriám, vagy épp felcserélem két ember nevét -, még a tulajdon családtagjaimat sem. Érthető hát, hogy Jack-ben nagyon sok fenntartás van a környezetével szemben, mert az állapota egyszerűen elszigeteli a többi embertől. Ideig-óráig boldogul közöttük, majd mintha lekapcsolták volna a villanyt. Talán ettől is lesz olyan különleges, hogy ez a két fiatal végül tényleg egymásra talál, nem tudom pontosan, csak azt, hogy engem teljesen levett a lábamról. 


Kedvenc karakter(ek): Libby, Jack
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Béresi Csilla
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 384
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:

12.17. - Kelly & Lupi olvas
12.19. - Sorok között
12.21. - Angelika blogja
12.23. - CBooks
12.27. - Könyvvilág
12.29. - Szembetűnő

Nyereményjáték:

Minden turnéállomáson találtok egy-egy, a szerzővel és a könyveivel kapcsolatos kérdést. A Ti feladatotok, hogy eldöntsétek igaz vagy hamis az állítás.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)

Az arcvakság betgség valójában nem létezik.

2017. december 20., szerda

Blogturné #281- Simone Elkeles: Tönkretett vakáció

Miért: Simome Elkeles.

Tartalom: Forró nyár.

Amikor Amynek az egész nyári szünetet az otthonától távol kell töltenie, minden vakációs terve kútba esik. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedik a jóképű és kemény kötésű tizennyolc éves Avival – az egyetlen sráccal, akinek talán nem tud ellenállni. Gyorsan felforrósodik a hangulat közöttük, de mi van, ha Avi csak egy nyári kalandot akar, Amy pedig többet? (Könyvmolyképző)

Vélemény: Jó régen volt szerencsém utoljára Simone Elkeles könyveihez, éppen ezért örültem a Tönkretett vakációnak, ugyanakkor féltem is tőle egy kicsit, mivel ez a könyv, ha jól tudom, az írónő első szárnypróbálgatásainak egyike, és volt bennem némi félsz, hogy nem fogja azt az élményt adni, amit a Tökéletes kémia és folytatásai alapján várnék. 
Viszont, meglepő módon, nekem pozitív csalódás volt a regény, annak ellenére, hogy azért megvannak benne az első regényekre jellemző gyerekbetegségek - viszonylag gyenge karakterek, papírvékony, kiszámítható történet -, de Elkeles már itt is értett hozzá, hogy ezt hogyan tegye szerethetővé az olvasói számára. Ebben nagy szerepe van annak, hogy már itt is meg-megcsillan az írónő humora, amit a Tökéletes kémiában is imádtam. 
Voltaképpen az egész könyv egy hatalmas nyaralás, amikoris főhősnőnknek lehetősége nyílik felfedezni Izraelt - persze úgy, hogy eleinte nem nagyon ugrál az ötletért, hiszen ez azt jelenti, hogy össze lesz zárva az apjával, akit igazából alig ismer -. Jó, bár nem túl részletes leírásokat kapunk - ezért javaslom, hogy néha vegyétek elő a Google képkeresőt, és nézzetek utána pár helyszínnek, mer már a fotók alapján is lenyűgözőek -, viszont az tény, hogy átjön a hangulat a regényből. Noha Amy szemén keresztül látjuk a világot, úgy is fel lehet fogni, hogy ő kalauzol minket végig az országon, persze Avi-val együtt, akibe, jó klisékhez híven, még azelőtt belebotlik már, hogy ténylegesen találkozna vele. 
Mivel egy nyári történetről, kalandról van szó, nem meglepő módon, a fiatalok közötti románc relatíve hamar szárnyakat bont, de ez nem zavart különösebben, hiszen, ha azt vesszük, tényleg be volt határolva az idejük. Ebbe az is belejátszik, hogy Avi-nak, akár csak a többi itt élő zsidó fiatalnak, be kell vonulnia katonának, ami alól nem lehet kibújni, a társadalmuk ezt nagyon komolyan veszi - a belpolitikai helyzetüket figyelembe véve, ez nem annyira meglepő -. Olyannyira nem, hogy egy ismerősöm mesélte, hogy az osztálytársát nem engedték haza egy izraeli osztálykirándulásról, mert betöltötte a tizennyolc évet, és ezért automatikusan elküldték katonának.
Ez persze vet némi árnyékot a hőseink boldogságára, de ettől még szerintem nagyon aranyos történetet kaptunk, szokás szerint. Vicces, könnyed, szerintem a hideg téli estéket is fel fogja dobni. :)  


Kedvenc karakter(ek): Avi

Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 224
Sorozat: How tó Ruin (#1)

Résztvevő blogok listája:

12.19 Dreamworld
12.20 CBooks
12.21 Sorok között
12.22 Deszy könyvajánlója
12.23 Könyvvilág


Nyereményjáték:




Izrael nevezetességeit vesszük sorra az állomásokon. Egy-két mondat és a kép alapján találd ki a feladványt és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

A regényben is szereplő helyszín, tömegesen lettek öngyilkosok itt a zsidó családok, mielőtt a római sereg elfoglalhatta volna. Inkább a halál, mint a rabság! A hely kedvelt zarándokhely, árasztja magából a spirituális erőt.

2017. december 19., kedd

Blogturné #280 - Rebecca Yarros: Tiéd vagyok

Miért: Miért ne?

Tartalom: „Tudta. Anya ezért nem akarta kinyitni az ajtót. Mert tudta, hogy meghalt.”

Ember Howard 20 éves, és apja mindig is katona volt. Ő is tudta az igazságot. Az ajtóban katonák álltak, ami azt jelentette, hogy az apja nem tér haza többé. Amit azonban nem tudott, hogy honnan talál majd magában annyi erőt, hogy a gyászba belerokkant édesanyja helyett összetartsa a családot.
Aztán belép az életébe Josh Walker. A hokicsapat sztárja, közvetlen szomszédjuk, nem is beszélve arról, hogy az érintése különösen gyengéd, és újra és újra megmenti Ember életét. Van benne valami, ami miatt egyetlen pillantása vagy egyetlen érintése elűz minden fájdalmat. Ember bármennyire is szeretné kikapcsolni az érzelmeit, és egymaga megbirkózni a gyásszal, nem tagadhatja a kettejük között kialakuló vibrálást.
Aztán Josh titka darabokra töri az egész világát, és Embernek döntenie kell, hogy megéri-e kockázatot vállalni egy olyan férfi szerelméért, aki talán elpusztítja a lelkét.
Add át magad! (Könyvmolyképző)


Vélemény: Oké, szögezzük le már az elején: Embernek nagyon hülye neve van. Eredetileg Decembernek hívják, ami már önmagában is humoros, de ha egyszer minden családtagot hónapokról neveztek el, hát, legyen - anno a Callum&Harper folytatásában volt ugyanez a helyzet, ott a hősnőt January-nek hívták -, de a beceneve magyar szemmel... Hát, nem is tudom. Engem halálba idegesített, de ez biztosan csak a saját dilim, és felesleges is ezen az apró részleten lovagolnom. Nézzük inkább magát a történetet.
Ez már szinte in medias res jelleggel a tragédiával indít, miszerint Ember elveszíti az édesapját, aki katonaként szolgált. Ebben én nem éreztem a többi NA-regényre olyan sokszor jellemző rájátszást és túltolást, hiszen egy olyan jelenségről van szó, ami Amerikában lényegében a mai napig is "szinte mindennapos". 
Ez nem meglepő módon, igencsak összetöri Embert és a családját. Innentől kezdve a történet a szokásos sablonokra épít, éppen ezért, nem kell tőle különösebb megváltást várni. A lány beletemetkezik abba, hogy átvegye az édesanyjától a családfenntartó szerepét, és gondoskodjon a kisebb testvéreiről - ami nem is olyan egyszerű, ha a húga, April épp lázadással próbálja meg kiadni magából a gyászt -. Egyszer csak összetalálkozik Josh-hal, a mondhatni kiskamasz rajongásának tárgyával, a többi pedig teljesen kiszámítható. A fiatalok lényegében újra megismerik egymást, ami nagyon aranyos.
Annál is inkább, mivel Josh szerintem már annyira cuki, és annyira jófiús, hogy az elképzelhetetlen. Főleg, mivel elvileg ez a srác volt a gimi rosszfiúja, aki minden lányt megdöntött maga körül, aki ezt megengedte neki... És ez az, amiért én ennél a történetnél kimondottan hiányoltam, hogy váltott nézőpont legyen, mert engem érdekelt volna, hogy miért is változik ekkorát a srác. De a lényeg, hogy tényleg ő lesz Ember igazi támasza, barátja, na, meg persze szerelme is... Ami jó sok forró jelenettel is párosul egy idő után, ami nekem picit sok volt, talán azért, mert egy gyászra építő könyvnél, aminél a cél az, hogy a szereplő feldolgozza a szerette elvesztését, nekem ez kicsit visszás volt, vagy hogy mondjam, annak ellenére, hogy ezek a részek sem voltak rosszak, csak én valamivel kevesebbet is el tudtam volna képzelni. 
Nem rossz történet, de sajnos, nem adott nekem túl sok újat... Vagyis, konkrétan semmit. És, bár ettől még nem tudom rá azt mondani, hogy förmedvényes lett volna, vagy ilyesmi, csak nem tudom tovább dicsérni, mert nincs miért. Jó történet, jó szereplők, de semmi maradandó. 


Kedvenc karakter(ek): Josh, Ember (akinek a nevétől változatlanul hülyét kapok)
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Császár László
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: ?
Sorozat: Full Measures (#1)


Résztvevő blogok listája:

12.16. Dreamworld
12.17. Deszy könyvajánlója
12.18. Sorok között
12.19. CBooks

12.20. Kristina blogja


Nyereményjáték:


A játék ötletet a hoki adta, de rendhagyó módon nem a könyvek lesznek főszerepben, hanem az írók. Az állomásokon olyan írók portréit találjátok, akik írtak sportos történetet (sportos romantikus: a főszereplők egyike hokis, focis, akár egyetemi csapatban, vagy hivatásos, esetleg autóversenyző) A helyes megfejéseket a rafflecopter megfelelő mezőire kell beírnotok és részt is vehettek a sorsoláson. A Könyvmolyképző Kiadó 3 példányt ajánlott fel Rebecca Yarros: Full Measures - Tiéd vagyok című könyvéből
.

2017. december 17., vasárnap

Blogturné #279 - Kass Morgan: Hazatérés

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: A százaknak eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembesülniük. Merthogy… az emberiség hazatér.

A vad, zavaros környezet ellenére a százaknak sikerült valamiféle rendet kialakítaniuk a Földön. Ennek a kényes egyensúlynak az újabb űrkompok érkezése vet véget. A landolók a szerencsések köze tartoznak, a Kolónián ugyanis fogytán volt az oxigén. De ahogy mondani szokták, a szerencse mulandó. Az alkancellár erőszakos törekvései és a vad földi lakók minden életet veszélybe sodornak. Mindeközben Wells és Sasha pengeélen táncolva próbálja elérni a békét, mit sem sejtve a szerelmüket fenyegető baljós erőkről; Glass és Luke a sorsot kísértik, amikor egy meghitt erdei házban védtelenül magukra maradnak; Clarke a szüleit kutatja, miközben élete szerelme, a fékezhetetlen Bellamy múltja halálos veszélyekkel fenyegetve mutatja meg, hogy még nem merülhet feledésbe. Eljött tehát az ideje, hogy a százak összefogjanak, és harcba szálljanak a Földön megtalált szabadságért, máskülönben elveszíthetik mindazt, amit addig szerettek. (Maxim)

Vélemény: Ha jól emlékszem, a második rész kapcsán említettem, hogy erősen átvezető szaga volt, éppen ezért, bár tetszett, nem tudott mély nyomot hagyni bennem. Ezt viszont, akkor sem tartottam problémának, de most, a harmadik kötetet olvasva, hát azt kell mondanom, hogy megérte az előd középszerűsége. 

A Hazatérés ugyanis nagyon jól sikerült folytatás. Nekem leginkább az tetszett benne, hogy ez egy valódi problémára hívja fel a figyelmet, ami a történelmünk egy pontján jelen volt, ez pedig a gyarmatosítás. Clarke, Bellamy és a többiek azt a feladatot kapták, hogy kalapálják helyre a Földet - nyilván nem az egészet, hanem egy részét , amelyet az emberiség egyszer már tönkretett. Olyan fiatalokat küldtek ide javarészt, akik valamilyen úton-módon nem illettek bele a bázison működő közösségbe. Pont, mint annak idején Ausztrália esetében. Majd, mi történik, amikor az emberek rájönnek, hogy az adott terület értéket is rejt magában? Megjelent a "fehér" ember. Főhőseinkkel éppen ez történik. Kialakítják a saját kis közösségüket, igyekszenek boldogulni, életben maradni, majd egyszer csak kopogtatnak azok, akik ledobták őket, hogy "Köszi, jó munkát végeztetek, de ez most már a miénk". 
Ha belegondolunk, ez rendkívül pofátlan dolog, de sajnálatos módon, az ilyesmi megtörténik. Persze, itt azért a visszatérés súlyos emberveszteségekkel is jár, de valamilyen furcsa módon, pont az nem hal bele a landolásba, aki a hatalomátvételre pályázik, mint például Rhodes alkancellár - akiről én önkéntelenül is mindig Cecil Rhodes-re asszociálok, aki igen komoly szerepet játszott Afrika kvázi újragyarmatosításában a XIX. században -. Ez utóbbi párhuzam talán nem véletlen, mindenesetre, hozzájárult ahhoz, hogy nekem ne nagyon legyen szimpatikus a karaktere. Nem ront a regény színvonalán, sőt, mert ha belegondolunk, ebbe a történetbe is kellett egy ilyen elemi gonosz.  Ő az, aki elég hamar semmibe veszi Wells-éket, meg úgy egyáltalán, a Százakat, és úgy jár-kel, mintha ez a föld mindig is az övé lett volna. Ez pedig fel tudja cseszni az ember agyát, na. 
Azért lovagolok ennyit a központi konfliktuson, mert számomra ez volt a regény abszolút csúcspontja, ez vitt előre az olvasásban, mert vártam, hogyan is próbálják majd Clarke-ék felvenni ellene a harcot. Ami mondjuk nem is egyszerű, ha a hőseink annyira alapvető dologra nem gondolnak, minthogy a testvérek egymás ellen való kijátszása egy igencsak erős fegyver lehet Rhodes kezében, amit az gátlástalanul ki is használ, mivel ezt diktálja számára az érdek.  
A szerelmi szálak egyébként még mindig aranyosak, főleg Bellamy és Clarke, a Luke/Glass kettősért én annyira nem rajongok, de legyen, el lehet viselni őket, viszont ebben a részben engem ez nem kötött le. Jobban tetszett az akció, a machinálás, a szervezkedés - például Bellamy kiszabadítására -, mert ettől volt izgalmas. A pici, rózsaszín foltok csak amolyan lélekmelengetésnek voltak jók. Persze, örültem nekik, de ha nem lettek volna, én azon se háborodtam volna fel. 
Ha valaki hozzám hasonlóan nem a romantika, hanem az akció miatt szereti a sorozatot, akkor ezzel a résszel szerintem maximálisan elégedett lesz. 



Kedvenc karakter(ek): Clarke

Gyűlölt karakter(ek): Rhodes
Pont: 10/8


Alapok:



Nyelv. magyar

Fordította: Őri Péter
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 352
Sorozat: The 100 (#3)





Résztvevő blogok listája:


12.17 CBooks
12.19 Deszy könyvajánlója
12.21 Dreamworld
12.23 Sorok között


Nyereményjáték:



Mostani játékunk azoknak szól, akik olvasták az előző részeket: idézeteket kaptok, amit fel kell ismernetek, melyik szereplőtől hangzottak el.
A karakter nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz
.

A mai idézet: “Mi lenne, ha csak átmásznál a szellőzőjáraton, és szétnéznél? Ha úgy látod, hogy nem járőröznek a Főnixen, visszajössz, és elmondod nekem."


2017. december 16., szombat

Blogturné #278 - Sophie Jackson: Egy őrült pillanat

Miért: Sophie Jackson.

Tartalom: Kat Lane soha nem hitte volna, hogy beleszeret egy börtöntöltelékbe. Ám a sors útjai kifürkészhetetlenek. Most, immár Carter párjaként, az esküvőre készülődik.
Carter egyre vívódik: képesek lesznek megbirkózni a házasság, a család és a munka nehézségeivel… és ugyanakkor életben tartani a szenvedélyt is? S vajon hogyan fogja megállni a helyét apaként ő, aki mostoha körülmények között nevelkedett?
És hogyan alakul a barátja, a drogfüggő Max sorsa, aki találkozott Grace-szel, de el is idegenítette magától a lányt. Van még reményük a közös jövőre? (Insomnia)


Vélemény: Biztosan sokan tudjátok már, hogy ebben a kötetben két novella is helyet kapott, amik az Egy font hús sorozathoz kapcsolódnak.
Az elsőben Carter és Kat kapta a főszerepet - igazából, a másodikban is, de ott azért Max és Riley is megkapja a maga pár percét, aminek én speciel nagyon örültem -, és ez leginkább azt mutatja be nekünk, hogy miként élik a közös életüket, és csiszolódnak össze. Ez azzal is jár, hogy rengeteg erotikus jelenetet kapunk, legalábbis ahhoz képest, hogy néhány tíz oldalas novelláról beszélünk. Ha valakinek épp hiánya lenne az erotikus regényekből, ezzel a történettel nyugodtan pótolhatja a hiányt. Itt derül ki számunkra az is, hogyan is zajlott a lánykérés, ami egész jó volt, csak szerintem egy picikét nyálas. Bár ez valahol az egész első történetről elmondható.
A második történetben az volt a legnagyobb pozitívum a számomra, hogy egy valódi dilemmát vázolt benne az írónő azzal, hogy Kat teherbe esett. Ez persze egy örömteli dolog, ám valóban okoz egy kisebb lelki válságot Carter számára, akit érthető okokból  - úgy, mint a saját negatív tapasztalatai az édesapjával, meg úgy umblock az egész családjával kapcsolatban - azon kezd el aggodalmaskodni, hogy vajon készen áll-e arra, hogy ő maga is apává lépjen elő, és vállalja a felelősséget egy új kis életért. Számomra szimpatikus volt, hogy hosszasan rágódik azon, hogy jó apa lehet-e belőle egy ilyen háttérrel. 
Sokan azt tartják, hiába határozza el az ember, hogy más mintákat fog követni, mint amit a saját szüleitől látott, nem biztos, hogy ezt valóra tudja váltani. Nem lehet kizárni, hogy mivel nem ismer mást, azt fogja továbbvinni, amit korábban ő maga tapasztalt. Ez tényleg egy olyan probléma, amivel foglalkozni kell, de szerencséjére, ott van neki Kat, aki képes őt átrángatni, átsegíteni ezen a lelki válságon azzal, hogy ott áll mellette, és ami a legfontosabb, bízik benne. 
Eközben Max is megjárja a maga kis lelki poklát azáltal, hogy ellökte magától Grace-t - aki mellesleg, ezt egy kicsit sem érdemelte meg -, de a férfi szerencséjére, ott van neki Riley, aki a tőle megszokott, kissé bunkó, de hatásos, és őszinte stílusában úgy elhajtja a legjobb barátját a büdös francba, hogy az attól kénytelen észhez térni. Ez egy kicsit erősnek tűnhet, de tényleg van az úgy, hogy az ember csak egy alapos kiosztás után képes értelmes, emberi döntést hozni, ahelyett, hogy az önsajnálatban fetrengene, és csak sajnáltatná magát - amiben, jegyzem meg zárójelben, Max élen járt a második rész elején -. 
Akik hozzám hasonlóan szerették a sorozatot, ezt a két novellát is szeretni fogja szerintem, mert Jackson hozza a tőle megszokott, jó stílust, és azokat a karaktereket, akiket már sikerült megszerettetnie velünk. 


Kedvenc karakter(ek): Wes
Gyűlölt karakter(ek): Kat anyja (az első rész óta)
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Lukács Andrea
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2017
Oldalszám: 180
Sorozat: A pound of Flesh (#1,5 , #2.5)


Résztvevő blogok listája:

12.14. Kelly & Lupi olvas
12.16. CBooks


Nyereményjáték:


Mennyire ismeritek a sorozat szereplőit? Minden állomáson egy-egy idézetet találtok, s a Ti dolgotok kitalálni, melyik karakter mondhatta. Segítségképpen azt is eláruljuk, melyik regényben hangzott el a rövid részlet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)


"Lexie. Mindig szerettelek. Ugyanolyan nehéz lenne többé nem vennem levegőt, mint elfelejtenem, mit érzek irántad." (Egy lépés feléd)


2017. december 13., szerda

Blogturné #277 - Katie McGarry: Szabályszegők

Miért: Kiegészítő kötet.

Tartalom: Amikor ​a frissen érettségizett Echo Emerson nyári autós túrára indul a fiújával, szeretne kikapcsolódni, egy időre elfelejteni, hogy ő mitől annyira… más, mint a többiek. A kiruccanás során királyabbnál királyabb látnivalók várják, plusz az útba eső galériákban árulhatja az alkotásait. Na persze mindezt übereli, hogy majdnem három teljes hónapot kettesben tölthet Noah Hutchinsszal, a dögös, agyas, hányatott lelkű sráccal, aki mindig megérti őt. Echo és Noah mindent megosztanak egymással – kivéve egyvalamit, amire Echo egyelőre nem bírja rászánni magát.
Csakhogy amikor lidércnyomásainak okozója újból megjelenik az életében, a lánynak komoly döntéseket kell meghoznia, ráadásul legfőbb ideje, hogy rájöjjön, mit is akar igazából. Mindeközben a nevelőszülőknél felnőtt Noah még élő rokonai után folytatott kutatása arra kényszeríti őket, hogy szembenézzenek az élet, a szerelem és saját egyéniségük nyomasztó igazságaival.
Most, hogy már csak egy hét maradt hátra az egyetemi orientáció, a diákmunka és a nagybetűs élet kezdetéig, Echónak dűlőre kell jutnia magával: vajon Noah nem csak egy izgalmas rosszfiú, és ez az egész nem csak egy felelőtlen kaland, amitől mindenki óva intette? A fantasztikus túra utolsó állomásán nagyon is komolyra fordul a történet. (Könyvmolyképző)



Vélemény: Igazság szerint, én egyetlen egy dolgot nem értek ezzel a könyvvel kapcsolatban: miért lett ez a másfeledik, és nem a második rész? Persze, erre biztosan az a pofonegyszerű magyarázat, hogy a Szabályszegők ötlete később született meg, de ettől még ez a történet simán megfelelne egy teljes értékű második résznek.
Bevallom, nem néztem utána annak idején, hogy milyen hosszú is lesz a kötet, csak örültem a ténynek, hogy McGarry folytatja Noah és Echo történetét. Viszont, mivel egy közbeiktatott részről van szó, azt hittem, egy rövidke novella lesz, erre megkaptam a majdnem ötszáz oldalas monstrumot... És oda meg vissza voltam érte.
Belegondolva, hogy a történet egy hét eseményeit öleli fel, azért nem kis teljesítmény, hogy ezzel képes volt az írónő kitölteni egy egész könyvet. Viszont, volt mivel. Például szembesülhetünk Echo egy kisebbfajta lelki válságával, amit az okoz, hogy mivel az édesanyja ismert festő, minden galériatulajdonos hozzá méri a lány tehetségét, aki ezt, érthető módon, nehezen viseli. Egyrészt, mivel rosszul viseli az ebből fakadó elutasítást, másrészt, ez ugye azt is jelenti, hogy újra és újra felidézik benne annak a kiakasztóan undorító nőnek az emlékét... Aki, mindezt megkoronázandó, még fel is bukkan a könyvben, csak, hogy érezzük a törődést - na meg azt, hogy szükségünk lenne egy shotgunra, amivel itt és most agyon lehetne lőni. Mert ennek a nőnek vesznie kell.  Pont. -.
Ezzel együtt, Noah sincs egyszerű helyzetben, hiszen őt meg a családja felkeresése nyomasztja, frusztrálja. Nem meglepő módon, a feszültség azért kettejük közé is éket tud verni, de ne gondoljatok olyanra, hogy emiatt mondjuk kivágnák a kapcsolatukat az ablakon, mert erről szó sincs. Ezek olyan kihívások, konfliktusok, amikkel minden pár szembesül, miután belerohantak a Napba, de ez csak annyit jelent, hogy meg kell tanulniuk együtt élni, és már nem egyénenként, hanem közösen kell döntéseket hozniuk. Echoék pedig éppen ezt teszik. Nekem kimondottan szívet melengető volt látni, hogy összecsiszolódnak, és együtt cselekszenek.
Meglepően mély a könyv - bár én már az első részről is ezt gondoltam, szóval lehet, hogy ez mégsem akkora újdonság, csak régen olvastam a PTL-t -, de ennek ellenére, nem felejt el szórakoztató lenni, és itt nem feltétlen humorra gondolok. Azzal szórakoztat, hogy magával tud rántani. Aki hagyja magát bevonódni, észre sem fogja venni, hogy peregnek az oldalak, és egyszer csak arra eszmél, hogy nincs tovább. Ezzel a könyvvel az én szememben McGarry ugrott egy szintet, és ezek után én mind a három maradék párosunkról szívesen olvasnék egy-egy regényt, annak ellenére, hogy azokban, ha jól emlékszem, nem voltak elvarratlan szálak.
Nincs az az érzésem, hogy ez a könyv feleslegesen született volna meg, mint sok kiegészítő novella esetén. Végig tartja a színvonalat, én egy percig sem tudtam unni, még akkor sem, amikor picit úgy éreztem, hogy belassít a történet. 


Kedvenc karakter(ek): Noah, Echo
Gyűlölt karakter(ek): Echo anyja
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 480
Sorozat: Pushing The Limits (#1.5)


Résztvevő blogok listája:

12.11. Könyvvilág
12.13. CBooks
12.14. Dreamworld
12.15. Sorok között

12.16. MFKata gondolatai

Nyereményjáték:

Echo tehetséges művész, ezért a nyereményjátékon híres festményeké és a festőké lesz a főszerep. Minden állomáson találtok majd egy- egy híres festményt, és a festő nevét kell beírnotok a megfelelő mezőbe. A Könyvmolyképző Kiadó felájánlásával 3 példányt sorsolunk ki a játék végén a szerencsések között.


2017. december 11., hétfő

Blogturné #276 - Audrey Carlan: Calendar Girl 4.

Miért: Sorozatzáró kötet.

Tartalom: Mia Saunders tizenkét hónapos utazása Hollywoodba, New York Citybe és végül Aspenbe repíti.
Októberben Mia új életet kezd, és egy híres, naponta jelentkező tévéműsorban lesz háziasszonya az Élő Szépség betétnek. Párja még a fogság utóhatásaival küzd, de szerencsére közös erővel leküzdik a démonokat.
Ezután New Yorkba utazik, ahol a háláról forgat. Minden álma valóra válni látszik… kivéve egyet.
Decemberben az álomszerű Aspenben találja magát, ahol egy helyi művészről készít kisfilmet, meglehetősen egyedi körülmények között.
Kedves olvasó, készülj, mert Mia kalandja a várva várt végéhez közeledik! (Insomnia)


Vélemény: Csak egy kérdés jár a fejemben: mi a fene volt ez? Már az előző kötet kapcsán is említettem, hogy olyan érzésem van, mintha az írónő gondolt volna egyet, és vett volna egy hajtűkanyart, amikor rájött, hogy talán annyira nem jó ötlet, hogy egy magát már-már szentnek tartó lányból csinál luxusprostit, aki azt hiszi magáról, hogy nem az. És ez a történetvezetés persze az utolsó részben is folytatódik. Mira éli a gondtalan menyasszonyok mindennapjait, már közel sem kap olyan kuncsaftokat, akik minden áron meg akarnák fektetni. Az egyetlen gondja Wes, aki még nyögi az elrablása következményeit - ez a kevés pozitívum egyike, mert legalább ezt a szálat nem úgy kezeli, mintha mi sem történt volna, és ki sem hatott volna a férfira -, na, meg az, hogy ki kellett fizetnie a pénzt. De igazából ez utóbbi már meg van oldva, hiszen a féltestvére egy pillanat alatt gazdag nőt csinált belőle... Szóval: minek is kellett a negyedik kötet? Dísznek? Nem éreztük teljesnek a kollekciót? 
Ezt mondjuk nehezen tudom elképzelni, mert az utolsó kötetben egyszerűen nem történik semmi az ég egy adta világon. Jó, van erotika, mert az kell, és Wes a tiszta pillanataiban minden alkalmat megragad, amit csak lehet, hogy megdöntse Miát, de... De ez egyszerűen borzasztó. Nem az, hogy boldogok, hanem az, hogy teljesen indokolatlan az egész. Oldalakat át lehetett volna lapozni, mert semmi nem volt bennük. Carlan eldöntötte, hogy happy endet, rózzsaszín cukormázt kell adni az olvasóközönségének, és ehhez a gondolathoz olyan görcsösen ragaszkodott, hogy fogta, és végképp kinyírta az egész sorozatot a fenébe. Unalmas, vontatott, semmitmondó, és hányingert keltően rózsaszín... bigyó. Ez nem egy könyv. Csak valami izé. 
Sajnos, nem tudok erről többet írni, mert nincs mit. Az írónő elvarrja a szálakat, úgy, hogy mindenkinek jó legyen, nem kockáztat, hanem beleerőlteti a boldog befejezést. 

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): Mia
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Farkas Melinda
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2017
Oldalszám: 474
Sorozat: Calendar Girl (#4)



Résztvevő blogok listája:


12.11. CBooks
12.13. Kristina blogja

Nyereményjáték:



Most kiderül mennyire ismeritek jól a sorozatot. Minden állomáson egy-egy kérdést találtok az előző részekről. A helyesen válaszolók között az Insomnia Könyvek felajánlásával Audrey Carlan Calendar Girl - Október - November - December 3 példányát sorsoljuk ki.

Melyik hónapot töltötte Hawaii-n Mia?

2017. december 10., vasárnap

Max Brooks: A sziget

Miért: A keresztfiam nyomására.


Tartalom: Miután ​partra sodródott, a magányos hajótörött körülnéz. Hol vagyok? Ki vagyok? És miért áll minden blokkokból? Ám nincs ideje arra, hogy a napon sütkérezzen: kezd besötétedni, és várja őt egy új, izgalmas, felfedezésre váró világ!
Ami most a legfontosabb: vacsorát találni. Ami a második legfontosabb: nem valaminek a vacsorájává válni. Mert a sziget nem lakatlan. Mások is vannak itt, többek között az éjszaka közeledtével előbújó zombihorda. Ebből a káoszból kiutat találni olyan kihívás, amely semmi máshoz nem fogható. Mégis, ki tudna otthont építeni, miközben menekülnie kell a felrobbanó creeperek, a felfegyverzett csontvázak és a megállíthatatlanul hömpölygő forró láva elől? Ráadásul úgy, hogy nincs a közelben segítség, leszámítva pár összeeszkábált szerszámot és néhány bölcs tanácsot a legvalószínűtlenebb baráttól: egy tehéntől.

Ebben a világban a szabályoknak nem mindig van értelmük, de a bátorság és a kreativitás meghozza az eredményét. Fedezd fel az erdőket, foszd ki a rejtett, föld alatti járatokat, győzd le az élőhalott mobokat, és ha sikerrel jársz, a sziget felfedi előtted titkait! (Kolibri)


Vélemény: Egy kis anekdotával szeretném kezdeni ezt a posztomat, nevezetesen arról, hogy miért is került kezembe ez a könyv, ami egyértelműen nem nekem szól.

Talán emlékeztek még a Malac nagyon titkos naplójára, amiről annak idején írtam már egy bejegyzést. Ezt a könyvet végül a keresztfiam is elolvasta, aki most nyolc éves. Amikor a kezébe adtam, ez volt az első kérdése hozzám: Miért nem Minecraftos könyvet hoztál nekem? Én csak álltam előtte, és próbáltam összerakni a fejemben ezt a két fogalmat. Minecraft könyvben? Az egy számítógépes játék, nem? Azzal szokott játszani, ezt tudtam, de fel sem merült bennem, hogy egy olyan játékból, aminek nincs története (ellentétben például az Assasin's Creed-del) , hiszen én annyit láttam belőle, hogy négyszögletes figurák mászkálnak kockákból álló világokban. Itt szörnyeket ölnek, és építkeznek. Ennyi. Ez nem egy történet. Aztán jött Max Brooks és a Sziget.

Az író fogta magát, és a történet nélküli világból kihozott egy egyszemélyes kamaradrámát, ami igazából, szerintem felnőttként olvasva is működőképes. Hősünk - akinek még neve, sőt, igazság szerint neme sincs, éppen ezért bárki bele tudja képzelni magát a helyébe - egyszer csak belepottyan a Minecraft világ tengerébe, és ezzel kezdődik a kaland.
A történet voltaképpen ugyanaz, mint a játékban, a főhős megpróbál túlélni a számára ismeretlen, blokkokból - vagy kockákból, kinek, hogy tetszik - álló világban túlélni. Ez pedig talán nem is olyan egyszerű, hiszen éjszakánként különböző szörnyek támadják meg, úgy, mint zombik, creeperek, vagy épp a csontvázak. Éppen ezért, meg kell tanulnia menedéket építeni magának, ehhez pedig magától kell rájönnie, hogyan képes a szükséges eszközöket, a világ alkotóelemeit egymáshoz illesztve, például baltát alkotni. Egészen izgalmas ez a felfedezősdi, de talán ennek az az elsődleges oka, hogy a hős maga is rácsodálkozik a dolgokra, és folyamatosan gondolkodik. Vívódik, hogy vajon van-e innen kiút, és ha igen, azt miként fogja megtalálni, és ehhez hasonlók. Számomra az is jó pont, hogy nem csak sikerélményekkel gazdagodik ebben a világban, hanem olykor bizony komoly kudarcokkal is meg kell birkóznia, például amikor először megpróbál növényt termeszteni, és egy hiba miatt szinte minden addig összeszedett magocskát elveszít, vagyis kezdheti az egész procedúrát elölről.
Kicsit meglepődtem, hogy a történet elég izgalmassá válik, ahogy megpróbálja felfedezni a világot, miközben újabb és újabb szörnyekkel kell megküzdenie - vagy épp rájönnie, hogyan tud magának háziállatot szelídíteni, hogy ne érezze magát egyedül -. 
Az egyértelmű, hogy hiába élvezhető felnőtt fejjel is, azért a nyelvezeten érződik, hogy elsősorban gyerekeknek szánták a könyvet, így én is elsősorban alsósok kezében tudom elképzelni, de nem feltétlen csak olyanokéban, akik játszottak már a játékkal. Még az e kizárt, hogy az egyik meghozhatja a másikhoz a kedvüket. 

Kedvenc karakter(ek): A főhős
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont:10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Turcsányi Réka
Kiadta: Kolibri Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 308
Sorozat: -