Tartalom: Szülei halála után Blythe McGuire-t mélybe húzza a gyász, alig bír a felszínen maradni, miközben a Matthews Egyetemen utolsó évén igyekszik átvergődni. Aztán egy véletlen találkozás belerántja a lányt valamibe, amire egyáltalán nem számított: tagadhatatlan vonzalmat érez a sötét hajú végzős, Chris Shepherd iránt, akinek múltja talán még sajátjánál is bonyolultabb. Ahogy a kapcsolatuk elmélyül, Chris magához téríti a lányt a bódulatból, ami azóta fojtogatja, hogy egy tűzeset megfosztotta a fél családjától. Blythe gyógyulni kezd, lassan meg is szereti a fiút, aki segít neki új utakat találni a gyönyörhöz és önmaga felfedezéséhez. Ám miután Blythe nyugodtabb vizekre evez, rádöbben, hogy Christ még mindig nyomasztja családjának fájdalmas múltja. A sötét örvények a mélybe húzzák a fiút, és talán Blythe az egyetlen, aki megóvhatja őt a vízbe fúlástól. (Könyvmolyképző)
Vélemény: Mivel nem volt szerencsém a Flat-out sorozathoz - legalábbis eddig -, különösebb elvárások nélkül kezdtem el olvasni ezt a regényt, úgy voltam vele, lepjen meg az írónő, ha tud... És a legnagyobb megdöbbenésemre, sikerült neki!
Ami a leginkább meglepett ezzel a történettel kapcsolatban, az az, hogy egy NA-regényhez képest, szerintem kifejezetten kevés dialógus volt benne, annak ellenére, hogy egyébként Park egészen sok karaktert mozgat ebben a történetben. Ezzel együtt, sikerült megoldania, hogy a valódi hangsúly Blythe gondolatain és belső vívódásán legyen. Nem egyszer van úgy, hogy egész fejezeteket olvasol el anélkül, hogy abban bármiféle párbeszéd felbukkanna. Bevallom, ez eleinte nagyon szokatlan volt, de végül is, a regény végére érve azt mondhatom, hogy nem volt egy rossz húzás, sőt, a maga módján nagyon jól működött, még akkor is, ha Blythe-tól néha falnak tudtam volna menni.
Ennél a lánynál picsogósabb főhősnővel régen találkoztam utoljára. Megértem, hogy mivel elvesztette a szüleit, ez egy igen komoly, maradandó törést jelentett az életében, rendben van. De az, hogy állandóan erre veri magát, hogy jaj szegény ő... Az azért néha már idegesítő volt, annál is inkább, mert a regény elején még nem akart senkihez közelebb kerülni, erre rövidesen betoppan az életébe - bizonyos szempontból szó szerint - egy testvérpár, akikkel viszont szívesen elvan, de azért néha még rájön az öt perc, hogy ő a szegény árva, milyen rossz neki? Hát, nem tudom. Azért a gyásznak is van egy pontja - évekkel az eset után, mint ahogyan az itt is kiderül -, amikor az ember átlép ezen. Jó, nem mondom, abban igazat adok neki, hogy amikor önmagunkat hibáztatjuk egy szerettünk elvesztéséért - mindjárt hozom erre az ellenpéldát -, akkor az hihetetlen módon meg tudja nehezíteni a feldolgozás folyamatát, főleg, ha adott esetben még ráadásul ok nélkül is ostorozzuk magunkat a történtek miatt. Számomra ő nem volt az a szerethető főhősnő, de bízom benne, hogy a folytatás majd hoz bele valami újat, valami pluszt, ami miatt meg fogom gondolni magamat ezzel kapcsolatban.
De akkor térjünk át arra a bizonyos ellenpéldára, James-re aki bár csak említés szintjén szerepelt -leginkább, számomra az ő helyzete volt a leginkább megérthető. Ha az ember gyászol, megesik, hogy mást hibáztat a szerettei elvesztéséért, mert úgy érzi, így könnyebb elfogadni a történteket. Bár, ő szerintem átesett a ló túloldalára egy bizonyos szempontból, azért, ha nagyon akartam, át tudtam érezni a helyzetét.
Csak most veszem észre, hogy már egészen sokat írtam erről a könyvről, de még mindig nem írtam például a férfi karakterekről, akik ugye minden NA-könyvben igen meghatározóak, akkor is ha egy van, meg abban az esetben is, ha több akad belőlük. Én jelen helyzetben azt mondanám nektek, ketten vannak, mert mind Chris, mind pedig Sabin szemmel láthatóan hamar érdeklődni kezd Blythe iránt. Ha az ember csak elolvassa a fülszöveget, sejtheti, ki lesz a befutó végül, de szerencsére, a könyv egyes szakaszain ez nem feltétlen annyira egyértelmű, mint hinnénk, mert Sabin-nak is vannak nagyon jó részei. Én személy szerint jobban is szerettem, mint Chris-t, mert az utóbbi szerintem inkább csak amolyan üres, tipikus NA-karakter, míg Sabin-ban megvan a mélység, amit szeretek egy karakterben, hiszen nem egysíkú, mint a testvére. Persze, nem tartom kizártnak, hogy más épp fordítva gondolkodik majd erről a két srácról, de éppen ezért jó Jessica Park regénye. Nem tud hidegen hagyni, így is úgyis lesz róla véleményed, és ez egy nagyon jó dolog, ami manapság sok regényből már hiányzik azért.
Azt hiszem, olyanoknak tudom ajánlani ezt a könyvet, akik jobb szeretik az elgondolkodtató, bizonyos szempontból kissé elvont történeteket - gondolok itt például a párbeszédek erős hiányára, stb -, mert ez végül is, egy érdekesen megírt, tipikus NA-történet, nem hétköznapi elemekkel. Nekem abszolút meghozta a kedvemet ahhoz, hogy az írónő többi könyvét is beszerezzem idővel.
Kedvenc karakter(ek): Sabin
Gyűlölt karakter(ek): Blythe
Pont: 10/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 440
Sorozat: Left Drowning (#1)
Résztevő blogok listája:
12.17. Kristina blogja
12.20. Bibliotheca Fummie
12.23. Media Addict
12.26. CBooks
12.29. Deszy könyvajánlójaNyereményjáték:
Ismerd meg a könyv karaktereit játékon keresztül! Minden állomáson egy újabb Shepherd és McGuire testvér nevét kell beírnod a rafflecopter doboz megfelelő helyére, és ezúttal a Blogturné Klub oldalán megosztott bejegyzésben is kell majd megoldást keresnetek, kiemelt szavak, betűk formájában.
(Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő levelünkre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése