Blogturné #56 - Sally Green: Fogság

Miért: Megtetszett a fülszövege.

A Cicero Kiadónál jelent meg néhány hete a külföldön már nagy sikert aratott Half Bad sorozat  első része a Fogság. 2014-ben a Goodreads év végi versenyén ez a történet bekerült  a legjobb debütáló művek döntősei közé, nem véletlenül.  Kövesd végig a hat állomásos blogturnét, érdekes véleményeket és információkat olvashatsz erről a  különleges könyvről, amiben a fehér nem mindig a jó, a fekete pedig nem egyértelműen a gonoszt jelzi. Izgalomból és feszültségből nem lesz hiány, ráadásként a játékunkon drukkolhatsz a megnyerhető nyereménykönyvért is.

Tartalom:

nem tudsz írni, olvasni 
de a sebeid gyorsan gyógyulnak, 
még egy boszorkányhoz képest is

nem bírod ki naplemente után 
a négy fal között

gyűlölöd a Fehér Boszorkányokat, 
de Annalise-t szereted, 
pedig ő is az

tizennégy éves korod óta 
ketrecben tartottak

csak meg kell szöknöd 
és megtalálnod Mercuryt, a Fekete 
Boszorkányt, aki fiúkat eszik

és mindezt még a 
tizenhetedik születésnapod előtt

nem nagy cucc (Ciceró)

Vélemény: Ezt a könyvet olvasni egy igazán újszerű élmény volt, legalábbis a legelején. Az E/2-es nézőpontban megírt első pár oldal valami elképesztően ütős élményt adott nekem. Mivel gyerekkorom óta szerepjátékozom, kissé olyan érzésem volt, mintha egy asztali játékba csöppentem volna bele, ahol a mesélő mondja el, hol is vagyok, mit látok, mit tehetnék, stb. Izgalmas volt ilyen formán összeszedni a darabkákat a főszereplőnkről, akit Nathan-nek hívnak, s az utóbbi két évben az életét lényegében egy ketrecben töltötte. A lassan 17 évessé váló fiúval csak egy probléma van: nem illik bele a rendszerbe. Ebben a világban ugyanis, az egyszerű, mágiatudatlan - suta - embereken kívül Fehér és Fekete Boszorkányok népesítik be a világot. Nem meglepő módon, a Fehérek állnak a hatalom csúcsán, ők az atyaúristen meg ehhez hasonlók... De természetesen, ez a kép rendkívül paradox. Ha ők a jófiúk, és kedves lelkek, miért képzik ki egyes tagjaikat vadászokká, hogy azok levadásszák a még élő Fekete Boszorkányokat?

A főszereplőnkkel az a bajuk, hogy egy Fehér és Fekete Boszorkány gyermekeként születik, s mint ilyen teljesen létidegen. Valóban? Ne mondja nekem senki, hogy több száz év alatt nem fordult elő még ilyen baleset... De végül is, lényegtelen. Akkor és ott Nathan az egyetlen ilyen szerzet, s meg kell barátkoznia a ténnyel, hogy még a családtagjai közül sem fogadja el őt mindenki, hát még a közvetlen környezete! A Boszorkányok Tanácsa minden lehetőséget megragad, hogy korlátozza Nate életterét, ahol és ahogyan csak tudja. 

Sajnos a fent említett stílust hamar felváltja a megszokott E/1, de azt kell mondanom itt is vannak nagyon érdekes részek. Példának okáért, én külön kiemelném a romantikát Nathan és Annalise között, amely kétségtelenül nem sok - ami egy írónő esetében olykor csodaszámba megy -, de ami van, az egyszerűen remek. Azt pedig külön kiemelném ezzel kapcsolatban, hogy Nathan fantáziál róla, hogy milyen lenne, ha lefeküdhetne Annalise-szel meg ehhez hasonlók. Nem igazán emlékszem rá, hogy az utóbbi időben olvastam-e volna olyan könyvet - amelyben van férfi szemszög, nyilván -, ahol ez ilyen nyíltan, ám mégis természetesen megjelent volna. Ezt azért tartom jó húzásnak, mivel mégis csak egy kamaszfiúról beszélünk, így természetesnek veszem, hogy igenis, vannak ilyen jellegű gondolatai.
Egyébként Nathan abszolút szerethető, a szenvedés, amin át kell mennie, pedig nagyon is átérezhető, főleg abban az esetben, ha valakit általános iskolában, esetleg gimnáziumban cseszegettek a társai, mert valamilyen szempontból kilógott a sorból.

Külön szót érdemel a főszereplőnket fogva tartó boszorkány - akinek a neve ha megszakadok se jut most eszembe -, mert a maga módján egyszerű, de zseniális. Nem a legpozitívabb szereplő, akivel valaha találkoztam, de valamiért mégsem tudom azt mondani, hogy utáltam volna, pedig voltak nem éppen kedves húzásai... De a többi Fehér Boszorkányhoz képest még ő a legrendesebb. Ez sokat elárul a könyvről, azt hiszem.
Izgalmas könyv, pergős cselekménnyel, ami csak egy-két alkalommal lassul be, hogy meg tudd emészteni az addig történteket. Olvastatja magát, a humor sem rossz, szóval bátran adhattok neki egy esélyt. Nem fogjátok megbánni!

Kedvenc karakter(ek): Nathan, a nagymama
Gyűlölt karakter(ek): Soul
Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Bosnyák Viktória
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió
Év: 2015
Oldalszám: 392
Sorozat: Half-Bad Trilogy (#1)



Résztvevő blogok listája:

05.21 Deszy könyvajánlója
05.23 CBooks
05.25 Könyvszeretet
05.27 Kelly és Lupi olvas
05.29 Függővég
05.31 Always Love a Wild Book

Nyereményjáték:

Híres boszorkányokat keresünk, filmek segítségével! Van köztük jóságos és gonosz, ezúttal csak annyi a dolgod, hogy felismerd őket a képről és beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába annak a filmnek a címét, amiben a képen látható boszorkány játszik!  Lesz könnyű, lesz nehezebb, de  egyik sem ismeretlen! Sok szerencsét!

Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére az értesítő e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #55 - Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Miért: Még nem olvastam ilyen témájú könyvet.

Bevezető: A Fumax Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a 2014-es év Gemmell-díj nyertesének debütáló regénye, a Vérrel írt ígéretek, amely a Lőpormágus-trilógia első része.

Tarts velünk és ismerd meg a Blogturné Klub ötállomásos turnéján keresztül Brian McClellan által teremtett sajátos világot. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Tartalom: „A királyok kora lejárt – és én fojtottam vérbe.”

Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.

Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.

A külső és belső ellenség szorításában vergődve, felerősödnek a rémült suttogások pusztításról és halálról, és a földre visszatérő egykori istenekről. Persze, ezek csupán babonás vén parasztok legendái – modern, tanult emberek már nem hisznek az ilyesmiben. Pedig talán jobban tennék…(Fumax)

Vélemény: Az én véleményem lesz talán a legkevésbé összeszedett az eddig olvasottak közül, s ennek az a nagyon egyszerű oka van, hogy nagyon nem értek a high-fantasy műfajához. Megkockáztatom, ez volt a legelső, amelyhez szerencsém volt, így egy mélyenszántó elemzés helyett arról szeretnék beszámolni nektek, hogy miként is hatott rám ez a könyv, amely maximálisan kirángatott a megszokott komfortzónámból. 

Kezdjük ott, hogy az egész könyvet egy igazán borongós hangulat hatja át. Már az egész kezdésben volt valami megfoghatatlanul morbid és hátborzongató, így néha úgy éreztem, valójában egy fantasy köntösbe bújtatott horror-regényhez van szerencsém. 

Az egész történet tulajdonképpen egy karakter köré épül fel. Tamás, a lőpormágus puccsot hajt végre és átveszi a a hatalmat az éppen regnáló uralkodótól, s persze érthető módon, az lenne a célja, hogy minél gyorsabban és zökkenőmentesebben konszolidálja az egész országot. Már ebből is érezhetitek talán, hogy a főhősünk, akivel együtt kellene éreznünk, valójában egy antihős, tehát olyasvalaki, akit nem igazán fogunk megkedvelni, mert igazából nincs rá okunk. Tamást egy elmebeteg pszichopata őrültként tudnám leginkább jellemezni, aki kezd kiütközni a diktátorokra jellemző paranoia szinte rögtön azután, hogy sikeresen elfoglalja a trónt, bár fontos megjegyezni, hogy nem király akar lenni. Nem tudom, hogy lehet, hogy ezzel én vagyok így egyedül, de én a regény egyetlen pontján sem tudtam vele szimpatizálni... Nem mondanám idegesítőnek, de az biztos, hogy azok alapján, amiket megenged magának, szívem szerint párszor megforgattam volna benne egy jó nagy konyhakést. 

A fia, Tániel - ezen egyébként meglepődtem, hogy egy nő képes volt ennek az őrültnek gyereket szülni, és nem bánta meg - számomra egy igencsak üdítő színfolt volt ebben szürke melankóliában. Bármilyen furcsán is hangzik, remekül ellensúlyozza az apja kegyetlen jellemét, már csak azzal is, hogy az állandó kísérője egy nő. Persze, ő sem tökéletes, mert miért is lenne az, de valahogy mégis emberibb, szerethetőbb a maga módján. A kettejük rideg kapcsolata, ami egy kicsit sem hasonlít a vérbeli apa-fia viszonyhoz, nekem külön örömöt jelentett. Volt benne valami megfoghatatlan abszurditás, ami remekül illeszkedett ebbe a közegbe. 

Aporpó világfelépítés: ez az a része a történetnek amihez sajnos nem tudok hozzászólni, mert nincs rutinom az ilyen könyvekkel kapcsolatban, így ha azt kérdeznétek tőle, hogy jó-e vagy rossz, nem tudnám megmondani. Azt tudom, hogy bármennyire igyekeztem, nem nagyon értettem meg, annak ellenére, hogy egyébként szerintem ez a kötet egy első részhez viszonyítva is rengeteget foglalkozik a világ felépítésével és annak bemutatásával. Nagyon el lehet veszni az apró részletekben, úgy, mint lőpormágusok képességei, vagy csak a társadalom felépítése, amiben szerintem voltak érdekes és elgondolkodtató dolgok. 

Nagyon tömör, és éppen lassan olvasós könyv, de ha valakinek szívügye ez a műfaj, szerintem imádni fogja. Hiszen a hosszúsága, és a kuszasága ellenére - ami nyilván az én tapasztalatlanságomból ered -, még nekem is sikerült olyan motívumokat találni benne, amik felkeltették az érdeklődésemet.

McClellan jól ír, bár ez az elvontság nekem annyira nem jött át, de az biztos, hogy a hatalom és az ember kapcsolatáról nagyon figyelemfelkeltő gondolatokat fogalmaz meg. A cselekmény sokkal lassabban bontakozik ki, mint amit én megszoktam, de amikor beindul, maximálisan le tudja kötni a figyelmet, bár tény, hogy egyszerre sokat olvasni belőle nem nagyon lehet, mert belezavarodik az ember.

Kedvenc karakter(ek): Tániel

Gyűlölt karakter(ek): Tamás

Pont: 9/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Rusznyák Csaba

Kiadta: Fumax Kiadó

Év: 2014

Oldalszám: 550

Sorozat: Lőpormágus-trilógia (#1)

Résztvevő blogok listája:

05/17 Könyvszeretet

05/18 Bibliotecha Fummie

05/19 Függővég

05/20 CBooks

05/23 Always Love a Wild Book

Nyereményjáték: A regényben sok szereplő bukkan fel és egyikőjük léte sem elhanyagolható, valamilyen úton-módon befolyásolják a jövő kimenetelét, de egyikőjük különös fontossággal bír. Ahhoz, hogy megnyerd a Fumax Kiadó által felajánlott Vérrel írt ígéretek egy példányát, nincs más dolgod, mint kitalálni, hogy melyik fontos mellékszereplőre gondoltunk.

Minden állomáson felteszünk egy kérdést, de vigyázz, mert az öt kérdésre helyesen adott válaszok első betűjére lesz csak szükséged, hogy a szereplő nevére fény derüljön! Az első betűket helyes sorrendben összeolvasva kiderül, hogy kire gondoltunk. Segítségképpen annyit elárulunk, hogy az a betű hányadik helyet foglalja el a névben.

Példa:
Kérdés: Ki a regény szerzője? (A megfejtés ötödik betűje)
Válasz: Brian McClellan (tehát a B lesz a megfejtés ötödik betűje)


Feladat:
1) Az állomásokon található kérdések megfejtésének első betűjét helyes sorrendben összeolvasva megkapjátok a szereplő (hatbetűs) nevét, akire kíváncsiak vagyunk. Csak a nevet (főmegfejtés) írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe, a kérdésekre adott válaszokat ne!
2) Ha még eddig nem tettétek, akkor kérjük, hogy lájkoljátok az oldalakat.

3) A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre. Sok szerencsét! :)

Nagy gázkibocsátással égő robbanóanyag. Zárt térben nagy nyomást gyakorol akiterjeszkedésének ellenálló tárgyakra, mint például az ágyú csövére, vagy a csövet elzáró lövedékre. Ez az erőhatás veti ki a csőből a lövedéket. Másik nevén puskaporként ismerjük. Melyik ez a robbanóanyag?

A kérdésre adott válaszod első betűje a főmegfejtés (hatbetűs név) ötödik betűje lesz.
a Rafflecopter giveaway

Blogturné #54 - Jenny Han: Örökké nyár lesz

Miért: A nyár trilógia utolsó része.

Tartalom:  Két testvér – Egy igaz szerelem.

A nyár sosem lesz már ugyanolyan.
Belly csak két fiúba volt szerelmes életében, és mindkettőjük vezetékneve: Fisher. Miután az utóbbi két évet Jeremiah-val töltötte, szinte teljesen biztos abban, hogy megtalálta benne a lelki társát. Szinte.
Conrad még mindig nem tette túl magát a tévedésén, hogy elengedte Bellyt, még ha Jeremiah mindig is tudta, hogy Belly hozzá tartozik. Amikor a lány és Jeremiah elhatározza, hogy összeköti az életét, Conradnak rá kell ébrednie: most vagy soha – vagy elmondja Bellynek, hogy szereti, vagy örökre elveszíti. A lány kénytelen szembenézni az érzéseivel és az igazsággal, amivel valószínűleg mindig is tisztában volt. Nem kerülheti el, hogy összetörje egyikük szívét.(Könyvmolyképző)

Vélemény: Teljesen őszintén mondom, hogy ez volt a legösszeszedettebb rész az egész szériában - bár, azt el kell ismernem, hogy még így sem nevezhető tökéletes alkotásnak -. Úgy tűnik, így a trilógia végére Jenny Han-nak sikerült egy igen nagy lépést tennie előre, aminek én személy szerint nagyon örülök, mivel az előző kötetek távolról sem győztek meg. Ez azonban elhitette velem, hogy ha Han nagyon akarna, képes lenne ennél a sorozatnál ezerszer jobbakat alkotni, remélem, hogy ennek bizonyítékát a későbbiekben is látni fogjuk majd.
A stílus  az eddigiekkel ellentétben egészen remek volt, igaz, Belly szemszögéből látjuk az események túlnyomó többségét - csak itt-ott bukkan fel Conrad nézőpontja, erről majd a későbbiekben bővebben is kitérek majd -, ezért a történet azért nem mellőzi a lány olykor irritáló belső monológjait... De most sokkal de sokkal elviselhetőbb volt, mint mondjuk a második kötetben. Érezhető, hogy végre felnőtt, és ez hatalmas előny, jóllehet, a történet összességében szerintem mégis arra fut ki, hogy mennyire önző tud lenni ez a lány, ha a szerelmi életéről van szó. Ismeritek a mondást, miszerint sokat akar a szarka... Itt is valami hasonló történik tulajdonképpen, ugyanis Belly túl sok mindent akar egyszerre. Hozzá akar menni Jeremiah-hoz, de ugyanakkor szinte nulla-huszonnégyben büntetni a fiút egy korábbi hibájáért - amiben, bár ezt nehezemre esik bevallani, én Belly-nek adok igazat -, s mindemellett érezhetően odáig van Conradért, hiába próbálja meggyőzni a családját az ellenkezőjéről.
Meglepve tapasztaltam, hogy bár Belly ismételten többször is kinyitotta a bicskát a zsebemben, nem rá rágtam be igazán a történet folyamán, hanem a fiatalabb Fischer fiúra. Jeremiah sokat változott az elmúlt két évben, s be kell látnom, nem éppen előnyére. Nekem végig olyan érzésem volt, hogy nagyon nyeregben érzi magát amiatt, hogy a lány őt választotta, s ugyanakkor durván vissza is él vele. Olyan, mintha nem is ugyanaz az ember volna, akinek igenis szurkoltam a Nyár amikor megszépültem olvasása közben.  Átment igazi péklapát kategóriába, sajnos.
Érdekes változtatás - bár jóllehet, talán teljesen felesleges - az előző részekhez képest, hogy most néhány alkalommal Conrad szemszögén keresztül is megismerhetjük az eseményeket. Azért mondom, hogy ez igazából egy felesleges húzás volt az írónő részéről, mert gyakorlatilag olyanok, mintha ott sem lennének. Az ember azt várná, hogy az idősebbik Fischer fiú komoly agonizálást folytat amiatt, hogy az öccse készül elvenni az ő élete szerelmét... De, még ha így is van, ez valahogy nem jön át a lapokról, olyan esetlen, már-már kelletlen az egész.
Amiért érdemes lehet elolvasni ezt a könyvet, az a tapasztalható jellemfejlődés, bár az én véleményem szerint azért ezen a téren még nem tökéletes Han teljesítménye, igaz, lényegesen jobb az egész könyv - annak ellenére, hogy alig történik benne valami -, mint az elődei.
Ne számítsatok világmegváltó történetre, csak egy nyárközpontú, elmélkedősnek szánt sorozat lezárására.

Kedvenc karakter(ek): -

Gyűlölt karakter(ek): Jeremiah

Pont: 8/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Tóth István

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2015

Oldalszám: 280

Sorozat: Summer (#3)

Résztvevő blogok listája: 

05.10. Media Addict
05.13. Zakkant olvas
05.16. Dreamworld
05.19. CBooks

Nyereményjáték:

A regényben fontos szerepet kap egy bizonyos esküvő, amit természetesen a tengerparton rendeznek meg.

A mostani játékban híres sztárok tengerparti esküvőiről láthatsz képeket, feladatod, hogy a rafflecopter doboz megfelelő sorába írd be, kik vannak a fotón!

Az Örökké nyár lesz egy példányát nyerheted meg. A győztessel a sorsolás után felvesszük a kapcsolatot, ha 24 órán belül nem válaszol, újra sorsolunk. Sajnos a kiadó csak Magyarország területére postáz.

a Rafflecopter giveaway

Anime-sarok #1 - Kamigami no asobi

Miért: Egy barátnőm ajánlotta.

Tartalom: Kusanagi Yui egy átlagos lány, aki egy nap a családja által fenntartott szentély raktárában talál egy kardot, amelynek segítségével egy számára teljesen ismeretlen világba kerül. Hirtelen kamasz, testet öltött istenek veszik őt körül, akiknek egy évük van rá, hogy emberséget tanuljanak tőle.  S ez még csak a kezdet...

Vélemény: Mint látjátok, egy újabb rovattal bővül a blog, ám a booktagek-kel ellentétben, ezt igyekszem majd gyakrabban frissíteni. :) Az utóbbi pár hétben elkapott a nosztalgia érzése, így elkezdtem újra anime-ket nézni. Ezekkel a bejegyzésekkel szeretném bemutatni Nektek, hogy miért is rajongok a japán rajzfilmekért, mi az, ami miatt teljesen más szemmel tudok rájuk nézni.

Az első, ami azonnal felkeltette a figyelmemet, azok a színek. A legtöbb shoujo anime-hez hasonlóan, nagyon élénk, vidám az egész, annak ellenére, hogy egyébként a történet nem feltétlen a humorra épít.
Nekem már maga az alapötlet is nagyon tetszett, pedig, ha megnézzük a tartalmat, valójában nincs benne semmi különleges annak, aki már legalább egy hárem témájú anime-t látott már életében - mindegy, hogy épp melyik nem volt többségben -. Egy dating simulation játék adta az alapot, ennek megfelelően, azon van a hangsúly, hogy vajon Yui melyik fiút választja a történet végén. Ám, érdekes módon, itt nem minden isten játszik főszerepet a játékkal ellentétben. De, akkor kezdjük is azzal, hogy mely istenségekkel találja szemben magát Yui a Zeus által működtett akadémián: Apollon, Hades, Dionysus Takeru, Tsukito, Balder, Loki és Thor. Ők azok, akikkel a legtöbb idejét tölti a lány, ám még közöttük is akadnak olyanok, akikkel kapcsolatban nem egyszer felmerült bennem a kérdés, hogy mit keresnek egyáltalán az anime-ben? Mi a szerepük? Mitől lenne más a történet, ha nem lennének benne? Nyilván erre nem kaptam választ, de igazság szerint nem is bántam. A viccesebbnél viccesebb részek között jól megfértek a drámai jelenetek is, amik néha jólesően kizökkentettek a cukormázas hangulatból. Kiváltképp igaz ez Zeus felbukkanásaira, akivel kapcsolatban akadt egy aprócska aggályom: árulja már el nekem valaki, mi annak az értelme, hogy az egyik pillanatban felnőtt férfiként, a következőben pedig szeszélyes, nagyjából nyolc éves gyerekként látjuk?
A főszereplőink közül valójában mindenkit sikerült kisebb-nagyobb mértékben megkedvelnem - s meglepő módon, mindenkit valami másért, annak ellenére, hogy lássuk be, elég sokan voltak -, de közülük is csak kettőt emelnék ki igazából, az pedig Apollon és Balder. Egyrészt azért, mert neki köszönhetjük a sorozat egyik legdrámaibb, valamint, az egyik szerintem legröhejesebb pillanatát is, amin még most is nevetnem kell, ha eszembe jut. Balder azért lehet emlékezetes, mert annak ellenére, hogy az egyik legkomolyabb hatalommal bíró isten, valójában ő a legesendőbb is. El sem tudom nektek mondani, hányszor láttam elbotlani, vagy elejteni valamit. Persze, ez is meg van indokolva.
Elméletileg egy romantikus anime-ről van szó, de én úgy gondolom, hogy sokkal inkább az emberi kapcsolatokról szól, hogyan képesek az egymástól teljesen elütő jellemek egymáshoz igazodni, s idővel együttműködni. 

Természetesen a lezárása arra enged következtetni, hogy bőven lenne még itt hely egy második évadnak is, ám, hogy ez megvalósul-e, az még a jövő zenéje. Én személy szerint örülnék neki

Kedvenc karakter(ek): Apollon, Takeru, Yui, Balder

Gyűlölt karakter(ek): Zeus

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: japán 

Felirat: magyar

Stúdió: Brain's Base

Év: 2014

Részek száma: 12

Sherrilyn Kenyon: Instinct

Miért: Nick Gautier.

Tartalom: Zombik, démonok, vámpírok és alakváltók - s mindez csak Nick baráti köre. Most, hogy elfogadta a benne élő démont, meg kell tanulnia irányítani, akár csak az érzelmeit, amelyek azokhoz kötik, akik mindennél fontosabbak neki. Ezt még akkor sem egyszerű kivitelezni, ha épp senki sem akar elpusztítani... S, ha mindez nem lenne elég, sikerült az egyetlen olyan személyben megbíznia, akiben nem kellett volna, ez pedig útjára indítja az apokalipszist az életében. Csoda, hogy soha nincs ideje unatkozni?

Vélemény: Ha valaki nyomon követi a Chronicles of Nick-kel kapcsolatos bejegyzéseimet, az tudhatja rólam, hogy eddig egyetlen egy rossz szót sem szóltam Sherrilyn YA-sorozatával kapcsolatban... Nos, akármennyire is sajnálom, azt hiszem, ennek most vége szakad... Majd, amikor elértem a regény második feléhez, azonnal meggondoltam magam. Lehet, hogy lassan indul be ez a rész, de utána egyszerűen lehetetlen letenni.

Kenyon-nal kapcsolatban már megszoktam, hogy minden újabb Chronicles of Nick rész felér egy kisebbfajta mind fuck-kal, de ez erre a kötetre hatványozottan igaz. Bár szokatlanul rövid részről van szó - még nem nagyon sikerült rájönnöm, mitől lett az egyik kiadás 480 oldal -, mégis, tele van csavarokkal. Szinte egész idő alatt egyik ámulatból a másikba estem, annyira mozgalmas lett a végére. 

Nick karaktere jelentős változáson megy keresztül, egyre több mindent tud meg arról, ki is ő valójában, s ezt hogyan tudja használni annak érdekében, hogy elkerülje a végzetét, amellyel szinte végeláthatatlanul tömik a fejét. Persze az sem könnyíti meg a helyzetét, hogy mindeközben az elvileg alatta szolgáló démonparancsnokok - mint például Livia, aki egy idegesítő, gyáva, állandóan sipítozó nyakfagép - rájárnak a nyakára, és voltaképpen maguknak követelik a fiú hatalmát. Persze nincsen ezzel másképp Noir és Azura sem, szokás szerint, tehát a káosz és zűrzavar természetesen adott. Mindettől függetlenül, Nick érezhetően kezd felnőni, bár nem kell félni, ettől függetlenül ugyanolyan könnyed, mindenkit megmosolyogtató, szarkasztikus humor szövi át a könyvet. Mint azt már megszokhattuk, az írónő nem viszi túlzásba a romantikus jeleneteket közte és Kody között, ami az én szememben egy külön pluszpontnak minősül. A kapcsolatuk ugyanakkor még mindig nagyon aranyos.
Egyet sajnálok, az pedig az, hogy Caleb a megszokottnál sokkal kevesebbet szerepelt ebben a részben, pedig ő az egyik kedvencem. Hasonló a helyzet Bubbaval és Markkal is, de idővel sikerült belátnom, hogy ezen nincs mit csodálkoznom, hiszen most azon van a hangsúly, hogy Nick miként tudja megállni a helyét Malachai-ként, s ehhez Caleb-et leszámítva, a másik kettőnek nem sok köze van. Mégis, én nagyon hiányoltam őket, szóval bízom benne, hogy a folytatásban sokkal több és fontosabb szerephez jutnak majd.
Akivel viszont aránylag sokat találkozunk most, az Nick voltaképpeni keresztanyja, Menyara, akiről csak most derül ki igazán, mekkora vérbeli szemétláda. Nekem eddig semmi bajom nem volt vele, de mire a könyv végére értem, már az ágyam alatt keresgéltem a kézigránátot vagy atombombát, amit rá lehetne dobni. Egészen egyszerűen kiakadtam tőle. Értem én a motivációját, de amiket csinál, amilyen húzásai vannak, arra egy fia jó szót nem tudok mondani. Komolyan, néha már azért drukkoltam, hogy valaki lépjen bele a szájába, hátha akkor abbahagyja a hülyeségeit. 
Tehát, lassan beinduló, de aztán végig pörgő sztorival van dolgunk, ahol, mint azt Kenyontól már megszokhattuk, senki sem az, mint aminek látszik. Mindenkinek van takargatnivalója, esküszöm, még az utolsó apró fűszálnak is. Ez egyfelől nagyon jó, de amikor már annyi karaktert mozgat csak ebben a részben, hogy szinte csak a karakterbázis segítségével tudsz eligazodni a ki-kicsoda rengetegben, az néha elég zavaró tud lenni, ha még nem szoktál hozzá vele kapcsolatban.
Emberek, a könyv vége valami eszméletlen. Nem nagy cliffhanger, de az igazság az, hogy elképesztően nagyot üt. El sem tudom képzelni, hogy fogom kibírni egy teljes évig anélkül, hogy olvashatnám.
 

Kedvenc karakter(ek): Nick, Bubba, Xev

Gyűlölt karakter(ek): Grim

Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: angol

Kiadta: St. Martin's Griffin

Év: 2015

Oldalszám: 480

Sorozat: Chronicles of Nick (#6)

Blogturné #53 - Tiffany Reisz: Az úrnő

Miért: Szeretem az írónő könyveit.

Tartalom: Nora Sutherlin, az ünnepelt dominatrix, a híres erotikus szerző egy szobában találja magát, két férfi társaságában. Más körülmények között élvezné ezt a kis játékot, de most partnerei nem játszani akarnak.
Hamarosan megérti: ha életben akar maradni, fogvatartói Seherezádéjává kell válnia, miközben bíznia kell abban, hogy szerettei - Wesley, Kingsley, de legfőképpen Soren - rá fognak jönni, hogyan mentsék meg.
Egy halottal azonban nehéz vitázni, és Marie-Laurie, Kingsley nővére és Soren elhunytnak hitt neje minden, csak nem kompromisszumkész. Egy sértett nőnél pedig nincs veszélyesebb ellenség, és bár Nora mindezt tudja, lassacskán mindent elmesél az asszonynak arról, hogyan lett egy katolikus pap szeretője, miközben egyre mocskosabb részleteket tár fel a múltból...A háttérben Soren, Nora és Kingsley életének minden fontos szereplője csendben várakozik, hogy aztán az összekuszált szálakat kibogozva az olvasó is megtudja, kicsoda Nora Sutherlin valójában. Vagy legalábbis elhiggye, hogy tudja... (Athaeneum)

Vélemény: Húha... Azt hiszem ez az eddigi legérdekesebb rész a sorozatban. Nem csak azért, mert tényleg rengeteg szálon fut a cselekmény, hanem sokkal inkább azért, mert olyan érdekes, félelemmel vegyített erotikus hangulatot áraszt, amit nem lehet, és nem is szabad a BDSM számlájára írni. Mindez sokkal inkább a körülményeknek köszönhető, amik olyan súllyal nehezednek az eseményekre, amelyhez foghatót már régen láttam.

Nora és Sherezádé párhuzama nekem nagyon tetszett, igaz, kissé nehezemre esett olykor az egyébként határozottságáról és függetlenségéről ismert erotikus írónőt ebben a helyzetben elképzelnem, függetlenül attól, hogy a mesélés igen erős oldala... Csak épp a fent említett nőt egy közveszélyes elmebeteg tartja fogva. Marie-Laure a szó szoros értelmében elképesztő. Hihetetlen életutat jár be, aminek tanúságait csak a saját elvakult egoizmusa miatt nem képes levonni, s ennek természetesen Soren és a hozzá közel álló személyek isszák meg a levét. Egyébként Sorent némileg tanácstalannak és zavartnak látni kész élmény. Annyira elüt a megszokottól, hogy esküszöm, direkt lassabban olvastam ezeket a részeket, csak, hogy minél jobban kiélvezhessem a férfi ezen újszerű oldalát, ami bebizonyította a számomra, hogy bármennyire is különleges, akkor is csak egy ember, és kész. 

Egy kérdést már a Herceg című kötet kapcsán is feltettem, ez pedig Wesley lételemének jogossága. Minek van benne a könyvben? Nekem folyamatosan olyan érzésem volt, hogy nem csinál semmit, csak ül és sír mint egy kölyök. Tény, hogy az is, éppen ezért nem látom át, vajon mit lát benne a nő, aki egy nála jóval idősebb férfi mellett találta meg a boldogságát eredetileg. Jobb egy huszonegy éves suhanc sirámait hallgatni? Most komolyan? 

Félreértés ne essék, imádom a könyvet és az egész sorozatot, de a szőke hercegtől egyszerűen falnak megyek, annyira idegesít. Nem úgy, mint Griffin és Michael, akik hozzák a szokásos formájukat, és ennek csak örülni tudok. Odáig vagyok értük, elképesztően édesek együtt. Mégis, számomra az igazi meglepetést Grace és Soren jelentették. Az első pillanattól kezdve azért drukkoltam, hogy legyen közöttük valami - ami lássuk be, többszörösen paradox, hiszen a férfi szadista, pap, a nő férjezett, és a legkevésbé sem vonzaná ez a világ -, mégis, a kémia valahogy azonnal működésbe lépett az én fejemben ezzel kapcsolatban, még akkor is, ha végig az járt a fejemben, hogy ennek semmi értelme, és nincs alapja. 

A szálak mozgatása zseniális. Valóban olyan érzetet kelt a regény, mintha egy okosan felépített sakkjátszmát néznénk végig, és még élvezzük is, annak ellenére, hogy például én személy szerint nem vagyok odáig ezért a sportért, vagy játékért, kinek hogy tetszik. Végig izgalmas - kivéve, amikor Wes nyávog -, pedig az esetek nagy részében nem történik semmi, csak emberek beszélgetnek egymással. És mégis, annyi izgalom és feszültség vegyül bele, hogy lehetetlen letenni.

Kedvenc karakter(ek): Soren, Nora, Grace

Gyűlölt karakter(ek): Marie-Laure, Wesley

Pont: 10/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Márton Andrea

Kiadta: Athaeneum Kiadó

Év: 2015

Oldalszám: 528

Sorozat: The Original Sinners (#4)

Résztvevő blogok listája:

04.20. - Angelika blogja

04.22. - MFKata gondolatai

04.24. - Függővég

04.26. - CBooks

04.28. - Kelly & Lupi olvas

Nyereményjáték:

Nora Sutherlin életében számos férfi játszik fontos szerepet, így most nekik szeretnénk egy kis figyelmet szentelni. A blogturné minden állomásán közreadunk egy-egy rövid jellemzését, amely alapján egy igazi Eredendő Bűnösök rajongónak nem okozhat gondot kitalálni a szereplő nevét. Segítség gyanánt még az első betűt is megadjuk.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyerteseknek 72 órán belül válaszolniuk kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A mai személy: Ő adott először lovaglópálcát Nora kezébe.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #52 - Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a megváltás

Miért: Megtetszett az első rész.

Bevezető: A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Jessica Sorensen Callie, Kayden és a megváltás című regénye, a Véletlen sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Callie és Kayden szívszorító történek folytatását!
2015. április 21-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Tartalom: A sötét titok, amit Kayden hosszú évek óta rejtegetett, végül napvilágra került. Ám ami még ennél is rosszabb, hogy a fiút súlyos testi sértéssel vádolják. Egyedül az óvhatná meg a becsületét, ha Callie elárulná az igazat – Kayden viszont soha nem kérné ezt tőle. Inkább hajlandó megtenni bármit, hogy megvédje őt… még akkor is, ha emiatt le kell mondania az egyetlen lányról, akit valaha szeretett.

Callie tudja, hogy Kaydenen ismét eluralkodnak a démonai, és kétségbeesetten szeretné megmenteni. Ám ez azt jelenti, hogy szembe kell néznie legsúlyosabb félelmével, és el kell árulnia legfájdalmasabb titkait. A csönd megtörésének puszta gondolata is rémisztő – de nem annyira, mint annak gondolata, hogy örökre elveszítheti Kaydent.

A szíve mélyén Callie tudja, hogy eljött az idő: neki és Kaydennek el kell felejteniük a múlt fájdalmát. Barátai, Seth és Luke segítségével Callie tervet sző, hogy megmutassa Kaydennek, milyen életük lehetne együtt. De vajon meg tudja győzni, hogy új életet kezdjenek… vagy már késő? (Könyvmolyképző)

Vélemény: Imádtam az első részt, annak ellenére, hogy elképesztően komor volt. Egyszerűen lehengerelt az egész történet, és bíztam benne, hogy a folytatás sem fog csalódást okozni... és igazam lett. 

Mielőtt azonban ebbe bővebben belemennék, muszáj leszögeznem valamit: ha valaki épp élete teljében, életvidám korszakának csúcsán érzi magát, még ha be is szerzi ezt a könyvet, ne kezdje el azonnal! Annyira melankolikus, érvágós hangulatot sugároz magából az egész könyv, hogy ha valaki ezt épp nem akarja átélni és elveszíteni az életkedvét, inkább hanyagolja egy kicsit. Nem azért mondom ezt, mert rossz lenne a könyv, hanem azért, mert le fog húzni magával a mélybe, ezt csak garantálni tudom, és ha éppen nem tudod átérezni ezt, akkor nagy eséllyel úgy fogod magad mögött hagyni, hogy ezt a rakás szenvedést kár volt elolvasni. Pedig ez egyáltalán nem igaz.

Callie és Kayden története, mint mindig, most is rendkívül megindító, érzelemdús, és nézzünk szembe a ténnyel: szenvedős. Mindketten folyamatos elutasításba és süket fülekbe ütköznek, miközben a problémáik igenis kezdenek elhatalmasodni rajtuk, és ezzel egyedül - de még ketten is - elég nehéz megbirkózni. Bár már az első részben is imádtam őket, szerintem ez ebben a kötetben csak tovább fokozódott. Jó volt újra azt érezni, hogy nem sérthetetlen karakterekről olvasok, hanem emberekről, akiknek megvan a maguk fájdalma, amivel egyszerűen muszáj felvenniük a harcot. Nem számít, hogy a szüleik olyan elképesztően idegesítőek, hogy esküszöm, Maci Owenst szívem szerint shotgunnal lőttem volna fejbe amiért egy számító, érzéketlen ribanc. Ugyan az írónő felvillant pár aspektust ami miatt némi megértéssel kellett volna felé fordulnunk, de nekem ez nem jött össze. Bármilyen kemény is volt az élete, nem tudom elfogadni, hogy ölbe tett kézzel képes nézni, amint a férje halálra veri a gyerekeket, akiket ő maga hozott a világra. Az ilyen ember nem nevezhető anyának. De továbbmegyek: az ember jelző is luxuscikknek számít ebben az esetben. Hasonlóan negatív dolgokat tudnék mondani Callie anyjáról is, de vele szerintem inkább az a baj, hogy a homokba dugja a fejét. Valószínűleg nagyon is érzi, hogy miféle törés lehet a lányában, de elképzelhető, hogy nem akar vele szembenézni, mert akkor lényegében önmaga kudarcával kellene szembesülnie, miszerint csődöt mondott, mint szülő.

A két főszereplőnkkel kapcsolatban két apró hibát emelnék ki, amit sokan szerintem nem fognak annak venni, mindössze engem zavartak. Az egyik, hogy néha ilyen furcsán leírt visszautalások vannak az előző fejezetben az előző karakter szemszögéből már bemutatott jelenetre - például a végét egy az egyben megismétli -. Ez alapvetően nem probléma, de ha valaki a folyamatos történetvezetést kedveli, mint például én, annak talán kissé zavaró lehet. A másik a rengeteg szex. Ez egyszerűen azért idegesített, mert szerintem nem illett a történethez. Semmi baj sincs az ilyen jellegű jelenetekkel, de amikor valami teljesen máson van a hangsúly, miért kell ilyen dolgokkal is teletömni? Teljesen elvonja a figyelmet, az pedig nem szerencsés, legalábbis énszerintem. 

Sorensen, amiben szerintem újat hozott, az a mellékszereplők kérdése. Most rengeteget foglalkozik Seth-hel és Luke-kal is, amit imádtam. Érdekes volt Callie vagy épp Kayden szemén keresztül látni őket, de most valami egészen más színben. Sethről például kiderül, mennyire bölcs valójában, és a tanácsai, ha jól meggondoljuk, tényleg képesek segíteni. Annyi élettapasztalat, annyi élmény van benne, hogy már alig várom, hogy az ő könyvét is a kezembe vehessem, noha az a sorozat eddigi utolsó része, és még nagyon messze van... de ez nem számít. 

Rajongóknak kötelező!

Kedvenc karakter(ek): Kayden, Callie, Seth, Luke
Gyűlölt karakter(ek): Mrs. Owens, Mrs. Lawrence
Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Zsófia
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 368
Sorozat: The Coincidence (#2)

Részvevő blogok listája:

04.21. - Deszy könyvajánlója 04.22. - Media Addict

04.23. - Kristina blogja

04.24. - Angelika blogja

04.25. - CBooks

04.26. - MFKata gondolatai

04.27. - Kelly & Lupi olvas

04.28. - Tekla könyvei

04.29. - Zakkant olvas

04.30. - Dreamworld

Nyereményjáték:

Játékunkban ezúttal a helyes srácoké és motoroké lesz a főszerep. Nincs más dolgotok, mint az egyes állomásokon közreadott képek alapján kitalálni, melyik film- vagy sorozat karakter gondoltunk.

(Figyelem! Nem a színész nevét kérjük, hanem az általa megformált figuráét. A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyerteseknek 72 órán belül válaszolniuk kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway