2016. szeptember 20., kedd

Blogturné #190 - Amy Harmon: Arctalan szerelem

Miért: Megtetszett a fülszövege

Tartalom: Ambrose ​​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is. (Twister)


Vélemény: Bevallom, nem hittem volna, hogy ezt a kritikát éppen ezzel fogom kezdeni, de az Arctalan szerelem egy nagyon érdekes olvasmány. Rendkívül szívszorító a maga módján, akár addig is el mernék menni, hogy számomra ez az új Forbidden, annak ellenére, hogy a két könyv története még csak össze sem hasonlítható egymással. Mégis, a hangulatuk nagyon hasonló, éppen ezért az is, ahogyan képes volt rám hatni, miközben bújtam az oldalakat. 

A fülszöveg, bár nagyon fondorlatosan fogalmaz, én az első elejtett megjegyzésnél tudtam, mire megy majd ki a történet, éppen ezért, nem mondhatnám, hogy különösebben meg tudott volna lepni, ennek ellenére, volt benne valami lebilincselő, ahogya cselekmény egyre közelebb és közelebb ért ahhoz a bizonyos fordulóponthoz, ami mondhatni elkerülhetetlen volt. 
S, bár kétségtelen, hogy Ambrose Young drasztikus változáson megy át, ettől függetlenül, számomra ez nem egy Szépség és a Szörnyeteg újramesélés, mivel az én meglátásom szerint, annál sokkal de sokkal többről szól, és legfeljebb csak nyomokban emlékeztethet az ihlető történetre, úgy, mint a férfi főszerpelőnk megcsúnyulása.
Nagyon meglepett, hogy Harmon milyen jól felépítette a regény "történelmi" hátteret. Mivel az események egyik fő mozgatórugója, a 9/11-ei  eseménysorozat, az írónő komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy Fernen, valamint Hannah Lake lakóin keresztül bemutassa nekünk, hogy hogyan hathatott a terrortámadás az egyszerű emberekre, akik addig egy percig sem gondoltak arra, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet a világban. Rengeteg utalást kapunk, amik még színesebbé és még érdekesebbé teszi az egész könyvet. Számomra pedig ez csak még többet adott hozzá a történethez, ugyanis, ez meglepő lehet, de úgy egy évvel ezelőtt ugyanebben a témában írtam egy szakdolgozatot, amiben szívem szerint a terrortámadás társadalomra gyakorolt hatásával szerettem volna foglalkozni, ám sajnos ehhez nem állt elég forrás a rendelkezésemre, így egy teljesen más irányból kellett végül megközelítenem az eseményeket. 
Imádtam Fernt, ő tipikusan az az egyszerű szépség, akit nem veszel észre azonnal, hanem időt kell adnod magadnak arra, hogy felfedezd benne mindazt a bájt és kellemet, amit magában rejt, míg ezeket a vele szembeállított Ambrose, leginkább a külsejében hordozza. Érdekes - és persze abszolút érdemes - szembeállítani a két karaktert egymással. Fern, jóllehet valóban a kifogástalan külső miatt szeret bele Ambrose-ba, szinte még gyerekként, de aztán, egy fordulat révén, az érzései képesek elmélyülni, aminek már semmi köze nincs a fiú hibátlan kinézetéhez. Ráadásul egy rendkívül önfeláldozó lányról van szó, aki sosem azt nézi, hogy számára mi lenne a legjobb, hanem azt, hogy mivel tudna segíteni a környezetén, például az izomsorvadással küzdő unokatestvérén, Bailey-n, akit egyébként szintén a szívembe zártam, szinte azonnal. És ennek a legkevésbé sem volt köze a kerekesszékéhez, például, hanem sokkal inkább az irigylésre méltó optimizmusa és derűlátása állt ennek hátterében.
Természetesen elkerülhetetlen, hogy Ambrose is jelentős változásokon menjen keresztül, legelőször is lelki síkon. Számomra kissé furcsa és érthetetlen volt kezdetben, hogy egy egyébként jobb jövőre számító élsportoló miért dönt úgy, ahogyan a támadást követően, de az az igazság, hogy minél többet gondolkoztam ezen, annál jobban megértettem a motivációját, és beláttam, hogy valószínűleg nem az ő fiktív karaktere volt az egyetlen, akire olyan mély benyomást tett az Al-Kaida által elkövetett merénylet, hogy az élete szó szerint száznyolcvan fokos fordulatot vegyen. Ugyanakkor, talán az a változás, ami a fejében megy végbe később, még érdekesebb, és valljuk be, szívszorítóbb. Rengetegszer elérzékenyültem tőle, bár az okát nem igazán tudnám megfogalmazni, egyszerűen csak jó volt olvasni. Jó, és kissé keserédes egyszerre. 
Az egész regény a kis emberekről, az életükben jelentkező fordulatokról és mindennapi küzdelmekről szól, ami most éppenséggel egy félig-meddig szerelmes történetbe van ágyazva, azonban én nem szeretném a könyvnek ezen részét külön kiemelni, mert bármennyire is szép volt, számomra inkább a történet háttere tette végtelenül emlékezetessé ezt a könyvet. Szívből remélem, hogy idővel Amy Harmon más regényeit is kiadják majd itthon, mert engem határozottan levett a lábamról.

Kedvenc karakter(ek): Fern, Ambrose, Bailey
Gyűlölt karakter(ek): Tom
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította:Marczali Ferenc
Kiadta: Twister Média
Év: 2016
Oldalszám: 368
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:

09/20 CBooks
09/21 Deszy könyvajánlója
09/22 MFKata gondolatai
09/23 Kristina blogja
09/24 Dreamworld
09/25 Always Love a Wild Book

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során a háború által szétszakított pároké lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok egy labirintus játékot, mely alapján azt kell kitalálnotok, melyik út köti össze a párokat. Ha ez megvan, nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni a helyes betűjelet, illetve a másik sorba a páros mindkét tagjának nevét. Ám nem árt figyelni, végkifejlettől függetlenül, csak és kizárólag a háború miatt elszakított szerelmespárokat keressük (minden esetben azok képezik a helyes megoldás, akik a jó út két végén találhatóak).
Amennyiben az összes feladatot teljesítitek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egyik példányát.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

2016. szeptember 15., csütörtök

Blogturné #189 - Jodi Picoult - Samantha van Leer: Lapról lapra

Miért: Sorozatfolytatás

Tartalom: A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.

A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje…
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek… (Athenaeum)


Vélemény: Bevallom, engem lepett meg a legjobban, de ez a rész nem tetszett annyira, mint az első, Kissé feleslegesnek is érzem, egyszerűen azért, mert a Sorok között úgy volt egész, ahogy volt. Kaptunk egy lezárt, kerek, egész történetet, ami nem feltétlen igényelte, hogy folytassák. Ettől függetlenül, persze a Lapról laprának is megvannak a maga értékei. 
Persze értem, miért írták meg, hiszen valóban érdekes kérdéseket feszeget a maga módján. Például azt, hogy Olivér hogyan tud boldogulni egy olyan világban, amit eddig csak a könyv lapjain túl látott, de sosem volt a szerves része, most viszont, a csere után, rá van kényszerítve a helytállásra. Eleinte - úgy nagyjából öt percig - egészen komikus az, ahogyan a tanárokkal, vagy éppen az "anyjával" kommunikál, majd nem sokkal ezután, ez számomra már valahogy kényelmetlenné vált, annak ellenére, hogy megértem, mitől akkora szerencsétlen fiú, amekkora, olykor mégis zavaró tudott lenni. Mintha kezdetben nem is törekedett volna a változásra. 
A legmegdöbbentőbb mégis az volt, hogy Delilah meglepően hisztisebb ebben a részben, mint korábban. Azt hihetné az ember, hogy a tény, miszerint megkapta álmai szerelmét - attól, hogy ez mennyire furcsa módon sikerült, most tekintsünk el -, kiegyensúlyozottá és boldoggá teszi a karakterét, aki korábban olyannyira vágyakozott a romantikus, nagybetűs szerelem után. Mindenen - de tényleg mindenen be tud sértődni, szóval nem csodálom, hogy Olivér olykor igencsak értetlenül áll barátnője viselkedése előtt - még akkor is, ha olykor tényleg sáros a dologban, ezt kár lenne letagadni.
Nem meglepő módon, a könyv leginkább kettejükre, és a kapcsolatuk alakulására koncentrál. Ugyanakkor, ott van egy másik szál is, Edgar-é, ami engem sokkal jobban lekötött, annak ellenére, hogy igen lassan indult be. Ugye Jessamyn fia helyet cserélt Olivérrel, és most az átköltött mesekönyvben tengeti mindennapjait, csakhogy, mintha szemmel láthatóan kezdené megbánni a döntését. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez a csavar kifejezetten tetszett. Jó volt látni, hogy a mesehőssé avanzsált karakternek mégis megmaradtak az emberi érzései, és, bár kezdetben élvezi a helyzetet, kezd rájönni, hogy elvesztett valamit, aminek fontosságát észre sem vette mindaddig, amíg rá nem eszmél a hiányára. Engem elvarázsolt, hogy az alapvetően gyerekes köntösbe bugyolált regényben azért igencsak mély, és érdekes gondolatokat is találtam.
A két világ konfrontálódása nyilván elkerülhetetlen - hiszen jelentős változás ment végbe -, azonban, bármennyire is izgalmasnak tűnt ez eleinte, annál kevésbé kötött le később. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy mi az igazi problémám ezzel a könyvvel: olyan, mintha teljes mértékben stílust váltott volna.
A Sorok közöttben érezhető volt, hogy Picoult azért fogja a lánya kezét, és bármennyire is gyermeki volt Delilah karaktere, azért az írónőnek hála, a történet mégsem vált teljesen gyerekessé, vagy infantilissé. Most viszont, mintha az édesanya kihátrált volna a gyermek mögül, és rábízta volna az egészet. Mindenki picit gyerekesebb, mint ahogyan azt korábban megszoktam és én ezzel nem igazán tudtam mit kezdeni... Mert, javítsatok ki, ha tévedek, de ez általában fordítva szokott lenni. A karakterek inkább előre, s nem visszafelé fejlődnek...  
Talán túl sokat vártam azután, hogy mennyire odáig voltam az első részért, vagy csak épp nem voltam a megfelelő hangulatban, ezt egyelőre nem tudom eldönteni. Az biztos, hogy a cselekmény olykor nem kötött le, a romantikus részek - amikor Delilah épp nem ment át hisztigépbe - egészen aranyosak voltak, Olivér pedig még mindig nagyon szerethető... De az élmény utol sem éri a Sorok között sikerét, legalábbis nálam. 

Kedvenc karakter(ek): Olivér
Gyűlölt karakter(ek): Allie
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Babits Péter
Kiadta: Athenaeum Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 392
Sorozat: Between The Lines (#2)


Résztvevő blogok listája:

09.15 CBooks
09.17 Dreamworld

Nyereményjáték:


Előnyben azok, akik más olvasták az első részt! A blogturné mind az öt állomásán a bejegyzésekben elrejtettünk egy-egy szereplő nevét. Gyűjtsd össze a kiemelt betűket, tedd helyes sorrendbe és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kisorsolt nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levélre. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

2016. szeptember 9., péntek

Blogturné #188 - Anne Bishop: Vörös betűkkel

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc. (Twister)


Vélemény: Ahhoz képest, hogy az elején egyáltalán nem tudtam hová tenni a könyvet, bevallom, hamar a kedvencemmé vált. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy manapság egyre ritkábban olvasok urban fantasy-ket - szerintem jelen pillanatban csak a Chronicles of Nick sorolható ebbe a kategóriába az olvasmányaim között -, és éppen ezért, kicsit mintha elszoktam volna tőle.
Éppen ezért, bevallom, az elején nagyon keszekuszának éreztem a világ felépítését, szükségem volt úgy bő száz oldalra, mire megértettem, hogy pontosan miként is működik az Udvar és az emberi világ kapcsolata. A Mások - vagyis a természetfeletti lények - ugyan az Udvarok révén elkülönülve élnek a városokon belül, idővel ugye felismerték, hogy jobb, ha megpróbálnak együttélni az emberekkel, és ennek eredményeként jön be a képbe Meggie, a főszereplőnk, aki mint azt a fülszövegből tudjátok, jelentkezik az Emberi összekötő feladatra, ami egyébként egy rendkívül monoton és unalmas munka, csomagok fogadásából, posta szortírozásából, meg ilyesmiből áll. Elég egyhangú, mégis, Bishop képes volt ezeket a részeket is élettel megtölteni, az ide betérő halandók és Mások révén, akik így vagy úgy, de feldobják a lány napjait. Én ezekből a részekből tudtam igazán megérteni, mit is jelent ez a világ, s vajon mit jelenthet egy rakat veszélyes alakváltó között élni, akik, bár bármikor felfalhatnak, ha megkedvelnek, akkor aztán minden követ megmozgatnak azért, hogy megvédjenek, mert képesek kiállni a társaikért.
Ezzel szemben, az emberek világa számomra egy sokkal ridegebb és számító közegnek tűnt, ahol mindenki - kevés kivétellel - azt nézi, hol tudna keresztbetenni a másiknak. Erre a legjobb példa az egyik legunszimpatikusabb karakter valaha: Asia Crane, aki egyszerűen elképesztő módon számító nőszemély. Ugyanakkor, belátom, hogy a belső narrációi kimondottan feldobják az egyébként komor alaphangulatú könyvet, kimondottan szórakoztató azt olvasni, amikor például arról ábrándozik, hogy ő lesz Asia Crane különleges ügynök, aki annyira profi besúgó, hogy saját tévésorozatot fog kapni, mert nála jobb színésznőt a világ nem hordott a hátán. Ha vele szembeállítom a főhősnőnket, számomra egyértelmű, miért imádtam Meggie-t, és miért tudtam szívből rühellni Asia-t. 
Meggie-ben van valami végtelenül ártatlan. Ez persze nagyban köszönhető annak, hogy miként bánnak a hozzá hasonló vérprófétákkal ebben a világban, de mégis, az ő esetében a bénázásai nem kínossá, hanem esendővé, és könnyen megkedvelhetővé tették a karakterét. Bizonyos értelemben tényleg ő a bárány a farkasok között, és mégis, minden aggodalma és félelme ellenére, képes megállni a helyét. Bár nem a leghatározottabb és magabiztosabb karakter, akit valaha láttam, mégis megkapó. Nagyon igyekszik, és egy pillanatig sem akarja feladni, még akkor sem, amikor az Udvar vezetője, Simon, rábízza az unokaöccsét, aki csak farkasként hajlandó mutatkozni. Sam és Maggie egyszerűen imádnivalóak együtt. A kisfarkas és a lány kapcsolata rendkívül aranyos, a kedvencem az volt, ahogyan megtanította a fiúnak, hogy hogyan tudnak együttműködni a kettejük közötti jelentős különbségek ellenére.
Külön kiemelném Montgomeryt és Kowalski-t a két rendőrt, akik tulajdonképpen az emberi törvényeket testesítik meg olykor-olykor. Bár velük nem foglalkozik olyan sokat a könyv, bizonyos helyzetekben azért igencsak előtérbe tudnak kerülni - nem véletlen, hogy az előbbi férfi néha megkapja a maga nézőpontját is -, ami egész jó, mert adnak valamiféle pluszt, ahogyan rajtuk keresztül látni, mit is gondolnak a halandók az őket körülvevő természetfeletti lényekről. Mert persze mindenki másként viszonyul hozzájuk, de azt elismerik, hogy nagyon veszélyesek. És talán éppen ez az a veszélyfaktor, ami engem igazán magával tudott ragadni.
Bishop jó stílusban ír, könnyen berántja az embert - ha sikerül átrágnia magát az első száz oldalon, ami még nem különösebben izgalmas, inkább csak amolyan felvezető jellegű -, és bár nem egy romantikus, vagy különösebben vicces könyv, mégis rendkívül szórakoztató olvasmány. Sok-sok érdekes, egyedi karaktert ismerhetünk meg, akikről, remélem, minél több minden kiderül majd a folytatásokban. 

Kedvenc karakter(ek): Meg, Simon, Sam
Gyűlölt karakter(ek): Asia
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Bozai Ágota
Kiadta: Twister Média
Év: 2016
Oldalszám: 512
Sorozat: The Others (#1)


Résztvevő blogok listája:


09.09 CBooks
09.11 Függővég


09.12 MFKata gondolatai
09.14 Dreamworld

Nyereményjáték:

A könyvben különböző Mások által alkotott klánokról olvashatunk, akik gyakran felbukkannak. Mostani játékában könyvhöz kapcsolódóan minden állomáson találtok egy bizonyos klánt szimbolizáló, ábrázoló képet és ki kell találnotok, melyik klánra gondolunk.
Játékra fel!

Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


2016. szeptember 6., kedd

Blogturné #187 - Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek

Miért: Imádtam az elő részt.


Tartalom: Soman ​Chainani első regénye, a New York Times bestseller Jók és Rosszak Iskolájafolytatásában Sophie és Agatha visszatér Gavaldonba, és boldogan élnek saját világukban, ám az élet nem olyan tündérmese, amilyennek képzelték…

Agatha már úgy érzi, bárcsak más boldog befejezést kívánt volna a mesének, ám ekkor véletlenül megtalálja és kinyitja a Jók és Rosszak Iskolájának kapuját. A lányok azzal szembesülnek, hogy az a világ, amit az első tanévben tapasztaltak, megváltozott.

A boszorkányok és a hercegnők a Lányok Iskolájában laknak. Elhatározták, hogy kirekesztik életükből a hercegeket. Tedros és a fiúk a Rossz Iskolája régi tornyainak lakói lettek. A két iskola között háború van kitörőben. Vajon Agatha és Sophie helyre tudják állítani a békét? Vajon Sophie jó tud maradni úgy, hogy Tedros állandóan üldözi? És kihez húz Agatha szíve? A barátnőjéhez vagy a hercegéhez? (Twister)


Vélemény: Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de olykor igencsak félek a sorozatok második köteteitől, mert olyan érzésem van, mintha csak átvezető szerepet töltenének be a nagy finálé előtt, ezért nem érdemes tőle sokat várni. Ám szerencsére, Soman Chainani igencsak rácáfolt erre a jelenségre. Elmondhatom, hogy az Itt nincsenek hercegeket még jobban imádtam, mint az első részt, ez pedig annak köszönhető, hogy a cselekmény rendkívül pörgősre sikerült, mindig történik valami, amire egyszerűen muszáj odafigyelnie az olvasónak. 
Igaz, eleinte kellett egy kis emlékezetfrissítés, hogy a lányok miként kerültek vissza a szülővárosukba, de utána már nem okozott nehézséget, hogy felvegyem a történet ritmusát. Sophie és Agatha kapcsolata még mindig nagyon furcsának tetszett, annál is inkább, mert a szőke leányzó végtelen önzésétől egyszerűen agyvérzést lehet kapni. Néha komolyan kétségbe vontam miatta Agatha épelméjűségét, hogy vajon hogy lehet szerencsétlen annyira vak, hogy csakazértse látja meg a fától azt a bizonyos erdőt? És ez persze azután se nagyon változik, hogy visszakerülnek a Jók és Rosszak Iskolájába, ami olyan, mintha teljesen kifordult volna önmagából. Mint kiderül, a lányok történetének változása voltaképpen az egész mesevilágot a feje tetejére állította. A hercegnők rájöttek, hogy képesek a hercegeik nélkül is boldogulni, mire a fiúk is teljesen elhagyják magukat, voltaképpen teljesen elvadulnak, ékesen bizonyítva, hogy egyszerűen képtelenek a másik oldal nélkül épségben megmaradni - hiába próbálják meg bizonygatni az ellenkezőjét -. 
Nem is tudom, mihez hasonlított leginkább ez a könyv, de nekem az jutott eszembe, hogy olyan, mintha egy elvadult, nem feminista, hanem egyenesen femináci propagandájú könyvet olvasnék, amikor épp a Lányok iskolájában zajló eseményekről van szó. Az új dékán, Sader professzor igencsak sokat tesz azért, hogy újdonsült tanítványait Tedros és a többi fiú ellen hangolja. És, bár kezdetben botegyszerűnek tűnt a karaktere, engem lepett meg a legjobban, hogy a történet előrehaladásával újabb és újabb rétegeit ismerhetjük meg a nőnek. Azt nem mondanám, hogy szimpatikusabbá vált volna a számomra, de az biztos, hogy jobban megértettem a motivációit.
Mégis, talán a két főszereplőnk kapcsolatában beálló változás az, ami a leginkább szembeszökő az embernek. Sophie ugyan folyamatosan bizonygatja mindenkinek, hogy ő igenis Jó lett, mégsem tud felülkerekedni énjének boszorkány részén, éppen ezért ott tesz keresztbe szerencsétlen, naiv Agathá-nak, ahol csak tud. S persze, mivel a lány valóban Jó, mindvégig vakon hinni akar a legjobb barátnőjében, s tudomást se venni az arra utaló jelekről, hogy bizony, nem minden fenékig tejfel ebben a barátságban. 
Bevallom, én az első részben nem nagyon rajongtam Tedros-ért, sokáig egy idegesítő, kissé elkényeztetett királyfi benyomását keltette bennem. Most, ez kezdetben átbillent némi önzésbe, de aztán, a történet legvégén, sikerült megmentenie magát a szememben, mielőtt lehúztam volna a vécében, Sophie-val egyetemben. Mégis, ebben a részben sikerült megvillantania a jellemének egy olyan oldalát, amivel igencsak belopta magát a szívembe. 
Érdekes és izgalmas folytatást kaptunk, ami bár egy picit lassan indul be, a pörgős cselekményével képes berántani az olvasót, majd ezt megkoronázza egy olyan lezárással, ami arra buzdít, hogy az ember olvasni akarja a folytatást. Én személy szerint alig várom, hogy megkaparinthassam a Jótett helyében-t. 

Kedvenc karakter(ek): Agatha, Tedros
Gyűlölt karakter(ek): Sophie
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Bozai Ágota
Kiadta: Twister Média
Év: 2016
Oldalszám: 544
Sorozat: The School for Good and Evil (#2)


Résztvevő blogok listája:

09.04. Letehetetlen
09.05. Dreamworld
09.06. CBooks

Nyereményjáték:

A Jók és Rosszak Iskolájába a jövendő mesék hercegnői, hercegei és főgonoszai járnak. A mostani nyereményjátékban azokat a történeteket keressük, ahol az iskolában végzettek szerepelnek. A ti feladatok lesz a képek alapján felismerni, melyik mese jelenetét látjátok, a helyes választ pedig beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyesen válaszolók közt kisorsolunk a Twister Media által felajánlott példányt Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek c. regényéből!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


2016. augusztus 24., szerda

Blogturné #186 - Gail Carriger: Lélektelen

Miért: Nosztalgia.

Tartalom: Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.

Elsősorban azért, mert nincs lelke.

Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.

De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.

Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta? (Könyvmolyképző)

Vélemény: Bevallom, eleinte nagyon nem tudtam hová tenni ezt a könyvet. Na nem azért, mert annyira borzasztó lenne, hogy arra szavakat nem találok, hanem sokkal inkább amiatt, mert rendkívül szokatlan a stílusa, legalábbis első blikkre. Ez mondjuk már a fülszövegen is érződik kicsit, de azért közel sem annyira, mint magán a könyvön, aminek az első fejezeteinél komolyan gondolkodnom kellett, hogy a szóvirágokból, amiket Carriger előszeretettel - és teszem hozzá, jól - használ, ki tudjam nyerni az egyszerű, hétköznapi ember számára is világos értelmet. De, miután megszokja az ember, a könyv egyszerűen letehetetlenné válik.
Alexia, mint főhősnő, nekem az egyik kedvencemmé vált, egyszerűen azért, mert a maga módján egészen tökös. Egy olyan világban - akarom mondani korban - él kvázi vénlányként - 25 évesen, ami manapság egyáltalán nem számít olyan kornak, mintha az ember már ki lenne égve, vagy ilyesmi -, amikor az volt a természetes, hogy a nők lehetőleg tizenévesen már férjhez mennek. Remekül kezeli a helyzetet, hogy a lélektelen léte miatt - amit egyébként eleinte egyáltalán nem tudtam hova tenni -, sem a halandók, sem pedig a természetfelettiek között nem tud érvényesülni. Gyakorlatilag senki nem akarja őt komolyan venni -erre a legjobb példa maga a lány családja, ami kötelességének érzi, hogy állandóan reklámozza, a lány még nem kelt el, és a végén biztosan a nyakukon marad -, egészen addig, amíg a fülszövegben is olvasható gyilkosságok miatt nem kerül a figyelem középpontjába.
Társa és segítője a bajban - igaz, nem teljesen  önszántából - Lord Maccon lesz, akiért én egyszerűen oda meg vissza vagyok. A marcona farkas karaktere hamar belopta magát a szívembe, pedig nem mindig ugrálok az ilyen merev, érzelemmentes kősziklákat játszó könyves pasikért, de a lord karakterének ez kimondottan jól áll. Van benne valami tiszteletet parancsoló, ami matt a többség szinte összecsinálja magát tőle, ő pedig ezt egyáltalán nem fél kihasználni. A csipkelődés, amit Alexiával folytatnak, rendkívül szórakoztató. Éppen ezért, a kapcsolatuk lassan változik meg, de annyira lassan, hogy az olykor már-már őrjítő, pedig tudhatjátok rólam, hogy én szeretem az ilyesmit, de azért itt kicsit túlságosan is elhúzottnak érzem.
A világfelépítés, bár nem a legkreatívabb, mégis képes volt lekötni, mert mindig találtam benne valami érdekességet. Például azt, ahogy a természetfelettiek próbálják összeegyeztetni az életüket a halandókkal, akikben véleményem szerint még mindig szálka a vámpírok, vérfarkasok és stb létezése.
A nyomozás egészen szépen kidolgozott, bár szerintem nem rejt magában annyi csavart, nekem legalábbis viszonylag hamar sikerült összeraknom a képet. Ettől függetlenül izgalmas volt végigkövetni a folyamatot.
A cselekmény folyamatosan pörög, halad előre, nem igazán van időnk pihenni, de nem is baj, mert a humor azért olykor megtöri ezt a pörgést, és az embernek van ideje kikapcsolni.
A szokatlan stílus ellenére, szerintem ez egy kimondottan szerethető könyv, ami okozhat meglepetéseket, igaz, engem elsőre nem tudott annyira megfogni, hogy érdekeljen a folytatás, de ez most megváltozott, és kimondottan várom, hogy egyszer sort keríthessek majd rá.

Kedvenc karakter(ek): Alexia, Lord Maccon
Gyűlölt karakter(ek): a Tanács
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 374
Sorozat: The Parasol Protectorate (#1)


Résztvevő blogok listája:

08/24 CBooks
08/26 KönyvParfé
08/28 Szembetűnő

Nyereményjáték:


Ebben a világban nem idegenek a természetfelettiek, és nem csak egy fajtájuk van. Minden állomáson találtok leírást egy-egy természetfeletti lényről, aminek a nevét be kell írnotok a rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


A mai természetfeletti lény: Egy ritka fajta szellem az arab és muszlim mitológiában. Az ókori sémi népek hiedelemvilágában a régi emberek szellemei voltak, akik éjszaka jelentek meg, és a hajnal első sugaraival eltűntek. Képesek voltak láthatatlanná válni és állatokká változni, gyakran tették őket felelőssé betegségekért és az őrületért. Az iszlámhoz kapcsolódó mitológiában ezeket a lényeket lehetséges varázslat segítségével irányítani azáltal, hogy tárgyakhoz kötjük őket.

a Rafflecopter giveaway

2016. augusztus 23., kedd

Blogturné #185 - Cassandra Clare: A hercegnő

Miért: Sorozatzáró kötet.

Tartalom: Tessa ​​Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.

Tessára.

Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.

Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.

Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.

Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba? (Könyvmolyképző)


Vélemény: Talán emlékeztek még, hogy már a Herceg bejegyzésem végén is megemlítettem, bizony, egyáltalán nem lelkesedem a Pokoli szerkezetek sorozat befejező részéért. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy legalább kétszer - de az is lehet, hogy háromszor - kezdtem neki, mire, most, az egyszer sikerült ténylegesen elolvasnom a könyvet. 
Számomra valahogy teljesen elütött a hangulata az előző részekétől, és itt most nem arra gondolok, hogy sokkal komorabb lenne, vagy ilyesmi, hanem egész egyszerűen kilóg a sorból. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha Clare ezt már sokkal inkább csak a pénz miatt írta volna meg, s nem azért, mert tényleg el akarna mesélni valamit... Inkább csak lezárni azt, amit két köteten át húzott eddig, és ugyan, legyen már vége. Ennek megfelelően, nekem nagyon erőltetett hatása volt az egész könyvnek. 
Már a legelején, amikor még csak kóstolgatjuk a dolgokat, akkor is azt éreztem, hogy na, ezt bizony nagyon nem nekem találták ki. Hiába drukkoltam Tessa és Jem boldogságáért, már valahogy a kezdet kezdete is azt sugallta, hogy itt aztán minden lesz, csak túl nagy happy end nem. És ezzel nem lövöm el a történet végét, vagy ilyesmi, csak arra gondolok, hogy az egész szálat belengi valami baljósság... Majdnem úgy, mint az általam imádott Forbiddenben, csak, míg ott ez kifogástalanul működött, ebbe a könyvbe egyszerűen nem illett bele. 
Szerencsétlen Will hol látványosan szenved, hol adja a macsót - hol meg az ellenállhatatlan hősszerelmest -, és éppen ezért, én magam se tudom, hogyan viszonyuljak hozzá. Értem én, hogy mi miért van, de könyörgöm, olykor annyira idiótán viselkedik, hogy arra szavakat sem találok. Mondhatnánk, hogy fiatalság, bolondság, de a történet egy olyan korba játszódik, ahol a tizenéves kor végét taposóktól az övénél jóval érettebb viselkedést vártak el, nem véletlenül. 
Magyarul, a nagy triász egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, pedig a cselekmény értelemszerűen hármójukra, a már teljesen egyértelmű, szemet kiszúró szerelmi háromszöggel a középpontban. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy szerintem melyik fiú érdemelné meg jobban Tessa-t - erről a Hercegben már jócskán sikerül értekeznem -, de tény, ami tény, ez a dolog hol működött nálam, hol nem. Esküszöm, ha már romantika, számomra ezer meg egyszer szórakoztatóbb és élvezetesebb volt látni, hogy hogyan formálódik át Sophie és Gideon Lightwood kapcsolata, amelynél a jég megtörése persze már korábban elkezdődött, de itt tetőződött be, szerintem remekül. Engem ez a szál sokkal jobban lekötött, mint amire figyelnem kellett volna... Lehet, hogy bennem van a hiba? 
Mindenesetre, azt azért meg kell hagyni, hogy messze ez a legmozgalmasabb, talán még egyben legakciódúsabb kötet is, ahol egyszerűen nem igazán van ideje leülni a cselekménynek, mert szinte mindig történik valami, amire muszáj odafigyelni. Hol Mortmain csinálja a fesztivált, hol Tessa és Will drámázik, hol mit tudom én, leszakad az ég... Szóval mindig történik valami, és ez egy ideig jól is működik, de aztán jól esik, amikor picit azért le tud végre állni, hogy az ember megemészthesse azt a végtelen információáradatot, ami a Hercegnőben ömlik rá. 
Lehet, hogy tényleg csak a keserűség beszél belőlem, de annak ellenére, hogy viszonylag sok része tetszett, összességében mégis kissé keserű szájízzel búcsúzom ettől a sorozattól. Tény, hogy Clare elvarrt minden olyan szálat, amit el kellett varrni, mégis... Én egyáltalán nem erre számítottam. 

Kedvenc karakter(ek): Jem
Gyűlölt karakter(ek): Mortmain
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Kamper Gergely
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: 552
Sorozat: The Infernal Devices (#3)


Résztvevő blogok listája:


Pokoli szerkezetek 1. – Az angyal
08.01. – Sorok Között
08.04. – Cbooks
08.07. – Letehetetlen


Pokoli szerkezetek 2. – A herceg
08.10. – Sorok Között
08.13. – Cbooks
08.16. – Letehetetlen


Pokoli szerkezetek 3. – A hercegnő
08.19. – Sorok Között
08.22. – Cbooks
08.25. – Letehetetlen

Nyereményjáték:

Cassandra Clare igazi birodalmat épített ki az Árnyvadász-kötetekkel, amikből itthon is rengeteg megjelent már.
A mostani játék során 1-1 idézetet találtok az Árnyvadász-kötetekből, nektek pedig a Rafflecopter doboz megfelelő kell beírni az adott könyv címét, amiben megtalálható az idézet.
A Pokoli szerkezetek trilógia mindhárom részéből 1 könyvet sorsolunk, a kiadó sajnos csak belföldre postáz. A győzteseket e-mailen értesítjük majd, és ha 72 órán belül nem reagál, új győztest kell sorsolnunk. Sok szerencsét a játékhoz!

A mai idézet: Ha nem kezdesz el vigyázni magadra, kénytelen leszek eljárni hozzád, és addig főzni neked a varázslatosan ehetetlen tonhallevesemet, amíg jobban nem leszel.

2016. augusztus 19., péntek

Ismerj meg minket blogturné

A Blogturné Klub fennállása harmadik évéhez érkezve ismételten különleges turnéval jelentkezünk.
Számos változáson estünk át a kezdetek óta, új tagokkal bővültünk, szélesítettünk repertoárunkat, úgyhogy úgy gondoltuk - meghallgatva kéréseiteket is -, elérkezett az ideje egy olyan turnénak, melyben nem a könyvek, hanem bloggereink, az ő élményeik és olvasmányaik kapnak főszerepet.
Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket!
És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk nyeremény nélkül Titeket, kedves olvasók!
Hetente két blogger mutatkozik be. A teljes menetrendet a bejegyzés alján találjátok. Extraként egymásnak is (minden állomás a soron következőnek) teszünk fel kérdéseket.

Ki van a blogger neved mögött? - Mesélj néhány szóban magadról.

Néha én magam sem tudom. :) De a viccet félretéve: talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy én vagyok az egyik legfiatalabb a tagok között a magam 25 évével. Egyébként egyetemista vagyok, történelmet tanulok - amit már nagyon kezdek unni, de ez részletkérdés -, mellette jelen pillanatban az Erste Banknál dolgozom diákként, és elsősorban irattárral foglalkozom. 

Eddig az idei könyvek közül melyik a kedvenced?

Több is van, de a legemlékezetesebbek Louise O'Neil: Örökké a tiéd és Sophie Jackson: Egy font hús. Mindkét könyvet nagyon-nagyon szerettem, előbbit azért, mert képes volt megdöbbenteni, sőt, elborzasztani, míg az utóbbi a történetével egyszerűen csak elvarázsolt. Hiába kissé klisés, mégis van benne valami apróság, ami miatt a mai napi szívesen gondolok vissza rá.

Mi a legjobb a turnézásban?

Nem tudnék belőle egy konkrét dolgot kiemelni, ami a legjobb lenne benne, én leginkább magát a folyamatot élvezem - kivéve akkor, amikor őrült tempóval ömlenek a könyvek, és nehéz lépést tartani az esetleges változásokkal -. Persze, biztosan vannak, akik szerint a recenzió a legjobb benne - qannak idején több megjegyzést is kaptunk ezzel kapcsolatban, ha jól emlékszem -, de az igazat megvallva, én nem így gondolok ezekre a könyvekre, hanem munkaeszközként. Nem számít, milyen formátumban jut el hozzám, az a lényeg, hogy haladhassak vele, hiszen nem szeretnék megakasztani egy turnét sem.

Nem unjátok meg a határidőre való olvasást?

Igazság szerint egyáltalán nem. Lehet, furcsán hangzik, de engem összeszedettebbé tett, hogy elkezdhettem a BTK-t, hiszen éppen a határidőre olvasás miatt át kell gondolnom, mire mennyi időt tudok szánni, és egy idő után ez kihatott a magánéletemre is. Jobban tudom beosztani az időmet, mint korábban, és sokkal előrelátóbban vagyok képes tervezni, mint teszem azt, két évvel ezelőtt. Erre pedig enélkül aligha szántam volna rá magam.

Melyik a kedvenc (btk-s) mémed? Mutasd meg, és mondj róla néhány szót!
Ebből a mémből szoktam erőt meríteni, amikor komoly megjelenési időszakokra számíthatunk - ilyen a Könyvfeszt-Könyvhét, vagy éppen a karácsonyt megelőző hetek -, amikor az ember valósággal darálja a könyveket, hogy mindennel elkészülhessen időben. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha Katniss kibírt két Viadalt, én is elbírok a könyvekkel :) Ha meg nem... én leszek az első, aki könyv általi halál áldozata lesz. :D 

Volt olyan könyv, amit csak azért olvastál el, mert a többiek rávettek, vagy kellettél a létszámhoz, és végül annyira imádtad, hogy ha tehetnéd, újraolvasnád?
Tiffany Reisz: Eredendő bűnösök sorozata. Angelika győzött meg róla, hogy nekem alighanem tetszene az első rész, adjak neki egy esélyt, és csatlakozzak a turnéhoz - ami azt hiszem, már a negyedik kötettel volt -. A meggyőzése olyan jól sikerült, hogy lényegében három nap alatt kivégeztem mindhárom könyvet, és azóta is odáig vagyok Soren és Nora történetéért, minden abszurditásával együtt.

Ha tehetnéd, melyik turnés regényhős bőrébe bújnál 24 órára, és mit csinálnál?

Fern Taylor - Amy Harmon: Arctalan szerelem, hamarosan lesz vele turné -, és kipróbálnám, milyen úgy kommunikálni valakivel, hogy egy táblára párszavas kérdéseket írogattok fel egymásnak, és így ismeritek meg egymást. Van ebben valami furcsán érdekes és izgalmas, hogy el kell zarándokolnod valahova azért, hogy elolvass egy háromszavas kérdést, válaszolj rá, majd feltedd a sajátodat, és csak várj... és várj... Majd egy este megint arra sétálj, és kezdődjön a folyamat elölről.

Melyik turnés olvasmányodon sírtál/nevettél a legtöbbet?

Az a baj, hogy amire a sírás igaz lenne, azzal csak később lesz turné, így ezt egyelőre ugorjuk át. Viszont, amin határozottan jól szórakoztam az Cathy Cassidytől a Mályvacukor égbolt. Skye-nak nagyon jó humora van - bármilyen gyermeki is az -, ami képes volt mindig mosolyt csalni az arcomra.




Melyik turnés könyvből készítenél filmet, és kikre osztanád a szerepeket?
Erre a kérdésre sajnos nem tudok válaszolni azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ha olvasok egy könyvet, a szereplők általában leginkább az ismerőseimre hasonlítanak a fejemben, éppen ezért nem szoktam dreamcastekben gondolkodni.

Kampányfőnökként melyik volt a számodra legkedvesebb turné?

Sophie Jackson: Egy font hús. Ez volt az első turném kampányfőnökként, és nagyon élveztem, annak ellenére, hogy kimondottan bénának éreztem magam benne, de úgy vagyok vele, majd csak lesz jobb is. Igyekszem minél ügyesebben végezni a dolgomat, remélem, sikerül is.

Melyik volt az a könyv idén, amire nagyon vártál?
Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek. Imádtam a Jók és Rosszak iskoláját, és alig vártam, hogy olvashassam a folytatását. Mondanom sem kell, nem bántam meg, az író ismételtem teljesen elvarázsolt azzal, ahogyan egy teljesen új szintre emelte Sophie és Agatha tündérmeséjét. Ki hitte volna, hogy egy toll hajkurászásából igen érdekes, sőt, fordulatos történetet ki lehet hozni, amit alig bírok majd letenni? 

Turnék miatt szoktad a határaidat feszegetni? - Más műfajt olvasni,  amit lehet, hogy más esetben nem olvasnál el?

Volt már rá példa, a Másik ént például a turné miatt olvastam el, holott nem szoktam pszichothrilleket olvasni. Bár nem bántam meg, az igazság az, hogy éppen ez a könyv döbbentett rá, hogy ezt a műfajt bizony nem nekem találták ki. Nem volt rossz a történet, vagy ilyesmi, csak engem egyszerűen untatott az elején, és emiatt, mire eljutottunk a tényleg izgis részekig, addigra úgy éreztem, túl sok idő telt el. A túlságosan lassan, félinformációkból építkező regények talán mégsem nekem valók.

Zakkant kérdése: Ki szerinted a legzakkantabb karakter akiről valaha olvastál?

Nick Gautier (Sherrilyn Kenyon: Chronicles of Nick, Dark-Hunter). Ennek a fiúnak mindig a lehető leglehetetlenebb ötletek jutnak eszébe, és amint teheti, meg is valósítja őket. Nagyon jól szórakozom rajta, valahányszor egy-egy kötetét a kezembe veszem.





Résztvevő blogok listája:

08/01 Dreamworld
08/15 Zakkant olvas
08/19 CBooks
08/22 Bibliotheca Fummie
08/26 Deszy könyvajánlója
08/29 Always Love a Wild Book
09/02 Letehetetlen

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során, a turné tematikájához igazodva, kíváncsiak vagyunk, mennyire ismertek minket. Minden blogon találtok egy kérdést, ami turnéinkhoz és magához a Blogturné Klubhoz kapcsolódik, nektek pedig nincs más dolgotok, mint megválaszolni az összeset. Ha ez megvan, esélyetek nyílik megnyerni a bloggereink által felajánlott, mesés nyeremények valamelyikét.
Aggodalomra viszont semmi ok, csak olyan kérdésekkel találkozhattok, melyekre a választ blogjainkon, közös blogunkon, vagy számos elérhetőségeink valamelyikén megtaláljátok. Ráadásul akkor is nyerhettek, ha a tizenkét megfejtésben vannak hibáitok.
Figyelem! Kizárólag Magyarország területén belül postázunk, illetve a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a kiértesítést követően, ellenkező esetben újat sorsolunk.

A mai kérdés: A Blogturné Klubnak mennyi férfi tagja van?