2014. szeptember 3., szerda

Blogturné #15 - Katie Cotugno: Hogyan szeress?

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom:  

ELŐTTE:

Reena Montero szerette Sawyer LeGrande-ot amióta az eszét tudta: olyan természetes volt ez számára, akár a levegővétel, és olyan végtelen, akár az idő. Csakhogy Sawyer ezt látszólag egyáltalán nem észlelte… amíg egy napon, hihetetlen ugyan, de megvilágosodott. Reena és Sawyer zűrös és bonyolult kapcsolatba kerültek egymással. Aztán Sawyer hirtelen, egyetlen szó nélkül lelépett a párás floridai városból, Reena pedig magára maradt összezavarodva és – terhesen.

UTÁNA:

Szinte három év telt el, és Reena életének középpontjába egy új viszony került: a lánya, Hannah iránti szeretet. Reena megtanult Sawyer nélkül élni, és végre képes saját maga irányítani életének különös és váratlan eseményeit. Ám éppolyan hirtelen és váratlanul, ahogy annak idején lelépett, Sawyer egy napon ismét feltűnik a városban. Reena semmit nem akar tőle, viszont hazugság lenne azt állítani, hogy Sawyer megjelenése nem mozgat meg benne valamit. A múltbeli események után azonban vajon megengedheti-e magának, hogy újból belészeressen Sawyer LeGrande-ba? (Ciceró)

Vélemény: Javaslom, hogy mielőtt elkezditek olvasni ezt a könyvet, készüljetek fel rá, hogy nagyon heves érzelmeket képes kiváltani az emberből. Nem csak a témája miatt - bár egyébként, szerintem ez kimondottan érdekes -, hanem azért is, mert nagyon furcsa a múlt és a jelen viszonya. Nekem néha olyan érzésem támadt, mintha ugyanazt a történetet olvasnám el két idősíkban, egymással párhuzamosan, noha a hangulatok picit eltérő volt.  A múltban van valami vidámság, amit az első szerelem okozta boldogság vetít bele, annak ellenére, hogy már itt sem kevés szenvedéssel kell szembenéznie a két főszereplőnknek. Ezzel szemben a jelent egyfajta melankólia jellemzi, ami nagyon könnyen átragad az olvasóra, így teljesen bele lehet feledkezni.
Ez a könyv számomra egy igazi érzelmi hullámvasút volt. Hol örültem - hiszen látszott, hogy Reena megtanult együtt élni azzal a gondolattal, hogy egyedül fogja felnevelni Hannah-t, és ennek megfelelően próbálja meg kialakítani az életét, olyannyira, mégis, megtalálja az egészséges egyensúlyt, és a saját álmairól, vágyairól sem feledkezik el -, hol pedig dühöngtem, mert jött Sawyer, és ez az egész gondosan felépített rendszer kártyavár módjára dőlt össze, csak azért, mert a tékozló fiú Sawyer hazatért. 
Az ő karakterét, talán meglepő módon, ki nem állhattam. Egy ennyire idióta sráccal egyik lánynak se lett volna szabad kezdenie, nemhogy még gyereket szülnie neki. Úgy rángatja Serena-t, ahogyan neki tetszik. Maximálisan kihasználja szegény lányt, úgy bánik vele, mint egy darab ronggyal, amit akkor kap elő a farzsebéből amikor csak kedve tartja... És a legrosszabb az egészben, hogy Sawyer meg van róla győződve, hogy ez így rendben van. Nem szimpatikus karakter, de ad valami pluszt Reena karakteréhez, és ahhoz a jellemfejlődéshez, amin a megváltozott élete miatt kellett keresztülmennie.
Ugyanakkor, bármennyire is utálom a fiút, egy percig sem tudom elítélni Reenát, ugyanis volt szerencsém  - vagy inkább balszerencsém - van szinte szórul-szóra ugyanezt a történetet a saját családomban is végignézni. Éppen ezért, bár nem akarom, majdnem nap mint nap látom, mennyire ki tud fordulni magából az ember, amikor a gyermeke apja - aki addig ki tudja, hol járt - visszatér. A gyermek egy annyira erős köteléket jelent két ember között, amit egyszerűen képtelenség eltépni. Nagyon fájdalmas, amikor egy nem működő kapcsolatról van szó, de tagadhatatlanul ott van, és életük végéig összeköt két embert. Ezzel sajnos együtt kell tudni élni. Van, akinek ez sikerül, s van, akinek nem. Éppen ezért, bár szeretném, nem tudok pálcát törni a lány felett, megértem, hogy a régi érzései újra felszínre törtek, de azt nehezen tudom megemészteni, hogy ezt a helyzetet nem jut eszébe azonnal tisztázni Aaronnal, akivel éppen együtt jár. Próbálhat az ember, mint külső szemlélő tanácsokat adni, de ha jobb, ha felkészül rá, hogy a szavai javarészt süket fülekre találnak. Valahol nagyon frusztráló volt ezt újra átélni a könyvet lapozgatva. Többször is, majdhogynem rákiabáltam a főszereplőnkre, hogy "Ne csináld!".
Ha valaki nem találkozott még ilyesmivel a saját életében, szerintem az is nyugodtan adhat egy esélyt ennek a történetnek, ugyanis Cortugno stílusa könnyedén magával ragadja az embert, így szinte falja a sorokat, és észre sem veszi, hogy a végére ér. Elgondolkodtat - hogy például adott esetben mi mit tennénk, ha ilyesmi történne velünk -, érzelmekkel tölt el, és éppen ezért emlékezetes marad mindenkinek. 

Kedvenc karakter(ek): Hannah, Reena
Gyűlölt karakter(ek): Sawyer
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Tulics Mónika
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió
Év: 2014
Oldalszám: 392
Sorozat: -



Résztvevő blogok listája: 

09.01. - Angelika blogja
09.03. - CBooks
09.05. - Kristina blogja
09.07. - Nem harap a…
09.09. - Dreamworld
09.11. - Kelly & Lupi olvas
09.13. - Media-Addict

Nyereményjáték:

A szerelem nem ismer semmilyen határt, így nyelvi korlátokat sem. Lássuk, sikerül-e megtalálnotok, hogyan hangzik hét idegen nyelven a legszebb vallomás: Szeretlek!
A feladat egyszerű: Olvassátok össze a kiemelt betűket, majd a rafflecopter megfelelő mezőjébe írjátok be azt a nyelvet, amelyhez az adott fordítás tartozik.
A helyes megfejtők között a Ciceró Könyvstúdiónak köszönhetően Katie Cotugno: Hogyan szeress? című regényének három példányát sorsoljuk ki.
(Figyelem! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre, hogy sorsolás után jelentkezzenek. A kiadó csak Magyarország területén belül postáz.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése