Tartalom: A Black-ikrek eredetileg hárman voltak. Ám az egyik fiú beleszeretett egy emberbe, s ez mindent megváltoztatott. Mi történt Bethany Williams-szel és Daemon Black-kel egy évvel az Obsidian történései előtt? Erre ad választ a Lux-széria bevezető kötete.
Vélemény: Azt hiszem, jobban járok, ha már most leszögezem, hogy ez a kritika nagy valószínűséggel egy véget érni nem akaró ömlengés lesz Dawson Black-kel kapcsolatban... Szóval, aki nem szereti az ilyesmit, az jobban jár, ha itt félbehagyja az olvasást. Én szóltam előre!
Toffy javasolta, hogy ne az Obsidian előtt olvassam, hanem inkább utána, annak ellenére, hogy ez valójában a történet előzménye akar lenni, hiszen Dawson a főszereplője. S úgy érzem, jól tettem, hogy megfogadtam a tanácsát. Így ugyanis számtalan jelenet, ami valójában nem is lenne humorforrás, engem mégis megnevettetett. Mindezt azért, mert akaratlanul is eszembe jutott mindaz, ami éppen az Obsidian-ban történt. Érdekes látni, hogy Daemon mennyit változott abban a valamivel több, mint egy évben, ami a két történet között eltelik, s ehhez hasonlók.
Szinte elképesztő, de azt hittem, Daemont nem lehet felülmúlni, nála egyszerűen nincs jobb. S nem azért, mert tökéletes lenne, elvégre én épp a tökéletlen oldalát szerettem meg. Erre jött a Shadows, és benne Dawson, akinek hála az egész elképzelésem borult, méghozzá jó nagyot. Jóllehet, külsejüket tekintve abszolút megegyeznek ők ketten, ám belsőleg nem is különbözhetnének jobban.
Míg Daemon hozza az Obsidian-ban megismert, ki-ha-én-nem formáját, amit, bár nagyon szeretek, ebben a részben néha kifejezetten idegesítő tudott lenni - főleg, amikor azt hitte magáról, hogy ő az atyaúristen, aki mindenki felett áll, -, addig Dawson... Ő egy tündér. Erre nem tudok jobb szót mondani. Míg a bátyja ebben a részben abszolút realista, és azonnal észreveszi a legapróbb dolgokat is, addig Dawson egy vérbeli idealista, aki igen mély érzésekre, például szerelemre vágyik. Ezen a ponton nekem a Rómeó és Júlia jutott eszembe, s az igazat megvallva, szerintem van benne valami. Nem ez a vonulat dominál a cselekményben, de ettől függetlenül, az érzet belengi az egészet. Ez jórészt annak köszönhető, hogy Dawson, a testvérével ellentétben, nem válogat. Számára az sem elképzelhetetlen, hogy egy emberrel kösse össze az életét - ami egyúttal azt is jelentené, hogy el kellene hagynia a Luxenek kolóniáját, vagyis kitaszítottá válna -... Így, amikor Elisabeth "Bethany" Williams betoppan az életébe, a világ száznyolcvan fokos fordulatot vesz Dawson körül. S ezt nem is rejti véka alá. Míg a társai igen hamar ócsárolni kezdik amiatt, hogy szinte minden szabad percét Bethany-val tölti, teljesen figyelmen kívül hagyva Daemon intő szavait. Nekem ez tetszett, ugyanis az ilyesmik miatt hittem el, hogy tényleg szereti ezt a lányt, függetlenül attól, hogy ki mit gondol erről. Kész lenne szembeszállni az egész világgal, ha éppen arról lenne szó, még akkor is, ha nem sok esélye lenne arra, hogy túlélje. A szerelem óvatlanná és egy bizonyos értelemben vakká tesz. Dawson és Bethany története a tökéletes példa erre.
S, ha már itt tartunk, akkor Bethany-ról is szólnék pár szót. Míg Katy elég nagyszájú, és belevaló csaj tud lenni, ha akar, addig Dawson barátnőjéből mindez hiányzik. Kedves, visszahúzódó lány, aki a kezdet kezdetén alig akarja elhinni, hogy az ikrek egyike érdeklődik iránta. Ugyanakkor nagyon szereti a fiút, s, akárcsak Dawson, ő is képes lenne mindent feladni a másikért. Tökéletesen fest a mi kis idealistánk mellett. Ők épp a kettejük közötti hasonlóságok miatt alkotnak szerethető párost, míg Daemon és Katy a különbségeik miatt.
Bár elég komplex a könyv, és úgy tűnik, teljes mértékben le van zárva, nekem az az érzésem van, hogy nem éppen az történt a két fiatallal, amit a történet sugall. Már van is egy elméletem erre vonatkozóan, de erről most nem írnék, Majd meglátjuk, hogy Armentrout mit talált ki velük kapcsolatban.
Kedvenc karakter(ek): Dawson, Bethany
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10
Alapok:
Nyelv: angol
Kiadta: Entangled Teen
Év: 2012
Oldalszám: 180
Sorozat: Lux (# 0.5)