Miért: Még szinte gyerek voltam, amikor megvettem ezt a könyvet, és most, évekkel később, újra a kezembe vettem.
Tartalom: A szigeten váratlanul felbukkant Lucasnak nincs vezetékneve,
múltja, barátai, családja. Vajon miért bízik meg benne mégis a tizenöt éves
Caitlin, és miért gyűlöli a többi szigetlakó? Ez a valószerűtlenül valóságos,
egyszerre lélekmelengető és vérfagyasztó történet a szerelem, a gyűlölet és a
tisztaság magával ragadó regénye, melyet az olvasó jóval a meghökkentő
befejezés után is magával visz. (Könyvmolyképző)
Vélemény: Ez volt az egyik legelgondolkodtatóbb regény, amit valaha is olvastam. Emlékszem, annak idején nem igazán értettem a történetet - jobban mondva bizonyos elemeit -. Lehetséges, hogy túl éretlen voltam hozzá, hogy megértsem, miről is szól ez az egész, de vannak dolgok, amiket még most is ugyanúgy látok, mint régen.
Kissé olyan érzésem volt, mintha visszamentem volna az időben, és bár emlékeztem erre-arra, ennek ellenére, néha azt hittem, egy számomra teljesen ismeretlen regényt forgatok. Példának okáért, regény felépítése kimondottan érdekes. Caitlin visszaemlékezéseit olvashatjuk, aki a saját szemszögéből meséli el Lucas és a szigetlakók kálváriáját. Annak idején nem értettem, hogyan emlékezhetne valaki ilyen részletességgel bármire, ám azóta megéltem egyet s mást, és rájöttem, a legapróbb mozzanatokra emlékezni nem is olyan nehéz, ha olyasvalami történik veled, ami kihat az egész életedre.
Nem emlékeztem rá, hogy milyen nehéz helyzetbe kerül Cait az úgynevezett "barátnője", Bill miatt. Bill olyan lány, aki szeretne minél előbb megélni dolgokat, ezért aztán úgy öltözik, mint egy útszéli ribanc, hogy felkeltse a fiúk/férfiak érdeklődését, sőt, továbbmegyek, úgy is viselkedik. Amikor először olvastam a könyvet, bár nem szívleltem a karakterét, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Mai szemmel azokat a tizenhat éves - vagy sok esetben még fiatalabb - kamasz lányokat látom benne, akik azzal akarnak kitűnni tömegből, hogy minél előbb megtapasztalják az élet bizonyos dolgait, és ettől érzik magukat nőnek. Mindenki döntse el magában, hogy ez így jó-e, vagy sem.
Caitlin, ahelyett, hogy kihátrálna ebből a kapcsolatból, megpróbálja megőrizni a barátságukat, hiszen mégiscsak legjobb barátnők volnának, az idő előrehaladtával rájön, hogy ez képtelenség. Benne azt szerettem, hogy tényleg csak az utolsó pillanatban adta fel, mindvégig megpróbálta meglátni a jót Bill-ben, még akkor is, amikor az már a legkevésbé sem érdemelte meg. Őszinte, az újdonságra nyitott, bár kissé félénk karakter, aki sokkal jobb hősnő, mint a manapság divatos üresfejű lányok, akik csak szerelemre vágynak, és kész.
Akadt olyan karakter is, akiről teljesen elfeledkeztem, mintha sohasem szerepelt volna ebben a regényben. Ilyen volt Dom, Cait bátyja, akitől attól a pillanattól fogva falra másztam, hogy megjelent a színen. Egyszerűen kiállhatatlan egy srác, ráadásul ő sem annyira ártalmatlan, mint azt elsőre hinnénk, bár kétségkívül nem sok vizet zavar a jelenléte, talán ezért is ment ki a fejemből, hogy egyáltalán létezik.
Azt hiszem - bár nem vagyok benne biztos -, végre megértettem, mi váltotta ki ezt a szinte kontrollálhatatlan gyűlöletet Lucas-szal szemben, aki az egész regény folyamán nem tett semmi rosszat. Mivel Caitlinék egy szigeten laknak, amit mindössze egy vékony töltés kapcsol össze a külvilággal, az itt élő, szűk közösség befelé fordult. Egyszerűen nem tudják, hogyan viszonyuljanak valakihez, aki éppen csak akkor érkezett a szigetre. Az pedig, hogy mind külsejében, s mind viselkedésében eltér a tőlük, kiváltja a csoport ellenszenvét, ami rövid időn belül gyűlöletbe csap át. Kissé olyan ez, mint az emberi szervezet: az idegen, feldolgozhatatlan anyagot a test igyekszik kivetni magából. A szigetlakók ugyanezt csinálják a fiúval. Sőt, még Caitlint is ellenségüknek tekintik egy idő után, holott a lányt egész életében ismerték. Az egészben az a legrosszabb, hogy egyesek semmitől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy elüldözzék Lucast. És ezt szó szerint értem.
Ami még külön kiemelendő ebben a történetben, az a tény, hogy valóban tanít. Az ember úgy sajátít el belőle ezt-azt olvasás közben, hogy szinte észre sem veszi. Nekem is csak most tűnt fel, hogy egyes gondolatokat, amik néha eszembe jutnak, ebből a könyvből szívtam magamba, és azóta is őrzöm. Ettől függetlenül, biztosan vannak olyanok, akik felnőtt fejjel olvasva bugyutának tartanák ezt a regényt, számomra most is ugyanazt a keserédes, elgondolkodtató olvasásélményt adta, mint annak idején.
A regény borítóján található pár sor szerint, akad itt egy szerelmi szál is, én azonban töredelmesen bevallom, hogy kételkedem ebben. Szerintem az, ami Lucas és Cait között kialakul, sokkal inkább egy szoros barátságra hajaz, mint a szerelemre. Nem mondom, Cait részéről mindenféleképpen érezhető, hogy valamilyen szinten vonzódik a fiúhoz, de ez még önmagában elég kevés ahhoz, hogy bármi másnak lehessen nevezni. Aztán ki tudja, lehet, hogy mások nem így gondolják.
Kedvenc karakter(ek): Caitlin, Lucas
Gyűlölt karakter(ek): Bill, Jaime, és a szigetlakók zöme
Pont: 20/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Bosnyák Viktória
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2006
Oldalszám: 353
Sorozat: -
Kissé olyan érzésem volt, mintha visszamentem volna az időben, és bár emlékeztem erre-arra, ennek ellenére, néha azt hittem, egy számomra teljesen ismeretlen regényt forgatok. Példának okáért, regény felépítése kimondottan érdekes. Caitlin visszaemlékezéseit olvashatjuk, aki a saját szemszögéből meséli el Lucas és a szigetlakók kálváriáját. Annak idején nem értettem, hogyan emlékezhetne valaki ilyen részletességgel bármire, ám azóta megéltem egyet s mást, és rájöttem, a legapróbb mozzanatokra emlékezni nem is olyan nehéz, ha olyasvalami történik veled, ami kihat az egész életedre.
Nem emlékeztem rá, hogy milyen nehéz helyzetbe kerül Cait az úgynevezett "barátnője", Bill miatt. Bill olyan lány, aki szeretne minél előbb megélni dolgokat, ezért aztán úgy öltözik, mint egy útszéli ribanc, hogy felkeltse a fiúk/férfiak érdeklődését, sőt, továbbmegyek, úgy is viselkedik. Amikor először olvastam a könyvet, bár nem szívleltem a karakterét, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Mai szemmel azokat a tizenhat éves - vagy sok esetben még fiatalabb - kamasz lányokat látom benne, akik azzal akarnak kitűnni tömegből, hogy minél előbb megtapasztalják az élet bizonyos dolgait, és ettől érzik magukat nőnek. Mindenki döntse el magában, hogy ez így jó-e, vagy sem.
Caitlin, ahelyett, hogy kihátrálna ebből a kapcsolatból, megpróbálja megőrizni a barátságukat, hiszen mégiscsak legjobb barátnők volnának, az idő előrehaladtával rájön, hogy ez képtelenség. Benne azt szerettem, hogy tényleg csak az utolsó pillanatban adta fel, mindvégig megpróbálta meglátni a jót Bill-ben, még akkor is, amikor az már a legkevésbé sem érdemelte meg. Őszinte, az újdonságra nyitott, bár kissé félénk karakter, aki sokkal jobb hősnő, mint a manapság divatos üresfejű lányok, akik csak szerelemre vágynak, és kész.
Akadt olyan karakter is, akiről teljesen elfeledkeztem, mintha sohasem szerepelt volna ebben a regényben. Ilyen volt Dom, Cait bátyja, akitől attól a pillanattól fogva falra másztam, hogy megjelent a színen. Egyszerűen kiállhatatlan egy srác, ráadásul ő sem annyira ártalmatlan, mint azt elsőre hinnénk, bár kétségkívül nem sok vizet zavar a jelenléte, talán ezért is ment ki a fejemből, hogy egyáltalán létezik.
Azt hiszem - bár nem vagyok benne biztos -, végre megértettem, mi váltotta ki ezt a szinte kontrollálhatatlan gyűlöletet Lucas-szal szemben, aki az egész regény folyamán nem tett semmi rosszat. Mivel Caitlinék egy szigeten laknak, amit mindössze egy vékony töltés kapcsol össze a külvilággal, az itt élő, szűk közösség befelé fordult. Egyszerűen nem tudják, hogyan viszonyuljanak valakihez, aki éppen csak akkor érkezett a szigetre. Az pedig, hogy mind külsejében, s mind viselkedésében eltér a tőlük, kiváltja a csoport ellenszenvét, ami rövid időn belül gyűlöletbe csap át. Kissé olyan ez, mint az emberi szervezet: az idegen, feldolgozhatatlan anyagot a test igyekszik kivetni magából. A szigetlakók ugyanezt csinálják a fiúval. Sőt, még Caitlint is ellenségüknek tekintik egy idő után, holott a lányt egész életében ismerték. Az egészben az a legrosszabb, hogy egyesek semmitől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy elüldözzék Lucast. És ezt szó szerint értem.
Ami még külön kiemelendő ebben a történetben, az a tény, hogy valóban tanít. Az ember úgy sajátít el belőle ezt-azt olvasás közben, hogy szinte észre sem veszi. Nekem is csak most tűnt fel, hogy egyes gondolatokat, amik néha eszembe jutnak, ebből a könyvből szívtam magamba, és azóta is őrzöm. Ettől függetlenül, biztosan vannak olyanok, akik felnőtt fejjel olvasva bugyutának tartanák ezt a regényt, számomra most is ugyanazt a keserédes, elgondolkodtató olvasásélményt adta, mint annak idején.
A regény borítóján található pár sor szerint, akad itt egy szerelmi szál is, én azonban töredelmesen bevallom, hogy kételkedem ebben. Szerintem az, ami Lucas és Cait között kialakul, sokkal inkább egy szoros barátságra hajaz, mint a szerelemre. Nem mondom, Cait részéről mindenféleképpen érezhető, hogy valamilyen szinten vonzódik a fiúhoz, de ez még önmagában elég kevés ahhoz, hogy bármi másnak lehessen nevezni. Aztán ki tudja, lehet, hogy mások nem így gondolják.
Kedvenc karakter(ek): Caitlin, Lucas
Gyűlölt karakter(ek): Bill, Jaime, és a szigetlakók zöme
Pont: 20/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Bosnyák Viktória
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2006
Oldalszám: 353
Sorozat: -