Miért: Colleen Hoover.
Tartalom: Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek! (Könyvmolyképző)
Vélemény: Húha... A Finding Cinderella-n kívül kétlem, hogy bármelyik Colleen Hoover regényre, amelyhez valaha szerencsém volt, rosszat mondtam volna, de talán, most kijelenthetem, hogy megtaláltam az eddigi toronymagasan legjobb könyvét az írónőnek - annak ellenére, hogy picit furán indul, és a fülszöveg se ad igazán kapaszkodót azzal kapcsolatban, hogy vajon miről is fog szólni a regény -. Ugyanakkor, muszáj megemlítenem, hogy a mostanság megjelenő Confess-szel egyidőben olvastam ezt a könyvet, igaz, az utóbbit még nem fejeztem be, de így előfordulhat olyan szituáció, amikor a mellékszereplőket esetleg keverni fogom, ezért elnézést kérek - igyekszem nem emlegetni őket, és akkor nem fogok összezavarodni -.
Azt viszont már most leszögezném, hogy, bár ritkán szoktam ilyet mondani, a Velünk véget ér nekem egy többször olvasós darab lesz, akár csak annak idején a Forbidden. Ennek az az oka, hogy Hoover olyan jól meg tudja ragadni az érzelmeket, amiket át akar adni, és olyan szépen írja meg, hogy egyszerűen újra és újra olvasni akarom. Például, amikor az ember újra találkozik élete első szerelmével - most mindegy, hogy az viszonzott, vagy viszonzatlan volt -, és ha akarja ha nem, valami megmozdul benne, és az akár évek óta begyógyultnak hitt sebeket képes olyan erővel feltépni, mintha kötelező lenne. Vagy rávesz arra, hogy újra és újra átélj megporosodott, szinte elfeledett emlékeket. Ezért pedig már alapból jár a kalapemelés az írónőnek.
Amúgy már a kezdés is nagyon erős, ahogy Lily ott ül az épület tetejének peremén. Én komolyan aggódtam, hogy egy ponton, bármennyire is bizonygatja, hogy nem azért van ott, hogy leugorjon, egyszer csak gondol egyet, és mégis megteszi, a könyv pedig vesz egy hajtűkanyart, és a könyv innentől egy amolyan mi lett volna ha dologról fog szólni... De mindenkit megnyugtatok, szó sins erről, csak Hoover jól bevitt engem az efféle gondolatok sűrűjébe.
De aztán ott vannak még a férfi szereplőink is, akik külön-külön megérnének egy-egy misét. Atlas és Ryle között én nem éreztem annyira nagy különbséget, de talán éppen ezért is éreztem most minden eddiginél jobban a szerelmi háromszög kialakulásának súlyát. Mindkettő fiúban van mit szeretni, bár tény és való, hogy az utóbbi srác stílusa olykor hagyhat némi kívánnivalót maga után, de amikor megmutatja az érzékeny, kedves oldalát, na, akkor hajlamos voltam elolvadni. Atlasban a kedvességét, előzékenységét szerettem igazán, meg úgy egyáltalán, az egész lényét. Én, bevallom, nem is nagyon tudnék választani közöttük, mindkettőt megtartanám, ha lehetne.
Azonban, azt elismerem, hogy bármennyire is profi Hoover, azért van, hogy szeret elkapkodni dolgokat. Ilyen például Lily és Ryle kapcsolatának kialakulása, ami talán egy kicsit túl gyors volt. Viszonylag sok, de gyors lefolyású jelent foglalkozott ezzel, így talán nem volt annyira ütős, mint mondjuk a lány Atlas-szal közös múltja.
Bár imádtam a könyvet, azt elismerem, hogy a befejezés elég hirtelenre sikerült, mintha az írónőnek nem lett volna ideje rendesen befejezni, mert közelget volna a regény leadási határideje. De ettől még nem tudok rá rosszat mondani, mert én mindent megtaláltam benne, amit szerettem volna. Örömet, bánatot, drámát, csicsázástól mentes romantikát, és érzelmeket. Collen Hoover rajongóinak kötelező!
Kedvenc karakter(ek): Atlas, Ryle
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/20
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Kamper Gergely
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 424
Sorozat: -
Résztvevő blogok listája:
11/11 Könyvvilág
11/13 Kristina blogja
11/15 Angelika blogja
11/17 Sorok között
11/19 MFKata gondolatai
11/21 Deszy könyvajánlója
11/23 Dreamworld
11/25 CBooks
Nyereményjáték:
Colleen Hoover tollából már rengeteg érzelmes romantikus könyv jelent meg, ezeket fogjuk felidézni a nyereményjátékunk során. Minden blogon találni fogtok egy idézetet az írónőtől, a dolgotok pedig természetesen az lesz, hogy kitaláljátok, melyik könyvéből származik, és beírjátok a könyv címét a rafflecopter dobozba.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
A mai idézet: – Szeretnéd hallani az én fénypontomat? – kérdezem.
Bólint. Megpuszilom a homlokát.
– Te vagy az. Mindig te leszel az.