2018. július 24., kedd

Estelle Maskame: Mondtam már, hogy szükségem van rád?

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Eltelt egy év azóta, hogy a tizennyolc éves Eden Munro utoljára látta Tyler Bruce-t, a mostohatestvérét… és a titkos szerelmét. A családjuk kedvéért véget vetettek a kapcsolatuknak, Eden mégis izgatott lesz, amikor Tyler meghívja magához, hogy töltse vele a nyarat New Yorkban. 
Eden már megtalálta a boldogságot a barátjával, Deannel, és úgy gondolja, hogy Tyler is biztosan továbblépett. De miközben eltöltenek egy hosszú, forró nyarat a sosem alvó, izgalmas városban, hamarosan kiderül, hogy egyáltalán nem felejtették el egymást. Vajon ellen tudnak állni a csábításnak? 
Estelle Maskame fantasztikus DIMILY-trilógiájának második részében Tyler és Eden felvállalja az érzéseit, és el kell dönteniük, mit tegyenek ezután. Elég erős a szerelmük, hogy elviseljék a rájuk váró kihívásokat? (GABO)

Vélemény: Ha belegondolok, hogy ezt a részt karácsonyra vettem meg magamnak, és mostanra sikerült kiolvasnom (a harmadik résszel egyetemben, amit gyakorlatilag fél nap alatt kivégeztem)... Hát, azt hiszem elmondhatom, hogy kicsit húzós félévem volt. De, most már sikerült elolvasnom Eden és Tyler második kalandját, és IMÁDTAM.
Azt viszont muszáj leszögeznem, hogy egy dolog nagyon-nagyon zavar ebben a könyvben, az pedig annyi, hogy Maskame ugyanazokat a köröket futtatja le a hőseinkkel, amit egyszer már sikerült az első részben. Különösebb spoiler nélkül, csak annyit mondanék, hogy ilyen volt Tiffani karaktere, akit még mindig zokszó nélkül el tudnék ásni a hátsó kertünkben, még kérni sem kellene. Az a lány maga a borzalom. Egy elmebeteg nőszemély, aki két év elteltével is azt képzeli magáról, hogy még mindig ő irányít a baráti társaságban (emlékeztek még a terhesség-hisztijére? Na, a kavarás és műbalhé még most sem áll tőle távol, ami maga a döbbenet). 
De a lényeg persze a két főszereplőnk, akikért még mindig oda meg vissza vagyok. Már abban a pillanatban, hogy újra találkoznak a reptéren, szinte tapintható, hogy egyikük sem tud úgy gondolkodni, hogy mostohatestvérekként találkoznak.  Ami mondjuk nem csoda, hiszen mindketten meggyónták már az érzéseiket, együtt is töltöttek egy éjszakát, és a több és a többi. Viszont, Eden összejött Dean-nel, éppen ezért, nem is olyan egyszerű a helyzetük, ha ezt megjáratja az ember a fejében. Nem kell nagyon, csak egy kicsit. Ugyanakkor - és ezzel olykor nem nagyon tudtam, mit is kezdhetnék -, nagyon úgy tűnt, hogy ez Tylert egy kicsit sem zavarja. Ugyanúgy képes elcsavarni a lány fejét, mint korábban, és viszont. Ez az adott helyzetben, pedig... ha nem is gáz, de azért finoman szólva kellemetlen.
A mellékszereplők terén is vannak kiemelkedő személyek, mint például Tyler egyik jó barátja, Emily, aki kezdetben sok félreértés forrása, de ettől még nem lehet nem rajongani érte. Laza, aranyos, és egyszerűen imádni való. De említhetném a fiú szobatársát, Snake-t is, aki nem is olyan elszállt figura, mint amilyennek kezdetben tűnik.
A történet most is lendületes, vannak benne nagyon frappáns, de ugyanakkor sajnos erőltetett csavarok is akadnak benne. A vége pedig... Na a könyv végén annyira, de annyira felhúztam magam, hogy szívem szerint kidobtam volna a munkahelyem ablakán (kell nekem olvasásra szánni az ebédszünetemet), mert alig láttam a vörös ködtől. Még szerencse, hogy régen beszereztem a záró kötetet is, így legalább tudtam folytatni. 


Kedvenc karakter(ek): Eden, Tyler, Emily
Gyűlölt karakter(ek): Tiffany, Eden apja (David)
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Gonda Éva
Kiadta: GABO Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 400
Sorozat: DIMLY-trilogy (#2)

2018. július 23., hétfő

Blogturné - Laurelin Paige: Chandler

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Jó vagyok az irodában tárgyalás közben, de még jobb vagyok a hálószobában. Sokkal jobb. Már az első találkozáskor lekerül a bugyi bármelyik nőről, akit falrengető orgazmusban részesítek, mielőtt beteszem a taxiba. Vagy akár három orgazmusban is. De többet nem kap, mert még tervezgetni kezdi a jövőt. Az nem nekem való.
Legalábbis eddig nem volt nekem való.
Genevieve Fasbenderig. Öt éve ő az első nő, akivel egy egész éjszakát szeretnék eltölteni. És ő az első nő, aki azt mondta nekem, hogy nem én vagyok számára az ideális, akárhányszor elégítem is ki. Ez a nő rámenős, merész és pokolian makacs, és nagyon magasra teszi a mércét.
De Genevieve Fasbender még nem tudja, mi vár rá… (Insomnia)

Vélemény: Nem lettem annak idején a Fixed-széria maximális rajongója, de nem is tartottam akkora hulladéknak, vagy ehhez hasonló, éppen ezért vágtam bele az utolsó kötetbe, ami Hudson testvérét, Chandlert helyezi a középpontba. Ezzel még önmagában nincs is semmi gond, de mivel a történet az ő szemszögéből kerül bemutatásra, a végeredmény... hát közel áll a katasztrófálishoz. Az már a Hudson alapján is erősen sejthető volt, hogy Paige-nek nem erőssége az ellenkező nem de itt... na itt ez már végképp kínos lett. Béna az egész, és ezen az sem könnyít, hogy a főhősünk egy idióta. 
Azzal semmi baj, hogy elvileg ő egy hősszerelmes típus, aki könnyen szerelembe esik, azzal viszont igen, hogy a szerelem érzése annyitól alakul ki benne, hogy meglát egy jó nőt, és lehetőleg, még aznap megfekteti, mint például a kötet elején Genny-t. Gyakorlatilag Chandler egy másodperc alatt megy át dominánsba, csak azért, mert a lány - hogy joggal, vagy sem, ezt rátok bízom -, de nem dobja magát hanyatt a férfi ágyban nyújtott képességeitől.Lehet, hogy csak én vagyok így ezzel, de szerintem ez pont annyira hiteles, hogy semennyire.
Mondjuk Genny-ben éppen ezt szerettem, hogy nem adja be a derekát olyan könnyen. Lehet, hogy élvezi a szexet, de ettől még nem lesz azonnal Chandler híve, hanem kelleti magát, és szemtelenül húzza az agyát. Ezzel egy üde színfoltja lett a könyvnek. 
A könyv nagyon rövid, és ehhez mérten szerintem túl sok benne a szexjelenet, annál is inkább fura, vagy talán inkább zavaró, mert épp azt erősíti meg bennünk, hogy az egész kapcsolat nem alapul máson, csak a szexuális vágyon. Ez pedig, bármennyire is azt próbálja belénk sulykolni a könyv, hogy ez bizony elég az egy életen át tartó boldogsághoz, ez valójában nem igaz. Plusz, a szexen kívüli történetszál Genny apjának cégével inkább volt erőltetett, mint a korábbiak logikus folytatása. Értem, hogy Hudson még mindig egy megalomán fazon, de ettől még az egész teljesen indokolatlannak tetszett. 
És, mint utánanéztem, lesz még egy rész, ami idén júniusban jelent meg Amerikában, ez azonban visszatér Alayna és Hudson párosához, így nem igazán tudom, mire számíthatunk majd. 

Kedvenc karakter(ek): Genny
Gyűlölt karakter(ek): Chandler,
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Horváth M. Zsanett
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2018
Oldalszám: 284
Sorozat: Fixed (#5)


Betonka Wass fényképe.

Résztvevő blogok listája:

04.20. - Betonka szerint a világ
04.22. - CBooks
04.24. - Kristina olvas

Nyereményjáték:


Mivel a történet a Fixed sorozat ötödik része, nyereményjátékunk is ehhez a sorozathoz kapcsolódik
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Mivel foglalkozik Alayna Winters, mikor Hudson Pierce-szel megismerkedik?
a Rafflecopter giveaway

2018. július 17., kedd

Blogturné - Kiersten White: Több, mint különleges

 Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Evie végre olyan hétköznapi életet él, amilyenre mindig is vágyott, ám egy nap rádöbben, hogy hosszú távon ez… kissé unalmas. Nosztalgiával emlékszik vissza a Nemzetközi Paranormális Ellenőrző Hivatalnál töltött időszakra, és ekkor újra lehetősége nyílik arra, hogy ott dolgozzon. Mivel kétségbeesetten vágyik némi változatosságra, igent mond. Egyik küldetés borzasztóbb a másiknál, ezért felmerül benne a kérdés, vajon jó döntést hozott-e. Ráadásul megjelenik az exe, a tündér Reth, aki sötét titkot fed fel Evie múltjából. Evie rájön, hogy a tündérek világában háború készülődik, ami az egész természetfeletti világot káoszba döntheti. És hogy mi a háború tétje? Evie maga. Ennyit az átlagos életről. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Noha nem írtam az első részről - valahogy jól esett, hogy olyan könyvet olvashatok éppen, amiről nem muszáj írnom -, azt elárulhatom, hogy ha nem is volt az abszolút kedvencem, nem tartottam rossznak. Tetszett a világa, és bár Evie karakterét olykor már ott is gyerekesnek tartottam, még képes voltam ezen túllépni. Aztán elolvastam a Több, mint különlegest... és rögtön borult ez az elméletem.
Mivel több év telt el a két rész kiadása között, lehetséges, hogy a fordítás minősége lett más, vagy az írónő tudatosan döntött így, de szerintem Evie karaktere itt szó szerint idegesítő lett. Az elsőben is voltak ilyen "szent síp" és hasonló megnyilvánulásai, de úgy érzem, hogy közel sem ennyi, mint itt. Ezt a részt olvasva erre már konkrét ivósjátékot is fel lehetne húzni, ami nem biztos, hogy olyan nagyon előnyös, egyébként.
Tény, hogy a hősnőnknek most van rá először lehetősége, hogy belekóstoljon a hétköznapi tinédzserek életébe - és egyúttal akár felvágjon azzal, hogy a pasija már főiskolára jár, ha valaki olvasott már YA-könyvet, akkor tudhatja, hogy ebből adott esetben szabályosan presztizskérdést csinálnak -, de arra, hogy mitől lesz ezzel egyenesen arányos mértékben irritálóbb a karaktere, arra nehéz magyarázatot találni.
Még szerencse, hogy a továbbiakban egy időre magunk mögött hagyhatjuk az iskolai scenario-t, mert mintha ettől Evie egy idő után helyrerázódna, és kevésbé lenne idegesítő. A Lend-del való kapcsolata szerintem egyszerűen stagnált, nem éreztem úgy, hogy bármi fejlődés lenne kettejük között, annak ellenére, hogy azért akadtak bőven fent és lent pillanataik. Lehetséges, hogy White ezt tudatosan alkotta meg így, hogy esetleg majd a folytatásban ezt jobban el tudja mélyíteni, vagy ilyesmi, de ebben a részben nem volt súlya. Csak amolyan mellékzöngeként volt jelen az akciók és egyéb konfliktusok mellett.
Megismerhetünk egy új karaktert, Jacket, aki egy nem túl mély, de élvezhető karakterfejlődésen megy keresztül a vérbeli seggfejtől a kedves srácig, ami szórakoztató volt, akkor is, ha nem adott semmi különösebb pluszt.
A történettel összességében nincs nagy baj, inkább az lehet a probléma, hogy ez a regény már nem nekem szól. Sokszor érzem benne a Twilight-effektust, ami egy időben nagyon népszerű volt a YA-szerzők körében, azonban mindig is úgy éreztem, hogy nem az én világom. Érdekel, mi lesz a történet vége, de azért nem fogok a falon futkosni örömömben, amikor végre megjelenik.   

Kedvenc karakter(ek): Lend
Gyűlölt karakter(ek): Evie
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Hetesy Szilvia
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 320
Sorozat: Paranormalcy (#1)



Résztvevő blogok listája:

07.15. - Sorok Között
07.17. - CBooks
07.19. - Spirit Bliss

Nyereményjáték:

A könyvben számos természetfeletti lény felbukkan, így a játékunk most rendhagyó lesz. Minden állomáson találtok majd egy kérdést, amire a Rafflecopter doboz megfelelő sorában kell válaszolni.Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Sorolj fel legalább 3 könyvet, amiben tündérek szerepelnek.
A válaszod írd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

2018. július 15., vasárnap

Blogturné - J. Daniels: Nyolcbetűs szavak


Miért: Megtetszett a fülszövege.


Tartalom: Talán még senkinek sem fordult akkorát az élete, mint Sydney Paige-nek, amikor téves számot hívott. Csak meg akarta mondani a magáét a pasinak, aki összetörte a legjobb barátnője szívét, ehelyett minden elfojtott dühét egy vadidegen nyakába zúdította. Most pedig az egész világ a feje tetejére áll, mert a fickónak esze ágában sincs kiszállni a vonalból.

Brian Savage olyan életet élt, amit teljes szívéből utált – amíg Sydney vad kirohanása ki nem rántotta a mókuskerékből. A szexi hangú nő hamarosan a szívébe és az ágyába is utat talál, csakhogy Briannek súlyos titkai vannak, és minnél közelebb engedi magához Sydet, annál nehezebb megvédenie őt múltbéli hibáinak következményeitől… (Insomnia)



Vélemény: Nem voltak különösebb elvárásaim ezzel a könyvvel szemben. Az alapja nagyon viccesnek tűnt, ezért is gondoltam, hogy belevágok, és, bár vannak problémáim ezzel a történettel, összességében nem bántam meg, hogy elolvastam. 
Kezdjük azzal, hogy Sydney férje egy irgalmatlanul nagy seggfej. De tényleg. Az a fajta, akinek kedvem lenne beverni a képét. És nekem nem feltétlen azzal van problémám, hogy ő adja ki a lány útját, mert nézzünk szembe a tényekkel: van ilyen. Ugyanakkor az, ahogyan megteszi, számomra már súrolja a pofátlanság határát. 
Nem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani, de nekem Brian karaktere egy kicsit sok volt már. Daniels túl sok mindent szeretett volna beleépíteni a jellemébe, amitől szerintem olykor már inkább volt szánalmat ébresztő az ő szemszögét olvasni - ami egyébként meglepően jó lett, nem éreztem nőiesnek, bár szerintem ez most inkább a fordító, Babits Péter érdeme lehet -, mint érdekes, vagy izgalmas. Bevallom: a fülszövegben is emlegetett telefonbeszélgetésen betegre röhögtem magam. Pici spoiler: a könyv mutat némi párhuzamot a Skorpió fullánkjával, ám a megközelítése teljesen más, és ez engem kicsit le is taglózott valahol. Brian ugyanis egyáltalán nem tűnt olyannak, aki rászorulna arra, hogy olyasmit tegyen, amihez igazából nem füllik a foga (és most nyilván nem arra gondolok, hogy egy szörfös boltban dolgozik eladóként. Persze erre is kapunk egy magyarázatot, ami nem lett rossz, de azért picit erőltetettnek éreztem. Főleg azért, mert az írónő görcsösen igyekszik mindent olyan homályosnak beállítani a főhőssel kapcsolatban, miközben már az első félmondatból ki lehet találni, hogy mire megy ki az a bizonyos játék. 
Sydney nagyon aranyos kiscsaj, tetszett, ahogy próbált magára találni a szakítás után. Bevallom, az a telefonhívása fergeteges volt. Betegre röhögtem magam rajta. Az is tetszett, hogy ezután nagyon hosszú ideig csak telefonon keresztül érintkeztek, szóval tényleg arról volt szó, hogy megismerjék egymást. Jók voltak a párbeszédek, és szerintem még a kissé erotikusabb telefonbeszélgetéseik is működtek, még jobban is, mint számítottam rá. 
Nyilván, a találkozásuk elkerülhetetlen volt, és nem is lett rosszul megírva, de basszus, ezután szinte nem is nagyon volt más a szexjeleneteken kívül, ez pedig picit rontott nekem az élményen. Értem én, hogy Daniels úgy érezhette, be kell hoznia a lemaradását, de... túlzásba esett. Még jobban, mint a drámánál, pedig azt is sikerült olykor a csillagok magasságába tolnia. 
Mellékszereplők közül én Torit, Sydney barátnőjét, illetve Jennat, Brian testvérét emelném ki. mindketten megkapják majd a saját köteteiket, már lehet is tudni, kikkel jönnek majd össze, és bevallom, én nagyon várom. Még három páros történetét várhatjuk,és mindegyik érdekesnek ígérkezik a maga módján (engem személy szerint Jenna-é érdekel a legjobban). 

Kedvenc karakter(ek): Brian, Syd, Tori, Jamie
Gyűlölt karakter(ek): Marcus (mi volt ez a pasi? Komolyan)
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Babits Péter
Kiadta: Insomnia Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 540
Sorozat: Dirty Deeds (#1)

Beatrix Szatmári fényképe.

Résztvevő blogok listája:

07.08. Könyvvilág
07.12. CBooks


Nyereményjáték:

A főszereplőnk, Sydney a szakítása után egy időre pincérnek áll be dolgozni a legjobb barátnője mellé. A mostani játékunkon is ezen a szálon indulunk el, minden blogon egy olyan könyvszereplő nevét találjátok, aki szintén pincérként vagy pultosként dolgozik, a dolgotok pedig mindössze annyi, hogy kitaláljátok, melyik könyvben szerepel. A rafflecopter dobozba tehát a könyv íróját és címét várjuk. Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Jackson James (Jax)
a Rafflecopter giveaway


2018. július 11., szerda

Blogturné - Neil Patrick Harris: A különc varázsló

Miért: Neil Patrick Harris.

Tartalom: Carter szülei halála után nagybátyjához kerül. Sajnos Sly, aki bűvész, lopásból tartja fenn magát. Carter így hányatatott körülmények között menekül nagybátyjával egyik hajléktalanszállóról a másikra. Amikor azonban Sly nagybácsi őt is lopásra kényszeríti, úgy dönt, hogy elmenekül. Sly nagybácsi üldözőbe veszi, Carter végül egy mozgó vonatra ugrik, és egy kis városban ébred másnap. Étel után kutatva találkozik Mr. Vernonnal, aki egy csodálatos bűvész, de nem az artista társulat tagja. Mr. Vernon egy bámulatos kártyatrükkel búcsúzik, és eltűnik Carter szeme elől egy lapot maga után hagyva. Mikor Carter megvizsgálja a kártyát, észreveszi, hogy össze van ragasztva. A kártyalapot szétválasztva egy címet talál Mr. Vernon nevével. A fiú nem tud ellenállni a kísértésnek, és felkeresi a címet, ahol már várnak rá…


Vélemény: Azt hiszem, egyértelmű, miért vállaltam el ezt a könyvet. :) Nagyon szeretem Harris humorát, és kíváncsi voltam, hogy ezt vajon hogyan tudja megcsillogtatni egy gyerekkönyvben... És azt kell mondanom, hogy számomra ez egy kicsit visszásan sült el. Értem én, hogy Carter történetét igyekszik viccesen előadni, ez rendben is van, csakhogy a narrátor stílusától én egyszerűen a falat kapartam. Annyira tenyérbemászónak éreztem, hogy szívem szerint lekapartam volna az arcomat olvasás közben. Magyarul: lehet, hogy NPH egy remek komikus, humorista, de az írási képességeit olykor kedvem támadt kétségbe vonni. Bár, az is eszembe jutott, hogy a helyenként idegesítő humor és stílus akár koncepció is lehet nála, de ehhez szerintem mindenféleképpen érdemes lesz kézbe venni a folytatást, hogy meggyőződhessek róla. Addig is, marad a kétkedés.
Szerencsére, amikor magáról Carter-ről olvashatunk, azok a részek már meglepően komolyak, sőt, olykor komorak, kiváltképp a történet elején. A kisfiú ugyanis öt évesen elárvul,és egy olyan rokonához kerül, aki zsebtolvajlásból tartja el magát, és a siker érdekében attól sem riad vissza, hogy az unokaöccsét trükkökre tanítsa, majd a tudásával visszaéljen. Nekem ezt borzasztó volt látni. Esküszöm, rendesen elszomorodtam, valahányszor Simlis nagybácsi a színre lépett, mert semmi más célja nem volt, minthogy kihasználja, és bántsa a gyereket. Ezek után csoda, hogy a fiú a szökés mellett döntött? Szerintem nem. 
A változást az jelenti az életében, amikor megismerkedik egy idős bűvésszel, Mr. Vernonnal, aki egy amolyan apa, bár inkább nagyapa-figurává válik a számára. Olyasvalakivé, akire egy gyereknek szüksége van, hogy boldogulni tudjon az életben: valaki, akitől nem csak tanulhat, de a maga módján még gondoskodni is tud róla. A kapcsolatuk kedves, és nagyon megható, főleg annak a sok viszontagságnak a tükrében, ami a történet elején éri hősünket.
Persze kalandokból sincs hiány, amik bohócok köré épül (akiket én gyerekkorom óta nem szívlelek,szóval maradjunk is ennyiben), ami a maga módján nem csak mókás, de még egészen komoly is, hiszen adott egy csapat rosszban sántikáló szerzet, és egy kisgyerek, aki szembeszáll velük. Én amolyan Reszkessetek, betörők! - érzést véltem felfedezni benne, de nem volt tolakodó, vagy zavaró.
Összességében ez egy kedves, vicces könyv, de én 9-10 éves kor alatti gyerekeknek nem ajánlanám, mert szerintem sok olyan részlet akad benne, amitől rosszul éreznék magukat - és itt most nem feltétlen a szülők elvesztésére gondolok, hiszen minden második Disney-mese így indít -. 


Kedvenc karakter(ek): Carter
Gyűlölt karakter(ek): Simlis bácsi
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Bozai Ágota
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 300
Sorozat: The Magic Misfits (#1)

kuloncvarazslokbanner.jpg megjelenítése

Résztvevő blogok listája:

07.11 - CBooks
07.13 - Kelly & Lupi olvas
07.15 -Olvasónapló

Nyereményjáték:

Mivel a könyv írója egy ismert színész, ezért most olyan színészeszeket kell kitalálnotok, akik
maguk is jó komikus vénával rendelkeznek. Minden állomáson találtok egy képet, a ti feladatotok pedig az, hogy a nevet beírjátok a megfelelő Rafflecopter dobozba. Ha velünk játszotok, megnerhetitek a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet! :) (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

2018. július 3., kedd

Blogturné - Amy Plum: Álomcsapda


Miért: Amy Plum. Második felvonás.

Tartalom: Álmokat ​kértek. Rémálmokat kaptak.

Az emberek többsége könnyen elalszik.

Ez azonban elérhetetlen álom Cata, Fergus és még öt fiatal számára, akik ezért önként részt vesznek egy forradalmian új orvosi kísérletben. Álmatlanságuk olyan súlyos, hogy a kezelés, amit eddig csupán egyetlen tesztalanyon próbáltak ki, az utolsó szalmaszálat jelenti számukra. Ám a béta-csoport esetében a teszt a legkevésbé sem a tervek szerint alakul…

Röviddel azután, hogy a hét fiatalt elaltatják, katasztrófa történik. A fiatalok egy közös álomvilágban találják magukat, és mivel nem emlékeznek a kísérletre, azt se tudják, hogyan kerültek oda.

Míg ennek megpróbálnak a végére járni, iszonyú felismerésre jutnak: csapdába estek egy olyan világban, ahol megelevenednek a legvadabb rémálmaik. A tudatalatti álomvilág irtózatos szörnyei, a múlt elfeledettnek hitt vérfagyasztó titkai kínozzák a kis csapatot. Ismeretlenül is ki kell tartaniuk egymás mellett, hiszen a borzalmakkal csak így nézhetnek szembe.

Ha nem jönnek rá, hogyan küzdjék le az álmaikat, sose fognak felébredni. (Insomnia)


Vélemény: Megesik, hogy az ember csak azért vág bele egy könyvbe, mert korábban már olvasott az adott írótól, és azt annyira utálta, amennyire csak lehet. Viszont, belekezd az alkotó egy másik sorozatába, hogy lássa, vajon van-e fejlődés a kettő között. Esetemben éppen ez történt. Még évekkel ezelőtt, amikor elkezdtem angolul olvasni, elolvastam Amy Plumtól a Die for Yout. És elmondhatatlanul rossz volt!!!! Érződött rajta a Twilighwannabeség, tele papírvékony karakterekkel, konkrét, másolt jelenetekkel, és egy borzasztó stílussal.
Most azonban itt van az Álomcsapda, ami több évvel azután a tragédia után jelent meg, és büszkén mondhatom, hogy a különbség ég és föld. De tényleg. Már az a tény is meglepett, hogy ehhez a könyvhöz, legalábbis az elejéhez mindenféleképpen kell egy gyomor, mert elég durva álomjelenetek vannak benne. Nekem megfordult a fejemben, hogy ezek után nem kellene továbbolvasnom a könyvet, ugyanis nem szeretem az ilyesmit, de erőt vettem magamon, és folytattam, ami egy remek döntésnek bizonyult. 
Bár a történetben hét inszomniás fiatalról van szó, akiket egy orvoscsapat próbál kezelni, három karakterre koncentrálunk elsősorban - akik saját szemszöget is kapnak, egyébként -: Cata és Fergus, két beteg, illetve Jaimie, aki az orvosokat és a munkát figyelő rezidens. 
Sajnos, a kísérleti módszer miatt, amit két orvos dolgozott ki, a fiatalok kómába kerülnek, és csapdába esnek egy véget érni nem akaró rémálomban. Voltaképpen összekapcsolódnak a legnagyobb félelmeikből táplálkozó rémképek, és egy új, kifacsart, közös világot hoznak létre, amiben boldogulniuk kell, amíg "odakint" meg nem találják a megoldást. 
Szerintem ez az alapötlet nagyon pofásra sikerült, ugyanakkor tény és való, hogy a könyv elég lassan indul be. Eleinte teljes homály, hogy mi is történik igazából, már azon kívül, hogy adott nekünk ez a sok álmatlanságtól szenvedő gyerek, akiknek más vágyálmuk sincs, csak, hogy végigaludhassanak egy éjszakát. Ez még önmagában talán nem túl érdekes, de amikor kapunk egy képet arról, hogy ki miért nem képes erre, az helyenként elég szívszorító tud lenni.
Bár a könyv nagyon izgalmas, és sokszor hátborzongató, én úgy gondolom, hogy ehhez nagyon komoly hangulat kell. Éppen ezért, nem tartom kizártnak, hogy keveseknek fog tetszeni, de nekik alighanem örök favorit lehet. 



Kedvenc karakter(ek): Cata, Jaime
Gyűlölt karakter(ek): az orvosok
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Bikics Milán
Kiadta: Insomnia Könyvek
Év: 2018
Oldalszám: 332
Sorozat: Dreamfall (#1)


Résztvevő blogok listája: 

07.01 Kelly és Lupi olvas 
07.03 Cbooks 
07.05 Sorok között 
07.07 Spirit Bliss

Nyereményjáték:


Filmeket keresünk, amikben jelentős szerepet kapnak az álmok. Minden állomáson találtok egy képet, ami alapján be kell azonosítani a filmet. A rafflecopter doboz megfelelő sorába a film címét kérjük magyar vagy angol verzióban.A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre jelentkezni a megküldött e-mailre. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! a Rafflecopter giveaway

2018. július 1., vasárnap

Blogturné - Stacey Lee: A szerelem illata


Miért: Megtetszett a fülszövege. 


Tartalom:Néha a szerelem ott van az orrod előtt.
A tizenhat éves Mimosa a Föld utolsó két aromatőrének egyike, és tudja, mit tartogat számára a jövő: egy életen át tartó gyomlálást, parfümök meg szerelmi elixírek keverését, és hogy embereket hozzon össze, miközben ő menthetetlenül egyedül marad. Számára egyértelműek a szabályok: ha szerelmes lesz, az orra használhatatlanná válik, így odaveszik a tehetsége. Mimosa mégsem szeretné az életét könyékig földesen, virágok között tölteni. Átlagos gimis életről álmodozik, barátokkal, meccsekkel, vitaklubbal, sőt egy pasival. De amikor véletlenül rossz nőnek ad elixírt, csak a szerelemmel sújtott nő fiára, a suli sztárfocistájára számíthat, hogy segítsen megoldani a helyzetet. Mim gyorsan megérti, hogy nem mindig dönthetjük el, szerelmesek leszünk-e. Egyszerre kifi nomult, reményteli, vicces és romantikus regény, egy sokszínű fejlődéstörténet, amely új szemmel néz a szerelembe esésre, és hogy hogyan találjuk meg helyünket a világban. (Maxim)

Vélemény: Még nagyon régen, valamikor tíz évvel ezelőtt olvastam egy rövid, úgynevezett oneshot mangát, ami arról szólt, hogy egy családban mindenkinek nagyon kifinomult a szaglása, és ezt arra használják, hogy embereket párosítsanak össze az illataik alapján, persze nem ingyenesen. Talán nem meglepő, hogy ezek után elég vicces flashbackjeim voltak, hiszen Mimosa (ettől a névtől egyébként falnak tudnék menni) és az édesanyja majdnem ugyanezt csinálják, csak épp ingyenesen. Éppen ezért, kicsit ködös, hogy mi a fenéből tartják fent magukat, de erre azért kapunk pár homályos utalást. 
Ez a történet egyszerre nagyon cuki, és valahol végtelenül elszomorító. Mim ugyanis olyan, mint egy toronyba zárt hercegnő. noha sikerült kisírnia az édesanyjától, hogy engedje iskolába járni, de a nőt csakis az aromatőri feladatai érdeklik, az még véletlenül sem, hogy a saját lánya mit szeretne. Apropó, ha már a lánya: Dahlia annyira komolyan veszi a fajtáját sújtó átkot, hogy nem csak megtagadja a saját ikertestvérét, hanem még arra is vetemedik, hogy egy spermabankból szerez magának donort ahhoz, hogy gyereke legyen. Már bocsánat, de ez mennyire kegyetlen dolog már? Voltaképpen teljesen önös érdekből vállalt gyermeket, akit rabszolgaként használhat. Lehet, csak én háborodok fel ezen, de én szívem szerint ezt a nőt elhajtanám a büdös francba, hogy ezt mégis hogy képzelte? 
A könyv cuki része az, ahogy Mim összekuszálja a szálakat - ezzel voltaképpen elszúrva a megrendelést -, majd a maga tizenöt éves fejével próbálja meg helyrehozni. Közben persze minden erejével igyekszik talpon maradni az iskolában is. ami közel sem olyan könnyű, mint hitte. A barátja, Kali persze tartja benne a lelket, amennyire csak lehet, ám mindeközben neki is megvan a maga baja, amivel nyilván, foglalkoznia kell.
Ami viszont számomra nem igazán működött - és ez engem lepett meg a legjobban -, az a szerelemi szál. Semmi gondom Court karakterével, de egyszerűen nem igazán éreztem a kémiát közte és Mim között. Azt hiszem, ha az írónő meghagyja őket csak barátoknak, az sokkal jobban működött volna. Voltaképpen csak azért lesznek együtt, mert a történet egy pontján rá lesznek kényszerítve arra, hogy együtt dolgozzanak, és ez hozza őket közelebb egymáshoz. És tudom, ezer meg egy ilyen történetet láttunk már, de itt valahogy ez egy kicsit sem működött, sajnos, legalábbis számomra.
Bár nem hibátlan a regény, azoknak, akik egy könnyed nyári olvasmányra vágynak, tudom ajánlani, mert egy hideg üdítő mellé jó kísérő, de nem lennék meglepve, ha hozzám hasonlóan másban is hagyna némi hiányérzetet. 

Kedvenc karakter(ek): Mim, Byrony
Gyűlölt karakter(ek): Dahlia
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Stier Ágnes
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2018
Oldalszám: 384
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:


06.27. Könyvvilág
07.01. CBooks

Nyereményjáték:



Az illatoké lesz a főszerep a mostani játékunkban. Minden blogon találni fogtok egy képet olyan hírességekről, akik parfümreklámokban is szerepeltek. A dolgotok természetesen nem más, mint kitalálni, hogy ki szerepel a képeken, és beírni a rafflecopter dobozba a nevét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
a Rafflecopter giveaway