Miért: Tetszett az első rész.
Tartalom: A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek
nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc
ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál
jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz
valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy
tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a
palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába
keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el.
Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a
kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják,
hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy
Americának lehetősége nyílik választani…(GABO)
Vélemény: Sajnos azt kell mondanom, hogy amennyire szerettem az első részt, már-már olyannyira nem tudtam elviselni az Elitet. Azt sem tartom teljesen kizártnak, hogy alighanem ez lehet a legrosszabul sikerült rész ebben a szériában. Nos, akkor lássuk, miért.
A romantika elképesztően rossz. Vontatott, unalmas, és szerintem több szempontból is indokolatlan. Míg a szerelmi háromszöget, ami Aspen, America és Maxon között kirajzolódott, a Párválasztóban nem tartottam rossznak, itt leginkább az idegeimre ment. Amit America művel ezzel a két fiúval, számomra egyszerűen elképesztő. Olyan, mint egy napraforgó, ahhoz fordul, aki éppen szép dolgokat sugdos a fülébe, vagy éppen ellenállhatatlanul csókolja - bár nem számoltam, de szerintem ebben a részben tagadhatatlanul Aspen vitte a prímet ebből a szempontból -. A lány állandóan, és meglepően sokat szenved a herceg miatt, mivel az szemmel láthatóan elunta, hogy az Ötös Kiválasztott csak gondolkodik azon, hogy akar-e hercegné lenni. Esküszöm, a regény több, mint felében ezen agonizál, és attól függően, hogy épp melyik szerelme tartózkodik mellette, változik meg a döntése. Mindennek ellenére, azt hiszi magáról, hogy már megnyerte a versenyt. Én ezen lepődtem meg a legjobban, egyébként. Többször is kiveri a hisztit amiatt, hogy a herceg a többi lánnyal is romantikusan viselkedik - mivel. éppen ez a dolga -, de, ha neki ehhez nincs kedve, az rendben van.A legtöbb esetben értelmetlenebbnél-értelmetlenebb veszekedéseket folytat Maxonnal, bár kétségtelen, hogy egy ponton maximálisan egyetértettem a főszereplőnkkel... És ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült teljes egészében megutálnom a mi hőn szeretett trónörökösünket.
Vele leginkább az volt a bajom, hogy egész idő alatt úgy viselkedett, mint egy marionett-bábu, amit az édesapja igen rövid drótkötélen rángat. Nagyon ritkán sikerül csak kijátszania a férfit, és amikor igen, akkor sem olyan mértékben, mint kellene. Noha nem szívlelem Clarksont, többször is elgondolkoztam rajta, hogy ha vajon ennyire határozatlan, és könnyen befolyásolható gyermekem lenne, vajon a korona közelébe engedném-e... Legnagyobb valószínűleg nem. Mintha sorozatban rossz döntéseket hozott volna.
A feszültséget egyébként rendkívül jól adja vissza Cass, igen érzékletesen ír le bizonyos dolgokat, még akkor is, ha egyes elemeitől én személy szerint a falat kapartam. Ugyanakkor nagyon tetszett, hogy ez a regény már a legkevésbé sem "ártatlan". Igenis, vannak benne véresebb és izgalmasabb jelenetek egyaránt, végre valahára megjelenik az intrika is a palota falai között, hiszen hat olyan lány versenyez egymással, akik bizonyos szempontból semmitől sem riadnak vissza a győzelem érdekében. Erre talán Celeste a legjob példa, aki, bár tagadhatatlanul az egyik legutálatosabb szereplő a könyvben, mégis, ő legalább őszintén játszik. Nem rejti véka alá, hogy számára ez az egész a korona elnyeréséről, és nem az igaz szerelem megtalálásáról szól, s, még, ha emiatt nem is kedveli meg az ember, legalább pontosan megérti, miért olyan, amilyen.
Tagadhatatlan, hogy a világfelépítés kezd egyre komplexebbé válni, például egyre többet tudhatunk meg a lázadókról, aminek én kifejezetten örültem, akárcsak annak, hogy Illéa megalakulásával kapcsolatban is kiderült néhány dolog... Bízom benne, hogy ezzel az Igaziban is foglalkozik majd az írónő.
A remek kezdés után komoly mélyrepülést jelentett ez a regény, bízom benne, hogy a folytatás hozza a Párválasztó színvonalát, a történet és a karakterek terén egyaránt. A romantika elképesztően rossz. Vontatott, unalmas, és szerintem több szempontból is indokolatlan. Míg a szerelmi háromszöget, ami Aspen, America és Maxon között kirajzolódott, a Párválasztóban nem tartottam rossznak, itt leginkább az idegeimre ment. Amit America művel ezzel a két fiúval, számomra egyszerűen elképesztő. Olyan, mint egy napraforgó, ahhoz fordul, aki éppen szép dolgokat sugdos a fülébe, vagy éppen ellenállhatatlanul csókolja - bár nem számoltam, de szerintem ebben a részben tagadhatatlanul Aspen vitte a prímet ebből a szempontból -. A lány állandóan, és meglepően sokat szenved a herceg miatt, mivel az szemmel láthatóan elunta, hogy az Ötös Kiválasztott csak gondolkodik azon, hogy akar-e hercegné lenni. Esküszöm, a regény több, mint felében ezen agonizál, és attól függően, hogy épp melyik szerelme tartózkodik mellette, változik meg a döntése. Mindennek ellenére, azt hiszi magáról, hogy már megnyerte a versenyt. Én ezen lepődtem meg a legjobban, egyébként. Többször is kiveri a hisztit amiatt, hogy a herceg a többi lánnyal is romantikusan viselkedik - mivel. éppen ez a dolga -, de, ha neki ehhez nincs kedve, az rendben van.A legtöbb esetben értelmetlenebbnél-értelmetlenebb veszekedéseket folytat Maxonnal, bár kétségtelen, hogy egy ponton maximálisan egyetértettem a főszereplőnkkel... És ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült teljes egészében megutálnom a mi hőn szeretett trónörökösünket.
Vele leginkább az volt a bajom, hogy egész idő alatt úgy viselkedett, mint egy marionett-bábu, amit az édesapja igen rövid drótkötélen rángat. Nagyon ritkán sikerül csak kijátszania a férfit, és amikor igen, akkor sem olyan mértékben, mint kellene. Noha nem szívlelem Clarksont, többször is elgondolkoztam rajta, hogy ha vajon ennyire határozatlan, és könnyen befolyásolható gyermekem lenne, vajon a korona közelébe engedném-e... Legnagyobb valószínűleg nem. Mintha sorozatban rossz döntéseket hozott volna.
A feszültséget egyébként rendkívül jól adja vissza Cass, igen érzékletesen ír le bizonyos dolgokat, még akkor is, ha egyes elemeitől én személy szerint a falat kapartam. Ugyanakkor nagyon tetszett, hogy ez a regény már a legkevésbé sem "ártatlan". Igenis, vannak benne véresebb és izgalmasabb jelenetek egyaránt, végre valahára megjelenik az intrika is a palota falai között, hiszen hat olyan lány versenyez egymással, akik bizonyos szempontból semmitől sem riadnak vissza a győzelem érdekében. Erre talán Celeste a legjob példa, aki, bár tagadhatatlanul az egyik legutálatosabb szereplő a könyvben, mégis, ő legalább őszintén játszik. Nem rejti véka alá, hogy számára ez az egész a korona elnyeréséről, és nem az igaz szerelem megtalálásáról szól, s, még, ha emiatt nem is kedveli meg az ember, legalább pontosan megérti, miért olyan, amilyen.
Tagadhatatlan, hogy a világfelépítés kezd egyre komplexebbé válni, például egyre többet tudhatunk meg a lázadókról, aminek én kifejezetten örültem, akárcsak annak, hogy Illéa megalakulásával kapcsolatban is kiderült néhány dolog... Bízom benne, hogy ezzel az Igaziban is foglalkozik majd az írónő.
Kedvenc karakter(ek): Marlee, Carter
Gyűlölt karakter(ek): Maxon, Celeste
Pont: 5/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Gázsity Mila
Kiadta: GABO Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: 356
Sorozat: The Selection (#2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése