2016. május 31., kedd

Blogturné #167 - Jamie McGurie: Varázslatos szerelem

Miért: Sorozatzáró kötet.

Tartalom: Légy óvatos azzal, mit is kívánsz! Lehet, hogy minden valóra válik…

Most, hogy Erin megtudta az igazságot a lányokról, akik kiközösítették, és a fiúról, akit szeret, úgy érzi, az érettségi előtti idő egyre gyorsabban fogy. Amíg egykor még a nyári szünet előtti napokat számolták vissza, most már ténylegesen az utolsó napjaikat töltik Blackwellben. Szülei, Sam és Julianne attól félnek, hogy most, hogy végre megtalálták Erint, mégis el kell engedniük őt, a feszültség pedig csak egyre nő azóta, hogy Erin rájött, ki is ő valójában.

Weston egyre rosszabbul érzi magát, ahogyan telnek a nyári napok, hiszen a lány, akit gyerekkora óta szeret, más főiskolára megy, mint ő. A legnagyobb félelme, hogy ez azt jelenti, elválnak útjaik. Miközben próbálja a legjobbat kihozni a maradék időből, és elérni, hogy minden maradandó emlékük legyen, folyamatosan kétségek között őrlődik. Rájön, hogy a remény olyan, mint a folyós homok: minél jobban szenved ő, annál gyorsabban süllyed Erin. (Maxim)


Vélemény: Szerintem a legkevésbé sem volt szükség erre a harmadik részre. Nem azért, mert annyira katasztrofális lett volna - az elődeihez képest -, hanem azért, mert számomra teljesen tönkretette az olvasást az egyik szereplője, annyira lehetetlenül és kiállhatatlanul viselkedett.
Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de végképp sikerült megutálnom Weston-t. Az egész könyvben mást sem csinál, mint indokolatlanul, teljesen feleslegesen hisztizik. Olyan, mint egy hisztis kislány, aki csak magára tud gondolni. Esküszöm, mást se hallunk tőle, csak azt, hogy panaszkodik, és mániákusan próbálja ráerőltetni Easter-re az akaratát, aki viszont - hála az égnek -, nem akar kötélnek állni. Bár eddig nem voltam ettől a lánytól elájulva, ezzel a lépésével sikerült belopnia magát a szívembe. Jó volt végre egy olyan főszereplőt látni, aki nem rendeli alá magát álmai pasijának, és nem fut utána, mintha kötelező volna... Ha még emlékeztek az előző részben történt naplós-incidensre, akkor talán eszetekbe juthat, hogy ez nem véletlen. Hiába a Varázslatos szerelem meglepően erős nyitójelenete, ettől még Erin-ben ott van a tüske a történtek miatt, ami nem is csoda. Ahogyan az sem, hogy a Weston-nal való kapcsolata, egyre inkább ellaposodik. A végén már nem szól semmi másról, csak a folyamatos szóváltásokról, amikor a fiú erőszakosan próbál nyomulni, és hangoztatni a saját érdekeit, miközben szerencsétlen lánynak lenne ezer meg egy jobb dolga is, például az egyetemi felvételire koncentrálni. 
És, ha mindez nem lenne elég, azért még mindig ott vannak a vérszerinti szülei, akik a szívüket-lelküket kiteszik érte, na meg persze Gina is, aki, ha tetszik, ha nem, mégis csak tizenhét éven keresztül nevelte Easter-t - igaz, a lehető legrosszabb módon, ezt elismerem -, és számomra meglepő módon, éppen őhozzá kapcsolódik az egész sorozat egyik csúcspontja, és nem negatív értelemben. Egy egészen új oldalát ismerhetjük meg Gina Easter-nek, és higgyétek el, miatta adott esetben érdemes elolvasni a könyvet, mondom ezt úgy, hogy nem szerepel túl sokat.
Visszatérve Weston-ra: fogalmam sincs, milyen elven gondolja úgy a könyvben, hogy csak neki lehet igaza. Egyszerűen értetlenül állok a viselkedése előtt, mindazok után, hogy mennyi fájdalmat okozott a lánynak, még képes lenne foggal-körömmel magához láncolni, mondván, szereti. Ha engem kérdeztek, ez a fajta viselkedés már rég nem szerelem, csak beteges megszállottság, és kész. Különösen jó bizonyítéka ennek a regény vége. Weston nem azért "sikeres", mert követendő lenne a viselkedése, hanem mert addig megy előre, amíg az nem történik, amit ő akar. 
Alapvetően én azt mondanám, hogy toronymagasan jobb ez a rész, mint az első kettő együttvéve - amik, véleményem szerint egyáltalán nem ütötték meg azt a szintet, amit McGuire-től megszokhattunk, és el is várhatunk -, ugyanakkor Weston jelenetei annyira lerontják a könyv hangulatát, hogy sajnos, nem tudok rá több pontot adni, mint a korábbiakra. 

Kedvenc karakter(ek): Easter
Gyűlölt karakter(ek): Weston
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Béresi Csilla
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 216
Sorozat: Happenstance (#3)


Résztvevő blogok listája:

05.31 CBooks
06.01 MFKata gondolatai
06.02 Deszy könyvajánlója
06.03 Insane Life
06.04 Kelly & Lupi olvas
06.05 Dreamworld

Nyereményjáték:

Erin és Weston immár főiskolára mennek, mostani játékban ehhez kapcsolódó feladatotok lesz,
méghozzá címer alapján kitalálni melyik amerikai felsőoktatási intézmény emblémáját látjátok. Mivel ez nem egy könnyű feladat, segítségül láthatjátok nevének első betűjét és az alapításának éve alapján könnyebb beazonosítani őket.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk. 

2016. május 28., szombat

Blogturné #166 - Jennifer L. Armentrout: Légy mellettem

Miért: Jennifer L. Armentrout.


Tartalom: Teresa Hamilton hihetetlenül kemény éven van túl: halálosan beleszeretett a bátyja legjobb barátjába, aki viszont az első, csodálatos, bódító, életmegváltó csók óta egy árva szót sem szólt hozzá; sikerült véget vetnie egy rettenetesen rossz kapcsolatnak; most pedig olyan sérüléssel küzd, ami talán a táncosi karrierje végét jelenti. Ideje hát, hogy elővegye a B-tervet – főiskolára megy. Reméli, hogy itt majd sikerül meggyőznie Jase-t, hogy ami köztük van, őszinte szerelem.

Jase Winstead súlyos titkot hordoz magában, amiről soha, senkinek nem beszélne – különösen nem a legjobb barátja lenyűgözően szép húgának. Még életében senki nem csókolta meg olyan szenvedélyesen, mint Teresa, de nem hagyhatja, hogy ez a kötelezettségei útjába álljon. A legkevésbé arra van most ideje, hogy tartós kapcsolatba bonyolódjon, de közben képtelen kiverni a fejéből a lányt. Minél többször sodorja őket egymás mellé a sors, annál kevésbé tagadhatják egymás iránt érzett érzelmeiket. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Nem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani bármelyik Jennifer L. Armentrout könyvre, de eddig ez tetszett a legkevésbé azok közül, amiket volt szerencsém olvasni tőle. Akármennyire is imádom az írónőt, Teresa és Jase története nem tudta belopni magát a szívembe. 
Ez részben köszönhető a magyar fordításnak, ami szerintem szokatlanul igénytelen lett, de lehet, hogy csak én voltam rossz passzban, azért éreztem annak, ezt nem tudom, bár mástól is hallottam hasonló véleményt, így aztán lehet benne valami. 
Viszont, ami miatt leginkább nem vagyok kibékülve a sztorival, az Teresa. Ez a lány úgy káromkodik, mint a kocsis, el nem tudom nektek mondani hány baszd meg van a könyvben, de mondjuk úgy, hogy már nekem is feltűnt, pedig lány létemre én is elég sokat szoktam káromkodni - tudom-tudom, nem szép dolog, de sajnos megesik az ilyesmi -. És félreértés ne essék, nekem nem azzal van a bajom, hogy Tess szentségel, hanem azzal, hogy egészen egyszerűen szerintem nem illett a karakteréhez. Mert attól még, hogy Cam húga, az nem jelenti azt, hogy nyugodtan lehet anyázni, mert szerintem az ő esetében ez kimondottan karakteridegen, és engem eléggé zavart is. 
A másik dolog pedig a tánc. Az első részből tudjuk, hogy Teresa-nak megsérült a térde, ezért nem táncolhat. Ez még így rendben is van, csakhogy szerintem, ha valakinek annyira a balett volt az élete, mint a főszereplőnknek, akkor sokkal többször kellett volna, hogy szóba kerüljön, vagy felmerüljön a lány gondolatai között. Ehhez képest, jó, ha ez úgy háromszor meg lett említve a több, mint ötszáz oldalas könyvben, ami lássuk be, nem valami sok. És a kritikámnak ezen a pontján kezdek rájönni, hogy én tettem túl magasra az elvárásaimat Armentrout könyveivel szemben... De ettől még sajnos nem hiszem, hogy megváltozna a véleményem. 
Jase szerintem egészen jól sikerült karakter, bár meglepően nagy drámakirálynő. Ő az, aki a leginkább problémázik mindenen - összejöjjön-e Tess-szel, vagy sem, aztán meg hirtelen teljesen féltékeny lesz -, de mégis, van benne valami nagyon szerethető. Igaz, a kapcsolata a lánnyal leginkább olyan, mint egy hullámvasút, egyszer nagyon fent, egyszer meg nagyon lent van. Hol imádják egymást, hol komoly veszekedéseket folytatnak, amivel őszinte leszek, sokszor nem tudtam mit kezdeni, mert teljesen indokolatlannak éreztem Jase ellenállását, miközben máskor meg úgy fut Teresa után, mintha kötelező lenne... Kissé furcsa az egész, de lehet, hogy csak én vagyok rosszul bekötve. 
Ugyanakkor azt is meg kell említenem, hogy a könyvben van egy kimondottan erős csavar, ami Tess lakótársához, Debbi-hez köthető. Higgyétek el, az ő szála tartogatja az egész történet legnagyobb csavarját, ami engem igencsak meglepett, mivel a legkevésbé sem számítottam rá. Persze Cam és Avery is fel-felbukkannak a könyvben, de az ő szerepük szerintem annyira nem jelentős - kivéve Cam indokolatlan kiakadásait, amikért néha megérdemelt volna egy nagy taslit. 
Armentrout rajongóknak szerintem kötelező darab, de sajnos, nem hibátlan alkotás. Jó a romantika, csak kicsit kapkodós, de ettől még abszolút elfogadható, ha valaki szereti a macska-egér játékot. 

Kedvenc karakter(ek): Cam, Avery, Debbie, Jase
Gyűlölt karakter(ek): Erik
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Császár László,
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 528
Sorozat: Wait for You (#2)


Résztvevő blogok listája:

05.22. - Angelika blogja
05.24. - Insane Life
05.26. - Kristina blogja
05.28. - CBooks
05.30. - Media Addict

Nyereményjáték:

Vajon a rövid karakterleírás alapján kitaláljátok-e, mely Jennifer L. Armentrout teremtette karakterre gondoltunk? Megfejtésként a szereplő és a sorozat címét várjuk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A mai karakter: Két fiútestvérem van, hármasikrek vagyunk, én lány lettem. Sötét, derékig érő hajam van és legjobb barátnőmet Katynek hívják.

2016. május 27., péntek

Blogturné #165 - David Levithan: Egy újabb nap

Miért: David Levithan.

Tartalom: Minden nap ugyanolyan Rhiannonnak. Már elfogadta az életét, meggyőzte magát: megérdemli távolságtartó, temperamentumos pasiját, Justint, és még bizonyos útmutatásokat is írt magának: Ne számíts túl sokra. Kerüld el a feldühítését. Sose add fel a reményeidet.

Mindez addig a bizonyos reggelig működött is, amikor minden megváltozott. Úgy tűnt, Justin végre meglátja őt, és ez volt az első alkalom, hogy igazán vele akart lenni, így hát eltöltöttek együtt egy tökéletes, csodás napot, amiből Justin másnap reggel egy percre sem emlékszik. Rhiannon összezavarodik, mindent kérdőre von, és mindezek felett kétségbeesetten vágyik egy újabb csodás napra. Nem sokkal később egy idegen megszólítja, és elmondja neki, hogy az a Justin, akivel azt a napot eltöltötte, aki elérte, hogy igazi, életteli embernek érezze magát, az a valaki nem is Justin volt.  (Maxim)

Vélemény: Az az igazság, hogy kicsit csalódott vagyok. Na nem azért, mert David Levithan ne hozta volna a tőle megszokott, igen magas színvonalat ebben a könyvében, hanem azért, mert én nem egy fordított szemszögben íródott történetet, hanem a valódi folytatást vártam volna, amiről már volt szó korábban, hogy egyszer érkezni fog - egyelőre úgy tűnik, ez 2017-ben lesz esedékes -.
Éppen emiatt, nem igazán tudom, miről is írhatnék nektek az Egy újabb nappal kapcsolatban, hiszen ugyanazt az eseménysort láthatjuk, mint a Nap nap után esetében. 
Itt is megállapítottam magamban, hogy Justin egészen egyszerűen egy selejt. Már az előző kötetben sem szerettem, de itt se nyerte el a tetszésemet... S nem is igazán értem, Rhiannon mit láthatott benne, amíg meg nem ismerte A-t azon a bizonyos emlékezetes napon, és megtapasztalhatta azt, amit a pasijától egyébként sosem kapott meg, ez pedig a valódi - és tegyük hozzá, teljesen önzetlen - szeretet. Hiszen A-nak nincs rá különösebb oka, hogy beleszeressen, mégis, meglát valamit a lányban, aminek hatására akkor sem tudja őt elengedni, és megfeledkezni róla, amikor már új testben ébred. 
Azt hiszem, én egyetlen egy dolgot tudnék kiemelni, ez pedig ugyanannak a történetnek a kétféle tanulsága: mit tanul az A-val való kapcsolatából Rhiannon, és mit A, ugyanis a kettő nem feltétlen fedi egymást.
A azzal szembesül a saját könyvében, hogy ha az ember megtalálja a jobbik felét, mondjuk így, akkor megszűnik a lehetetlen fogalma. Gondoljunk csak bele, hiszen az e-mailezés révén akkor is tarthatja a kapcsolatot a lánnyal, amikor már fizikai valójában nem lehet vele.  Igaz, meglehetősen rögös az út, ami elvezeti őt addig, hogy meg tudja értetni a helyzetét a lánnyal, akinek, lássuk be, elég nehéz lehet megemészteni, hogy időről-időre, más-más testbe bújva, de A újra és újra felbukkan az életében. 
És itt jön be a képbe Rhiannon tanulsága: egyrészt el kell fogadnia az elfogadhatatlant, a felfoghatatlant. Ugyanakkor pedig elhinnie, hogy A valóban szereti őt, függetlenül attól, hogy épp férfi, vagy női testben van éppen, hiszen nem a fizikai való táplál érzelmeket a főhősnőnk iránt, hanem a lélek, ha mondhatjuk így... Én legalábbis most is úgy értelmeztem ezt a könyvben, mint korábban: A egy lélek, akit valamiért arra kárhoztattak, hogy sohase lehessen igazi otthona, hiszen minden nap mások veszik körül. Ám ő egészen leleményes módon képes rá, hogy kijátssza ezt a rendszert, így maradva kapcsolatban Rhianon-nal. Másrészt neki is meg kell tanulnia szeretnie A-t, nem számít, milyen külső mögé bújva látja viszont éppen, hiszen A maga sosem változik, csak a körvonal. De nem a megjelenése számít, hanem a jelenléte. Az a hatás, amit kivált a lányból, aki ezért hajlandó változni - igaz, szerintem ez nem annyira látványos, mint lehetne -. 
Levithan stílusa továbbra is nagyon jó, remekül tudja átadni az érzelmeket, de őszinte leszek, én sokkal jobban szeretem, amikor férfi szemszögből ír, mert az ő tollából Rhiannon nézőpontja, bár hiteles, mégis csak érezhető rajta, hogy egy író, s nem egy írónő tollából született. Talán ezt a sorozatot is megírhatta volna valamelyik írónővel közösen, nem is tudom. Mindenesetre, ez semmit nem von le a könyv minőségéből, ugyanolyan szerethető, mint a Nap nap után. Én pedig alig várom a valódi folytatást! 

Kedvenc karakter(ek): A, Rhiannon
Gyűlölt karakter(ek): Justin
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Vince Judit Andrea
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 316
Sorozat: Every Day (#2)


Résztvevő blogok listája:

05/27 CBooks
06/02 Dreamworld

Nyereményjáték:

Rhiannon és A egyáltalán nem tekinthető hétköznapi párosnak. Mint azonban azt már sok-sok történetből megtanulhattuk, a szerelem nem ismer korlátokat. A mostani nyereményjátékban hasonlóan különleges párokat keresünk. Azok között, akik a megfelelő párosok nevét írják a Rafflecopter dobozba, kisorsolunk három példányt David Levithan: Egy másik nap könyvéből.



Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


A mai páros: A félig koreai fiú, és a kissé duci, vörös hajú lány története az iskolabuszon veszi kezdetét, egy képregénnyel. Történetük a nyolcvanas évek Amerikájába kalauzol el minket, amikor mindent áthatottak a képregényes szuperhősök, a rasszista humor és a zene. Két ellentétes világ, ami mégis jól kiegészíti egymást. 

2016. május 18., szerda

Blogturné #164 - James Frey - Nils Johnson-Shelton: Sky Key

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Két kulcs és kilenc játékos maradt.

New York. Aisling Kopp elhatározza, hogy kiszáll, és véget vet a gyilkos játéknak. Mielőtt azonban döntő lépésre szánhatná el magát, a CIA közbelép. Mint kiderül, tudnak az Endgame-ről, és feltett szándékuk, hogy hasznot húzzanak belőle…

Etiópia. Hilal ibn Isa al-Salt épphogy túlélte az első menetet. Az Akszúmi törzsnek azonban titkos tudás van a birtokában, amely megállíthatja az idegen lényeket, a halálos Endgame játékmestereit…

London. Sarah Alopay találta meg az első kulcsot. Jagóval a győztes oldalon állnak. De Sarah démonai ugrásra készek, már nem szállhat ki, vagy győz, vagy végleg elbukik…
Kilencen maradtak játékban. Ki a következő áldozat?
Olvasd el a könyvet.
Kövesd a nyomokat.
Oldd meg a rejtélyt.
Csak egy maradhat.
Amit a kezedben tartasz, az nem csak egy könyv.
Te magad vagy a főszereplő, és ha jól teszed a dolgod, akár a győztes is lehetsz.
A sorsunk a te kezedben van.
James Frey és Nils Johnson-Shelton Endgame-regényei több mint negyven országban tartják lázban az olvasókat. Nagyszabású multiplatform játék társul hozzájuk, és a történet filmváltozata is készül! (Libri)



Vélemény: Sokkal, de sokkal jobban tetszett ez a rész, mint az első. Szinte azonnal sikerült berántania, és megszerettetnie magát velem, pedig, ha belegondolok, ez a kötet ezerszer sötétebb hangvételű, mint az elődje. Érezhetően folytatása a korábbinak, rengeteg visszautalás van benne az eseményekre, főleg Stonhenge-re, ami vitathatatlanul az Endgame csúcspontja volt. 
Saraht és Jagot ha lehet, még jobban a szívembe zártam, rengeteg izgalmas részük volt, de azért azt muszáj vagyok bevallani, hogy egyszerűen nem tudok mit kezdeni a kettejük közötti romantikus szállal, én még mindig felesleges beleerőltetésnek érzem, főleg, hogy a lány az ideje igen jelentős hányadában azon kesereg, hogy megölte az előző szerelmét, Christophert. Ez érezhetően megtörte a karakterét, és a fiúnak nem sok választása van, minthogy ott áll mellette, és vár. Persze, ez így szép meg jó, csakhogy, közben a világ meg gyakorlatilag kezd összeomlani körülöttük. 
És ha már világvége-várás: el sem tudom hinni, hogy csak a Stonhenge keltette fel igazán az emberek figyelmét, és kezdenek el foglalkozni az egyre furcsább, megmagyarázhatatlan eseményekkel. Most nem azért, de az égből lezuhanó meteoritok nem voltak elég furcsák a Toborzásban? Nem vagyok egy vezető politikus, de szerintem ez igenis fel kellett, hogy keltse a kormányok érdeklődését. De ettől még kifejezetten érdekes volt látni, ahogyan erre az emberiség végül is reagál. Lesz egy ilyen nagyon izgalmas üldözős beütése a történetnek, ami szerintem kifejezetten jól működik. Mert innentől kezdve a Játékosok nem csak egymást kergetik földrészeken át, hanem bizony őket is kergetik a hétköznapi emberek, akik magyarázatot követelnek magukra, hogy tizen-huszonéves gyerekek miatt miért halnak meg sorra a környezetükben tartózkodók. Ez a szál leginkább Sarah-ék, Aislin, illetve An Liu esetében van jelen, és. bár nem így terveztem, de muszáj kiemelnem An-t. Még mindig herótom van tőle. 
Esküszöm, ő a legparásabb karakter az egész szériában, ami elég komoly teljesítmény, ha belegondolok, hogy közben ott van egy másik fiú - akinek a nevét két kötet alatt sem bírtam megjegyezni, mert mindig összekeverem egy hasonló nevű Játékossal -, akiből gyakorlatilag - és ez nem spoiler, mert a regény elején kiderül - egy Terminátort csinálnak. Engem mondjuk Edward Elrickre emlékeztet a leginkább, a Full Metal Alchemist című mangából/animéből - aki még nem találkozott vele, nézzen utána egészen bátran, higgyétek el, megéri! -, csak nem éppen a kedves fajtára. De még így is An Liu viszi a prímet. Nekem minden egyes alkalommal görcsbe rándult a gyomrom, amikor megláttam, hogy az ő szemszöge következik. Érdekes a szál, amin végigmegy, és a Csijokóhoz fűződő érzelmei, ahogy megpróbálja az elhunyt Játékos szellemét megőrizni, egész szép... De a srác akkor is baromi ijesztő. 
Egyébként én már az első részben kitaláltam, hogy mi is az az Ég Kulcsa, ha valaki figyelmesen olvasta az első részt, szerintem hozzám hasonlóan, hamar rájöhetett. Nem volt rossz húzás az írók részéről, bár nekem az volt az érzésem, hogy igencsak a földtől elrugaszkodott, és kissé beteges ötlet volt. Talán éppen ezért tetszett, nem is tudom. 
Még egy dolog: a rajzok. Az előző részhez képest, egyszerűen gyönyörűek az illusztrációk, bár bevallom, én magam nem nagyon tudtam értelmezni őket - és meg sem próbáltam - viszont van pár, mangákra emlékeztető rajz, amit imádtam. Nagyon jól állt a könyvnek ez a stílus, remélem, a sorozat lezáró részében is lesz belőlük néhány darab, mert szívesen gyönyörködnék még bennük. 
Engem lepett meg a legjobban, hogy az első rész okozta csalódás után mennyire magával tudott ragadni a Sky Key. Szóval, ha valakinek nem jött be a Toborzás, akkor is megéri adni egy esélyt a folytatásnak, mert utcahosszokat ver az előzményére. Sokkal összeszedetebb és érthetőbb a cselekmény, bár így is vannak részei, amik kicsit ilyen fonalat elvesztősek, hogy nehéz  vele lépést tartani, de idővel összeáll a kép, megígérem. 

 Kedvenc karakter(ek): Jago, Sarah
Gyűlölt karakter(ek): An Liu
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Nagy Gergely
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 560
Sorozat: Endgame (#2)


Résztvevő blogok listája:

Május 12 - Zakkant olvas
Május 16 - Kelly Lupi olvas
Május 18 - CBooks
Május 20 - Dreamworld

Nyereményjáték:


A Végjátékban játszó Játékosok rendkívül okosak, és jártasak abban, hogy megtalálják egymást. Most téged is arra buzdítunk, hogy vedd elő a térképedet, és segíts megtalálni néhány helyszínt, aminek köze van a könyvek helyszíneihez.
Minden blogon találsz koordinátákat, és egy képet a helyről. A koordináták és a kép segítségével kell megtalálnod, hogy melyik várost / vagy éppen helyszínt rejtettük el. Ha rájössz, és beírod a Rafflecopter dobozba a konkrét helyszínek pontos nevét, akkor a turné végén megnyerheted a 3 könyv egyikét. Játékra fel!


é. sz. 34° 16′, k. h. 108° 54′

2016. május 13., péntek

Blogturné #163 - Julie Cross: Förgeteg

Miért: Az egyik kedvenc YA-sorozatom.

Tartalom: 2009-et írunk. A tizenkilenc éves Jackson Meyer átlagos srác: egyetemre jár, barátnője van… És képes rá, hogy időutazást tegyen. De nem úgy, ahogy a filmekben látjuk – az ugrásai után semmi sem változik a jelenben, mindez csak ártatlan szórakozás. Egészen addig, amíg egy napon idegenek nem támadnak rá és a barátnőjére, Hollyra, aminek az a vége, hogy a Jacksonnal folytatott küzdelem után lelövik Hollyt. Jackson rémületében véletlenül visszaugrik az időben két évet. 2007-ben találja magát, de ez az időugrása különbözik a korábbiaktól. Ezúttal 2007-ben ragad, nem képes ismét a jövőbe jutni.

Jackson mindenáron szeretné megmenteni Hollyt, de nem tud visszatérni a saját életidejébe (a hazai bázisába), ezért amit csak lehet, igyekszik megtudni a képességéről. Eközben életében – ismét – először találkozik Hollyval. Az ugrásai alkalmával szerzett ismeretek alapján idővel rájön, hogy amit a családjáról, a hátteréről tud, az mind csak látszat.

Csakhogy hamarosan keresni kezdik a múltban a férfiak, akik 2009-ben lelőtték Hollyt. Ők az Idő Ellenségei, és semmi sem szab gátat abbéli törekvésüknek, hogy visszavigyék – vagy megöljék – ezt a különleges képességekkel rendelkező fiatal időutazót. Jackson összerakja az apjáról, az Idő Ellenségeiről és a magáról begyűjtött darabokat, és el kell döntenie, mennyire elszánt abban, hogy megmentse Hollyt. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Nem nagyon emlékszem, hogy valaha ezzel kezdtem volna bármelyik kritikámat, de úgy érzem, ezt most egyszerűen muszáj kiadnom magamból: elmondhatatlanul utálom ezt a borítót. Egyszerűen rossz ránézni, annyira igénytelen, és legalább ennyire nem tükrözi azt, amiről valójában ez a regény szól, s ez az egyik legnagyobb szívfájdalmam. Tudom, hogy az emberek nagy többsége a borító alapján választ könyvet, és bevallom, ha ez a kötet jönne velem szemben a könyvesboltban, úgy, hogy még nem olvastam eredeti nyelven, vagy nem hallottam róla túl sok jót, én se venném meg, sőt. Én viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már az egész trilógián átrágtam magam az évek folyamán, éppen ezért tudom, hogy valójában Julie Cross egy nagyszerű könyvet, sőt, sorozatot alkotott, ami képes szórakoztatni az olvasóit, mégis... Félek, hogy a Tempest nem fogja megkapni azt a figyelmet, amit megérdemel, mert egyszerűen rossz ránézni. Hiába tudom, mennyire jó a belseje, riasztó, ahogyan kinéz. Alapvetően nem vagyok a tervezett borítók ellen, példának okáért az egyik kedvencem a WOW Kiadótól a Lélekvesztők borítója, pedig az sem feltétlen illik a könyv tartalmához, mégis megragadja annak hangulatát, és a maga módján igenis szép. Ez viszont... Förtelmes. Sajnálom, de ez van. 
Most, hogy mindezt leírtam, meg kellene titeket győznöm arról, hogy mindennek ellenére ez egy rohadt jó könyv, igaz? Nos, én azt kell mondjam, tényleg az. Az alapötletet már kezdettől imádtam. Ugyanis, itt lényegesen többről van szó, minthogy Jackson képes utazni az időben. Azáltal, hogy az őt és Hollyt ért támadás okozta sokk egy olyan helyzetet hoz létre, amely a fiú korábbi tapasztalataival szemben lehetőséget ad a változtatásra, nagyon jó. Egyébként ez az egész dolog nekem eleinte elég magas volt, és a mai napig nem vagyok biztos benne, hogy tökéletesen el tudnám-e magyarázni bárkinek, mi is történt valójában, hogyan is függnek össze egymással a különböző ugrások, meg ilyenek, de ennek az az oka, hogy számomra a Förgeteg nem erről szól. Hanem Jacksonról és Adam-ről.
Viszonylag ritkán alkotok a fejemben LMBT-álompárt, de számomra ők ilyen szempontból tökéletesek. Imádom a kettejük közötti ellentétet: Jackson a tipikus, kissé művészlélek, de mégis laza srác, míg Adam az okos, kitartó és felfedezésekre vágyó szomszéd srác. Olyannyira odáig voltam értük, hogy annak idején még egy egyperces novellát is írtam Abstracelf-nek. Sajnos, a fanfic már nincs meg, pedig extraként szívesen belinkeltem volna nektek. 
Kettejük barátsága remekül működik, Adam valódi segítség a főszereplőnknek, legyen szó bármilyen idősíkról, vagy helyzetről. Nekem ez a könyv leginkább arról szól, ahogyan megpróbálják összerakni a történteket, és nem arról, hogy Jackson kétségbeesetten próbálni megmenteni Holly-t, aki legyen akármilyen cuki is, engem egyszerűen nem fogott meg ebben a részben. 
Mivel egy sorozatkezdő kötetről van szó, senki se lepődjön meg azon, ha eleinte minden kesze-kuszának tűnik, higgyétek el, Cross mindent összerak majd később, és ez az egész történet egy kerek egésszé fog válni a fejetekben. 
Szerethető, jó stílusa van, és annak ellenére, hogy nő írta, tényleg működik a férfi szemszög, nem válik nyálas, romantikus hősszerelmessé. Ez pedig szerintem egy igen nagy pozitívum egy olyan könyv esetében ami inkább a cselekményre, s nem az érzelmekre épít. 

Julie Cross és az eredeti borító férfi modellje, Mark Perrini még tavaly adott ki egy közös regényt, Halfway Perfect címmel, amely egy modell fiú és egy átlagos lány kapcsolatának alakulásáról szól. Persze ez így nagyon klisésen hangzik, elég, ha belegondolunk, hogy milyen volt például a Rocksztárt kaptam karácsonyra Marni Bates-től, vagy a Toplistás szerelem Anne Elliot-tól. Ami szerintem nagyon érdekessé teheti ezt a regényt - és ami miatt nagyon de nagyon kíváncsi vagyok rá, az az a tény, hogy Mark modellként dolgozik, éppen ezért egy hiteles és valós képet tud mutatni az olvasóinak arról, milyen így élni. Érdekel, vajon mennyire őszinte az általa narrált karakteren keresztül, avagy inkább próbál egy idealizált képet festeni erről az egész modellszakmáról.

Kedvenc karakter(ek): Jackson, Adam,
Gyűlölt karakter(ek): Mr. Meyer
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Lakatos Anna
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 424
Sorozat: Tempest (#1)


Résztvevő blogok listája:

05.13. - CBooks
05.15. - Bibliotheca Fummie
05.17. - Dreamworld
05.19. - Media Addict
05.21. - Deszy könyvajánlója

Nyereményjáték:

Az időutazás ősidők óta izgatja az emberek fantáziáját, nem kevés mozifilmet is láthattunk már a témában. A feladatotok annyi, hogy a mellékelt kép alapján azonosítsátok be a filmet, és a címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk küldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!

2016. május 8., vasárnap

Blogturné #162 - Abbi Glines: A sorsom

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Pagan Moore élete semmiben sem hasonlít egy átlagos diáklány mindennapjaihoz. Ugyanis lelkeket lát, és a pasija, Dank maga a Halál. Miután a lány megmentette szerelmét attól, hogy az örökkévalóságig a Pokolban ragadjon, azt hitte, a dolgok végre visszatérnek a normális kerékvágásba. De nagyot tévedett…

Egy napon a női szívek megdobbantója, az iskola jóképű hátvédje, Leif Montgomery eltűnik. Amíg a városban mindenki beleőrül az aggodalomba, Pagan egészen más miatt lesz egyre idegesebb. Nem ok nélkül aggódik, ugyanis rájön, hogy Leif nem egy átlagos tinédzser, még csak nem is ember. Neki nincsen lelke.
Leif sötét titka súlyos következményekkel jár Pagan és Dank számára. A lány lelkét ugyanis már születésekor megjelölték, pontosabban odaígérték Leifnek. Pagan lelkének megmentése nem lesz könnyű, de Dank bármire hajlandó szerelméért. Akár meg is tagadja a Mennyet azért, hogy vele maradhasson. Így, ha most a Pokol akar belőle egy darabot, az sem jelenthet problémát… (Maxim)

Vélemény: Az biztos, hogy a Sorsom valamekkora előrelépésnek számít a Végzetemhez képest, amit a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb tűrhetőnek lehetett nevezni, jó helyett. Hozzáteszem, a borító most is eléggé tragikusan fest - de lesz még olyan regényről szó ebben a hónapban, ahol ezt muszáj leszek szóvá tenni, mert bármennyire is szeretnék, nem tudok mellette elmenni kommentár nélkül -, de próbáljuk meg nem a borítója alapján megítélni a könyvet, és azalapján összefoglalni, hogyan is sikerült az Existence-trilógia második része.
Az biztos, hogy még mindig nem hibátlan, viszont érezhetően összeszedettebb, mint az elődje. Glines itt már azt az érzetet keltette bennem, hogy tudja, mit akar kihozni ebből az egészből, csak éppen a megvalósítással, mint olyannal, még vannak problémái. Itt is jellemzőek a logikai hibák - az abszolút kedvencem, hogy az első rész végén kiderül, Leif, akit Pagan mindvégig embernek hitt, nem is ember -, de talán már kisebb mértékben, mint az első részben.
A szerelmi háromszög, mint olyan, működik, bár szerintem bizonyos szempontból kicsit erőltetett. Ez az előre elrendezettség - amit a fülszövegben is olvashattok -, elég furcsa, hiszen ezalapján, Danknek be sem kellett volna kerülnie a képbe korábban, vagy én nem is tudom... De akkor is nagyon irreális az egész.
Apropó Pagan és Dank: a kapcsolatuk mintha erősödne a korábbiakhoz képest, annak ellenére, hogy Leif nyilván folyamatosan kavarja körülöttük az állóvizet, nehogy véletlenül is minden a legnagyobb rendben legyen. A romantikus részek végül is nem olyan rosszak, csak egyszerűen én kettejükkel külön-külön nem tudok mit kezdeni. Dank túlságosan jólelkű, ahhoz képest, hogy ő a Kaszás, ugyebár, Pagan pedig olyan, mintha nagyon nem akarna felnőni, és úgymond belerázódni a szerepébe.
Viszont, egy mellékszereplőt muszáj kiemelnem, ez pedig Gee. A Végzetemben nem szerettem kifejezetten, de itt sikerült megkedvelnem. A beszólásai szolgáltatják a történet humorforrását, amire egyébként nagy szükség van, mert anélkül az egész olyan lenne, mint egy siratóház. Mindig mindenkinek valami baja van, drámáznak, egyebek.Ez persze nem csoda, ettől megy előre a történet - hiszen mindenki unná, ha csak ülnének és beszélgetnének a semmiről egész idő alatt -, de néha olyan irreális sebességben haladnak előre az események, hogy én csak kapkodni tudtam a fejem, hogy az egyik pillanatban még itt vagyunk, a következőben ott, a harmadikban meg amott... Mondjuk nem kizárt, hogy másnak éppen ez a pörgés fog tetszeni. Bár régen olvastam az első részt, úgy emlékszem, ez a fajta hektikusság abban is benne volt, és már ott sem voltam tőle elájulva.
A sorozat rajongóinak - már amennyiben vannak - abszolút tudom ajánlani, mert tényleg haladás az előző kötethez képest, de ismétlem, ha valaki még nem találkozott Abbi Glines nevével, nehogy véletlenül ezzel a sorozatával kezdjen, mert rengeteget fog zuhanni a szemében az írónő. 

Kedvenc karakter(ek): Gee
Gyűlölt karakter(ek): Leif, Dank
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Zsófia
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 281
Sorozat: Existence (#2)


Résztvevő blogok listája: 


05.08. - CBooks
05.10. - Kelly
05.12. - Media-Addict.hu
05.14. - Dreamworld

Nyereményjáték:

A regény szerzője, Abbi Glines igazi sikergyáros, akinek már számos könyve jelent meg. A játék során a regényei eredeti, vagy magyar borítóiból találtok egy részletet. A rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be, hogy az adott kép melyik regényhez tartozik. A kiadó jóvoltából 3 könyvet sorsolunk!

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül tud postázni. A győztest e-mailben értesítjük, ha 72 órán belül nem válaszol a levélre, újra kell sorsolnunk.

2016. május 6., péntek

Blogturné #161 - Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens lobbi

Miért: LMBT.

Tartalom: Sokak szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.

Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…

Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes… (Libri)
Vélemény: Alighanem én vagyok az egyetlen, aki azzal kezdi a Simon és a Homo-sapiens lobbi értékelését, hogy utálta Simont. Ennek pedig - mielőtt még valaki elkezdene ujjal mutogatni rám -, hogy ennek a fiú meleg-léte az oka, mert nem így van. Az oka pedig az, ahogyan gondolkodik. Számomra nagyon furcsa, és egyben rendkívül érthetetlen, hogy a főszereplőnk mégis milyen alapon nézi le a heteró embereket maga körül. Rengeteg gonoszkodó megjegyzése van, amiket csak az generál, hogy X és Y heteró. Számomra ez nagyon fura volt ez a fajta hozzáállása, és az okára se nagyon tudtam rájönni. Lehet én gondolkodom rosszul, de szerintem ez teljesen érthetetlen és indokolatlan. Mármint, most őszintén, ennek mi értelme van? Főleg, hogy Simon inkább viselkedik úgy, mintha biszex lenne, ugyanis többször emlegeti azt, hogy milyen csajokkal járt korábban, meg ilyenek, miközben fiúkról nem sok szó esik... Legfeljebb Blue-ról ugyebár.  
Blue-t egyébként egészen megkedveltem. Érdekes volt az, ahogyan egyre jobban és jobban megnyílt Simon-nak, majd egy ponton a saját félelme kerül előtérbe, teljesen megérthető módon. Hiszen, ha belegondolunk, egy szokatlan kapcsolat alakul ki kettejük között: tudják, hogy esélyesen minden nap elmennek egymás mellett az iskola folyosóin, és mégsem tudják biztosan, ki is lehet a másik. Ez ad egy érdekes ízt és feszültséget a történetnek, de tény, hogy egy idő után túlságosan is repetitívvé válik, igaz, az email-váltásokat ettől függetlenül végig szórakoztató olvasni. Annál is inkább, mert sokakkal ellentétben nem sikerült kitalálnom, kit is rejt az álnév, így engem a történet ezen része abszolút meg tudott lepni, ami nekem nagyon tetszett. Persze lehet, hogy csak nem tudtam olvasni az apró jelekből - ezért mondjuk lehet, hogy nem ártana, ha egyszer újraolvasnám, hogy felfedezzem az utalásokat -, és mindenki másnak teljesen egyértelmű volt a dolog. :) 
A mellékszereplők terén én a főgonosznak beállított Martint emelném ki, hasonló okból, mint Smint. Egyrészt nem voltam oda érte, amit csinált, másrészt viszont egyszerűen furcsa és érthetetlen a motivációja elég sokáig. Nem mondom, utána sem voltam vele kibékülve, ez tény, de azért elviselhetőbbé vált a számomra. Ráadásul az, ahogyan ráakaszkodik Simonra, az kifejezetten irritáló. Legszívesebben arrébb rugdostam volna. 
Albertalli stílusa egyébként egész jó, de szerintem csak Simon szemszögéből bemutatva ez a történet nem lett elég ütős. Nekem váltott szemszögből lehet, picit jobban tetszett volna - olyan formában megírva, hogy Blue személyisége továbbra is titokban maradjon, persze -.Ez így biztos furcsán hangzik, de szerintem meg lehetett volna oldani. 
Összességében egyszeri kikapcsolódásnak jó, de nem szabad tőle sokat várni, mert nem biztos, hogy azt a színvonalat fogja hozni, amit adott esetben egy LMBT-regény esetében mondjuk várunk, hiszen a Simon és a HS esetében egyáltalán nem erről van szó.

Kedvenc karakter(ek): Bram
Gyűlölt karakter(erk): Martin, Simon
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Weisz Böbe
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 324
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:


04.24. - Angelika blogja
04.26. - Media Addict
04.28. - Deszy könyvajánlója
05.04. - Szembetűnő
05.06. - CBooks
05.08. - Dreamworld


Nyereményjáték:

Mostani játékunk egyben könyvajánlóként is szolgál, mivel minden állomáson egy-egy, magyar nyelven megjelent, LMBT témájú regény borítójának apró részletét találjátok. Ha ügyesen nyomoztok, akkor a turné végére nem csupán kilenc, olvasásra érdemes könyvet fedezhettek fel, hanem esélyetek nyílik megnyerni a Simon és a Homo sapiens-lobbi három példányának egyikét.

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.