Blogturné #209 - Deidre Riordan Hall: Sugar

Miért: Megtetszett a fülszövege. 

Tartalom: Én ​​vagyok az a kövér, félig Puerto Ricó-i, félig lengyel lány, aki úgy érzi, nem találja a helyét sem a saját bőrében, sem sehol máshol.

Sugar Legowski-Gracia nem volt mindig kövér, de tizenhét éves korára ez megváltozott. Ugyan nem annyira terebélyes, mint a mamája, aki hatalmas mérete miatt hónapok óta nem tudott kikelni az ágyból. Nem is annyira ormótlan, mint a bátyja, Görény, akibe több aljasság szorult, mint háj, és ez mindent elárul a természetéről. Sugar pont annyira túlsúlyos, hogy durva sértegetések céltáblája legyen, bármerre is jár: boltban, utcán vagy az iskolában.

Sugar találkozik Evennel – és nem Evannel, ahogy félig analfabéta apja helytelenül megadta a fia nevét a születési anyakönyvi kivonatán –, és megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem a testét, hanem őt magát látja. Valószínűtlen barátságuknak köszönhetően Sugar életében először megengedi magának azt a luxust, hogy a jövőre is gondoljon. A jövőre, amit nem árnyékol be a saját testéről alkotott képe, sem az anyja sértegetései. Sugar hamarosan válaszút elé kerül: döntenie kell, hogy azzá a lánnyá válik-e, akit Even segítségével felfedezett önmagában, vagy felhagy a küzdelemmel, és elfogadja azt a szerepet, amibe a családja és az eddigi élete kényszerítette. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Nem emlékszem, hogy mikor kezdtem utoljára ezzel egy kritikámat, de szerintem ez egy nagyon furcsa könyv, ugyanis rendkívül kettős érzelmeket váltott ki belőlem. Voltak pillanataim, amikor kimondottan tetszett a könyv, és voltak alkalmak, amikor úgy éreztem, hogy Hall könyvét sok mindenkinek kitalálták, de nekem biztosan nem.
Kezdetben például nem tudtam eldönteni, hogy sajnálom-e Sugart - akinek, mint kiderül, valójában Mercy a rendes neve, ám mindenki becézi -, azért, amilyen, vagy inkább szánom. Számomra ez az érzés kissé búskomorrá tette a könyvet, ugyanis folyamatosan őrlődtem a két érzés között. Nehéz eldönteni, hogy a lány azért hízott-e el, mert nem volt más választása - mondjuk családi nyomás, bár, ha belegondolunk, ez elég furcsán hatna -, vagy egyszerűen tett rá, akárcsak az édesanyja, aki már mozdulni sem tud a súlya miatt, így kénytelen a gyerekeit ugráltatni, akiknek el kell őt látni. Számomra ez rendkívül elrettentő példa lenne, ha a saját családom bármely tagjával az történne, hogy a folyamatos hízás miatt egyszer csak cselekvésképtelenné válna. Félreértés ne essék: én sem vagyok nádszál, sőt, éppen ellenkezőleg, de azért arra igyekszem odafigyelni, hogy ne zabáljak állandóan, meg ehhez hasonlók. Ezzel szemben ott van Sugar, aki viszont a regény elején folyamatosan eszik, ráadásul a lehető legegészségtelenebb, legcukrosabb dolgokat. Szóval lehet, hogy nem nagyon érdemli meg, hogy sajnáljuk, hiszen voltaképpen a saját szabad akaratából vált ilyenné, nem pedig azért, mert egészségügyi problémája lenne, például,
Ráadásul ott van súlyosbításnak például Görény - akire nem is vagyok hajlandó másként hivatkozni, mert már a legelső felbukkanásakor zsigerből elkezdtem őt utálni -, a lány testvére, aki egyszerűen kibírhatatlan stílussal lett megáldva, sajnos. Ráadásul emiatt az egész túlsúly dolog miatt, Sugr amolyan számkivetetté is válik, amiről egyébként szívszorító olvasni.
Mégis, számomra azért volt egy nagy pozitívum is a könyvben, ez pedig nem más,mint Even, akit -szerintem sokakhoz hasonlóan - következetesen Evan-nek szeretnének szólítani. Míg Sugar karaktere a regény elején alapvetően inkább keserűnek mondható, addig Even egyszerűen csak...aranyos. Van humora, képes önmagán is szórakozni, ami egyébként szerintem rendkívül fontos, ahhoz, hogy az ember ne akarjon megzakkanni egy idő után az önmarcangolástól. Remek kontrasztot alkot a főszereplőnkkel, és valahogy ki is egyensúlyozza a lányt, ráadásul képes kirántani a mételyből és a komfortzónájából. Egyszerűen sziporkázik Sugar mellett, amíg meg nem szerettem a főhősnőnket, én rá koncentráltam, mert jól esett róla olvasni, és kész.
A komfortzónából való kilépésre jó példa az út, amit együtt bejárnak, ami egyszerűen olyan élettapasztalatokkal gazdagítják az egyébként rendkívül sebezhető lelkületű lányt, aki egyébként ezekből képes tanulni, és fejlődni, ami meglepő, mert egy egykötetes YA-regény esetében ez nem mindig történik meg így... Ha belegondolunk, sokan csak stagnálnak, ezzel szemben Sugar nem csak fizikailag jut el A-ból B-be, hanem lelkileg is, ami egy nagyon szép tanulság, és egy jó keretet is ad ennek az egésznek.
Lehet érte drukkolni, lehet szeretni, de néha tényleg kicsit átmegy hullámvölgyesbe, ami van, amikor jól működik, és akadnak pillanatok, amikor kevésbé.
Összességében: bár nehezen indult be, nekem a kettős érzéseim ellenére is végül is pozitív benyomásom maradt Deidre Hall könyvéről. Ez is egy olyan történet, ami egyébként olvasás közben hatásos, csak pusztán elmondás alapján nem hiszem, hogy könnyen megjönne hozzá az ember kedve. 

Kedvenc karakter(ek): Even
Gyűlölt karakter(ek): Görény
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Mergl - Kovács Bernadett
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 320
Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

11/27 Dreamworld

11/28 Sorok Között

11/29 CBooks

11/30 Könyvvilág

12/01 KönyvParfé

12/02 Deszy könyvajánlója

12/03 Szembetűnő

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során a Sugarhoz hasonló telt hölgyeké lesz a főszerep, hisz ők is pont annyira értékes tagjai társadalmunknak, mint vékonyabb társaik.

Minden állomáson olvashattok egy leírást, mely alapján ki kell találnotok, kire gondoltunk, majd a nevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Amennyiben mindegyik megfejtéssel megpróbálkoztatok, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három példány egyikét.

Segítségül annyit elárulunk, kivétel nélkül mindegyikük olyan gyönyörű és közismert nő, aki bebizonyította a világnak, a szépség és az érték belülről fakad.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

Az 1984-ben született hölgy sokáig vékony táncoslány volt, amíg policisztás ovárium szindróma (PCOS) miatt több mint kilencven kilót nem hízott. De emiatt sem adta fel, hogy boldog életet éljen, pláne nem a mozgást, úgyhogy két évvel ezelőtt készített magáról egy táncos videót, és feltette a YouTube-ra. Óriási siker lett: rengetegen megnézték, és még egy saját tévéműsort is hozott neki: a My
Big Fat Fabulous Life-t.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #208 - Kevin Hearne: Átverve

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Az eddigi legjobb átverésem az volt, amikor láttam magam meghalni. 

Atticus O’Sullivan, az utolsó druida nem maradt volna életben a kelta ravaszság nélkül kétezer évig. Így amikor a bosszúálló norvég istenek végezni akarnak vele, a még ravaszabb navahó isten, Prérifarkas segítségével elhiteti velük, hogy sikerült megölniük, felaprították az arizonai sivatag kellős közepén.

De a trükkös Prérifarkas nem osztogatja ingyen a segítségét. Mire kettőt pislogna, Atticus vérszomjas, sivatagi alakváltókkal találja magát szemközt, amiket a navahók bőrcserélőknek hívnak. Amikor a druida már azt hiszi, hogy kézben tartja a dolgokat, csúnyán elárulja valaki, akitől soha nem várta volna. Atticus elhatározza, hogy ha ezt túléli, soha többet nem hagyja magát átverni. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Lehet, sokan már nem nagyon emlékeztek az előző rész. a Hammered nyitójelentére, amiben Atticus a Világfán fel-le rohangáló mókus - vagy hörcsög? - hátán lengve próbál meg eljutni a céljához, mindenesetre, én akkor és ott elkönyveltem, hogy ennél jobbat aligha fog írni az író... és hát, tévedtem.
Számomra volt benne valami megmagyarázhatatlanul ütős, ahogy a vasdruida mondhatni, már-már érzelmek nélkül kezdi ecsetelni számunkra, hogy milyen érzés végignéznie a saját - mondanom sem kell, valójában megjászott - halálát. Nyilván valaki, aki már több száz - akarom mondani, ezer - éve létezik ezen a világon, teljesen másként viszonyul az elmúlásnak már a puszta gondolatához is, mint a halandó, egyszerű emberek zöme. Nem fél tőle, inkább csak amolyan tisztes távolsággal kezeli, mint egy olyan ismerőst, akivel nem találkozol túl gyakran. És aztán, mindezt még képes volt megfejelni Morrigan-nek - akit egyébként változatlanul nem bírok valahogy elviselni -, aki nemes egyszerűséggel közli, hogy szexszel szeretne ünnepleni - nyilván a keltával -. Talán nem vagyok normális, de én imádtam ezt a fajta kezdést. Ráadásul. ez valójában szorosan követi az előző kötet lezárását, és eddigi tapasztalatim alapján, nekem nem nagyon rémlik korábbról.
Plusz: ez ugyan csak egy apróság, de nekem nagyon sokat adott hozzá a könyvhöz az, hogy ha még nem is épp részletesen, de végre találkozhatunk pár gondolattal az édesapjával kapcsolatban, hogy ő milyen ember volt. Javítsatok ki, ha tévedek, de az eddigi négy részben még csak említés szintjén se igazán szerepelt Atticus egyetlen rokona sem.
Na, de visszatérve a sztorihoz: ezúttal Prérifarkas került a középpontba, aki segítségre szorul, és persze Atticusunk nem éppen arról híres, hogy meghátrálna bármilyen kihívás elől, főleg, ha abban egy barátja is érintett.
Mindeközben persze a leendő druidalány tanítására is oda kell figyelnie - akinek a nevét basszus a mai napig nem vagyok képes normálisan leírni, hiába láttam leírva vagy ötvenszer a könyvben, éppen ezért nem is próbálkoznék meg vele, mert nem szeretném leégetni magam ezzel :D -, aki egyébként most meglepően sokat szerepelt az eddigiekhez képest, ezzel talán mintegy előkészítve azt, hogy a későbbiekben nagyobb jelentőséget is kapjon, mint korábban.
Egyébként meglepően lassú volt a regény, ahhoz képest, hogy a maga cirka 344 oldalával kicsit vékonynak tűnik mondjuk az Elkalapálvához képest. Ennek ellenére, egy percig sem unatkoztam olvasás közben. Persze meglepő és váratlan fordulatokban most sincs hiány, ez már szerintem Hearne védjegyének is tekinthető lassan, mert nem nagyon rémlik, hogy eddig lett volna olyan, hogy egy-egy dologgal ne tudott volna meglepni minden részben.
A mitológia még mindig nagyon rendben van, szórakoztató, ahogy az ősi istenek beépülnek a mai, mondhatni teljesen hétköznapi világba. Ez egyébként sok esetben komoly humorforrás is, bár szerintem ebben még mindig a csúcs ezen a téren Oberon. Imádom a megszólalásait, és azt, hogy imádja sértegetni Atticus környezetét, akik vagy veszik a lapot, vagy nem.
Picit felnőtt humorral is operál, persze, de mivel ez nem a legfiatalabbakra van szabva, talán nem is meglepő, sőt, szerintem remekül megfér benne. A sztori vége megint kellően érdekesre és izgalmasra sikerült, ami miatt én megint elkezdtem várni a folytatást, remélem, előbb-utóbb megérkezik. :) 

Kedvenc karakter(ek): Atticus, Oberon
Gyűlölt karakter(ek): Morrigan
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Acsai Roland
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 344
Sorozat: The Iron Druid Chronicles (#4)

Résztvevő blogok listája:

11/22 Angelika blogja

11/24 Olvasónapló

11/26 Dreamworld

11/28 CBooks

Nyereményjáték:

Játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek a sorozat szereplőit.

Minden állomáson találtok egy idézetet, mely alapján ki kell találnotok, ki mondta/gondolta, majd a nevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Kire jellemző ez az idézet?

“ Szerettem volna abban a legendás animepillanatban részesülni, amikor a hős a rosszfiú gyomrába döfi a kardját, minden beleremeg, még az utolsó verítékcsepp is, és a rosszfiú vért hányva, elhaló hangon ennyit mond: „Ez tényleg egy Hattori Hanzo-kard volt”, majd meghal. De sajnos ez nem az a pillanat volt!”

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #207 - Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara

Miért: Már szemeztem vele egy ideje.

Tartalom: Amikor a tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, nyomban egy másik szörnyeteg bukkan fel, hogy jóvátételt követeljen tőle. Magával hurcolja a lányt egy baljós és mágikus vidékre, amit ő csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden hazugságot és figyelmeztetést, amit korábban a tündérek veszedelmes világáról hallott. Azonban a birodalom felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és a lánynak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Egy jótanács: ne Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség című regényével egyidőben olvassátok el Sarah J Maas legújabb sorozatának kezdő kötetét, mert könnyen lehet, hogy hozzám hasonlóan, ti is bele fogtok bonyolódni abba, hogy melyik könyvben mi történik, mivel a két történet nagyon sok helyütt párhuzamba állítható egymással. Ez alapvetően nem nagy hiba, mindannyian legalább két-három történetet tudnánk példának hozni, ha újramesélésről van szó. Viszont, mivel az írónőknek a stílusa is elég hasonló, emiatt nem kizárt, hogy lesz némi kavarodás a fejetekben - vagy csak én voltam ennyire peches, mert nekem bizony akadt -.
Tehát, egy újabb Szépség és a Szörnyeteg feldolgozással van dolgunk, ám véleményem szerint egy sokkal komplexebben felépített világba ágyazva. Jóllehet, annak idején csak az Üvegtrón novellákhoz volt szerencsém, már abban is feltűnt, hogy Maas szereti a hosszú leírásokat, és ezen a szokásán - meglepő módon -, ebben az esetben sem változtatott. Éppen emiatt, a regény rendkívül lassú, ami lehet, hogy sokaknak elveszi majd a kedvét - bevallom, helyenként nekem is félre kellett tennem egy kicsit, és inkább mással foglalkoznom -, de a regény, nagyjából utolsó harmada meglepően pörgős és izgalmas lett, amikor viszont már képtelen voltam letenni.
Nekem tetszett ez az emberi és tündérvilág, amelyek, bár el vannak választva egymástól, elkerülhetetlen módon össze vannak kapcsolva egymással, mi sem jobb példa erre, mint Feyre esete, aki a regény elején elejt egy farkast, és ezzel azonnal magára vonja a Tavasz Udvarának főtündérének figyelmét. Persze ez nem véletlen, viszont, az engem meglepett, hogy elég sok mindent mutat be az írónő, mire idáig eljutunk, holott ez tényleg a cselekmény kvázi legeleje. Rengeteget foglalkozunk Feyre családjával, akik közül mindenki a saját nyomorával van elfoglalva ahelyett, hogy valamilyen úton-módon megpróbálnának összefogni és együtt alakítani valamit sanyarú sorsukon. Olyan, mintha egytől-egyig Feyre-től várnák a megoldást, pedig a lány messze nem az a mindenre kész valaki. Engem inkább Katsa-ra emlékeztetett, akinek szintén a túlélés lebegett mindig is a lelki szemei előtt.
Alapvetően egy nagyon makacs, viszont meglepően gyenge karakternek tartom őt, aki megpróbál erősnek látszani, de közben valahogy mégis folyamatosan az volt bennem, hogy Feyre az a fajta, akit ha nem mentene meg valaki állandóan, tuti otthagyná a fogát.
Tamlint én egy erős harcosnak, ám gyengekezű vezetőnek ismertem meg, aki mellett muszáj, hogy ott álljon a legjobb barátja, Lucien - a rókamaszkos tündér -, különben mozdulni se nagyon tudna hova, annyira lerántja szerencsétlent az önmarcangolás. Az, hogy Feyre-t magához láncolta úgymond azzal, hogy magával vitte, sokáig számomra egy teljesen értelmetlen dolog volt. A regény legvégére ugyan tisztult a kép, de nekem az a véleményem, hogy a kettejük dolga egy kicsit kidolgozatlan. Nem véletlen nem emlegetek romantikus szálat, mert szerintem ebben a könyvben ez nincs, igaz, nekem nem is hiányzott volna különösebben, Az ACOTAR inkább egy világot felépítő kezdet, amibe ez még nem igazán fér bele. Majd talán, idővel.
Nehéz róla úgy írni, hogy az ember ne lőjön le belőle semmit, ezért én inkább azt mondanám, hogy ha valaki szereti a hosszú, lassú folyású történeteket, amikben el kell mélyedni ahhoz, hogy élvezetes legyen, akkor ezt a kötetet neki találták ki, ez biztos. Viszont, ebben az esetben el kell azt fogadni, hogy ez még tényleg csak bevezet dolgokat, karaktereket és helyzeteket, és a nagy szerelmet a következő kötetben lesz érdemes keresni. :) 

Kedvenc karakter(ek): Rhys, Feyre

Gyűlölt karakter(ek): Feyre családja

Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv. magyar

Fordította: Hetesy Szilvia

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2016

Oldalszám: 512

Sorozat: A Court of Thorns and Roses (#1)

Résztvevő blogok listája:

11.20 - Kelly & Lupi olvas
11.21 - Függővég
11.22 - Sorok között 
11.23 - Insane Life
11.24 - MFKata gondolatai
11.25 - Deszy könyvajánlója
11.26 - Always Love a Wild Book
11.27 - CBooks
11.28 - Könyvvilág

Nyereményjáték:

Feyrének a regényben különböző próbákat kell kiállnia, ezért úgy gondoltuk, hogy Nektek is ez lesz a dolgotok. Minden egyes blogon egy-egy feladatot/fejtörőt kaptok és a helyes válasz(oka)t kell beírnotok a rafflecopter megfelelő mezőjébe. Most mindenképpen érdemes tüzetesen végigolvasni az értékeléseket, mert jó pár kérdésre ott kaphattok válaszokat. És mi lesz a jutalmatok? Három ügyes játékos 1-1 könyvvel lesz gazdagabb!

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk!

“A leírásból találjátok ki a könyvbeli szereplőt és írjátok be a nevét a rafflecopter megfelelő mezőjébe:

Faj: főtündér

Külső: A történet nagy részében egy rókamaszkot visel. Az egyik szeme sárgásbarna, a másik hiányzik - egy aranyszem helyettesíti a valódit. Az arcán egy brutális sebhelyet visel, az állától a homlokáig húzódik. A haja vörös, a bőre sápadt.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #206 - Wendy Higgins: Angyali kísértés

Miért: A Sweet-trilógia "lezáró" kötete.

Tartalom: Az ellenállhatatlan rosszfiú, Kaiden Rowe sohasem akart pénzt, népszerűséget, zenei tehetséget vagy csinos csajokat. Ám óriásként, azaz a démonhercegek gyermekeként mégis mindez az ölébe pottyant. Ő a bujaság hercegének fia, sokat tanult az apjától, és így a szenvedély és a csábítás mesterévé, az érzékek irányítójává vált. Kaidan nagyon jó volt abban, amit csinált. Egészen addig, amíg nem találkozott az okos, bátor és elképzelhetetlenül jóságos Anna Whitt-tel…

Kaidan mindent megtesz, hogy a lány átadja magát a bűnös élvezetekkel teli életnek. De Anna látszólag teljesen immunis a fiú csáberejére. Egy bukott és egy őrzőangyal lányaként többre ösztönzi Kaidant, mint amennyit valaha is megérdemelne. Ám a szívnek nem lehet parancsolni. Kapcsolatuk épp annyira kínzó, mint amennyire szenvedélyes, mivel egy óriásnak tilos szerelembe esnie. Bár Kai minden erejével próbálja elkerülni, egyszerűen nem bír távol maradni Annától, és Anna sem tőle.
Annának kiválasztottként el kell tüntetnie a démonokat a föld színéről. De azt is elhatározza, hogy minden óriást megment a sötét élettől. Ezért egyesíti erőit Kaidanével, hogy legyőzzék a zsarnok herceget. Kaidenre az eddig legkeményebb harc vár, a szív csatája. (Maxim)

Vélemény: Emlékeztek még, amikor pár hete itt lelkesedtem a Fixed-sorozat kiegészítő kötetéért, a Hudsonért? Nos, ez a bejegyzés biztosan nem lesz ugyanolyqan, pedig szinte biztosra veszem, hogy a két könyv egyazon céllal készült: még több pénzt legombolni a kedves rajongókról, ami nyilván egy dolog. Viszont. ezt lehet jól csinálni, mint Laurelin Paige esetében, és lehet igencsak rosszul, ahogyan az most Wendy Higgins-nek sikerült. 

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, azt mondanám, hogy semmilyen. De nagyon. Egyszerűen nem adott számomra semmi pluszt, azon kívül, hogy bebizonyította azon gyanúmat, miszerint Kaidan Rowe meglehetősen gyáva fazon, aki csak akkor mer kiállni a saját igaza mellett - vagy azon álláspont mellett, amit épp képviselni szeretne -, amikor rákényszerítik. Vegyük például a Viktória-esetet. Viktória egy 11 éves magyar kislány, akit a mi főhősünknek kellene bevezetni a felnőtt élet rejtelmeibe, de lehetőleg úgy, hogy az áldozata ártatlan maradjon. Ismerős, nem? Valami hasonló történik a Fogoly a sötétben című könyvben is, csakhogy, ami ott jól fel lett építve, itt le lett rendezve egy Kai-hisztivel. A fiú kiveri a balhét - de csak akkor, amikor a kislány már ott van előtte -, majd sértetten elvonul, és még csodálkozik, hogy az apja nem boldog a döntése miatt. Félreértés ne essék: senki sem mondja, hogy Kai-nek erőszakoskodnia kellett volna Viktóriával, viszont, ha ő valóban egy olyan óriás, aki hisz a fajtája ügyében, vagyis abban, hogy ki kell szolgálniuk a hercegeket, jelesül, minden parancsukat teljesíteniük is kell, akkor nehogy már hirtelen megszólaljon az elvileg nemlétező lelkiismerete? Értitek, mi a problémám? Kai eléggé pipogya és szerencsétlen alak benyomását kelti az egész könyvben, aki persze oda vissza van Anna-ért, aki meg... Hát én nem is tudom. Mindketten annyira elképesztően gyerekesek, hogy az kész. Ha ezt a könyvet olvastam volna először az egész szériából, hát nem biztos, hogy a többinek is nekiálltam volna - amik közül, mint tudjuk, a harmadik volt az abszolút mélypont, míg itt szerintem az egész kötet, úgy ahogy van, a béka feneke alatt tanyázik valahol -. 

Azzal, hogy rendkívül gyors a könyv, alapvetően még nincs túl nagy baj, hiszen mégiscsak három másikat kell összesűríteniük egybe. Viszont itt egy kicsit sem érzem a főszereplőnkben végbemenő változást, mert folyamatosan az a benyomásom volt, hogy Kaidan megállt valahol, és kész, egyszerűen úgy maradt, egészen a sztori végéig. A gondolatai nem voltak olyan érdekesek, mint reméltem, hogy azok lesznek. 

Sokat gondolkoztam azon, vajon mi miatt lehet az, hogy engem ennyire taszít ez a könyv, holott a sorozat első két részével még relatíve jól megvoltam, mondhatni, hogy szerettem is azokat a köteteket. Végül arra jutottam, hogy engem az zavar ennyire, hogy nagyon, de nagyon érződik ezen a sztorin is, hogy egy nő írta. Nem olyan, mint a Hudson, vagy az Epilógus, amiknél remekül működik a férfi főhős szemszöge, és egyáltalán nincs olyan érzése az embernek olvasás közben, hogy egy nő próbál meg minden áron férfit alakítani... Bezzeg itt... Itt valami borzalmas ez az egész. Egyszerűen nem tudom, mi pozitívat tudnék rá mondani. Kopano-t szerettem, bár őt korábban is bírtam nagyon, így ez nem akkora újdonság. Az egyes fejezetek elején a dalszövegrészletek nem rosszak, csak szerintem legnagyobb részüknek semmi köze az adott részhez, csak oda lett rakva, hogy legyen ott valami. 

Sajnálom, de én nem igazán tudom meghozni a kedveteket ehhez a részhez, ha valaki nagyon-nagyon imádja a trilógiát, vagy éppen Kaidan-t, adhat neki egy esélyt, hátha ő meglátja benne azt az értéket, amit nekem most nagyon nem sikerült, de ha valaki csak egy egyszeri kikapcsolódásra vágyik, keressen valami mást. 

Kedvenc karakter(ek): Kopano
Gyűlölt karakter(ek): Kai
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Béresi Csilla
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 440
Sorozat: The Sweet Trilogy (#4)

Résztvevő blogok listája:

11/15 Kelly & Lupi olvas

11/17 Insane Life

11/19 Deszy könyvajánlója

11/21 CBooks

11/23 Dreamworld

Nyereményjáték:

Készen álltok egy kis koncertezésre? A belépőt mi álljuk! Hisz mostani játékunk során mi másé is lehetne a főszerep, mint a zenéé?

Az Angyali kísértés fejezetei előtt egy-egy dalszöveg részlet olvasható - Kaidan pedig ezekből válogatott össze nektek ötöt.

Nincs más dolgotok, mint meghallgatni az állomásokon található felvételeket, majd kitalálni az előadót, valamint a szám címét. Ha mind az öttel megvagytok, esélyetek nyílik megnyerni a három Angyali kísértés könyv egyikét.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #205 - Stephanie Perkins (szerk.): Ajándékba adlak

Miért: Szeretem az írók nagy részét.

Tartalom: Az Ajándékba adlak néhol torokszorító, máshol humoros történetei hagyományos ünnepeket örökítenek meg, de korántsem hagyományos szereplőkkel és helyzetekkel. David Levithan, többek között az Egy másik nap világhírű szerzője, egy eszeveszett karácsonyról ír, amelyben egy srác Mikulásnak öltözve próbálja meglepni barátja kishúgát. A félreértések és bonyodalmak elkerülhetetlenek, de mit szól majd a család, ha kiderül, hogy a Mikulás idén valójában szerelmet vallani jött?

Gayle Forman, aki az Itt voltam című regénnyel szerzett több millió rajongót, Sophie és Russell világába enged bepillantást, ahol a kívülállás erény is lehet, és egy apró csoda akár szerelmet is hozhat az iskola falai közé.

Noel súlyosan allergiás a diófélékre, Mags majdnem a biztos halálból hozza vissza. Minden évben együtt ünneplik a szilvesztert, de vajon van-e a más a barátságon túl is a számukra? Rainbow Rowell, az Eleanor és Park és a Fangirl népszerű írója négy varázsos éjszaka történetét meséli el. (Libri)

Vélemény: Ha valaki az ünnepek közeledtével szeretne karácsonyi hangulatba kerülni, de még nem tudja, hogyan is kezdjen hozzá így hirtelen, szerintem nyugodtan előkaphatja ezt a Stephanie Perkins által szerkesztett kis novelláskötetet, mert ha nem is az összes történet, de a legnagyobb hányaduk remekül megidézi a karácsony szellemét.

Azonban nem szeretném nektek az egész kötetet bemutatni, mert lássuk be, kicsit sokáig tartana, viszont fel szeretném hívni a figyelmeketek néhány novellára. Vagy azért, mert nagyon tetszettek, vagy adott esetben épp azért, mert sokkal kevésbé, mint vártam. A nevekkel, sajnos lehet, hogy bajban leszek, ezért előre is bocsánatot kérek. 

Szóval, a legelső novella Rainbow Rowell tollából született, és, bár a stílusa hasonlít az Eleanor és Park-hoz, a történet maga messze-messze elmarad annak színvonalától, bár ennek talán éppen a hossz az oka, hiszen az írónőnek valószínűleg nem volt rá elegendő tere, hogy megfelelően kibontsa a karaktereket, akiket ezáltal igazán megkedvelhettünk volna. A novella Mags és Noel kapcsolatát mutatja be nekünk, egy egyébként érdekes módszerrel: a két gyerekkori legjobb barátot olyanformán vázolja fel előttünk, hogy mindig szilveszterkor találkozunk velük, stílusosan ugyanabban a házibuliban, de minden évben valami más történik. Arról nem sokat tudunk meg, hogy vajon a köztes időszakban mi történt velük, de talán nem is annyira lényeges. Az már korán kisül, hogy Noel egy eléggé furcsa figura, de neki ez valahogy jól áll, legalábbis Mags szerint, Nekem az volt a benyomásom, hogy a kiskamasz Noel szimplán lökött, de a fiatal felnőttel már talán hajlandó lettem volna barátságot kötni. Mindenesetre, az biztos, hogy nincsenek benne nagy csavarok, igazából a szilveszteri hangulat az, ami elviszi a hátán az egészet, de még egyszer mondom, én személy szerint Rowell-től sokkal többet vártam volna, valami mélyebb mondanivalót, ami a már fent említett regényében abszolút megvolt. 

Egy másik novellát - aminek csak a címére emlékszem, az írónő neve, sajnos, ha megszakadok se jut eszembe, leginkább azért, mert még sohasem hallottam róla korábban -, A hercegnő és a rókát csak azért szeretném kiemelni, mert szerintem egyenesen borzasztó volt. Lassan tizenöt éve falom a könyveket, vagy talán még több is, de csak nagyon ritkán találkozom olyan történetekkel, ahol konkrétan nem tudom megfogalmazni, hogy miről is olvastam, és vajon mi lehetett annak az értelme. Nem tudom, hogy vajon az írónő töbi könyve is ilyen-e, de én ettől egyszerűen sírógörcsöt tudtam volna kapni. Annyira emlékszem belőle, hogy egy fiú és egy lány ülnek egy szobában, ajándékokat bontogatnak, ja, és a lány édesanyja börtönben van. Slussz. Ebből a könyvből nekem hiányzott a karácsonyi báj és szépség... Ritkán érzem úgy, hogy egy történet nem nekem szól, de erre a novellára ez hatványozottan igaz.
Az abszolút kedvencem Jenny Han novellája volt, aki a Minden fiúnak, akiket valaha szerettem-mel végül belopta magát a szívembe, bármennyire is hihetetlennek tűnt ez a Nyár-trilógia tükrében. Ebben a novellájában az tetszett, hogy bár messze ez a legrövidebb az egész kötetben, annyira aranyos, és összeszedett, hogy azzal azonnal levett a lábamról, annak ellenére, hogy a főhősnőnk, Natalie, igencsak szerencsétlen leányzó benyomását kelti olykor. Ő nem más, mint a Mikulás örökbefogadott lánya, és mint ilyen, számára teljesen természetes, hogy manók között él az Északi-sarkon, és a maga módján kiveszi részét a munkából. Egy nap elkíséri az apukáját, és egy nem várt találkozásban lesz része. Engem az fogott meg ebben a történetben, hogy egyrészt, a rövidsége ellenére is könnyen érthető, jópofa kis történet, ami, bár meglepően rózsaszín, nem gyomorforgató módon az, inkább csak amolyan aranyosan. Kissé elvont, de mégis szerethető történet. 

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/9

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Greskovics Eszter
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 472
Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

11.14. Always Love a Wild Book

11.15. Könyvvilág

11.16. Bibliotheca Fummie

11.17. MFKata gondolatai

11.18. Deszy könyvajánlója

11.19. CBooks

11.20. Sorok között

11.21. Dreamworld

Nyereményjáték:

Karácsony további napjain mit adott az igaz szerelmem? Minden állomáson találhattok egy képet, amelyen azt láthatjátok, mit is kapott a blogger az adott napon. A ti feladatotok pedig az lesz, hogy minél pontosabban, amit láttok. Ha elég cselesek vagytok, egy dal dúdolása sokat segíthet! A helyes megfejtők között pedig kisorsolunk három darabot a Libri kiadó által felajánlott Ajándékba adlak kötetekből!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk. Rafi:

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #204 - Audrey Carlan: Calendar Girl 1.

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Mia Saunders 12 hónapot kap, hogy apja szerencsejáték-tartozását visszafizesse, különben megölik. A fiatal lány elvállalja, hogy négyhetenként más és más gazdag férfi eszkortpartnere legyen, fejenként 100,000 dollárért. A szex nem előírás, de felárért engedhet a csábításnak. Tizenkét gazdag és sármos ügyfél, akikkel még csak nem is muszáj lefeküdnie volt már rosszabb állása is. Egy kikötés van csak: nem lehet szerelmes. Neked sikerülne? (Libri)

Vélemény: - Mia nem különösebben okos, az a fajt, aki próbál úgy tenni, mintha nem lenne tisztában a testi adottságaival, de valójában nagyon is tudja, miként használhatja azokat. Az, hogy nem éppen az esze tesz "naggyá", azzal is alátámasztható, hogy a legjobb barátnőjével ribinek és cédának hívják egymást, ami finoman szólva gáz, legalábbis szerintem.
Wes, az első novella főszereplője nagyon cuki - engem kísértetiesen emlékezetet a Tiffany Reisz által írt Eredendő bűnösök sorozatban szereplő Westonra -, már-már túlságosan is az. Ő az, aki abszolút félreértelmezi magában ezt az eszkort dolgot, és tényleg a szerelmet keresi Mia-ban, annak ellenére, hogy elméletileg tudatában van annak, hogy ez az egész a pénzről szól.  És ha már pénz: mivel az ő novelláját el lehetett már olvasni korábban is, ezért le merem írni: Wes gyakorlatilag felajánlja a lánynak, hogy megoldja a gondját, kifizeti helyette a pénzt, meg minden. Értem én, hogy ha ebbe belemegy a főhősnőnk, a többi rész feleslegessé és értelmetlenné válik, de könyörgöm! Miért a legelső novellába kellett belerakni a lehetséges "Nagy Őt"?  Az én véleményem szerint ez sokkal jobb lett volna ötödik-hatodik novellának, mint azonnali nyitásnak. Van egy olyan sejtésem, hogy lesznek még mások is rajtam kívül, akik fel fogják tenni magukban ugyanezt a kérdést, vagy, már fel is tették, adott esetben. Furcsa helyzet, meg kell hagyni, de kíváncsi leszek, ezzel mit kezd a későbbiekben Carlan, hiszen a novellák olykor-olykor összekapcsolódnak és utalnak egymásra - például visszatérő momentum minden rész végén, hogy gyakorlatilag ugyanúgy vezetik be a következő rész "hősét". 

Millie néniről - aki ugyebár Mia nagynénje - el lehet hinni, hogy otthonosan mozog ebben a kissé felemás, félig illegális és félig legális világban, a hozzáállása profizmust sugall, ami jót tesz a könyvnek, az ő karaktere tűnik a legkevésbé légből kapottnak, amire higgyétek el, meglepően nagy szükség van, mert a többiekről nem mondható el ugyanez.
Vegyük például Alecet, a franciát, akit én speciel kimondottan untam. Értem én, hogy lényegében azt a célt szolgálta, hogy mia rájöjjön, mitől érzi magát igazán nőiesnek, meg ilyesmi, de én speciel az ő novelláját teljesen feleslegesnek és üresnek találtam. Persze, tele van szexszel, de azon kívül? Nem sok értéket tud felmutatni. Engem a karaktere inkább untatott, mintsem szórakoztatott, az ő novelláját abszolút tölteléknek éreztem, aminek nem nagyon van célja, vagy különösebb értelme, mindössze helykitöltésre szolgál. 

Számomra a harmadik novella volt az egyetlen, ahol tényleg elhittem, hogy szüksége lehet a kuncsaftnak - jelen esetben Anthony-nak - arra, hogy egy eszkort legyen mellette, igaz, csak addig, amíg a problémája meg nem oldódik - gyakorlatilag úgy, mint a karikacsapás. Ettől függetlenül, ebből a történetből én kiemelném Hectort, aki bár eléggé klisés karakternek mondható, van benne valami megkapó és aranyos, talán az a féltő gondoskodás, amivel mindenkihez viszonyul - már, ha fontos számára az illető -. 

Összefoglalva, ez a könyv nem más, mint a töménytelen mennyiségű szex összehordása egy kupacba, egyik-másik jelenet szerintem egészen kreatív volt, de sok esetben én repetitívnek éreztem őket. Ettől még nem mondanám, hogy nem illett volna a könyvbe, hiszen mégis csak az lenne a lényeg, hogy minél több pénzt csikarjon ki ezekből a férfiakból, ahhoz pedig elengedhetetlen a testiség. Igazság szerint, én arra leszek leginkább kíváncsi, hogy meddig megy majd ez a színjáték, értsétek, mikor fog Mia többet agonizálni azon, amikor nem már nem csak felszínesen gondol bele, hogy mit is művel valójában. Remélem, lesznek nem szexközpontú novellák is, legalább egy-két darab, de az eddigi színvonalat elnézve, erre egyelőre nem sok esélyt látok. 

Kedvenc karakter(ek): Wes
Gyűlölt karakter(ek): Blaise
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Farkas Melinda
Kiadta: Libri Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 388
Sorozat: Calendar Girl (#1)

Résztvevő blogok listája:

11.11. Kristina blogja

11.13. Deszy könyvajánlója

11.15. Zakkant olvas

11.17. CBooks

11.19. Kelly & Lupi olvas

Nyereményjáték:

Minden állomáson egy-egy híres és jóképű pasi fotóját találjátok majd a bejegyzéseknél a játék rész alatt. Amellett, hogy nézegethetitek őket, a Rafflecopter dobozba be kell írnotok a pasi nevét, és a hónapot, amelyikben ünnepli a születésnapját!

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #203 - Tammara Webber: Édesem

Miért: Imádtam az Egyszeregyet.

Tartalom: A fiú a lánynak élete nagy szerelme, de nem tud róla.

A lány egyetlen pillanatnyi önfeláldozás a fiú egész életen át a fennmaradásért vívott harcában.

Az alapdiploma és az orvosi egyetem közötti nyárra hazatérő Pearl Torres Frank két dolgot tud: Boyce Wynn megtestesíti mindazt, amitől menekülnie kellene, és mindazt, amihez hanyatt-homlok rohanna. Lázadó és harsány. Nem zavartatja magát a közvéleménytől. Szenvedélyes. Erős. Veszedelmes.

És van még egy tulajdonsága, amit Pearlön kívül mindenki előtt titkol:

Édes.

A fiú tombolt és sebeket szerzett, de kitartott.

A lány mindig szót fogadott, de most nem találja a helyét. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Mivel elég régen volt szerencsém az Easy-hez, nem támasztottam magas elvárásokat ezzel a könyvvel kapcsolatban, hiszen nem is nagyon emlékeztem Boyce-ra és Pearl-re. Mégis, azt kell mondanom, én kicsit csalódtam ebben a könyvben, és ez leginkább annak köszönhető, hogy közel sem volt olyan átütő erejű, mint Lucasék története... Bár talán ez volt a kisebbik gondom, a nagyobbik inkább a történet szerkesztésében mutatkozott meg. 

A cselekmény ide-oda ugrál a múlt és a jelen között, csakhogy abban a verzióban, amit én olvastam, ezt nem jelezte igazából semmi - dőlt betű, vagy ilyesmi -, így pedig egy kicsit össze-vissza kanyarodtak a dolgok. Egyszer a jelenben épp Pearl agonizál azon, hogy mivel egy olyan döntést hozott, ami nem felel meg az anyjának - na erre majd később még muszáj visstatérnem -, majd hopsz, két mondattal arrébb már arra emlékszik épp vissza, hogy hogyan is ismerkedett meg Boyce-szal, vagy milyen kapcsolatuk volt gyerekkorukban. Lehet, én leszek az egyedüli, de engem ez az ugrálás egészen egyszerűen idegesített, egyik történetszálba se tudtam igazán belehelyezkedni, mert mire felvettem volna a ritmusát, bumm, már megint a másik idősíkon mozogtunk. Félreértés ne essék, vannak olyan sztorik, ahol ez baromi jól működik, de Webber-nek most valahogy nem sikerül ezt igazán jól kiviteleznie. 

Boyce szála számtalanszor utal vissza Lucas-ra, ami egyébként szerintem egész jó volt, bár bevallom, az, hogy Landonként hivatkozik rá, eleinte kicsit megzavart, hiszen nekem Lucas mindig is Lucas marad, hiába Landon a becsületes neve. Az ő esetében én Melody-t, Pearl legjobb barátnőjét emelném ki, akinek azért volt némi köze a fiúhoz, de szerintem ez a rész egyáltalán nem lett túltolva, szerencsére, hiszen egy annyira kis szegletét egészíti ki az Easy főszereplőjéről kialakult képnek, hogy csak na. Igazság szerint, nekem nem osztott, nem szorzott, ha ez így, ebben a formában nincsen benne, az se jelentett volna semmit. Inkább csak amolyan plusz helykitöltés volt. 

Na, de akkor térjünk vissza Pearl anyjára. A főszereplőnk egy amolyan igazi jókislány, aki mindig mindenkinek mániákusan meg akart felelni már egészen kicsi korától kezdve. Mégis, amikor lehetőséget kap rá, hogy az anyai nyomás ellenére ne az orvosira menjen, hanem elkezdje a tengerbiológusi doktorit, végre észbe kap, és él vele. Na, de hogy reagál erre a kedves mama? Nemes egyszerűséggel kitagadja a lányát. Miért??? Egy szülőnek nem az lenne a feladata, hogy támogassa az egy szem gyermekét, nem számít, hogy az milyen célt tűzött ki maga elé? Ahelyett, hogy örülne a lánya sikerének, Mrs. Frank folyamatosan hisztériázik. Azt hiszi, Pearl eldobta magától élete nagy lehetőségét, csak azért, mert nem úgy cselekszik, ahogyan azt a drága mama elvárná tőle. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra ez eléggé visszataszító viselkedés volt az anya részéről. 

Boyce ezzel szemben épp az ellenkezőjét kapta a kedves papájától - akitől szerencsére a könyv legelején búcsút veszünk, hogy aztán csak visszaemlékezésekben lássuk viszont -, akit meg egy kicsit sem érdekelt, mit művel a gyereke, vagy mit nem, egyedül az alkohol és az erőszak oltárán volt hajlandó áldozni. Ezzel kapcsolatban vannak igencsak szívszorító pontjai a könyvnek, de a cselekménynek nem foglalja el nagy részét, hiszen az inkább arra koncentrál, ahogy Boyce és Pearl egykori se-veled-se-nélküled, elég furcsa barátsága, újult erőre kap. 

A romantikus szál annyiban szerintem elüt a megszokotttól, hogy a karaktereknek már van egy közös múltja, tehát nem egy felépülő dologról van most szó, hanem valaminek az újrafelelevenítéséről, amiért persze főleg a fiúnak kell tennie, hiszen Pearl elég sokat vívódik azzal kapcsolatban, hogy szabad-e ezt neki, vagy sem. 

Az biztos, hogy nem ez Webber legjobb könyve, de azért egyszeri elolvasásra merem javasolni, feltéve, ha fel tudjátok venni a könyv hektikus ritmusát, amit nekem sajnos nem mindig sikerült. 

Kedvenc karakter(ek): Boyce
Gyűlölt karakter(ek): Pearl anyja
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 392
Sorozat: Contours of the Hearth (#3)

Résztvevő blogok listája:

11.12. - Angelika blogja

11.13. - Kristina blogja

11.14. - CBooks

11.15. - Insane Life

11.16. - Deszy könyvajánlója

Nyereményjáték:

Számos Boyce-hoz hasonló rosszfiút szelídített már meg egy-egy jókislány a regények lapjain. Vajon ti mennyire ismeritek ezeket a történeteket? Most kiderül! A blogturné valamennyi állomásán három nevet olvashattok a közreadott feladványokban: a szerző, valamint a főszereplők keresztneveit. A feladat ezek alapján a regények magyar címeit kitalálni.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #202 - Stephanie Perkins: Isla és a hepiend

Miért: Tetszett az Anna és a francia csók.

Tartalom: A városban, amely sosem alszik, fellángol a románc, de vajon kiállja a szerelem az idő próbáját?

A reménytelenül romantikus Isla azóta van belezúgva a zárkózott művész Joshba, mióta csak megkezdték első évüket a Párizsi Amerikai Gimnáziumban. Egy véletlen nyári találkozás után Manhattanben románcuk nem is tűnik olyan lehetetlennek, mint Isla hitte. Ám ahogy Franciaországban megkezdik végzős évüket, Islának és Joshnak komoly kihívásokkal kell szembenézniük: meg kell birkózniuk a családi drámával, bizonytalan egyetemi jövőjükkel, és azzal az igencsak valószínű lehetőséggel is, hogy talán el kell válniuk egymástól.

A rajongók kedvencei, Anna, Étienne, Lola és Cricket mind felbukkannak ebben az igaz szerelemről szóló, édes és érzelmes történetben – amihez New York, Párizs és Barcelona szolgáltatja a bámulatos hátteret –, Stephanie Perkins népszerű sorozatának lezárásában. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, azt mondanám rá, hogy nagyon gyors. No, nem minden téren, de mondjuk a romantika kibontása olyan hirtelen megy végbe ebben a könyvben, hogy csak pislogtam. Bár lehetséges, hogy csak azért találtam annak, mert nekem kimaradt a Lola és szomszéd srác, így csak homályosan emlékszem Isla-ra az első részből, Joshra pedig, bevallom, egyáltalán nem.
Így aztán ez az érzés nagyon sokáig elkísért, ugyanis a romantikus szál nagyon hamar kibontakozik a két főszereplőnk között. Ez olyasmi, ami talán csak engem zavart, másnak viszont kimondottan tetszeni fog, azonban az, hogy nem ismerem az előzményeket egy az egyben, talán nagyban megszabja azt, hogy nem érzem át a kapcsolatukat.
Isla nekem nagyon szétszórtnak tűnt, meg igazán szerencsétlennek. Kissé kétballábas, aki után a baj is úgy járkál, mint más után a kiskutyája. Az esetlensége egyébként szimpatikussá tette a számomra, bár szó, mi szó, engem kicsit zavart a stílusa. Azt azonban nem tudném nektek megmondani, hogy mi volt az, ami nem nyerte el a tetszésemet a kis vörössel kapcsolatban. Talán az, hogy nagyon gyerekesnek találtam helyenként. Esküszöm, a kishúgába több talpraesettség szorult, mint belé, ennek ellenére, próblja játszani az okos nagytestvért, csak ez, lássuk be, nem mindig megy neki. Sőt, fogalmazzunk helyesen: az esetek túlnyomó többségében nem sikerül neki ez a mutatvány.
Josh még a főszereplő leányzónknál is elvontabb benyomást kelthet bennünk, ez azonban nem meglepő, hiszen ő a megtestesült művészlélek, hiszen folyamatosan alkot. Ettől még határozottan talpraesettebb karakter, mint Isla, viszont kettejük kapcsolata, hát nem is tudom. Bevallom, én eleinte meg voltam róla győződve, hogy Kurt lesz a befutó - s ez a meggyőződésem tartott egészen addig a pontig, amíg Perkins be nem dobta azt a nem éppen elhanyagolható szempontot, hogy a fiú autista. És, még mielőtt valaki félreértené: én speciel nagyon bírtam volna, ha Isla és Kurt között lesz valami, mert ez egy egészen új szintre emelte volna a könyvet, elvégre YA-regényben én még nem találkoztam olyannal, hogy a főszereplőnőnk egy Asperger-szindrómás fiúba szertett volna bele, pedig szerintem ez egy nagyon érdekes, egyedi helyzetet teremtett volna, amiből akár egészen különleges és érdekes dolgokat ki lehetett volna hozni. Ám, mint ahogyan az már a fülszövegből is egyértelművé válik, még véletlenül sem ő, hanem Josh lesz a befutó Isla szívében. 

Egyébként az AS az ezt az állapotot először diagnosztizáló orvosról, Hans Asperger-ről kapta a nevét, aki 1944-ben írta le. Az elnevezést azonban nem ő adta a betegségnek, hanem Lorna Wing pszichiáter, 1981-ben. Egyébként nehéz diagnosztizálni, bár a mai napig sokan foglalkoznak a kutatásával és a megértésével. Akit érdekel a téma, több filmet is nézhet például ebben a témában, most megy a mozikban A könyvelő című film, ami egy szerintem meglepően újszerű nézőpontból közelíti meg az autizmus kérdést. 

Na, de visszatérve a könyvhöz: szerintem nem túl változatos - bár Barcelona, mint ideiglenes helyszín, egy rendkívül érdekes és izgalmas húzás volt Perkins részéről -, viszont hoz egy folyamatos színvonalat. A humora szerintem helyenként kissé erőltetett, de a maga módján azért tud aranyos is lenni. Persze nagyon romantikus történetről van szó, így aki valami lélekmelengető, kedveskedő, cuki történetre vágyik, annak csak ajánlani tudom, de be kel vallanom, nem annyira erős darab, mint amilyen az Anna volt. Ettől függetlenül, egyszer mindenféleképpen el lehet olvasni. :) 

Kedvenc karakter(ek): Kurt
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 344
Sorozat: Anna and the French Kiss (#3)

Résztvevő blogok listája:

11/07 Könyvvilág

11/08 Deszy könyvajánlója

11/09 Bibliotheca Fummie

11/10 Kelly & Lupi olvas

11/11 Sorok között blog

11/12 Dreamworld

11/13 CBooks

11/14 Angelika blogja

11/15 Kristina blogja

Nyereményjáték:

Ezúttal a művészet ihletett meg minket. Josh csodálatos memoárt rajzol iskolás napjairól, de nem ő az első, és várhatóan nem is az utolsó művész, aki elvarázsolja az olvasókat. Ezúttal minden állomáson egy olyan könyv borítóját osztjuk meg, amelyikben szerepel valaki, aki rajzol vagy fest. Nincs más dolgod, mint megírni ennek a bizonyos szereplőnek a nevét. (Ha esetleg valahol több ilyen is akad, mindegyik variációt elfogadjuk.)

Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway