Tartalom: Ha bosszúról van szó, a szerelem komoly bonyodalmat jelent.
Sophie Gracewell élete örökre megváltozik, amikor öt testvér
költözik a kisvárosi kísértetházba. Amikor megismeri Nicolit, hirtelen
egymással vetélkedő családok kereszttüzében találja magát. Ahogy a lány családjának múltja lassan felszínre tör, rá kell jönnie, hogy a Nicoli iránt érzett vonzalma több veszélyt rejt magában, mint valaha is gondolta volna.
Vélemény: Sokat vártam erre a könyvre, de azt kell mondanom, abszolút megérte, mert Catherine Doyle debütáló regénye remekül sikerült. Engem szinte már a legelső fejezettel sikerült levennie a lábamról.
Nem mondanám, hogy a stílusa kiemelkedne a többi hasonló YA-regény sorából, ugyanolyan jó, mint bármelyik másik kedvencemé, viszont hangulatteremtés terén azt kell mondjam, számomra hozott valami újat. Remekül egyensúlyozik a kissé baljós hangulat, és a humor között. Az egyik pillanatban még nevettem Sophie esetlenségén - ami egyébként meglepő módon aranyos volt, s nem irritáló, mint a legtöbb esetben -, a következőben pedig teljesen elkomorultam, amikor a Falconi testvérek feltűntek a színen.
Az öt fiú közül nem meglepő módon, Nicoli a legfiatalabb, akinek igen hamar megtetszik a felszolgálóként dolgozó lány, ám a kapcsolatuk nem bontakozik ki azonnal, mint a példaként szolgáló Rómeó és Júlia esetében, sőt, éppen ellenkezőleg. Sokak számára meglepő lehet, de ebben a regényben a legkevésbé sem a romantikán van a hangsúly. Alig két-három olyan jelenettel találkozhatunk, ahol érezhető, hogy a főszereplőink kezdenek egymásba szeretni. A történet fókusza sokkal inkább Nicoli-ra és a testvéreire fókuszál, a köztük lévő kapcsolatot, és az egymáshoz való hűségüket mutatja be inkább, valamint rávilágít ennek hátterére.
Érdekes módon, Doyle-nak sikerült elérnie, hogy a fiúk, bár jóllehet, öten vannak, a legkevésbé sem hasonlítanak egymásra belső tekintetében. Mindenki egy-egy egyéniség, aminek én csak örülni tudok. Ez főleg az ikrek esetében válik egyértelművé, akik szinte semmiben sem egyeznek. Közülük én egyedül Luca-t emelném ki, mert, bár nem a legkedvesebb srác, akivel valaha dolgom volt ifjúsági regényben, mégis van benne valami, ami miatt azonnal megszerettem, jóllehet, tartok tőle, hogy ennek meglesz még a böjtje.. De nem érdekel.
Egy egészen apró problémám mégis csak van a könyvvel, ez pedig Sophie legjobb barátnője, aki szerintem egy annyira elbénázott mellékszereplő, hogy még a nevét sem voltam hajlandó megjegyezni. Értem én, hogy a brit akcentusa miatt egzotikus csajnak számít Chicago-ban, de ami ezen kívül megmaradt a fejemben vele kapcsolatban, az az, hogy elképesztően idegesítő volt. Nagyon okosnak próbálja magát beállítani, de közben olyan hülyeségeket mond és tesz néha, hogy esküszöm, kedvem lett volna előkapni a péklapátot.
Nem is tudom mit emelhetnék még ki ebből a könyvből anélkül, hogy spoilerekkel árasztanám el a bejegyzésemet, de talán még annyit elárulhatok, hogy Doyle egy egészen új színben tünteti fel előttünk a maffiavilágot, ami miatt most én is kicsit más szemmel nézek erre a könyvre.
Az egész köteten érződik, hogy ez csupán egy bevezető volt, eltérően a mostanság olyan divatos, rétestészta módjára nyújtható trendtől, miszerint egy-egy kötet egy-egy pár történetét meséli el nekünk. Mint tudjuk, ennek megvan az a hátránya, hogy mindig újabb és újabb karaktereket lehet behozni, így a sorozatot voltaképpen soha nem kell befejezni. Nos, az írónő ezzel szemben egy hagyományos trilógiával rukkol elő, ami véleményem szerint egy üde színfoltot jelent a mai divatban.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki egy kicsit is szerette a Keresztapa-filmeket, vagy csak érdeklődik a téma iránt, mert Catherine Doyle biztosan nem fog csalódást okozni, ezt garantálom. Én már tűkön ülve várom a folytatást, jóllehet, az csak jövő januárban érkezik majd.
Kedvenc karakter(ek): Nico, Sophie, Luca
Gyűlölt karakter(ek): Jack
Pont: 20/10
Alapok:
Nyelv: angol
Kiadta: Chicken House Ltd.
Év: 2015
Oldalszám: 352
Sorozat: Blood for Blood (#1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése