Tartalom: 1789. Párizs varázslatos városában felvirrad a Francia Forradalom
hajnala. Az utcakövek vértől vöröslenek, ahogy a nép fellázad az
elnyomó arisztokrácia ellen. De a forradalmi igazságszolgáltatásért
komoly árat kell fizetnie minden embernek…
Miközben a gazdagok és a szegények közötti választóvonal minden
korábbinál szélesebbre nyílik, és egy nemzet önmagát tépi szét, két
fiatalember, egy férfi és egy nő, bosszút akar állni mindazért, amit
elveszített.
Arno és Élise hamarosan az Orgyilkosok és a Templomosok évszázados
küzdelme kellős közepén találja magát – egy olyan világban, amelynek
halálos veszedelmei minden képzeletet felülmúlnak. (Fumax)
Vélemény: Néhány nappal azután, hogy elkezdtem olvasni ezt a könyvet, egy csoporttársam megkérdezte: Miért olvasol ilyen szennyet? A válaszon egyszerű volt: Egyrészt, mivel elvállaltam, másrészt, mert tetszik. Ez pedig akkor sem változott meg, amikor befejeztem ezt a könyvet.
Ugyan, csak hallomásból ismerem az Assasin's Creed játékok világát, és talán nem a legjobb nyitány, hogy rögtön a történet végével ismerkedem meg úgymond először, de a saját tapasztalatom az, hogy ez a legkevésbé sem rontja az olvasás élményét. A történet anélkül is maximálisan érhető, és élvezhető, hogy az ember különösebb háttérismeretekkel rendelkezne a világgal kapcsolatban.
A regény érdekessége szerintem abban áll, hogy szinte az egész könyv Élise de la Serre naplóbejegyzéseiből áll, de, nagy ritkán Arno bejegyzéseibe is bepillantást nyerhetünk, természetesen ebből van kevesebb, mert ő voltaképpen csak kiegészíti a lány által elmesélt történetet, amolyan "Jó, ha ezt is tudod" - jelleggel.
A világa egyébként szerintem sok szempontból még a történelemkönyvekben is megállná a helyét, és itt most nem az Orgyilkosok és Templomosok között húzódó ellentétre gondolok elsősorban, hanem azokra a leírásokra, amelyekkel Bowden a karaktereit körbeölelő környezetet mutatja be. Szerintem kifejezetten élvezetes stílusban ír. Nem mondanám, hogy a humoron lenne a hangsúly, de azért volt néhány alkalom, amikor felfele görbült a szám széle.
Amiről viszonylag sokat lehet beszélni ezzel a könyvvel kapcsolatban, az a két főszereplőnk. A gyermek Élise-t én személy szerint nagyon szerettem, érdekes volt látni, ahogy egyre több és több minden válik egyértelművé a számára mindazzal kapcsolatban, hogy ki is ő, s mire is predesztinálta az élet. Igaz, ezzel kapcsolatban nekem vannak aggályaim: példának okáért nekem nehezemre esik elképzelni, hogy az 1700-as évek végi Franciaországban a nőknek nyíltan is komoly szerepeket szántak volna - kivéve, ha épp a király szeretőjéről volt szó -, de ezt egy, a korszakkal behatóbban foglalkozó történész jobban meg tudná mondani.
Viszont, felnőve olyannyira egoista nő lett belőle, hogy komolyan mondom, többször is megfontoltam, hogy előkapok egy péklapátot a farzsebemből, és azzal verem agyon, amiért nem képes logikusan gondolkozni. Hiába vannak mellette olyan emberek, akik arra törekednek, hogy a nehézségek közepette is a számára legmegfelelőbb irányban tartsák, ha a kisasszony gondol egyet, és inkább fejjel nekirohan a falnak, mert megteheti. Bizonyos szempontból én őt éppen ezért egyfajta antihősként tartom számon, annak ellenére, hogy az író mindvégig próbálja pozitívabb színben feltüntetni, ám ez szerintem nem sikerül neki.
Arno-t ezzel szemben nagyon szeretem, annak ellenére, hogy nem viccelek, a könyvben azon kívül, hogy gránit színű szeme van, semmi nem derül ki. A hátteréről korábban megtudunk ugyan egy-két dolgot, de a nagy egész szempontjából szerintem elhanyagolhatóan kevés ismeretünk van róla. Nem tudom, hogy ez a játékban is így van-e, de én szívesen láttam volna akár egy egész kötetet is csak Arno naplóbejegyzéseiből, hogy mindazokra a kérdésekre, amik felmerültek bennem vele kapcsolatban, választ kaphassak.
Lehet, hogy ez egyedül engem villanyozott fel a turnézók közül, de nekem kifejezetten tetszett, hogy a történet nem bővelkedik romantikus elemekben. Ezt a szálat úgy három oldalban le is tudja az író, ezzel is mintegy hangsúlyozva, hogy most nem ez a lényeg. Sokkal fontosabbak a háttérben mozgó szálak, a forradalom, és az egyéb események, mint az, hogy két gyerekkori barát végül egymásba szeret.
Ha valaki úgy érzi, kedvet kapott az Assasin's Creed könyvekhez, szerintem nyugodtan kapjon le egyet valamelyik könyvesbolt polcáról, és olvasson bele. Nem érdemes vele foglalkozni, hogy hányadik kötet is, valószínűleg anélkül is maximálisan érteni fogja a történetet. Én saját magamat tudom ezzel kapcsolatban példának hozni, a mai nap folyamán egy könyvesboltban a Fekete lobogó című kötetet kezdtem el olvasgatni, és nagyon tetszett. Nem számított, hogy az Egység előtt játszódik, és már ismerős volt Edward Kenway neve, ettől függetlenül is maximálisan tudtam élvezni.
Kedvenc karakter(ek): ArnoA regény érdekessége szerintem abban áll, hogy szinte az egész könyv Élise de la Serre naplóbejegyzéseiből áll, de, nagy ritkán Arno bejegyzéseibe is bepillantást nyerhetünk, természetesen ebből van kevesebb, mert ő voltaképpen csak kiegészíti a lány által elmesélt történetet, amolyan "Jó, ha ezt is tudod" - jelleggel.
A világa egyébként szerintem sok szempontból még a történelemkönyvekben is megállná a helyét, és itt most nem az Orgyilkosok és Templomosok között húzódó ellentétre gondolok elsősorban, hanem azokra a leírásokra, amelyekkel Bowden a karaktereit körbeölelő környezetet mutatja be. Szerintem kifejezetten élvezetes stílusban ír. Nem mondanám, hogy a humoron lenne a hangsúly, de azért volt néhány alkalom, amikor felfele görbült a szám széle.
Amiről viszonylag sokat lehet beszélni ezzel a könyvvel kapcsolatban, az a két főszereplőnk. A gyermek Élise-t én személy szerint nagyon szerettem, érdekes volt látni, ahogy egyre több és több minden válik egyértelművé a számára mindazzal kapcsolatban, hogy ki is ő, s mire is predesztinálta az élet. Igaz, ezzel kapcsolatban nekem vannak aggályaim: példának okáért nekem nehezemre esik elképzelni, hogy az 1700-as évek végi Franciaországban a nőknek nyíltan is komoly szerepeket szántak volna - kivéve, ha épp a király szeretőjéről volt szó -, de ezt egy, a korszakkal behatóbban foglalkozó történész jobban meg tudná mondani.
Viszont, felnőve olyannyira egoista nő lett belőle, hogy komolyan mondom, többször is megfontoltam, hogy előkapok egy péklapátot a farzsebemből, és azzal verem agyon, amiért nem képes logikusan gondolkozni. Hiába vannak mellette olyan emberek, akik arra törekednek, hogy a nehézségek közepette is a számára legmegfelelőbb irányban tartsák, ha a kisasszony gondol egyet, és inkább fejjel nekirohan a falnak, mert megteheti. Bizonyos szempontból én őt éppen ezért egyfajta antihősként tartom számon, annak ellenére, hogy az író mindvégig próbálja pozitívabb színben feltüntetni, ám ez szerintem nem sikerül neki.
Arno-t ezzel szemben nagyon szeretem, annak ellenére, hogy nem viccelek, a könyvben azon kívül, hogy gránit színű szeme van, semmi nem derül ki. A hátteréről korábban megtudunk ugyan egy-két dolgot, de a nagy egész szempontjából szerintem elhanyagolhatóan kevés ismeretünk van róla. Nem tudom, hogy ez a játékban is így van-e, de én szívesen láttam volna akár egy egész kötetet is csak Arno naplóbejegyzéseiből, hogy mindazokra a kérdésekre, amik felmerültek bennem vele kapcsolatban, választ kaphassak.
Lehet, hogy ez egyedül engem villanyozott fel a turnézók közül, de nekem kifejezetten tetszett, hogy a történet nem bővelkedik romantikus elemekben. Ezt a szálat úgy három oldalban le is tudja az író, ezzel is mintegy hangsúlyozva, hogy most nem ez a lényeg. Sokkal fontosabbak a háttérben mozgó szálak, a forradalom, és az egyéb események, mint az, hogy két gyerekkori barát végül egymásba szeret.
Ha valaki úgy érzi, kedvet kapott az Assasin's Creed könyvekhez, szerintem nyugodtan kapjon le egyet valamelyik könyvesbolt polcáról, és olvasson bele. Nem érdemes vele foglalkozni, hogy hányadik kötet is, valószínűleg anélkül is maximálisan érteni fogja a történetet. Én saját magamat tudom ezzel kapcsolatban példának hozni, a mai nap folyamán egy könyvesboltban a Fekete lobogó című kötetet kezdtem el olvasgatni, és nagyon tetszett. Nem számított, hogy az Egység előtt játszódik, és már ismerős volt Edward Kenway neve, ettől függetlenül is maximálisan tudtam élvezni.
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Bayer Antal
Kiadta: Fumax Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 456
Sorozat: Assasin's Creed (#7)
Résztvevő blogok listája:
04.04. - CBooks
04.06. - Könyvszeretet
04.08. - Függővég
04.10. - Insane Life
Nyereményjáték:
Minden állomáson találtok egy-egy (összesen négy) kérdést. Válaszoljatok helyesen mindegyik kérdésre, lájkoljátok a Blogturné Klub és a Fumax Facebook oldalát, hogy esélyesek legyetek egy Assassin’s Creed: Egység példány megnyerésére.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a győztesnek pedig 72 órája van válasz e-mailt küldeni, ellenkező esetben új nyertest kell sorsolnunk.
A mai kérdés: Mi Arno teljes neve?
Szia! Ez most az 1. vagy a 3. kérés volt? A turné sorrendjében az első, de a Rafflecopter-ben a harmadik.
VálaszTörlésAz első, csak közben változott sorrend és a raffle pedig nem :) Elnézést.
Törlés(de elfogadjuk azoknak is, akik fordítva töltötték ki)
köszi
Törlés