Tartalom: Zarek kétségkívül a legmagányosabb Sötét Vadász. Évszázadok óta Alaszkában él száműzetésben. Mielőtt vámpírrá változott, római rabszolgaként elképzelhetetlen kínokon kellett keresztülmennie. Minthogy veszélybe sodorta a testvériséget, most társai az életére törnek.
Astrid az igazság szűzi nimfája. Ő kapja feladatul, hogy ítélkezzen Zarek felett. A vizsgálat során számos eddig nem sejtett titok is a felszínre kerül, és a gyönyörű Astrid nemcsak a jobb sorsra érdemes embert, de a forróvérű szeretőt is megtalálja a Vadászban… (Ulpius)
Astrid az igazság szűzi nimfája. Ő kapja feladatul, hogy ítélkezzen Zarek felett. A vizsgálat során számos eddig nem sejtett titok is a felszínre kerül, és a gyönyörű Astrid nemcsak a jobb sorsra érdemes embert, de a forróvérű szeretőt is megtalálja a Vadászban… (Ulpius)
Vélemény: Már most érzem, hogy amikor ezt a kritikát befejezem, sokan meg fognak utálni, ugyanis, akármennyire is megszerettem Kenyont az utóbbi időben, ezt a könyvét majdhogynem utáltam. Pedig, amikor a kezembe vettem, komolyan megfogadtam, hogy adok egy esélyt Zareknek. Igaz, hogy az előző kötetben sem voltam odáig érte, de úgy voltam vele, hogy talán, ha az ő szemszögéből látom a dolgokat, akkor másként gondolok majd rá.
Ez a taktika végül bejött, ugyanis a története valóban érdekes, és a végtelenségig képes elszomorítani az embert - főleg, mivel Kenyon remekül vissza tudja adni, hogy micsoda magány gyökerezik a férfi lelkében -, de ettől függetlenül, nem tudtam őt annyira megszeretni, mint mondjuk Talont, vagy éppen Kyriant. És az az érdekes, hogy erről nem ő tehet, hanem sokkal inkább az, hogy a kötet első fele annyira eseménytelenre sikerült, hogy azt el sem tudom mondani. Arról szól, hogy Zarek és Astrid - a mellé rendelt ítélőbíró - be vannak zárva egy alaszkai házba - egy olyan vihar miatt, amit természetesen a nimfa idézett elő -, ahol vagy veszekednek, vagy épp álmukban szeretkeznek, meg ehhez hasonlók. Egyszerűen nem történik semmi. Olyan, mintha az egész történet egyhelyben állna, és várna. Valószínűleg az ítéletre, de néha komolyan úgy éreztem, mintha magát a Messiást várnák ennyire. Így hát, a figyelmem a regény többi szereplőjére terelődött, és ott találtam kedvencnek valókat bőven.
Ott van például Sundown, aki Zarek legjobb barátja. Egy igazi, texasi cowboyból lett Sötét Vadász, aki ki nem állhatja a hideget, ám a barátjáért képes hozni azt az áldozatot, hogy egy rövid időre áttelepül Alaszkába. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a regény második felében - ami ezerszer jobban sikerült, mint az első -olyan jó beszólásai vannak, hogy szabályosan fel-le gurultam az ágyamon a nevetéstől. Annyira megszerettem a humorát, hogy már alig várom az ő részét... Bár, a könyvek listáját elnézve, az még rohadt messze van. Nem baj, rá megéri várni.
Ott van például Sundown, aki Zarek legjobb barátja. Egy igazi, texasi cowboyból lett Sötét Vadász, aki ki nem állhatja a hideget, ám a barátjáért képes hozni azt az áldozatot, hogy egy rövid időre áttelepül Alaszkába. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a regény második felében - ami ezerszer jobban sikerült, mint az első -olyan jó beszólásai vannak, hogy szabályosan fel-le gurultam az ágyamon a nevetéstől. Annyira megszerettem a humorát, hogy már alig várom az ő részét... Bár, a könyvek listáját elnézve, az még rohadt messze van. Nem baj, rá megéri várni.
A regény egyik fénypontja Simi volt. Simi, a több, mint tízezer éves démonlány, aki alapesetben Acheron karján díszeleg, tetoválás gyanánt, de amikor elszabadul... Na, az zseniális. Úgy viselkedik, mint egy tizennégy-tizenöt éves kamaszlány, akinek az a hobbija, hogy mindent és mindenkit meg akar enni - ennek érdekében mindig tart magánál egy adag barbecue-szószt, mondván, sosem lehet tudni, mikor nyílik erre alkalma. Emellett az is kitűnik, hogy mennyire rajon Acheronért. Nem úgy, mint nő a férfiért, hanem sokkal inkább úgy, mint egy lány az apjáért, vagy kishúg a bátyjáért. Azt hiszem, éppen ez tetszett meg a kapcsolatukban. És mellesleg, alig várom, hogy többet is megtudhassak erről a dologról.
A másik karakter, akit félig-meddig sikerült megkedvelnem, Sasha volt. Szerencsétlen farkasba annyiszor rúgtak bele ebben a részben - képletesen és szó szerint is -, hogy meg se tudom számolni. Ennek ellenére hűséges Astridhez, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédhesse a lányt. Ezt nagyra értékeltem benne.
Külön érdekessége a regénynek, hogy itt derül ki talán a legtöbb minden Acheronról, és az ő hátteréről. Olyan jó utalások vannak benne, hogy már előre várom, mi fog kisülni mindabból, amit eddig megtudhattam róla. Az biztos, hogy Artemiszt - akivel ezt a részt együtt kell töltenie - szívem szerint többször is belefojtottam volna egy kiskanálnyi vízbe, mert egy akkora önző ribancként viselkedik a nap huszonnégy órájában, hogy arra nincsenek szavak. Bár pont a mostani részben derült ki, hogy ezzel többet ártanék, mint használnék, de ettől még... Előbb-utóbb tuti belemártom a konyhakést, ha még sokáig önzőzik, meg hisztizik. Akármekkora istennő is, szerintem elsősorban inkább egy elkényeztetett luxusprosti. Igen, én és a jó véleményem...
A másik karakter, akit félig-meddig sikerült megkedvelnem, Sasha volt. Szerencsétlen farkasba annyiszor rúgtak bele ebben a részben - képletesen és szó szerint is -, hogy meg se tudom számolni. Ennek ellenére hűséges Astridhez, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédhesse a lányt. Ezt nagyra értékeltem benne.
Külön érdekessége a regénynek, hogy itt derül ki talán a legtöbb minden Acheronról, és az ő hátteréről. Olyan jó utalások vannak benne, hogy már előre várom, mi fog kisülni mindabból, amit eddig megtudhattam róla. Az biztos, hogy Artemiszt - akivel ezt a részt együtt kell töltenie - szívem szerint többször is belefojtottam volna egy kiskanálnyi vízbe, mert egy akkora önző ribancként viselkedik a nap huszonnégy órájában, hogy arra nincsenek szavak. Bár pont a mostani részben derült ki, hogy ezzel többet ártanék, mint használnék, de ettől még... Előbb-utóbb tuti belemártom a konyhakést, ha még sokáig önzőzik, meg hisztizik. Akármekkora istennő is, szerintem elsősorban inkább egy elkényeztetett luxusprosti. Igen, én és a jó véleményem...
Összességében ez a rész számomra sokkal inkább egyfajta átvezetésnek tűnt - egyrészt az eseménytelensége, másrészt a rövidsége miatt -, mintsem egy olyan komoly résznek, mint amilyen az ezt megelőző volt.
Kedvenc karakter(ek): Simi, Acheron, Sundown
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 7/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Lévai Márta
Kiadta: Ulpius-ház
Év: 2010
Oldalszám: 446
Sorozat: Dark-Hunter (#4)
Were-Hunter (#1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése