Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy imádtam a könyvet. Ez az abszolút kedvencem a Végzet Ereklyéi sorozat összes könyve közül. Egy vicces és lendületes első kötet, a lehető legjobb csattanóval, amit csak el tudtam képzelni. Miközben olvastam, olyan érzésem volt, mintha ezt pont nekem találták volna ki. Aztán, úgy egy évvel ezelőtt kiderült, hogy filmet készítenek belőle. Sok más fanhoz hasonlóan én is megálmodtam a saját szereplőgárdámat, akiket el tudtam volna képzelni ebben a környezetben... Ám ebből, nem meglepő módon, semmi sem valósult meg. Most, hogy már láttam a filmet, ezt egy cseppet sem bánom, de, hogy pontosan miért, arról majd egy kicsit később. Amikor kiderült, kik fogják játszani az egyes szerepeket, mindössze két embernek tudtam örülni: az Alecet játszó Kevin Zegersnek, akit több filmben is láttam már, s nagyon megkedveltem, valamint Godfrey Gaonak, aki Magnus Bane-t alakította, mivel ő áll a legközelebb ahhoz - Gackt után, természetesen -, amilyennek a boszorkánymestert elképzeltem. A többiektől viszont nagyon féltem. Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy azt fogom kapni tőlük, amit szeretnék, de be kell vallanom, hogy erre sikeresen rácáfoltak. Persze, mivel nem vagyok képzett filmkritikus, és nem is tervezek azzá válni, nem kell ezt az állításomat készpénznek venni, mindössze azt tudom elmondani, rám milyen hatással voltak a szereplők, valamint a látványba oltott körítés.
Mondjuk úgy, hogy eddig a legkevésbé sem rajongtam Jamie Campbell Bowerért. Nem utáltam őt, hiszen egy filmet se néztem meg, amiben szerepelt, egyszerűen csak nem volt szimpatikus. Viszont, az egyik jó barátnőm mondott valami érdekeset vele kapcsolatban. Azt tanácsolta, hogy figyeljem a mimikáját, mert remekül tud érzelmek kifejezni. És azt kell mondanom, hogy tényleg. Annyira beszédes arca van, hogy a legapróbb rezdülése is átadta azt az érzést, amit éppen közvetíteni szeretett volna. Most már értem, miért őt választották Jace szerepére, és a legkevésbé sem bánom. Valami hasonlót éreztem Lilly Collinsszal kapcsolatban is, bár nekem még mindig az a legnagyobb bajom vele, hogy nem képesek kiszedni a szemöldökét, ami szó szerint elvonta a figyelmemet az arcáról. De ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy nem is rossz Clarynek. Végül is, Clary is idegesített néha olvasás közben.
Kevin, mint Alec, hát... Érdekes volt. Az a furcsa, hogy bár a könyvben az ő karaktere a félénkebb, visszahúzódó személyiség Izzie-hez képest, a filmben tökéletesen megcserélték a testvérpárt. Isabelle kimondottan kedves Clary-hez, miközben Alec úgy viselkedik, mint egy tűzokádó sárkány. Akármennyire is szeretem Kevint, el kell ismernem, hogy ehhez a szerephez ő túl komoly. Bár, még bízom benne, hogy ez a továbbiakban meg fog változni. Amit pedig szintén nagyon hiányoltam velük kapcsolatban: a közös jelenetek. Sőt, továbbmegyek, ha Isabelle nem böki ki valahol a film felénél, hogy Alec a testvére, szerintem egy olyan nézőnek, aki nem ismeri a könyvet, lehet, hogy eszébe sem jut, hogy rokonok lehetnek. Itt emlékeznék meg Magnusról is, akinek a legnagyobb problémája az, hogy ha öt percet töltött a vásznon, akkor sokat mondok. Azon kívül, hogy érdeklődik Alec iránt, gyakorlatilag nem derül ki róla semmi az ég egy adta világon. Reménykedjünk benne, hogy ez a későbbiekben szintén megváltozik.
Mégis, ebben a filmben az abszolút kedvencem Simon lett. Igaz, az ő karakterével kapcsolatban rengeteg spoilert vetítettek előre, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet, de maga a srác pontosan azt hozta, amit egy Simontól elvártam volna. Kissé esetlen volt, ugyanakkor nagyon aranyos, egy olyan szeretetre méltó valaki, akit néha szívesen megölelgetett volna az ember, hogy megvigasztalja.
Látvány, látvány... Maradjunk annyiban, hogy Godfrey olyan kisgatyában is jól néz ki, amilyet a négy éves unokaöcsém szokott hordani. De a viccet félretéve: tetszett, hogy a látvány alkalmazkodott a könyv atmoszférájához. Nem volt olyan érzésem, mintha az animált részek kilógtak volna a valódi elemek közül, vagy ehhez hasonló. Sőt, én a magam részéről nem hittem volna, hogy ennyire realisztikusnak hatnak majd a démonok, meg ehhez hasonlók, éppen emiatt volt egy pár alkalom, amikor szabályosan megállt bennem az ütő mozizás közben, de ezt egyáltalán nem bánom. Azt kell, hogy mondjam, sokkal, de sokkal komolyabban vette magát az egész stáb, mint amire számítottam, és ennek nagyon örültem. Nem volt olyan érzésem, mintha teljesen elbagatelizálták volna az egészet.
Viszont, volt egy olyan részlet, amiről muszáj megemlékeznem, ugyanis alighanem ez volt a legemlékezetesebb momentum az egész filmben - jórészt azért, mert Toffyval ezen röhögtünk a legtöbbet -. Akik olvasták a sorozatot, tudják, hogy léteznek Portálok, amelyeken keresztül az ember bárhova eljuthat, ahová csak szeretne. Na, már most, a könyvben ezek tükrök, ami egy nagyon is jó ötlet... Erre a filmben mit kapunk? Egy gigantikus Csillagkaput. Nem csak, hogy szinte teljesen úgy néz ki, de még a működése is nagyon hasonló, így nem meglepő módon, szinte egyszerre kiáltottunk fel: Nézd már, egy Csillagkapu! Mindjárt jönnek a goa'uldok! És az az igazság, hogy voltaképpen jöttek is, hiszen innentől kezdve az összes megjelenő démont úgy fogtuk fel, mintha a Csillagkapu univerzumából származó lények lennének.
Alles Zusammen: egy nagyon jó könyvadaptáció, aminek az a legnagyobb problémája az, hogy szabályosan összecsapták a végét, és ezen a ponton már nagyon fontos elemeket vettek ki, illetve elképesztően rosszakat tettek bele. Mégis, a film háromnegyede sokkal de sokkal jobb, mint amire valaha is számítani mertem. Örülök, hogy megnéztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése