Tiffany Reisz: Az angyal

Miért: Tetszett az első rész.

Tartalom: Egyetlen menekülőszó sem védheti meg a szívet.

A hírhedt erotikus regények szerzője, a profi domina, Nora Sutherlin valami olyasmit tesz, ami egyáltalán nem vall rá: bujkál, mégpedig luxuskörülmények között. Házigazdája, a vagyonos és gátlástalan Griffin Fiske boldog, hogy vendégül láthatja Norát vidéki birtokán, különösen pedig annak örül, hogy megismerheti Nora társát, a fiatal, tapasztalatlan és angyali szépségű Michaelt.

Nora pártfogoltja titokzatos, de nem annyira, mint Søren, a nő egykori és mindenkori szeretője. Vajon lelepleződik ez az izgalmas, lelki és testi sebekkel tarkított viszony? Ki az a nő, aki folyton Søren körül legyeskedik? És miért nyomoz a pap után? Milyen titkokat leplez Michael? Vajon fiatalsága elég csábító lesz-e ahhoz, hogy Nora ne térjen vissza régi szeretőjéhez? Legyőzi-e a fájdalmat a szerelem?

Vélemény: Nem hittem volna, hogy az első rész után lesz, ami még meg tud lepni, de azt kell mondanom, hogy tévedtem. Tiffany Reisz remekül játszik a különböző helyzetekkel, mindig a legváratlanabb pontokat tölti fel annyi feszültséggel, hogy az embernek olykor-olykor ökölbe szorul a keze olvasás közben. Emellett az írónő képes újra és újra meglepni az olvasót.

Kezdjük talán rögtön azzal, hogy bár a fülszöveg kétségtelenül Nora-ra koncentrál, valójában távolról sem ő a regény főszereplője. Az erotikus regények írója jelen esetben nem más, mint egy összekötő kapocs a történetben szereplő karakterek között, hiába szerepel sokat, nem érezzük úgy, hogy ő lenne a történet mozgatórugója, hanem valaki egészen más: egy alig tizenhét éves kamaszfiú az egyik oldalon, és egy mindenre elszánt, ám könnyen befolyásolható írónő a másikon. Ebből is láthatjuk, hogy a cselekmény valójában két szálon fut, és ez egyébként meglepően jól működik. Remekül elválik egymástól Michael és Suzanne szála, ám Soren - a mindenki által imádott pap - valamilyen úton-módon mégis megteremti a kapcsolatot a kettő között.

Michael karaktere - jóllehet, az előző részben nem igazán tudtam vele mit kezdeni -, most az egyik nagy kedvencemmé nőtte ki magát. Itt sokkal több minden derül ki róla, nem csak a családi hátterével, de a benne lakozó mazochista hajlamával kapcsolatban is. Sajnáltam, de egyúttal folyamatosan drukkoltam is neki, mivel a könyv jelentős részében egy számára teljesen új szerepben próbál meg helyt állni. Nora kiképzési módszere egyébként érdekes, de szerintem mindenkinek azok a jelenetek fognak megmaradni, amelyekben Mick és Griffin együtt szerepelnek. A kapcsolatuk nem a tolakodó, gyomorforgató nyáltenger, amelytől egy hetero páros esetén is maximálisan ki tudok akadni, hanem lassan alakul ki, és ennek megfelelően nem esik felesleges túlzásokba. Egyszerűen csak jó őket együtt látni. Nincsenek benne különösebb meglepetések, ám akad néhány egészen jó poén, amiken még most is el-elmosolyodom, ha eszembe jutnak.

Erotikában természetesen nincs hiány, és Reisz hozza A szirénben megszokott színvonalat. Mivel a cél egy jó alárendelt megteremtése, a BDSM elemekben ezúttal sem szűkölködnek ezek a részek, ám most sem zavaróak. Érezni, hogy az erőszaknak célja van, ráadásul a szereplőink nem ekként élik meg, hanem a szerelem egyfajta kifejeződéseként, ami sokunknak furcsa lehet, ám szerintem nem teljesen elképzelhetetlen, és érthetetlen. Legfeljebb, mi magunk nem próbálnánk ki szívesen az ilyesmit, de nincs olyan érzésünk olvasás közben, hogy emiatt ítélkeznünk kellene felettük.

A másik fő szálat ugyebár Suzanne-nak köszönhetjük, a fiatal újságírónő ugyanis kap egy fülest, hogy valami nincsen rendben a Szent Szív templom körül, elsősorban a plébános, Soren kapcsán. Alapvetően érdekes dolgok derülnek ki a férfi múltjával kapcsolatban, az ember bepillantást nyerhet az életébe, gyermekkorába, és az akkoriban bekövetkezett változásokba, ami engem többször is ámulatba ejtett, olyan mélységet adott a papnak, akit ezek után még annyira se tudok hova tenni, mint korábban. De talán éppen ez adja Soren zsenialitását. Egy olyan határmezsgyén mozog bravúros ügyességgel, ahol csak nagyon kevesen képesek talpon maradni. Viszont, mindeközben Suzanne-tól kedvem lett volna sírógörcsöt kapni. Vagy ezerszer feltettem magamnak a kérdést, hogy egy olyannyira könnyen manipulálható és megvezethető személy, mint ő, hogy lehet egyrészt újságíró másrészt egyenesen háborús tudósító. Teljesen életidegen a karaktere. Értem én, hogy Soren nem mindennapi vonzereje hat a nőre, de attól, amennyire képes magát alávetni ennek a dolognak - alig néhány perces ismeretség után -, attól a pofám leszakadt néha. Bocsánat a pórias megfogalmazásért, de tényleg erről volt szó. 

Mint láthatjátok, ez a kötet nem a cselekményről szól, nem pörögnek benne annyira az események, mint teszem azt az első részben - holott már az sem volt valami gyors -, itt inkább a karakterek megismerésére koncentrálhatunk, aminek egészen biztosan komoly jelentősége lesz a későbbiekre nézve.

Remek folytatás, én csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek tetszett az első rész.

Kedvenc karakter(ek): Wesley, Griffin, Soren, Nora

Gyűlölt karakter(ek): Suzanne

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Márton Andrea

Kiadta: Egmont Hungary

Év: 2013

Oldalszám: 472

Sorozat: The Original Sinners (#2)

Blogturné #5 - Patrick Ness: Soha nincs vége

Miért: Egy ideje már szemeztem az író könyveivel.

Tartalom: Amikor a jéghideg víz a bőrödhöz ér, még nem vagy biztos benne. De amikor kezded elveszíteni az uralmat a tested felett, amikor először megérzed a reccsenést valahol a lapockád tájékán, majd amikor a koponyád éles csattanással a sziklának ütődik, már biztosan tudod: itt van vége….

Vagy mégsem?

Nem. Soha nincs vége. Hogy miért? Tarts velünk május 1-13-ig Patrick Ness felkavaró és ragyogó könyvének blogturnéján, s talán megleled a választ a kérdésre. A turné során megismerheted a regény roppant tehetséges íróját, a könyv nagyszerű karaktereit, olvashatsz virtuális világokról, mazsolázgathatsz az idézetek között, és ha ügyesen használod az eszed, megnyerheted Patrick Ness: Soha nincs vége című könyvének egy példányát!

A fiú kétségbeesetten, magányosan merül el a háborgó tengerben. Meghal.
Majd felébred, csupaszon, a testét zúzódások borítják, de életben van. Hogy lehet ez? És mi ez a különös, elhagyatott hely? Ahogy lassan megérti, hogy mi történik vele, a fiú egyre jobban mer remélni. Talán ez nem a vég…
Talán még nincs vége… Patrick NESS új ifjúsági regénye. Ismét felkavaró, megindító, letehetetlen könyv a világszerte elismert szerzőtől. (Vivandra)

Vélemény: Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, az első másodpercekben olyan érzésem volt, mintha egyszer már a kezemben tartottam volna ugyanezt. Kellett néhány pillanat, mire rájöttem, hogy ez talán nem véletlen, hiszen nem is olyan régen olvastam Rachel Wardtól a Nem enged a mélység-et, ami ehhez kísértetiesen hasonló helyzetet vázol fel - legalábbis a kezdés terén -, csakhogy itt az áldozat szemszögéből kísérhetjük figyelemmel a történetet. Gyakorlatilag vele együtt éljük át a halálát. Itt jöttem rá, mi jelenti az igazán nagy különbséget Ward és Ness stílusa között. Ward inkább a lelki vonatkozásokra helyezi a hangsúlyt, míg Ness elképesztő hitelességgel írja le a főhőse halálát. Gyakorlatilag mi magunk is átéljük Seth elmúlását... vagy mégsem?

Be kell vallanom, hogy a történet eleje, bár érdekes, ha az ember nincs éppen egy igen mély, melankolikus hangulatban, akkor az első száz oldalt garantáltan unni fogja, ugyanis leginkább arról van szó, hogy a fiú teljesen egyedül van, és próbálja kitalálni, hogy hogyan is került ebbe a számára pokolnak tűnő világba, ahol nincs senki. Ugyanakkor, ez egy remek alkalmat nyújt az írónak arra, hogy emlékek útján bemutassa, miként is jutott el a főhőse a halála pillanatáig. Majd ebben a pokolban felbukkannak újabb emberek is, és ez egyébként alighanem a regény egyik legnagyobb rejtélye: hogy kerülnek vadidegenek a te személyesnek hitt poklodba - akik egyébként szintén érdekes karakterek, bár időbe telik, mire megismerhetjük őket -? Nos, a válasz kiderül a könyvből, és én úgy gondolom, hogy ez alighanem az egyik legjobb rész az egészben.

Seth még gyerekkorában elköltözött a családjával Amerikába, de alapvetően angol - erre egyébként több, olykor humoros utalás is található a könyvben. Ám túl azon, hogy angol, még meleg is, amit igazából csak egy dolog miatt emelnék ki ebben a történetben, az pedig az, ahogyan ezt Ness felvázolja a regényben. Annyira apró utalásokból építi fel ezt a szálat Seth és Gudmund között, hogy az valami elképesztő. Egy nagyon egyszerű szerelmi történetet annyi drámaisággal képes felruházni, hogy az olvasó akár el is hiheti, hogy a kapcsolatuk is közrejátszott abban ami a főhősünkkel történt, igaz, én ezt elsősorban a szülők számlájára írom. 

Seth édesanyja például az önzésnek egy olyan magas fokára jut el, hogy én komolyan mondom, szívem szerint addig ráztam volna azt a nőt, amíg észhez nem tér, és fel nem fogja, hogy neki valójában két fia van, és nem csak egy. Az édesapa ugyan próbál valamilyen kapcsolatot kialakítani az idősebbik gyermekével - példának okáért ő egyáltalán nem tör pálcát felette amiatt, hogy az, ami -, de ő meg annyira papuccsá vált a felesége és a gyógyszerek hatására, hogy sok esetben olyan, mintha ott se lett volna. Bizonyos értelemben ugyanaz a láthatatlanság jellemzi, ami Seth-et, tehát sokszor úgy érezhetjük, hogy a Wearing család csak és kizárólag az anyából és Owenből áll.

Miután túljutunk ezeken a visszaemlékezéseken és azon az öngyilkos-hangulaton, amibe a történet kezdete hajszolhat minket, amint beindul a valódi cselekmény, olyan érzés keríti hatalmába az embert, mintha egy teljesen más könyvet tartana a kezében. Az események ugyan nem gyorsulnak fel túlzottan, de rengeteg új információt kapunk, amiket szabályosan meg kell emészteni ahhoz, hogy utána össze tudjuk kapcsolni az újonnan jövő apró morzsákkal. Azonban még így sem kapunk egy igazán komplex képet arról, hogy miként is működik az a világ, amelyet Ness bemutat nekünk. Ez egyébként egy nagyon izgalmas téma, de ennek boncolgatását én későbbi blogturnékra bíznám. 

Rengeteg kérdést hagy megválaszolatlanul egyébként, amelyeken nekünk kellene elgondolkozni és egyúttal továbbgondolni, hogy vajon pontosan mi történhetett. Ezzel a megoldással nekem csak a történet végén volt bajom, de ott nagyon. Iszonyatos függővég, ami, mivel legjobb tudomásom szerint nem lesz folytatás, engem kimondottan frusztrál. Amikor becsuktam a könyvet az első mondat, ami kicsúszott a számon, ez volt: "Ne már!".

Igazából egy nagyon érdekes és mély élményt nyújt a könyv, én leginkább egy esős délutánra ajánlanám mindenkinek. Én ugyan még nem olvastam az írótól mást, de szerintem érdemes ezzel kezdeni, akik pedig eddig is rajongtak Patrick Ness könyveiért, alighanem ezt is imádni fogják. 

Amit egyébként az íróról tudni érdemes: 1971. január elsején született Virginiában, de jelenleg Londonban él. Amellett, hogy számos könyvet írt, a rádiózásban is otthon van, több állomásnak is írt már, mint például a Radio 4 és a Sunday Telegraph. A könyveit többször díjazták is: Guardian Children’s Fiction Prize, the Booktrust Teenage Prize, és Costa Children’s Book Award díjakat sikerült bezsebelnie. Ha valaki most április 26-án járt a Könyvfesztiválon, találkozhatott is vele.

Eddig megjelent művei:

- Kés a zajban

- Válasz és kérdés

- Háború a békéért

- Szólít a szörny

- Soha nincs vége

Kedvenc karakter(ek): Seth, Regine

Gyűlölt karakter(ek): - 

Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Lázár Juli

Kiadta: Vivandra Kft. 

Év: 2014

Oldalszám: 400

Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

05.01. - Roni Olvas
05.03. - CBooks
05.05. - Könyvszeretet
05.07. - Zakkant olvas
05.09. - Media Addict
05.11. - Always Love A Wild Book
05.13. - Nem harap a...

Nyereményjáték:

A történet során Seth állandóan rejtélyekkel és kérdésekkel találja szemben magát. Ébredésének első pillanatától kezdve, mint egy kirakós darabkáit, úgy próbálja összerakni az életét, a múlt eseményeit, a jelen furcsaságait.
Így aztán a Soha nincs vége blogturné nyereményjátéka is a gondolkodásra és a logikára épül, segítségünkre hívva a könyv szereplőit és azok jellemző tulajdonságait.
Minden blogon találsz egy állítást - összesen tehát 7 db-ot. A 7 állítást figyelembe véve, azok információs tartalmát kiszűrve, kilogikázva a következő kérdésre kell választ adni:
Ki fut sportszerűen a regény szereplői közül???
/a kiadó kizárólag magyarországi postacímre postáz! Segítségül: a választ a bejegyzések némelyikében is megleled, ha figyelmesen olvasol!/

a Rafflecopter giveaway

David Levithan - Andrea Cremer: Invisibility

Miért: Már korábban is olvastam David Levithantól, és nagyon tetszett.

Tartalom: Stephen láthatatlannak született. Amióta az eszét tudja, szinte teljes magányban él, hiszen senki sem láthatja. Olyan, mintha nem is létezne. Egyedüli támasza az édesanyja, aki azonban 16 éves korában meghal. Néhány hónappal később egy Elisabeth nevű lány költözik a lakóházba, ahol eddig láthatatlanul élte a mindennapjait... És ettől a fiú élete szó szerint a feje tetejére áll. Hiszen a lány látja őt. Ez pedig olyan kérdéseket vet fel, amelyekre sokkal nehezebb választ találni, mint azt bárki is gondolta volna. 

Vélemény: Bár, ez viszonylag ritka jelenség nálam, amikor annak idején kitaláltam, hogy szeretném elolvasni ezt a könyvet, már volt egy kép a fejemben arról, hogy mit várok majd tőle. Levithan történetei kapcsán már megszoktam az elvontságot, és, hogy bizonyos értelemben semmi sem az, aminek látszik. Előszeretettel használ szimbólumokat, amiket csak akkor ismer fel az olvasó, amikor az orra elé tolják a megfejtés kulcsát, emellett pedig mindig elgondolkodtat.

Ehhez képest, most valami egészen mást kaptam, ha jól sejtem azért, mert az Invisibility-t nem egyedül írta. Levithan kapta meg Stephen szemszögét - milyen meglepő -, ám a fiú éppen olyan karakter, akiben megmutathatta azt, amit szeretett volna. Noha én először azt hittem, hogy szerencsétlen fiú csak átvitt értelemben láthatatlan - ennek meg lett volna az a fajta szimbolikus jelentése, amit korábban már megszokhattam az írótól -, és emiatt csak azok látják, akik valóban meg akarják őt látni, mint például Elisabeth. De aztán, ahogy haladt előre a történet, kiderült, hogy valóban egy átokról van szó, s ennek köszönhetően csakis olyan emberek számára válik láthatóvá, akik ritkák, mint a fehér holló. És éppen ez volt az, ami elgondolkodtatott. Milyen lehet úgy leélni az életedet, hogy tényleg nem lát téged senki, még te magad se?

Jóllehet, eddig voltaképpen a pozitívumokat soroltam, összességében nem tudom azt mondani, hogy szerettem ezt a könyvet, mert akkor elég nagyot hazudnék. Mondjuk nem is utáltam... De mégis picit keserű a szám íze, ha rá gondolok. A cselekmény viszonylagos vontatottságával még egyáltalán nem lett volna problémám, mivel Levithan Every you, every me című könyvénél már megszoktam, hogy semmi sem derül ki azonnal, és csak lassan halad előre a történet... De, amikor elkezdtek belemenni ebbe az átok-témába, olyannyira túlbonyolították a felépítését, hogy egyszeriben élvezhetetlennek éreztem.  Adott legalább három különböző fajta "varázsló", akik közül az egyik átkot szór rád, a másik látja az átkot, de nem tud vele mit kezdeni, a harmadik pedig látja is, és le is tudja szedni. Miért nem lehetett ezt kettővel elintézni? Még most sem igazán értem, hogy a középső kategóriára mi szükség volt.

Miután befejeztem ezt a könyvet, akkor jutott eszembe, hogy talán az lehetett a probléma, hogy a történet nem csak Levithan keze nyomát viseli. Ott van továbbá Cremer is, Elisabeth "megalkotója", akinek a stílusa messze nem tetszett annyira, mint a szerzőtársáé. Egyetlen egy dolog van, ami nagyon tetszett a lány kapcsán - bár, én szinte biztos vagyok benne, hogy az ötlet Levithantól származik -, ez pedig az öccse, Laurie. És nem feltétlen azért, mert az öccse meleg, hanem sokkal inkább azért, mert a fiú, mindannak ellenére, amin régen keresztülment, ezerszer élettel telibb karakter, mint amilyen a nővére. Igazán optimista személyiség, akinek mindig vannak jó - és persze kevésbé jó - ötletei, és képes megnevettetni az olvasót. Egy idő után már inkább érte szurkoltam, s nem Stephenért.  Főleg, mivel a lány, aki a regény elején kétségtelenül kedveltem, egy idő után - amikor felfedezi a saját "jelentőségét" -, egyszerűen elviselhetetlenné vált a számomra. Amikor elhagyta a száját az a nagyratörő mondat, hogy "Ez már nem csak rólad szól", azt hittem, fogom magam, és nemes egyszerűséggel leütöm. Ennyit arról a Nagybetűs Szerelemről, amiről szólni akart volna ez a történet.
A vége... Nos, a vége. Ez volt a lehető legkeserédesebb befejezés, amit  ehhez a történethez ki lehetett volna találni. És éppen ez az, ami meggyőzött, hogy nem egy kimondottan MM-könyvet tartok a kezemben. A meglepő azonban az, hogy ez jórészt a könyv negatív főszereplőjének köszönhető, aki nem más, mint Stephen nagyapja. Az az ember egy vérbeli szadista, komolyan mondom. Nincs tekintettel semmire és senkire, olyasvalaki, aki irányítani akarja a környezetét, és ennek érdekében a leglehetetlenebb módszerektől sem riad vissza. Valahányszor megjelent a színen, éreztem, ahogy a félelemtől a nemlétező szőr is felállt a hátamon.

Ennek ellenére, egy kellemetlen csalódás ez a könyv, amire csak azt tudom mondani: nagyobb volt a füstje az én szememben, mint a lángja. 

Kedvenc karakter(ek): Laurie
Gyűlölt karakter(ek): Elisabeth
Pont: 4/10

Alapok:

Nyelv: angol
Kiadta: Philomel
Év: 2013
Oldalszám: 385
Sorozat: -

J. H. Trumble: Where you are

Miért: Már hónapok óta vártam ezt a könyvet. Ráadásul, egy jó darabig ez az utolsó könyvem ebben a témában.

Tartalom: Robert Westfall élete kezd darabjaira hullani. Az édesapja utolsó küzdelmét vívja a rákkal, miközben a fiú és édesanyja elkeseredett harcot vív a férfi testvéreivel, akik gyakorlatilag ki akarják sajátítani maguknak az öccsük haldoklását. A fiú végül az egyik tanárától, Andrew McNeils-től kapja meg azt a baráti támogatást, amire ebben a nehéz helyzetben szüksége van. Ám, amikor a kapcsolatuk komolyabb fordulatot vesz, már nincs visszaút.

Vélemény: Amikor újra elkezdtem tanár-diák viszonnyal kapcsolatos könyveket olvasni - majd alkalomadtán egy nosztalgiás bejegyzésben kifejtem, melyik könyv volt az életemben az első ilyen -, azt a drámaiságot, megrendítő realitást kerestem, mint annak idején Tabitha Suzuma Forbidden-jében.  Hiszen a téma ott is hihetetlenül kellemetlen, olyasmi, amiről az emberek szeretik azt feltételezni, hogy valójában nem létezik. És nagyjából ugyanez a helyzet akkor is, ha a fent említett téma szóba kerül. Na, nem arra gondolok, amikor egy egyetemen belül történik ilyen, hiszen oda már nagykorúként megy az ember, és el tudja dönteni, mit akar. De, ha egy középiskolában történik ilyesmi, azzal igenis, vannak problémák. Nem is kevés. És ez az, amit Trumble képes megjeleníteni ebben a regényben.

A cselekmény gyakorlatilag három jól elkülöníthető részre oszlik, annak ellenére, hogy csak két szemszöget látunk. Ott van Rob és a családja. Az apja sosem szerette őt, hiszen miatta kellett feladnia az orvosi karrierét - most nem azért, de ő volt olyan gyökér, hogy teherbe ejtette a srác anyját -, és most a férfi nővérei elvárják, hogy Rob folytassa a családi hagyományt... De mi történik akkor, ha a fiú egészen más jövőt képzel el magának?
Emellett, az írónő külön foglalkozik Andrew-val is, akiről kiderül, hogy, bár valóban meleg, annak idején volt egy ballépése, így most egy válással és egy két éves kislánnyal gazdagabban éli az életét.
A harmadik dolog értelemszerűen a kettejük kapcsolata, ami az eddig olvasott tanár-diák viszonyos könyvekkel ellentétben, tényleg lassan bontakozik ki. Valóban barátságként indul az egész kapcsolat, ami szépen fokozatosan fordul át valami sokkal erőteljesebbe. 

Ami igazán megfogott ebben az egészben, az az volt, hogy a baj gyakorlatilag már azelőtt megtörténik - vagy legalábbis vannak előszelei -, hogy bármi komolyabb történne Drew és Robert között. Jórészt ugyan ez a tanár úrért epekedő Jennek köszönhető szerintem - akit kimondottan utáltam néha -, de tény, hogy még viszonyba sem bonyolódnak, amikor már kibukik, hogy valami nem oké ezzel az egésszel.

Külön jó pont, hogy a problémák súlyozása nem úgy van, ahogyan azt várnánk. A legtöbben arra számítanak egy ilyen könyv esetében, hogy a két karakter homoszexuális volta okozza a fő problémát, ám tévednek. A tanár-diák viszony sokkal jobban rányomja a bélyegét Andrew és Robert kapcsolatára, mint az, hogy a saját nemükhöz, s így egymáshoz is vonzódnak. És a környezetükkel ugyanez a helyzet. Az emberek többsége képes elfogadni az efféle dolgokat - hiszen a világ egyre liberálisabbá válik ilyen téren -, s ettől függetlenül kétségtelenül megbotránkoztat egyeseket, de az, hogy egy tanár és egy diák sokkal közelebbi viszonyt ápol, mint az elfogadott lenne, még komolyabb problémát jelent. Az indok egyszerű: a szülők azért küldik iskolába a gyermekeiket, mert úgy gondolják, ott biztonságban vannak... De, amikor ilyesmi megtörténik, az emberek oktatásba vetett bizalma is megrendül, s ez itt is visszaköszön. Ezt külön értékeltem.

Jóllehet, eddig fényeztem ezt a könyvet, azért még én sem tudok elmenni amellett, hogy ennek is megvannak a maga problémái. Egyrészt, néha nehéz megállapítani, kinek a szemszögéből is ír. Akadnak olyan megnyilvánulások, amelyek jobban illenek a másik karakterhez, mint akiről éppen szó van. Lehetséges, hogy ez egy szerkesztési hiba, nem tudom biztosan, de engem néhol kifejezetten zavart az ilyesmi. 

Másrészt - és ez sajnos spoileres lesz, előre is bocsánat -, van benne egy olyan klisé, ami felett még most sem tudok napirendre térni. Történetesen arról van szó, hogy Rob önkéntes munkát vállal egy zenetanárnőnél, aki fogyatékos gyerekekkel foglalkozik. Ez még így tök jó, kifejezetten érdekesek azok a részek, amik ezzel foglalkoznak. De miért kell ezt úgy formálni, hogy ez a nő egyúttal Andrew exfelesége is? Ezt szimpla hülyeségnek tartom, az az igazság.

Kedvenc karakter(ek): Rob, Andrew

Gyűlölt karakter(ek): Nic

Pont: 9/10

Alapok: 

Nyelv: angol

Kiadta: Kensington

Év: 2012

Oldalszám: 320

Sorozat: -