Blogturné #20 - Rachel Joyce: Ellopott pillanat

Miért: Megtetszett a témája.

Tartalom: Byron Hemmings hétköznapi reggelre ébred: iskolai egyenruhája a szék hátán hever, a húga veszekszik vele a reggelinél, odalentről hallja anyja cipőjének kopogását a konyhából. Amikor aztán hármasban elindulnak otthonról, és a tavaszi reggel sűrű párája veszi körbe őket, minden megváltozik. Csak egyetlen szörnyű pillanat, és valami olyan váratlan dolog történik, hogy Byron egész élete kizökken. Az édesanyja mintha észre sem venné, de a tizenkét éves Byron érti, hogy attól a pillanattól fogva már semmi nem lehet ugyanaz. Mi történt, és ki az oka? Napok, hetek telnek el, és Byron tökéletes világa megrázkódik. A szüleiben nem bízhat, ezért legjobb barátjával, Jamesszel szövetkezik, és a két fiú tervet kovácsol… (Maxim)

Vélemény: Azt kell mondanom, nagyon nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy semmi különösebb spoilert nem lő le az ember közben. Amikor befejeztem, egyszerűen elkapott az az érzés, hogy muszáj beszélnem róla. Nem tudom megállni. Annyira felkavaró tud lenni néha, hogy képtelenség szó nélkül elmenni mellette, pedig, amikor elkezdtem, még abban sem voltam biztos, hogy nekem tetszeni fog ez a regény. 

Joyce stílusa nagyon kimért, ami végigkíséri az egész regényt, függetlenül attól, kinek a szemszögéből is ír éppen - erről majd egy kicsit később -, emellett pedig a cselekmény elképesztően lassan bontakozik ki a szemünk előtt. Éppen emiatt, néha muszáj volt félretennem, és pihentetnem egy kicsit az olvasását, ugyanis elképesztően erős hangulat kellett ahhoz, hogy olvasni tudjam. 

Mint az a fülszövegből is kitűnik, a cselekmény elsősorban a hozzáadott idő problémája körül forog, ami engem szinte azonnal elgondolkodtatott: vajon tényleg ekkora gondot okozna? Okozna-e egyáltalán, vagy csak a véletlenek furcsa összjátékáról van szó? Azt kell mondanom, Joyce ért hozzá, hogy mindvégig kétségek között tartsa az olvasót... Én például többször elgondolkodtam azon, hogy vajon volt-e egyáltalán baleset, és nem-e arról van szó, hogy Byron képzelte az egészet? Tudom, hogy rosszindulatú vagyok, de néha a fiú épelméjűségét is megkérdőjeleztem olvasás közben.
A regénynek van egy másik szála is, ami egy Jim nevű férfi mindennapjait mutatja, és én is erre helyezném most a hangsúlyt, méghozzá azért, mert ez a karakter nem normális. Kényszerbetegséggel küzd, ami, bár így elsőre talán nem tűnik nagy dolognak, igazából egy nagyon is komoly mentális problémát jelent. Jim esetében ez a rituáléiban mutatkozik meg, amik elképesztő mennyiségű időt emésztenek fel az életéből. Ez egyébként remekül érezteti, mennyire nehéz ezzel együtt élni. Mivel a betegség mennyire képes bekorlátolni az embert, mindaddig, míg nincs más lehetőség, mint elmegyógyintézetbe zárni az illetőt, mivel a kényszerek teljesen eluralkodnak rajta. Erre pedig Jim tényleg tökéletes példa. Viszonylag benne van már a korban, ám mégsem élt egy percet sem. Nincsenek meg azok a tapasztalatai, amiket mindenki magáévá tesz egy idő után, ha közösségben él, és ez rendkívül komikus - bár jelen esetben inkább kissé szánalmasnak ható - jeleneteket eredményez. Hogy mibe őrült bele? Alighanem ez a regény egyik legnagyobb csavarja, így ezt nem lőném le előre, bár szerintem nem nehéz kitalálni. Az viszont érdekelt volna egyébként - kicsit részletesebben -, hogy miért pont azok a rituálék alakultak ki az életében, amelyekről a könyv lapjain át kaphatunk egy igencsak érzékletes képet. Vajon mi tudnánk így élni?
Visszatérve Byronhoz: engem az ő karaktere nem fogott meg ellenben, a környezet, amelyben él, nagyon is. Érdekes látni, ahogy a szülei eltávolodnak egymástól - köszönhetően az édesapja munkájának, ami minden héten elszakítja a családjától -, és ez, óhatatlanul is kihat Byronra és a testvérére, akik gyerekfejjel igazság szerint csak sejtik, mi történik körülöttük. Külön megható az édesanya drámája, aki egy elég nehéz helyzetben próbál meg boldogulni, ám ez közben őt is felemészti, természetesen. Hogyan értethetné meg egy bizalmatlan, mindenhol a problémát látó férjjel, hogy min megy keresztül éppen?
Ha valaki szereti a mély, megdöbbentő történeteket, annak bátran ajánlom Rachel Joyce könyvét. Egy inkább felnőtteknek szóló történet, gyerekszemmel bemutatva, ami nem hagyja nyugton az embert azután se, hogy a végére ért. Lehet, hogy lassan indul be a történet, de megéri kivárni. Nagyon is.

Kedvenc karakter(ek): Jim

Gyűlölt karakter(ek): Seymour

Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: ?

Kiadta: Maxim Kiadó

Év: 2014

Oldalszám: 388

Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

09/16. Roni olvas 

09/18. Zakkant olvas 

09/20. Always Love a Wild Book
09/22. CBooks
09/24. Könyvgalaxis
09/26. Deszy Könyvajánlója
09/28. Book Heaven
09/30. Könyvszeretet

Nyereményjáték:

Az Ellopott pillanat című regényben nagy szerepe van a másodperceknek, ám ez a feladat megoldáshoz inkább percek kellenek majd. Keresed meg a a turnéban résztvevő blogokon az elbújt képeket. A képek mindegyikén egy-egy betűt találsz majd. Mi az a fogalom, ami szorosan kapcsolódik az időhöz, és a blogokon elrejtett betűkből kirakható?

Azok között, akik kiteszik az összekevert betűkből álló szót és a Rafflecopter dobozba beírják esélyesek arra, hogy megnyerjék a Maxim Kiadó által felajánlott 3 db Rachel Joyce - Ellopott pillanat című könyvének egyikét. Jó keresgélést! 

a Rafflecopter giveaway

Colleen Hoover: Szívcsapás

Miért: Felkeltették az érdeklődésemet.

Tartalom: Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen összetörik. Ekkor lép be életébe az új szomszéd, a 21 éves, jóképű Will, akinek a slam költészet iránti szenvedélye őt is magával ragadja. Bár az első pillanattól fogva közel kerülnek egymáshoz, egy szörnyű felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Mindennapi találkozásaik onnantól fogva fájdalmassá válnak. Küzdenek az egymás iránti vonzalmuk ellen, és szenvednek az őket szétszakító erők miatt. Csupán a költészet révén tudják őszintén kifejezni érzéseiket egymás iránt, és elképzelni egy olyan jövőt, amelyben a szerelem ünnep, és nem fájdalom. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Elég különleges kapcsolatom van ezzel a könyvvel. Eleinte nem akartam elolvasni - egyrészt, a címe valahogy nem keltette fel az érdeklődésemet -, másrészt rengeteg könyvet kellett befejeznem az utóbbi időben -, viszont annyian ajánlották a Btk-sok közül, hogy egy idő után nem tudtam ellenállni neki, annál is inkább, mert az egyik kedvenc tabutémámmal foglalkozik. De erről majd egy kicsit később.  

Újabban egyre több olyan real-life témájú könyvet sikerült elolvasnom, amiben rengeteg a dráma, sőt, lényegében szinte csak az kap benne teret, ami lehet, hogy elsőre nagyon nyomasztó az olvasó számára, de éppen ez az, ami abban segít, hogy még inkább értékelni tudja a szép pillanatokat. Velem is így volt nem egy esetben, és ez a könyv sem kivétel ezalól. 

Már a fülszövegből is kitűnik, hogy Lake egy félárva lány, aki álmai netovábbjával, a tőle pár évvel idősebb Will-el. Ugyan a kapcsolatuk elkezd kibontakozni, ám rövidesen kiderül, hogy nem vezethet sehová, ugyanis a fiú nem más, mint a lány tanára. A helyzet okozta kilátástalanságot, és az ebből fakadó boldogtalanságot remekül visszaadja a könyv, annak ellenére, hogy ezt sok esetben klisés elemek segítségével teszi, ez távolról sem teszi unalmassá, vagy elcsépeltté ezt a regényt. Layken szenvedése ugyanis megérhető, sőt, ha valakire igazán hat a könyv, akkor egyúttal átélhető is, tehát regény romantikus része szerintem remekül sikerült. Ráadásul az írónő arról sem feledkezett meg, hogy ez a a csavar komoly következményekkel járhat mindkét szereplőre nézve, és ez is szépen ki van emelve a cselekményben, mondhatni, hogy igen szerves részét képezi.  

Az írónő azonban nem állt meg ennyi drámaiságnál, és ez volt az, amivel kissé sikerült kihúznia nálam a gyufát. Értem én, hogy egy könyvbe sok dráma kell, ha erre akarjuk helyezni a hangsúlyt, de egy ennyire tragikus alaphelyzetet szerintem teljesen felesleges volt tovább fokozni. Ez volt igazából az egyetlen dolog, amit komoly negatívumként tudnék említeni, és ez valószínűleg csak az alacsony tűrőképességem miatt tűnt hibának, szerintem mások imádni fogják. Főleg, ha valaki imádja, ha szenvednek a karakterek. 

Mivel Will költészetet tanít a gimnáziumban, értelemszerűen rengeteg vers olvasható a regény közben, ezt azonban én személy szerint nem tudtam értékelni, és nem azért, mer rosszak lettek volna, hanem mert sohasem érdekelt ez a téma, így ha megszakadok, se tudom értékelni a verseket. Így nyugodtan ki merem jelenteni, hogy biztosan jók, csak én nem tudok velük mit kezdeni. Ez azonban nem vont le az olvasás élményéből, ugyanis Hoover stílusa nagyon jó, és olvastatja magát, alig, hogy elkezded, nem bírod lerakni, és ilyet már régen éreztem bármilyen könyvvel kapcsolatban.

A két főszereplőről igazából most nem írnék, annál is inkább mert a folytatás kapcsán lesz mit mondanom erről, így két mellékszereplőt szeretnék kiemelni, Caulder-t és Kel-t, Will és Layken testvéreit, akik remek színfoltot jelentenek egy ilyen regényben. Annyira aranyosak, ahogyan a maguk gyermeki módján igyekeznek feldolgozni a körülöttük eseményeket, és ezekre olykor igen meglepően is reagálnak is egyébként, hogy számomra ők jelentették az igazi fénypontot. Ugyanis nincs testvérem, de őket kettejüket bármikor szívesen elfogadnám, még akkor is, ha a fiúgyerekekkel jóval több a probléma - hiszen szeretnek bajkeverők lenni -, ezt a két gyereket esküszöm, hogy csak szeretni lehet. 

Kedvenc karakter(ek): Caulder, Kel, Lake, Will

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Barthó Eszter

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2014

Oldalszám: ?

Sorozat: Slammed (#1)

J. A. Redmerski: A soha határa

Miért: Egy ideje már el akartam olvasni, míg végül kölcsönkaptam.

Tartalom: Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.

A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja? (Ulpius)

Vélemény: Elég sokáig halogattam, hogy befejezzem ezt a könyvet. Ebbe persze belejátszottak a vizsgák, és a könyvheti új megjelenések is, de ha igazán őszinte akarok lenni, akkor a legnagyobb problémám az volt, hogy egy idő után vontatottnak éreztem a történetet. Egyszerűen olyan érzésem támadt, mintha az utolsó, nagyjából ötven oldal teljesen felesleges lett volna - persze itt van az a bizonyos csavar, amit megpendít a fülszöveg, de erről majd kicsit később -. 

Az írónő stílusa nagyon tetszett, jól visszaadta a karaktere gondolatait, érezhető volt a különbség a két szemszög között, amivel engem elég könnyen le lehet venni a lábamról... Ugyanakkor volt benne néhány olyan mozzanat, amire egyszerűen nem találtam magyarázatot. Miből finanszírozza Andrew az utazgatásait? Hiszen ő már felnőtt, nem tanul, levált a családjáról, önálló életet él, ugyanakkor egy fikarcnyi kis utalást sem találtam arra vonatkozólag, hogy dolgozna bármit is... Hiszen gond nélkül vállalja azt, hogy heteken át furikázza Camrynt fel s alá az Egyesült Államokban.

Azt hiszem, ezzel a kijelentésemmel sokakat meg fogok lepni, de számomra a regény egyik legnagyobb pozitívumát a karakterek közötti korkülönbség adta. Nem tudom, miért, lehet, hogy csak belefásultam abba, hogy a YA és NA-regények kilencven százalékában a karakterek egyidősek, és éppen ezért egy üdítő színfoltként hatott, hogy Andrew huszonöt, míg Camryn "csak" húsz éves. Érezhető volt az ebből adódó különbség kettejük gondolkodásmódjában, és ezt nagyon szerettem. Végre valami, amiben ez a regény nem egy standardizált lehetőséggel él, hanem valami újat hozott be ebbe a műfajba. Mindkét karakter a maga módján nagyon szerethető, és megérthető, bár, én nem igazán éreztem úgy, mintha Camryn depressziós lett volna. Azt elismerem, hogy gyászolta az előző barátját, és ezt nagyon szépen visszaadta a könyv, de ezt akkor se nevezném mély depressziónak, hiába utalnak rá, hogy gyógyszereket szedett korábban. Andrew személyiséget az elején lehengerelt, teljesen el voltam tőle - például néhány erotikusab jelenetük nagyon tetszett, mert Redmerski remekül le tudta írni, hogy átélhető legyen -, majd ahogy haladt előre a történet, és egyre-másra derültek ki a dolgok a családjáról, és róla, kezdtem elunni. Ennek azonban könnyen lehet az az oka, hogy ez a könyv már a harmadik - de az lehet, hogy a negyedik - olyan könyvem idén, ami a rákos megbetegedéssel foglalkozik, és őszinte leszek, kezd elegem lenni ebből a témából. Nem hiszem, hogy túl egészséges, ha folyamatosan, újra és újra szembesülök egy olyan problémával, ami igen mély nyomokat hagyott a családomban. Ráadásul, szerintem Andrew titka egy teljesen felesleges, és kissé klisés meglepetés volt, amire az első reakcióm az volt, hogy félretettem a könyvet, és egy órán keresztül tudomást sem vettem róla. Ritkán fordul velem elő, hogy egy könyvet a vége előtt egy kicsivel akarok feladni, de itt majdnem elérnie az írónőnek, hogy így tegyek. Szerencsére, csak majdnem. 

Noha tisztában vagyok vele, hogy van egy folytatása is, egyelőre nem vagyok benne olyan biztos, hogy egyhamar rávetném magam. Ennek pedig az az oka, hogy úgy érzem, a regény lezárása után én valahogy egyáltalán nem igénylem a folytatást. Tetszett a történet vége, és tudva, mi történik majd a második kötetben, nem vagyok benne biztos, hogy nekem most erre van szükségem. De ki tudja, lehet, hogy a jövő évi projektlistámra azért felkerül majd, hátha egyszer kedvet kapok hozzá.

Kedvenc karakter(ek): Camryn

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 7/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Medgyesi Csilla

Kiadta: Ulpius-ház Kiadó

Év: 2013

Oldalszám: 506

Sorozat: The Edge of Never (#1)

Blogturné #3 - Jenny Han: A nyár, amikor megszépültem

Miért: Megtetszett a fülszövege. 

Tartalom: A Könyvmolyképző jóvoltából hamarosan megjelenik Jenny Han: A nyár, amikor megszépültem című regénye, a Nyár trilógia első kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Belly különleges nyári élményeit! 

2014. április 25-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül, oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nemcsak otthon érzi magát, távol az otthontól, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, de mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé. Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat? (Könyvmolyképző)

Vélemény: Nagyon sokat gondolkoztam, mivel is kellene kezdenem ezt a kritikát, és leginkább azért, mert sajnos nem tetszett annyira, mint azt korábban reméltem. Ugyanakkor az az érdekes, hogy nem azért nem tetszett, mert annyira rossz lett volna. Sokkal inkább azért, mert egy olyan témával is foglalkozik, ami igen komoly szerepet töltött be az életemben... És ezt nem tudta úgy visszaadni, hogy számomra az hiteles legyen. De erről majd egy kicsit később.

A történet eleje kifejezetten lassú, akárcsak maga a nyári szünidő, amikor az ember még arra, gondol, milyen sok idő van hátra addig, amíg vissza kell majd ülnie az iskolapadba. Emellett viszont, mivel relatíve kevés helyszínen zajlik a történet, néha olyan érzésem volt, mintha szabályosan megállt volna az idő... Bár azt hiszem, erre az is igen jó példa, ahogy egyre-másra bukkannak fel a múlt eseményei Belly és a fiúk életéből, hogy milyen is volt együtt felnőniük. Oké, ez talán elég erős kifejezés a részemről, mert valójában csak nyaranta találkoztak, így szerintem nem igazán beszélhetünk szoros kapcsolatról, de ez az én magánvéleményem. 

Egyébként Bellyn nagyon érezni, hogy valójában még mindig egy gyerek. Egy olyan gyerek, aki sokszor nem hajlandó tudomást venni a körülötte zajló eseményekről - sokkal inkább a saját, akár nem is létező problémáival van elfoglalva -, és igen nehezen kapcsolja össze A-t B-vel... Érdekes módon, számomra éppen ez tette hitelessé a regény egy részét. Bemutatja, hogy a felnőtté válás nem azt jelenti, hogy évről-évre idősebbek leszünk, hanem azt, hogy fejben válunk érettebbé. Igaz, szerintem nem mindenben vált éretté, de legalább próbálkozott. 

Ami a fiú karaktereket illeti, igazából egyikük se nőtt igazán a szívemhez, Conradot például a legkevésbé sem tudtam megkedvelni, holott Belly érezteti, neki milyen sokat jelent a fiú, nekem valahogy nem sikerült átéreznem az iránta táplált rajongásának a súlyát. És itt térnék át arra, hogy miért nem tetszett ez a könyv. 

Az egyik legkomolyabb téma, amivel foglalkozik - jobban mondva, inkább csak megemlíti -, az az a szituáció, amikor egy rákos beteg van a családban. A fiúk édesanyja ugyanis ebben a betegségben szenved. De az, ahogyan ezt a könyv bemutatja, nekem egyáltalán nem tűnt reálisnak, mégpedig azért, mert tudom, milyen az, amikor egy szerettünknél ilyet állapítanak meg. Sajnos, nekem mindkét véglethez volt szerencsém: az édesanyám szerencsére meggyógyult, míg az egyik nagypapámat sajnos elvesztettem a rák miatt. Ilyenkor az ember valahogy elfeledkezik önmagáról. Nem az lesz a fontos, hogy neki jó legyen, hanem az, hogy a támogassa a beteget, próbáljon meg mindent megtenni annak érdekében, hogy jobban érezze magát. Ezt pedig úgy a legegyszerűbb elérni, ha nem érezteti vele, hogy az illető beteg, hanem sokkal inkább megpróbála kedvében járni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, néha már az is elég, ha az ember besegít a házimunkába, vagy csak többször ül le a beteg családtaggal beszélgetni bármiről, ami éppen eszébe jut. Ehhez képest, Conrad mást sem csinál, minthogy elfordul a családjától, és az esetek igen jelentős részében csak iszik, dohányzik, és dühöng, mit sem törődve azzal, hogy ezzel milyen komoly lelki fájdalmat okoz Suzannah-nak. Kétlem, hogy egy tizennyolc éves fiútól ez érett viselkedésre vall.

Ugyanakkor a három főszereplőnk kapcsolata elég érdekes, mivel egyszerre látjuk, milyen volt régen, és milyenné vált tizenéves korukra. Ebből a szempontból tökéletes jellemfejlődés regénynek mondanám, szóval aki szereti az ilyesmit, nyugodtan adhat neki egy esélyt. 

Az író stílusa olvasmányos, ami könnyen elfeledtetheti az emberrel, hogy éppen hol van: sokkal inkább olyan érzés, mintha mi is az óceán partján élveznének a nyári szünidőt, minthogy éppen a vizsgákra készülnénk, vagy beadandókat írnánk. 

Kedvenc karakter(ek): Jeremiah

Gyűlölt karakter(ek): Conrad
Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Tóth István
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2014
Oldalszám: 255
Sorozat: Summer (#1)

Résztvevő blogok listája:

04.25. - Media Addict
04.27. - CBooks
04.29. - Nem harap a...
05.01. - Deszy könyvajánlója
05.03. - Zakkant olvas
05.05. - Dreamworld
05.07. - Kelly & Lupi olvas

Nyereményjáték: 

Ismeritek a Jelly Belly-t?
Rengeteg ízben és színben létezik, és a regény főszereplője is erről a drazséról kapta becenevét. Ezért most egy kis cukorka vadászatra invitálunk benneteket!
Az első hét blogon egy-egy Jelly Belly drazsét rejtettünk el, melyek mindegyikén egy betű található. Ha ezeket összegyűjtetitek, és helyes sorrendbe rakjátok, akkor megkapjátok Belly latin órán választott nevét. 
Az utolsó állomáson pedig, a bejegyzés szövegében kiemelt betűk segítségével fejthetitek meg, Belly csoporttársának - aki a könyvben is fontos szerepet játszik majd -, Camnek a latin nevét.
A válaszokat a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe írjátok be. Jó vadászatot! (Postázás csak Magyarország területén!)

a Rafflecopter giveaway