Colleen Hoover: Szívcsapás

Miért: Felkeltették az érdeklődésemet.

Tartalom: Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen összetörik. Ekkor lép be életébe az új szomszéd, a 21 éves, jóképű Will, akinek a slam költészet iránti szenvedélye őt is magával ragadja. Bár az első pillanattól fogva közel kerülnek egymáshoz, egy szörnyű felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Mindennapi találkozásaik onnantól fogva fájdalmassá válnak. Küzdenek az egymás iránti vonzalmuk ellen, és szenvednek az őket szétszakító erők miatt. Csupán a költészet révén tudják őszintén kifejezni érzéseiket egymás iránt, és elképzelni egy olyan jövőt, amelyben a szerelem ünnep, és nem fájdalom. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Elég különleges kapcsolatom van ezzel a könyvvel. Eleinte nem akartam elolvasni - egyrészt, a címe valahogy nem keltette fel az érdeklődésemet -, másrészt rengeteg könyvet kellett befejeznem az utóbbi időben -, viszont annyian ajánlották a Btk-sok közül, hogy egy idő után nem tudtam ellenállni neki, annál is inkább, mert az egyik kedvenc tabutémámmal foglalkozik. De erről majd egy kicsit később.  

Újabban egyre több olyan real-life témájú könyvet sikerült elolvasnom, amiben rengeteg a dráma, sőt, lényegében szinte csak az kap benne teret, ami lehet, hogy elsőre nagyon nyomasztó az olvasó számára, de éppen ez az, ami abban segít, hogy még inkább értékelni tudja a szép pillanatokat. Velem is így volt nem egy esetben, és ez a könyv sem kivétel ezalól. 

Már a fülszövegből is kitűnik, hogy Lake egy félárva lány, aki álmai netovábbjával, a tőle pár évvel idősebb Will-el. Ugyan a kapcsolatuk elkezd kibontakozni, ám rövidesen kiderül, hogy nem vezethet sehová, ugyanis a fiú nem más, mint a lány tanára. A helyzet okozta kilátástalanságot, és az ebből fakadó boldogtalanságot remekül visszaadja a könyv, annak ellenére, hogy ezt sok esetben klisés elemek segítségével teszi, ez távolról sem teszi unalmassá, vagy elcsépeltté ezt a regényt. Layken szenvedése ugyanis megérhető, sőt, ha valakire igazán hat a könyv, akkor egyúttal átélhető is, tehát regény romantikus része szerintem remekül sikerült. Ráadásul az írónő arról sem feledkezett meg, hogy ez a a csavar komoly következményekkel járhat mindkét szereplőre nézve, és ez is szépen ki van emelve a cselekményben, mondhatni, hogy igen szerves részét képezi.  

Az írónő azonban nem állt meg ennyi drámaiságnál, és ez volt az, amivel kissé sikerült kihúznia nálam a gyufát. Értem én, hogy egy könyvbe sok dráma kell, ha erre akarjuk helyezni a hangsúlyt, de egy ennyire tragikus alaphelyzetet szerintem teljesen felesleges volt tovább fokozni. Ez volt igazából az egyetlen dolog, amit komoly negatívumként tudnék említeni, és ez valószínűleg csak az alacsony tűrőképességem miatt tűnt hibának, szerintem mások imádni fogják. Főleg, ha valaki imádja, ha szenvednek a karakterek. 

Mivel Will költészetet tanít a gimnáziumban, értelemszerűen rengeteg vers olvasható a regény közben, ezt azonban én személy szerint nem tudtam értékelni, és nem azért, mer rosszak lettek volna, hanem mert sohasem érdekelt ez a téma, így ha megszakadok, se tudom értékelni a verseket. Így nyugodtan ki merem jelenteni, hogy biztosan jók, csak én nem tudok velük mit kezdeni. Ez azonban nem vont le az olvasás élményéből, ugyanis Hoover stílusa nagyon jó, és olvastatja magát, alig, hogy elkezded, nem bírod lerakni, és ilyet már régen éreztem bármilyen könyvvel kapcsolatban.

A két főszereplőről igazából most nem írnék, annál is inkább mert a folytatás kapcsán lesz mit mondanom erről, így két mellékszereplőt szeretnék kiemelni, Caulder-t és Kel-t, Will és Layken testvéreit, akik remek színfoltot jelentenek egy ilyen regényben. Annyira aranyosak, ahogyan a maguk gyermeki módján igyekeznek feldolgozni a körülöttük eseményeket, és ezekre olykor igen meglepően is reagálnak is egyébként, hogy számomra ők jelentették az igazi fénypontot. Ugyanis nincs testvérem, de őket kettejüket bármikor szívesen elfogadnám, még akkor is, ha a fiúgyerekekkel jóval több a probléma - hiszen szeretnek bajkeverők lenni -, ezt a két gyereket esküszöm, hogy csak szeretni lehet. 

Kedvenc karakter(ek): Caulder, Kel, Lake, Will

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Barthó Eszter

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2014

Oldalszám: ?

Sorozat: Slammed (#1)