Miért: A bejegyzésből kiderül.
Tartalom: A háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit…
Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak.
Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért. (Maxim)
Vélemény: Igazság szerint, azért vártam, majd olvastam el Ruta Sepetys könyvét, mert az egyik youtuber-lány, akinek rendszeresen nézem a videót, már az elolvasása előtt, majd utána is szinte az egekbe emelte ezt a könyvet, és egyszerűen furdalni kezdte az oldalamat az a bizonyos kíváncsiság, hogy vajon tényleg ennyire lenyűgöző regényről van-e szó, vagy csak felültem egy félresiklott hype-vonatra... És azt kell mondanom, hogy nem, erről szó sincs. Sascha-nak igaza volt, úgyhogy végső soron hálás vagyok, hogy belefutottam az ajánlásába, mert enélkül tuti, hogy bele sem kezdtem volna... Ennek pedig egy nagyon egyszerű oka van, történetesen az, hogy alapvetően nem rajongok a háborús környezetben játszódó regényekért. Különösen igaz ez a világháborúk idején játszódóakra, mivel mindkettő bőven elég borzalmat rejteget magában, ami miatt nem szívesen foglalkozom ezzel a témával.
Talán kezdjük ott, hogy szerintem miért tud hatásos lenni ez a regény, mi az, amivel igazán be tudja vonzani a fiatal olvasókat: ez pedig nem más, mint a főhősei kora. Mindenki elég fiatal a könyvben, tizen-huszonévesek, akik éppen a világ egyik legzavarosabb időszakában élik az életüket, amire nyilván masszívan rányomja a bélyegét a háború. Különösen jól érezhető ez Joana, az ápolónő esetében, hiszen ő az, aki a foglalkozásából adódóan, mondhatni a saját bőrén is kénytelen megtapasztalni az emberi kegyetlenség ezen formáját, amikor a sebesültekkel teli kórházak, és egyéb, ideiglenesen átalakított épületek, mondhatni a jajveszékeléstől hangosak. De ugyanez van nyilván a frontokon is, ott sem kell pozitívabb képekre várni, sőt... Az igazat megvallva, iszonyatosan nyomasztó volt számomra ez a könyv. Nem úgy, ahogyan a Papírhattyú, amit összességében a brutalitásával együtt is szépnek találtam, hanem azon a tényleg depresszív módon ható könyv ez, legalábbis nekem. Ugyanis úton-útfélen azon kaptam magam, hogy nem is olvasok, hanem csak nézek ki a fejemből, és azon merengek, hogy én vajon mit tennék egy ilyen helyzetben? Mit tennék, ha mondjuk hirtelen mindenemet hátrahagyva menekülnöm kellene, vagy épp az életemért küzdenem?
Régen éreztem már azt, hogy ennyire bevonódtam volna egy regénybe, mint most. Annyira beleéltem magam, hogy nem éreztem az idő múlását, vagy csak nem úgy, mint általában. Az ilyen elmerengéseim miatt egyébként elég lassan haladtam vele, de amikor ténylegesen olvastam, akkor szabályosan faltam a sorokat. Úgy éreztem magam, mintha én is ott lennék az emberek között, és be kell vallanom, tényleg nem tegnap kaptam meg ezt az élményt utoljára más művektől.
Mint látjátok, a történetbe nem is megyek bele... Egyszerűen azért, mert nem látom értelmét. Sepetys könyve akkor hat, ha elolvasod, nem akkor, ha mesélnek róla. Ha csak mesélnének neked a Borostyán Szobáról például, amit a náci katonák annak idején szó szerint elhordtak - és a mai napig nem tudják, vajon hol lehetnek az eredeti műkincsek valójában -, akkor nem biztos, hogy megjönne hozzá a kedved. De azt el tudom mondani, milyen élmény volt olvasni. Borzongató, néhol lehangoló, és mégis, felemelő. Rendkívüli erővel hat az emberre, ha az hagyja magát bevonódni az események sodrásába. Mindennek tetejébe, szépen is lett megírva, az írónő stílusa, bár nem találja fel a spanyol viaszt, ad egyfajta pluszt az egésznek, egy olyan érzelmi töltetet még ráadásként, amit nem is tudok nektek szavakkal átadni, Csak olvassátok el. Tényleg.
Kedvenc karakter(ek): Florian
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/20
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Bozai Ágota
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 420
Sorozat:
Résztvevő blogok listája:
12.07 - Kelly Lupi olvas
12.09 - Bibliotheca Fummie
12.11 - Always Love a Wild Book
Nyereményjáték:
Ezúttal egy nagyon egyszerű, lájkolós játékkal készültünk nektek, mert semmiképp sem szeretnénk elvonni a figyelmeteket a könyv témájától. Nem mindig a játéké a főszerep, van, amikor el kell merülni a komolyabb témákban. Mi most ezt tesszük, reméljük, Ti is velünk tartotok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése