2016. december 11., vasárnap

Blogturné #217 - Jasinda Wilder: Zuhanunk egymásba

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Kyle Calloway halálával Nellben is meghalt valami. De nem egyedül ő az, akinek küzdenie kell. Kyle halála ugyanis hatalmas űrt hagyott maga után szülei és bátyja, Colton lelkében és szívében is. A lányt pedig, akit szeretett, teljesen összetörte.
És amit soha nem sejtettél volna:
Becca de Rosa Nell legjobb barátnője. Miközben minden erejével barátnőjének próbál segíteni, Becca élete is gyökeres fordulatot vesz, és hamarosan már semmi sem az, aminek egykor hitte.
Jase Dorsey a tizenhatodik születésnapja utáni héten randevúra hívja Nellt, de végül az egész dugába dől. Ám nem tudhatja, milyen tragédiák és csodák történnek majd egy véletlen nyomán.
Most és mindörökké? Válaszd a csodát! (Könyvmolyképző)

Vélemény: Valamiért az én  fejemben az az elképzelés élt ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy rendes folytatásokból fog állni, nem pedig egy-egy párra épülő kötetekből - annak ellenére, hogy Nell és Colton története viszonylag kerek egészet alkot, egyébként -. Éppen ezért, finoman szólva, értetlenül pislogtam eleinte, amikor a történet legelején, Jason randira hívja Nell-t, azt a lányt, aki az én fejemben már Colton barátnője, a sztori szerint viszont még Kyle-é, aki egyelőre él.
Magyarul, Jason és Becca története félig-meddig párhuzamosan játszódik az előző kötettel. A kezdete bevallom, szerintem nagyon szerencsétlen, hiszen az alapja az, hogy a fiú csak azért viszi el randizni a lányt - aki egyébként évek óta rajong érte, sőt, talán picit még bele is van már habarodva -, mert Nell nem túl diszkréten visszamondja a megbeszélt vacsorájukat. Persze, nevezhetnénk ezt akár szerencsés véletlennek is, hiszen a találkozó jól sül el. Mégis, bennem akad némi tüske emiatt az indítás miatt, mert engem valahogy zavart ez a "ha nincs ló, jó a szamár is" alaphelyzet, amihez hasonlót szerintem mind éltünk már át. 
Ezt a kicsit döcögős indulást leszámítva egyébként nem tudok panaszkodni ezzel a könyvvel kapcsolatban. Bár nincsenek benne nagyon durva csavarok, a két főszereplőnk azért bőven ad csámcsognivalót az olvasóknak. 
Jason például szerintem pont a kicsit semmilyen jellemével lett nekem érdekes, ugyanis nem túl gyakori, hogy az aktuális rész férfi főhőse a teljesen semleges érzést váltsa ki belőlem. Nem szerettem, de nem is utáltam, csak szimplán elvoltam vele - miután Becca-nak elmagyarázza, szerinte hogyan is jött össze az a bizonyos első randevú -. A stílusa egyébként nem rossz, még akár humorosnak is mondható, addig, amíg be nem jön a képbe az, amit már mindannyian ismerünk: Kyle elvesztése. Nyilván eddig is tudtuk, hogy nem Nell volt az egyetlen - Coltont most hagyjuk ki a számításból -, akit taccsra tett a baleset, és a tragikus következmény. Tetszett, ahogyan Jason megpróbálja feldolgozni a fiú elvesztését, és ebben - nem meglepő módon - Becca lesz a legkomolyabb támasza. Becca, az egyébként abszolút stréber lány. 
Magyarul, a főhősnőnk egy szürke kisegér, aki fél kimozdulni a komfortzónájából, annak ellenére, hogy egyébként folyamatosan piszkálja az agyát a gondolat, de közben ott vannak a céljai, amiket el akar érni az életében, és amikért úgy érzi, mindent fel kell áldoznia. Még akkor is, ha ez inkább az anyja, mintsem a saját álmának megvalósítását jelenti. Ebbe a szerinte tökéletes képbe robban bele a focista fiú, aki teljesen kifordítja őt magából. Jason szála mellett, ez adja még a cselekmény drámaiságát, ahogyan Becca küzd önmagával és a családjával... furcsa módon, önmagáért. 
Jasinda Wilder hozza azt a színvonalat, amit a Zuhanok belédben megszokhattunk. Vannak remek pillanatai, de azért nem kell tőle a spanyolviaszt várni, mert azt sajnos, nem fogja feltalálni. Arra viszont, hogy elmerüljünk egy érzelmes, drámai történetben, egyszerűen tökéletes választás, nem fogtok melléfogni vele. 

Kedvenc karakter(ek): Jason, Becca
Gyűlölt karakter(ek): Nell
Pont: 10/8

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Császár László
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 480
Sorozat: Falling (#2)


Résztvevő blogok listája:

12.02. - Kristina blogja
12.05. - Angelika blogja
12.08. - Deszy könyvajánlója
12.11. - Cbooks

Nyereményjáték:

Nyereményjátékunkban ezúttal a Rubin Pöttyös könyvek kerülnek főszerepbe. Borító részleteket találtok majd a turné állomásain, érdekességként, (hogy kicsit izgalmasabb legyen a megfejtés) az eredeti borítókból mutatunk nektek részletet. Ha épp megegyezik a magyar borító és az eredeti, akkor azzal csak könnyebb dolgotok lesz. Kutatásra fel! :) A Rafflecopter megfelelő részébe kell beírnotok a helyes megfejtést, az írók nevét és a könyvek címét is várjuk.
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése