Tartalom: A szerelem nem halhat meg soha.
Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel.
Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról. (Könyvmolyképző)
Vélemény: Talán egy, a Rázós könyvek közé sorolt regényt nem ezzel a szóval kellene jellemeznem először, de a Papírhattyú története nagyon szép. Annak ellenére, hogy azért valamennyire indokolt rajta az a 18+-os jelzés, tehát nehéz témával foglalkozik, amit nem biztos, hogy mindenkinek mernék ajánlani - így voltam annak idején a Sötét páros-trilógiával is -, de ezt, aki értettebben gondolkozik, 16 évesen is elolvashatja, és remélhetőleg nem lesznek tőle rémálmai. Mert azt azért le kell szögezni, hogy ez a sztori baromira kegyetlen, és képes darabokra törni az olvasót - meg egyébként jókat lehet rajta sírni, ha az embert nem éppen élete legboldogabb pillanatában találja meg ez a történet -. Hogy mivel éri ezt el Attar? Szerintem a stílusával. Ritkán találkozom ennyire nyers, már-már brutális stílussal, főleg nőnél. Ezt persze én nem tartom problémának, de lehet, lesz olyan, akit zavarni fog, hogy ebben nincs köntörfalazás, tiszteletkörök, meg hasonlók. Csak a lecsupaszított, néha már-már félelmetesnek tetsző valóság, na, meg brutalitás.
Úgy szép a könyv, hogy közben mégsem az. Nagyon erős a hangulata egész végig, és a legszebb, legédesebb pillanataiban is képes ütni, és úgy hatni az olvasóra, ahogyan nagyon-nagyon kevés történet.
Skye története - legalábbis a kezdete - engem a Fogoly a sötétben-re emlékeztetett, hiszen itt is egy elrabolt lányról van szó. Mondanám, hogy a karaktere is hasonló, de én úgy éreztem, ez a főhősnő sokkal kevésbé megtörhető, mint Livie, annak ellenére, hogy egyébként egy apuci szeme fénye, tünérbogárkája csaj az a történet legeslegelején, amitől én egyébként kiütést kapok.
Később viszont kiderül, hogy ez a lány igenis küzdeni akar, és szabadulni... Amíg rá nem jön, hogy ezzel talán többet árt, mint használ azoknak, akiket szeret. Ráadásul ott van az a 21 nap, amin egyébként én rengeteget agyaltam, leginkább azért, mert mostanság sokszor szembejött velem ez a szóösszetétel - gondoljunk csak Kass Morgan: 21 nap című könyvére -, Plusz, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon tényleg elegendő-e három hét, ami egyszerre tűnik rengeteg időnek, és valahogy mégis kevésnek, ahhoz, hogy az embernek valami a megszokásává, vagy még inkább, a rögeszméjévé váljon. Vagy inkább arról van szó, hogy ennyi idő után alakul ki függés egy olyan kényszerhelyzetben, mint Skyé, ami segít neki épelméjűnek maradni - feltéve, ha ez egy ilyen helyzetben egyáltalán lehetséges, hiszen egy vadidegen pasas épp az óceánon át próbálja elvinni őt valahova, valamiért - erre a kérdésre egyébként nagyon sokáig nem kapunk választ, és engem ez kicsit még idegesített is.
A fazont Damian-nak hívják, és szintén valamennyire párhuzamba állítható Kélebbel, csak én nála még kegyetlenebbnek tartottam őt. Egyszerűen nem lehet megkedvelni, vagy csak nekem nem sikerült, ezt még nem tudom. Ő inkább ijesztő, mint az a fajta főhős, akit a rossz tulajdonságai ellenére is meg lehet kedvelni, mert van benne valami hős-szerű- Na, itt ez egy az egyben hiányzik, én Damian-t nemes egyszerűséggel öntörvényűnek és önzőnek tartottam.
Van ám itt minden, ami a drámát igénylő olvasóknak kedvére tehet: bosszú, árulás, és töménytelen mennyiségű harag, de nem olyan eltúlzott művészieskedéssel, mint mondjuk egy brazil szappanoperában. Ez nagyon nem egy romantikus könyv, de nem is kell annak lennie, különben nem ütne ekkorát. Ja, és külön örüljünk, hogy nincs folytatás, mert a Papírhattyú ezt egy kicsit sem igényli. Kerek egész, úgy jó, ahogy van. Egyszeri és megismételhetetlen.
Skye története - legalábbis a kezdete - engem a Fogoly a sötétben-re emlékeztetett, hiszen itt is egy elrabolt lányról van szó. Mondanám, hogy a karaktere is hasonló, de én úgy éreztem, ez a főhősnő sokkal kevésbé megtörhető, mint Livie, annak ellenére, hogy egyébként egy apuci szeme fénye, tünérbogárkája csaj az a történet legeslegelején, amitől én egyébként kiütést kapok.
Később viszont kiderül, hogy ez a lány igenis küzdeni akar, és szabadulni... Amíg rá nem jön, hogy ezzel talán többet árt, mint használ azoknak, akiket szeret. Ráadásul ott van az a 21 nap, amin egyébként én rengeteget agyaltam, leginkább azért, mert mostanság sokszor szembejött velem ez a szóösszetétel - gondoljunk csak Kass Morgan: 21 nap című könyvére -, Plusz, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon tényleg elegendő-e három hét, ami egyszerre tűnik rengeteg időnek, és valahogy mégis kevésnek, ahhoz, hogy az embernek valami a megszokásává, vagy még inkább, a rögeszméjévé váljon. Vagy inkább arról van szó, hogy ennyi idő után alakul ki függés egy olyan kényszerhelyzetben, mint Skyé, ami segít neki épelméjűnek maradni - feltéve, ha ez egy ilyen helyzetben egyáltalán lehetséges, hiszen egy vadidegen pasas épp az óceánon át próbálja elvinni őt valahova, valamiért - erre a kérdésre egyébként nagyon sokáig nem kapunk választ, és engem ez kicsit még idegesített is.
A fazont Damian-nak hívják, és szintén valamennyire párhuzamba állítható Kélebbel, csak én nála még kegyetlenebbnek tartottam őt. Egyszerűen nem lehet megkedvelni, vagy csak nekem nem sikerült, ezt még nem tudom. Ő inkább ijesztő, mint az a fajta főhős, akit a rossz tulajdonságai ellenére is meg lehet kedvelni, mert van benne valami hős-szerű- Na, itt ez egy az egyben hiányzik, én Damian-t nemes egyszerűséggel öntörvényűnek és önzőnek tartottam.
Van ám itt minden, ami a drámát igénylő olvasóknak kedvére tehet: bosszú, árulás, és töménytelen mennyiségű harag, de nem olyan eltúlzott művészieskedéssel, mint mondjuk egy brazil szappanoperában. Ez nagyon nem egy romantikus könyv, de nem is kell annak lennie, különben nem ütne ekkorát. Ja, és külön örüljünk, hogy nincs folytatás, mert a Papírhattyú ezt egy kicsit sem igényli. Kerek egész, úgy jó, ahogy van. Egyszeri és megismételhetetlen.
Kedvenc karakter(ek): Skye
Gyűlölt karakter(ek): Damian
Pont: 20/10
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Kamper Gergely
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 376
Sorozat: -
Résztvevő blogok listája:
12/09 Insane Life
12/10 Könyvvilág
12/11 Kristina blogja
12/12 Angelika blogja
12/13 Sorok között
12/14 Deszy könyvajánlója
12/15 Dreamworld
12/16 CBooksNyereményjáték:
Mostani nyereményjátékban nem lesz nehéz dolgotok. Minden állomáson találtok egy valamilyen szempontból nem hétköznapi romantikus történetből idézetet és ki kell találnotok honnan idézünk.
A Rafflecopter megfelelő dobozába író nevét és az idézett könyv címét kell beírnotok.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Idézet: Vajon megúsznám, ha jégcsákányt vágnék a kőszívébe? Tuti hogy ezért Nobel-díjat is kapnék. Vagy legalább köszönőlevelet a Vatikánból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése