2016. szeptember 20., kedd

Blogturné #190 - Amy Harmon: Arctalan szerelem

Miért: Megtetszett a fülszövege

Tartalom: Ambrose ​​Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé.

Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is. (Twister)


Vélemény: Bevallom, nem hittem volna, hogy ezt a kritikát éppen ezzel fogom kezdeni, de az Arctalan szerelem egy nagyon érdekes olvasmány. Rendkívül szívszorító a maga módján, akár addig is el mernék menni, hogy számomra ez az új Forbidden, annak ellenére, hogy a két könyv története még csak össze sem hasonlítható egymással. Mégis, a hangulatuk nagyon hasonló, éppen ezért az is, ahogyan képes volt rám hatni, miközben bújtam az oldalakat. 

A fülszöveg, bár nagyon fondorlatosan fogalmaz, én az első elejtett megjegyzésnél tudtam, mire megy majd ki a történet, éppen ezért, nem mondhatnám, hogy különösebben meg tudott volna lepni, ennek ellenére, volt benne valami lebilincselő, ahogya cselekmény egyre közelebb és közelebb ért ahhoz a bizonyos fordulóponthoz, ami mondhatni elkerülhetetlen volt. 
S, bár kétségtelen, hogy Ambrose Young drasztikus változáson megy át, ettől függetlenül, számomra ez nem egy Szépség és a Szörnyeteg újramesélés, mivel az én meglátásom szerint, annál sokkal de sokkal többről szól, és legfeljebb csak nyomokban emlékeztethet az ihlető történetre, úgy, mint a férfi főszerpelőnk megcsúnyulása.
Nagyon meglepett, hogy Harmon milyen jól felépítette a regény "történelmi" hátteret. Mivel az események egyik fő mozgatórugója, a 9/11-ei  eseménysorozat, az írónő komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy Fernen, valamint Hannah Lake lakóin keresztül bemutassa nekünk, hogy hogyan hathatott a terrortámadás az egyszerű emberekre, akik addig egy percig sem gondoltak arra, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet a világban. Rengeteg utalást kapunk, amik még színesebbé és még érdekesebbé teszi az egész könyvet. Számomra pedig ez csak még többet adott hozzá a történethez, ugyanis, ez meglepő lehet, de úgy egy évvel ezelőtt ugyanebben a témában írtam egy szakdolgozatot, amiben szívem szerint a terrortámadás társadalomra gyakorolt hatásával szerettem volna foglalkozni, ám sajnos ehhez nem állt elég forrás a rendelkezésemre, így egy teljesen más irányból kellett végül megközelítenem az eseményeket. 
Imádtam Fernt, ő tipikusan az az egyszerű szépség, akit nem veszel észre azonnal, hanem időt kell adnod magadnak arra, hogy felfedezd benne mindazt a bájt és kellemet, amit magában rejt, míg ezeket a vele szembeállított Ambrose, leginkább a külsejében hordozza. Érdekes - és persze abszolút érdemes - szembeállítani a két karaktert egymással. Fern, jóllehet valóban a kifogástalan külső miatt szeret bele Ambrose-ba, szinte még gyerekként, de aztán, egy fordulat révén, az érzései képesek elmélyülni, aminek már semmi köze nincs a fiú hibátlan kinézetéhez. Ráadásul egy rendkívül önfeláldozó lányról van szó, aki sosem azt nézi, hogy számára mi lenne a legjobb, hanem azt, hogy mivel tudna segíteni a környezetén, például az izomsorvadással küzdő unokatestvérén, Bailey-n, akit egyébként szintén a szívembe zártam, szinte azonnal. És ennek a legkevésbé sem volt köze a kerekesszékéhez, például, hanem sokkal inkább az irigylésre méltó optimizmusa és derűlátása állt ennek hátterében.
Természetesen elkerülhetetlen, hogy Ambrose is jelentős változásokon menjen keresztül, legelőször is lelki síkon. Számomra kissé furcsa és érthetetlen volt kezdetben, hogy egy egyébként jobb jövőre számító élsportoló miért dönt úgy, ahogyan a támadást követően, de az az igazság, hogy minél többet gondolkoztam ezen, annál jobban megértettem a motivációját, és beláttam, hogy valószínűleg nem az ő fiktív karaktere volt az egyetlen, akire olyan mély benyomást tett az Al-Kaida által elkövetett merénylet, hogy az élete szó szerint száznyolcvan fokos fordulatot vegyen. Ugyanakkor, talán az a változás, ami a fejében megy végbe később, még érdekesebb, és valljuk be, szívszorítóbb. Rengetegszer elérzékenyültem tőle, bár az okát nem igazán tudnám megfogalmazni, egyszerűen csak jó volt olvasni. Jó, és kissé keserédes egyszerre. 
Az egész regény a kis emberekről, az életükben jelentkező fordulatokról és mindennapi küzdelmekről szól, ami most éppenséggel egy félig-meddig szerelmes történetbe van ágyazva, azonban én nem szeretném a könyvnek ezen részét külön kiemelni, mert bármennyire is szép volt, számomra inkább a történet háttere tette végtelenül emlékezetessé ezt a könyvet. Szívből remélem, hogy idővel Amy Harmon más regényeit is kiadják majd itthon, mert engem határozottan levett a lábamról.

Kedvenc karakter(ek): Fern, Ambrose, Bailey
Gyűlölt karakter(ek): Tom
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította:Marczali Ferenc
Kiadta: Twister Média
Év: 2016
Oldalszám: 368
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája:

09/20 CBooks
09/21 Deszy könyvajánlója
09/22 MFKata gondolatai
09/23 Kristina blogja
09/24 Dreamworld
09/25 Always Love a Wild Book

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során a háború által szétszakított pároké lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok egy labirintus játékot, mely alapján azt kell kitalálnotok, melyik út köti össze a párokat. Ha ez megvan, nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni a helyes betűjelet, illetve a másik sorba a páros mindkét tagjának nevét. Ám nem árt figyelni, végkifejlettől függetlenül, csak és kizárólag a háború miatt elszakított szerelmespárokat keressük (minden esetben azok képezik a helyes megoldás, akik a jó út két végén találhatóak).
Amennyiben az összes feladatot teljesítitek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egyik példányát.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

2016. szeptember 15., csütörtök

Blogturné #189 - Jodi Picoult - Samantha van Leer: Lapról lapra

Miért: Sorozatfolytatás

Tartalom: A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.

A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje…
Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek… (Athenaeum)


Vélemény: Bevallom, engem lepett meg a legjobban, de ez a rész nem tetszett annyira, mint az első, Kissé feleslegesnek is érzem, egyszerűen azért, mert a Sorok között úgy volt egész, ahogy volt. Kaptunk egy lezárt, kerek, egész történetet, ami nem feltétlen igényelte, hogy folytassák. Ettől függetlenül, persze a Lapról laprának is megvannak a maga értékei. 
Persze értem, miért írták meg, hiszen valóban érdekes kérdéseket feszeget a maga módján. Például azt, hogy Olivér hogyan tud boldogulni egy olyan világban, amit eddig csak a könyv lapjain túl látott, de sosem volt a szerves része, most viszont, a csere után, rá van kényszerítve a helytállásra. Eleinte - úgy nagyjából öt percig - egészen komikus az, ahogyan a tanárokkal, vagy éppen az "anyjával" kommunikál, majd nem sokkal ezután, ez számomra már valahogy kényelmetlenné vált, annak ellenére, hogy megértem, mitől akkora szerencsétlen fiú, amekkora, olykor mégis zavaró tudott lenni. Mintha kezdetben nem is törekedett volna a változásra. 
A legmegdöbbentőbb mégis az volt, hogy Delilah meglepően hisztisebb ebben a részben, mint korábban. Azt hihetné az ember, hogy a tény, miszerint megkapta álmai szerelmét - attól, hogy ez mennyire furcsa módon sikerült, most tekintsünk el -, kiegyensúlyozottá és boldoggá teszi a karakterét, aki korábban olyannyira vágyakozott a romantikus, nagybetűs szerelem után. Mindenen - de tényleg mindenen be tud sértődni, szóval nem csodálom, hogy Olivér olykor igencsak értetlenül áll barátnője viselkedése előtt - még akkor is, ha olykor tényleg sáros a dologban, ezt kár lenne letagadni.
Nem meglepő módon, a könyv leginkább kettejükre, és a kapcsolatuk alakulására koncentrál. Ugyanakkor, ott van egy másik szál is, Edgar-é, ami engem sokkal jobban lekötött, annak ellenére, hogy igen lassan indult be. Ugye Jessamyn fia helyet cserélt Olivérrel, és most az átköltött mesekönyvben tengeti mindennapjait, csakhogy, mintha szemmel láthatóan kezdené megbánni a döntését. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez a csavar kifejezetten tetszett. Jó volt látni, hogy a mesehőssé avanzsált karakternek mégis megmaradtak az emberi érzései, és, bár kezdetben élvezi a helyzetet, kezd rájönni, hogy elvesztett valamit, aminek fontosságát észre sem vette mindaddig, amíg rá nem eszmél a hiányára. Engem elvarázsolt, hogy az alapvetően gyerekes köntösbe bugyolált regényben azért igencsak mély, és érdekes gondolatokat is találtam.
A két világ konfrontálódása nyilván elkerülhetetlen - hiszen jelentős változás ment végbe -, azonban, bármennyire is izgalmasnak tűnt ez eleinte, annál kevésbé kötött le később. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy mi az igazi problémám ezzel a könyvvel: olyan, mintha teljes mértékben stílust váltott volna.
A Sorok közöttben érezhető volt, hogy Picoult azért fogja a lánya kezét, és bármennyire is gyermeki volt Delilah karaktere, azért az írónőnek hála, a történet mégsem vált teljesen gyerekessé, vagy infantilissé. Most viszont, mintha az édesanya kihátrált volna a gyermek mögül, és rábízta volna az egészet. Mindenki picit gyerekesebb, mint ahogyan azt korábban megszoktam és én ezzel nem igazán tudtam mit kezdeni... Mert, javítsatok ki, ha tévedek, de ez általában fordítva szokott lenni. A karakterek inkább előre, s nem visszafelé fejlődnek...  
Talán túl sokat vártam azután, hogy mennyire odáig voltam az első részért, vagy csak épp nem voltam a megfelelő hangulatban, ezt egyelőre nem tudom eldönteni. Az biztos, hogy a cselekmény olykor nem kötött le, a romantikus részek - amikor Delilah épp nem ment át hisztigépbe - egészen aranyosak voltak, Olivér pedig még mindig nagyon szerethető... De az élmény utol sem éri a Sorok között sikerét, legalábbis nálam. 

Kedvenc karakter(ek): Olivér
Gyűlölt karakter(ek): Allie
Pont: 10/7

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Babits Péter
Kiadta: Athenaeum Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 392
Sorozat: Between The Lines (#2)


Résztvevő blogok listája:

09.15 CBooks
09.17 Dreamworld

Nyereményjáték:


Előnyben azok, akik más olvasták az első részt! A blogturné mind az öt állomásán a bejegyzésekben elrejtettünk egy-egy szereplő nevét. Gyűjtsd össze a kiemelt betűket, tedd helyes sorrendbe és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kisorsolt nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levélre. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

2016. szeptember 9., péntek

Blogturné #188 - Anne Bishop: Vörös betűkkel

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Meggie Corbyn cassandra sangue, vagyis vérpróféta, azaz ha a bőrén vágás nyomán kiserken a vér, látja a jövőt. Meggie ezt a különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tekinti. Meg nem szabad ember. Tartógazdája rabszolgaságban őrzi, hogy csak ő szerezhessen tudomást látomásairól. Meggie azonban megszökik és az egyetlen biztonságos hely, ahol elrejtőzhet, a Lakeside Udvar nevű üzleti negyed, amit a Mások működtetnek.

Az alakváltó Simon Wolfgard vonakodik felvenni az Emberi összekötő állásra jelentkező idegent. Egyrészt azért, mert úgy érzi, hogy valami titkot rejteget, másrészt azért, mert nincs emberi prédaszaga. Ám egy erősebb ösztön arra készteti, hogy mégis alkalmazza Meggie-t. Amikor megtudja róla az igazat, és azt is, hogy a kormányhatóság körözi, Simonnak el kell döntenie, vajon megéri-e, hogy bekövetkezzen az emberek és a Mások között szinte elkerülhetetlen harc. (Twister)


Vélemény: Ahhoz képest, hogy az elején egyáltalán nem tudtam hová tenni a könyvet, bevallom, hamar a kedvencemmé vált. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy manapság egyre ritkábban olvasok urban fantasy-ket - szerintem jelen pillanatban csak a Chronicles of Nick sorolható ebbe a kategóriába az olvasmányaim között -, és éppen ezért, kicsit mintha elszoktam volna tőle.
Éppen ezért, bevallom, az elején nagyon keszekuszának éreztem a világ felépítését, szükségem volt úgy bő száz oldalra, mire megértettem, hogy pontosan miként is működik az Udvar és az emberi világ kapcsolata. A Mások - vagyis a természetfeletti lények - ugyan az Udvarok révén elkülönülve élnek a városokon belül, idővel ugye felismerték, hogy jobb, ha megpróbálnak együttélni az emberekkel, és ennek eredményeként jön be a képbe Meggie, a főszereplőnk, aki mint azt a fülszövegből tudjátok, jelentkezik az Emberi összekötő feladatra, ami egyébként egy rendkívül monoton és unalmas munka, csomagok fogadásából, posta szortírozásából, meg ilyesmiből áll. Elég egyhangú, mégis, Bishop képes volt ezeket a részeket is élettel megtölteni, az ide betérő halandók és Mások révén, akik így vagy úgy, de feldobják a lány napjait. Én ezekből a részekből tudtam igazán megérteni, mit is jelent ez a világ, s vajon mit jelenthet egy rakat veszélyes alakváltó között élni, akik, bár bármikor felfalhatnak, ha megkedvelnek, akkor aztán minden követ megmozgatnak azért, hogy megvédjenek, mert képesek kiállni a társaikért.
Ezzel szemben, az emberek világa számomra egy sokkal ridegebb és számító közegnek tűnt, ahol mindenki - kevés kivétellel - azt nézi, hol tudna keresztbetenni a másiknak. Erre a legjobb példa az egyik legunszimpatikusabb karakter valaha: Asia Crane, aki egyszerűen elképesztő módon számító nőszemély. Ugyanakkor, belátom, hogy a belső narrációi kimondottan feldobják az egyébként komor alaphangulatú könyvet, kimondottan szórakoztató azt olvasni, amikor például arról ábrándozik, hogy ő lesz Asia Crane különleges ügynök, aki annyira profi besúgó, hogy saját tévésorozatot fog kapni, mert nála jobb színésznőt a világ nem hordott a hátán. Ha vele szembeállítom a főhősnőnket, számomra egyértelmű, miért imádtam Meggie-t, és miért tudtam szívből rühellni Asia-t. 
Meggie-ben van valami végtelenül ártatlan. Ez persze nagyban köszönhető annak, hogy miként bánnak a hozzá hasonló vérprófétákkal ebben a világban, de mégis, az ő esetében a bénázásai nem kínossá, hanem esendővé, és könnyen megkedvelhetővé tették a karakterét. Bizonyos értelemben tényleg ő a bárány a farkasok között, és mégis, minden aggodalma és félelme ellenére, képes megállni a helyét. Bár nem a leghatározottabb és magabiztosabb karakter, akit valaha láttam, mégis megkapó. Nagyon igyekszik, és egy pillanatig sem akarja feladni, még akkor sem, amikor az Udvar vezetője, Simon, rábízza az unokaöccsét, aki csak farkasként hajlandó mutatkozni. Sam és Maggie egyszerűen imádnivalóak együtt. A kisfarkas és a lány kapcsolata rendkívül aranyos, a kedvencem az volt, ahogyan megtanította a fiúnak, hogy hogyan tudnak együttműködni a kettejük közötti jelentős különbségek ellenére.
Külön kiemelném Montgomeryt és Kowalski-t a két rendőrt, akik tulajdonképpen az emberi törvényeket testesítik meg olykor-olykor. Bár velük nem foglalkozik olyan sokat a könyv, bizonyos helyzetekben azért igencsak előtérbe tudnak kerülni - nem véletlen, hogy az előbbi férfi néha megkapja a maga nézőpontját is -, ami egész jó, mert adnak valamiféle pluszt, ahogyan rajtuk keresztül látni, mit is gondolnak a halandók az őket körülvevő természetfeletti lényekről. Mert persze mindenki másként viszonyul hozzájuk, de azt elismerik, hogy nagyon veszélyesek. És talán éppen ez az a veszélyfaktor, ami engem igazán magával tudott ragadni.
Bishop jó stílusban ír, könnyen berántja az embert - ha sikerül átrágnia magát az első száz oldalon, ami még nem különösebben izgalmas, inkább csak amolyan felvezető jellegű -, és bár nem egy romantikus, vagy különösebben vicces könyv, mégis rendkívül szórakoztató olvasmány. Sok-sok érdekes, egyedi karaktert ismerhetünk meg, akikről, remélem, minél több minden kiderül majd a folytatásokban. 

Kedvenc karakter(ek): Meg, Simon, Sam
Gyűlölt karakter(ek): Asia
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Bozai Ágota
Kiadta: Twister Média
Év: 2016
Oldalszám: 512
Sorozat: The Others (#1)


Résztvevő blogok listája:


09.09 CBooks
09.11 Függővég


09.12 MFKata gondolatai
09.14 Dreamworld

Nyereményjáték:

A könyvben különböző Mások által alkotott klánokról olvashatunk, akik gyakran felbukkannak. Mostani játékában könyvhöz kapcsolódóan minden állomáson találtok egy bizonyos klánt szimbolizáló, ábrázoló képet és ki kell találnotok, melyik klánra gondolunk.
Játékra fel!

Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


2016. szeptember 6., kedd

Blogturné #187 - Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek

Miért: Imádtam az elő részt.


Tartalom: Soman ​Chainani első regénye, a New York Times bestseller Jók és Rosszak Iskolájafolytatásában Sophie és Agatha visszatér Gavaldonba, és boldogan élnek saját világukban, ám az élet nem olyan tündérmese, amilyennek képzelték…

Agatha már úgy érzi, bárcsak más boldog befejezést kívánt volna a mesének, ám ekkor véletlenül megtalálja és kinyitja a Jók és Rosszak Iskolájának kapuját. A lányok azzal szembesülnek, hogy az a világ, amit az első tanévben tapasztaltak, megváltozott.

A boszorkányok és a hercegnők a Lányok Iskolájában laknak. Elhatározták, hogy kirekesztik életükből a hercegeket. Tedros és a fiúk a Rossz Iskolája régi tornyainak lakói lettek. A két iskola között háború van kitörőben. Vajon Agatha és Sophie helyre tudják állítani a békét? Vajon Sophie jó tud maradni úgy, hogy Tedros állandóan üldözi? És kihez húz Agatha szíve? A barátnőjéhez vagy a hercegéhez? (Twister)


Vélemény: Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de olykor igencsak félek a sorozatok második köteteitől, mert olyan érzésem van, mintha csak átvezető szerepet töltenének be a nagy finálé előtt, ezért nem érdemes tőle sokat várni. Ám szerencsére, Soman Chainani igencsak rácáfolt erre a jelenségre. Elmondhatom, hogy az Itt nincsenek hercegeket még jobban imádtam, mint az első részt, ez pedig annak köszönhető, hogy a cselekmény rendkívül pörgősre sikerült, mindig történik valami, amire egyszerűen muszáj odafigyelnie az olvasónak. 
Igaz, eleinte kellett egy kis emlékezetfrissítés, hogy a lányok miként kerültek vissza a szülővárosukba, de utána már nem okozott nehézséget, hogy felvegyem a történet ritmusát. Sophie és Agatha kapcsolata még mindig nagyon furcsának tetszett, annál is inkább, mert a szőke leányzó végtelen önzésétől egyszerűen agyvérzést lehet kapni. Néha komolyan kétségbe vontam miatta Agatha épelméjűségét, hogy vajon hogy lehet szerencsétlen annyira vak, hogy csakazértse látja meg a fától azt a bizonyos erdőt? És ez persze azután se nagyon változik, hogy visszakerülnek a Jók és Rosszak Iskolájába, ami olyan, mintha teljesen kifordult volna önmagából. Mint kiderül, a lányok történetének változása voltaképpen az egész mesevilágot a feje tetejére állította. A hercegnők rájöttek, hogy képesek a hercegeik nélkül is boldogulni, mire a fiúk is teljesen elhagyják magukat, voltaképpen teljesen elvadulnak, ékesen bizonyítva, hogy egyszerűen képtelenek a másik oldal nélkül épségben megmaradni - hiába próbálják meg bizonygatni az ellenkezőjét -. 
Nem is tudom, mihez hasonlított leginkább ez a könyv, de nekem az jutott eszembe, hogy olyan, mintha egy elvadult, nem feminista, hanem egyenesen femináci propagandájú könyvet olvasnék, amikor épp a Lányok iskolájában zajló eseményekről van szó. Az új dékán, Sader professzor igencsak sokat tesz azért, hogy újdonsült tanítványait Tedros és a többi fiú ellen hangolja. És, bár kezdetben botegyszerűnek tűnt a karaktere, engem lepett meg a legjobban, hogy a történet előrehaladásával újabb és újabb rétegeit ismerhetjük meg a nőnek. Azt nem mondanám, hogy szimpatikusabbá vált volna a számomra, de az biztos, hogy jobban megértettem a motivációit.
Mégis, talán a két főszereplőnk kapcsolatában beálló változás az, ami a leginkább szembeszökő az embernek. Sophie ugyan folyamatosan bizonygatja mindenkinek, hogy ő igenis Jó lett, mégsem tud felülkerekedni énjének boszorkány részén, éppen ezért ott tesz keresztbe szerencsétlen, naiv Agathá-nak, ahol csak tud. S persze, mivel a lány valóban Jó, mindvégig vakon hinni akar a legjobb barátnőjében, s tudomást se venni az arra utaló jelekről, hogy bizony, nem minden fenékig tejfel ebben a barátságban. 
Bevallom, én az első részben nem nagyon rajongtam Tedros-ért, sokáig egy idegesítő, kissé elkényeztetett királyfi benyomását keltette bennem. Most, ez kezdetben átbillent némi önzésbe, de aztán, a történet legvégén, sikerült megmentenie magát a szememben, mielőtt lehúztam volna a vécében, Sophie-val egyetemben. Mégis, ebben a részben sikerült megvillantania a jellemének egy olyan oldalát, amivel igencsak belopta magát a szívembe. 
Érdekes és izgalmas folytatást kaptunk, ami bár egy picit lassan indul be, a pörgős cselekményével képes berántani az olvasót, majd ezt megkoronázza egy olyan lezárással, ami arra buzdít, hogy az ember olvasni akarja a folytatást. Én személy szerint alig várom, hogy megkaparinthassam a Jótett helyében-t. 

Kedvenc karakter(ek): Agatha, Tedros
Gyűlölt karakter(ek): Sophie
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Bozai Ágota
Kiadta: Twister Média
Év: 2016
Oldalszám: 544
Sorozat: The School for Good and Evil (#2)


Résztvevő blogok listája:

09.04. Letehetetlen
09.05. Dreamworld
09.06. CBooks

Nyereményjáték:

A Jók és Rosszak Iskolájába a jövendő mesék hercegnői, hercegei és főgonoszai járnak. A mostani nyereményjátékban azokat a történeteket keressük, ahol az iskolában végzettek szerepelnek. A ti feladatok lesz a képek alapján felismerni, melyik mese jelenetét látjátok, a helyes választ pedig beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyesen válaszolók közt kisorsolunk a Twister Media által felajánlott példányt Soman Chainani: Itt nincsenek hercegek c. regényéből!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.