2019. április 27., szombat

Blogturné - Jessica Park: Nyugtalan vizek

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és szöveg
Miért: Sorozatfolytatás. 

Tartalom: Vihar készülődik, és a viharok fölkavarják a vizeket.
Blythe McGuire egy tragédia utáni lelki betegségéből kilábalva megtanulja, miként engedje el a múltat, és fogadja tárt karokkal a jövőt. Azt a jövőt, ami immár elválaszthatatlan a Shepherd testvérektől.
Közte és Chris között eget-földet rengető szerelem szövődik, ami messzire űz minden szívfájdalmat.
Sabinnel mély barátság köti össze, ami – mindkettőjüket meglepve – alaposan felkavarja az életüket. Ezt a barátságot teszi most próbára a fiú máig kísértő szörnyű múltja. Mert a megsebzett lélek irgalmatlanul sajog tovább.
Így most Sabin merül víz alá, ő kapkod levegő után, és félő, hogy az érzelmi zűrzavar mindhármukat olyan sötét örvénybe taszítja, ahonnét nem menekülhetnek. Bár Blythe megjárta a maga poklát, Sabin megmentése sokkal nagyobb áldozatot követel, mint a lány eleinte hitte. Bizalmas, szeretetteli kapcsolatuk segíthet, de úgy tűnik, minden eddiginél nehezebb feladat rávennie Sabint, hogy elfogadja a támogatását. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Azért nem szeretem, amikor rengeteg idő telik kell két könyv megjelenése között (még akkor is, ha nem kapcsolódnak össze szorosan az egyes részek történetszálai), mert amikor belekezdek, eleinte mást se csinálok, mint kapkodom a fejem, és próbálom kitalálni, ki kicsoda az első rész tükrében. Most viszont egy valódi folytatásról van szó, ami megnehezíti az emlékezést, szóval aki teheti, gyorsan fussa át az előző részt, vagy legalább egy-két véleményt, hogy képben legyen, különben azért húzná le a regényt, mert nem érti.
Emellett azt is fontosnak tartom leszögezni, hogy ez távolról sem egy cselekményközpontú rész. Talán egy kezemen is meg tudnám számolni, hogy kb 300 oldalban hány darab esemény zajlott le tulajdonképpen, mivel a hangsúly sokkal inkább az érzéseken és a hangulaton van, amit én nagyon szerettem, bár az előzőt sem tartottam pörgősnek.
A mostani történet olyan, amit egyébként nagyon át tudtam érezni, mert, bár nem kimondottan ebben, de egy nagyon hasonló cipőben jártam én is annak idején, mint Sabin. Mondanom se kell, emiatt rögtön elkapott a regény hangulata, na, meg szinte instant oda meg vissza voltam Sabinért. Arra emlékszem, hogy annak idején Christ nem tartottam annyira tragikus sorsú karakternek, és hogy nem is igazán értettem, mit látott benne Blythe, mert számomra teljesen evidens volt, hogy nem őt választottam volna. De, ez van. Úgy vettem észre, hogy Sabin helyzetének drámaiságát jobban át tudtam érezni, ahogy azt is, ez miért és mennyiben hat ki a mi gerlepárunkra. Nem lennék különösebben meglepve, ha valaki azt mondaná erre a srácra, hogy igazi drámaqueen, de akkor tanácsolom, hogy gondolja át ugyanezt Chris kapcsán is (bár ő most szerencsére igencsak háttérbe volt szorítva, mondjuk úgy, hogy említés szintjén jelen volt).
Jóllehet, Blythe a női főszereplőnk, és rajta keresztül látunk mindent, ettől még abszolút Sabin van fókuszban, amitől egyébként, szerintem érdekes a felépítése, kicsit arra emlékeztet, mint amikor a Royal-sorozatban az ikrek történetét sosem ismerjük meg az ő nézőpontjukból, csak azt tudjuk, amit a testvéreik gondolnak/mondanak velük kapcsolatban. Ja, és ha már Blythe, azt azért említsük meg, hogy vannak pillanatok a könyvben, amikor az jutott eszembe, hogy hogy lehet valaki annyira önző picsa, mint ő? Konkrétan ki akarja sajátítani a pasija öccsét... mire fel? Meg minek? 
Számomra ez eddig Jessica Park legmegosztóbb könyve, szerintem mindenki mást fog belelátni, éppen ezért, érdekes beszélgetésekhez adhat egyébként kiindulási alapot.

Kedvenc karakter(ek): Sabin
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2019
Oldalszám: 296
Sorozat: Deep Water (#2)


Résztvevő blogok listája:

04.21. Könyvvilág
04.23. Deszy könyvajánlója
04.25. CBooks

Nyereményjáték:

Jessica Park könyvei lesznek a mostani játékunk főszereplői. Minden állomáson találni fogtok egy idézetet az írónő valamely itthon megjelent könyvéből, a feladat pedig mindössze annyi, hogy beírjátok a könyv címét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

“– Mesteri szerető vagy? 
– Na, itt ér véget a kis esti csevejünk. 
– Fogadok, hogy mesteri szerető lehetnék. Nagyon energikus vagyok. És gyorsan tanulok. 
– Most már tényleg le kéne feküdnöd.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése