Blogturné #170 - Michelle Hodkin: Mara Dyer változása

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Mara Dyer valaha úgy gondolta, hogy maga mögött hagyhatja a múltját. Nem menekülhet előle.

Azt hitte, talán csak képzelte az összes problémáját. Nem képzelődött.

Biztos benne, hogy mindazok után, amin keresztülmentek, a fiú, akit szeret, már semmit sem titkol előle. Nagyon téved. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Eleinte kicsit tartottam ettől a könyvtől, nem azért, mert ne szerettem volna az előző részt, hanem pont azért, mert sokszor tapasztalhatjuk azt, hogy a második rész igencsak gyengécske a trilógia többi részéhez képest. Itt azonban szerencsére szó sincs erről.
Remek folytatást kaptunk, lényegében ott vesszük fel a fonalat, ahol az előző rész lezárult, és ez nagyon jót tesz a könyvnek. Igaz, van némi in medias res érzése az embernek, szóval kézbevétel előtt lehet nem árt belelapozgatni a Mara Dyer eszmélése végébe, hogy az ember pontosan tudja, mi és miért történik. Ez persze csak egy ötlet, ha valaki figyelmesen olvasta annak idején az első kötetet, hamar fel tudja majd venni a ritmust. 

Ezt nem tudom nektek jobban megfogalmazni, de a cselekmény jól egyensúlyoz a különböző állapotok között. Egyszer azt hinné az ember, hogy Mara őrült, majd a következőben történik valami, ami miatt elgondolkozik az olvasó, hogy oké, talán mégis csak igaza van, és nem csak hallucinálja a dolgokat, mint ahogyan arról a környezete már-már kényszeredetten próbálja meggyőzni, élén az édesanyjával. Utóbbi nem annyira meglepő, hiszen egy pszichiáterről beszélünk, akitől igencsak távol állnak a paranormális dolgok. 

Mara sokat változik a korábbiakhoz képest - és ezt nem csak azért mondom, mert erre utal a kötet címe is -, egyre inkább elmerül ebben a mondjuk ki, képtelen helyzetben. Folyamatosan az őrület és épelméjűség szélén táncol Jude miatt, és az egyetlen ember, akinek a fiú véletlenszerű - vélt vagy valós - felbukkanásairól őszintén beszélhet, az Noah. A többi ember nemes egyszerűséggel őrültnek hiszi a regény kezdetén, legfeljebb nem mondják a szemébe. Mondhatnám, hogy a környezet reakciója valahol teljesen logikus, hiszen ők nem igazán tapasztalják meg azokat a dolgokat, mint főhősnőnk, de azért én valahol nagyon sajnáltam emiatt Mara-t. 

Noah kitartása a regény elején a maga módján szívet melengető, ezt elismerem, de azért néha nekem volt olyan érzésem, hogy túlpörög bizonyos dolgokat. Megértem, hogy támogatni akarja Mara-t, és gyakorlatilag bármire képes a barátnőjéért, de néha azért eszembe jutott, hogy igazán leállíthatná magát olykor. Ettől függetlenül nem volt vele problémám, mert úgy voltam vele, hogy ez egy olyan dolog, ami majd idővel változik. Viszont egy dologról nagyon nem szabad elfeledkeznünk, ez pedig az, hogy ő sem éppen egy szent. Ahogyan a lány, ő maga is változik, és néha ez nem biztos, hogy előnyös. Én az első részben nem kedveltem meg különösebben, most viszont mintha kifejezetten hullámzóvá vált volna a kapcsolatom a karakterével. Az egyik pillanatban még kedveltem, a következőben pedig szerettem volna spontán agyonverni. 

A horrorisztikus jelenetekből most sincs hiány, Hodkin nagyon ért hozzá, hogy a lehető legváratlanabb pillanatokban csempéssze bele ezeket az elemeket, például egy tükör segítségével. Persze a horror szerelmeseinek ezek a részek alighanem klisésnek fognak hatni, de nekem, aki sosem ugrált az ilyesmiért, volt, hogy nagyon betaláltak, és szabályosan felállt a hátamon az a bizonyos nemlétező szőr.
Lebilincselő és izgalmas folytatást kaptunk az írónőtől, ami miatt úgy érzi az ember, megéri várni a trilógia lezáró kötetére. Egy dolgot viszont megjegyeznék: szerintem ez tipikusan egy olyan regény, ami, ha egyhuzamba, rövid idő alatt olvasod ki, kicsit eltelíti a fejedet. Mivel nagyon részletes, és rengeteg minden történik benne, inkább több nap alatt érdemes elolvasni, mert higgyétek el, egyben nagyon tömény. Zseniális, de tömény. 

Kedvenc karakter(ek): Mara, Noah
Gyűlölt karakter(ek): Jude
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Zsófia
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 512
Sorozat: Mara Dyer (#2)

Résztvevő blogok listája:

jún. 5 - Always Love a Wild Book

jún. 7 - CBooks

jún. 9 - Deszy könyvajánlója

jún. 11 - Media Addict

jún. 13 - MFKata Gondolatai

jún. 15 - Kelly & Lupi olvas

Nyereményjáték:

Ezúttal nem lesz túl nehéz a dolgotok a nyereményjátékban.

Az első részből már ismerős lehet ouija tábla. Úgy döntöttünk, mi is kérdezünk tőle! De nem áruljuk ám el, mit - mindenesetre a turné minden állomásán megtaláljátok a kapott válasz egy betűjét. De vigyázat! A tábla kicsit kótyagos volt, így a betűk összekeveredtek, nektek kell rájönnötök, pontosan mit is üzent.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #49 - Abbi Glines: A végzetem

Miért:Abbi Glines

Bevezető: Abbi Glines eddig megjelent könyveire a könnyed, romantikus stílus volt jellemző. A Maxim Kiadó által a Könyvfesztiválra megjelenő Existence sorozat első kötete A végzetem azonban merőben más. A fiatal szereplők mellett a túlvilág képviselői is helyett kapnak egy izgalmas, fordulatos történet keretében, amely szerencsére nem mellőzi a romantikát sem. A Blogturné Klub nyolc bloggere véleményezi a könyvet, amelyet a turné végén meg is nyerhet három szerencsés leendő olvasó. Indulhat a borzongás!

Tartalom: Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret.
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret.
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, akik a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem.
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta. (Maxim)

Vélemény: Ha valaki viszonylag régóta követi a blogomat, talán tudja rólam, hogy számomra Abbi Glines könyvei a tökéletes guilty pleasure kategóriába esnek. Lehetséges, hogy az írónő nem az írás nagymestere, de képes szerethető, jópofa történetekkel előrukkolni, amiket aztán szívesen olvasok, annak ellenére, hogy a kapcsolatunk, ha mondhatom így, nem indult zökkenőmentesen. Sokáig azt hittem, a Ha az enyém lennél című alkotásánál rosszabbat aligha adhatott ki a kezéből, most be kellett ismernem, hogy tévedtem Nehéz elfogadnom, de ha valaki még sohasem olvasott Abbi Glines-tól, viszont még nem döntötte el, mit vegyen tőle a kezébe: csak egy dolgot kérek, ne ez a könyve legyen az. Mondhatnám, hogy ne a borító alapján ítélje meg a könyvet, de jelen esetben akár azt is teheti, mivel amennyire unszimpatikus - számomra legalábbis - ez a fedlap, a történethez is nagyjából hasonló a viszonyom.

A végzetemen rendkívül erősen érződik az, hogy az írónő legelső könyve, s így, mint olyan, több sebből vérzik, mint amennyire egyben van. Ezzel még alapvetően nem szokott komoly problémám lenni, mert ha trilógiáról van szó, mindig van rá esély, hogy idővel a sok lyuk betömődik, s a folyam így egy komplett egésszé áll össze. Ez a történet szerkesztőt, de szerintem sok esetben helyesírás ellenőrzőt sem látott - sokszor elbizonytalanodtam atekintetben, hogy a fordítás, vagy sokkal inkább az írónő akkori stílusa hozott létre olyan zavaros, és sokszor érthetetlen mondatokat, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni.

Pagan karakterét például egyáltalán nem értettem. Az egyik pillanatban még húzta a száját Leif miatt, a következőben pedig kitalálta, hogy hát ő mégis csak bele van zúgva... Ám, amint megjelenik Dank, ismét hatalmasat fordul, csak épp erről a környezetét valahogy elfelejti értesíteni. Mintha teljesen rendben lenne az, hogy hol az egyik fiúért van úgy oda, hol meg a másikért.Ráadásul ez az egész kapcsolat téma is nagyon bénán lett megközelítve, egyáltalán nem érezzük azt, hogy ilyen vagy olyan okból közelebb került volna bármelyik fiúhoz is. 

Dank és Leif egyelőre egyáltalán nem voltak emlékezetesek a számomra. Bízom benne, hogy a további kötetekben valamivel pozitívabb kép rajzolódhat majd ki a fejemben velük kapcsolatban, amely eddig annyiban ki is merül, hogy az egyik fiú egy seggfej, a másik meg egy mániákus hősszerelmes, ami szerintem borzasztóan nyálas, ezért nem díjaztam. 

Szerintem a fülszöveg kissé túl részletes, szinte minden komolyabb csavart lelő, ami előfordul a történetben, holott ebből sajnos nincs sok.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha már ennyit ostoroztam ezt a könyvet, mégis kinek tudom ajánlani? Nos, azoknak, akik már olvastak valamit az írónőtől, és megszerették. Nem azért, hogy megutálják, hanem éppen ellenkezőleg. Ő egy  jó példa arra, hogy lehet, hogy valaki magánkiadással kezdte, ami valóban nem a legjobb könyveket szokta garantálni, de! Az írók is tudnak fejlődni, s ez Glines esetében teljesen áll. Összehasonlítva a későbbi könyveivel ég és föld a különbség, Minél több könyve jelenik meg, annál inkább láthatjuk, hogy mindig lehet jobban, szebben és ügyesebben írni.

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 6/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Dávid Katalin
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: ?
Sorozat: Existence (#1)

Résztvevő blogok listája:

04.10 Media-Addict
04.12 Deszy könyvajánlója
04.14 Dreamorld
04.16 Zakkant olvas
04.18 CBooks
04.20 Tekla Könyvei
04.22 Kelly és Lupi olvas
04.24 MFKata gondolatai

Előrendelés

Nyereményjáték:

Szellemekkel kapcsolatos az Existence blogturné játéka:  minden állomáson a rövid ismertető/kép alapján ki kell találnotok a feladványt, amely híres történelmi, filmes, vagy irodalmi  szellemre utal. Kérjük a rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a megfejtéseket!

Néhány segítő szó: Álmos völgy, Irwing Washington, A Gladiátor című film első jelenete

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk megküldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!

 a Rafflecopter giveaway

Blogturné #47 - Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése

Bevezető: A Könyvfesztiválra jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó egy régóta várt sorozatának az első része, a Mara Dyer ébredése. Mi is izgatottan vártunk, és most turnéra indulunk Marával és Noahval, hogy velük együtt próbáljuk megfejteni életük nagy rejtélyeit. Március 31-e és április 8-a között kilenc állomásotok lesz, hogy kicsit megismerjétek Ti is a történetet, mielőtt a polcotokra kerülne, és nyereményjátékunk keretében 3 példányt nyerhettek is a regényből.

Tartalom: Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.

Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.
Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Sosem voltam odáig a thrillerekért, mindössze az utóbbi néhány hónapban fordult meg a fejemben, hogy akár olvashatnék ilyen témába tartozó könyveket. S, bár rajtam kívül kétlem, hogy  sokan ebbe a kategóriába sorolná Mara Dyer történetét, nekem olvasás közben végig ez a szó járt a fejemben. Na, meg az, hogy para.

Michelle Hodkin elképesztően jól tud hangulatot teremteni, annak ellenére, hogy szinte már a kezdet kezdetén felállt a nemlétező szőr a hátamon a történet nyitányától.Annak ellenére, hogy a történet valóban komoly témákat boncolgat, úgy mint a barátaink elvesztése és az ezt övező gyász, az újrakezdés - vagy épp az örökbefogadás, amire a legkevésbé sem számítottam, hogy egy ilyen ifjúsági könyvben találkozom majd vele valamilyen formában -, és ehhez hasonlók, nem tűnt indokoltnak, hogy ennyire komor, melankólikus hangulatot árasszon magából a könyv. Ám, csak addig érezhettem így, amíg az első, már-már horrorba illő jelenet meg nem történt.

Iszonyatosan erős nyomást gyakorolt rám egész idő alatt, ám ezt nem éreztem negatívnak, sőt, éppen ellenkezőleg, kifejezetten élveztem, hogy úgy éreztem magam, mintha én is tevékenyen részt vennék az eseményekben, mégis, ezt nem az egyes szám első személyben történő elmesélés váltotta ki belőlem. Olyan volt, mintha én is ott álltam volna a főszereplőnk mellett, és így figyeltem volna az őt körülvevő, olykor hátborzongató eseményeket. Régen volt már ehhez hasonló olvasmányélményben részem, éppen ezért nagyon tetszett. 

Mara karakterét kezdetben nagyon sajnáltam, és elég lassan jutottam el arra a pontra, hogy már nem a lelkében zajló változásokra, hanem sokkal inkább az őt körülvevő emberekre kezdtem koncentrálni. Képes volt önmagában lekötni a figyelmemet, mintha nem is kellett volna a többi karakter, pedig azért ők is érdekesek voltak. Például Jamie, Mara egyik jó barátja, akivel kapcsolatban még most is tele vagyok kérdésekkel, de bízom benne, hogy a sorozat folytatásaiban választ kapok majd ezekre. Az ahogy a lány próbál felülkerekedni az őt ért tragédia miatt kialakult PTDS-szel (poszttraumás stressz szindróma), nekem nagyon tetszett, bár, mivel nyilván nem vagyok szakértő ebben a témában, azt nem tudnám nektek megmondani, hogy vajon az itt vázolt helyzetek mennyire fedik e téren a valóságot. Nem hiszem, hogy túl sok valóságalapja lenne a betegség ábrázolásának, ez számomra mégsem volt zavaró, holott legtöbbször ugrok az ilyesmi miatt.  

Persze, mondanom sem kell, a történet középpontjában ilyen értelemben a férfi főszereplőnk, Noah áll, akit én kezdetben egyáltalán nem kedveltem, annak ellenére, hogy voltak olyan jellemvonásai, amiken félig-meddig kellemesen meglepődtem. Nem meglepő módon, mint a mai divatos YA-könyvekben általában, ő is brit származású, s mint ilyen, nem igazán illeszkedik bele az amerikai fiatalok mindennapjaiba. Míg mondjuk sokszor Amerikában a dohányzást a rosszfiú, gengeszter alternatívájával azonosítják, Nagy- Britanniában ez nem jellemző, így az olykor cigarettára gyújtó srác ad egy igencsak megfoghatatlan ízt az egész könyvnek.

Ha egy érdekes, paranormális, és horrorisztikus elemekben bővelkedő könyvet szeretnél olvasni, akkor a Mara Dyer-trilógiát neked találták ki. Végig fenntartja az ember érdeklődését, a legkevésbé sem unalmas, és hoz valami egészen újat. Nem bántam meg, hogy elolvastam.

Kedvenc karakter(ek): Mara, Noah, Daniel
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Zsófia
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: ?
Sorozat: Mara Dyer (#1)

Résztvevő blogok listája:

03/31. – Media Addict
04/01. – Deszy Könyvajánlója
04/02. – Zakkant olvas
04/03. – Tekla Könyvei
04/04. – Always Love a Wild Book
04/05. – Kelly Lupi olvas
04/06. – MFKata gondolatai
04/07. – Könyvszeretet
04/08. – CB olvas

Nyereményjáték:

A Mara Dyer eszmélése egy fontos jelenete a híres Everglades Nemzeti Parkban játszódik, ráadásul a

park egy híres faja is nagy szerepet kap benne.

A blogturné minden állomásán egyet találtok a park nevezetes fajai közül. Egy képet is találtok róla, és a posztunkban további segítséget jelentenek a kiemelt betűk is, amelyeket helyes sorrendbe állítva kijön az állat vagy növény neve.

De ez még nem minden! Aki eltalálja, a kilenc állomás fajai közül melyik kap nagy szerepet a regényben, további eséllyel gazdagodik! Jó “vadászatot”!

A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Jennifer L. Armentrout: Origin

Miért: Kezdek Armentrout-függővé válni.

Tartalom: Daemon bármire képes, hogy visszakapja Katy-t. 

A Mounth Wheaterben tett felemás kirándulás után Daemon kénytelen szembenézni az elképzelhetetlen valósággal: Katyt elrabolták. Minden arról szól, hogyan szerezhetné vissza. Amit ehhez tennie kell: eltaposni bárkit, aki az útjába kerül? Megtörtént. Felégetni a világot maga körül, csak azért, hogy Katyt megvédhesse? Boldogan. Felfedni a fajtája létezését a világ előtt? Ezer örömmel. Semmitől sem riad vissza. 

Katy nem tehet mást, minthogy a túlélésre koncentrál. 

Noha a józan esze azt súgja, ellenségek veszik körül, vannak pillanatok, amikor ő sem tudja már biztosan, ki melyik oldalon áll. Az emberiségén? A Daedalusén? Esetleg a Luxenekén?

Bár együtt a legerősebbek, minden bizonytalanná válik körülöttük. Ki melyik oldalon áll majd, amikor a harc elkezdődik?

Vélemény: Miután befejeztem az Opalt, alig vártam, hogy megjelenjen ez a könyv, de be kell vallanom, eleinte kissé szkeptikus voltam ezzel a résszel kapcsolatban. Mivel ez már a negyedik kötet a Lux-szériában, és az előző rész igen magasra tette a mércét, tartottam tőle, hogy ez már nem lesz olyan jó... De tévedtem. Méghozzá súlyosan. Bár egyelőre nem igazán tudom megfogalmazni, mit érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban. Imádtam, ez nem vitás, de most, hogy a végére értem, egyszerűen nem tudom szavakba önteni, amit igazából érzek. De azért megpróbálom. 

Kezdjük ott, hogy már a legelső fejezet teljesen magával ragadott. Mivel azt néhány nappal a megjelenés előtt már el lehetett olvasni, nagyjából egy hétig a falat kapartam, hogy megszerezhessem végre az egész könyvet, és szabályosan rávethessem magam.

Eleinte furcsa volt, hogy a két szemszöges megoldás nem minden fejezetben, vagy éppen fejezetenként volt tapasztalható, mint azt vártam. Nem ritka, hogy fejezet közben vált nézőpontot az írónő, de az sem, hogy egy fejezetet csak az egyik főszereplőnk nézőpontjából láthatunk. Ez egyrészt érdekessé, másrészt kissé kiszámíthatatlanná tette az egész cselekményt, ami már enélkül a fogás nélkül is baromi izgalmas lett volna. A történet egyik fele olyan, mint egy bizarr sci-fi, ami hajlamos horrorba átmenni, a másik fele pedig az igazi katasztrófafilm. Ami tönkremehet, az tönkremegy, az emberek hullanak mint a legyek... És én még azt hittem, én vagyok az, aki imádja kínozni az írásaiban felbukkanó karaktereket. Most rá kellett jönnöm, hogy Armentrout még jobban ért ehhez - azt, hogy élvezné, nem tartom valószínűnek -. Leginkább az lepett meg ezen a téren, hogy Armentrout tényleg nem kímélt senkit. Mindenkibe belerúgott legalább kétszer, ha nem háromszor. Nem egy olyan pillanat volt, amikor szabályosan felfordult a gyomrom - például attól, amit a Daedalus művel Katyvel csak azért, hogy elérje, amit akar -, de az is megesett párszor, hogy szívem szerint szabályosan üvöltöttem volna Lochannel - a laptopommal -, hogy ez most mégis micsoda? Hogy lehet ezt így megoldani? És hogy várhatja el ezek után Armentrout, hogy az olvasói ölbe tett kézzel üljenek egy éven keresztül, és várják az ötödik részt? 

Tudom, hogy a kritikám eddig nem túl összefüggő, vagy ilyesmi, de egyszerűen képtelen vagyok logikusan végiggondolni ezt a könyvet, és számba venni, hogy mi tetszett, és mi nem tetszett, mint úgy általában. Az egész együttesen hat rám. Az a sok szenvedés az elején... A könnyedebb jelenetek, amik tényleg elhitették velem, hogy most már aztán minden rendben lesz, nem kell aggódni, az élet megoldja, és a többi és a többi. Erre fel jött az utolsó néhány fejezet, és ez az elméletem kártyavárként omlott össze. Bár az Opalon egyáltalán nem sírtam, na ezen igen. Itt mindig volt min pityeregni, hol örömömben, hol bánatomban. Most így visszatekintve még jobban tudom értékelni azokat a nyugodt, romantikus pillanatokat, amik ebben a részben kijutottak Daemonnek és Katynek, mert szinte biztosra veszem, hogy az utolsó részben nem sok ilyen lesz... Főleg, hogy az Origin lezárása után el sem tudom képzelni, hogy fog indulni a következő. Függővéget kaptunk, nem is kicsit... Per pillanat teljesen bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban. De ettől még nagyon várom, természetesen.

Apropó, ha már Origin: én azt hittem, komoly misztikum övezi majd, hogy ez mi az ördög, de tévedtem. Ahhoz képest, hogy ez a regény címe, igazából nem ez adja a regény fő para-forrását. Jó, vannak pillanatok, amikor igen, de az esetek kilencvenkilenc százalékában az a rohadt Daedalus tehetett róla, hogy meg-megállt bennem az ütő, és szívem szerint a földhöz vágtam volna a könyvet. Elég hamar kiderül, hogy mi is ez az Origin tulajdonképpen... Ami nem baj, csak számomra kissé furcsa volt, hogy a regény egyes momentumai olyan kiszámíthatóak voltak, hogy az már szinte fájt, más elemeket meg egyszerűen nem tudok hova tenni, mert sok mindenre számítottam, de arra aztán semmikép, amit végül Armentrout összehozott. Viszont, éppen ez teszi számomra abszolút felejthetetlenné, és az eddigi legjobbá ezt a részt. Teljesen másra számítottam, mint amit kaptam. Ha nekem kellett volna megírnom ezt a könyvet, fele ennyire sem sikerült volna, szerintem.   

Alig várom a folytatást! 

Kedvenc karakter(ek): Katy, Daemon, Archer, Ash, Andrew, Dee, Luc

Gyűlölt karakter(ek): Nancy, Dasher

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: angol

Kiadta: Entangled Teen

Év: 2013

Oldalszám: 400

Sorozat: Lux (#4)