Tartalom: A százaknak eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembesülniük. Merthogy… az emberiség hazatér.
A vad, zavaros környezet ellenére a százaknak sikerült valamiféle rendet kialakítaniuk a Földön. Ennek a kényes egyensúlynak az újabb űrkompok érkezése vet véget. A landolók a szerencsések köze tartoznak, a Kolónián ugyanis fogytán volt az oxigén. De ahogy mondani szokták, a szerencse mulandó. Az alkancellár erőszakos törekvései és a vad földi lakók minden életet veszélybe sodornak. Mindeközben Wells és Sasha pengeélen táncolva próbálja elérni a békét, mit sem sejtve a szerelmüket fenyegető baljós erőkről; Glass és Luke a sorsot kísértik, amikor egy meghitt erdei házban védtelenül magukra maradnak; Clarke a szüleit kutatja, miközben élete szerelme, a fékezhetetlen Bellamy múltja halálos veszélyekkel fenyegetve mutatja meg, hogy még nem merülhet feledésbe. Eljött tehát az ideje, hogy a százak összefogjanak, és harcba szálljanak a Földön megtalált szabadságért, máskülönben elveszíthetik mindazt, amit addig szerettek. (Maxim)
Vélemény: Ha jól emlékszem, a második rész kapcsán említettem, hogy erősen átvezető szaga volt, éppen ezért, bár tetszett, nem tudott mély nyomot hagyni bennem. Ezt viszont, akkor sem tartottam problémának, de most, a harmadik kötetet olvasva, hát azt kell mondanom, hogy megérte az előd középszerűsége.
A Hazatérés ugyanis nagyon jól sikerült folytatás. Nekem leginkább az tetszett benne, hogy ez egy valódi problémára hívja fel a figyelmet, ami a történelmünk egy pontján jelen volt, ez pedig a gyarmatosítás. Clarke, Bellamy és a többiek azt a feladatot kapták, hogy kalapálják helyre a Földet - nyilván nem az egészet, hanem egy részét , amelyet az emberiség egyszer már tönkretett. Olyan fiatalokat küldtek ide javarészt, akik valamilyen úton-módon nem illettek bele a bázison működő közösségbe. Pont, mint annak idején Ausztrália esetében. Majd, mi történik, amikor az emberek rájönnek, hogy az adott terület értéket is rejt magában? Megjelent a "fehér" ember. Főhőseinkkel éppen ez történik. Kialakítják a saját kis közösségüket, igyekszenek boldogulni, életben maradni, majd egyszer csak kopogtatnak azok, akik ledobták őket, hogy "Köszi, jó munkát végeztetek, de ez most már a miénk".
Ha belegondolunk, ez rendkívül pofátlan dolog, de sajnálatos módon, az ilyesmi megtörténik. Persze, itt azért a visszatérés súlyos emberveszteségekkel is jár, de valamilyen furcsa módon, pont az nem hal bele a landolásba, aki a hatalomátvételre pályázik, mint például Rhodes alkancellár - akiről én önkéntelenül is mindig Cecil Rhodes-re asszociálok, aki igen komoly szerepet játszott Afrika kvázi újragyarmatosításában a XIX. században -. Ez utóbbi párhuzam talán nem véletlen, mindenesetre, hozzájárult ahhoz, hogy nekem ne nagyon legyen szimpatikus a karaktere. Nem ront a regény színvonalán, sőt, mert ha belegondolunk, ebbe a történetbe is kellett egy ilyen elemi gonosz. Ő az, aki elég hamar semmibe veszi Wells-éket, meg úgy egyáltalán, a Százakat, és úgy jár-kel, mintha ez a föld mindig is az övé lett volna. Ez pedig fel tudja cseszni az ember agyát, na.
Azért lovagolok ennyit a központi konfliktuson, mert számomra ez volt a regény abszolút csúcspontja, ez vitt előre az olvasásban, mert vártam, hogyan is próbálják majd Clarke-ék felvenni ellene a harcot. Ami mondjuk nem is egyszerű, ha a hőseink annyira alapvető dologra nem gondolnak, minthogy a testvérek egymás ellen való kijátszása egy igencsak erős fegyver lehet Rhodes kezében, amit az gátlástalanul ki is használ, mivel ezt diktálja számára az érdek.
A szerelmi szálak egyébként még mindig aranyosak, főleg Bellamy és Clarke, a Luke/Glass kettősért én annyira nem rajongok, de legyen, el lehet viselni őket, viszont ebben a részben engem ez nem kötött le. Jobban tetszett az akció, a machinálás, a szervezkedés - például Bellamy kiszabadítására -, mert ettől volt izgalmas. A pici, rózsaszín foltok csak amolyan lélekmelengetésnek voltak jók. Persze, örültem nekik, de ha nem lettek volna, én azon se háborodtam volna fel.
Ha valaki hozzám hasonlóan nem a romantika, hanem az akció miatt szereti a sorozatot, akkor ezzel a résszel szerintem maximálisan elégedett lesz.
Kedvenc karakter(ek): Clarke
Gyűlölt karakter(ek): Rhodes
Pont: 10/8
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Őri Péter
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 352
Sorozat: The 100 (#3)
Résztvevő blogok listája:
12.15 Kelly és Lupi olvas
12.17 CBooks
12.19 Deszy könyvajánlója
12.21 Dreamworld
12.23 Sorok között
Nyereményjáték:
Mostani játékunk azoknak szól, akik olvasták az előző részeket: idézeteket kaptok, amit fel kell ismernetek, melyik szereplőtől hangzottak el.
A karakter nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz
.
A mai idézet: “Mi lenne, ha csak átmásznál a szellőzőjáraton, és szétnéznél? Ha úgy látod, hogy nem járőröznek a Főnixen, visszajössz, és elmondod nekem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése