Tartalom: A félig ember, félig szirén Emmának és szirén szerelmének, Galénnak együtt töltött időre lenne szükségük. Egyedül, csak ők. Messze Poszeidón és Triton királyságától. Emma nagyapja, a Poszeidón király azt javasolja nekik, látogassanak el egy Neptun nevű kisvárosba.
Neptun otthont ad mind sziréneknek, mind félvéreknek, hozzájuk hasonlóknak. Azonban sem Emma, sem Galén nem számított arra, hogy nekik kell békét teremteni az óceáni, a földlakó és az édesvízi szirének között. Arra sem készültek fel, hogy találkoznak a csábos félvérrel, Reeddel, aki nem igazán palástolja érzéseit Emma iránt. Amire pedig végképp nem számítottak, az egy hatalmi harcba való belecsöppenés, amivel nemcsak szerelmük, hanem óceáni királyságaik is veszélybe kerülnek.
A Szirénia öröksége-trilógia lenyűgöző befejezésében Anna Banks még több akcióval és romantikával hozza izgalomba olvasóit. (Maxim)
Vélemény: Éreztétek már úgy egy könyvsorozat kapcsán, hogy az író/írónő egyszerűen eltévesztette a sorrendet, amikor a könyveket írta? Már az előző rész kapcsán is írtam arról, hogy nem tudom elképzelni, miért lenne szükség egy harmadik kötetre, amikor gyakorlatilag lezárul a történet Triton végén. Hiszen mindenki boldog, él, mint Marci Hevesen, így szerintem joggal merült fel bennem a kérdés, hogy vajon mi szükség volt erre a részre? Mármint azon a nyilvánvaló okon kívül, hogy manapság nem trilógiával megjelenni a könyvesboltok polcain igencsak furcsának hathat sok YA-író szemében, na meg ez nyilván jót tehet a pénztárcának is.
Arra kellett rájönnöm, hogy teljesen másként állnék hozzá ehhez az egészhez, ha a Neptun lenne a második kötet, ugyanis ez inkább annak illene be a története alapján. Bár kicsit lassan indul be - mintha Banks nem lett volna teljesen biztos benne, hogy mit akar vele kezdeni -, de aztán egészen érdekessé válik ez az egész ötlet. Maga a város szerintem, bár nem túl kreatív, egészen érdekesre sikerült. Az a baj, hogy végig azt éreztem, hogy egyszerűen nem illik bele a képbe ez az egész dolog így, hogy egy ilyen szállal záródik a sorozat. Tudom-tudom, kár ezen pampogni, de most komolyan, nekem ez eléggé elvette az élmény örömét. Hiába volt jó újra látni Galént és Emma-t - utóbbi sokkal kevésbé idegesített most, mint az ezt megelőző részekben, ami szerintem egészen komoly előrelépésnek számít, bár az, ahogyan a fiúval egymáson csüngtek néha, engem kifejezetten irritált. Értem én, hogy szép a szerelem, meg minden, de azért van az a pont, amikor a nyáladzásukat olvasni már inkább unalmas, és kissé kellemetlen, mintsem izgalmas és érdekes.
Gróm és Nália kapcsolata számomra még mindig a legnagyobb furcsaság az egész könyvben. Mármint, gondoljunk bele: Galén és Gróm testvérek, az idősebbik testvér az anyával, a fiatalabb annak a lányával van együtt. Jó, tudom, hogy a szirének nem úgy öregszenek, mint az emberek, és a többi, és a többi, de azért valahol elég morbid ez az egész történet.
Viszont, a város lakosságát nagyon bírtam, különösen az egyik félvér fiút, Reedet, és a családját. Nem tudom miért, de a vidámságukkal és a kedvességükkel engem a Weasly-családra emlékeztettek - bár ennek alighanem az állhat a hátterében, hogy nemrég kedvet kaptam hozzá, hogy ismét fel-felüssem a könyveket, de ez most részletkérdés -.
A konfliktus végül is megérhető a könyvben, egész jól ki lett találva, a felépítéssel sem volt gond. De még mindig ott tartunk, hogy az egész történet, úgy, ahogy van, nem illik be egy sorozatzáró kötetnek, tökmindegy, mennyire happy end a sztori vége, vagy épp mennyire nem, egyszerűen... Én biztosan nem így írtam volna meg. Tény, hogy a második kötet konfliktusa érződött úgymond komolyabbnak a számomra, hiszen mégis csak ott dőlt el Emma és Nália sorsa - már abból a szempontból, ahogyan a szirének bánnak velük -, de éppen emiatt az a szál szerintem inkább illett be komplett lezárásnak,
Tudom, gáz, hogy ezen pattogok ebben a bejegyzésben, de egyszerűen nem bírok túllendülni rajta, hiába érdekelt egyébként az édesvízi szirének élete - akik szemmel láthatóan ezerszer felvilágosultabbak és értelmesebbek, mint óceáni rokonaik -, meg úgy általánosságban az egész.
Rajongóknak persze bármikor, bátran merem ajánlani, mert végül is lezárja a történetet - még egyszer -, de ha valakinek az enyémhez hasonló gondolatai támadnak olvasás közben, lehet, hogy csalódott lesz.
Arra kellett rájönnöm, hogy teljesen másként állnék hozzá ehhez az egészhez, ha a Neptun lenne a második kötet, ugyanis ez inkább annak illene be a története alapján. Bár kicsit lassan indul be - mintha Banks nem lett volna teljesen biztos benne, hogy mit akar vele kezdeni -, de aztán egészen érdekessé válik ez az egész ötlet. Maga a város szerintem, bár nem túl kreatív, egészen érdekesre sikerült. Az a baj, hogy végig azt éreztem, hogy egyszerűen nem illik bele a képbe ez az egész dolog így, hogy egy ilyen szállal záródik a sorozat. Tudom-tudom, kár ezen pampogni, de most komolyan, nekem ez eléggé elvette az élmény örömét. Hiába volt jó újra látni Galént és Emma-t - utóbbi sokkal kevésbé idegesített most, mint az ezt megelőző részekben, ami szerintem egészen komoly előrelépésnek számít, bár az, ahogyan a fiúval egymáson csüngtek néha, engem kifejezetten irritált. Értem én, hogy szép a szerelem, meg minden, de azért van az a pont, amikor a nyáladzásukat olvasni már inkább unalmas, és kissé kellemetlen, mintsem izgalmas és érdekes.
Gróm és Nália kapcsolata számomra még mindig a legnagyobb furcsaság az egész könyvben. Mármint, gondoljunk bele: Galén és Gróm testvérek, az idősebbik testvér az anyával, a fiatalabb annak a lányával van együtt. Jó, tudom, hogy a szirének nem úgy öregszenek, mint az emberek, és a többi, és a többi, de azért valahol elég morbid ez az egész történet.
Viszont, a város lakosságát nagyon bírtam, különösen az egyik félvér fiút, Reedet, és a családját. Nem tudom miért, de a vidámságukkal és a kedvességükkel engem a Weasly-családra emlékeztettek - bár ennek alighanem az állhat a hátterében, hogy nemrég kedvet kaptam hozzá, hogy ismét fel-felüssem a könyveket, de ez most részletkérdés -.
A konfliktus végül is megérhető a könyvben, egész jól ki lett találva, a felépítéssel sem volt gond. De még mindig ott tartunk, hogy az egész történet, úgy, ahogy van, nem illik be egy sorozatzáró kötetnek, tökmindegy, mennyire happy end a sztori vége, vagy épp mennyire nem, egyszerűen... Én biztosan nem így írtam volna meg. Tény, hogy a második kötet konfliktusa érződött úgymond komolyabbnak a számomra, hiszen mégis csak ott dőlt el Emma és Nália sorsa - már abból a szempontból, ahogyan a szirének bánnak velük -, de éppen emiatt az a szál szerintem inkább illett be komplett lezárásnak,
Tudom, gáz, hogy ezen pattogok ebben a bejegyzésben, de egyszerűen nem bírok túllendülni rajta, hiába érdekelt egyébként az édesvízi szirének élete - akik szemmel láthatóan ezerszer felvilágosultabbak és értelmesebbek, mint óceáni rokonaik -, meg úgy általánosságban az egész.
Rajongóknak persze bármikor, bátran merem ajánlani, mert végül is lezárja a történetet - még egyszer -, de ha valakinek az enyémhez hasonló gondolatai támadnak olvasás közben, lehet, hogy csalódott lesz.
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/6
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Maxim
Év: 2016
Oldalszám 356:
Sorozat: The Syrena Legacy (#3)
Résztvevő blogok listája:
04.21. - CBooks
04.22. - Kelly & Lupi olvas
04.23. - Deszy könyvajánlója
04.24. - Dreamworld
04.25. - MFKata gondolatai
Nyereményjáték:
Mostani játékunk során nem lesz nehéz dolgotok, ha olvastátok a korábbi köteteket.
A sorozattal kapcsolatos helyszínek, tárgyak, és szereplők neveinek betűit összekevertük, nektek pedig helyes sorrendbe kell raknotok, majd a megfejtést beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Ha ezt mindegyik állomáson megtettétek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott három Neptun példány egyikét.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.
A mai szó: VÁKUMIRA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése