2016. április 15., péntek

Blogturné #154 - Jamie McGuire: Viharos szerelem

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Erin volt a Blackwell Középiskola kitaszítottja, egy senki, akit gúnyoltak és kinevettek. De egy nap történt valami, ami mindent megváltoztatott. Egy súlyos tragédia olyan titkokról rántotta le a leplet, amire senki nem számított. Kiderült, hogy Erin a befolyásos Alderman család lánya. Így a lány pillanatok alatt egy sokak által irigyelt világba csöppent. Az új szülők mindent elkövetnek, hogy bepótolják az elveszett időt, és Erin semmiben ne szenvedjen hiányt. Erin boldogsága teljes: végre van egy igazi családja, ahol szeretik, és azt nézik, hogy mi a jó neki. Ráadásul Westonnal, gyerekkori szerelmével is minden tökéletesen alakul. Ez Erin utolsó éve a középiskolában, így minden figyelmét a továbbtanulás köti le. Eközben kiderül, hogy Weston egy művészeti egyetemre akar menni Dallsba, messze a szerelmétől. Így a végzős bál előkészületeit beárnyékolja a tudat, hogy a gimi után elveszíthetik egymást.

De nem ez a legrosszabb, ami történhet… Véletlenül Erin kezébe akad egy napló, mely egykori osztálytársáé, Alderé volt. A lány olyan titkokat fedez fel, amik megválaszolják minden kérdését, és azt is megtudja, amit sosem akart volna (Maxim)


Vélemény: Kissé hadilábon állok ezzel a sorozattal. Még mindig úgy gondolom, hogy ez a sorozat messze a leggyengébb, amit Jamie McGuire-től valaha is olvastam. Ezen persze nincs mit csodálni, hiszen a legelső könyveiről van szó, amik érezhetően rosszabbul sikerültek, mint azok, amiket mi már megismerhettünk. 
Ugyan az írónő stílusa már itt sem rossz, a karakterek és a cselekmény közel sem hozzák azt a színvonalat, amit én személy szerint megszoktam tőle. Erin karaktere nekem valahogy nagyon mű volt ebben a részben. A folyamatos őrlődése a megváltozott élete miatt inkább tűnt egy elkényeztetett gyerek hisztijének, mint valódi problémának. Elvégre, mint azt az előző részből megtudhattuk, valójában gazdag szülők gyermeke, akik abban találták meg új életcéljukat, hogy Eastert minél boldogabbá tegyék - elsősorban azzal, hogy mindent megvesznek neki, amit csak el tudtok képzelni -. Azt hiszem ez az, ami miatt az Alder házaspárral nem tudtam mit kezdeni, hiszen bárhonnan is nézzük, lehet, hogy Erin Alder nem a vérszerinti lányuk volt, mégis csak ők nevelték 17 éven keresztül, ehhez képest gyakorlatilag úgy tesznek, mintha ez meg sem történt volna, mindössze pár alkalommal említik a másik lányt.
A másik dolog, ami szerintem kirívóan furcsa, az Weston és Erin kapcsolata. A Viharos szerelem másik fő szála leginkább a kettejük kapcsolatával foglalkozik, ami a tragédia ellenére is sokáig meglepően rózsaszín, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ebbe az idillbe rondít bele Erin azzal, hogy mint azt a fülszövegből is megtudhatjátok, beleolvas Alder naplóiba - amit egyébként egy rejtély, hogy a szülők miért nem dobtak ki, égettek el, vagy csináltak vele lényegében bármit, ahelyett, hogy porfogónak használják. Ugyanakkor egészen érdekes dolgokat tudhatunk meg ezekből a füzetekből, leginkább azzal kapcsolatban, hogy miért is fordult a másik két Erin Easter ellen, na meg amiatt is, mert ismételten megállapíthatjuk, hogy Aldernél gonoszabb, rosszindulatúbb lány nem is nagyon mászkált a városban.
Azt azonban muszáj elismernem, hogy az emiatt bekövetkező változás a történetben nekem kifejezetten tetszett. Szerintem jól állt a regénynek az a borongós, melankolikus hangulat, ami ezt követően jellemzi. Plusz, talán itt lettek a legreálisabbak Erin reakciói. Valóban hat rá az, amit a naplókból megtud, és nem is lép rajta túl egyhamar. Remekül ellensúlyozta a regény eleji már-már túlságosan is optimista légkört, mintegy megindokolva ennek a folytatásnak a létjogosultságát.
Az pedig, hogy nem mindenki fogadja el az új helyzetet, még egy jó pont McGuire-nek. Nem csak az iskolában tapasztalható bullying-ről van itt szó, hanem arról is, hogy mivel Erin egy kisvárosban nőtt fel, a hírek szinte futótűzként terjednek el az emberek körében, akik erre nem feltétlen reagálnak pozitívan. Nem mindenkinek van ínyére, hogy Easter lényegében átveszi Alder helyét a családban, miközben a másik házaspár gyászol - Ginának meg esélyesen édesmindegy, hogy van-e gyereke, vagy nincs, hiszen már akkor is így volt ez, amikor még vele élt a lány -.
Ha valaki szerette a Véletlen szerelmet, akkor nyugodt szívvel merem ajánlani ezt a részt, mert, bár még mindig nem a legjobb, határozott előrelépést mutat az előzőhöz képest. Azonban azoknak, akiknek nem tetszett, szerintem jobb, ha ezt elkerülik. 

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): Weston
Pont: 10/6

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította:Béresi Csilla
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 160
Sorozat: Happenstance (#2)


Résztvevő blogok listája:


04.13 Dreamworld
04.15 CBooks
04.17 MFKata gondolatai
04.19 Deszy könyvajánlója
04.21 Insane Life

Nyereményjáték:

Jamie McGuire tollából számos könyvet olvashatunk magyarul. A mostani játék ezért ehhez fog szorosan kapcsolódni. - Minden állomáson találtok egy idézetet, ami tartalmaz egy nevet, természetesen a név ki lesz pontozva. Nektek azt kell kitalálnotok, hogy melyik könyvből (pontos cím) származik az idézett szöveg és melyik név van kipontozva.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

A mai idézet:

"– Sült édesburgonya? – nevettem.
– Az bizony – mosolygott ……....”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése