Blogturné #89 - Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg

Miért: Csak úgy.

Bevezető: A hazánkban is nagy sikert aratott Egyetlen sorozat második része jelenik meg 2015. szeptember 15-én az Athenaeum Kiadó gondozásában, Egyetlen méreg címmel, Rachel Van Dyken tollából. A Blogturnésok tíz bloggere vállalkozott arra, hogy Wes legjobb barátja, a balhés Gabe történetét véleményezze nektek. Érdemes követni a turnét, mert a különböző értékelések és érdekességek mellett a kedves Olvasóknak a játék helyes megfejtéséért cserébe, esélyük nyílik megnyerni a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában.

Tartalom: Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 

Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 

A szenvedély. 

Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 

Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 

De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel? (Athanaeum)

Vélemény: Mivel alighanem én vagyok az egyetlen, aki nem olvasta az első részt a turné résztvevői közül, ezért nem tudnám nektek megmondani, hogy jobb, vagy rosszabb-e, mint az elődje. Nekem összességében tetszett - és a visszautalások sem zavartak különösebben, amelyek Wes és Kirsten történetéről árultak el részleteket, ettől függetlenül egyszer biztosan elolvasom azt a részt is -, ez vitathatatlan. 

Végül is, Saylor karaktere, bár néha úgy éreztem, eléggé tucatszerűre sikerült - például a szürke kisegér vonulatról igazán leszokhatnának már a kedves YA és NA írók, mert kezd egy kicsit unalmassá válni ez a formula, csak mondom -, a fejezetek elején található idézetek azért meggyőztek ennek az ellenkezőjéről, vagy, legalábbis igyekeztek árnyalni ezt a bennem kialakult képet. Tetszett, hogy milyen komoly szerepet kapott a zene, és különösen a zongora, annak ellenére, hogy én személy szerint nem játszom semmilyen hangszeren, így amikor ezzel kapcsolatos dolgokról áradoztak, annyira nem tudtam hova tenni a dolgot, mivel sosem éltem át azt, hogy milyen érzés lehet mondjuk gitározni, vagy ehhez hasonló. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne értettem volna meg a szenvedélyüket például, sőt, éppen ellenkezőleg. Azt hiszem, egy kicsit még irigykedtem is rájuk emiatt, mivel nekem nincs efféle szenvedélyem. 

Ugyanakkor a férfi főszereplőnk... Hát, nem is tudom. Igazából, bármennyire is tetszett a könyv, éppen Gabe az oka annak, hogy úgy érzem, a cselekmény bizonyos értelemben egészen egyszerűen unfair módon kezel bizonyos dolgokat. De nem ám Gabe-re vagy Saylorra nézve, hanem egy olyan karakterre, akinek a jelenléte teljesen megérhető és elfogadható. Viszont, ha valaki hozzám hasonlóan elég fura világnézettel rendelkezik, akkor talán érezni fogja, miért vette ki az én szememben kissé furán magát az, ahogyan a két főszereplőnk végül egymásra talált. Sejtem, mit akart belőle kihozni az írónő, az üzenetet is értem, de valahogy mégsem éreztem helyesnek. 

Egyébként Gabe engem kissé Isaiah-ra emlékeztetett a Szívkarambolból, és ennek semmi köze ahhoz, hogy mindketten agyon vannak varrva, hiszen ezzel az erővel ezer meg egy másik példát is hozhattam volna a tetovált férfi főszereplő kategóriában. Nem, szerintem a stílusuk nagyon hasonló, igaz, Gabe, véleményem szerint valamivel állatiasabb, vagy hogy mondjam. Benne mindvégig érezzük a vadságot, még akkor is, amikor elvileg már lehiggadt, mert megtalálta élete párját, stb, stb. 

A családi háttér itt megint csak egy bicskanyitogató tényező volt az én szememben, különösen igaz ez Gabe édesapjára, akit szívem szerint belelöknék az első szembejövő szakadékba. Igazán gusztustalan módon viselkedik egész idő alatt, éppen az a fajta, aki bármire képes, ha valamiben hasznot lát, és ez például nagyon jól van érzékeltetve a könyvben, ami nekem külön tetszett. 

A mellékszereplőket is nagyon szerettem főleg Lisát, akiben van valami nagyon szertelen, és ettől kissé bohókássá válik a karaktere, de a szó jó értelmében. Nem egyszer csalt mosolyt az arcomra a viselkedésével, amire egyébként nagy szükség volt, mert olykor a cselekmény elég nyomasztó tud lenni. 

A sorozat - meglepő módon - nem lett elnyújtva a végtelenségig, valóban a három barát, Wes, Gabe és Lisa történetét követhetjük nyomon, nincsenek plusz kötetek még erről, arról, vagy amarról, ami szerintem nagy előny, mert így az ember nem csömörlik bele. Wes ás Gabe történetét most már ismerik a rajongók, így értelemszerűen a lány zárja majd a sort, akinek a történetére én nagyon kíváncsi leszek, ez biztos. Van Dyken stílusa alapján pedig sok drámára, és szívfacsaró jelenetekre számítok. Érdemes magunk mellé készíteni néhány papírzsepit, amikor elkezdjük olvasni valamelyik részt.

Kedvenc karakter(ek): Gabe
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/9


Alapok: 

Nyelv: magyar
Fordította: Szilágyiné Márton Andrea
Kiadta: Athanaeum Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 328
Sorozat: Ruin (#2)

Résztvevő blogok listája: 

09.06 Angelika blogja
09.07 Kristina blogja
09.08 Szembetűnő
09.14 MFKata gondolatai
09.10 Kelly & Lupi olvas
09.11 CBooks
09.12 Deszy könyvajánlója
09.13 Könyvszeretet
09.09 Dreamworld
09.15 Zakkant olvas

Nyereményjáték: Minden állomáson találtok egy YouTube videót, egy-egy fülbemászó zongorajátékkal. Írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a videókon szereplő művek szerzőinek nevét. A kisorsolt nyertesnek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az értesítő levélre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz, ezt kérjük vegyétek figyelembe.

A mai zene egy remix, ugyan, de könnyen felismerhető :) 

 

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #88 - Carina Bartsch: Türkizzöld tél

Miért: Imádtam az első részt. 

Tartalom: A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket? (Maxim)

Vélemény: Annyira jó volt viszontlátni Elyast és Emelyt, hogy azt el sem tudom nektek mondani.
Érdekes volt az előző kötethez képest, hogy relatíve kevés cselekménnyel operál. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hány hosszabb snittből épül fel az egész, de az az igazság, hogy ez a megoldás remekül működik, hiszen nem egy izgalmakban bővelkedő kalandregény, hanem egy teljesen hétköznapi, ám imádnivaló történet, napjaink Berlinjéből. Ez persze nem jelenti azt, hogy unalmas lenne, sőt, éppen ellenkezőleg, Bartsch megint csak egy érdekes, jó történettel lepett meg minket. Igaz, nekem Elyas okozott némi fejtörést, ugyanis az egyik lépése - amit egyébként már a legelső rész óta sejteni lehet - akkora, de akkora baromság volt, hogy egy alapos fejbekólintást érdemelne érte, akármennyire is imádom egyébként. Néha kifejezetten sajnáltam szerencsétlen lányt. Nem azt mondom, hogy Elyas rossz lenne, hiszen érezhetően rajong Emelyért, és most nem azokra a nagyon átlátszó, megjátszott udvarlási rítusaira gondolok, amiket a Cseresznyepiros nyárban láttunk, hanem valódi érzelemnyilvánításokra. És! Mindez nem merül el a nyálas romantika tengerében, hanem megmarad szerethető, kellően, de nem túlzottan rózsaszín szerelemnek, amiről amúgy öröm olvasni, még akkor is, ha teszem azt, egy pár nehezebb perióduson megy keresztül.
Ott van még ugyan Luca és a találkozás kérdése is, ami végül is nem volt rossz.... Csak nem tudom. Én egy picit többet vártam. Tudjátok, hogy van ez, ha egy szál nem oldódik meg a sorozat adott részében, akkor a folytatásban óhatatlanul is valami sokkal monumentálisabbra számít az ember, ha akar, ha nem. Velem is ez volt. Ettől nem romlott a könyv minősége, meg semmi, csak hagyott bennem némi hiányérzetet.
Amúgy ebben a kötetben jöttem rá igazán, mennyire tudok azonosulni Emelyvel. A szarkasztikus, öniróniába hajló humorát egyszerűen imádom, mert az enyém is nagyon hasonló. Plusz, a reakciói is nagyon... normálisak. Ha valami bántja, nem játssza az agyát, hanem igen is meglátszik a viselkedésén és a hozzáállásán, hogy bántja valami. Hasonló a helyzet a kedvenc férfi főszereplőnkkel is, bár őt ugye csak a lány szemszögén keresztül látjuk. Én nem szoktam ilyeneket mondani, de például egy Elyas szemszögű kötetre nagyon kíváncsi lettem volna... Na nem a két rész valamelyikének újraírására, ugyanis ezekkel sohasem tudtam mit kezdeni, és egyszerűen értelmetlennek tartom őket, de mondjuk egy önálló, harmadik kötetnek nagyon örülnék... Bár nem valószínű, hogy az írónő ilyesmit forgatna a fejében, én azért még reménykedem, ugyanis, nekem még van némi hiányérzetem. Úgy érzem, néhány kérdésre nem kaptam választ, vagy csak átsiklottam néhány részlet felett... nem is tudom. Mindkettő variáció elképzelhető.
A fordításra megint csak nem tudok panaszkodni, sőt, szerintem ebben a részben még kevésbé érződik az eredeti szöveg németessége, ami még élvezhetőbbé és gördülékenyebbé tette számomra az olvasást, amivel az első kötet esetében sem volt gondom. .
Imádnivaló történet, az első rész rajongóinak abszolút kötelező darab, amit nehéz utálni, még akkor is, ha az ember nem érzi mindenben tökéletesnek. 

Kedvenc karakter(ek): Emely, Elyas

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 10/20

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Hajdúné Vörös Eszter

Kiadta: Maxim Kiadó

Év: 2015

Oldalszám: 424

Sorozat: Cserenyepiros nyár (#2)

Résztvevő blogok listája:

09/05 Deszy könyvajánlója

09/06 CBooks

09/07 MFKata gondolatai

09/08 Kelly &Lupi olvas

09/09 Könyvszeretet

09/10 Dreamworld

Nyereményjáték: 

Az írónő címadására jellemző, hogy színeket használ, de nemcsak ő alkalmazza ezt a módszert, hanem mások is előszeretettel adnak vagy adtak színekkel kapcsolatos címet. Összegyűjtöttünk párat, az lesz a feladatotok, hogy kitaláljátok ezeket a “színes” könyvcímeket. Segítségül elrejtettük a betűket a bejegyzésekben, ha kitaláltátok, írjátok be a Rafflecopter megfelelő mezőjébe az oldalak lájkolása mellett.

Figyelem!   A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta.

A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

A mai regény Mikszáth Kálmán utolsó nagyregénye, melyben az alispán megöli az egyik bírót.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #87 - Darynda Jones: Harmadik sírhant

Miért: Sorozatfolytatás.

Tartalom: Charley Davidson végre újra itt van! A New York Times sikerlistás szerző, Darynda Jones paranormális sorozatának harmadik részében kedvenc magánnyomozónőnk, a halál bombázó angyala továbbra is lelkesen dönti magába a kávét, mert ha egy pillanatra is elbóbiskol, már látja Reyes Farrow-t, a Sátán félig ember, félig szupermodell fiát, akit megbéklyózott ugyan, ám képtelen elfelejteni…
Na de hogyan is találhatná meg az eltűnt Teresát, birkózhatna meg egy egomán orvossal, nyugtathatná meg aggódó édesapját és vehetné fel a kesztyűt egy veszedelmes motoros bandával, ha az ördög fia mindeközben csábításra készül és bosszúra szomjazik? (Athanaeum)

Vélemény: Azt hiszem, ezúttal kissé hiú ábrándokat kergettem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Hiába tudtam Andi elmondása alapján, hogy nem ez a legerősebb rész a sorozatban, mégis voltak elvárásaim a kötettel szemben... Amelyeket sajnos nem teljesített Jones könyve. 

Mint ahogyan arról már a Második sírhant kritikámban is írtam, én arra számítottam - vagy helyesebben mondva azt vártam -, hogy egy izgalmas és pörgős kötetet fogok kapni, ami megválaszolja az előző kötetben felvetett kérdéseket.
Ott volt még Marigold Únő esete is, akivel kapcsolatban az előző rész megszellőztetett bizonyos dolgokat, erre az írónő valójában nem kezdett vele semmit, csak bedobta a történet közepén, mint időhúzó elemet. És ezzel van a legnagyobb baj: az egész cselekmény nem szól másról, mint az időhúzásról, hogy teljenek az oldalak, és kész. Hiába vet fel érdekes és izgalmas dolgokat, ha aztán nem csinál velük semmit... És ezért kimondottan dühös vagyok Jonesra. 

Bár ez csak egy elég apró pozitívum a nagy egészhez képest, annak azért örültem, hogy nincs túlzásba víve a romantika, bár annak tükrében, hogy milyen is ebben a kötetben Reyes és Charley kapcsolata, ez nem is csoda. Olykor komolyan felmerült bennem a kérdés, hogy két ilyen karaktert mi fog összetartani hosszú távon - a nyilvánvaló misztikumon kívül, ami egyfajta felettük álló erőként is felfogható lenne -, mert kész csoda, hogy nem ölték meg egymást. Vagy, leginkább Reyes a főszereplőnket, amit igazán meg tudtam volna érteni. Túl azon, hogy Charley elkövetett egy hibát az előző kötetben azzal, hogy gyakorlatilag a földhöz láncolta a Sátán fiát, még úgy állítja be ezt a tettét, mintha ezzel szabályosan megmentette volna a világot, amiért nyilván mindenki hálával tartozik neki, de legfőképpen Reyes. És ezt még sikerült megtetéznie azzal, hogy elképesztően sötéten viselkedik olykor, olyannyira, hogy kedvem lett volna a fejét beleverni a falba, hogy ugyan térjen már észhez, mert amit művel, az egyszerűen nevetséges... és még szánalmas is.
Amivel még kicsit próbál emelni a színvonalon, azok az új karakterek, ám velük meg az a baj, hogy túlságosan keveset szerepelnek ahhoz képest, amennyit benne lehetnének a regényben.
Nem akarom elvenni a kedveteket, de sajnos most tényleg van bennem némi keserű szájíz amiatt, hogy Jones rossz irányba vitte az egészet. Mintha nem is ugyanazt a történetet olvastam volna, mint az előző kötetekben. Nagyon remélem, hogy ez később jelentősen megváltozik majd - pozitív irányba, természetesen -, mert nem szeretném félbehagyni a sorozatot, plusz a folyamatos ekézésnek sem látom értelmét... De, ha csak azt hozza ki az emberből, az már régen rossz. 

Kedvenc karakter(ek): Artemis

Gyűlölt karakter(ek): Charley

Pont: 6/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: ?

Kiadta: Athanaeum Kiadó

Év: 2015

Oldalszám: ?

Sorozat: Charley Davidson (#3) 

Résztvevő blogok listája: 

09.01 Függővég
09.03 Insane Life
09.05 CBooks

Nyereményjáték: 

A Harmadik sírhant megjelenését javarészt a kitartó rajongóknak köszönhetjük. A játékunkból pedig megtudhatod, hogy Te igazi rajongó vagy-e. A 6 kérdésből álló kvízsor mindegyik kérdésének helyes megválaszolásával részt vehetsz a sorsoláson, ahol egy szerencsés nyertes egy Harmadik sírhant példánnyal gazdagodhat.

(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.)

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #86 - Zakály Viktória: Szívritmuszavar

Miért: Már egy ideje szemeztem vele a könyvesboltban.

Tartalom: Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat.

Egy hely, melyet soha nem feledsz.

Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.

A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.

Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.

De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?

A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.

Csönge – a szerelem szava. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Idejét se tudom már, mikor olvastam magyar írótól utoljára, mivel volt egy elég komoly csalódásom, de most, egy véletlen folytán megtört ez az "átok" és a kezembe került a Szívritmuszavar. Egyébként már a megjelenésekor is sokat nézegettem a könyvesvboltokban, aztán mindig meggondoltam magam.

Összességében tetszett, de azt hiszem rossz pillanatban kezdtem el olvasni, amikor éppen gyors, pörgős könyvre vágytam inkább, de nem ezt kaptam, ami nyilván nem a könyv hátulütője, de kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam, és fel tudtam venni a ritmusát. 

A történet bevezetője szerintem nagyon erős volt, és ez kifejezetten tetszett, főleg azért, mert sokáig azt sem lehetett eldönteni, hogy férfi, vagy női szemszögből látjuk-e az eseményeket, és ahogy a Half Bad kritikám kapcsán már írtam erről, a szerepjátékos múltam miatt, engem kilóra meg lehet venni ezzel, ami az írónőnek is sikerült. Ugyanakkor, szerintem ez a rész egy kicsit túl van írva, amit viszont nem tudok hibaként felróni, mert egyébként, ha tollat ragadok, én is elég hasonló stílusban szoktam írni, ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy ettől valaki elkedvtelenedne olvasás közben, de ne tegye, mert amikor elkezdődik a tényleges cselekmény, a stílus is változik egy kicsit, és könnyebben emészthetővé válik. Plusz van benne egy érdekes váltás, amit egyszerűen imádtam. A főszereplőnk, Hanna, úgy meséli el a történetet, mintha annak mesélné, akiről szól, és ez nekem ez baromi jól működött, igaz, megvolt az a hátulütője, hogy nagyon sokáig fogalmam sem volt róla, hogy hívják a férfi főszereplőnket. Igaz, nekem nincs bajom a misztikummal, szóval én ezzel a megoldással is elvoltam. 

Amit még kiemelnék, hogy nagyon jól fel van építve a cselekmény háttere - értem ezalatt Csönge bemutatását, hogy mit keresnek ott, stb -, éppen ezért többször megfordult a fejemben, hogy vajon nem-e saját élménye alapján írta-e az írónő ezt a könyvet. Ha nem is az egészet, de vajon merített-e belőle, és ha igen, akkor vajon mennyit.
Nincs nagy története, és valahogy mégis sokatmondó, igaz van benne valami, amitől én kicsit kényelmetlenül éreztem magam, ugyanis a két főszereplő kapcsolata - akiknek a neve nem hangzik el az egész könyvben, ami egy nagyon furcsa ízt ad neki, mivel nem tudjuk kiről is van szó -, bár ezt lehet, hogy csak én látom így, sokszor ingázik az erkölcsösség határán.Mindig ott egy vonal, amiről érzed, hogy nem kellene átlépniük, ehhez képest, én, miközben kissé felhúztam a szemöldökömet olvasás közben, olykor mégis azért drukkoltam, hogy lépjék már át végre. Könyvben én még nem nagyon találkoztam hasonlóval, de ezt valahol egy pici negatívumnak és egy erős pozitívumként is felfoghatom, mivel adott adott nekem valami újat, amire nem számítottam. A főszereplők kapcsolata kissé irreálisnak tűnhet, de ha az embernek volt része hasonlóban, amikor a legapróbb dolgokból valami olyasmi fejlődik ki, ami egyszerűen túlnő rajta - velem sajnos már előfordult ilyesmi -, akkor az biztosan meg fogja érteni a helyzetüket.
Én nem tartom túl romantikusnak ezt a regény - amivel biztosan sokan nem értetek majd egyet -, hanem sokkal inkább elgondolkodtatónak. Hiába rövid, valójában nem egy könnyű olvasmány, mert lépten-nyomon úgy érezheted, hogy jobb, ha most félreteszed ezt a könyvet. Egyébként, a hangulata miatt én ezt egy téli olvasmánynak tudom inkább elképzelni, egy bögre forró tea társaságában. Szerintem legközelebb már úgy fogom olvasni.

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 9/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 208
Sorozat: Szívritmuszavar (#1)

Résztvevő blogok listája: 

09.04. - CBooks
09.06. - Media Addict
09.08. - Szembetűnő

Nyereményjáték:

Megvan még a gesztenye, igaz? Az jó, mert most elárasztunk titeket gesztenyékkel, Ti meg győzhetitek számolni. De megéri, hiszen tiétek lehet a könyv egy példánya!

Minden állomáson találtok szavakat, amelyek linkelve vannak - a linkek pedig gesztenyés képekhez vezetnek. Nincs is más dolgotok, mint megszámolni az egyes állomásokon található gesztenyéket, és beírni a Rafflecopter adott sorába - a végén plusz pontért pedig az összes elgurult gesztenye számára is kíváncsiak vagyunk. Nehezítés: egy állomáson több linkelt szót is találhattok, és akár még az is előfordulhat, hogy valakinek nem jutott egy se. (Biztos messze lakik a gesztenyefáktól.)

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyertest e-mailben értesítjük, és 72 órán belül várjuk a visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #85 - Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Miért: Többen ajánlották.

Tartalom: Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Szerintem éppen ez kellett a lelkemnek így nyár végén - ősz elején, hogy egy kicsit jobban érezzem magam. Mivel nem nagyon tudtam, mire számítsak, mivel mindenki csak annyit mondott, hogy nagyon jó, nem is vártam valami sokat ettől a könyvtől, de nem mondhatnám, hogy az alacsony elvárásaim miatt lenne jó, mert szó sincs erről. Számomra a  karakterek tették emlékezetessé ez a könyvet. Mindenki életszagú volt a maga módján, nem pedig a földtől teljesen elrugaszkodott személyiség. Kivéve Anna édesapját, aki egész idő alatt prímán elvan a regényeivel - amik, a leírásaik alapján gyanúsan hasonlítanak a Nicholas Sparks könyvekre, csak durvább, szenvedősebb kivitelben -, és valójában nem nagyon törődik a saját gyerekével, ami elég szánalmas, de szerencsére a lányt ez egy kicsit sem viseli meg. 

Pont ezt szerettem benne egyébként, hogy nem egy hisztis nőszemély. Sokkal, de sokkal rosszabbul is kezelhette volna az új helyzetet, mint ahogyan tette. Nem különcködik, hanem megpróbál beilleszkedni, így elég hamar sikerül új barátságokat kötnie, például a férfi főszereplőnkkel, Étienne St. Clair-rel. És itt, meglepő módon, tényleg barátságról van szó kezdetben. Lassan ismerik meg egymást, és ez nagyon jót tett a könyvnek. Ti is biztosan belefáradtatok már, hogy a két főszereplőnk általában első látásra hajlamos egymásba zúgni, hogy aztán mindent felrúgva együtt legyenek. Itt, hála az égnek, folyamatosan érezteti a hatását, hogy a fiú foglalt, és Anna is az otthon hagyott fiú, Toph után kesereg inkább. Ezzel együtt persze nem egy konfliktusmentes könyv, hiszen mindig mindenkinek van valami problémája, amit meg kell oldani, amiért tényleg tesznek is. Ebből is leszűrhetitek, hogy nem egy nyáltengerben tocsogó romantikus történetről van szó, hanem annak egy sokkal konszolidáltabb, emészthetőbb változatáról. Van rajta némi rózsaszín máz, nem tagadom, de nem volt olyan érzésem olvasás közben, hogy mindjárt belefulladok a cukormázas tengerbe. 

A humor is rendben volt, egyszer-kétszer emlékszem, hangosan felnevettem, aminek az lett a következménye, hogy anyám felkiabált az emeletre, hogy mégis min derülök ilyen jót. Perkins stílusa szerethető, leköti az ember figyelmét, éppen ezért nagyon könnyen és gyorsan olvastatja magát. 

Egy dolgot hiányoltam egyébként, bár ez lehet, hogy csak nekem volt egy picit probléma, ez pedig a francia kultúra egy picivel mélyebb bemutatása lett volna. Az nagyon jól működik, amikor kimozdulnak az iskolából, és egy kicsit bemutatja az éjszakai életet például, vagy az épület környékét, de nekem ez valahogy kevésnek bizonyult. Nem volt annyira ízzig-vérig francia beütése a történetnek, mint lehetett volna. Például egy valóban francia karaktert nagyon hiányoltam. 

Egyszer mindenféleképpen érdemes elolvasni, de van abban valami, amit Lupi mondott nekem korábban, valóban egy olyan könyv, amit igazából bármikor szívesen újraolvas az ember, mivel nagyon szerethető és könnyed történetről van szó, amire szívesen gondol vissza az olvasó. Lehet, hogy nem markol nagyot az írónő, amit igen, abból tényleg sikerült mindent kihoznia, amit csak lehetett. 

Kedvenc karakter(ek): St. Clair, Anna
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Pásztor Judit
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 384
Sorozat: Anna and The French Kiss (#1)

Résztvevő blogok listája:

08.26. - Bibliotheca Fummie
08.28. - Angelika blogja
08.30. - Szembetűnő
09.01. - Insane Life
09.03. - CBooks
09.05. - Media Addict

Nyereményjáték: 

Ó, azok a francia fiúk… Tökéletesen érthető, hogy Anna sem tudott ellenállni :) A mostani játék során ismert francia pasikról találtok egy képet. A feladatotok, hogy felismerjétek, ki ő, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Ne feledjétek: a google jó barát ;)

A helyes megfejtők között egy könyvet sorsolunk ki. 

A győzteseket e-mailben értesítjük, és kérjük, hogy 72 órán belül válaszoljatok, különben újra kell sorsolnunk. A kiadó sajnos csak Magyarország területén belül tud postázni.

A mai kitalálandó szépfiúnk az egyik legismertebb francia musical főszerepének köszönhetően lett ismert hazánkban. A darabot nálunk is bemutatták, az alighanem leghíresebb betétdala a Lehetsz király címet viseli.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #84 - Marie Lu - Legenda

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Régen olvastam disztópiát utoljára, éppen ezért nem voltak különösebb elvárásaim a könyvvel kapcsolatban. Csak egy kis izgalmat szerettem volna kapni, és azt kell mondanom, ezt maximálisan teljesítette Marie Lu regénye - akinek a nevéről mellesleg mindig egy szamár jut eszembe, valami régi gyerekmeséből -.

A világa engem a Julianna Bagott: Tiszták-éra emlékeztetett, talán azért, mert minél közelebb érünk a város szívéhez, annál rendezettebb, már-már teljesen steril környezettel találkozunk. Ettől függetlenül nem mondhatnám, hogy egyik a másik koppintása lenne, ugyanis az, amire kifut a cselekmény, sőt, az egész világfelépítés, az teljesen más.  Lehetnek párhuzamok, de ezt én inkább a disztópiák tucatszerűségének tudnám be, hiszen szinte egytől egyig ugyanazokkal a formulákkal és karakterekkel dolgoznak, legfeljebb a nemeket cserélgetik, mert miért ne. Összességében nem szívesen laknék a könyvben vázolt Los Angelesben, annak ellenére, hogy nem egy, a végtelenségig szabályozott világról van szó... Egyszerűen csak a hideg futkosott a hátamon, amikor elképzeltem az ottani, sok esetben kilátástalannak tetsző életet. Nem olyan érzésem volt, mintha egy börtönbe kerültem volna, hanem sokkal inkább egy kalitkába. Valamibe, ami nem annyira fullasztó, de azért mégis megőrjíti az embert.

A számomra legszembetűnőbb újdonság ebben az esetben a szerepek eloszlása volt. Értem ezalatt, hogy általában a pasi a profi katona, az erős hős - vagy ő lesz az, aki azzá válik -, a lányok pedig általában csak a rendszer rabjai, ám nem szolgái. Most azonban egy olyan főhősnővel találkozunk, aki maximálisan kész kiszolgálni a Köztársaságot, és nem is akármilyen pozícióban. June egy katona. Nem szorul megmentése, nem kell a széltől is óvni, nagyon is tudja, hogyan álljon meg a saját lábán. Éppen ezért - annak ellenére, hogy számomra kezdetben kissé egoistának tűnt a képességei miatt -, idővel sikerült megkedvelnem. Az például, ahogyan megpróbálja kézrekeríteni Day-t, nekem nagyon tetszett, ugyanis egy igencsak nőies megoldást választott. Nem rohanta le a célszemélyt, hanem igyekezett becserkészni. Day érzelmeire, s nem annak fizikai képességeire apellált, ami szerintem remekül működött. 

Én személy szerint Day-t is nagyon bírtam, bár eleinte nehezen tudtam őt hová tenni. Az világos, hogy a rendszer miért tartotta őt ellenségnek, de kezdetben furcsállottam, miért tartanak ennyire veszélyesnek egy tizenéves kölyöktől. Lehet, hogy tehetséges betörő, meg ehhez hasonlók, ez még rendben is van, de ennyi még nem jogosít fel arra egy egész kormányzatot, hogy el akarja őt tenni láb alól, vagy igen? Nos, erre a kérdésre én még csak részben kaptam választ, remélem, később az egész egyértelművé válik. Ahogyan a családjáról és Tess-ről megpróbál gondoskodni, nekem nagyon szimpatikus volt, érdekes volt látni, hogy ezúttal a férfi főszereplőnk az empatikusabb egyéniség. 

A cselekmény, annak ellenére, hogy olykor érezhetően belassul, végig fenntartja az érdeklődést, és az emberi adrenalin szintet. Izgalmas, lendületes, és olykor egyenesen hátborzongató. Külön előnye, hogy nem a romantika kapja a főszerepet, éppen ezért, szerintem nem feltétlen igaz a Rómeó és Júlia jelző, amivel a könyv borítóján is találkozhatunk. Day és June kapcsolata lassan fejlődik, és nem tucatszerű. 

Ha valaki szereti a disztópiákat, ezt a könyvet sem fogja megbánni. Akkor is szívesen ajánlom, ha valaki egy akciódúsabb történetre vágyik, ezt ugyanis maximálisan me

Kedvenc karakter(ek): Day, June
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: AncsaT
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 304
Sorozat: Legend (#1)

Résztvevő blogok listája:

• 08/22 Bibliotheca Fummie
• 08/24 Dreamworld – Extra állomás
• 08/26 Media Addict
• 08/30 Deszy könyvajánlója
• 09/01 CBooks

Nyereményjáték: 

A regény Los Angelesben játszódik, ám a város képe korántsem olyan, mint napjainkban.
Mindenesetre mi most foglalkozzunk a mával, így a játékunk során Los Angeles híres helyeiről találtok képeket, amit fel kell ismernetek és beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Ne feledjétek, a google jó barát :)

A helyes megfejtők között egy könyvet sorsolunk ki. A győzteseket e-mailben értesítjük, és kérjük, hogy 72 órán belül válaszoljatok, különben újra kell sorsolnunk. A kiadó sajnos csak Magyarország területén belül tud postázni.

a Rafflecopter giveaway