Blogturné #86 - Zakály Viktória: Szívritmuszavar

Miért: Már egy ideje szemeztem vele a könyvesboltban.

Tartalom: Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat.

Egy hely, melyet soha nem feledsz.

Egy vágy, mely örökre a szívedben marad.

A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.

Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.

De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?

A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.

Csönge – a szerelem szava. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Idejét se tudom már, mikor olvastam magyar írótól utoljára, mivel volt egy elég komoly csalódásom, de most, egy véletlen folytán megtört ez az "átok" és a kezembe került a Szívritmuszavar. Egyébként már a megjelenésekor is sokat nézegettem a könyvesvboltokban, aztán mindig meggondoltam magam.

Összességében tetszett, de azt hiszem rossz pillanatban kezdtem el olvasni, amikor éppen gyors, pörgős könyvre vágytam inkább, de nem ezt kaptam, ami nyilván nem a könyv hátulütője, de kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam, és fel tudtam venni a ritmusát. 

A történet bevezetője szerintem nagyon erős volt, és ez kifejezetten tetszett, főleg azért, mert sokáig azt sem lehetett eldönteni, hogy férfi, vagy női szemszögből látjuk-e az eseményeket, és ahogy a Half Bad kritikám kapcsán már írtam erről, a szerepjátékos múltam miatt, engem kilóra meg lehet venni ezzel, ami az írónőnek is sikerült. Ugyanakkor, szerintem ez a rész egy kicsit túl van írva, amit viszont nem tudok hibaként felróni, mert egyébként, ha tollat ragadok, én is elég hasonló stílusban szoktam írni, ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy ettől valaki elkedvtelenedne olvasás közben, de ne tegye, mert amikor elkezdődik a tényleges cselekmény, a stílus is változik egy kicsit, és könnyebben emészthetővé válik. Plusz van benne egy érdekes váltás, amit egyszerűen imádtam. A főszereplőnk, Hanna, úgy meséli el a történetet, mintha annak mesélné, akiről szól, és ez nekem ez baromi jól működött, igaz, megvolt az a hátulütője, hogy nagyon sokáig fogalmam sem volt róla, hogy hívják a férfi főszereplőnket. Igaz, nekem nincs bajom a misztikummal, szóval én ezzel a megoldással is elvoltam. 

Amit még kiemelnék, hogy nagyon jól fel van építve a cselekmény háttere - értem ezalatt Csönge bemutatását, hogy mit keresnek ott, stb -, éppen ezért többször megfordult a fejemben, hogy vajon nem-e saját élménye alapján írta-e az írónő ezt a könyvet. Ha nem is az egészet, de vajon merített-e belőle, és ha igen, akkor vajon mennyit.
Nincs nagy története, és valahogy mégis sokatmondó, igaz van benne valami, amitől én kicsit kényelmetlenül éreztem magam, ugyanis a két főszereplő kapcsolata - akiknek a neve nem hangzik el az egész könyvben, ami egy nagyon furcsa ízt ad neki, mivel nem tudjuk kiről is van szó -, bár ezt lehet, hogy csak én látom így, sokszor ingázik az erkölcsösség határán.Mindig ott egy vonal, amiről érzed, hogy nem kellene átlépniük, ehhez képest, én, miközben kissé felhúztam a szemöldökömet olvasás közben, olykor mégis azért drukkoltam, hogy lépjék már át végre. Könyvben én még nem nagyon találkoztam hasonlóval, de ezt valahol egy pici negatívumnak és egy erős pozitívumként is felfoghatom, mivel adott adott nekem valami újat, amire nem számítottam. A főszereplők kapcsolata kissé irreálisnak tűnhet, de ha az embernek volt része hasonlóban, amikor a legapróbb dolgokból valami olyasmi fejlődik ki, ami egyszerűen túlnő rajta - velem sajnos már előfordult ilyesmi -, akkor az biztosan meg fogja érteni a helyzetüket.
Én nem tartom túl romantikusnak ezt a regény - amivel biztosan sokan nem értetek majd egyet -, hanem sokkal inkább elgondolkodtatónak. Hiába rövid, valójában nem egy könnyű olvasmány, mert lépten-nyomon úgy érezheted, hogy jobb, ha most félreteszed ezt a könyvet. Egyébként, a hangulata miatt én ezt egy téli olvasmánynak tudom inkább elképzelni, egy bögre forró tea társaságában. Szerintem legközelebb már úgy fogom olvasni.

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 9/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 208
Sorozat: Szívritmuszavar (#1)

Résztvevő blogok listája: 

09.04. - CBooks
09.06. - Media Addict
09.08. - Szembetűnő

Nyereményjáték:

Megvan még a gesztenye, igaz? Az jó, mert most elárasztunk titeket gesztenyékkel, Ti meg győzhetitek számolni. De megéri, hiszen tiétek lehet a könyv egy példánya!

Minden állomáson találtok szavakat, amelyek linkelve vannak - a linkek pedig gesztenyés képekhez vezetnek. Nincs is más dolgotok, mint megszámolni az egyes állomásokon található gesztenyéket, és beírni a Rafflecopter adott sorába - a végén plusz pontért pedig az összes elgurult gesztenye számára is kíváncsiak vagyunk. Nehezítés: egy állomáson több linkelt szót is találhattok, és akár még az is előfordulhat, hogy valakinek nem jutott egy se. (Biztos messze lakik a gesztenyefáktól.)

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyertest e-mailben értesítjük, és 72 órán belül várjuk a visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

J. Lynn: Frigid

Miért: Tényleg kezdek Armentrout-függővé válni.

Tartalom: Sydey évek óta szerelmes a legjobb barátjába, Kylerbe, aki azonban arról híres, hogy több lánnyal feküdt már le, mint ahánnyal nem... Igazi szoknyapecér, aki egyedül csak a Sydet óvja, mint egy nagytestvér. Csakhogy, a lány már többet akar tőle, még akkor is, ha úgy érzi, semmi esélye sem lehet egy ilyen srácnál. A téli szünet azonban olyan véletlenek sorozatával indul, ami örökre felkavarja a kettejük közötti állóvizet.

Vélemény: A regény témája, azt hiszem, örök érvényűnek is mondható. Hiszen mindenkiben megfogalmazódott már a kérdés - legalább egyszer, de az is lehet, hogy kétszer, vagy netalántán még többször -, hogy vajon férfi és nő között van-e barátság. A többség biztosan rávágja, hogy igen, van, de aztán, ha a lelke mélyére néz az ember, biztosan talál legalább egy olyan példát, ami az elmélet ellenkezőjét támasztja alá. Vajon miért van ez így? Mi lehet az oka annak, hogy a legtöbb esetben a férfi és nő közötti barátság egyszerűen nem működik.  Én eddig azt a magyarázatot hallottam - s jórészt azt is tapasztaltam -, hogy amiatt, mert az egyik fél előbb-utóbb többet akar a másiktól. Hogy melyikük, az nem számít, de tény, hogy az ilyesmi eléggé megvisel egy barátságot... Főleg akkor, ha a két fél nem elég érett ahhoz, hogy ezt értelmes emberek módjára megbeszéljék. 

Most viszont itt az ideje, hogy áttérjek magára a könyvre. Azt kell mondanom, hogy Armentrout hozza a tőle megszokott könnyed, jól érthető, és humoros stílust - amivel az is együtt jár, hogy néha az éjszaka közepén is felnevetsz, ha egy olyan részbe futsz bele -. Nagyon jól visszaadta a téli hangulatot, pedig az ősz elején olvastam, s mégis. Néha kedvem lett volna kinézni az ablakon, hogy nem-e esik a hó... Tudom, hogy ennek nem sok értelme van, de higgyétek el, így volt. 

Ez a könyv is két szemszögből íródott, s ugyanazt az elvet követi, mint az Origin esetében... Igaz, míg annál a regénynél valamivel kiegyenlítettebbnek éreztem azt, hogy mennyi jelenet van Daemon, és mennyi Katy szemszögéből, itt egyértelműen Sydney dominál ezen a téren, bár elég sokat kapunk Kylerből is. 

Szóval Sydney és Kyler. Mit is mondhatnék róluk? A kapcsolatuk nemes egyszerűséggel aranyos, legalábbis a regény elején mindenféleképpen. Igaz, már ott is kitűnik, hogy bár elvileg csak barátság van köztük, a viszonyuk sokkal bensőségesebb, mint azt elsőre gondolná az ember. Amikor pedig éppen nem aranyos, akkor elképesztően szenvedélyes. Akadt néhány olyan jelenet, aminél átvillant az agyamon, hogy "Hm, igen, ezt én is el tudnám viselni". Bár, töredelmesen bevallom, hogy voltak pillanatok, amikor Kylert meg tudtam volna verni, annyira idióta volt. Sydneyt pedig kedvem lett volna addig rázni, amíg elő nem kerül a józan esze.  Viszont, ettől függetlenül a két karakter jól kiegészíti egymást, és nem csak az ágyban, hanem az életben is. Tipikus példái annak, amikor két ember már annyira összecsiszolódott - ne felejtsük el, hogy majdnem húsz évük volt rá -, hogy már ők maguk sem tudják pontosan, hol húzódik a határ a barátságuk és a szerelem között.    

Őszinte leszek, számomra még most sem egyértelmű, miért éppen Frigid lett a könyv címe. Igaz, hogy Sydney, egy korábbi csalódás miatt ezzel a jelzővel illeti magát, de én nem igazán érzem indokoltnak, hiszen folyamatosan azt bizonyítja, hogy valójában egyáltalán nem az... Csupán valaki, aki egy akkora csalódás után fél újrakezdeni - értem ezalatt a randizást s társait -, és  ezért inkább fogja magát, bezárkózik a kényelmes csigaházába, vagy éppen a könyvek világába menekül. Valamint abba a tévhitbe ringatta magát, hogy neki az is elég, ha Kyler közelében lehet, mint a legjobb barátja, még akkor is, ha valójában sokkal, de sokkal többet szeretne tőle. 

Engem lepett meg a legjobban, hogy kivételesen mennyire nem zavart, hogy Armentrout a regény igen jelentős részében csak ezt a két karaktert mozgatta. Sydney szerencsétlenkedése, valamint Kyler kedvessége - és felsőteste - teljesen elvonta a figyelmemet arról, hogy a többiek alig-alig szerepelnek. Mondjuk, nézzünk szembe a tényekkel: hány lány panaszkodna, ha arra kárhoztatnák, hogy egy hetet Kyler Qhuinnel összezárva kell eltöltenie? Szerintem nem sokan.

Aki egy kellemes kikapcsolódásra vágyik, ami kikapcsolja az agyát egy hosszú és fárasztó nap után, annak bátran ajánlom ezt a könyvet. Bár, azt hiszem, ezt szenteste illene olvasni, egy bögre tea, vagy forrócsoki kíséretében. Ki tudja, talán akkor újraolvasom majd. Miért ne? 

Kedvenc karakter(ek): Kyler, Sydney

Gyűlölt karakter(ek): Zach, Mindy

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: angol

Kiadta: Spencer Hill Contemporary

Év: 2013

Oldalszám:

Sorozat: Frigid (#1)

Cora Carmack: Színjáték

Miért: Már volt szerencsém az első részhez.

Tartalom: Mackenzie „Max” Millernek van egy problémája. A szülei meglepetésként váratlanul meglátogatják, és ha meglátják festett haját, a tetoválásait és a piercingjeit, talán még ki is tagadják a lányukat. És ami ennél is rosszabb, arra számítanak, hogy a barátja egy rendes, kedves fiú, nem pedig egy Mace nevű, tetovált nyakú srác, aki egy bandában zenél. A hazugságok hálója kis híján megfojtja Maxet, ám ekkor találkozik Cade-del.

Cade azért költözött Philadelphiába, hogy színész legyen, és maga mögött hagyja a problémáit Texasban. Eddig azonban a problémáktól nem sikerült megszabadulnia, a színpadra pedig nem sok alkalommal jutott fel. Amikor Max megszólítja egy kávézóban, és azzal az őrült ötlettel áll elő, hogy játssza el a barátja szerepét… Cade beleegyezik.

Az alakítása azonban túl jól sikerül, ezért arra kényszerülnek, hogy tovább folytassák a játékot. Minél hosszabb ideig színlelik a kapcsolatot, annál valóságosabbá válik. (Content 2 Connect)

Vélemény: Nem mondom, hogy a Szakítópróba volt életem legjobb könyve, mert nem így van, de azt még mindig jobban szerettem, mint ezt a részt... És jelen pillanatban elég nehéz szavakba öntenem, hogy miért. Talán azért, mert már, amikor elkezdtem olvasni, olyan érzésem volt, mintha egy kliséhalmot kaptam volna kézhez, ami mellesleg, egyáltalán nem tűnt reálisnak. Ugyanez volt a bajom annak idején Bliss és Garrick kapcsolatával is, hogy olyan elemekkel volt tele, amilyenek a mesében sincsenek, nemhogy a való életben. Azt a könyvet Bliss humora mentette meg a teljes lehúzástól, ami viszont itt igencsak hiányzott, pedig nem mondhatnám, hogy a karakterek sokkal komolyabbra sikerültek volna, mint a másik kettő. Mindenki olvasott már olyan könyvet, amiben adott egy - lehetőleg tetovált - rosszfiú (például Lucas az Egyszeregyből, vagy Alex a Tökéletes kémiából), és a jólnevelt, visszafogottabb lány esete, aminek az a lényege, hogy a lányok miatt megmutatkozik a srácok gyengédebb oldala. Igazából itt is ugyanezt kapjuk, azzal a különbséggel, hogy Carmack megcserélte a szerepeket. Max a vadorzó, teletetovált, vagány csaj, aki azt hiszi magáról, hogy abszolút független a világ minden nyűgjétől, hiszen feltörekvő zenész - aztán hamar kiderül, hogy ez a függetlenség csak addig tart, amíg szóba nem kerülnek az anyagiak, hiszen ebben az értelemben függ a szüleitől, akik igencsak konzervatív nézeteket vallanak, így előttük amúgy sem lehet önmaga -. Plusz, ott van mellette Cade, aki meg anya - vagyis jelen esetben inkább a nagymama - kicsi fia, a lányos szülők abszolút álma. Rendes, kedves, aranyos, és szerintem kissé megfelelési kényszeres valaki, akiről néha azt feltételeztem, hogy egy burokban nőtt fel, ami éppen most kezd kipukkanni. S mi sem bizonyíthatná ezt jobban, minthogy pont egy olyan lány pasiját fogja alakítani, mint Mackanzie?

Természetes, hogy a többi, hébe-hóba felbukkanó mellékszereplő is olyan, mint bármelyik romantikus filmben. Vegyük például Mackanzie bátyját, és annak feleségét. Ők testesítik meg a történetben a szülők beteljesült álmát. Mike és Bethany az a fajta házaspár, akiket leginkább az tart össze, hogy a férj sokat dolgozik - és jól keres -, s mivel nullától huszonnégyig dolgozik, valójában egyáltalán nem érdekli, mit csinál a felesége, inkább kérdés nélkül rábólint mindenre, amit az asszony mond, vagy csinál. Még arra is, amikor az gátlástalanul kritizálja a testvérét. Értem én, hogy Maxet tartják a család fekete bárányának, de könyörgöm, ettől még a testvérek általában kiállnak egymásért, amennyire én tudom, főleg akkor, ha semmi sem utal rá, hogy amúgy nem szívlelnék egymást.   

Hogy miért tartom kliséhalomnak ezt a regényt? Mert számomra semmi újdonság nem volt benne. Mindent előre lehetett látni, egyetlen meglepő csavar sem volt benne. Szinte olvasnia se kellett az embernek ahhoz, hogy tudja, mi történik éppen, vagy mi az, ami az elkövetkező fejezetekben történni fog. Az is untig elég lett volna, ha csak mondjuk azokat a fejezeteket olvastam volna el, amik Cade szemszögéből íródtak, és akkor se maradtam volna le semmiről.

Azt hiszem, Carmack stílusa volt az, ami végül is elvitte a hátán ezt az egész történetet. Még mindig élmény olvasni a szavait, még akkor is, ha a könyv cselekménye nem köti le az embert. Tud írni, ez kétségtelen, csak örülnék neki, ha legközelebb valami egyedibbel rukkolna elő. Valamivel, ami nem ennyire egyértelmű. Ki tudja, talán, ha befejezi ezt a szériát, lesz rá esély, hogy ilyesmit olvassunk tőle. 

Viszont, ha valaki egy könnyed, nyár végi kikapcsolódásra vágyik, arra ez a regény tökéletes, bár én azt ajánlom, hogy aki teheti, inkább karácsony környékén olvassa. Ki tudja, lehet, hogy úgy hatásosabb. 

Kedvenc karakter(ek): Cade

Gyűlölt karakter(ek): Bethany

Pont: 5/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította:  Lukács Andrea

Kiadta: Content 2 Connect

Év: 2013

Oldalszám: ?

Sorozat: Losing it (#2)

Sylvain Reynard: Pokoli erény

Miért: Toffy ajánlotta.

Tartalom: Gabriel Emerson professzor nappal Danténak, éjszaka pedig a csábítás művészetének a specialistája. Mivel biztos benne, hogy már elnyerte a helyét a Pokol alsóbb bugyraiban, régen lemondott a megváltásról, s értelmetlennek találja, hogy megfossza magát az élet örömteli bűneitől. És hogy minden vágyát kielégítse, beveti közismerten jó megjelenését és kifinomult csáberejét. Ám amikor a hallgatói között feltűnik az okos, csinos és ártatlan Julia Mitchell, akinek fájdalmasan ismerős angyalszemei vannak, minden korábbi cinikus meggyőződése megkérdőjeleződik.

A lány titokzatos bája, visszahúzódó szépsége és veleszületett jósága a végletekig bosszantja a férfi öntelt énjét, ugyanakkor mérhetetlen vonzalmat is ébreszt benne. Pedig jól tudja, hogy számára Julia tiltott gyümölcs. A lány iránti vonzódása és kettejük rejtélyes kapcsolata azonban nemcsak a karrierjét veszélyezteti, hanem olyan útra tereli, ahol elkerülhetetlen a múlt és a jelen összecsapása. (Pioneer Books)

Vélemény: Egy újabb Szürke ötven árnyalata - koppintással volt dolgom, ám ezt a könyvet egyáltalán nem tudom utálni, ha akarnám, akkor se menne, szerintem. Egyrészt ez annak köszönhető talán, hogy egy férfi tollából született az egész történet, ami azt jelenti, hogy sokkal összetettebb, mint a ma divatosnak számító romantikus könyvek. Másrészt, ez a regény olyan, amilyennek az én elképzeléseim szerint annak kellett volna lennie, ami az alapját adta. A cselekménye sokkal összeszedettebb, reálisabb - igaz, nem minden esetben -, s sokkal jobban bemutatja azt, hogy miként éri el a férfi, hogy a nő szabályosan behódoljon neki. Mert Gabriel igenis uralni akarja Juliat, és megvannak hozzá a módszerei, hogy ezt elérje, anélkül, hogy fizikai fájdalmat kellene okoznia neki.  

Ebben a történetben, a nagy többséggel ellentétben, gyakorlatilag a könyv első oldalán megjelenik a később kialakuló háromszög Paul, Julia és Gabriel főszereplésével. Ami már csak azért is érdekes, mert a kezdet kezdetén egyáltalán nem egyértelmű - a múltbeli utalások ellenére sem -, hogy vajon kit fog választani a lány. A két férfi ugyanis jobban már nem is különbözhetne egymástól. Paul a vidéki, Juliához hasonlóan ártatlan fiatalt testesíti meg, aki, ha lehetek őszinte, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mindvégig, amikor éppen jelen volt, olyan érzésem támadt, mintha mű lenne. Túlságosan segítőkész, túlságosan is romantikus jellem, aki előszeretettel becézi Nyuszinak Juliat. Kövezzetek meg érte, de én már régóta nem hiszek az ennyire tökéletes pasi létezésében. Ő nem tűnt annyira valóságosnak, mint a többi szereplő.

Gabriel Emerson... Ő a megtestesült rossz ember. Nem arról van szó, hogy egy teljesen elveszett lélek, aki rossz útra tért, vagy ilyesmi, hanem szó szerint a megtestesült rossz ember. Indulatos, erőszakos, irányításmániás, exdrogos, ex-alkoholista barom. És én ennek ellenére - vagy ezzel együtt, ezt még nem sikerült eldöntenem -, imádtam. Ha jól sejtem, éppen azért, amiért Pault képtelen voltam megkedvelni. Gabrielen érződik, hogy egy hús-vér karakter, olyasvalaki, aki talán még az utcán is szembejöhet veled, ha nagyon figyelmes vagy. És ő nem éppen a jó fajtából való. Több hibája van, mint amennyi jó tulajdonságát most hirtelen fel tudnám sorolni, s mégis, egy szeretetre méltó karakter. Szerintem ennek az az oka, hogy Reynarad bravúrosan adja vissza Gabriel önmarcangoló, és olykor igen felkavaró vívódását, ami anélkül ébreszt empátiát az emberben, hogy az észrevenné. A regény folyamán, amint az várható, elkezd változni, de ez a változás olyan lassú mértékű, hogy az ember csak jóval később veszi észre. 

Julia Mitchell szintén a valósághű viselkedése miatt lopta be magát a szívembe. Olyannyira ártatlan - s teljes mértékben ártalmatlan -, amilyet már régen láttam. A háttér, ami miatt ilyenné vált, remekül lett megalkotva, igaz, azért voltak benne pontok, amiket kissé túlzásnak éreztem, ilyen volt példának okáért a múltját bemocskoló férfi, akivel csak azért volt együtt, relatíve sokáig, hogy megfeleljen az apja elvárásának. Mivel már nem a középkorban élünk, szerintem manapság az ember már nem akar ilyen mértékben alkalmazkodni a családja igényeihez, már ami a szerelem témát illeti. A Gabriel-el való kapcsolata is igen érdekes, amiben egyáltalán nem a szex dominál, sőt, elég sokáig hiányzik belőle - bár ettől függetlenül is akadnak erotikusabb jelenetek -. Rengeteget beszélgetnek. A regény egy igen jelentős hányadát ezek a párbeszédek teszik ki, ám ez mégsem idegesítő, ugyanis mindkét karakter rendkívül művelt, így engem például kimondottan szórakoztattak ezek a részek. 

Az, hogy voltaképpen egy tanár-diák viszonyt taglaló könyvről van szó, sok esetben egyáltalán nem érezhető, jórészt a karakterek kora miatt, hiszen már Julia is egyetemre jár, így elvileg nyugodtan eldöntheti, mit is akar kezdeni a szerelmi életével, de azért néhol elejtenek egy-két utalást arra vonatkozóan, hogy ez így nem teljesen helyes. 

Összességében egy tetszetős könyv, amit érdemes elolvasni, persze, csak akkor, ha valakit nem zavar a lassan kibomló, legtöbbször apró utalásokból felépülő történet. 

 

Kedvenc karakter(ek): Gabriel, Julia

Gyűlölt karakter(ek): Christa

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Kerek Noémi

Kiadta: Pioneer Books

Év: 2013

Oldalszám: 512

Sorozat: Gabriel's Inferno (#1)