2015. augusztus 11., kedd

Blogturné #77 - Anne Percin: Hogy told el (jól) a nyarad

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Idén nyáron Maxime már 17 éves, ezért esze ágában sincs a szüleivel menni nyaralni. Inkább itthon marad a nagymamájával, hogy kedvére punnyadhasson a számítógép előtt. Csakhogy a dolgok egy váratlan esemény következtében egyáltalán nem úgy alakulnak, ahogy ő elképzelte. Szédületes napok elé néz! Ez a nyári szünet garantáltan más lesz, mint a többi(eké). 
Fergeteges (olykor vitriolos) humorú könyv egy kamaszfiú felelősségvállalásáról, 
felnőtté éréséről, 
egy szégyenlős első szerelem kibontakozásáról. 
NEM CSAK FIÚKNAK! 
De nekik is. (Könyvmolyképző)


Vélemény: Sohasem rajongtam a francia irodalomért, szóval, ha nem lett volna az az elképesztően vicces fülszöveg a könyv hátsó borítóján, egészen biztosan nem vettem volna le a polcról. Végül persze levettem, és azt kell mondanom, nem bántam meg, annak ellenére, hogy egy rendkívül rövid történetről van szó, relatíve kevés eseménnyel.
Ez most lehet, hogy furcsán fog hangzani, de tudjátok mire emlékeztetett engem ez a könyv? A Házibuli című filmre, bár az okát nem egészen tudnám megmondani, hiszen a történetek között nem sok párhuzam van - talán éppenséggel semennyi -, de valahogy olyan hangulatba kerültem olvasás közben, mint amilyenbe a film megnézése közben olykor, ha rá tudtam magam venni, hogy anyámmal már vagy huszadjára nézzem újra.  
Sajnos nem néztem utána, hogy pontosan melyik évben íródott az eredeti regény, de azt elmondhatom nektek, hogy aki a kétezres évek elején volt kamasz, esetleg kiskamasz, mint például én, annak elképesztően erős nosztalgiafaktort rejteget ez a könyv, amiért szerintem érdemes elolvasni. Itt még az MSN-es korszakba nyerhetünk némi bepillantást, ami bizonyos értelemben szerintem meghatározta az akkor internetező fiatalok világhálón tanúsított mentalitását. Nagyon viccesen mutatja be ezt az időszakot az írónő, én személy szerint rengeteget derültem azon, ahogyan Maxime megpróbálja értelmezni a Pika által küldözgetett hangulatjeleket, akivel van egy aprócska probléma: még sohasem találkoztak személyesen, ennek ellenére érezhetően próbálnak közelebb kerülni egymáshoz. A fiú bénázása nekem kifejezetten tetszett, bár, ezt a stílust én inkább egy tizennégy éves kölökből néztem volna ki, mintsem egy tizenhét éves kamaszból, de úgy látszik, nekem más elképzelésem van az ember érettségéről, mint az írónőnek, ami persze nem gond. Ugyanakkor én azért nem mondanám, hogy ez egy romantikus szálnak felelne meg, ugyanis szerintem ezt valójában teljesen mellőzi a könyv, inkább csak a netes ismerkedés örömeire, na meg buktatóira akarja felhívni az olvasója figyelmét, ami sikerül is neki.
A hangsúly sokkal inkább Maxime gondolatain van, éppen ezért, rengeteg monológgal, és relatíve kevés párbeszéddel találkozunk, ugyanis Percin nem sok karaktert mozgat ebben a történetben, ha nagyon akarnám, talán egy kezemen meg tudnám számolni, hányan vannak azok, akik számítanak is valamit a cselekmény alakulása szempontjából. A főszereplőnknek egy nagyon szarkasztikus, sokszor már-már öniróniába hajló humora van, ami többször is meg tudott nevettetni, bár tény, nem derültem akkorákat, mint legelőször, a fülszöveget olvasva, de azért nagyon jól szórakoztam. 
Külön kiemelném még Maxime nagymamáját, aki amolyan modern nagyi szerepben tetszeleg a könyvben, és bár nem sokszor találkozunk vele, én nagyon díjaztam a jelenlétét. Végül is, ő lenne az események katalizátora, és annak egyszerűen remek az idős hölgy. 
Vízparton, vagy csak a hűvös szobában, egynyári olvasmánynak tökéletes, arra két-három órára prímán le tud kötni bárkit, aki a kezébe veszi. Érdemes elolvasni, mert hiába nem bonyolult, a maga egyszerűségében is képes izgalmas és érdekes lenni az olvasó számára. 

Kedvenc karakter(ek): Maxime, Pika
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/9

Alapok: 

Nyelv: magyar
Fordította:
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év:
Oldalszám:
Sorozat: -


Résztvevő blogok listája: 

08.07. - Media Addict
08.09. - Deszy könyvajánlója
08.11. - CBooks


Nyereményjáték:

Maxime-nak sokkal több feladata van a nyárra, mint gondolta volna. Összeszedtünk nektek néhány képet, a játékban pedig nincs is más feladatotok, mint hogy megpróbáljatok rájönni, vajon milyen kihívásokkal kellett szembenéznie főszereplőnknek.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyertesek jelentkezését a kiértesítő e-mailtől számított 72 órán belül várjuk, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk!

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése