2014. július 18., péntek

Kiera Cass: A herceg

Miért: A Könyvhéten vettem.

Tartalom: Mielőtt America Singert beválasztották a Párválasztóba… Szerelmesek voltak egymásba Aspen Legerrel, a Hatossal… Maxon hercegnek pedig egy másik lány volt a választottja… (Ciceró)

Vélemény: Amikor elkezdtem olvasni ezt a novellát, nem hittem volna, hogy lesz miről írnom ezzel kapcsolatban. Ugyanis a valódi célom csak annyi volt, hogy belekóstoljak a Kiera Cass által bemutatott világba. Ki akartam deríteni, hogy vajon érdekelhet-e majd ez a sorozat a későbbiekben, ha már lesz rá időm, s nem csak puszta pénzkidobásként jegyzem majd...És azt kell mondanom, már ez a rövid előzménynovella is abszolút meggyőzött. 
A stílusának köszönheti elsősorban azt, hogy gyakorlatilag azonnal megtetszett a történet. Nagyon lendületesen és gördülékenyen fogalmaz az írónő, és annak ellenére, hogy a férfi főszereplőnk szemszögéből mutatja be az eseményeket - ha jól sejtem olyanokat is, amelyeket majd a Párválasztóban is viszont láthatok -, de olyan természetességgel, hogy egy pillanatig sem éreztem erőltetettnek. Még azt is el tudtam volna képzelni, hogy valójában ez a történet pattant ki először a fejéből, és erre építette az egész regényciklusát, függetlenül attól, hogy ez valószínűleg nem igaz.
Tény és való, hogy annak ellenére, hogy egy 0,5-ös kötetről beszélünk, az írónő érezhetően arra alapozott, hogy aki a kezébe veszi ezt a pár oldalas szösszenetet, pontosan ismeri a világ felépítését, valamint a karaktereket, így nem pazarolja el az idejét arra, hogy ezeket bemutassa nekünk. Olyannyira nem, hogy számomra a legkevésbé sem derült ki, vagyon hogyan nézhet Maxon, akinek a szemszögéből megismerhettem a történet elejét. Még nem értem, mit jelent, ha valaki Ötös, Hatos, vagy ehhez hasonló. Az érződik, hogy nagyon komplex világot épített fel Cass, noha az egész történet - eddigi tapasztalataim alapján - gyakorlatilag zárt helyen, a palotában játszódik. Csak apró félszavakban utal arra, hogy az események nem csak a négy fal között, hanem azon kívül is nagyban zajlanak éppen és biztosra veszem, hogy a sorozatban ez is szépen ki van bontva, így már most várom, hogy megismerkedhessek a háttértörténet egészével.
Ahogy olvastam, egy régi tévéműsor jutott eszembe erről a történetről, amit még gyerekkoromban vetítettek. Azt hiszem Nagy Ő volt a címe, vagy valami hasonló, mindenesetre olyan érzésem volt, mintha azt ültették volna át egy disztópikus környezetbe, és ez a formula szerintem meglepően jól működik, még ha nem is igazán értem egyelőre, hogy miért is alakult ki a királyi udvarban az a szokás, hogy a sarjaik direkt módon rangon alul házasodnak, ahelyett, hogy, ahogyan az régen is szokásban volt, más királyságokkal igyekezzenek dinasztikus kapcsolatokat kialakítani. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezzel kapcsolatban van egy egészen frappáns utalás a novellában, méghozzá Daphné hercegnő személyének köszönhetően, bár számomra ő más szempontból érdekes. Jobban mondva nem is a karaktere maga, inkább a probléma, amit felvet. Régen volt rá ugyanis példa, hogy azon kaptam magam, amint egy olyan egyszerű kérdésen gondolkozom, hogy vajon mit jelent szerelmesnek lenni... És arra kellett rájönnöm, hogy alighanem minden ember mást válaszolna erre a kérdésre, de az is lehet, hogy sokan nem is tudnák szavakba önteni. Vajon mikortól számít a puszta vonzalom szerelemnek? Hány olyan pozitív viselkedési formát tudnánk felsorolni, ami miatt úgy érezhetjük, a másik érdeklődik irántunk? Vagy éppenséggel mi őiránta.   
Mindezek tükrében azt kell mondanom, hogy már alig várom, hogy behozzam az olvasási lemaradásaimat, és elkezdhessem ezt a sorozatot is. Van egy olyan érzésem, hogy nem fogok csalódni.

Kedvenc karakter(ek): Maxon, America
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: 10/10

Alapok: 

Nyelv: magyar
Fordította: Gázsity Mila
Kiadta: GABO Kiadó
Év: 2014
Oldalszám: 104
Sorozat. The Selection (#0.5)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése