Jus Accardo: Érintés

Miért: Már régóta terveztem.

Tartalom: Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot. De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája" is más – mint az elsőre látszott. Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges" gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni. A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Igazából csak sajnálni tudom, hogy ilyen sokáig halogattam ezt a könyvet, ugyanis, amint elkezdtem olvasni, rá kellett jönnöm, hogy olyan, mintha egyenesen nekem írták volna. Mindig is bírtam a nagyszájú, nem éppen félénk főhősöket - nemtől függetlenül -, és Deznee Crossról maximálisan elmondható, hogy pont ez a fajta karakter. Nem riad meg a saját árnyékától, és az, hogy a kedvenc passziója, hogy kihúzza az apjánál azt a bizonyos gyufát, azonnal megszerettette velem. Jó a stílusa, és úgy egyáltalán, a vagányságával azonnal belopja magát az ember szívébe. Ugyanakkor az is megmutatkozik, hogy bizony, Deznee is emberből van, neki is lehetnek gyengébb pillanatai, amikor a lehető legmélyebbről kell erőt merítenie a folytatáshoz. Mégis, róla például egyáltalán nem volt nehéz elképzelnem, hogy tényleg a hecc kedvéért képes volt hazavinni Kale-t. Hát igen, Kale... 

Azt hiszem, most már értem, miért tartozik a népszerű könyves pasi karakterek közé, bár be kell vallanom, hogy engem nem a külső leírása küldött padlóra - függetlenül attól, hogy nagyon is jól nézett ki a fejemben -, hanem sokkal inkább a viselkedése. Az a gyermeki ártatlanság, amivel képes rácsodálkozni a világ számunkra teljesen természetes dolgaira, egyből megdobogtatja az ember szívét, még akkor is, ha a lelkünk mélyén tudjuk, hogy valójában egy gyilkosról beszélünk. És igen, én is tisztában vagyok vele, hogy Kale nem szabad akaratából tette, amit tett, de ettől függetlenül mégis az, ami. És erről az írónő sem feledkezik el, rengeteg apró utalással célozgat rá az olvasónál, hogy a fiú akármennyire is vonzó, meg ehhez hasonlók, akkor sem egy ma született bárány. Ezt pedig egyenesen imádtam ebben a könyvben. Ugyanakkor nagyon kíváncsi leszek, hogy később mivel tudják majd megmagyarázni a Dez és Kale között kialakult kapcsolatot, és itt most nem a szerelemre gondolok, hanem a fiú képességére, amire Deznee egyáltalán nem úgy reagál, mint kellene.
Még egy pozitívum a többi mellett: a rengeteg rejtély. Valahogy semmi sem teljesen egyértelmű a cselekményben, mindig vannak kiskapuk, és persze csapdák is, amiket vagy észrevesz az ember, vagy nem. Rengeteg akciódús, és be kell vallanom, kiszámíthatatlan jelenetet kapunk már az első részben is, éppen ezért kíváncsian várom, mi lesz majd a folytatásokban, mert egy trilógia, ami ilyen erős kezdéssel indít, az én szememben már csak jó lehet.
Érdekes módon, bár nem voltam kibékülve a negatív karakterekkel, mégis, félig-meddig meg tudtam őket érteni... Kivéve Marshall Cross-t. Az az ember szerintem egy fanatikus nem normális görény. Aki gyakorlatilag csak a saját önző céljaiból vállal egy gyereket, akit aztán igazándiból nem is nevel, csak hagyja, hogy élje világát, az számomra nem ember. És félreértés ne essék, ha Cross olyan erősen fogta volna Dez-t, nyilván nem az a hősnő lett volna belőle, akit bírok, de egyszerűen ennek a pasinak a nemtörődömségétől a fejemet a falba tudnám verni. Bizonyos értelemben ő a megtestesült rossz szülő. Csak a Denazen és persze a bujkáló Hatosok üldözése adja élete értelmét - természetesen más nem is nagyon érdekli -, ami már alapvetően is gyomorfogató. Bárkit képes átvágni a palánkon, ha az a saját önös érdekeit szolgálja. Nincs benne könyörületesség, semmi. Szívem szerint egy péklapáttal verném agyon. Bízom benne, hogy nem éli meg a sorozat végét.
Egy nagyon jó stílusban megírt könyv, ami gyakorlatilag már az első pillanattól kezdve leköti az olvasóját, és éppen ezért remek kikapcsolódást nyújt igazából bármikor.

Kedvenc karakter(ek): Deznee, Kale,

Gyűlölt karakter(ek): Marshall Cross

Pont: 20/10

Alapok: 

Nyelv: magyar

Fordította: Lánc Brigitta

Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Év: 2013

Oldalszám: 366

Sorozat: Denazen (#1)