Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny

Miért: A születésnapomra kaptam.

Tartalom: A szörny, ahogy a szörnyek szokása, nem sokkal éjfél után jelent meg.

Conor ébren volt, amikor megérkezett.

Rémálomból riadt fel.

Nem egy rémálom volt ez, hanem az a rémálom, amit annyiszor álmodott mostanában.

Az, amiben sötét van és vihar és sikoltás.

Az, amiben kicsúszik keze szorításából a másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani.

Amelyik mindig úgy végződött, hogy …

De ez a szörny valahogy másmilyen volt, nagyon öreg és vad, és a legveszélyesebb dolgot akarta Conortól.

AZ IGAZSÁGOT.

Conor rákban szenvedő anyjával él. Rémálom gyötri, amiben kicsúszik keze szorításából egy másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Aztán megjelenik egy szörny előtte, de az nem a rémálombeli szörny, nem olyan rémisztő, és három történetet mond el neki. A negyediket Conortól várja, amiben Conornak ki kell mondania az igazságot. Az igazságot, amelyben Conor ki meri és ki tudja mondani, hogy legyen már vége a szenvedésnek, legyen már vége az elhallgatásoknak, a félig kimondott mondatoknak, a vele szemben tanúsított lelkét pusztító kíméletnek. (Vivandra)

Vélemény: Elég nehéz erről a könyvről nyilatkoznom, és nem azért, mert ne tetszett volna. Sőt, éppen ellenkezőleg, minden egyes szavát imádtam, ami nem is csoda, hiszen a Soha nincs vége óta Patrick Ness rajongó vagyok. Mégis, szerintem fontos megjegyezni, hogy ez a történet nem az ő fejéből pattant ki. Az alapötlet Siobhan Dowd írónőtől származik, aki azonban, elhunyt mellrákban, mielőtt a regényt megírhatta volna.

Azt hihetnénk, hogy ez a könyv egy gyerekmese, hiszen egyrészt, egy tizenhárom éves kisfiúról szól, másrészt, a könyv illusztrációkkal van tele, ennek ellenére, én biztosan nem adnám gyerekek kezébe. Itt ugyanis csak a szemszög egy gyermeké, a mondanivalója viszont egy felnőtté. A történetek például, amiket a szörny mesél Conor-nak, egy meglett embert is gondolkodásra késztetnek, nemhogy egy gyereket, akiben még nem feltétlen fejlődött még ki az a nézet, hogy, ugyan az éremnek két oldala van, de nem mindig tudunk különbséget tenni jó és rossz között, van, amikor egy szürke térben mozogva kell boldogulnunk.  

Sokszor azon kaptam magam, hogy egyik-másik történet megoldásán töröm a fejem, és szerintem éppen ez az egyik legvonzóbb tulajdonsága ennek a regénynek, hogy gondolkodásra készteti az olvasóját. Azon is sokat lehet elmélkedni, hogy vajon miért mindig 12:07-kor jelenik meg a szörny Conor szobájában, vagy hogy miért is indult meg éppen a fiú miatt, stb. Annyit elárulhatok, hogy talán nem minden kérdésünkre kapunk kielégítő választ a regény végén, de talán éppen így a jó.

A cselekmény, természetesen elsősorban Conorra, az édesanyjára és a kettejükben végbemenő változásokra koncentrál. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy, bár az asszony küzd, egyre inkább maga alá temeti a betegség, s a fiának meg kell birkóznia egy olyan komoly teherrel, amit el sem tud képzelni. Hiszen melyik tizenhárom éves akarna boldogulni egy anya nélküli világban? Annál is inkább, mivel a fiú családja már korábban szétesett, az édesapja elhagyta őket, hogy inkább Amerikában alapítson új családot, ám az anya betegsége őt is vissza-visszarántja Angliába. Szinte el sem tudom nektek mondani, mennyire utáltam ezt az embert. És nem azért, mert egyszer régen meghozott egy szerintem rossz döntést, hanem azért, mert utána is gyakorlatilag semmibe veszi a saját gyerekét. Fontosabb az új feleség, és az új kisbaba, minthogy valódi támogatást nyújtson Conor-nak, akinek talán nem arra lenne szüksége egy ilyen időszakban, hogy újra és újra azzal szembesüljön, hogy az apjának tizedannyit sem jelent az ő boldogulása, mint kellene. Ugyanakkor persze játssza a megértő férfit - férfit, s nem apát -, de ez olyannyira műnek hat tőle, hogy azt el sem tudom mondani.

Szerintem a regény utolsó néhány fejezete bárkit képes lehet megríkatni, de főleg olyanokat, akik már átélték azt, amit Conor. Amikor a betegség már annyira elhatalmasodik egy szerettünkön, hogy a remény egyre fogy, ugyanakkor makacsul ragaszkodunk egyetlen egészen vékonyka szalmaszálhoz, hogy az illető igenis, meg fog gyógyulni... És szinte nem akarjuk belátni, hogy egy idő után már nem ez a makacskodás segítene rajta, hanem az, ha elengednénk. Velem is így volt ez, amikor a nagypapám tavaly pünkösdkor kórházba került, még mindig reménykedtem abban, hogy valami csoda folytán legyőzi majd a rákot, és minden rendben lesz... Pedig akkor már az is nagy szónak számított, ha egyetlen kocka csokoládét meg bírt enni. Két héttel később már tudtam, hogy nincs tovább, meg fog halni, és nem tehetek ellene semmit, csak annyit, hogy nem marasztalom tovább, mert ezzel csak még több fájdalmat okozok neki, mivel nem tud elmenni. Azt a napot az egész családunk végigsírta, de azt hiszem, különböző időpontokban, de mindannyiunknak sikerült megbékélnünk a helyzettel, és a magunk módján elköszönni tőle. Másnap reggel kaptuk a telefont, hogy elment. Ez pedig egyszerre volt a legjobb és egyben legrosszabb hír, amit csak kaphattunk. Conor-nak ugyanezt kell megtanulnia, és ez talán az egyik legnehezebb feladat, amivel valaha is szembesülünk életünk során.

Egy zseniális ötlet, egy remek író megvalósításában, amit csak ajánlani tudok.

Kedvenc karakter(ek): Conor, a szörny

Gyűlölt karakter(ek): Conor apja

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Szabó T. Anna

Kiadta: Vivandra Kft.

Év: 2012

Oldalszám: 215

Sorozat: -