2016. május 13., péntek

Blogturné #163 - Julie Cross: Förgeteg

Miért: Az egyik kedvenc YA-sorozatom.

Tartalom: 2009-et írunk. A tizenkilenc éves Jackson Meyer átlagos srác: egyetemre jár, barátnője van… És képes rá, hogy időutazást tegyen. De nem úgy, ahogy a filmekben látjuk – az ugrásai után semmi sem változik a jelenben, mindez csak ártatlan szórakozás. Egészen addig, amíg egy napon idegenek nem támadnak rá és a barátnőjére, Hollyra, aminek az a vége, hogy a Jacksonnal folytatott küzdelem után lelövik Hollyt. Jackson rémületében véletlenül visszaugrik az időben két évet. 2007-ben találja magát, de ez az időugrása különbözik a korábbiaktól. Ezúttal 2007-ben ragad, nem képes ismét a jövőbe jutni.

Jackson mindenáron szeretné megmenteni Hollyt, de nem tud visszatérni a saját életidejébe (a hazai bázisába), ezért amit csak lehet, igyekszik megtudni a képességéről. Eközben életében – ismét – először találkozik Hollyval. Az ugrásai alkalmával szerzett ismeretek alapján idővel rájön, hogy amit a családjáról, a hátteréről tud, az mind csak látszat.

Csakhogy hamarosan keresni kezdik a múltban a férfiak, akik 2009-ben lelőtték Hollyt. Ők az Idő Ellenségei, és semmi sem szab gátat abbéli törekvésüknek, hogy visszavigyék – vagy megöljék – ezt a különleges képességekkel rendelkező fiatal időutazót. Jackson összerakja az apjáról, az Idő Ellenségeiről és a magáról begyűjtött darabokat, és el kell döntenie, mennyire elszánt abban, hogy megmentse Hollyt. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Nem nagyon emlékszem, hogy valaha ezzel kezdtem volna bármelyik kritikámat, de úgy érzem, ezt most egyszerűen muszáj kiadnom magamból: elmondhatatlanul utálom ezt a borítót. Egyszerűen rossz ránézni, annyira igénytelen, és legalább ennyire nem tükrözi azt, amiről valójában ez a regény szól, s ez az egyik legnagyobb szívfájdalmam. Tudom, hogy az emberek nagy többsége a borító alapján választ könyvet, és bevallom, ha ez a kötet jönne velem szemben a könyvesboltban, úgy, hogy még nem olvastam eredeti nyelven, vagy nem hallottam róla túl sok jót, én se venném meg, sőt. Én viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már az egész trilógián átrágtam magam az évek folyamán, éppen ezért tudom, hogy valójában Julie Cross egy nagyszerű könyvet, sőt, sorozatot alkotott, ami képes szórakoztatni az olvasóit, mégis... Félek, hogy a Tempest nem fogja megkapni azt a figyelmet, amit megérdemel, mert egyszerűen rossz ránézni. Hiába tudom, mennyire jó a belseje, riasztó, ahogyan kinéz. Alapvetően nem vagyok a tervezett borítók ellen, példának okáért az egyik kedvencem a WOW Kiadótól a Lélekvesztők borítója, pedig az sem feltétlen illik a könyv tartalmához, mégis megragadja annak hangulatát, és a maga módján igenis szép. Ez viszont... Förtelmes. Sajnálom, de ez van. 
Most, hogy mindezt leírtam, meg kellene titeket győznöm arról, hogy mindennek ellenére ez egy rohadt jó könyv, igaz? Nos, én azt kell mondjam, tényleg az. Az alapötletet már kezdettől imádtam. Ugyanis, itt lényegesen többről van szó, minthogy Jackson képes utazni az időben. Azáltal, hogy az őt és Hollyt ért támadás okozta sokk egy olyan helyzetet hoz létre, amely a fiú korábbi tapasztalataival szemben lehetőséget ad a változtatásra, nagyon jó. Egyébként ez az egész dolog nekem eleinte elég magas volt, és a mai napig nem vagyok biztos benne, hogy tökéletesen el tudnám-e magyarázni bárkinek, mi is történt valójában, hogyan is függnek össze egymással a különböző ugrások, meg ilyenek, de ennek az az oka, hogy számomra a Förgeteg nem erről szól. Hanem Jacksonról és Adam-ről.
Viszonylag ritkán alkotok a fejemben LMBT-álompárt, de számomra ők ilyen szempontból tökéletesek. Imádom a kettejük közötti ellentétet: Jackson a tipikus, kissé művészlélek, de mégis laza srác, míg Adam az okos, kitartó és felfedezésekre vágyó szomszéd srác. Olyannyira odáig voltam értük, hogy annak idején még egy egyperces novellát is írtam Abstracelf-nek. Sajnos, a fanfic már nincs meg, pedig extraként szívesen belinkeltem volna nektek. 
Kettejük barátsága remekül működik, Adam valódi segítség a főszereplőnknek, legyen szó bármilyen idősíkról, vagy helyzetről. Nekem ez a könyv leginkább arról szól, ahogyan megpróbálják összerakni a történteket, és nem arról, hogy Jackson kétségbeesetten próbálni megmenteni Holly-t, aki legyen akármilyen cuki is, engem egyszerűen nem fogott meg ebben a részben. 
Mivel egy sorozatkezdő kötetről van szó, senki se lepődjön meg azon, ha eleinte minden kesze-kuszának tűnik, higgyétek el, Cross mindent összerak majd később, és ez az egész történet egy kerek egésszé fog válni a fejetekben. 
Szerethető, jó stílusa van, és annak ellenére, hogy nő írta, tényleg működik a férfi szemszög, nem válik nyálas, romantikus hősszerelmessé. Ez pedig szerintem egy igen nagy pozitívum egy olyan könyv esetében ami inkább a cselekményre, s nem az érzelmekre épít. 

Julie Cross és az eredeti borító férfi modellje, Mark Perrini még tavaly adott ki egy közös regényt, Halfway Perfect címmel, amely egy modell fiú és egy átlagos lány kapcsolatának alakulásáról szól. Persze ez így nagyon klisésen hangzik, elég, ha belegondolunk, hogy milyen volt például a Rocksztárt kaptam karácsonyra Marni Bates-től, vagy a Toplistás szerelem Anne Elliot-tól. Ami szerintem nagyon érdekessé teheti ezt a regényt - és ami miatt nagyon de nagyon kíváncsi vagyok rá, az az a tény, hogy Mark modellként dolgozik, éppen ezért egy hiteles és valós képet tud mutatni az olvasóinak arról, milyen így élni. Érdekel, vajon mennyire őszinte az általa narrált karakteren keresztül, avagy inkább próbál egy idealizált képet festeni erről az egész modellszakmáról.

Kedvenc karakter(ek): Jackson, Adam,
Gyűlölt karakter(ek): Mr. Meyer
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Lakatos Anna
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 424
Sorozat: Tempest (#1)


Résztvevő blogok listája:

05.13. - CBooks
05.15. - Bibliotheca Fummie
05.17. - Dreamworld
05.19. - Media Addict
05.21. - Deszy könyvajánlója

Nyereményjáték:

Az időutazás ősidők óta izgatja az emberek fantáziáját, nem kevés mozifilmet is láthattunk már a témában. A feladatotok annyi, hogy a mellékelt kép alapján azonosítsátok be a filmet, és a címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk küldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése