Blogturné #241 - Alexandra Bracken: Az idő vándorai

Miért: Alexandra Bracken.

Tartalom: A ​17 éves Henrietta kiválóan hegedül, ez az élete, és kész ezért bármit feláldozni. Ám egy tragédia rádöbbenti, hogy az emberek a zenénél is fontosabbak. Ezért megpróbálja helyrehozni megromlott kapcsolatukat szerelmével, és megtalálni az egyensúlyt az életében.

Etta lehetőséget kap rá, hogy a New York-i Metropolitan Múzeumban hegedülhessen. A koncert előtt azonban olyasmi történik, amire sohasem számított. Az egyik percben még a folyosón van, a következő pillanatban arra eszmél, hogy egy tengeri csata részese. Az Ardent hajón találja magát az Atlanti-óceán kellős közepén. Az év, amit írnak pedig 1776, mikor egy pillanat alatt minden megváltozik…

Kiderül, hogy Etta képes utazni az időben. Hamarosan az is világossá válik a lány számára, hogy okkal került a hajóra. Egyedül ő tudja megtalálni azt a különleges tárgyat, ami képes megmutatni a világok közötti átjárókat.

Ezzel kezdetét veszi egy őrült kaland, melyben Nicholas, a jóképű kalóz lesz a lány segítője és védelmezője. Útjuk során Etta lassan felfedezi különleges képességét, megismeri az időutazók világát, feltárja a múlt titkait, és eközben egyre közelebb kerül Nicholashoz. De gonosz erők azzal fenyegetnek, hogy elválasztják Ettát nemcsak a fiútól, hanem a hazatérés lehetőségétől is, méghozzá örökre. (Maxim)

Vélemény: Annak idején, amikor Amerikában megjelent ez a regény, sok jót hallottam róla, és őszintén kíváncsi voltam, hogy vajon ez a sorozatkezdő kötete jobban sikerült-e, mint annak idején a Sötét elmék, ami, mint talán emlékeztek is rá, egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet - de a trilógia befejező kötete abszolút megmentette a szememben az egész szériát -. 

Sajnos, akadnak hasonlóságok. Nem történeti szinten értem, hiszen ez egy időutazással foglalkozó regény, míg a SE egy tipikus disztópia volt, Viszont a nagyon lassú, már-már unalomba csapó történetfelvezetés itt is jelen van. Noha rendkívül erősen indít a regény a bevezetőjében, a jelenkori szál, mint olyan, elképesztően unalmas. Az egy dolog, hogy a főszereplő leányzó neve nem teszik - nekem a Henrietta túl régies hangzású, az Etta becézés pedig... viccesen hangzik, és valahogy nem tudtam komolyan venni -. Nagyon csapongó a történet eleje, és persze elképesztően lassú is, ráadásul zavaros. Az írónő mindenféle szereplőket dobál be, meg a múzeumi koncertet, amiknek a jelentőségére sokáig magyarázatot sem kapunk, mert a történet egyszer csak ugrik egyet, és sokat kell várnunk, mire a korábbiakkal kapcsolatos köd fel tud szívódni a fejünkben.Számomra ott indult be a cselekmény, amikor Etta magához tér a hajón, és szembetalálja magát Nicholas-szal és a kapitánnyal. Apropó, Nicholas. 

Szívem szerint most nagyon-nagyon hosszú áradozásba kezdenék amiatt, hogy van még egy Nick, akiért lehet rajongani - igen, a neve láttán is kitört belőlem a CON-fan, de amikor rájöttem, hogy a főhősünk külső leírása relatíve hasonlít a kedvenceméhez, hát, én teljesen elvesztem, ezt talán bevallhatom -. Mivel a főhősünk egy teljesen más kor szülöttje, mint Etta, sokkal érettebben, megfontoltabban viselkedik, amit én egyszerűen imádtam. Nem emlékszem, mikor olvastam utoljára ennyire erős férfi karakterről, aki nem a fizikumát tekintve erős - bár, mivel hajón dolgozik az 1770-es években, nyilván azon a téren sem lehet rá panasz -, hanem lelkileg is. Nem esik hanyatt azonnal a vele szembekerülő lánytól, inkább viselkedik kicsit távolságtartóan, mintha csak próbálná felmérni a helyzetet. És még egy hatalmas pozitívum: Nicholas félvér. Ez önmagában talán nem tűnik nagy dolognak, de ha belegondolunk, hogy a YA és NA regények kilencvenkilenc százalékában fehér szereplőkről van szó, így számomra már ez is hatalmas változatosságot, és és nem kevés pluszt jelentett. 
Etta-t kezdetben nem tartottam jó karakternek, mert szerintem néhol kicsit furcsán viselkedett. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember találkozik egy új helyzettel, és csak áll, mint Bálám szamara, ahelyett, hogy megpróbálná azt minél előbb megérteni, és feldolgozni. Kicsit lassú szereplő, de a cselekmény előrehaladtával kimondottan sokat javult, és akkor már kezdtem kapizsgálni, vajon mit láthat majd benne Nicholas. 
Viszont, akitől egyszerűen falnak mentem, az Sophia. Annyira, de annyira idegesített a stílusa, hogy én azt el sem tudom nektek mondani. Úgy viselkedik, mint aki mindenkinél jobban tudja a dolgokat, ami lehet, hogy így van, de ezt képes olyan beképzeltséggel tálalni, hogy szívem szerint a torkánál fogva rángattam volna ki a könyvből, hogy aztán földhöz csapjam. Idejét se tudom már, mikor húzott fel ilyen szinten utoljára női mellékszereplő - annyira, hogy miatta akár képes lettem volna félbehagyni az olvasást -. 
Maga a történet szerintem meglepően komolyra és érdekesre sikerült, nagyban felülmúlja az én szememben a SE-t. Engem a klasszikus kalandregényekre emlékeztetett ez a könyv, igaz, nyilván Etta képessége miatt sokkal komplexebb és bonyolultabb sztorit kapunk, ami a korai döcögése után abszolút fogyaszthatóvá és szerethetővé válik, csak odáig el kell jutni. Ha ez sikerül, utána már lehetetlen nem szeretni. :) 

Kedvenc karakter(ek): Nicholas
Gyűlölt karakter(ek): Sophia
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv. magyar
Fordította: Béresi Csilla
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2017
Oldalszám: 418
Sorozat: Passenger (#1)

Résztvevő blogok listája:

05.28. Always Love a Wild Book
05.30. Kelly & Lupi Olvas
06.01. MFKata Gondolatai
06.03. CBooks
06.05. Deszy Könyvajánlója

Nyereményjáték:

Etta Spencer az útja során több jelentős történelmi esemény részese lehetett, azonban mindig kellett valami jel, hogy tudja, mikor is jár pontosan. A mostani nyereményjátékban ti is hasonló helyzetben találhatjátok magatokat. A megadott rövid leírás alapján találjátok ki, melyik korba utaztunk, és a helyes dátumot írjátok be a Rafflecopter megfelelő dobozába. A helyes megfejtők között kisorsolunk három példányt Alexandra Bracken: Az idő vándorai regényéből.

Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Azon a napon IV. Henrik király mezítláb, fedetlen fővel jelent meg Canossa váránál, hogy esdekeljen a pápának, hogy vonja vissza a kiközösítését.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #163 - Julie Cross: Förgeteg

Miért: Az egyik kedvenc YA-sorozatom.

Tartalom: 2009-et írunk. A tizenkilenc éves Jackson Meyer átlagos srác: egyetemre jár, barátnője van… És képes rá, hogy időutazást tegyen. De nem úgy, ahogy a filmekben látjuk – az ugrásai után semmi sem változik a jelenben, mindez csak ártatlan szórakozás. Egészen addig, amíg egy napon idegenek nem támadnak rá és a barátnőjére, Hollyra, aminek az a vége, hogy a Jacksonnal folytatott küzdelem után lelövik Hollyt. Jackson rémületében véletlenül visszaugrik az időben két évet. 2007-ben találja magát, de ez az időugrása különbözik a korábbiaktól. Ezúttal 2007-ben ragad, nem képes ismét a jövőbe jutni.

Jackson mindenáron szeretné megmenteni Hollyt, de nem tud visszatérni a saját életidejébe (a hazai bázisába), ezért amit csak lehet, igyekszik megtudni a képességéről. Eközben életében – ismét – először találkozik Hollyval. Az ugrásai alkalmával szerzett ismeretek alapján idővel rájön, hogy amit a családjáról, a hátteréről tud, az mind csak látszat.

Csakhogy hamarosan keresni kezdik a múltban a férfiak, akik 2009-ben lelőtték Hollyt. Ők az Idő Ellenségei, és semmi sem szab gátat abbéli törekvésüknek, hogy visszavigyék – vagy megöljék – ezt a különleges képességekkel rendelkező fiatal időutazót. Jackson összerakja az apjáról, az Idő Ellenségeiről és a magáról begyűjtött darabokat, és el kell döntenie, mennyire elszánt abban, hogy megmentse Hollyt. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Nem nagyon emlékszem, hogy valaha ezzel kezdtem volna bármelyik kritikámat, de úgy érzem, ezt most egyszerűen muszáj kiadnom magamból: elmondhatatlanul utálom ezt a borítót. Egyszerűen rossz ránézni, annyira igénytelen, és legalább ennyire nem tükrözi azt, amiről valójában ez a regény szól, s ez az egyik legnagyobb szívfájdalmam. Tudom, hogy az emberek nagy többsége a borító alapján választ könyvet, és bevallom, ha ez a kötet jönne velem szemben a könyvesboltban, úgy, hogy még nem olvastam eredeti nyelven, vagy nem hallottam róla túl sok jót, én se venném meg, sőt. Én viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már az egész trilógián átrágtam magam az évek folyamán, éppen ezért tudom, hogy valójában Julie Cross egy nagyszerű könyvet, sőt, sorozatot alkotott, ami képes szórakoztatni az olvasóit, mégis... Félek, hogy a Tempest nem fogja megkapni azt a figyelmet, amit megérdemel, mert egyszerűen rossz ránézni. Hiába tudom, mennyire jó a belseje, riasztó, ahogyan kinéz. Alapvetően nem vagyok a tervezett borítók ellen, példának okáért az egyik kedvencem a WOW Kiadótól a Lélekvesztők borítója, pedig az sem feltétlen illik a könyv tartalmához, mégis megragadja annak hangulatát, és a maga módján igenis szép. Ez viszont... Förtelmes. Sajnálom, de ez van. 

Most, hogy mindezt leírtam, meg kellene titeket győznöm arról, hogy mindennek ellenére ez egy rohadt jó könyv, igaz? Nos, én azt kell mondjam, tényleg az. Az alapötletet már kezdettől imádtam. Ugyanis, itt lényegesen többről van szó, minthogy Jackson képes utazni az időben. Azáltal, hogy az őt és Hollyt ért támadás okozta sokk egy olyan helyzetet hoz létre, amely a fiú korábbi tapasztalataival szemben lehetőséget ad a változtatásra, nagyon jó. Egyébként ez az egész dolog nekem eleinte elég magas volt, és a mai napig nem vagyok biztos benne, hogy tökéletesen el tudnám-e magyarázni bárkinek, mi is történt valójában, hogyan is függnek össze egymással a különböző ugrások, meg ilyenek, de ennek az az oka, hogy számomra a Förgeteg nem erről szól. Hanem Jacksonról és Adam-ről.

Viszonylag ritkán alkotok a fejemben LMBT-álompárt, de számomra ők ilyen szempontból tökéletesek. Imádom a kettejük közötti ellentétet: Jackson a tipikus, kissé művészlélek, de mégis laza srác, míg Adam az okos, kitartó és felfedezésekre vágyó szomszéd srác. Olyannyira odáig voltam értük, hogy annak idején még egy egyperces novellát is írtam Abstracelf-nek. Sajnos, a fanfic már nincs meg, pedig extraként szívesen belinkeltem volna nektek. 

Kettejük barátsága remekül működik, Adam valódi segítség a főszereplőnknek, legyen szó bármilyen idősíkról, vagy helyzetről. Nekem ez a könyv leginkább arról szól, ahogyan megpróbálják összerakni a történteket, és nem arról, hogy Jackson kétségbeesetten próbálni megmenteni Holly-t, aki legyen akármilyen cuki is, engem egyszerűen nem fogott meg ebben a részben. 

Mivel egy sorozatkezdő kötetről van szó, senki se lepődjön meg azon, ha eleinte minden kesze-kuszának tűnik, higgyétek el, Cross mindent összerak majd később, és ez az egész történet egy kerek egésszé fog válni a fejetekben. 

Szerethető, jó stílusa van, és annak ellenére, hogy nő írta, tényleg működik a férfi szemszög, nem válik nyálas, romantikus hősszerelmessé. Ez pedig szerintem egy igen nagy pozitívum egy olyan könyv esetében ami inkább a cselekményre, s nem az érzelmekre épít. 

Julie Cross és az eredeti borító férfi modellje, Mark Perrini még tavaly adott ki egy közös regényt, Halfway Perfect címmel, amely egy modell fiú és egy átlagos lány kapcsolatának alakulásáról szól. Persze ez így nagyon klisésen hangzik, elég, ha belegondolunk, hogy milyen volt például a Rocksztárt kaptam karácsonyra Marni Bates-től, vagy a Toplistás szerelem Anne Elliot-tól. Ami szerintem nagyon érdekessé teheti ezt a regényt - és ami miatt nagyon de nagyon kíváncsi vagyok rá, az az a tény, hogy Mark modellként dolgozik, éppen ezért egy hiteles és valós képet tud mutatni az olvasóinak arról, milyen így élni. Érdekel, vajon mennyire őszinte az általa narrált karakteren keresztül, avagy inkább próbál egy idealizált képet festeni erről az egész modellszakmáról.

Kedvenc karakter(ek): Jackson, Adam,
Gyűlölt karakter(ek): Mr. Meyer
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Lakatos Anna
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 424
Sorozat: Tempest (#1)

Résztvevő blogok listája:

05.13. - CBooks
05.15. - Bibliotheca Fummie
05.17. - Dreamworld
05.19. - Media Addict
05.21. - Deszy könyvajánlója

Nyereményjáték:

Az időutazás ősidők óta izgatja az emberek fantáziáját, nem kevés mozifilmet is láthattunk már a témában. A feladatotok annyi, hogy a mellékelt kép alapján azonosítsátok be a filmet, és a címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az általunk küldött értesítő e-mailre. Sok szerencsét!

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #34 - Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Bevezető: A Blogturné Klub ezúttal az élet sötétebb oldalára viszi el olvasóit. Sorozatgyilkosok, lecsúszott emberek, elszúrt sorsok közé, ahol a remény csak nagyon halványan pislákol. Mégis ott vannak a tündöklő lányok, akik valami többet képviselnek. Rájuk vadászik Harper, aki ráadásul nem is átlagos sorozatgyilkos, hanem képes az időben is utazni… Tarts velünk a három állomásos turnénk, hogy minél többet megtudj erről a különös történetről! A GABO Kiadó jóvoltából 3 olvasó pedig maga is megismerkedhet a Tündöklő lányokkal.

Tartalom: Harper Curtis a gyilkos, aki a múltból lépett elő. Kirby Mazrachi a lány, akinek nem szántak jövőt.
Kirby az utolsó a tündöklő lányok sorából, akikben ég a szenvedély, akiknek életét Harper egymás után akarja kioltani, miután a gazdasági világválság idején Chicagóban rábukkant a Házra, amelynek ajtaja más időkre nyílik.
Harper a tökéletes gyilkos, aki nyomtalanul másik korba tűnik egy-egy gyilkosság után – ám egyik áldozata életben marad.
Kirby, aki megszállottan kutat támadója nyomai után, a Chicago Sun-Times egykori bűnügyi újságírója, Dan Velasquez mellé szegődik, akinek karrierje épp az ő ügye miatt vett más irányt. Kirby hamarosan megsejti a lehetetlen igazságot… (GABO)

Vélemény: A kritikám majd később érkezik, addig viszont lássunk néhány információt az írómőről, Lauren Beukesről. Sokatoknak ismerős lehet már a neve, hiszen ő írta az Ad Astra Kiadó gondozásában megjelent Zoo City című könyvet, ami, ha jól tudom, elég nagy siker lett - külföldön egyébként díjat is nyer vele (Arthur C Clarke Award és Kitschies Red Tentacle). Bár én magam még nem olvastam, többször elgondolkoztam már rajta, hogy esetleg érdemes lenne beszereznem. 

Lauren Beukes egyébként nem csak regényeket ír, hanem script-íróként is dolgozik, továbbá képregények, tv-műsorok - gyerekműsorok - megírásában is tevékenyen részt vesz, emellett dokumentumfilmeket készít, és még hivatásos újságíróként is dolgozik. Mindezekből látszik, hogy igencsak elfoglalt életet él. A dokumentumfilmes munkásságához még annyit tennék hozzá, hogy a dél-afrikai nőimitátoroknak rendezett szépségversenyről készült filmje (Glitterboys & Ganglands) még díjat is nyert 20012-ben az Atlanta Black Film Festival-on a Legjobb LGBT film kategóriájában.

2006-ban szerezte meg mester diplomáját az UTC-n, méghozzá kreatív írásból, bár saját bevallása szerint a szabadúszó újságíró pályán eltöltött tíz év, és az ezzel megszerzett tapasztalat volt az igazán meghatározó az életében ezen a téren, s nem az egyetemen elsajátított tudás - ennek elsősorban az az oka, hogy így rendkívüli élményekben lehetett része -. Jelenleg a dél-afrikai Cape Town városában él a családjával.

Kedvenc karakter(ek): -
Gyűlölt karakter(ek): -
Pont: -/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Körmendi Ágnes
Kiadta: GABO Kiadó
Év: 2014
Oldalszám: 384
Sorozat: -

Résztvevő blogok listája:

11.24 - Könyvgalaxis
11.27 - CBooks
11.30 - Always Love a Wild Book

Nyereményjáték

Aki szeretne egy kis időutazást tenni Lauren Beukes vezetésével, annak nincs már dolga, mint három nagyon egyszerű kérdésre válaszolni a Rafflecopterben.

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

A mai kérdés: Sorolj fel két olyan regényt, amelyben szintén fontos szerepet játszik az időutazás!

a Rafflecopter giveaway

Julie Cross: Timestorm

Miért: Az egyik kedvenc trilógiám befejező kötete.

Tartalom: Amint Jackson kiszabadul a halál markából, nem csak a szerettei körében találja magát - mint az apja, Courtney és Holly -, hanem a valódi időutazókéban is. Ahogy egyre többet és többet tud meg róluk, s világuk keletkezéséről, egyértelművé válik, hogy le kell állítaniuk Thomas és Dr. Ludwig kísérleteit. Ami eddig egy menekülési tervnek tűnt, hirtelen egy a szabad akaratért és békéért vívott háborúba csap át az idő és az emberiség között. Jackson pedig azért született, hogy részt vegyen ebben a csatában, s ebben senki és semmi nem akadályozhatja meg.

Vélemény: Tőlem szokatlan módon, ezúttal egy trilógia befejező részének kritikáját írom meg, elsősorban azért, mert az előzménykötetek két későbbi Nosztalgia-kritika alanyait képezik majd, amiket nem mostanában tervezek olvasni... De, ha már a Timestorm végére értem, arra gondoltam, inkább már most megosztom veletek a véleményemet.

Hadd kezdjem rögtön azzal, hogy ha valaki már olvasta a sorozatot, akkor sem árt, ha a Timestorm elolvasása előtt ismételten kezébe veszi az előző részeket, vagy minimum a Vortex-et. Higgyétek el nekem, ez a könyv az egyik legjobb példa arra, hogy ha nem vagy tisztában az előzményekkel - értsd: már egyáltalán nem friss, vagy könnyedén felidézhető az élmény -, akkor gyakorlatilag egy szót sem fogsz érteni belőle.

Én sajnos voltam olyan ostoba, hogy ezt nem tettem meg, így a regény első tizedében elég sokszor feltettem magamnak a kérdést: Most mi is történik, tulajdonképpen? De aztán, természetesen minden tekintetben megvilágosodtam, ahogyan azt illik... Legalábbis azt hiszem.   

Noha személy szerint ezt a részt vártam a legjobban - hiszen az egyik kedvenc trilógiám lezáró kötetéről van szó -, be kell vallanom, hogy ez tetszett a legkevésbé az egész szériában. Nagyon sok, számomra indokolatlannak tetsző momentum volt a cselekményben, amitől úgy éreztem olvasás közben, mintha Cross-nak elfogyott volna az ihlete - vagy még inkább a kedve -, és az a lendületes, pörgős történet, amit annyira szerettem a Tempest-ben és a Vortex-ben, mintha egyszerűen kámforrá vált volna. Sokkal lassabban haladtam vele, mint terveztem, és ennek az az egyszerű oka, hogy untam. S nem csak erről van szó. 

A történet legtöbbször egészen egyszerűen üres. Elég sok időt vesztegetünk el azzal, hogy megismerjük Blake - az egyik időutazó - előtörténetét, ami, bár kétségkívül érdekes, és leköti az embert, mégis, kissé feleslegesnek éreztem, mintha Cross csak amolyan lapkitöltésnek szánta volna. Annál is inkább, mivel az ő visszaemlékezéseit is E/1-ben olvashatjuk, így, ha valaki elbambul közben, akár össze is keverheti Jackson-nal, ami igen vicces szituációkat okozhat. Bár ez még önmagában nem nagy probléma, az viszont igen, hogy a cselekmény eloszlása egészen egyszerűen aránytalan.
A könyv több, mint felében 3200-ban járunk, egy, véleményem szerint teljesen kidolgozatlan világban, ahol Cross mindig csak megpendít ezt-azt, ám a behozott szálakkal nem kezd semmit. Sőt, a világról se tudunk meg valami sokat, ami engem személ szerint nagyon zavart, bár ki tudja, lehet, hogy lesz olyan, akinek pont ez a zárt légkör tetszik majd.  Ugyanakkor, azon kívül, hogy hőseink ott vannak, és hol Blake történetével ismerkednek, hol a menekülést tervezgetik, nem sok minden történik, és ez elég lapossá teszi a történet egy részét. 

A regény második felében viszont olyannyira felgyorsulnak az események, hogy az embernek szabályosan kapkodnia kell a képzeletbeli lábait, ha lépést akar tartani a történésekkel. Annál is inkább, mert az egész egyetlen hatalmas drámatömeggé alakul át egy idő után, ami olyannyira nyomasztó tud lenni, hogy az ember lényegében sírni tudna... Főleg, amikor Courtney-ről - Jackson nővéréről - van szó. Bár számomra nem teljesen világos, hogy az ő karakterét miért kellett erőltetni ebben a részben, ettől függetlenül nagyon megszerettem.   

Tudom, eddig jórészt a regény negatív dolgait emlegettem, szóval itt az ideje a kellemesebb vizekre evezni. Julie Cross stílusa még mindig nagyon jó. Bár az időutazással - annak mikéntjével, hatásaival és ehhez hasonlókkal - kapcsolatos részek elég bonyolultak, azt kell mondanom, hogy még akkor is olvasmányos, ha az ember adott pillanatban egy kukkot sem ért belőle (nekem volt ilyen élményem). Én a túlbonyolítást igazából a már fent említett kedvtelenségnek tudom be, mert az előző kötetekben mindent lehetett érteni, erre most... Mintha összecsaptak volna a hullámok a fejem felett.

Jackson továbbra is az abszolút kedvenc karakterem - akiben még mindig azt szeretem a legjobban, hogy nem képes feladni, és kész bármit megtenni annak érdekében, hogy megmentse azokat, akiket szeret , Adam-mel karöltve, igaz, utóbbi nem szerepel olyan sokat, mint szerettem volna. Mégis, a kettejük barátságáról olvasni annyira jó... Esküszöm, a közös visszaemlékezésük volt számomra ennek az egész regénynek a fénypontja, ami megmentette attól, hogy egy MM-ként gondoljak rá. (Ebből is látszik, hogy ezzel a két fiúval kapcsolatban sokat fogok rajongani a korábbi kötetek kritikáiban is.)     

Hollyról és a hozzá fűződő romantikus szálról inkább nem emlékeznék meg, egyszerűen azért, mert számomra most nem adott semmit. Sőt, továbbmegyek, teljesen feleslegesnek, és szó, mi szó, kissé hiteltelennek éreztem. 

Összességében egy csalódás az előző részekhez képest, egy olyannyira összecsapott , és valószínűleg átgondolatlan véggel, ami igen keserű ízt hagyott a számban. Kár érte. Tényleg.

Kedvenc karakter(ek): Jackson, Adam

Gyűlölt karakter(ek): Thomas, Carter

Pont: 5/10

Alapok: 

Nyelv: angol

Kiadta: St. Martin's Griffin

Év: 2014

Oldalszám: 368

Sorozat: Tempest (#3)