2016. május 27., péntek

Blogturné #165 - David Levithan: Egy újabb nap

Miért: David Levithan.

Tartalom: Minden nap ugyanolyan Rhiannonnak. Már elfogadta az életét, meggyőzte magát: megérdemli távolságtartó, temperamentumos pasiját, Justint, és még bizonyos útmutatásokat is írt magának: Ne számíts túl sokra. Kerüld el a feldühítését. Sose add fel a reményeidet.

Mindez addig a bizonyos reggelig működött is, amikor minden megváltozott. Úgy tűnt, Justin végre meglátja őt, és ez volt az első alkalom, hogy igazán vele akart lenni, így hát eltöltöttek együtt egy tökéletes, csodás napot, amiből Justin másnap reggel egy percre sem emlékszik. Rhiannon összezavarodik, mindent kérdőre von, és mindezek felett kétségbeesetten vágyik egy újabb csodás napra. Nem sokkal később egy idegen megszólítja, és elmondja neki, hogy az a Justin, akivel azt a napot eltöltötte, aki elérte, hogy igazi, életteli embernek érezze magát, az a valaki nem is Justin volt.  (Maxim)

Vélemény: Az az igazság, hogy kicsit csalódott vagyok. Na nem azért, mert David Levithan ne hozta volna a tőle megszokott, igen magas színvonalat ebben a könyvében, hanem azért, mert én nem egy fordított szemszögben íródott történetet, hanem a valódi folytatást vártam volna, amiről már volt szó korábban, hogy egyszer érkezni fog - egyelőre úgy tűnik, ez 2017-ben lesz esedékes -.
Éppen emiatt, nem igazán tudom, miről is írhatnék nektek az Egy újabb nappal kapcsolatban, hiszen ugyanazt az eseménysort láthatjuk, mint a Nap nap után esetében. 
Itt is megállapítottam magamban, hogy Justin egészen egyszerűen egy selejt. Már az előző kötetben sem szerettem, de itt se nyerte el a tetszésemet... S nem is igazán értem, Rhiannon mit láthatott benne, amíg meg nem ismerte A-t azon a bizonyos emlékezetes napon, és megtapasztalhatta azt, amit a pasijától egyébként sosem kapott meg, ez pedig a valódi - és tegyük hozzá, teljesen önzetlen - szeretet. Hiszen A-nak nincs rá különösebb oka, hogy beleszeressen, mégis, meglát valamit a lányban, aminek hatására akkor sem tudja őt elengedni, és megfeledkezni róla, amikor már új testben ébred. 
Azt hiszem, én egyetlen egy dolgot tudnék kiemelni, ez pedig ugyanannak a történetnek a kétféle tanulsága: mit tanul az A-val való kapcsolatából Rhiannon, és mit A, ugyanis a kettő nem feltétlen fedi egymást.
A azzal szembesül a saját könyvében, hogy ha az ember megtalálja a jobbik felét, mondjuk így, akkor megszűnik a lehetetlen fogalma. Gondoljunk csak bele, hiszen az e-mailezés révén akkor is tarthatja a kapcsolatot a lánnyal, amikor már fizikai valójában nem lehet vele.  Igaz, meglehetősen rögös az út, ami elvezeti őt addig, hogy meg tudja értetni a helyzetét a lánnyal, akinek, lássuk be, elég nehéz lehet megemészteni, hogy időről-időre, más-más testbe bújva, de A újra és újra felbukkan az életében. 
És itt jön be a képbe Rhiannon tanulsága: egyrészt el kell fogadnia az elfogadhatatlant, a felfoghatatlant. Ugyanakkor pedig elhinnie, hogy A valóban szereti őt, függetlenül attól, hogy épp férfi, vagy női testben van éppen, hiszen nem a fizikai való táplál érzelmeket a főhősnőnk iránt, hanem a lélek, ha mondhatjuk így... Én legalábbis most is úgy értelmeztem ezt a könyvben, mint korábban: A egy lélek, akit valamiért arra kárhoztattak, hogy sohase lehessen igazi otthona, hiszen minden nap mások veszik körül. Ám ő egészen leleményes módon képes rá, hogy kijátssza ezt a rendszert, így maradva kapcsolatban Rhianon-nal. Másrészt neki is meg kell tanulnia szeretnie A-t, nem számít, milyen külső mögé bújva látja viszont éppen, hiszen A maga sosem változik, csak a körvonal. De nem a megjelenése számít, hanem a jelenléte. Az a hatás, amit kivált a lányból, aki ezért hajlandó változni - igaz, szerintem ez nem annyira látványos, mint lehetne -. 
Levithan stílusa továbbra is nagyon jó, remekül tudja átadni az érzelmeket, de őszinte leszek, én sokkal jobban szeretem, amikor férfi szemszögből ír, mert az ő tollából Rhiannon nézőpontja, bár hiteles, mégis csak érezhető rajta, hogy egy író, s nem egy írónő tollából született. Talán ezt a sorozatot is megírhatta volna valamelyik írónővel közösen, nem is tudom. Mindenesetre, ez semmit nem von le a könyv minőségéből, ugyanolyan szerethető, mint a Nap nap után. Én pedig alig várom a valódi folytatást! 

Kedvenc karakter(ek): A, Rhiannon
Gyűlölt karakter(ek): Justin
Pont: 10/20

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Vince Judit Andrea
Kiadta: Maxim Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 316
Sorozat: Every Day (#2)


Résztvevő blogok listája:

05/27 CBooks
06/02 Dreamworld

Nyereményjáték:

Rhiannon és A egyáltalán nem tekinthető hétköznapi párosnak. Mint azonban azt már sok-sok történetből megtanulhattuk, a szerelem nem ismer korlátokat. A mostani nyereményjátékban hasonlóan különleges párokat keresünk. Azok között, akik a megfelelő párosok nevét írják a Rafflecopter dobozba, kisorsolunk három példányt David Levithan: Egy másik nap könyvéből.



Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


A mai páros: A félig koreai fiú, és a kissé duci, vörös hajú lány története az iskolabuszon veszi kezdetét, egy képregénnyel. Történetük a nyolcvanas évek Amerikájába kalauzol el minket, amikor mindent áthatottak a képregényes szuperhősök, a rasszista humor és a zene. Két ellentétes világ, ami mégis jól kiegészíti egymást. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése