2015. december 22., kedd

Blogturné #127 - Jessica Sorensen: Ella és Micha titka

Miért: Szeretem Jessica Sorensen másik sorozatát.

Tartalom: Ella fékezhetetlen, heves természetével tűnt ki, mindenki tudta róla, hogy ami a szívén, az a száján. De azután mindent maga mögött hagyott, egyetemre ment, és ott átváltozott valaki mássá, aki betartja a szabályokat, fegyelmezetten ügyel a rendre, és gondosan elrejti problémáit. Most azonban itt a nyári szünidő, és nem mehet máshová, mint haza. Márpedig fél, hogy otthon újból a felszínre bukkanhat mindaz, amit fáradságos munkával eltemetett, kivált, hogy Micha a szomszédban lakik.

Micha szexis, dörzsölt, magabiztos, és úgy olvas Ella lelkében, mint senki más. Mindent tud a lányról, még a legsötétebb titkait is. Ella tudja, hogy ha a fiú megpróbálja előcsalogatni régi énjét, nehezen bír ellenállni neki. Csak azt nem ismeri föl, hogy amikor távozott, magával vitte Micha szívének egy darabját. És a fiúnak most feltett szándéka, hogy újra megnyeri a lányt, akit elveszített. (Könyvmolyképző)

Vélemény: Nem tudom, emlékeztek-e még, de odáig vagyok az írónő másik sorozatáért, a Véletlenért. Nem éppen hibátlan könyvről beszélünk, de van benne valami, ami megfogja és magával ragadja az olvasót. Sorensen nagyon jó stílusban ír, ami sok mindenért kárpótolja az olvasót, plusz ott remek, érdekes karaktereket mozgatott. Na, most ez a sorozatkezdő kötet távolról sem ilyen volt. 
Leginkább azzal a szóval tudnám nektek jellemezni, hogy klisés. Ezt a történetet már ezer meg egyszer elolvashattuk, ráadásul szinte szó szerint ugyanígy. Hiányzik belőle az az újszerű íz, ami Sorensen másik sorozatában ott volt, és ez tette számomra, meg szerintem sokak mások számára is egy maradandó élménnyé Callie és Kayden történetét, például. Annak sajnos nem néztem utána, hogy vajon a Véletlen, vagy ez a sorozata volt-e előbb, így nem tudnám nektek megmondani, hogy ez most egy visszaesés-e az előzőhöz képest, vagy az volt egy hatalmas előrelépés, ami miatt az írónő felkerült sok-sok olvasó radarjára. 
Ella és Micha története elég furán indul. Mint megtudjuk, a lány körülbelül nyolc hónappal korábban teljesen kifordult önmagából - az ok persze relatíve hamar kiderül, emiatt nem kell félni -, és az egykori, belevaló, darkos csajból egy kis tündérke lett, aki viszont nem nagyon enged közel magához senkit. Amúgy, javítsatok ki, ha tévedek, de ez nem épp fordítva szokott inkább lenni? Mármint a tündérekből lesznek a sötétséget keresők, egy tragédiát követően? Ez mondjuk részletkérdés, de higgyétek el, nagyon unalmas, amikor már a hatodik ember ismétli el ezt a változást szinte szó szerint, újra és újra, mintha nem lenne jobb dolguk. Ráadásul Ella egy megrögzött drámakirálynő, aki azon képes kicsapni a hisztit, hogy álmai pasija beszélni akar vele az eltűnéséről! Most komolyan? Az egyik pillanatban még "Jaj, hagyjál békén!", a következőben pedig szabályosan ráveti magát Micha-ra? Ez aztán a logikus viselkedés, tényleg. Ráadásul ez az egész titok dolog... Öt perc alatt ki lehet találni, ráadásul nagyjából a regény elején megtudjuk, mi is Ella titka, ami miatt ezt a furcsa változást választotta. 
Micha volt számomra a regény fénypontja, aki miatt érdemes volt elolvasni ezt a könyvet. Az a fiú elképesztően aranyos, a maga furcsaságával együtt is. Tetszik, hogy a megjelenése mennyire más, mint Elláé, mintha fogta volna, és kvázi lemásolta volna a régi Ellát, és hozzá igazodott volna a megjelenésében. Ettől függetlenül egy nagyon jólelkű, kedves valaki, akit nagyon lehet szeretni... Főleg azért, mert nem akarja feladni. Bármit képes megtenni a lányért, ami csak kitelik tőle, és bár ez a hősszerelmes mentalitás kicsit erőltetettnek hathat, tőle nem az. Mondom ezt én, aki ilyesmitől falnak tud menni, ez azért csak jelent valamit, nem?  
Sorensen egyébként még mindig remekül vissza tudja adni a kisvárosi hangulatot. Ez nagyon jó, csak ahhoz kevés, hogy elvigye az egész történetet a hátán, hiába jelennek meg ezzel kapcsolatban érdekes karekterek, mint például Grady, Micha nevelőapja, akinek gondolatvilága engem nagyon megfogott. 
Ha egy kicsit kevésbé lett volna klisés, egészen biztosan imádtam volna ezt a könyvét, így viszont csak annak ajánlom, aki imádja Sorensen könyveit, és ezért képes túllépni azon, hogy ez a regénye sok minden lett, de nem egy mestermű. 

Kedvenc karakter(ek): Micha
Gyűlölt karakter(ek): Ella
Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Komáromy Rudolf
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2015
Oldalszám: 246
Sorozat: The Secret (#1)


Résztevő blogok listája:

December 12 – Tekla könyvei
December 13 – Angelika blogja
December 14 – Deszy könyvajánlója
December 15 – Kristina blogja
December 16 – Insane Life
December 19 – MFKata gondolatai
December 20 – Kelly Lupi olvas
December 21 – Media Addict
December 22 – CBooks
December 23 – Dreamworld

December 24 – Zakkant olvas

Nyereményjáték:


Micha egy ajakékszert visel, ezért arra gondoltunk, hogy keressünk még piercingeket más könyvekben is.
A feladat egyszerű, hisz minden állomáson találtok egy idézetet a testékszert viselő szereplőről és nektek csak annak a könyvnek a címét kell beírnia Rafflecopter adott sorában, amelyikben ez a személy szerepel.
Figyelem! A postázás kizárólag magyarországi címre történik. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

A mai idézet:

– Szóval kivetted a piercingjeidet? – kérdezte Blay.

– Nem mindet.
– Miért? Úgy értem… olyan jellemzők voltak rád.
– Azt hiszem, már nem szeretném, hogy azok alapján ítéljenek meg.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése