Miért: Imádtam az első részt.
Tartalom: Todd, a kegyetlen hadsereg elől menekülve, a végzetes sebesülést
szerzett Violával egyenesen a legfőbb ellenség, a Mesterpolgár karjai
közé fut. Violát elszakítják tőle, őt börtönbe zárják, és meg kell
tanulnia a Mesterpolgár új rendje szerint létezni.
Milyen titkok rejtőznek a városon kívül? Viola életben maradt? Hol van?
Mi az a titokzatos Válasz?
Majd újabb és újabb bombák robbannak… (Vivandra)
Milyen titkok rejtőznek a városon kívül? Viola életben maradt? Hol van?
Mi az a titokzatos Válasz?
Majd újabb és újabb bombák robbannak… (Vivandra)
Vélemény: Már az első résztől is szabályosan leesett az állam, de szerintem nem túlzok, ha azt mondom, ennek a kötetnek többszörösen sikerült felülmúlnia az elődjét. Itt ugyanis a szó szoros értelmében nem jutottam szóhoz olvasás közben. Annyira megdöbbentő, lehengerlő volt az egész, bár... Nem feltétlen a jó értelemben. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy rossz lett volna a könyv, mert erről szó sincs, viszont ezerszer nyomasztóbb volt, mint a trilógia kezdő kötete.
Ezúttal nem a világ és a karakterek bemutatásán, hanem sokkal inkább a szálak mozgatásán volt a hangsúly. Sokszor, bár úgy érezhettem volna, hogy nem történik semmi, mégis folyamatosan pörögtek az események, mindig volt mire figyelni. Ez nagyban köszönhető a kettős nézőpontnak, hiszen a főszereplőink, Todd és Viola külön vannak mozgatva . Új kapcsolatokat alakítanak ki, ezek közül én egyet emelnék ki, méghozzá a fiú és a Mesterpolgár kettősét. Volt valami nagyon abszurd az egészben. A Mesterpolgár igazán komoly manipulátorrá lépett elő már az előző részhez képest is, amivel, lehet, hogy ez furcsa kijelentés, de számomra abszolút eladta a könyvet, annak ellenére, hogy minden egyes alkalommal görcsbe rándult a gyomrom, amikor csak megjelent a színen. Érdekes volt látni, ahogy képes átformálni Toddot egy olyan emberré, amilyennek ő szeretné látni, ugyanakkor, valahogy mégsem tudja maximálisan elérni a célját, mert a fiúban van valami plusz, ami a férfiből értelemszerűen hiányzik, ez pedig az a fajta elemi jóság, ami vagy megvan valakiben, vagy nincs, ráadásul egyszerűen kiirthatatlan. S, amikor Viola is felmerül a színen, ez csak még jobban meglátszik.
A történet továbbra is mellőzi a romantikát, de szerintem nem hiányzik belőle - bár azért néha volt egy-két jelenet, aminél drukkoltam valami ilyen jellegű kis színesért, összességében mégsem káráltam miatta -. Érdekesebb látni azt, ahogy a Mesterpolgár megpróbálja kiépíteni a maga kis tökéletes, totálisan uralható városi társadalmát. Megjegyzem, ehhez azért kellett az az asszisztálás, amit Haven polgárai készségesen meg is tesznek neki. Ijesztő volt látni a teljesen elpuhult embereket, élükön Ledger polgármesterrel, aki annyira szánalmas volt, hogy arra nehéz szavakat találni. A szürke kisegér még enyhe kifejezés arra, hogy mekkora semmi volt az egész ember, mint megjelenés, mint jellem szempontjából.
Pörgős, izgalmas, letehetetlen könyv, de ennél többet nem tudok róla mondani anélkül, hogy spoilerekkel árasztanám el ezt a bejegyzésemet. Bár, azt azért kihangsúlyoznám, hogy ez a Válasz és Kérdés dolog, hogy vajon melyik mit jelent ebben a világban, nekem nagyon tetszett. Új volt, érdekes és izgalmas, és még arra is hajlamos volt, hogy rámhozza a frászt.
Szerintem ez megint egy olyan kötet, amit muszáj elolvasni ahhoz, hogy az ember tudja és értse, miért üt akkorát, hogy utána az ember napokig nem képes róla épkézláb mondatokban beszélni, csak tőmondatos szuperlatívuszokban. Ness stílusa még mindig remek, annak ellenére, hogy majd' egy éves kihagyás után nem egyszerű visszarázódni a nyelvtanilag direkt hibás mondatok világába, de azért az író ért hozzá, hogyan terelje el erről az olvasói figyelmét, akiknek ez idővel már fel sem tűnik. Inkább csak egy kis adalék, ami még egyedibbé teszi ezt a regényt. Egyedivé és felejthetetlenné.
Ezúttal nem a világ és a karakterek bemutatásán, hanem sokkal inkább a szálak mozgatásán volt a hangsúly. Sokszor, bár úgy érezhettem volna, hogy nem történik semmi, mégis folyamatosan pörögtek az események, mindig volt mire figyelni. Ez nagyban köszönhető a kettős nézőpontnak, hiszen a főszereplőink, Todd és Viola külön vannak mozgatva . Új kapcsolatokat alakítanak ki, ezek közül én egyet emelnék ki, méghozzá a fiú és a Mesterpolgár kettősét. Volt valami nagyon abszurd az egészben. A Mesterpolgár igazán komoly manipulátorrá lépett elő már az előző részhez képest is, amivel, lehet, hogy ez furcsa kijelentés, de számomra abszolút eladta a könyvet, annak ellenére, hogy minden egyes alkalommal görcsbe rándult a gyomrom, amikor csak megjelent a színen. Érdekes volt látni, ahogy képes átformálni Toddot egy olyan emberré, amilyennek ő szeretné látni, ugyanakkor, valahogy mégsem tudja maximálisan elérni a célját, mert a fiúban van valami plusz, ami a férfiből értelemszerűen hiányzik, ez pedig az a fajta elemi jóság, ami vagy megvan valakiben, vagy nincs, ráadásul egyszerűen kiirthatatlan. S, amikor Viola is felmerül a színen, ez csak még jobban meglátszik.
A történet továbbra is mellőzi a romantikát, de szerintem nem hiányzik belőle - bár azért néha volt egy-két jelenet, aminél drukkoltam valami ilyen jellegű kis színesért, összességében mégsem káráltam miatta -. Érdekesebb látni azt, ahogy a Mesterpolgár megpróbálja kiépíteni a maga kis tökéletes, totálisan uralható városi társadalmát. Megjegyzem, ehhez azért kellett az az asszisztálás, amit Haven polgárai készségesen meg is tesznek neki. Ijesztő volt látni a teljesen elpuhult embereket, élükön Ledger polgármesterrel, aki annyira szánalmas volt, hogy arra nehéz szavakat találni. A szürke kisegér még enyhe kifejezés arra, hogy mekkora semmi volt az egész ember, mint megjelenés, mint jellem szempontjából.
Pörgős, izgalmas, letehetetlen könyv, de ennél többet nem tudok róla mondani anélkül, hogy spoilerekkel árasztanám el ezt a bejegyzésemet. Bár, azt azért kihangsúlyoznám, hogy ez a Válasz és Kérdés dolog, hogy vajon melyik mit jelent ebben a világban, nekem nagyon tetszett. Új volt, érdekes és izgalmas, és még arra is hajlamos volt, hogy rámhozza a frászt.
Szerintem ez megint egy olyan kötet, amit muszáj elolvasni ahhoz, hogy az ember tudja és értse, miért üt akkorát, hogy utána az ember napokig nem képes róla épkézláb mondatokban beszélni, csak tőmondatos szuperlatívuszokban. Ness stílusa még mindig remek, annak ellenére, hogy majd' egy éves kihagyás után nem egyszerű visszarázódni a nyelvtanilag direkt hibás mondatok világába, de azért az író ért hozzá, hogyan terelje el erről az olvasói figyelmét, akiknek ez idővel már fel sem tűnik. Inkább csak egy kis adalék, ami még egyedibbé teszi ezt a regényt. Egyedivé és felejthetetlenné.
Kedvenc karakter(ek): Todd, Viola
Gyűlölt karakter(ek): Prentiss Mesterpolgár, Coyle nővér
Pont: 20/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Ágoston Alex
Kiadta: Vivandra Kiadó
Év: 2011
Oldalszám: 498
Sorozat: Chaos Walking (#2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése