Tartalom: Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta? (Könyvmolyképző)
Vélemény: Bevallom, eleinte nagyon nem tudtam hová tenni ezt a könyvet. Na nem azért, mert annyira borzasztó lenne, hogy arra szavakat nem találok, hanem sokkal inkább amiatt, mert rendkívül szokatlan a stílusa, legalábbis első blikkre. Ez mondjuk már a fülszövegen is érződik kicsit, de azért közel sem annyira, mint magán a könyvön, aminek az első fejezeteinél komolyan gondolkodnom kellett, hogy a szóvirágokból, amiket Carriger előszeretettel - és teszem hozzá, jól - használ, ki tudjam nyerni az egyszerű, hétköznapi ember számára is világos értelmet. De, miután megszokja az ember, a könyv egyszerűen letehetetlenné válik.
Alexia, mint főhősnő, nekem az egyik kedvencemmé vált, egyszerűen azért, mert a maga módján egészen tökös. Egy olyan világban - akarom mondani korban - él kvázi vénlányként - 25 évesen, ami manapság egyáltalán nem számít olyan kornak, mintha az ember már ki lenne égve, vagy ilyesmi -, amikor az volt a természetes, hogy a nők lehetőleg tizenévesen már férjhez mennek. Remekül kezeli a helyzetet, hogy a lélektelen léte miatt - amit egyébként eleinte egyáltalán nem tudtam hova tenni -, sem a halandók, sem pedig a természetfelettiek között nem tud érvényesülni. Gyakorlatilag senki nem akarja őt komolyan venni -erre a legjobb példa maga a lány családja, ami kötelességének érzi, hogy állandóan reklámozza, a lány még nem kelt el, és a végén biztosan a nyakukon marad -, egészen addig, amíg a fülszövegben is olvasható gyilkosságok miatt nem kerül a figyelem középpontjába.
Társa és segítője a bajban - igaz, nem teljesen önszántából - Lord Maccon lesz, akiért én egyszerűen oda meg vissza vagyok. A marcona farkas karaktere hamar belopta magát a szívembe, pedig nem mindig ugrálok az ilyen merev, érzelemmentes kősziklákat játszó könyves pasikért, de a lord karakterének ez kimondottan jól áll. Van benne valami tiszteletet parancsoló, ami matt a többség szinte összecsinálja magát tőle, ő pedig ezt egyáltalán nem fél kihasználni. A csipkelődés, amit Alexiával folytatnak, rendkívül szórakoztató. Éppen ezért, a kapcsolatuk lassan változik meg, de annyira lassan, hogy az olykor már-már őrjítő, pedig tudhatjátok rólam, hogy én szeretem az ilyesmit, de azért itt kicsit túlságosan is elhúzottnak érzem.
A világfelépítés, bár nem a legkreatívabb, mégis képes volt lekötni, mert mindig találtam benne valami érdekességet. Például azt, ahogy a természetfelettiek próbálják összeegyeztetni az életüket a halandókkal, akikben véleményem szerint még mindig szálka a vámpírok, vérfarkasok és stb létezése.
A nyomozás egészen szépen kidolgozott, bár szerintem nem rejt magában annyi csavart, nekem legalábbis viszonylag hamar sikerült összeraknom a képet. Ettől függetlenül izgalmas volt végigkövetni a folyamatot.
A cselekmény folyamatosan pörög, halad előre, nem igazán van időnk pihenni, de nem is baj, mert a humor azért olykor megtöri ezt a pörgést, és az embernek van ideje kikapcsolni.
A szokatlan stílus ellenére, szerintem ez egy kimondottan szerethető könyv, ami okozhat meglepetéseket, igaz, engem elsőre nem tudott annyira megfogni, hogy érdekeljen a folytatás, de ez most megváltozott, és kimondottan várom, hogy egyszer sort keríthessek majd rá.
Kedvenc karakter(ek): Alexia, Lord MacconAlexia, mint főhősnő, nekem az egyik kedvencemmé vált, egyszerűen azért, mert a maga módján egészen tökös. Egy olyan világban - akarom mondani korban - él kvázi vénlányként - 25 évesen, ami manapság egyáltalán nem számít olyan kornak, mintha az ember már ki lenne égve, vagy ilyesmi -, amikor az volt a természetes, hogy a nők lehetőleg tizenévesen már férjhez mennek. Remekül kezeli a helyzetet, hogy a lélektelen léte miatt - amit egyébként eleinte egyáltalán nem tudtam hova tenni -, sem a halandók, sem pedig a természetfelettiek között nem tud érvényesülni. Gyakorlatilag senki nem akarja őt komolyan venni -erre a legjobb példa maga a lány családja, ami kötelességének érzi, hogy állandóan reklámozza, a lány még nem kelt el, és a végén biztosan a nyakukon marad -, egészen addig, amíg a fülszövegben is olvasható gyilkosságok miatt nem kerül a figyelem középpontjába.
Társa és segítője a bajban - igaz, nem teljesen önszántából - Lord Maccon lesz, akiért én egyszerűen oda meg vissza vagyok. A marcona farkas karaktere hamar belopta magát a szívembe, pedig nem mindig ugrálok az ilyen merev, érzelemmentes kősziklákat játszó könyves pasikért, de a lord karakterének ez kimondottan jól áll. Van benne valami tiszteletet parancsoló, ami matt a többség szinte összecsinálja magát tőle, ő pedig ezt egyáltalán nem fél kihasználni. A csipkelődés, amit Alexiával folytatnak, rendkívül szórakoztató. Éppen ezért, a kapcsolatuk lassan változik meg, de annyira lassan, hogy az olykor már-már őrjítő, pedig tudhatjátok rólam, hogy én szeretem az ilyesmit, de azért itt kicsit túlságosan is elhúzottnak érzem.
A világfelépítés, bár nem a legkreatívabb, mégis képes volt lekötni, mert mindig találtam benne valami érdekességet. Például azt, ahogy a természetfelettiek próbálják összeegyeztetni az életüket a halandókkal, akikben véleményem szerint még mindig szálka a vámpírok, vérfarkasok és stb létezése.
A nyomozás egészen szépen kidolgozott, bár szerintem nem rejt magában annyi csavart, nekem legalábbis viszonylag hamar sikerült összeraknom a képet. Ettől függetlenül izgalmas volt végigkövetni a folyamatot.
A cselekmény folyamatosan pörög, halad előre, nem igazán van időnk pihenni, de nem is baj, mert a humor azért olykor megtöri ezt a pörgést, és az embernek van ideje kikapcsolni.
A szokatlan stílus ellenére, szerintem ez egy kimondottan szerethető könyv, ami okozhat meglepetéseket, igaz, engem elsőre nem tudott annyira megfogni, hogy érdekeljen a folytatás, de ez most megváltozott, és kimondottan várom, hogy egyszer sort keríthessek majd rá.
Gyűlölt karakter(ek): a Tanács
Pont: 10/10
Alapok:
Nyelv. magyar
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 374
Sorozat: The Parasol Protectorate (#1)
Résztvevő blogok listája:
08/20 Függővég
08/22 Bibliotheca Fummie
08/24 CBooks
08/26 KönyvParfé
08/28 Szembetűnő
Nyereményjáték:
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
A mai természetfeletti lény: Egy ritka fajta szellem az arab és muszlim mitológiában. Az ókori sémi népek hiedelemvilágában a régi emberek szellemei voltak, akik éjszaka jelentek meg, és a hajnal első sugaraival eltűntek. Képesek voltak láthatatlanná válni és állatokká változni, gyakran tették őket felelőssé betegségekért és az őrületért. Az iszlámhoz kapcsolódó mitológiában ezeket a lényeket lehetséges varázslat segítségével irányítani azáltal, hogy tárgyakhoz kötjük őket.
Nyereményjáték:
Ebben a világban nem idegenek a természetfelettiek, és nem csak egy fajtájuk van. Minden állomáson találtok leírást egy-egy természetfeletti lényről, aminek a nevét be kell írnotok a rafflecopter megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
A mai természetfeletti lény: Egy ritka fajta szellem az arab és muszlim mitológiában. Az ókori sémi népek hiedelemvilágában a régi emberek szellemei voltak, akik éjszaka jelentek meg, és a hajnal első sugaraival eltűntek. Képesek voltak láthatatlanná válni és állatokká változni, gyakran tették őket felelőssé betegségekért és az őrületért. Az iszlámhoz kapcsolódó mitológiában ezeket a lényeket lehetséges varázslat segítségével irányítani azáltal, hogy tárgyakhoz kötjük őket.
