Tartalom: Hogy megmentse szeretett húga lelkét, Mudo Setsuna vállalja a
tetszhalált és megkezdi utazását Hádész világában. Ám csak hét napnyi
idő áll a rendelkezésére. Ha ez alatt nem sikerül visszatérnie, testére
örök halál vár… Mindeközben odafent, a mennyben tovább fajul Rosiel és
Sevotharta viszálya. Íme az Angyalok menedéke ötödik kötete, amelybe
beleremeg az ég és a föld! (Delta Vision)
Vélemény: Ez a kötet ismét hozta azt a színvonalat, amit a korábbiakban már megszokhattam. Szinte faltam a sorokat, alig akartam letenni, annyira magával ragadott a Hádészban zajló kaland, ami egyelőre nem ért véget... Éppen ellenkezőleg, ez még csak a kezdete egy sokkal monumentálisabb történetnek, ami nyilván több kötetet ölel majd fel a sorozaton belül. Emlékeztek még a Dante-s hasonlatra? Nos, ez a hatás csak még tovább fokozódik majd.
Kato története például egyszerűen zseniális. Nem csak az, ahogyan Kaori megrajzolja - bár nekem a mozitermes megoldás, ahogyan a fiú végignézi az életét, nekem kimondottan tetszett -, hanem az is, amit elmond. Elvégre, én kimondottan utáltam a fiút a bunkó stílusa miatt, sőt, továbbmegyek, még örültem is neki, hogy Setsuna - akarom mondani a benne szunnyadó Alexiel - eltette láb alól. Most azonban szembesültem vele, hogy szegény srác nem véletlenül vált azzá az idegesítő, drogos kis görccsé, akit szívem szerint egy péklapáttal vertem volna agyon. Kiderült, hogy annak ellenére, hogy jómódú családba született, a legkevésbé sem volt könnyű élete. Az apja direkt egy inkább nőies keresztnevet választott neki, amivel igen erősen éreztethette a gyermekével, hogy mennyire nem szereti - aminek az okára csak később derült fény -. Ugyanakkor, a nővérét például ok nélkül gyűlölte annyira... Tehát az ő története arra mutat rá, hogy az ember néha ok nélkül ítélkezik olykor a saját családtagjai felett is. Setsuna pedig ismét bebizonyíthatja, hogy milyen kitartó, hiszen még az esküdt ellenségét sem képes otthagyni a rosszban, hanem éppen ellenkezőleg, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy így, vagy úgy segíthessen rajta.
Ebben a kötetben jelenik meg végre Uriel, az alvilág kulcsára, aki egy igen ellentmondásos figura. Egész halhatatlan életét babák gyártásával tölti, az egyik kedvenc játékszerébe például nem másnak, mint Kyrie-nek a lelkét költözteti - hogy ez vajon a lánynak büntetés-e, vagy inkább áldás, azt még nem sikerült eldöntenem -, ám nem ez volt benne számomra a legmegdöbbentőbb. Hanem sokkal inkább az, hogy a kezdeti nehézségek után milyen rendes Setsuna-hoz... Igen ám, csakhogy ez sem ok nélkül történik. És itt érkezünk el az én egyik legfontosabb kérdésemig az egész szériával kapcsolatban: muszáj mindenkiben beleszeretnie a gyerekbe? Tényleg? Én elhiszem, hogy Alexiel milyen jó nő volt hajdanában meg minden ilyesmi, de ezt akkor is igen erős túlzásnak érzem. Csak reménykedni tudok, hogy idővel ez a vonulat csökkenni fog a sorozatban.
Félreértés ne essék, semmi bajom a yaois utalásokkal, egyszerűen csak kezd unalmassá válni a számomra, hogy valahányszor egy új karakter jelenik meg a színen, az egészen biztosan szerelmes volt Alexielbe - vagy, rosszabb esetben, még mindig az, és epekedve várja, hogy megszerezhesse magának álmai nőjét... Nem számít, hogy az éppen férfi testben reinkarnálódott -. Jöhetne már végre valaki olyan is, aki teljes szívéből gyűlöli azt a nőt, csak úgy a változatosság kedvéért. Igen üdítő színfolt lenne ebben a mangában.
Ettől függetlenül a sorozat még mindig nagyon jó, még mindig egy élmény olvasni, csak kár, hogy ilyen lassan hozzák ki a köteteket magyar nyelven. Nem tartom kizártnak, hogy megint két évet kell majd várnom, ha nem többet. Igaz, addig is van még ezer meg egy olvasnivalóm.
Vélemény: Ez a kötet ismét hozta azt a színvonalat, amit a korábbiakban már megszokhattam. Szinte faltam a sorokat, alig akartam letenni, annyira magával ragadott a Hádészban zajló kaland, ami egyelőre nem ért véget... Éppen ellenkezőleg, ez még csak a kezdete egy sokkal monumentálisabb történetnek, ami nyilván több kötetet ölel majd fel a sorozaton belül. Emlékeztek még a Dante-s hasonlatra? Nos, ez a hatás csak még tovább fokozódik majd.
Kato története például egyszerűen zseniális. Nem csak az, ahogyan Kaori megrajzolja - bár nekem a mozitermes megoldás, ahogyan a fiú végignézi az életét, nekem kimondottan tetszett -, hanem az is, amit elmond. Elvégre, én kimondottan utáltam a fiút a bunkó stílusa miatt, sőt, továbbmegyek, még örültem is neki, hogy Setsuna - akarom mondani a benne szunnyadó Alexiel - eltette láb alól. Most azonban szembesültem vele, hogy szegény srác nem véletlenül vált azzá az idegesítő, drogos kis görccsé, akit szívem szerint egy péklapáttal vertem volna agyon. Kiderült, hogy annak ellenére, hogy jómódú családba született, a legkevésbé sem volt könnyű élete. Az apja direkt egy inkább nőies keresztnevet választott neki, amivel igen erősen éreztethette a gyermekével, hogy mennyire nem szereti - aminek az okára csak később derült fény -. Ugyanakkor, a nővérét például ok nélkül gyűlölte annyira... Tehát az ő története arra mutat rá, hogy az ember néha ok nélkül ítélkezik olykor a saját családtagjai felett is. Setsuna pedig ismét bebizonyíthatja, hogy milyen kitartó, hiszen még az esküdt ellenségét sem képes otthagyni a rosszban, hanem éppen ellenkezőleg, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy így, vagy úgy segíthessen rajta.
Ebben a kötetben jelenik meg végre Uriel, az alvilág kulcsára, aki egy igen ellentmondásos figura. Egész halhatatlan életét babák gyártásával tölti, az egyik kedvenc játékszerébe például nem másnak, mint Kyrie-nek a lelkét költözteti - hogy ez vajon a lánynak büntetés-e, vagy inkább áldás, azt még nem sikerült eldöntenem -, ám nem ez volt benne számomra a legmegdöbbentőbb. Hanem sokkal inkább az, hogy a kezdeti nehézségek után milyen rendes Setsuna-hoz... Igen ám, csakhogy ez sem ok nélkül történik. És itt érkezünk el az én egyik legfontosabb kérdésemig az egész szériával kapcsolatban: muszáj mindenkiben beleszeretnie a gyerekbe? Tényleg? Én elhiszem, hogy Alexiel milyen jó nő volt hajdanában meg minden ilyesmi, de ezt akkor is igen erős túlzásnak érzem. Csak reménykedni tudok, hogy idővel ez a vonulat csökkenni fog a sorozatban.
Félreértés ne essék, semmi bajom a yaois utalásokkal, egyszerűen csak kezd unalmassá válni a számomra, hogy valahányszor egy új karakter jelenik meg a színen, az egészen biztosan szerelmes volt Alexielbe - vagy, rosszabb esetben, még mindig az, és epekedve várja, hogy megszerezhesse magának álmai nőjét... Nem számít, hogy az éppen férfi testben reinkarnálódott -. Jöhetne már végre valaki olyan is, aki teljes szívéből gyűlöli azt a nőt, csak úgy a változatosság kedvéért. Igen üdítő színfolt lenne ebben a mangában.
Ettől függetlenül a sorozat még mindig nagyon jó, még mindig egy élmény olvasni, csak kár, hogy ilyen lassan hozzák ki a köteteket magyar nyelven. Nem tartom kizártnak, hogy megint két évet kell majd várnom, ha nem többet. Igaz, addig is van még ezer meg egy olvasnivalóm.
Kedvenc karakter(ek): Setsuna, Kato
Gyűlölt karaker(ek): -
Pont: 9/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordítota: Oroszlány Balázs
Kiadta: Delta Vision Kiadó
Év: 2012
Oldalszám: 192
Sorozat: Angyalok menedéke (#5)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése