Kaori Yuki: Angyalok menedéke #5

Miért: Az egyik kedvenc mangám.

Tartalom: Hogy megmentse szeretett húga lelkét, Mudo Setsuna vállalja a tetszhalált és megkezdi utazását Hádész világában. Ám csak hét napnyi idő áll a rendelkezésére. Ha ez alatt nem sikerül visszatérnie, testére örök halál vár… Mindeközben odafent, a mennyben tovább fajul Rosiel és Sevotharta viszálya. Íme az Angyalok menedéke ötödik kötete, amelybe beleremeg az ég és a föld! (Delta Vision)

Vélemény: Ez a kötet ismét hozta azt a színvonalat, amit a korábbiakban már megszokhattam. Szinte faltam a sorokat, alig akartam letenni, annyira magával ragadott a Hádészban zajló kaland, ami egyelőre nem ért véget... Éppen ellenkezőleg, ez még csak a kezdete egy sokkal monumentálisabb történetnek, ami nyilván több kötetet ölel majd fel a sorozaton belül. Emlékeztek még a Dante-s hasonlatra? Nos, ez a hatás csak még tovább fokozódik majd.
Kato története például egyszerűen zseniális. Nem csak az, ahogyan Kaori megrajzolja - bár nekem a mozitermes megoldás, ahogyan a fiú végignézi az életét, nekem kimondottan tetszett -, hanem az is, amit elmond. Elvégre, én kimondottan utáltam a fiút a bunkó stílusa miatt, sőt, továbbmegyek, még örültem is neki, hogy Setsuna - akarom mondani a benne szunnyadó Alexiel - eltette láb alól. Most azonban szembesültem vele, hogy szegény srác nem véletlenül vált azzá az idegesítő, drogos kis görccsé, akit szívem szerint egy péklapáttal vertem volna agyon. Kiderült, hogy annak ellenére, hogy jómódú családba született, a legkevésbé sem volt könnyű élete. Az apja direkt egy inkább nőies keresztnevet választott neki, amivel igen erősen éreztethette a gyermekével, hogy mennyire nem szereti - aminek az okára csak később derült fény -. Ugyanakkor, a nővérét például ok nélkül gyűlölte annyira... Tehát az ő története arra mutat rá, hogy az ember néha ok nélkül ítélkezik olykor a saját családtagjai felett is.  Setsuna pedig ismét bebizonyíthatja, hogy milyen kitartó, hiszen még az esküdt ellenségét sem képes otthagyni a rosszban, hanem éppen ellenkezőleg, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy így, vagy úgy segíthessen rajta.
Ebben a kötetben jelenik meg végre Uriel, az alvilág kulcsára, aki egy igen ellentmondásos figura. Egész halhatatlan életét babák gyártásával tölti, az egyik kedvenc játékszerébe például nem másnak, mint Kyrie-nek a lelkét költözteti - hogy ez vajon a lánynak büntetés-e, vagy inkább áldás, azt még nem sikerült eldöntenem -, ám nem ez volt benne számomra a legmegdöbbentőbb. Hanem sokkal inkább az, hogy a kezdeti nehézségek után milyen rendes Setsuna-hoz... Igen ám, csakhogy ez sem ok nélkül történik. És itt érkezünk el az én egyik legfontosabb kérdésemig az egész szériával kapcsolatban: muszáj mindenkiben beleszeretnie a gyerekbe? Tényleg? Én elhiszem, hogy Alexiel milyen jó nő volt hajdanában meg minden ilyesmi, de ezt akkor is igen erős túlzásnak érzem. Csak reménykedni tudok, hogy idővel ez a vonulat csökkenni fog a sorozatban. 
Félreértés ne essék, semmi bajom a yaois utalásokkal, egyszerűen csak kezd unalmassá válni a számomra, hogy valahányszor egy új karakter jelenik meg a színen, az egészen biztosan szerelmes volt Alexielbe - vagy, rosszabb esetben, még mindig az, és epekedve várja, hogy megszerezhesse magának álmai nőjét... Nem számít, hogy az éppen férfi testben reinkarnálódott -. Jöhetne már végre valaki olyan is, aki teljes szívéből gyűlöli azt a nőt, csak úgy a változatosság kedvéért. Igen üdítő színfolt lenne ebben a mangában. 
Ettől függetlenül a sorozat még mindig nagyon  jó, még mindig egy élmény olvasni, csak kár, hogy ilyen lassan hozzák ki a köteteket magyar nyelven. Nem tartom kizártnak, hogy megint két évet kell majd várnom, ha nem többet. Igaz, addig is van még ezer meg egy olvasnivalóm.

Kedvenc karakter(ek): Setsuna, Kato

Gyűlölt karaker(ek): -

Pont: 9/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordítota: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2012

Oldalszám: 192

Sorozat: Angyalok menedéke (#5)

Kaori Yuki: Angyalok menedéke #4

Miért: Az egyik kedvenc mangám.

Tartalom: Hála a gépangyal, Rosiel mesterkedéseinek, Sara, Mudo Setsuna szerelme halott. Setsuna dühe felébreszti a benne lakozó Élő Angyal, Alexiel erejét. Ám ez az elszabadult energia a pusztulás szélére sodorja a Földet… 
Setsuna, szembeszállva saját sorsával, útra kel az alvilágba, hogy visszahozza Sara lelkét… (Delta Vision)

Vélemény: Töredelmesen bevallom, hogy én ezt a részt szeretem a legkevésbé az itthon eddig megjelentek közül. Ugyanakkor, noha már legalább ötször olvastam - sőt, valószínűleg ennél is többször -, mégsem tudtam rájönni, hogy ennek mi lehet az oka. Végül arra jutottam, hogy talán amiatt érzek így a negyedik kötettel kapcsolatban, mert pont az abszolút kedvencem után következik, így igen komoly elvárásokkal vágtam neki minden alkalommal - hiába tudtam egy idő után, hogy csalódni fogok -, de persze sohasem azt kaptam, amit vártam.

A történetvezetés abszolút logikus, hiszen ebben a részben az követhetjük nyomon, hogy miként reagál Setsuna Sara elvesztésére. Nem meglepő módon, olyannyira megviseli az eset, hogy - mint az a fülszövegben is olvasható - Alexiel ereje egyszerűen kirobban belőle, amely eddig gondosan rejtve marad, egyszeriben felszabadul... És ezzel útjára engedi az Apokalipszist. Emlékszem, amikor először olvastam, elgondolkoztam rajta, hogy vajon a szeretett lány halála hathat-e ennyire erőteljesen a fiúban élő angyalra. Akkor még arra a következtetésre jutottam, hogy  ez igen erős túlzás, ám, ma már - tudva azt, amiről az első olvasások során nem tudtam, de erről a későbbiekben úgyis szó esik majd -, azt mondom, igenis, van benne ráció. 

A cselekmény ezután átfordul egy Orpheusz-történetbe, ugyanis Setsuna lehetőséget kap arra, hogy 7 napot a pokolban töltsön, pontosan ennyi idő alatt kell megtalálnia Sara lelkét, hogy megmenthesse. Tudom, erre most azonnal rá kéne vágnom, hogy ez mekkora klisé, és a többi és a többi... Mégis, nekem ez a mozzanat tetszett. Hogy mi fogott meg benne? Ezt elég nehéz szavakba önteni, de talán az, hogy híven mutatja a fiú vakmerőségét, aki még egy ilyen lehetetlennek látszó küldetéstől sem riad vissza annak érdekében, hogy megmenthesse azt a lányt, akiért még a világot is képes lenne feláldozni, ha az angyalok ezt kérnék tőle. 

Apropó angyalok: számomra ebben a részben Katan volt a legszimpatikusabb közülük. Igaz, az ő helyzete igen különlegesnek mondható, de azt hiszem, a mellette feltűnő új szereplő miatt vált többé a szememben, de erről a karakterről egyelőre nem szeretnék többet elárulni, mert ennek majd a későbbiekben lesz inkább jelentősége.
Visszatérve Setsuna-hoz: ha már a kritika közepe táján Orpheust emlegettem, azt hiszem itt az ideje, hogy tovább folytassam az összehasonlítások sorát: miután a fiú megérkezik a pokolba, természetesen nem segítő nélkül kell barangolnia Hádész világában... Ez a mozzanat is ismerős, ugye? Mintha csak Dante és Vergilius utazását követnénk figyelemmel, az Isteni színjátékban. Ám a híres költőt ezúttal Kato testesíti meg, ami az igazat megvallva, engem eléggé meglepett. Mégis, kíváncsian vártam, hátha megtudok róla valamit azzal kapcsolatban, hogy ki is volt ő valójában - s vajon miért pont ő vállalja magára ezt a szerepet, annak ellenére, hogy akit segítenie kell, voltaképpen a gyilkosa -, ám erre sajnos várnom kellet, egészen a következő kötetig, ami majd egy következő bejegyzés témája lesz.
Összességében elmondható, hogy a legnagyobb problémám ezzel a résszel az, hogy abszolút érezni rajta ezt az átvezető szerepet. Nincs komoly történet - vagy valami különösen izgalmas esemény -, inkább olyan érzése van az embernek olvasás közben, mintha ezen a ponton a sorozat lógna a levegőben. Ám szerencsére, ez később jócskán megváltozik majd.
  

Kedvenc karakter(ek): Setsuna

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2009

Oldalszám: 192

Sorozat: Angyalok menedéke (#4)

Kaori Yuki - Angyalok menedéke #2

Miért: Ez a kedvenc mangám.

Tartalom: Mudo Setsuna egy Alexiel nevű arkangyal reinkarnációja, és halálosan szerelmes az édeshúgába, Sara-ba. Alexiel ikertestvére, Rosiel, az Angyalmenedék-terv segítségével visszatért, és nem hagy nekik nyugtot. Egyvalaki érti meg Setsuna-t: Kira - ám ő is félelmetes titkot rejteget. (Delta Vision)

Vélemény: Megint egy olyan rész, aminél még mindig nem a történet a legfontosabb - sőt, a cselekmény éppen emiatt néhol kifejezetten unalmas -, hanem inkább a karakterek, igaz, itt már történnek olyan események, amik később igen komoly jelentőséggel bírnak. Ettől függetlenül, az első dolog, amiről meg szeretnék emlékezni, az Sara és az édesanyja.

Már az előző kötetben is voltak jelei annak, hogy Sara sem feltétlen a testvéri szeretet ártatlanságával szereti a bátyját, amikor azonban ezt tényleg beismeri magának, saját magával kell szembenéznie. Hiszen tisztában van vele, hogy amit akar, az bűnős dolog, és ezért egyenesen a pokolba jut majd, mégsem tud ellenállni. Egyre-másra törik össze a szíve hiszen újabb és újabb akadályok gördülnek az útjába. Setsuna elhidegülést színlel, az édesanyja tombol, és mindent annak rendel alá, hogy a lehető leghamarabb elvihesse Sara-t Japánból. Nem mondom, teljes mértékben meg tudom érteni őt is. A nő izzig-vérig katolikus, s a hite és az erkölcse egyaránt elítéli azt, ami a gyermekei között kibontakozni látszik. Ráadásul ez egy újabb okot szolgáltat neki arra, hogy még jobban utálja a fiút, akinek egyszer életet adott. Már semmi sem köti hozzá, a lányához viszont annál inkább. Sohasem szimpatizáltam a karakterével, de ennek ellenére nem mondom azt, hogy rossz ember. Kissé ellenszenves, hiszen olyan merev, mint aki karót nyelt, de talán éppen ez benne a jó, hogy ilyen. Van egy mérce, amihez tarthatja magát, és ami erőt ad neki. Ma már nem sok ember esetében tapasztalhatjuk meg ugyanezt.

Ugyanekkor Setsuna több dologgal is szembesül: egyrészt, Alexiel tényleg létezik - akárcsak Rosiel és a többi angyal - sőt, mi több, képes átvenni az uralmat a teste fölött, ráadásul Kira sem éppen az, akinek eddig mondta magát, de erről majd később. Visszatérve Alexiel-hez: az ő befolyása alatt a fiú valami olyat tesz, ami érezhetően kihat majd az élete további szakaszára. Jóllehet, igazából nem ő cselekszik, mégis, a következményeket így is úgyis neki kell majd elviselnie. Ráadásul, most, hogy az angyal erejét visszatartó fékek megszűntek, a fiú megint csak problémát problémára halmoz... Leginkább azt, hogy rájön: mindenki csak azt a nőt látja benne. Senkit sem az érdekel igazából, hogy vele mi történik, mindenkit csak a benne lakozó Alexiel érdekel - ráadásul ezt éppen Kira mondja ki nyíltan, az a valaki, akiben Setsuna eddig feltétel nélkül megbízott -, és ettől teljesen egyedül érzi magát, hiszen Sara-hoz nem térhet vissza. Így aztán az egyetlen ember, akire valóban számíthatna, szintén kikerül a képből, őt pedig teljesen maga alá temeti a magány.
Rosiel továbbra is ugyanolyan ellenszenves, mint korábban volt, nekem legalábbis a gyomrom felfordult tőle néhanapján. Az még hagyján, hogy a kis kapszulái, amik belülről emésztik fel az embert, nem túl gusztusosak, de az is biztos, hogy nála szemetebb karakterrel ritkán találkozom. Zokszó nélkül áldoz fel mindent és mindenkit annak érdekében, hogy elérje a mocskos kis céljait. Ilyen például Kato, Kira egyik osztálytársa, akit arra használ, hogy előcsalogassa Alexielt Setsuna-ból. A terve olyan jól beválik, hogy a nő meg is öli a fiút - azért, hogy megszabadítsa szenvedéseitől, de ez most mellékes -, és ez az a dolog, ami majd a legnagyobb problémát jelenti a következő részben. 

Újabb angyalok is feltűnnek a színen, mint például a vak Zaphikel, akinek nem kisebb halra fáj a foga, mint a világ legelső, és egyúttal leghatalmasabb angyalára, Adam Kadmon-ra, akit feltett szándéka elpusztítani. Hogy ezt miként szeretné kivitelezni, az még kérdéses, de egy biztos: szereti a tokiói Disneylandet - tényleg -. Azt hiszem, talán éppen a vakságából adódóan, ő az egyik legemberibb angyal, függetlenül attól, hogy valójában mekkora hatalommal rendelkezik.
Ez a kötet ugyan nem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, de azért vannak benne kimondottan érdekes és izgalmas részek is, amik miatt alig bírtam letenni. 

Kedvenc karakter(ek): Setsuna, Zaphikel

Gyűlölt karakterek: Rosiel, Kyrie

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Oroszlány Balázs

Kiadta: Delta Vision Kiadó

Év: 2008

Oldalszám:

Sorozat: Angyalok menedéke (#2)