Miért: Nemrég láttam a filmet, és kedvet kaptam az újrázáshoz.
Tartalom: A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai
irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket
érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük
már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét,
megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját
maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek… (Agave)
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek… (Agave)
Vélemény: Amennyire utálom az Alkonyat-szériát, legalább annyira, ha nem jobban, szeretem Meyer-nek ezt a könyvét. Szinte elképesztő, de ez a története sokkal de sokkal érdekesebb - és jobban sikerült -, mint a másik sorozata. Lehet, hogy ekkora ért be, mint író, nem tudom, de ha így volt, én csak örülni tudok neki. A világfelépítés, még ha annak idején első olvasásra kissé zavarosnak is tűnt, valójában teljesen rendben van. Minden el van magyarázva, így, amikor a végére ér az ember, nincs olyan érzése, hogy na ennek és annak még ki kellett volna derülnie a Lelkekkel kapcsolatban. A cselekmény eleje, bár kétségkívül vontatott, én mégsem unatkoztam közben, hiszen ekkor derült ki a legtöbb minden a Vándor - későbbiekben Vanda - korábbi életeiről. Olyan sok meghódított bolygón élt már, hogy valódi veteránnak, sőt, amolyan hírességnek számít a falkáján belül. S ez valahogy a gondolkodásmódjában is visszaköszön. Kezdetben megpróbálja az uralma alá hajtani Melanie elméjét, hiszen lélekként ez a feladata. Nehezen birkózik meg az emberek intenzív érzéseivel, és talán ő lepődik meg a legjobban, amikor ezek az érzések valóban a sajátjává, a személyisége szerves részévé válnak.
Melanie és Vanda kapcsolata elég kiszámíthatatlan. Míg a kezdetek kezdetén nem szívlelik egymást, majd a sivatagban való bolyongás egy felbonthatatlan egységgé kovácsolja őket, addig a Jeb bácsinál töltött időszakban hol vitatkoznak, hol szeretik egymást, meg ilyenek.
Be kell vallanom, hogy én azokat a fejezeteket szerettem a legjobban, amikor Melanie egyáltalán nem szólalt meg, engem ugyanis a kezdetektől fogva halálra idegesített. Egy önző lányt látok benne, aki csak a saját érdekére gondol, s csak a legritkább esetekben számol az esetleges következményekkel, mert helyette inkább szeret fejjel nekirohanni a legközelebbi falnak, és utána még ő áll le hisztizni, hogy mégis miért nem az történt, amit ő akart? Persze, neki könnyű dolga van a beillesztés után, egész idő alatt csak jártatja a száját, meg néha átveszi az uralmat a teste felett. Ja, és soha semmi nem elég jó neki. Ha Jared megcsókolja Vandát, mert Melaine is ott van bent, az nem jó. Ha Vanda Ian-nel tölt pár percet, az pláne nem jó. Mindig azt tartja fontosnak, amit ő akar. Azt hiszem, éppen ez az oka annak, hogy szerintem Vanda igazából soha, egy percig sem volt szerelmes Jared-be. Mindössze Melanie beledumálta, hogy igen. Ráadásul, jobbnak hiszi magát Vandánál - mintha ő bármivel is többet érne, csak azért, mert neki van egy fizikai teste is -, ami a viselkedését figyelembe véve, szerintem nevetséges. Semmivel sem jobb nála. Sőt. éppen ellenkezőleg, sokkal rosszabb. Emellett pedig egyszerűen idegesítő és kész.
Vanda ezzel szemben egy igazán önfeláldozó lélek, aki mindig másokra gondol, legyen az Melanie, vagy a lázadók csoportja, nem számít, ő nem a saját érdekeit nézi, hanem hogy mi lenne a jó a közösség szempontjából. Kedves, megértő, és nem az a harcias fajta, ami persze nem csak a fajtájának köszönhető. Többször is úgy érzi, hogy ő inkább meghalna, mintsem, hogy azt kelljen végignéznie, ahogy a jelenléte miatt az emberek egymás torkának esnek.
A két férfi, Ian és Jared gyakorlatilag a két nő megfeleltetése. Jared ugyanolyan kisajátításra törekvő, beképzelt bunkó, mint amilyen Melanie bír lenni néha. Ian azonban, még ha eleinte nem is kedvelte Vandát - ugyanolyan parazitaként tekintett rá, mint a többiek -, idővel képes volt megváltoztatni a véleményét. És még véletlenül sem azért szerette meg Vandát, ahogyan kinéz, hanem az fogta meg, amilyen. Nem véletlen, hogy vele sokkal jobban szimpatizáltam, mint Jared-del.
Szerintem, aki eddig nem tette meg, bátran vegye a kezébe, és olvassa el, főleg akkor, ha ki nem állhatja a Twilight-tot. Ez a könyv jó bizonyíték arra, hogy Meyer igen is tud, ha akar. Ezzel együtt, mégis tartok tőle, hogy mégis miféle folytatást sikerült majd alkotnia egy ilyen komplex, minden kérdést megválaszoló regényhez. Nem mondom, az epilógusban ott van a folytatáshoz némi segítség... De én nem érzem úgy, hogy szükség lenne rá.
Melanie és Vanda kapcsolata elég kiszámíthatatlan. Míg a kezdetek kezdetén nem szívlelik egymást, majd a sivatagban való bolyongás egy felbonthatatlan egységgé kovácsolja őket, addig a Jeb bácsinál töltött időszakban hol vitatkoznak, hol szeretik egymást, meg ilyenek.
Be kell vallanom, hogy én azokat a fejezeteket szerettem a legjobban, amikor Melanie egyáltalán nem szólalt meg, engem ugyanis a kezdetektől fogva halálra idegesített. Egy önző lányt látok benne, aki csak a saját érdekére gondol, s csak a legritkább esetekben számol az esetleges következményekkel, mert helyette inkább szeret fejjel nekirohanni a legközelebbi falnak, és utána még ő áll le hisztizni, hogy mégis miért nem az történt, amit ő akart? Persze, neki könnyű dolga van a beillesztés után, egész idő alatt csak jártatja a száját, meg néha átveszi az uralmat a teste felett. Ja, és soha semmi nem elég jó neki. Ha Jared megcsókolja Vandát, mert Melaine is ott van bent, az nem jó. Ha Vanda Ian-nel tölt pár percet, az pláne nem jó. Mindig azt tartja fontosnak, amit ő akar. Azt hiszem, éppen ez az oka annak, hogy szerintem Vanda igazából soha, egy percig sem volt szerelmes Jared-be. Mindössze Melanie beledumálta, hogy igen. Ráadásul, jobbnak hiszi magát Vandánál - mintha ő bármivel is többet érne, csak azért, mert neki van egy fizikai teste is -, ami a viselkedését figyelembe véve, szerintem nevetséges. Semmivel sem jobb nála. Sőt. éppen ellenkezőleg, sokkal rosszabb. Emellett pedig egyszerűen idegesítő és kész.
Vanda ezzel szemben egy igazán önfeláldozó lélek, aki mindig másokra gondol, legyen az Melanie, vagy a lázadók csoportja, nem számít, ő nem a saját érdekeit nézi, hanem hogy mi lenne a jó a közösség szempontjából. Kedves, megértő, és nem az a harcias fajta, ami persze nem csak a fajtájának köszönhető. Többször is úgy érzi, hogy ő inkább meghalna, mintsem, hogy azt kelljen végignéznie, ahogy a jelenléte miatt az emberek egymás torkának esnek.
A két férfi, Ian és Jared gyakorlatilag a két nő megfeleltetése. Jared ugyanolyan kisajátításra törekvő, beképzelt bunkó, mint amilyen Melanie bír lenni néha. Ian azonban, még ha eleinte nem is kedvelte Vandát - ugyanolyan parazitaként tekintett rá, mint a többiek -, idővel képes volt megváltoztatni a véleményét. És még véletlenül sem azért szerette meg Vandát, ahogyan kinéz, hanem az fogta meg, amilyen. Nem véletlen, hogy vele sokkal jobban szimpatizáltam, mint Jared-del.
Szerintem, aki eddig nem tette meg, bátran vegye a kezébe, és olvassa el, főleg akkor, ha ki nem állhatja a Twilight-tot. Ez a könyv jó bizonyíték arra, hogy Meyer igen is tud, ha akar. Ezzel együtt, mégis tartok tőle, hogy mégis miféle folytatást sikerült majd alkotnia egy ilyen komplex, minden kérdést megválaszoló regényhez. Nem mondom, az epilógusban ott van a folytatáshoz némi segítség... De én nem érzem úgy, hogy szükség lenne rá.
Filmes megvalósítás: Még most, az újraolvasás után is úgy gondolom, hogy egy jól sikerült adaptációról van szó. Természetesen, ez sem tökéletes, hiszen sok olyan mozzanatot hagytak ki - gondolok itt esetleg Wanda korábbi életeinek képi megjelenítésére, vagy bizonyos eseményekre -, amik még érdekesebbé, és egyúttal komplexebbé tehették volna ezt a történetet. Sok ilyen volt, de mégis, nekem nem hiányoztak annyira. Ami viszont benne volt, az nagyon tetszett. Átadta a regény legfőbb mondanivalóját, és ez a legfontosabb. A szereplőkkel sem voltak problémáim. Egyetlen dolog: az expozíció tényleg elég lassú, a film harmadában szinte semmi komolyabb nem történik, így, akik nem olvasták a könyvet, szemmel láthatóan unták ezt a komótos felvezetést. De onnantól kezdve, hogy beindul a történet, minden kis alkatrész a helyére kerül. Ráadásul, bár erre csak az újraolvasás után jöttem rá, egyes párbeszédeket, vagy mondatokat szó szerint átemeltek a könyvből, s így utólag belegondolva, ez csak még "hitelesebbé" teszi számomra az adaptációt. Aki szereti a könyvet, nyugodtan adhat neki egy esélyt, nem fogja megbánni, remélhetőleg.
Kedvenc karakter(ek): Wanda, Ian
Gyűlölt karakter(ek): Hajtó, Kyle
Pont: 20/10
Alapok:
Nyelv: magyar
Fordította: Farkas Veronika
Kiadta: Agave Kiadó
Év: 2013
Oldalszám: 528
Sorozat: A burok (#1)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése