Catherine Doyle: Vendetta

Miért: Megtetszett a fülszövege.

Tartalom: Ha bosszúról van szó, a szerelem komoly bonyodalmat jelent.

Sophie Gracewell élete örökre megváltozik, amikor öt testvér költözik a kisvárosi kísértetházba. Amikor megismeri Nicolit, hirtelen egymással vetélkedő családok kereszttüzében találja magát. Ahogy a lány családjának múltja lassan felszínre tör, rá kell jönnie, hogy a Nicoli iránt érzett vonzalma több veszélyt rejt magában, mint valaha is gondolta volna.

Vélemény: Sokat vártam erre a könyvre, de azt kell mondanom, abszolút megérte, mert Catherine Doyle debütáló regénye remekül sikerült. Engem szinte már a legelső fejezettel sikerült levennie a lábamról. 

Nem mondanám, hogy a stílusa kiemelkedne a többi hasonló YA-regény sorából, ugyanolyan jó, mint bármelyik másik kedvencemé, viszont hangulatteremtés terén azt kell mondjam, számomra hozott valami újat. Remekül egyensúlyozik a kissé baljós hangulat, és a humor között. Az egyik pillanatban még nevettem Sophie esetlenségén - ami egyébként meglepő módon aranyos volt, s nem irritáló, mint a legtöbb esetben -, a következőben pedig teljesen elkomorultam, amikor a Falconi testvérek feltűntek a színen. 

Az öt fiú közül nem meglepő módon, Nicoli a legfiatalabb, akinek igen hamar megtetszik a felszolgálóként dolgozó lány, ám a kapcsolatuk nem bontakozik ki azonnal, mint a példaként szolgáló Rómeó és Júlia esetében, sőt, éppen ellenkezőleg. Sokak számára meglepő lehet, de ebben a regényben a legkevésbé sem a romantikán van a hangsúly. Alig két-három olyan jelenettel találkozhatunk, ahol érezhető, hogy a főszereplőink kezdenek egymásba szeretni. A történet fókusza sokkal inkább Nicoli-ra és a testvéreire fókuszál, a köztük lévő kapcsolatot, és az egymáshoz való hűségüket mutatja be inkább, valamint rávilágít ennek hátterére. 

Érdekes módon, Doyle-nak sikerült elérnie, hogy a fiúk, bár jóllehet, öten vannak, a legkevésbé sem hasonlítanak egymásra belső tekintetében. Mindenki egy-egy egyéniség, aminek én csak örülni tudok. Ez főleg az ikrek esetében válik egyértelművé, akik szinte semmiben sem egyeznek. Közülük én egyedül Luca-t emelném ki, mert, bár nem a legkedvesebb srác, akivel valaha dolgom volt ifjúsági regényben, mégis van benne valami, ami miatt azonnal megszerettem, jóllehet, tartok tőle, hogy ennek meglesz még a böjtje.. De nem érdekel. 

Egy egészen apró problémám mégis csak van a könyvvel, ez pedig Sophie legjobb barátnője, aki szerintem egy annyira elbénázott mellékszereplő, hogy még a nevét sem voltam hajlandó megjegyezni. Értem én, hogy a brit akcentusa miatt egzotikus csajnak számít Chicago-ban, de ami ezen kívül megmaradt a fejemben vele kapcsolatban, az az, hogy elképesztően idegesítő volt. Nagyon okosnak próbálja magát beállítani, de közben olyan hülyeségeket mond és tesz néha, hogy esküszöm, kedvem lett volna előkapni a péklapátot.

Nem is tudom mit emelhetnék még ki ebből a könyvből anélkül, hogy spoilerekkel árasztanám el a bejegyzésemet, de talán még annyit elárulhatok, hogy Doyle egy egészen új színben tünteti fel előttünk a maffiavilágot, ami miatt most én is kicsit más szemmel nézek erre a könyvre.

Az egész köteten érződik, hogy ez csupán egy bevezető volt, eltérően a mostanság olyan divatos, rétestészta módjára nyújtható trendtől, miszerint egy-egy kötet egy-egy pár történetét meséli el nekünk. Mint tudjuk, ennek megvan az a hátránya, hogy mindig újabb és újabb karaktereket lehet behozni, így a sorozatot voltaképpen soha nem kell befejezni. Nos, az írónő ezzel szemben egy hagyományos trilógiával rukkol elő, ami véleményem szerint egy üde színfoltot jelent a mai divatban. 

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki egy kicsit is szerette a Keresztapa-filmeket, vagy csak érdeklődik a téma iránt, mert Catherine Doyle biztosan nem fog csalódást okozni, ezt garantálom. Én már tűkön ülve várom a folytatást, jóllehet, az csak jövő januárban érkezik majd. 

Kedvenc karakter(ek): Nico, Sophie, Luca

Gyűlölt karakter(ek): Jack

Pont: 20/10

Alapok:

Nyelv: angol
Kiadta: Chicken House Ltd.
Év: 2015
Oldalszám: 352
Sorozat: Blood for Blood (#1)

Blogturné #45 - Garth Nix: Sabriel

Miért: Megtetszett a fülszövege. 

Bevezető: A Gabo kiadó jóvoltából március 11-én megjelent Garth Nix varázslatos könyve, ami a Sabriel címet viseli.

Sabriel történetét négy plusz egy extra állomásos turné keretein belül megismerhetitek, mi több, ha játszotok velünk, akár tiétek lehet a kiadó által felajánlott három példány egyike is.

Tartalom: Sabriel, akit gyerekkorában küldtek Ancelstierre egyik bentlakásos iskolájába, nem sokat tud a zabolátlan mágiáról vagy a holtakról, akik a Régi Királyságban nem hajlandók halottak maradni. Utolsó tanévében azonban apjának, Abhorsennek nyoma vész, és Sabrielnek be kell lépnie a Régi Királyságba, hogy megkeresse. Hamarosan társául szegődik Mogget, a macska, akiben komisz lélek lakozik, és Harlekin, egy fiatal chartamágus. Ahogy egyre mélyebbre hatolnak a birodalomba, úgy növekszik a fenyegetés, amely a halál kapuin túlnyúlva már az élők világát veszélyezteti.
Sabrielnek szembe kell néznie végzetével egy olyan világban, ahol az élők és holtak közti határvonal néha nehezen látható – és időnként el is tűnik. (GABO SFF)

Vélemény: Azt hiszem, ez az egyik legérdekesebb könyv, amivel eddig idén dolgom volt. Ez leginkább az érdekes, ám elsőre talán túlon-túl bonyolultnak tűnő világfelépítésnek köszönhető. Nincs valódi bevezető, ami meg tudná nekünk magyarázni, mi hogyan is működik ebben a világban, ugyanis az egész történet egyfajta in medias res kezdéssel indít - ha valaki nem szereti az ilyesmit, akkor nem vagyok benne biztos, hogy a Sabriel az ő könyve lesz -. Így, lényegében szinte mindenre nekünk kell rájönnünk a dolgokra, alig néhány olyan momentum van, amivel kapcsolatban kapunk hosszabb-rövidebb leírásokat, hogy mi is lenne az. Erre hirtelen egyetlen példát tudnék mondani, az úgynevezett csontfurulyákat, amik igen komoly szereppel bírnak a regény elején, és valójában egy remek párbeszéd keretein belül ismerhetjük meg a működésének mikéntjét, ami nekem nagyon tetszett, mivel régen találkoztam ezzel a megoldással. Ezzel szemben például arra igencsak nehezen jöttem rá, hogy mik is azok a charták, hogyan működnek, vagy miként integrálódnak a könyvben felvázolt világba.

Mégis, szerintem a világfelépítés legerősebb pontja a túlvilág, amivel értelemszerűen rengeteget foglalkozik a könyv - ha már Abhorsen és Sabriel is űzi a nekromancia tudományát -. Itt a lelkek különböző kapukon kelnek át túlvilági útjuk során, míg eljutnak a végleges megsemmisülésig. Értelemszerűen, minél messzebb sodródik a lélek, minél több kapun kel át, annál nehezebb visszahozni az életbe, annál komolyabb áldozatot követel ez az adott nekromantától, s nekem ez a vonulat nagyon-nagyon tetszett.

Amit muszáj kiemelnem, az az, hogy vajon ki is a történet főszereplője. A cím szerint Sabriel, Abhorsen lánya az, ám nekem folyamatosan olyan érzésem volt, hogy ez inkább csak amolyan látszat. Hiába ismerjük meg az ifjú nekromanta szemén keresztül a dolgokat, valahogy a cselekmény inkább arra van kihegyezve, hogy mi történt a férfival, így én inkább őt tartom a valódi főszereplőnknek. Ettől függetlenül, Sabrielt nagyon hamar megszerettem. A komolyságához egyfajta fanyar humor is társul, amit én na nagyon szeretek - jórészt azért, mert a sajátomra emlékeztet -, ráadásul érdekes egy olyan főhősnőt látni, aki annak ellenére szimpatikus a számunkra, hogy nem az a tipikusan aranyos, habos-babos leányzó. Ráadásul ott van még Mogett, a beszélő macska, ami alighanem a könyv egyik kisebb fénypontja. Üde kis színfolt a rendkívül komor hangulatú történetben, bár számomra éppen ez a jól megragadható komorság az, ami emlékezetessé teszi Nix regényét. 

A stílus remek, abszolút hangulatteremtő, de azt le kell szögeznem, hogy a cselekmény, bár lassan indul be, nagyon tömény, ami olykor igen nehézzé teszi az olvasást. Akár egyetlen oldalon is annyiféle információ zúdulhat ránk, hogy olykor félre kell tennünk a könyvet, hogy minden részletet megemészthessünk. Éppen ezért ne számítson rá senki, hogy egyetlen délután alatt a végére ér majd, de két-három nap maximálisan elegendő ahhoz, hogy kiélvezhessük az egészet. Nem szépirodalom, ez igaz, ám a mélysége miatt sokszor hajaz rá a hosszas leírások, s a viszonylag kevés párbeszéd miatt is.

Fantasy rajongóknak abszolút ajánlott, szerintem a műfaj szerelmeseinek nem fog csalódást okozni, annál is inkább, mert ez csak az első rész. Emlékeim szerint öt-hat köteten keresztül izgulhatunk még apa és lánya miatt.

Kedvenc karakter(ek): Sabriel

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Békési József, Juhász Viktor

Kiadta. GABO SFF Kiadó

Év: 2015

Oldalszám: 344

Sorozat: Abhorsen (#1)

Résztvevő blogok listája: 

03/21 Insane Life - A magyar borítóról

03/23 Dreamworld 

03/25 Deszy könyvajánlója

03/27 Dreamworld 

03/29 CBooks

Nyereményjáték: 

A könyv csupa mágiával és misztikummal teli történetet nyújt az olvasóinak. Halál és mágián kívül
találkozhatunk Moggettel, aki az egyik főszereplő és egy beszélő macska.
A mostani játékban nektek a feladatotok megtalálni a mitikus lényeket, akiket elrejtettünk a különböző állomásokon.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

Federico Moccia: A felhől fölött 3 méterrel

Miért: Imádtam a könyvből készült spanyol adaptációt.

Tartalom: "A nap éppen most kel fel, gyönyörű reggel van. Babi iskolába tart, miközben Step még nem tért aludni az előző éjszaka óta. Ez a nap is úgy indul, mint a többi. Legalábbis amíg egymás mellé nem kerülnek a piros lámpánál. Ettől kezdve semmi sem lesz már ugyanaz.”

Babi gazdag szülők gyermeke, kiváló tanuló, igazi „jókislány”, míg Step „nehézfiú”, aki állandóan keresi a veszélyt, folyamatosan harcban áll mindennel és mindenkivel, illegális motorversenyeken vesz részt. Két különböző világhoz tartoznak, mégis egymásba szeretnek. (Ciceró)

Vélemény: Ha valaki látta a Mario Casas és Maria Valverde főszereplésével készült spanyol filmadaptációt, akkor mindenféleképpen adjon esélyt ennek a könyvnek! Senkit se riasszon el a hossza, mert ettől függetlenül igen gyorsan lehet vele haladni.
Azt leszámítva, hogy a főszereplő fiúnak Step a beceneve Hache helyett - vagy azon kívül, hogy egyes elemeket másként hívnak -, valójában nem sok különbség van a kettő között, sőt. Szinte semmi. Éppen ezért, szinte nem is tudom, miről írjak ebben a bejegyzésemben, de azt hiszem, van egy ötletem.

A regény stílusa számomra nagyon érdekes volt, mert rengeteg leírás volt benne, s lássuk be, manapság, ha ifjúsági regényt veszünk a kezünkbe, megszokhattuk, hogy sokkal inkább a cselekményen van a hangsúly, mintsem azon, hogy megismerjük a környezetet, amely az eseményeket keretbe foglalja. Éppen ezért éreztem néha úgy, mintha egy szépirodalmi művet olvasnék, és ki tudja, talán így is van. Számomra a legemlékezetesebb Step és Babi kapcsolatának alakulása volt, ami igencsak lassan bontakozott ki a szemem előtt, ám nem a megszokott módon. Olyan volt, mint egy macska-egér játék, ami apró utalásokból építkezik eleinte, majd, amikor a tetőpontjára ér, kirobban, és eláraszt mindent. Erős kötelék szövődik a két főszereplőnk között, ám nem meglepő módon, ennek is megvan a maga tűrésküszöbe, hiszen, nézzünk szembe a ténnyel, Step nem éppen a kellemes úrifiú tábort erősíti, függetlenül attól, hogy, mint az a regény elején szinte azonnal kiderül, jó anyagi körülmények között él. Mégis, az őt érő hatások kihozzák az agresszív oldalát, ami persze nem egy alkalommal meg is mutatkozik a regény folyamán, ám ez egyáltalán nem tolakodó módon történik, éppen ezért képes megdöbbenést kiváltani az olvasóból, hogy miért úgy reagál le bizonyos eseményeket, ahogyan.
Babi karaktere viszont, meglepő módon, nem sokban hasonlít filmbeli alteregójához, ugyanis egy sokkal nagyszájúbb leányzó köszön vissza a könyv lapjairól, de ez egyáltalán nem zavaró, sőt, éppen ellenkezőleg, szerintem így egy bizonyos szempontból sokkal szerethetőbb. A kettejük közötti szerelem pedig egyáltalán nem cukros, hanem nagyon is átérezhető, és szerethető, egy cseppet sem irritáló.
A szülők sokkal több szerephez jutnak itt, mint a vásznon, s a kapcsolatuk is kicsit más, szerintem a Claudio és Rafaella közötti elhidegült viszony sokkal jobban átérezhető olvasás közben, meglepő módon, az egyik kedvenc szálam, pedig emlékszem, a film nézése közben kifejezetten untattak mind a ketten.
Mégis, meglepő módon, akadnak olyan jelenetek, amelyek jobban működnek a filmvásznon, mint a könyv lapjain. Kiváltképpen igaz ez a történet végére, ami igen furcsán van leírva, az olvasó sokszor nem teljesen érti, miként is jutott el a cselekmény A pontból B pontba.
Mindettől függetlenül, számomra egy emlékezetes kedvencről van szó, amit biztosra veszem, hogy többször is a kezembe fogom venni, mert egyszerűen jó érzés elmerülni Step és Babi különös, ám szerethető világában. Éppen ezért szívesen ajánlom bárkinek.

Kedvenc karakter(ek): Step, Babi
Gyűlölt karakter(ek): Raffaela
Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar
Fordította: Szabó Anita
Kiadta: Ciceró Könyvstúdió
Év: 2014
Oldalszám: 520
Sorozat: Tre metri sopra il cielo (#1)

Tiffany Reisz: A herceg

Miért: Szerettem az eddigi részeket.

Tartalom: Nora Sutherlint két, vagyonnal és szenvedéllyel csábító világ hívogatja… és bármelyiket is választja, ez lesz élete legnehezebb döntése.

Hacsak valaki nem dönt helyette…

Wes Railey Nora vágyainak legszelídebb, mégis legőrjítőbb tárgya, akit nem tud elfelejteni. Fiatal. Jóképű. Nemesi vér csörgedezik az ereiben. Amikor Kentucky-ban hosszú idő után újra összetalálkoznak, most Nora van Wes világában. Azonban a hírhedt New York-i domina nem kifejezetten az a szenvelgő déli szépség, és Nora hiába vágyik arra, hogy beilleszkedjen új környezetébe. De vajon Søren – Nora gazdája, szeretője – elengedi-e valaha is a nőt?

De mi történik, ha a domina elhagyja birodalmát? Milyen kibogozhatatlan kötelék fűzi össze Kingsley-t és Sørent? Képes lesz-e Kingsley ésszerűen dönteni, ha megfenyegetik? Szembe tud nézni a múlt árnyaival? (Egmont)

Vélemény: Nem hittem volna, hogy lehet ilyet mondani, de ez a rész tetszett eddig a leginkább, és egyben a legkevésbé, a sorozat kötetei közül. Mivel a történet két, sőt, ha őszinte akarok lenni, egyenesen három szálon fut,  értelemszerűen vannak olyan részek, amiket igazán jól összerakott az írónő, és vannak kevésbé élvezhető történetek is.
A legtöbbet kétségtelenül a múltból hozta ki, ahol Soren és Kingsley kapcsolatának alakulásáról tudhatunk meg többet, mint eddig bármikor. Ebből következik, hogy a regény az LMBT-jelenetekben, ám ez egyáltalán nem zavaró, sőt. Az írónő nagyon jól ért hozzá, hogy hogyan hangsúlyozza ennek az érzelmi oldalát, ezért is van az, hogy elsősorban Kingsley-re koncentrál. Sorenről is kiderül nagyon sok minden, de inkább olyan formában, hogy a kortársai milyennek látják, és ettől a karaktere megint csak kap valami pluszt. Egyre több bizonyítékát látjuk annak, mennyire jó manipulátor volt már fiatal korában is, és természetesen az évtizedek elteltével ez csak tovább fokozódott. A kettejük viszonyának alakulása pedig roppant érdekes. Szerintem több érzelem volt ebben, mint amit Nora és Soren képesek párként felmutatni.
Viszont, amin többször is sikerült kiakadnom, az Wesley és Nora romantikusnak beállított nyűglődése, ami, bármennyire is rossz ezt beismernem, de egyszerűen borzalmas volt. Fel nem foghatom, hogy egy olyan viszonyt, amiben éppen az volt a pláne, hogy nem volt közöttük szexualitás, és az egymás iránt elmélyülő érzelmeiken volt a hangsúly, miért kellett egy végeláthatatlan vanília-áradattá változtatni, ami a legkevésbé sem működött? Tudjuk, hogy Wes maga a megtestesült báj, a földre szállt angyal, és a többi, és a többi, de éppen ez az, amiért egyáltalán nem illik a szerepváltó Nora Sutherlin-hez. Kettejük kapcsolata addig hiteles, amíg efféle dolgokat nem kevernek bele, utána azonban teljesen életszerűtlen, és idegen lett. Lehet, hogy valaki szerette ezt a szálat, számomra azonban egyenesen élvezhetetlen, és irritáló volt kettejük végtelen, szánalmas bájolgása. Wesley egy egyszerű, idealista kisfiú, aki azt hiszi, a szerelem ereje minden akadály legyűr. Segítek: ez csak a mesében van így, és ezzel sajnos a Hercegünknek is meg kell barátkoznia. Remélem, ez kihat majd végre valahára a jellemfejlődésére, és nem hisztis mitugrászként fogjuk viszontlátni.
A jelenben egy korábbi esemény - Nora aktájának ellopása - ismét előtérbe került, és ez egyébként kimondottan érdekes történetet vetett fel, bár, lehetséges, hogy csak azért tartottam annak, mert itt ismételten King és Soren kerültek előtérbe, akik igyekeznek felderíteni a rejtély nyitját. Itt megintcsak előtérbe került a múlt, Elisabeth és a szeretett - vagy éppen gyűlölt - papunk különleges kapcsolata, aminek, bár már elméletileg nincsen nyoma, valahol mégiscsak érezhető, hogy van.
Az erotika továbbra is jelen van, és hozza azt a színvonalat, mint eddig, ám most, érezhetően nagyobb szerepe van a cselekmény alakulásában, mint eddig. Ez szerintem ad egy érdekes színezetet a könyvnek, mert az ember nem érez késztetést arra, hogy adott esetben csak átugorja, mondván, nincs benne semmi fontos. Nos, ez most garantáltan meg fog változni.
Továbbra is nagyon szeretem Reisz stílusát, de azt el kell ismernem, hogy ennek a résznek igencsak átvezető jellege van, ettől függetlenül, a vége szerintem nem sikerült annyira erősre, mint amilyennek az írónő szánhatta. Ettől függetlenül, az izgalom megmaradt, nagyon várom a negyedik részt, ami, ha minden igaz, a Könyvfesztiválon fog megjelenni.

Kedvenc karakter(ek): Soren, Kingsley

Gyűlölt karakter(ek): Nora, Wesley

Pont: 9/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Márton Andrea

Kiadta: Egmont Kiadó

Év: 2013

Oldalszám: 464

Sorozat: The Original Sinners (#3)

Blogturné #44 - Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Miért: Megtetszett a fülszövege

Bevezető: A LOL-könyvek sorozat újabb taggal bővül, ugyanis a Móra kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Komal Kant: Mire jó a rosszfiú? c. regénye. Ennek örömére a Blogturné Klub öt bloggere bemutatja Luca és Ashton zűrös párosának fergeteges történetét.

2015. március 1-től, minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Tartalom: Ashton keményen megdolgozott azért, hogy felküzdje magát a gimis tápláléklánc csúcsára. Amikor pozíciója váratlanul veszélybe kerül, bármire hajlandó, hogy mentse a menthetőt, még arra is, hogy segítséget kérjen a szomszédban lakó szexi rosszfiútól.
Luca és Ashton gyerekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak, de évek óta szóba sem állnak egymással. A srácból mostanra tetkós, antiszoc rocker lett, aki enyhén szólva nem repes az örömtől, hogy kisegítse az elkényeztetett királykisasszonyt. Pláne nem úgy, hogy a pasiját kell alakítania!
A zűrös páros kezdetben legszívesebben megfojtaná a másikat egy kanál vízben, de az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, milyen félreértés miatt szakadt meg köztük a kapcsolat hét éve.
Eddig az tűnt lehetetlennek, hogy öt percnél tovább elviseljék egymást, most meg az, hogy öt percnél tovább levegyék a kezüket a másikról… (Móra)

Vélemény: Az első szó, ami eszembe jut erről a könyvről, az a kikapcsolódás. Egy pillanat alatt képes berántani az olvasót, noha a története távolról sem egy világmegváltás. Viszont, aranyos, magával ragadó, és vannak benne igencsak találó újdonságok. A második pedig alighanem az, hogy cuki, bár ezt elsősorban a férfi főszereplőnknek, Luca-nak köszönhetjük. Ő az egyik mintapéldánya annak, amikor semmi értelme a puszta külsőségek alapján megítélni az embert, mert akkor sok esetben egy remek lehetőséget mulasztunk el arra vonatkozóan, hogy megismerjünk valakit, aki sokkal értékesebbé válhat számunkra, mint az első hinnénk.
A viselkedése mögött megbúvó dráma azonnal szimpátiát vált ki az emberből, bár, engem sokkal inkább az fogott meg e tekintetben, hogy a történet ezen része nem csak őt érinti, hanem Ashtont is. Szerintem ez egy remek húzás volt Kant részéről, nekem ugyanis eszembe sem jutott volna abba a bizonyos félreértésbe, amiről a fülszövegben is szó van, egy ilyen vonatkozású elemet beleépíteni. Mindenki tudja, hogy a család a legfontosabb dolog a világon, és ez ebben a könyvben is visszaköszön, nem mindennapi módon, éppen ez teszi számomra igencsak emlékezetessé.
A mellékszereplőkről sem szabad elfeledkeznem, akik közül engem Eddie fogott meg a legjobban. Sokszor úgy éreztem, hogy ő amolyan béke szigeteként funkcionál a Luca baráti társaságát övező drámatengerben. Bárkinek, bármilyen problémája is van, hozzá bátran fordulhat, és ez teszi végtelenül szimpatikussá. Az idejét se tudom már, mikor éreztem úgy utoljára egy ilyen mellékszereplő iránt, hogy azt mondogattam magamban: ha ő nem kap valamikor a közeljövőben külön kötetet, akkor egyenesen a kardomba dőlök. Megérdemli, hogy jobban is megismerhessük.
A többiek terén azonban meglepő egysíkúság jellemző, és kiemelkedően igaz ez Ashton esetében, akinél irritálóbb női főhősnővel már nagyon régen nem találkoztam. Nem tudom, hogy ez szándékos, vagy csak véletlen volt-e az írónő részéről, de sikerült egy olyannyira idegesítő, rikácsoló miss ribancot kreálnia belőle, hogy sok esetben szívem szerint mezítláb a falba rúgtam volna tőle. Az elején egyáltalán nem értettem, hogy vajon mit ehet majd egymáson ő és Luca... És az igazat megvallva, még most sem egészen értem. Szép a gyerekkori barátság, meg minden, de amikor valaki ilyen drasztikus jellemromboláson esik át, mint Ashton, és válik egy üresfejű, nyávogó csajjá, akkor komoly kétségeim támadnak Luca józan ítélőképességével kapcsolatban. Na, nem mintha bármelyik másik, lehetséges alternatívaként felvonultatott lány jobb lett volna nála... De akkor is.Hogy volt-e jellemfejlődés a történetben, ezt nehezen tudnám megmondani... Szerintem mindenkinek magának kell elolvasnia ezt a könyvet, hogy el tudja dönteni, mert én jelen pillanatban döntésképtelen vagyok.
A romantika egyébként aranyos, az elején kimondottan jópofa a maga esetlenségével, ám ha engem kérdeztek, lehetett volna jobb is... Így sem volt rossz, de véleményem szerint Kant épített bele olyan elemeket, amik teljesen feleslegesek voltak, a cselekmény és a karakterek közti kémia színvonalát figyelembe véve.
Nem egy világmegváltás a történet, és még csak azt sem tudom mondani, hogy sohasem láthattunk még ilyet, de ettől még egyáltalán nem rossz, sőt. Számomra a jó fordítás vitte el a hátán elsősorban, mivel annyira drasztikusan újat nem találtam benne. Bár - és ez lehet, hogy csak az én problémám -, de a könyv végével valahogy nem tudtam mit kezdeni. Szerintem nagyon összecsapott volt a történet többi részéhez képest, ezért remélem, hogy ebből a szempontból a folytatás már javuló tendenciát fog mutatni.

Kedvenc karakter(ek): Luca, Eddie

Gyűlölt karakter(ek): Ashton

Pont: 8/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Kulcsár Júlia

Kiadta: Móra Kiadó

Év: 2015

Oldalszám: 320

Sorozat: With me (#1)

Résztvevő blogok listája: 

Március 1 - Media Addict

Március 3 - Kelly Lupi olvas

Március 5 - CBooks

Március 7 - Dreamworld

Március 9 - Zakkant olvas  

Beleolvasó

Nyereményjáték: 

Luca apja halála után megváltozott. Haját feketére festette, testére tetoválások kerültek, és megalapította saját garázsbandáját. Mi pedig elirigyelve tőle ez utóbbit, úgy döntöttünk, megteremtjük a magunk rockegyüttesét, méghozzá nem is akármilyen tagokkal! A casting során magyar és külföldi kiválóságok közül szelektáltuk ki azt az öt kedvencünket, akikből létrehoztuk a Szkeptikus Spirál btk-s változatát.

Nektek nincs más dolgotok, mint..
1) ...elindítani kedvenc rockzenéteket (természetesen csak a hangulat megalapozása végett javasolt, de nem kötelező).
2) …az állomásokon található információmorzsák alapján kitalálni, melyik híres zenészről van szó, majd beírni a nevét a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. És ezt megismételni minden állomáson, hisz egy együttes csak akkor az, ha minden tagja megvan. (Kötelező!)
3) …keresni a blogturnés rockbandánknak egy frappáns nevet. (Nem kötelező, de extra pontokat ér.)
4) Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re, különben automatikusan újrasorsolunk.

1977. február 16-án születtem Norwoodban. 13 évesen kezdtem basszusgitározni, és 15 voltam, amikor barátommal, Adam Gontierral megelapítottuk a Groundswell zenekart, melyhez csatlakozott Neil Sanderson, Phil Crowe és Joe Grant. 1995-ben Phil és Joe úgy döntöttek: továbbállnak, így két évre pihenőre vonultunk, hogy 1997-ben újult erővel és egy teljesen új névvel térjünk vissza - jelenleg is ez a bandánk neve.

Feleségemmel, Rhondával és két gyermekünkkel, James-szel és Graydennel boldog családként élünk együtt.

Jellegzetességem az alsó ajkam jobb felén található piercingem.

a Rafflecopter giveaway

Blogturné #43 - J. Kenner: Őrült vágy

Miért: Tetszett az első rész.

Tartalom: Úgy nőttem fel, hogy hittem abban, hogy létezik jó és rossz, helyes és helytelen, fekete és fehér. Több eszem volt, minthogy megbízzak az emberekben. Aztán megismertem Tyler Sharpot. A merész, elbűvölő és veszélyesen szexi Tyler Sharp mindig megszerzi, amit akar. De mosolya elbűvölő lehet, ügyei komorak, ambíciói könyörtelenek. Azt gondoltam, én vagyok az egyetlen olyan nő, aki elég erős, hogy ellenálljon neki, de az egymás iránti vágyunk túlságosan sürgető volt ahhoz, hogy letagadjuk. Egy tekintet kellett, és máris bajban voltam. Egy érintés és lépre csalt. Egy éjszaka, és az övé lettem. És most, hogy beleszerettem, nincs visszaút. (Athaeneum)

Vélemény: Az első rész, bár nem mondanám zseniális alkotásnak, tartogatott számomra néhány olyan meglepetést, ami miatt szívesen emlékszem vissza rá. Most azonban félő, hogy a folytatás kapcsán már nem mondhatom majd el ugyanezt. Félreértés ne essék, nem volt rossz, de valahogy nem tudta elérni nálam azt az átütő sikert, amit az elődje. Ez pedig véleményem szerint annak tudható be, hogy hiába a jó stílus, vagy az érdekes történetfelvetés, ha az írónő minden üresen tátongó oldalt szexszel töm be, akkor óhatatlanul is fennáll annak a veszélye, hogy az olvasó egészen egyszerűen belecsömörlik, és velem pontosan ez történt. 

Hiába tud Kenner jól erotikus jeleneteket írni, szerintem most nagyon nagyon elvetette a sulykot. Többször is olyan érzésem támadt olvasás közben, hogy az egész könyv egyetlen hosszúra nyújtott szexjelenetből áll, amit úgy negyven oldalanként megtör tízoldalnyi történet, ami érdekes, meg jó, csak elveszik a semmitmondó, testiségen alapuló jelenetek sűrűjében. És ezen sok esetében a karakterek sem segítenek.

Sloane, a női főszereplőnk, jóllehet rendőrként tengeti mindennapjait, de mint Rachel Gibson könyvében, itt is az a helyzet, hogy ennek nem sok bizonyítékát látjuk. Az ember azt várná, hogy ha valaki ilyen közegből érkezik, ráadásul, még ha a saját szakállára is, de éppen valamilyen nyomozást folytat, akkor egy szexi pasi édeskevés ahhoz, hogy ezt gyakorlatilag öt perc alatt elfelejtesse vele.Tudom, hogy az erotikus könyvek lényege, hogy nem sok mindent tudunk meg a főszereplőnkről, de szerintem ha valaki emberkeserkedelemmel, meg hasonlókkal óhajt foglalkozni - ha emlékeztek, a Kínzó vágyban műkincs kereskedelemről volt szó -, akkor az én meglátásom szerint, sokkal nagyobb szükség lenne karakterépítésre. Éppen ezért, valahogy nem tud azonosulni vele az ember. Nem világmegváltást, és extrém katartikus élményt vártam volna tőle, csak annyit, hogy pici plusz legyen benne, ami miatt szívesen emlékszem vissza rá, mondván, ez nagyon jó volt benne... Ám sajnos ez az élmény most elmaradt.

Tyler pedig... Hát nem is tudom. Összességében nem volt annyira rossz, de kiemelkedően jó sem. Minden, amit a felnőtt irodalom kapcsán elvárhatunk tőle, adott: egy bitang jó pasi, akinek pénze is van, ráadásul érdekes szexuális szokásai vannak... Igen, ha esetleg nektek is Christian Grey ugrana be róla, mint nekem, akkor talán nem kapiskálunk olyan rossz helyen. Mondhatnánk úgy is, hogy manapság erotikus irodalomban szinte csak ilyen férfi főszereplőkkel találkozunk, aminek megvan az a hátránya, hogy egyre kevésbé kelti fel a figyelmünket, inkább csak megvonjuk a vállunkat, hogy oké, ő ezt szereti, és akkor mi van? Nem lep meg, nem mutat újat, és ettől számomra igencsak egyhangúvá vált. 

Ha úgy kezdesz bele, hogy nincsenek komoly elvárásaid a történettel szemben, csak egy könnyed, erotikus könyvet szeretnél olvasni, ott a helye a polcodon, bár nem tartom annak a tipikus többször olvasós fajtának, az garantált, hogy bármelyik könyvtárban jól mutat.  Emellett, ne felejtsük el azt sem, hogy idővel érkezik majd a harmadik rész is, ami az Izzó vágy címet viseli majd. Még van remény, hogy Cole története mutat majd nekünk valami olyat, ami a második kötetből sajnos kimaradt. Mindig van egy utolsó esély, ez a mi szerencsénk. Én pedig nagyon bízom benne, hogy ott nem a szexen lesz a hangsúly.

Kedvenc karakter(ek): -

Gyűlölt karakter(ek): -

Pont: 6/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Kiadta: Athaeneum Kiadó

Év: 2015

Oldalszám:352

Sorozat: Wanted (#2)

Résztvevő blogok listája:

02.19. - Angelika blogja

02.21. - Insane Life

02.23. - CBooks

02.25. - Kristina blogja

Nyereményjáték: 

A főhősnő egy eltűnt lányt keres a könyv folyamán, ezért a ti feladatotok is hasonló lesz.

Minden állomáson egy híres kép lesz látható és ezeken a képeken egy könyvből készült film szereplője bújik el. Nektek az lesz a feladatotok, hogy kitaláljátok melyik filmből/könyvből bújt el. (A film és a sorozatcímet is elfogadom.)

(Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. Ha a nyertes a kiértesítést követően 72 órán belül nem válaszol, automatikusan új nyertest sorsolunk!)

a Rafflecopter giveaway

Tiffany Reisz: Az angyal

Miért: Tetszett az első rész.

Tartalom: Egyetlen menekülőszó sem védheti meg a szívet.

A hírhedt erotikus regények szerzője, a profi domina, Nora Sutherlin valami olyasmit tesz, ami egyáltalán nem vall rá: bujkál, mégpedig luxuskörülmények között. Házigazdája, a vagyonos és gátlástalan Griffin Fiske boldog, hogy vendégül láthatja Norát vidéki birtokán, különösen pedig annak örül, hogy megismerheti Nora társát, a fiatal, tapasztalatlan és angyali szépségű Michaelt.

Nora pártfogoltja titokzatos, de nem annyira, mint Søren, a nő egykori és mindenkori szeretője. Vajon lelepleződik ez az izgalmas, lelki és testi sebekkel tarkított viszony? Ki az a nő, aki folyton Søren körül legyeskedik? És miért nyomoz a pap után? Milyen titkokat leplez Michael? Vajon fiatalsága elég csábító lesz-e ahhoz, hogy Nora ne térjen vissza régi szeretőjéhez? Legyőzi-e a fájdalmat a szerelem?

Vélemény: Nem hittem volna, hogy az első rész után lesz, ami még meg tud lepni, de azt kell mondanom, hogy tévedtem. Tiffany Reisz remekül játszik a különböző helyzetekkel, mindig a legváratlanabb pontokat tölti fel annyi feszültséggel, hogy az embernek olykor-olykor ökölbe szorul a keze olvasás közben. Emellett az írónő képes újra és újra meglepni az olvasót.

Kezdjük talán rögtön azzal, hogy bár a fülszöveg kétségtelenül Nora-ra koncentrál, valójában távolról sem ő a regény főszereplője. Az erotikus regények írója jelen esetben nem más, mint egy összekötő kapocs a történetben szereplő karakterek között, hiába szerepel sokat, nem érezzük úgy, hogy ő lenne a történet mozgatórugója, hanem valaki egészen más: egy alig tizenhét éves kamaszfiú az egyik oldalon, és egy mindenre elszánt, ám könnyen befolyásolható írónő a másikon. Ebből is láthatjuk, hogy a cselekmény valójában két szálon fut, és ez egyébként meglepően jól működik. Remekül elválik egymástól Michael és Suzanne szála, ám Soren - a mindenki által imádott pap - valamilyen úton-módon mégis megteremti a kapcsolatot a kettő között.

Michael karaktere - jóllehet, az előző részben nem igazán tudtam vele mit kezdeni -, most az egyik nagy kedvencemmé nőtte ki magát. Itt sokkal több minden derül ki róla, nem csak a családi hátterével, de a benne lakozó mazochista hajlamával kapcsolatban is. Sajnáltam, de egyúttal folyamatosan drukkoltam is neki, mivel a könyv jelentős részében egy számára teljesen új szerepben próbál meg helyt állni. Nora kiképzési módszere egyébként érdekes, de szerintem mindenkinek azok a jelenetek fognak megmaradni, amelyekben Mick és Griffin együtt szerepelnek. A kapcsolatuk nem a tolakodó, gyomorforgató nyáltenger, amelytől egy hetero páros esetén is maximálisan ki tudok akadni, hanem lassan alakul ki, és ennek megfelelően nem esik felesleges túlzásokba. Egyszerűen csak jó őket együtt látni. Nincsenek benne különösebb meglepetések, ám akad néhány egészen jó poén, amiken még most is el-elmosolyodom, ha eszembe jutnak.

Erotikában természetesen nincs hiány, és Reisz hozza A szirénben megszokott színvonalat. Mivel a cél egy jó alárendelt megteremtése, a BDSM elemekben ezúttal sem szűkölködnek ezek a részek, ám most sem zavaróak. Érezni, hogy az erőszaknak célja van, ráadásul a szereplőink nem ekként élik meg, hanem a szerelem egyfajta kifejeződéseként, ami sokunknak furcsa lehet, ám szerintem nem teljesen elképzelhetetlen, és érthetetlen. Legfeljebb, mi magunk nem próbálnánk ki szívesen az ilyesmit, de nincs olyan érzésünk olvasás közben, hogy emiatt ítélkeznünk kellene felettük.

A másik fő szálat ugyebár Suzanne-nak köszönhetjük, a fiatal újságírónő ugyanis kap egy fülest, hogy valami nincsen rendben a Szent Szív templom körül, elsősorban a plébános, Soren kapcsán. Alapvetően érdekes dolgok derülnek ki a férfi múltjával kapcsolatban, az ember bepillantást nyerhet az életébe, gyermekkorába, és az akkoriban bekövetkezett változásokba, ami engem többször is ámulatba ejtett, olyan mélységet adott a papnak, akit ezek után még annyira se tudok hova tenni, mint korábban. De talán éppen ez adja Soren zsenialitását. Egy olyan határmezsgyén mozog bravúros ügyességgel, ahol csak nagyon kevesen képesek talpon maradni. Viszont, mindeközben Suzanne-tól kedvem lett volna sírógörcsöt kapni. Vagy ezerszer feltettem magamnak a kérdést, hogy egy olyannyira könnyen manipulálható és megvezethető személy, mint ő, hogy lehet egyrészt újságíró másrészt egyenesen háborús tudósító. Teljesen életidegen a karaktere. Értem én, hogy Soren nem mindennapi vonzereje hat a nőre, de attól, amennyire képes magát alávetni ennek a dolognak - alig néhány perces ismeretség után -, attól a pofám leszakadt néha. Bocsánat a pórias megfogalmazásért, de tényleg erről volt szó. 

Mint láthatjátok, ez a kötet nem a cselekményről szól, nem pörögnek benne annyira az események, mint teszem azt az első részben - holott már az sem volt valami gyors -, itt inkább a karakterek megismerésére koncentrálhatunk, aminek egészen biztosan komoly jelentősége lesz a későbbiekre nézve.

Remek folytatás, én csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek tetszett az első rész.

Kedvenc karakter(ek): Wesley, Griffin, Soren, Nora

Gyűlölt karakter(ek): Suzanne

Pont: 10/10

Alapok:

Nyelv: magyar

Fordította: Márton Andrea

Kiadta: Egmont Hungary

Év: 2013

Oldalszám: 472

Sorozat: The Original Sinners (#2)