A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pszichiátria. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pszichiátria. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 6., péntek

Blogturné #42 - Scott Spencer: Végtelen szerelem

Miért: Imádtam a belőle készült régi filmet.

Bevezető: Scott Spencer regénye először jelenik meg magyarul az Európa Kiadó gondozásában. A két szerelmes fiatal története már bejárta a világot, 2 film is készült a mindent elsöprő szerelmükről, amik tragédiákkal, elválással, vágyakozással, sóvárgással, bizonytalanságokkal, megszállott és tiltott gondolatokkal, érzelmi hullámvölgyekkel tarkított. Bár Jade és David története a 60-as évek Amerikájában játszódik, de a mai korban élő olvasóknak is rengeteg elgondolkodnivalót ad. 

Kövesd velünk a Blogturnét, ismerd meg David és Jade érzéseit, és a kettőjük utazása végén te is megnyerheted Scott Spencer klasszikussá vált szerelmi történetét, azaz a Végtelen szerelem című könyvet.

Tartalom: Tizenhét éves voltam, szívem legsürgetőbb parancsainak hű követője, amikor letértem a mindennapi élet ösvényéről, s egyetlen pillanat alatt leromboltam mindent, amit szeretek.” Így kezdődik David és Jade, két kamasz mindent felemésztő, érzéki szerelmének tragikus története. A hatvanas évek Amerikájában járunk. Jade szabad szellemű szülei nem bánják, ha lányuk korán kezdi a nemi életet, de amikor a fiatalok olyannyira egymásba feledkeznek, hogy senki és semmi mással nem foglalkoznak, Jade apja kitiltja Davidet a házból. David ekkor kétségbeesésében arról kezd ábrándozni, hogy mekkora szeretettel és hálával fogadják majd vissza, ha megmenti a családot valamilyen szörnyűségtől…
Ami ezután következik, az maga a legsötétebb rémálom, névtelen telefonhívásokkal, őrült levelekkel és szörnyű következményekkel, David számára ugyanis a Jade iránt érzett szerelme immár valóságosabb, mint bármilyen egyéb világ, valóságosabb, mint az idő és mint a halál. (Európa)

Vélemény: Bizonyos szempontból azt is mondhatnám, hogy erre a könyvre egyszerűen nincsenek szavak. Kétségtelenül szépirodalom, ám nem az a fajta, amely sok fiatal számára kellemetlen emlékeket idéz fel iskolás korából, ha csak meghallja ezt a szót. A stílusa csodálatos, a legapróbb dolgokba is képes annyi plusz gondolatot, érzést vegyíteni, hogy az ember akaratlanul is elcsodálkozik rajta. Ugyanakkor, azt elismerem, hogy rendkívül erős hangulat kell hozzá - lehetőleg az érvagdosós fajtából -, igaz, ebből néha igencsak ki tud minket rántani az, amikor az író nem éppen az odaillő szavakkal ír le valamit. Ettől függetlenül egy nagyon nehéz olvasmány, ami, bár rengeteg új érzést ad nekünk, olykor mégis megfekszi a gyomrunkat.
David története, bár néha kétségtelenül elvontnak hathat, valójában nagyon emberi. Spencer a fiú karakterén keresztül mutatja be, hogy egy gyenge jellem, aki mögött nincs meg a családi stabilitás, milyen mániákusan képes ragaszkodni másokhoz, akikről úgy hiszi, ezt képes megadni a számára. Szerintem ő nem csak Jade-be szerelmes - akiről egyébként, bár kétségkívül ő a főszereplőnk gondolatainak abszolút mozgatórugója, nem sok szó esik a könyvben, mivel a hangsúly inkább a végbemenő változáson, mintsem a kiváltó személyen van -, hanem, ha szabad ennyire morbidan fogalmaznom, az egész Butterfield családba. Számomra döbbenetes volt nyomonkövetni, ahogy szabályosan megbomlik David elméje, jóllehet, viszonylag sokáig nem uralkodik el rajta a teljes őrület... Csak néhanapján. A cselekedetei, bár megérthetők - már amelyik - az olvasó szemszögéből olykor túlságosan drasztikusnak tűnhetnek. Ilyen például maga a ház felgyújtása is, amit egy harminc napos eltiltás miatt vitt véghez a srác, hogy most direkt-e, avagy sem, az teljesen mellékes. A karakterét lehet utálni, vagy éppenséggel imádni, de véleményem szerint a legtöbbünkből inkább csak a szánalmat fogja kiváltani.
Számomra a legemlékezetesebb mégis David, és Ann - Jade anyja -kapcsolata. Ő az egyetlen, aki a szerencsétlenséget követően nem zárkózik el maximálisan a fiú elől, bár érzi a helyzet abszurditását, és ezzel olykor igen nehezen tud azonosulni. Alighanem neki köszönhető a Butterfield családot jellemző szabadelvűség, ugyanis, amit ez a nő olykor megenged magának, az sokunkból a pofánk leszakad érzést válthatja ki. Nem azért, mert manapság nem történhetne meg ilyesmi, hanem azért, mert mindez a hatvanas évek Amerikájában zajlik, ami egy igencsak átmeneti korszak az ország történetében.
Tudom, hogy nem sok mindenről számoltam be a könyvvel kapcsolatban, de higgyétek el nekem, ez egy olyan élmény, amit nem lehet az elmondással visszaadni. Ezt igenis a kezünkbe kell vennünk, hogy értsük, miért hagyhat olyan mély nyomot az emberben. 
Egyébként a könyvből két adaptáció is készült. A nemrégiben - 2014-ben - megjelent Végtelen szerelem című filmről biztosan sokan hallottatok már, ha másért nem is, mert Alex Pettyfer játssza benne a férfi főszerepet. Ám a címen és a főszereplők nevén kívül semmi köze a valódi, könyvben található történethez. Olyan, mintha a cím és egy-két elem megtartása mellett alkottak volna egy teljesen új filmet, ami inkább a könyv lehetséges előzményeire koncentrál, ám annyira cukrosan és irritálóan, hogy az embernek feláll a hátán a szőr. Éppen ezért, én senkinek sem tudom ajánlani.
Ha valaki a valódi történetet szeretné viszontlátni a filmvásznon, annak Franco Zefirelli nyolcvanas években készült alkotását tudnám ajánlani. A rendező nevéhez fűződik többek között a Napfívér és Holdnővér - Assissi Szent Ferenc életéről szóló film -, valamint a Rómeó és Júlia leghitelesebb, s egyben legszebb adaptációja. Így talán nem meglepő, ha azt mondom, az ő filmjét mindenkinek érdemes megnéznie, aki csak egy picit is érdeklődik a történet iránt, ugyanis Zefirelli valóban vászonra vitte a könyvet, s nem egy bugyuta szerelmes történetet dobott össze, ami nyomokban tartalmazza az alapművét. Éppen ezért, a film igencsak sötét hangulatú, és olykor borzolja az ember idegeit, de véleményem szerint ez teszi remek alkotássá. 
Komoly könyv, komoly témák, érdekes megvalósítás, és egy szerintem maradandó történet, ami nem elkísér, hanem kísért, amíg csak élsz. Olyan szépirodalom, amit nem muszájból kell elolvasni, hanem mert megéri.

Kedvenc karakter(ek): David
Gyűlölt karakter(ek): Hugh
Pont: 10/10

Alapok: 

Nyelv: magyar
Fordította:
Kiadta: Európa Kiadó
Év: 2014
Oldalszám:
Sorozat: -



Résztvevő blogok listája:

Február 2 - Zakkant olvas
Február 4 - Kelly Lupi olvas
Február 6 - CBooks
Február 8 - Deszy Könyvajánlója

Nyereményjáték:

Jade és David megismerkedése, majd a körülöttük történő események láncolata nagyon sokrétű és néhány helyen tragikusnak is mondható . Szerelmük bármennyire is tiszta, és egyedülálló mégis sötét örvénybe húzza őket. Főleg Davidet. Az ilyen tragikus szerelmekből az irodalomban sokszor volt már példa. A nyereményjátékban ezekre a párosokra keressük a választ. 

A te feladatod lesz kitalálni, hogy a turné egyes állomásain a leírásokban rejtő híres szerelmes párok neveit, majd beírnod a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, és a turné végén ha mindegyik párost kitaláltad, neked is esélyed van megnyerni a Végtelen szerelem című könyvet. 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! Amennyiben a nyertes 72 órán belül nem válaszol a sorsolás után kiküldött értesítő emailre, úgy új nyertest sorsolunk!

Az én választásom: Mindenki ismeri az aranyalma történetét. A görög istenek egyik mulatságán Aphrodithé és Athéné összekapott egy aranyalmán, amit Erisz, a féltékenység istennője gurított kettejük közé. A rajta szereplő felirat így szólt: A legszebbnek. Kettejük rivalizálásában végül egy fiatal herceg mondott ítéletet, a szerelem istennőjének javára, mivel a nő a világ legszebb asszonyát ajánlotta fel számára. Bár a hölgy már férjezett volt, beleszeretett a hercegbe, aki magával vitte apjának várába. A tettük következménye egy tíz évig tartó háborúskodás lett, amit végül egy Ulysses nevű király által kitalált faló döntött el. 

2012. november 12., hétfő

R. J. Anderson: Ultraviolet

Miért: Toffy ajánlotta.

Tartalom: Alison sohasem volt teljesen átlagos. Gyerekkora óta különböző színek kísérik az életét, amiket azonban rajta kívül senki sem lát. S, amikor egy kórház pszichiátriai osztályán ébred, ráadásul a rendőrséget is bevonják az ügybe, akik az eltűnt osztálytársnőjét keresik... Alison ráébred, hogy talán nincs minden rendben se a fejében, se az életében. Vagy mégis?

Vélemény: Ez is egy olyan könyv, amiről nehéz írni. Nem azért, mert rossz - mielőtt még bárki félreértene -, hanem mert már a kezdetek kezdetén olyan mély benyomást tesz az olvasójára, hogy csak nehezen lehet szavakba önteni, mit is éreztél akkor, amikor befejezted.
Mivel, már olvastam hasonló témájú könyvet - Ellen Hopkins: Impulse -, maga a pszichiátrián töltött idő, mint téma, nem ért váratlanul, sőt, a tálalás is elég hasonló. Mindkét írónő remekül érzékelteti, milyen érzés lehet ilyen steril, és egyhangú körülmények között élni, bár Anderson enyhít ezen a komorságon azzal, hogy imitt-amott némi humort is csepegtet a történetbe. Ezzel együtt, én úgy vagyok vele, hogy az ilyen helyszínek akaratlanul is arra késztetik az embert, hogy elgondolkodjon, és mint olyan, szembenézzen a saját démonaival, egyszerűen azért, mert a jól megkoreografált napi rutin egyhangúságát csak ezzel tudja megtörni.
A cselekmény egyszerűen magával ránt, annak ellenére, hogy nem indul be azonnal, sőt, a legelejét még vontatottnak is nevezhetnénk. Mégis, az írónő stílusa annyira megnyerő, és olyan hitelesen adja vissza Allison érzéseit, hogy azonnal magadénak érezheted az egész történetet... Feltéve, ha hajlandó vagy elmerülni egy sötét, és lehangoló világban. Noha a lány úgy érzi, a világa tele van színekkel, s azokkal a fényekkel, amiket rajta kívül senki sem láthat, ha belegondolunk, ez nem egy túl vonzó állapot. Legalábbis számomra nem az. Az őt körülvevő magány pedig külön hab a tortán... 
Eleinte mindenki, még Alison legjobb barátnője is őrültnek tekinti a lányt, majd a pszichiátrián megjelenik egy új kezelőorvos, Sebastian Faraday személyében, aki úgy tűnik, megérti az állapotát, és valóban szívügyének érzi, hogy segítsen rajta. Nagyon szerettem ezt a karaktert, hiszen végre volt valaki, aki hellyel-közzel meg tudta válaszolni a bennem is felmerülő kérdéseket.
Emellett az egész könyvet belengi egy ilyen "Mi van ha?" hangulat. Mi van, ha Tori, Alison osztálytársnője, mégse halt meg? Mi van, ha mégis? Börtön vár rá, vagy örökre besuvasztják a diliházba?

Egyszer csak eljön az a pont, amikor azt érzed, mintha egy teljesen más regénybe csöppentél volna, annak ellenére, hogy a történet lineárisan, és végtelenül logikusan folytatódik tovább. Lehet, hogy ekkor ránt végleg magába a történet? Vagy csak annyira sokkoló az az éles váltás? Erre még most sem tudok rájönni. Először el sem akartam hinni, hogy Anderson behozott egy számomra elképzelhetetlen szálat, de később rá kellett ébrednem, hogy ez így tökéletes. Bár elég érdekesen magyarázza meg a történetet, mégsem tartom elképzelhetetlennek. Csak kár, hogy nekem ez a fajta megközelítés nem az esetem, de ettől függetlenül, megérte elolvasni.

Kedvenc karakter(ek): Kirk, Sebastian, Tori
Gyűlölt karakter(ek): Alison anyja, akinek most hirtelen nem ugrik be a neve...
Pont: 7/10

Alapok:

Nyelv: angol
Kiadta: Orchard
Év: 2011
Oldalszám: 410
Sorozat: Ultraviolet (#1)